Rimaszombat

A város a Rima völgyében, a Rima-folyó mindkét partján, a Gömöri-medence északnyugati pereménél, a Ratkói-hegység déli, az Osgyáni-dombság keleti és a Bátkai-dombság nyugati lábánál fekszik. Fontos forgalmi csomópont, érinti a 16-os főút Losonc és Tornalja közötti szakasza, a 72-es út a Rima völgyében Nyustyán (22 km) át Tiszolc (34 km) felé, dél felé az 571-es út Abafalva (32 km) felé teremt összeköttetést. Mellékutak kötik össze Guszonán (14 km) át Nagydaróccal (18 km), Zeherjével (5 km), Alsópokorágyon át Melegheggyel (15 km), Felsőpokorágyon át Kőheggyel (15 km). Vasútvonalak vezetnek Feledre és Tiszolcra (1874 óta), az 1912-ben épült Rimaszombat-Poltár vasútvonalat 2000-ben megszüntették. Határának mintegy egyharmadát erdő borítja. Északnyugatról Kruzsnó, Bakostörék, Cserencsény; északról Tóthegymeg; északkeletről Balogpádár, Perjése, Zeherje, Vámosbalog és Uzapanyit; keletről Balogtamási; délkeletről Szútor és Jánosi; délről Kisgömöri és Várgede; nyugatról pedig Guszona és Osgyán községekkel, összesen 16 községgel határos.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó város. 1334-ban nyert városi kiváltságokat, 1876-tól rendezett tanácsú várossá alakult. 1687-től Kishont, 1802-től pedig az egyesített Gömör-Kishont vármegye székhelye (1882-ig Pelsőccel közösen) volt. A csehszlovák közigazgatásban megyeszékhely rangját elveszítette, ugyanakkor a (változó területű) Rimaszombati járás székhelyévé vált (1920 előtt a Rimaszombati járás székhelye Nyustyán volt), 1960-ban városi rangját is visszanyerte. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz, újra a helyreállított Gömör-Kishont vármegye székhelyévé és megyei várossá, egyben határvárossá vált. az újonnan meghúzott szlovák-magyar államhatár Rimaszombat és Cserencsény, valamint Alsó- és Felsőpokorágy között húzódott. 1926-ban a határában fekvő Baktipusztát önálló községgé szervezték Bakti néven. 1948-ban Rimatamásfalvát, 1974-ben Baktit, 1975-ben pedig Alsópokorágy, Felsőpokorágy, Dúsa és Mezőtelkes községeket is Rimaszombathoz csatolták, területe így több mint két és félszeresére nőtt (28,96 km²-ről 77,55 km²-re). 1976-1990 között Zeherje is Rimaszombathoz tartozott. A város területe hét kataszteri területre oszlik, melyeknek területe megfelel a korábbi községek területének: Rimaszombat (28,22 km²), Rimatamásfalva (6,44 km²), Mezőtelkes (10,84 km²), Dúsa (3,90 km²), Alsópokorágy (4,08 km²), Felsőpokorágy (9,02 km²) és Bakti (7,30 km²).

Népesség

Rimaszombat a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, a 20. század elején még túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosságú város volt, a szlovákok aránya 1880-ban mindössze 9,1%, 1910-ben peidg 6,8 % volt. 1880-1921 között népessége dinamikusan nőtt, négy évtized alatt másfélszeresére (4880 főről 7096-ra). Az 1921-1930 közötti évtizedre 13,4 %-os népességnövekedés jellemző (1930-ban 8044 lakosa volt), 1941-ig azonban visszaesett a lakosságszám 7020-ra. Nemzetiségi arculata is alapvetően megváltozott Csehszlovákiához csatolása után, 1930-re a magyar nemzetiségűek aránya 43,6 %-ra csökkent (a (cseh)szlovákoké 1921-re 20,2 %-ra, 1930-ra 36,5 %-ra nőtt). A város Magyarországhoz történő visszacsatolása után a betelepült (cseh)szlovákok nagy része elmenekült, 1941-ben ismét túlnyomórészt (93,6 %) magyar nemzetiségű volt a város lakossága. Népes zsidó közösségét (1938-ban a lakosság 11,7 %-át alkották) 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. 1945 után magyar lakosságának egy részét kitelepítették, ugyanakkor magyarországi és szlovákiai szlovák telepesek érkeztek a városba. Ezzel alapvetően megváltozott a város etnikai arculata (ehhez hozzájárult a szlováklakta Rimatamásfalva városhoz csatolása is 1948-ban) és Rimaszombat szlovák többségűvé vált. A 20. század második felében a város iparosításával párhuzamosan folyamatosan nőtt a lakosságszáma, 1948-2001 között mintegy két és félszeresére (9160 főről 25 088-ra). 2001-2011 között már csekély (1,8 %-os) lakosságszámcsökkenés figyelhető meg. 2011-ben a lakosság 54 %-a volt szlovák nemzetiségű, az asszimiláció révén a magyar nemzetiségűek aránya folyamatosan csökkent (39,8 %-ról 29,6 %-ra). A városban igen magas a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (14,6 %), a lakosság mintegy egyhatoda (16,3 %) pedig a roma etnikumhoz tartozik (nagy részük szegregáltan él a Dúsai úton található, gettóvá vált lakótelepen). A lakosság többsége (40,5 %) római katolikus vallású, a reformátusok (21,7 %-ról 7,5 %-ra) és az evangélikusok (17,5 %-ról 8,1 %-ra) aránya egyaránt jelentős csökkenést mutat 1921-hez képest, az akkor még a lakosság 11,1 %-át alkotó izraelita vallásúak aránya ma elhanyagolható. A lakosság több mint egyötöde (22,5 %) felekezeten kívüli. 2011-ben Rimaszombat 11 városrészre oszlott. Rimaszombat városrészben (mely Rimatamásfalvát is magába foglalja) élt a lakosság 86,9 %-a (21 410 fő), a rimaszombati kataszterhez tartozó Szabatkán 586, Szabópusztán 125, Kurincon 61, Szőlőhegyen 76 állandó lakos élt, a rimatamásfalvi kataszterhez tartozó Méhesen pedig 1244 fő (az összlakosság 5 %-a). A Rimaszombathoz az 1970-es években csatolt öt faluban összesen 1138 fő, az összlakosság 4,6 %-a élt (Mezőtelkes 161 fő, Dúsa 144 fő, Alsópokorágy 259 fő, Felsőpokorágy 268 fő, Bakti 306 fő).

