Rimaszombat

Főbb művei: Osmanografia, azaz a török birodalom természeti, erkölcsi, egyházi, polgári s hadi állapottyának és a magyar királyok ellen viselt hadakozásainak summás leírása I–III. (1788-1789); A mezei gazdaságot tárgyazó jegyzések I–II. (Pánczél Dániellel, 1800-1801); Egyiptom históriája (1811)

Vályi András Bagyanról írva egyebek között megállapítja: Nevezetesíti e’ helyet Valaszki Pál Úrnak itten lett születése, a’ ki a’ Magyar Litteraturáról tett jeles munkájával magának szép hírt, és érdemet szerzett.

Tanulmányait 1753-tól Selmecbányán, 1756-tól Rimaszombatban, 1757–1767-ben Pozsonyban végezte. Közben 1761–1763-ban nevelő volt. 1767–1769-ben különböző németországi (Lipcse, Halle, Wittenberg, Berlin) egyetemeken tanult. Tanulmányútja során Rotarides Mihály magyar irodalomtörténeti anyagának kiegészítésén dolgozott.

Hazatérése után 1769-től tótkomlósi, 1780-tól cinkotai, 1783-tól jolsvai evangélikus lelkész és gömöri esperes.

Az első rendszeres magyar irodalomtörténet írója. Latin nyelvű egyházi műveket és szlovák prédikációkat is közreadott.

Főbb művei: Conspectus rei publicae literariae in Hungaria, 1785 (2. bővített és javított kiadás: 1808).

rodalmi működését 1839-ben az Athenaeumnál kezdte, ahol tanuló korában írt cikkeit és verseit közölték (1839–1841). A Honderű megindításakor (1843) Petrichevich-Horváth Lázár belső munkatársnak szerződtette. Az országgyűlési ifjúság által szatírára kitűzött pályázaton Állatmutatvány című versével díjat nyert (megjelent a Pesti Divatlapban 1844-ben, ahol 1845-ben is jelentek meg versei). Az Életképekben 1844-ben a legjobb költeményre kitűzött pályadíjat Petőfi Egri hangok című verse mellett az ő Polgárhit című költeménye nyerte el; ugyanitt közölte útirajzait (1845–1846) és a lap munkatársa maradt 1848-ig; Jókai szerkesztése alatt országgyűlési leveleket írt a lapba. Berecz Károly már pályája kezdetén, mint politikai hajlamú költő tűnt fel. Állatmutatvánn című versében (1844), mellyel az országgyűlési ifjúság szatíra-pályázatát megnyerte, amelyben a külföldet majmoló arszlánokat gúnyolta, és a Védegylet mellett érvelt. Jobb hogy születtem ezred év után (1845) című versét Petőfi Mért nem születtem ezer év előtt? című költeményére írta válaszul.

A szabadságharc után, 1850-től számos lapban jelentek meg versei, cikkei, elbeszélései, kritikái. A Pesti Napló (1850–1854) sok tárcacikkét és bírálatát közölte részben saját neve, részben Sever, Szilveszter álnevek alatt. Így írt pályatársa Petőfi Sándor dagerrotípián fennmaradt arcképéről 1874-ben a Magyarország és a Nagyvilág hasábjain: „A jelen arckép reám megdöbbentő hatást tőn, mintha a nyomtalanul eltűnt a maga őseredeti alakjában lépett volna elém jeltelen sírjából, — e bánatosan lehajtott fő szemlélésé­vel, e szemek tekintetével, melyben egész lelke van kifejezve, — nem győztem betelni. Igen, ez ő, az az egyenes, férfias, magasan szárnyaló, az élettel kemény harcot vívott, de meg nem tört, bánatos költői lélek, mely csudaszép termékeivel az egész világot elárasztotta. Órákig el tudnám nézni e képet, mely e mythosi alakot, a maga eredeti minőségében mintegy elém varázsolja; nincs ezen semmi hizelgő vonás, semmi idealizálás, de igaz, mint ő maga volt; az a tüskés haj, ügyetlenül álló ruha, de homlokán s szemeiben azon kifejezés hű visszatükrözésével, mely az élő arcán, költői geniusának harsány hirdetője volt!” 

Verseket írt egyebek mellett a következő lapokba: Hölgyfutár (1850–1859), Szépirodalmi Lapok (1853.), Divatcsarnok (1853–1854), Szépirodalmi Közlöny (1857–1858.), Vasárnapi Ujság (1857, 1859,1875); Magyarország, Pesti Hirnök (az utóbbi két politikai lapnak belső munkatársa is volt (1860–1863), Fővárosi Lapok, Magyarország és a Nagyvilág, stb.

Sok álnevet használt, többek között: Don Carlos, Ő (Hölgyfutár 1851–1858.), Vén Bakancsos (Fővárosi Lapok), Sánta Ördög (Bolond Miska, Krinolin Naptár), Vas Villa (Üstökös), stb.

Nagy Ignác halála után a Hölgyfutár című lap szerkesztője (1854. április 6-ától 1856. március 31-éig) és 1855. elejétől kiadója is volt. 

Főbb művei: Szabad hangok (Pozsony, 1848; ez a hazafias versgyűjtemény volt az első cenzurázatlan magyar könyv a 19. században.), Százszorszépek (Pest, 1858; Heine, Hafiz és Mirza Schaffy dalaiból.), Krinolin Naptár. Mulattató képeskönyv 1865. évre. Szerk. Ködvágó (Ebeczky Emil) és Sánta Ördög, A régi „Fiatal Magyarország” (Budapest, 1898; írói pályájának emlékei.).

tanár, egyháztörténész, szerkesztő. Tanulmányait Osgyánban, Rozsnyón, Késmárkon, Szarvason végül Sárospatakon végezte. Főhadnagyként harcolt az 1848/49-es magyar szabadságharcban. Tanári pályára lépett, Rozsnyón, majd Budapesten oktatott – itt hunyt el 1899-ben. Pedagógiai műveket és tankönyveket írt. F. m.: Történeti életrajzok, Magyar királyok és vezérek arcképcsarnoka, A magyarországi protestáns egyház története.

orvos, a magyarországi ortopédia egyik elindítója. Tanulmányait Osgyánban, Rozsnyón és Lőcsén végezte. Főhadnagyként harcolt az 1848/49-es szabadságharcban. Ezt követően Pestre ment, ahol sebésztudori és szülészmesteri oklevelet szerzett. A magyar ortopédia megalapítója, a gyógytorna magyarországi kezdeményezője volt, sebészeti és ortopédiai magángyógyintézetet nyitott, melyet később az első budapesti vízgyógyintézettel bővített. Budapesten hunyt el 1904-ben. F.m.: Növénytan, vagy a növénygyűjtésnek és növényszárításnak egyszerű módja, Házi gyógytestgyakorlat, Gyakorlati testegyenészet.

levéltáros, történész, nyelvész. Nem sokkal a gimnázium (Losonc, Rimaszombat, Nagykőrös) elvégzése után már Itáliában szolgált katonatisztként, majd visszatért Magyarországra és földjein gazdálkodott. Később Salgótarjánban és Füleken lett segéd szolgabíró, 1886-tól pedig, haláláig Nógrád megyei levéltárnok volt Balassagyarmaton. Kutatásai során számos nyelvtörténeti érdekességre és ritkaságra bukkant (ezekből százötvenet lemásolt és eljutatott az MTA-hoz), illetve publikált saját gyűjtésű népdalokat, szólásokat, népszokásokat, hiedelmeket, gazdasági szakcikkeket, verseket, elbeszéléseket és regényeket. Balassagyarmaton hunyt el 1918. 1. 30-án.