Történelem

Területe már a bronzkortól folyamatosan lakott volt. A 11. század közepe táján érkeztek ide első magyar lakosai és a település valószínűleg a század második felében jött létre. A Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templom mellett tartott szombati vásárairól volt híres, nevét is erről kapta. A hagyomány szerint lakossága eredetileg hét községben (Istvánfalva, Szabadka, Kurinc, Téhány, Gacs, Tarnóc és Möcsény) élt és a tatárjárás pusztításai után költöztek lakóik védettebb helyre. Első ismert írásos említésekor (1268) Szombathely (Zumbothel) már kiváltságos helynek számít, mert a kalocsai érsek birtokának, az ún. rimai ispánságnak a központja volt. A város másik, Stefansdorf nevű részét német telepesek alapították. 1271-ben Rymoa Zumbota, 1321-ben Ryma Zumbath néven említik. 1334-ben Rimaszombat új birtokosa Széchenyi Tamás lett (utódai 1460-ig birtokolták, ekkor a Losonci és a Guti Országh családok váltak birtokossá). 1335-ben Károly Róberttől kapta első városi kiváltságait. 1387-ben az ide látogató Zsigmond király megerősítette ezeket és címert is adományozott a városnak. A 15. század elején alakultak meg az első céhek (szűcsök, mészárosok) a városban. A 15. században védőfalakkal vették körül és kisebb vára is volt, melyet 1441-ben Giskra foglalt el, de Mátyás 1459-ben visszafoglalta. Többször is béketárgyalások színhelye volt Giskra és Hunyadi közt. 1506-ban tűzvész pusztította el, mely után II. Ulászlótól nyolcévi adómentességet és városi kiváltságainak megerősítését kapta. A tűz utáni újjáépítéskor alakult ki a belváros utcaszerkezete és négyszögletes főtere. Lakosságának nagy része a 16. században református hitre tért. 1553-tól 1593-ig és 1596-tól 1686-ig török uralom alatt állott. A törökök a közeli Szabatka vízivárában rendezkedtek be, innen irányították a környéket („náhije-központ“), a vár 1608 körül elpusztult. A város sokat szenvedett a portyázó törököktől és vallási villongások is pusztították. Falainak nyoma sem maradt. A 16. század végétől a Forgács és Széchi-családok szereztek itt birtokot. Határában gyakran fordultak meg hadak, 1626-ban Bethlen Gábor, 1645-ben pedig Rákóczi György katonasága táborozott itt. 1661-ben pallosjogot nyert (1735-ben megerősítették). A 17. században sem csökkent jelentősége, melyet elsősorban évente nyolcszor tartott vásárainak köszönhetett. A török uralom alóli felszabadulás után, 1687-ben Kishont megye székhelyévé vált. 1709-1710-ben pestisjárvány pusztított a városban, melyben 1149-en vesztették életüket. A 18. században egyre nőtt a város jelentősége, virágzott kézművesipara (tímárok, fazekasok, csutorások, takácsok, csizmadiák, szabók, szűcsök). III. Károly megerősítette a város kiváltságait, 1747-ben pedig a rimaszombatiak kiváltották magukat a Forgáchoknak teendő jobbágyi kötelezettségek alól és végül az 1790-es években a Koháryak uralma alól is (ekkortól szabad kiváltságos városnak számított). 1769-ben kálvinista polgárai megtámadták a katolikusok menetét, mire 1771-ben Mária Terézia a kálvinista templomot leromboltatta. A protestánsok csak 1783-ban nyerték vissza a szabad vallásgyakorlás jogát. 1802-től Rimaszombat az egyesített Gömör-Kishont vármegye székhelye lett. 1805-ben az austerlitzi csatából hazatérőben Kutuzov serege szállt meg itt. 1831-ben a kolerajárvány 231 halálos áldozatot szedett a városban. 1845 májusában itt választották meg Petőfit tiszteletbeli táblabíróvá. 1848-as forradalom idején Rimaszombat a magyar kormánynak 220 katonából álló sereget és 28 nemzeti gárdistát biztosított. 1849. februárjában néhány napig a városban táborozott az osztrák császári hadsereg. 1849 júliusában itt kezdte meg az egyezkedést Görgey az oroszokkal. 1853-ban alapított protestáns főgimnáziumában sok neves személyiség tanult, köztük Mikszáth és Izsó Miklós is. 1874-ben megépült a Feledet Rimaszombaton keresztül Tiszolccal összekötő vasút, majd 1912-ben a Rimaszombat-Poltár vasútvonal is. Konzervgyárát, első jelentősebb ipari üzemét 1913-ban alapították. 1919 januárjában a várost elfoglalták a csehszlovák legionáriusok. Bár a Tanácsköztársaság hadserege kis időre visszafoglalta, július 5-étől tartósan berendezkedett a csehszlovák hatalom. 1928-ban rimaszombati székhellyel hozták létre az 1930-as évek második feléig működő Csehszlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Egyesületek Szövetséget. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz, ismét Gömör-Kishont vármegye székhelye és határváros lett. 1944 nyarán zsidó lakosságát megsemmisítő táborba hurcolták. A szovjet hadsereg 1944. december 21-én vonult be a városba. Miután visszakerült 1945-ben Csehszlovákiához, magyar lakosságának egy részét kitelepítették. Az 1950-es évektől gyors iparosodás és városiasodás indult meg, számos új lakótelep létesült és új gyárak egész sorát nyitották meg - tejgyár (1948), dohánygyár (1957), cukorgyár (1966), sörgyár (1967), húsfeldolgozó üzem (1977), malom és pékség (1980). Vegy- és gépipari üzemek is létesültek. Ezekben az évtizedekben ugyanakkor a történelmi városrészek nagy része is megsemmisült. A rendszerváltás után cukorgyára megszűnt. 1948-ban Rimatamásfalvát, 1973-ban Baktit, 1974-ben pedig Dúsát, Mezőtelkest, Alsó- és Felsőpokorágyot csatolták Rimaszombathoz, melynek területe így csaknem a háromszorosára, 28,22 km²-ről 77,55 km²-re nőtt. 1976–1990 között Zeherje is Rimaszombathoz tartozott.

Mai jelentősége

A város a szlovákiai református püspökség székhelye, a gömöri magyarság szellemi és kulturális központja. Fontos élelmiszeripari központ (sörgyár, húsüzem, malom), vegy- és gépipara is van, határában több napkollektoros erőmű üzemel. Napjainkban két magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Tompa Mihály, illetve Ferenczy István Magyar Tanítási nyelvű Alapiskola), vegyes, szlovák-magyar tanítási nyelvű gimnáziummal, kereskedelmi akadémiával, középfokú gépészeti szakmunkásképző iskolával, valamint Egyesült Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskolával rendelkezik. A Tompa Mihály Református Gimnáziumot 1999-ben alapították újra. Az 1882-ben alapított Gömöri Múzeum a régió legfontosabb múzeuma. A város négyszög alaprajzú főterén található az 1774-90 között klasszicista stílusban épült, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt plébániatemplom, a szintén a főtéren álló református templom empire stílusban épült 1784-ben. A város nevezetesebb műemlék épületei még az evangélikus templom (1784-90, copf stílus), a régi vármegyeháza (1798, empire), a városháza (1801, klasszicista) és a Vigadó (1840) és az új vármegyeháza (1902). Szobrot állítottak a városban híres szülötteinek, Tompa Mihálynak (1902, Holló Barnabás alkotása) és Blaha Lujzának (1940). 2004-ben Petőfi Sándor tiszteletére állítottak szobrot. Az 1988-ban lerombolt zsinagóga helyén ma a holokauszt áldozatainak emlékműve (2005, Mag Gyula alkotása) található.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

RIMASZOMBAT. Rimavszka Szobota. Népes magyar Mezőváros Hont Várm. földes Urai Gróf Koháry, és Gróf Forgách Uraságok, lakosai katolikusok, többen reformátusok, és evangelikusok is, ’s kevés Németek; fekszik F. és A. Pokorágynak, Jánosinak, ’s Tamásfalvának szomszédságokban, Rimavize mellett, egy tágas vőlgynek közepén igen kies helyen; észak felől magas hegyek, napkeletről a’ Zeherjei, és A. Pokorágyi szőlők, nyúgot felől pedig a’ szép tőlgyes erdők, délre a’ térséges rétek vídámíttyák, ’s elevenítik szép fekvését. E’ Város ez előtt mintegy 600 esztendővel, hét falukból származott, mellyek egymáshoz közelebb meg közelebb szaporodván, a’ mostani Várost formálták idővel. A’ 7 faluk ezek valának: Istvánfalva, Széntver, Gernyő, Mötsény, Tehány, Tvarnas, és Rákos. Kedvelvén a’ régi Magyar Királyok e’ Városnak jó, és szorgalmatos lakosait, jeles szabadságokkal ajándékozák-meg, mellyek között nevezetesebbek 1.) Hogy Polgárjai a’ vámnak fizetésétől szabadok. 2.) Hogy minden perekben első Bíró a’ Városbéli Tanáts. 3.) Hogy vagyon Jus Gladiuma. 4.) Hogy a’ magok között lévő Caducitásokban magok a’ Successorok ’s a’ t. Piatza négy szegeletű, útszái jeles rendűek, ’s kemény kövekkel kirakattattak; a’ házak egyenesen épűltek, úgy, hogy egyik végétől a’ másik végéig minden épűleteket lehet látni. Lakosai szorgalmatosak, ’s az egész Hazában híresek, mind a’ mesterségeknek helyes folytatása, mind pedig kereskedéseik által; ugyan is jó nyeregjártók, guba, és pakrótztsinálók, ötvösök, gomb, és sinórkötők, tsutorát, ’s híres kenyeret készítők laknak itten; vászonnal, borral, marhákkal, szűrrel, ’s gubitstsal is kereskednek, mellyeket eladás végett mindenfelé elhordanak a’ Hazában, ’s a’ kereskedésre nézve más Városoknak is szép példát adnak. Határja többnyire jó szántóföldekből áll, réttye kevés, legelője még kevesebb, ’s a’ Kurintzi, Apáti, és Tamásfalvai pusztákon legeltetik marháikat; erdejek nem lévén, pénzen vett fával élnek; bora nem nevezetes; piatza híres.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Rima-Szombat, Grosz Steffelsdorf, Rimawska Sabota, nevezetes szabadalmas mezőváros, Gömör és Kis-Honth egyesült vmegyében, Rosnyóhoz 6 mfdnyire: 688 kath., 5925 ref., 854 evang. lak., kik nagyobb részint magyarok, tótokkal és kevés németekkel keverve. Van itt kath., reform., evang. anyaszentegyház, ref. kis gymnasium; postahivatal; gyógyszertár; vmegye és városháza; számos kereskedő bolt, s egy derék kőhid a Rima vizén. Határa nagyobb részint róna, s mindennemü gabonát, különösen szép tiszta buzát terem; gyümölcsös és szőlőkertjei vannak; rétje kevés; legelője még kevesebb; erdeje nincs. Lakosai nagyon szorgalmatosak, s mind a kereskedés, mind a mesterségek folytatása által magukat jelesen megkülömböztetik; s valóban Rimaszombat a Hazának eddig is több derék kézmüveseket és müvészeket adott. Vannak itt jó nyereggyártók, guba és pokróczcsinálók, ötvösök, gombkötők, csutorások, hires búza kenyeret sütő asszonyok stb. Kereskednek gabonával, szalonnával, borral, dohánnyal, viasszal, mézzel, szarvasmarhával, lóval. Szombaton tartott hetivásárja gabonára nézve nagy fontosságú; országos vásárjai pedig jó lovak tekintetéből nevezetesek. Egyébiránt a város rendesen épült; utczái egyenesek, és kővel kirakottak; négyszegletű piacza tágas; szabadságai jelesek voltak. Ugyanis polgárjai vámot nem fizettek; pereikben első biró a városbéli tanács; vérhatalmi joggal birt, a magvaszakadtak vagyonaiban örökösödött.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

A Rimaszombat belterűletén talált bronzkori tárgyak azt mutatják, hogy itt az őskorban nevezetesebb telep lehetett. A mai Rimaszombat a hagyomány szerint hét apró helység egyesűléséből származott Istvánfalva néven. Mikor kapta mai nevét, nem bizonyos. A XIII. század vége óta földesurai a kalocsai érsekek, kiktől nevezetes kiváltságokat nyert, majd a Széchy, Forgách, Losonczy és más családok voltak. Lakosai Giskra idejében a kelyhesek vallását fogadták el s régi papjaik csak a csehek kiűzése után térhettek vissza a városba. Attól az időtől fogva, mikor a török 1552-ben bevette Füleket, Rimaszombat is egy századnál tovább volt kitéve az ellenség kemény sarczainak, kivált, míg a tőle negyedórányira levő Szabadka várkastélyt, a török rettegett rablófészkét, a füleki basa kincstárát, Tiefenbach és Drugeth hadai földig le nem rombolták. A városi levéltárban harmadfélszáznál több török oklevelet őriznek, jeléűl a tömérdek zaklatásnak és zsarolásnak. Többször pusztította tűzvész a várost, így 1506-ban egészen hamuvá lett; levéltára is akkor pusztúlt el. A vallási villongások s a nemzeti harczok sulyos napjai letűnvén, lakosainak szorgalma, virágzó ipara s kereskedelme folytán szabályosan épűlt föl a város és a jóllétnek magas fokára emelkedett. Ma, mint megyei székhely, fő fészke Gömör politikai, közművelődési és társadalmi életének. Négyszögű, tágas piaczának palotaszerű ház-sorain kivűl nevezetesebb középűletei: a megyeház, az újonnan épűlt törvényszéki palota, a megyei közkórház, a katonai laktanya. Kevés város dicsekedhetik olyan szép közkerttel, mint a Széchenyi-liget, melyben fürdő, kaszinó és lövőház is van. A Tompa-útczában márványtábla jelöli Tompa Mihály költőnk szülőházát, de nem sokára szobor is fogja hirdetni emlékét. Van a városnak két virágzó pénzintézete, nyomdája, több helyi hírlapja, műmalma. Itt székel az állami erdőgondnokság s a bányabiróság. Egyesűlt protestáns főgymnasiuma, mint ilyen, az egész országban egyetlen a maga nemében. Jeles népiskoláin kivűl tart fenn a város polgári, iparostanuló és nőipar-iskolákat is. A város lakosainak száma hatezer, kik nagyrészt iparosok, timárok, csizmadiák, de a híres gubásokat, szűcsöket, valamint az aranyműveseket, csutorásokat, kik hajdan nevezetes szerepet vittek a magyar ipar történetében, ma már hiába keressük. A város határa igen termékeny, melyen jövedelmes gazdálkodást és kertmívelést űznek. A Rima által gyakran elöntött káposztás földeken, kertekben dúsan tenyésznek a zöldségfélék. Az állandó lakosok, még az iparral foglalkozók is igyekeznek egy-egy kis konyhakertet szerezni. A legújabb időkig minden polgári családnak megvolt a maga kis káposztaföldje (rászaföld). A rimaszombati országos vásárok a megye legnagyobb vásárai közé tartoznak. Nagy ló- és marhavásárán kivűl élénk szokott lenni az árúvásár is, s távolabbi vidékekről is látogatják. Rimaszombattól csak a Rima folyó választja el Tamásfalát (Tamásfalvát), melynek szorgalmas lakosai nagyrészt kályhások és fazekasok. Említést érdemel a várostól negyedórányira eső Szabadka puszta, melyen állami méntelep van. A városon alúl a kurinczi állami földmíves iskola telepét teláljuk. Régi szólás-mondás szerint „Rimaszombatban végződik a magyar miatyánk”, a Rimavölgyön fölebb már tót a lakosság.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Történeti áttekintés. Rimaszombat, mint Baksay István, a város történetének legalaposabb ismerője írja, a hagyomány szerint több egymáshoz közel fekvő kisebb község egyesüléséből keletkezett. E községek állítólag Istvánfalva, Szabadka, Kurincz, Téhány, Gacs, Tarnócz és Möcsény voltak. E helységek egynémelyikét, de másokat is, a város levéltárában levő egyik régi okirat mint olyanokat említ, a melyek határaik miatt folytonos versenygésben állottak egymással. Ez az oklevél e községek egyesüléséről is szól, egy régi jegyzék szerint pedig a város Zsigmond királytól kapta volna a nevét, a ki állítólag szombaton utazott át a Rima partján épülő kis városon; azonban ez állítás nem hiteles, mert Rimaszombat nevét más oklevelek már egy századdal korábban említik. Rimaszombat első birtokosául a kalocsai érsekséget ismerjük. 1334-ben azonban I. László kalocsai érsek elcseréli rimaszombatot Szécsényi Tamás aradi, barsi és szerémi főispánnal, más megyebeli községekért. A Szécsényi család azonban 1474-ben kihalt. E család utolsó fisarjának, Lászlónak egyik nővérét: Hedviget Losonczy Albert, a másikat: Annát Guthi Országh János vette el. Így lett e két család Rimaszombat földesura. A Losonczy család is, Istvánban 1552-ben kihalt, de miután I. Ferdinánd Losonczy István leányait, Annát és Fruzsinát fiusította, Rimaszombat Losonczy Annára, férjezett Forgách Zsigmondnéra szállott. Guthi Országh Kristófban 1567-ben a Guthi Országh család fiága szintén kihalt. Rimaszombat község 1335-ben nyerte városi szabadalmait és mindazokat a kiváltságokat, a melyekkel Buda városa bírt. Ez az oklevél a városi levéltárban van elhelyezve. A Kálnay család tulajdonában oly oklevél van, mely szerint e család Zsigmond királytól 1405-ben Rimaszombatra adományt nyert, a mit Mátyás is megerősített, de semmi nyoma sincs annak, hogy e család Rimaszombatot tényleg birtokba vette. Habár egykorú okleveles nyomok nem bizonyítják, mégis alig hihető, hogy a husziták idejében Rimaszombatot a csehek ne foglalták volna el, mikor a város közelében fekvő Osgyán birtokukban volt. Heltai is azt állítja, hogy Giskrának Rimaszombatban kastélya volt; de írott nyomok ezekre nézve nincsenek. Az 1506-iki tűzvész után II. Ulászló a városnak nyolcz évi adómentességet engedélyezett, 1514-ben pedig kiváltságaiban megerősítette. Ugyanezt tette 1549-ben I. Ferdinánd is, ki a városi polgárok szabadalmait még kibővítette. Ugyanekkor nyerte a város vásárjogát is. A város szabadalmait részint megerősítették, részint kibővítették: Rudolf 1578-ban, II. Mátyás 1612-ben, II. Ferdinánd 1637-ben, I. Lipót 1662-ben, 1667-ben és 1693-ban és III. Károly 1714-ben és 1725-ben. 1601-ben a város Széchi Tamástól pallosjogot nyert, a mit VI. Károly 1735-ben megerősített. 1553-ban a törökök Füleket kézrekerítvén, Rimaszombat közelében, Szabadkán várkastélyt építettek, melyet megerősítve, innen sarczolták az egész vidéket és első sorban a közeli Rimaszombatot. A városi levéltár több mint 250 török okmányt őriz, melyek mindazt a sok zaklatást és a tömérdek sarczot igazolják, melyeket a városnak ebben a korban elszenvednie kellett. Midőn a város a törökök szomszédságától és zaklatásaitól megszabadult és ismét erőhöz jutott, minden igyekeztét oda irányította, hogy a földesúri hatóság alól függetlenítse magát. Ebben az időben a Koháry és a Forgách család volt a földesura. Forgách Ádám azonban 1692-ben 10,000 forintért földesúri jogát a városnak elzálogosította, 1747-ben pedig a város ezt az összeget 40,000 frtig kiegészítvén, magát a Forgách család földesúri joga alól megváltotta. A Koháry család földesúri jogai alól a város olyképen váltotta meg magát, hogy előbb bizonyos feltételek mellett évi 2000, később azonban minden feltétel és korlátozás nélkül évi 3000 frtot fizetett, mi azután, az idők folyamán 630 frtra, vagyis 1260 koronára szállíttatott le, míg végre a 90-es években e tehertől is végkép megszabadult. Időközben a várost számos csapás érte. 1679 szeptember 4-én dögvész ütött ki a város területén, mely hónapokig dühöngött. 1709 végén a pestis lépett fel és szedte áldozatait 1710 november 28-ig, mely idő alatt 1149 ember esett a járványnak áldozatul. Azután következett az 1769 június 25-iki híres egyházi körmenet, a mikor a vallásuk háborításától félő protestánsok a katholikus körmenetet megtámadták és a városból kiűzték. Az ezt követett megtorló intézkedésekről más helyen bővebben van szó. A protestánsok csak 1783 augusztus 10-én nyerték vissza a szabad vallásgyakorlat jogát. Ezután a város nyugalmát mi sem zavarta és csak az 1848. évi események akasztották meg rövid időre fejlődését. Elmult azonban ez a szomorú korszak is, melyről más helyen bővebben emlékezünk meg, és a város ismét zavartalanul fejlődhetett tovább. A város fekvése. Gömör-Kishont t. e. vármegye székhelye: Rimaszombat, sok tekintetben egyike Felső-Magyarország legcsinosabb városainak. Lakosainak száma alig haladja meg a hatezret. A város tágas völgy sík ölében, csaknem egész területével a Rima balpartján fekszik, mely a jobbparti színvonalhoz képest alig észrevehetőleg emelkedik. E sík területen mérték ki az ősök a város szabályos négyszög-alakú főterét s az oldalak megnyújtásából keletkezett egyenes utczákat, de későbbi terjeszkedésével délnyugati irányban átlépte a Rimát s ma már egy kisded városrész, a Mező-utcza és az úgynevezett „Sereg”, a folyó jobb partján terül el. A Sereg voltaképen a város szolgálatában álló czigányoknak volt állandó telepük, a kik itt hosszabb idő óta végleges tanyát vertek, lakásra alkalmas vityillókat építettek s ma már a városnak is törzsökös lakosai, kik 110a várostól kinevezett „seregbíró” felügyelete alatt polgári kötelességeket teljesítenek. A föld a város tulajdona, mely után csekély földbért fizetnek. Rimaszombat e délnyugati terjeszkedésében elérte már a végső határt, a mennyiben itteni házai a közvetetlen szomszédságban levő Tamásfalva község területét érintik s e földrajzi fekvése által az ismeretlen szemlélőben azt a látszatot kelti, mintha a Sereg Tamásfalával együtt alkotna egy községi területet, holott közigazgatásilag Rimaszombathoz tartozik. A város zöme tehát a Rima balpartján fekszik s középpontja az imént említett szabályos négyszög-alakú Fő- vagy Erzsébet-tér. E tér körvonalait s az azok folytatását alkotó utczákat helyesen tervezték az elődök, de később az utódok eszthetikai érzékének hiánya következtében a mértani egyenes vonalak elferdültek, a széles utczákban szabálytalan birtokfoglalások történtek, sőt az építkezéseknek sem szabott irányt semmiféle szabályrendelet s így mindenki úgy építkezett, hogy egyéni érdekei csorbát ne szenvedjenek s a közvagyonból annyit foglalt le magának, a mennyire szüksége volt. Az idegen látogatóra kellemes benyomást gyakorol a város látszólag szabályos beosztása, de a hatást nyomban lerontja az a tapasztalat, hogy az utczák elhajlanak, a házak ki- és beszögellenek és az egykor széles utczából alig maradt több, mint egy 2-3 méter széles sikátor, mert a széles utcza egy részét a város belteleknek adta el akkor, a mikor a Forgách családtól megváltotta magát. Ekként támadt a keskeny utcza. A város középületei. Ehhez hasonló eszthetikai tévedés volt az is, hogy a múlt század közepén épült róm. kath. templomot nem építették az Erzsébet-tér középpontjára, sőt arra sem fordítottak figyelmet, hogy a máskülönben csinos épület oldalfalai egyenközű vonalban legyenek a tér házszegélyével. De a templom ferde fekvése feltűnőbb eszthetikai zavart csak azért nem okoz, mert a tér elég nagy arra, hogy az épület kisebb arányai az egésznek összhangját észrevehetően meg ne zavarják. A király kegyurasága alatt álló templomot néhány évvel ezelőtt renoválták. Homlokzatán a következő felirat olvasható: Rex augusta Maria Therezia Deo et Catholicis posuit. A szabályos tér oldalain széles kocsiút fut végig s azon belül mindkét oldalán akáczfa-sorral szegélyezett gyalogsétány, mely az enyhébb időszak estéin a város intelligens társadalmának korzója. A legutóbbi időkig az Erzsébet-tér volt a város és a vármegye adminisztrácziojának középpontja: itt voltak elhelyezve a legfontosabb városi, megyei és állami középületek, templomok, pénzintézetek, vendéglők, üzletek; de az utolsó évtized alatt a város feltűnően gyorsan fejlődött, kiépült a Tompa-tér, mely a municzipium eme súlypontját túlszárnyalta s előbb a kir. törvényszéknek, azután a járásbíróságnak, polg. leányiskolának s végűl a vármegyének adott új s az igényeknek teljesen megfelelő kényelmes hajlékot. Az Erzsébet-tér északi oldalán épült emeletes városház oromfalát a város czímere díszíti a következő felirással: S. P. R. S. 1801. A kapu fölött pedig e chronostichon olvasható: DIVa theMIs IVstI sIs heiC aeqVIqe patrona fLoreat aVspICIIs paX bona sera tVis. A kaputól jobbra eső falba emléktábla van illesztve, a következő felirattal: „A magyar orvosok és természetvizsgálók XII. nagy-gyűlése 1867. évi aug. 10-től 17-ig a tudomány- s vendégszerető lelkes Rimaszombat városában tartatott. Emlékül a nagy-gyűlés.” jeléűl annak, hogy a magyar természettudósok az újra felébredt nemzeti szellem hajnalán Rimaszombatban feledhetetlen napokat töltöttek, melyekről az itteni polgárság még ma is lelkesedéssel emlékezik meg. A városház szomszédságában emelkedik az 1857-ben alapított rimaszombati takarékpénztár modern, emeletes épülete. E pénzintézet nemcsak legrégibb, de egyúttal anyagilag is legszilárdabb pénzintézete egész Gömör vármegyének. Évi forgalma meghaladja a tíz millió koronát s újabban az osztrák-magyar banknak is mellékhelyisége. A tér nyugati oldalán van a róm. kath. plébánia lak, melynek oromfala a Fremmel Miklós, akkori prépost-plébánostól készitett következő feliratot viseli: HIC oCVLVs DoMInI VIgILet regnantIs In aLto. A déli oldalon a kir. pénzügyigazgatóság nagy épülete van, mely városi vendéglőnek épült, de később Gömör-Kishont vármegye székháza lett s főtéri homlokzatára a megye czímerét is elhelyezték. Szintén megyei székház volt s Gömör és Kishont vármegyék egyesülése alkalmával épült a XVIII. század végén, a tér keleti oldalán fekvő franczia stilű épület is, melyben később a kir. törvényszék, majd a pénzügyigazgatóság s végűl a bábaképző iskola nyert elhelyezést, azonban ez utóbbi humánus intézmény is nemsokára új hajlékot kap. Újabban az épületnek a Tompa-utczára néző földszinti helyiségeiben nyertek elhelyezést a „Gömörmegyei múzeum” gyűjteményei, melyek elég érdekesek arra, hogy az idegen előtt a város legérdekesebb látnivalói legyenek. Az épület egykori rendeltetésének emlékét őrzi a homlokzatára vésett kishonti czímer (kivont kardot tartó félkar, a paizs felső mezejében félholddal és csillaggal), melyet a következő szavak vesznek körül: z aláhúzott s eredetileg aranyozott betűk a következő évszámot adják: 1798. Az Erzsébet-tér középületei között felemlítendő még az ev. reformátusok temploma, melynek protestáns egyszerűséggel épített tornya 36 méter magas. A templom egész teste a tér déli oldalát szegélyező háztelkek területén fekszik, a homlokzatból kiszögellő torony azonban a házsor egyenes vonalába esik. A templom 1784-ben épült a református hívek áldozatkészségéből, kik a XVIII. század végén, midőn II. Józseftől engedélyt nyertek arra, hogy elvett templomuk helyett újat építhessenek, vetélkedve adták filléreiket a szent hajlék építési költségeinek fedezésére. Így az akkori polgárságnak egyik mély vallásosságú tagja, Szijjártó István, egymaga 20,000 tallért tett le a buzgóság oltárára. Az egyszerű iparos polgárnak ezt az áldozatkészségét a város azzal hálálta meg, hogy a templom mögött, a Rimafolyóval párhuzamosan szaladó s az iparos polgárság zömétől lakott utczát Szijjártó-utczának nevezte el. Rimaszombatnak egyik legérdekesebb alakú épülete a kevert stilű s elég nagy terjedelmű városi vendéglője, mely a XIX. század elejéről származik s 112azóta a Három Rózsa nevet viseli. Főhomlokzata az Erzsébet-térre néz s egész első emeletét díszes, nagy terem foglalja el, mely társas összejövetelek, bálok, hangversenyek s nagyobb ünnepélyek, sőt szini előadások helyiségéül is szolgál. Hátulsó homlokzatának helyiségei, a hol azelőtt az állandó színház volt, a Rózsa-utczában, Rimaszombat legrégibb s legtekintélyesebb társas egyesületének, a kaszinónak nyujtanak kényelmes otthont. Ez egyesület az irodalom és tudomány csaknem minden ágából 4000 kötetre menő könyvtárt tart fenn s így a vidék legnagyobb könyvtárai közé tartozik. Az Erzsébet-téren van még a gömörmegyei nép- és iparbank épülete is, továbbá a város üzlethelyiségeinek legnagyobb része, melyeknek kereskedelmi forgalma élénkké teszi a kis város e csinos középpontját. De legtipikusabb képet nyújt e tér heti- és országos vásárok alkalmával, midőn a losonczi, miskolczi, budapesti kereskedőktől és iparosoktól sűrűn egymásmellé rögtönzött sátrakban, fabódékban és szekereken felhalmozott árúk körül a szomszédos falvak, távoli vidékek s gyakran idegen országok vásárosainak ezrei tolonganak. Ilyenkor a rimaszombati iparos polgár a város összes élénkebb forgalmú pontjait, a vendégjog iránt való tiszteletből, átengedi az idegeneknek, maga pedig, a saját iparczikkeivel, szerényen valamelyik mellékutczába vonúl. Rimaszombatnak másik szép pontja az eszthetikai követelmények szerint rendezett Tompa-tér. Neve az egykor fennállott Huszárvendéglőtől régebben Huszár-tér volt, míg mostani nevét a Tompa-szobortól nyerte. Hogy a kulturális mozgalmak minő kapcsolatban vannak a városok átalakulásával, szembetűnő bizonyítékáúl szolgál e tér rendbehozása, mely szoros összefüggésben van a Tompa-szobor felállításával. A régi, úgynevezett Huszár-tér a millennium előtt még terménypiacz volt, a mezőgazdasági termények elárusító helye, hol az állatforgalom által összehalmozott hulladékok szemétdombokkal lepték el a teret. Ezért és mert a tér a felhalmozott termények elhelyezésére kicsinek bizonyult, a gabnatér a város alsó végére tétetett át. Midőn a vármegyei közgyűlés elhatározta, hogy új székházat épít s ennek helyéűl a Huszárvendéglőt jelölte ki s midőn a Tompa-szobor felállítására 10,000 koronát szavazott meg, az illetékes köröket az a terv foglalkoztatta, hogy a szobor is a Huszár-téren állíttassék fel és a tér megfelelően alakíttassék át. A megállapított tervet néhány év alatt foganatosították s a vármegye több mint 400,000 korona költséggel felépíttette monumentális székházát, mely egyike a vármegye legkiválóbb műépítményeinek. És elkészült a Holló Barnabás által mintázott Tompa-szobor is, melyet nagy ünnepséggel 1902 június hó 4-én leplezett le a város és a vármegye közönsége. De új alakot nyert a hivatalosan Tompa-térnek nevezett Huszár-tér is; körülbelül kétharmadrészét vasrácscsal kerített parkká alakították át, melynek közepén emelkedik a magas talapzaton álló költő-szobor, a Virágregék nagynevű dalnoka, az ő legkedvesebb virágai között. Az állami út lejjebb szorult a Forgách-utcza tengelyébe s a tér régi területéből fenmaradt részt, a polgári leányiskola játszó teréűl rekesztették el. Ilyképen a Tompa-tér arányos alakot nyert, melynek egyik oldala a kir. törvényszék, másika a megyei székház, harmadika pedig a leányiskola. A város utczái. A város főbb utczái a következők: Az Andrássy-út, mely a feled-tiszolczi vasútvonal rimaszombati állomásától a Tompa-térig vezet. Széles, egyenes út, fasorral szegélyezve, északi során csaknem teljesen beépített telkekkel; a legújabb kor terjeszkedési iránya ez az út, a hol modern, csinos magánházak épültek. A Deák Ferencz-utcza, a Tompa-tért köti össze az Erzsébet-térrel s a legélénkebb forgalmat közvetíti az Andrássy-út végén levő vasúti pályaházzal. A Kossuth Lajos-utcza, az Erzsébet-tértől az ág. evangelikusok templomáig az izraeliták imaházával s a rimaszombati kerületi főrabbi hivatalával. Az utcza tamásfalvai utczai szegletén levő Kern-ház 1801 előtt Kishont-megyének volt székháza s egykori rendeltetéséről tanuskodik a kapu fölött elhelyezett, de már teljesen elmosódott kőczímer. A Jánosi-utcza az Erzsébet-tér délkeleti sarkától a Jánosi felé vezető országútig. Ez utczában van jelenleg az egyesült protestánsok kétemeletes főgimnáziuma; tekintve azonban, hogy kezdetét vette egy új főgimnáziumi épület emelése, a mostaninak jövendő rendeltetése még bizonytalan. E fentebb felsorolt utczák Rimaszombat legélénkebb forgalmú útvonalai, melyek a Kassa, Miskolcz és Losoncz felé vezető állami útak mentén fekvő szomszédos községek ember- és állatforgalmát közvetítik s ezekhez csatlakoznak a csekélyebb jelentőségű pokorágyi-, tamásfalvai- és szútori-útak, mint a hasonló nevű községeket összekötő vonalak. A Losonczy István-utcza tulajdonképen a Losoncz felé vezető országút s ennek északi folytatása. Nevezetesebb épületei: az ág. evangélikusok parochiája, iskolája és csinos temploma. E templomot az ev. egyház megalakulása idejében, 1786-ban építették a hívek áldozatkészségéből, azonban tornya csak 1856-ban fejeztetett be. A belsejében levő művészi oltárképet, úrvacsorai- és keresztelőedényeket, oltárterítőket, IV. Gusztáv Adolf svéd király ajándékozta a rimaszombati ev. egyháznak a bécsi svéd követség egykori templomának felszereléséből. Toronyszobáiban az esperesség értékes könyvtára van, melyről fentebb is megemlékeztünk. A város többi utczái legnagyobb részben Rimaszombattal egykor közelebbi viszonyban volt híres férfiak, vagy családok neveit viselik. Így a Tompa-utcza a város legnagyobb fiától nyerte nevét, ki ez utczának egyik ma is fennálló, rozoga földszintes házikójában született. A kisded épület falát a rimaszombati polgárság kegyelete márványtáblával jelölte meg, melyen a következő felirat olvasható: Itt született Tompa Mihály 1817 szeptember 28-án. A Ferenczy-utcza a magyar szobrász-művészet első úttörőjének emlékét hirdeti, ki szintén a város szülötte s nem csekély hírt és dicsőséget szerezett az által, hogy hazatérve, Rimaszombatban is műhelyt nyitott. Híres tanítványa a putnoki születésű Izsó Miklós volt, ki mesterét túlszárnyalta. A vágyaiban csalódott Ferenczy István itt halt meg Rimaszombatban; sírja a régi temetőben ma is jeltelenül áll, de az állam nemsokára az új temetőbe helyezteti át s egyúttal síremléket is állíttat neki. Történeti becsű művészi hagyatéka a szépművészeti múzeumban lesz elhelyezve. A Szentpétery-utcza a XIX. század elején élt híres rimaszombati ötvös emlékezetét őrzi, kinek alkotásai közül néhány a Nemzeti Múzeumban van. A Szijjártó-utcza, melyről fentebb is megemlékeztünk, a református egyház egyik legáldozatkészebb polgárától, Szijjártó Istvántól nyerte nevét. A Kmetty-utcza a híres 48-as tábornok nevét tartja fenn Rimaszombat polgárai előtt, jóllehet a jeles katona egy szomszéd kis-községnek, Pokorágynak volt szülötte. A Széchy-utcza, Forgách-utcza, melyben Gömörmegye közkórháza, Koháry-utcza, melyben a Polgári Olvasókör van, arra emlékeztetnek, hogy a város egykor e történelmi nevezetességű családok dominiumához tartozott. Az említetteken kívül van a Hunyady-utcza, Rózsa-utcza, Tamásfalvai-utcza, a Dickmann-féle gőzmalommal, mely a csak néhány hónap óta működő konzerv-gyár előtt, legnagyobb iparvállalata volt Rimaszombatnak, 114Tópart-utcza, Kispást-utcza, Újváros-utcza s a Rimapart, melynek lakói régebben bőriparral foglalkoztak, ma azonban ez iparág is hanyatlóban van. A város, lakóinak számát tekintve, aránylag nagyon kicsiny területen fekszik, a minek az az oka, hogy a telkek szűkre szabvák s ezek között is ritka a magános telek, a legtöbbnek 2-3, sőt ennél is több tulajdonosa van, kik a maguk kicsiny telekrészeiken igényeiknek megfelelő hajlékot építettek. E lakásokkal megrakott telkek járványok idején veszedelmesek. Rimaszombat régi építkezésének a mellékutczákon még itt-ott feltalálható egy-két tipikus maradványa. Ez építkezésnek jellemző sajátsága volt az utczai homlokzat magas félkörben ívelt oromfala, többnyire két padlásablakkal. Az utolsó félszázad óta azonban az új építkezési mód terjedt el, mely amazt csaknem teljesen kiszorította. Egy érdekes példánya található még a Jánosi-utczában, a főgimnázium közelében. A városi kertek. Ismertetésünk befejezéséűl Rimaszombatnak még két szép pontját kell felemlítenünk. Az egyik a körülbelül hat holdon fekvő Széchényi-kert és a nyári kaszinó a város délnyugati végén, a Losoncz felé vezető országút mentén, melynek szép sétányai, hatalmas gesztenye-, fenyő- és szilfákkal szegélyezett parkja, virágos ágyai, aklimatizált díszfái és bokrai a vármegye egyik legszebb parkjává teszik, hol a szórakozni vágyó lawn-tennys- és tekepályát, nyári fedett tánczhelyiséget, vendéglőt, fürdőt, uszodát és olvasótermet találhat. A város felőli oldalon, közvetetlenül a kert szomszédságában áll a konzerv-gyár, melynek füstölgő kéménye figyelmeztet arra, hogy az élet hivatása a munka és a haladás. E hivatás komoly felismerése s a fejlődésre való törekvés teremtette meg Rimaszombat ez első nagyobb szabású iparvállalatát, mely életrevalóságának már is annyi jelét adta, hogy a vállalat sikeréhez a legszebb remények fűződnek. A részvénytársaság vállalkozása körébe vette föl a városnak villamos fénynyel való kivilágítását is s ez időszerint Rimaszombat utczáin, terein és magánlakásaiban e modern fényforrás terjeszti a világosságot. Rimaszombatnak a másik sétahelye a régi köztemető, melynek több mint harmincz éve, hogy eredeti rendeltetése megszünt, s azóta a hamvak fölött liget növekedett, melynek bokrai között imitt-amott egy-egy mohos síremlék emlékeztet a mulandóságra. Itt nyugszik Ferenczy István, a híres szobrász, Rimaszombat szülötte is. E terjedelmes kert egykor még Rimaszombatnak kedves mulatóhelye lesz, mert erre van a város terjeszkedésének iránya, melynek bizonysága a vasúti pályaházig máris kiépített Andrássy-út, az újjáalakult Tompa-tér s a Ferenczy-utczában nemsokára felépülő főgimnázium, mely az új megyei székházzal Gömör vármegyének legmonumentálisabb épülete lesz. Ez intelligens környezet előtt-utóbb követelni fogja azt, hogy az árnyas ligetté fejlődött régi temető külsőképen, a szépészeti kivánalmaknak megfelelően, alakíttassék át. Rimaszombat területét kiegészítik még a pusztai birtokok, melyek részben a városnak, részben magánosoknak a tulajdonai, de közigazgatásilag a városi hatóság kormányzása alá tartoznak. E pusztai birtokok Szabadka m. kir. állami méntelep, csinos barakképítményekkel, Kurincz pedig állami földmíves iskolának van berendezve, mintegy 600 kat. hold földbirtokkal s megfelelő gazdasági épületekkel. Mindkettőnek tulajdonosa a város. Társadalmi élet. Rimaszombat társadalmi élete typikusan kisvárosi. Van földmívelést és ipart űző polgársága, vannak kereskedői s magasabb képzettségű városi, megyei és állami hivatalnokai. Mindezek külön társadalmi osztályokat alkotnak, melyeket nem csupán a munkakör választ el egymástól, hanem a szellemi szükségletek minősége és mennyisége is, úgy, hogy e tekintetben Rimaszombatban semmivel sem uralkodnak boldogabb állapotok, mint hazánk bármelyik kis városában. A néplélek fejlődésének egyik tanúsága az, hogy a szellemi és anyagi erők tudatában élő ember társai fölé emelkedik s e pszichologiai törvény alól nem vonhatja ki magát a társadalom se, mely önkéntelenül is akként alakul, hogy az ugyanazon munkakörben foglalatoskodók, ugyanazon értelmi szinvonalon állók, ugyanazon, vagy legalább is hasonló anyagi erőkkel rendelkező egyének kizárólag egymás társaságában keressék 115és találják meg azokat a tényezőket, a melyekre lelki életöknek szüksége van. Ha e lelki tulajdonság ethikailag kifogásolható is, mégis menthető azon emberi jognál fogva, melyet a természet belénk oltott s mely szabadságot ad mindnyájunknak arra, hogy környezetünket, szórakozásainkat, a mennyiben hatalmunk van reá, úgy válasszuk meg, a mint lelki szükségleteink kivánják. A rimaszombati társadalmi osztályok azonban mégsem vontak maguk köré khinai falakat. Nagyobbszabású társadalmi mozgalmak idején osztálykülönbség nélkül együtt vannak mindnyájan s erre az utóbbi évek tapasztalatai lélekemelő bizonyságot tehetnek. Együtt találjuk a város lakosságát a jótékonyság oltára előtt, együtt vannak jelen a hazafias ünnepélyeken, együtt vannak a közjó előmozdítását czélozó akcziókban. Sőt a kaszinó és polgári olvasókör ajtai is nyitva állanak minden tisztességes és önálló polgár előtt s e tekintetben oly testvéries viszony van e két fontos közművelődési intézmény között, hogy igen gyakran egymás meghallgatásával, egymással karöltve, sőt tagjaik által egymást kiegészítve járnak el a fontosabb társadalmi kérdésekben. Tulajdonképen e két egyesület öleli fel a társaséletnek minden mozzanatát. Innen indulnak ki az irányadó eszmék, ha a jó ügy érdekében tettre kerül a sor, ez egyesületek tagjai vállalják el a közreműködést. Műkedvelői előadásokat, hangversenyeket, felolvasásokat rendeznek, egyenlően hívei a nemzeti és hazafias mozgalmaknak. Ritkábban fordulnak elő a szellemi tartalom nélküli társas-estélyek; e tekintetben e nyilvános társas körök nem bizonyultak a különféle osztályok eléggé biztos összekötő kapcsainak, még a külsőképen együvé tartozó elemek között sem. De a társasélet a szórakozásnak ezt az alakját nem sínyli. Hiszen a mód és alkalom lépten nyomon kinálkozik arra, hogy minden ily irányú kívánság a lehető legkellemesebb módon kielégíttessék. Nyári időszakban társas-kirándulások vannak, a vármegye bámulatosan szép természeti ritkaságaihoz, az aggteleki barlangba, Dobsinára, Murányba, a sztraczenai völgybe, vagy legalább a szomszédos csízi és várgedei gyógyfürdőkbe, melyek anyagilag is a legolcsóbb szórakozások közé tartoznak, a mennyiben a rimaszombati turista könnyűszerrel szerezheti meg azokat a páratlan lelki gyönyörűségeket, a melyekért a távolabbi vidékek lakói százakat fizetnek. Azonban ezeknél sokkal sűrűbben fordulnak elő a rövid ideig - néha egy-két óráig tartó - kirándulások a város határán levő kies pontokra, a tamásfali, szabadkai erdőkbe, a pokorágyi sziklákhoz, vagy a szőlőkbe. A magánjellegű szórakozásokon kívül a különféle egyletek, néha testületek is gondoskodnak arról, hogy a társadalom különböző tagjai valamiféle mulatság keretében érintkezhessenek egymással. E szórakozásoknak belső tartalmat ad a főgimnázium tanári kara, mely minden évben hangversenynyel, felolvasással és szavalatokkal egybekötött jótékonyczélú mulatságot rendez, továbbá a nőegyesülettöbbnyire ugyanoly tartalmú estélyeivel. Bálokat, nyári tánczvigalmakat rendeznek: a polgári kör, a róm. kath. olvasó egyesület, a kereskedő ifjak társulata, az ipartestület, a korcsolyázó egyesületstb., míg a két vadász-társulat a férfias szórakozásnak ez egyik legszebb módját az egész év folyama alatt a legnagyobb passzióval űzi. A fentebbiekből nyilvánvaló az, hogy a mai kor szórakozásainak programmja gazdagabb és változatosabb a réginél. Mert a mikor a társadalomnak nem volt annyi kategoriája, mint most, a mikor az egyének munkakörét a lázas sietséggel fejlődő kor eszméi nem szorították a legszűkebb korlátok közé: akkor talán nem is volt szükség arra, hogy a társadalom tagjai külön zászlók alá sorakozzanak; elég volt egyetlenegy fogalom, a polgárság fogalma arra, hogy a városok lakói összetartsanak. Ez a fogalom azonban ma már elvesztette régi jelentőségét, de helyébe lépett egy szent érzelem: a haza szeretete, mely a városnak minden rendű és rangú lakóját összekapcsolja abban a törekvésben, hogy szívben-lélekben magyar legyen. E törekvés sugárzik ki a rimaszombati ember minden mulatságából. Ez az erős nemzeti érzés Rimaszombatnak talán a levegőjében van, ezt szívja magába a gyermek is s ez a levegő környékezi a rimaszombati polgárt koporsójáig. És nem puszta véletlen az, hogy magyar művészetünkben a nemzeti szellem leghivatottabb képviselői e város falai között láttak napvilágot, mert egy Ferenczy Istvánra, Blahánéra, Szathmárynéra és Tompára mindig büszke lesz szülővárosa, - de büszke lehet az egész magyar nemzet is. * * * Fontos intézmény a „Gömör-Kishont vármegyei Magyar Közművelődési Egyesület”, melynek székhelye szintén Rimaszombat. Az egyesület Gömör vármegye törvényhatóságának 1883. évi márczius 20-án tartott gyűléséből kifolyólag alakult. A szervezési munkálatok s az alapszabályok elkészítésére Szontagh Bertalan alispán elnöklete alatt egy 125 tagból álló bizottság küldetett ki. Az alakuló gyűlés az 1884. évi szeptember 15-én tartatott meg rendkívüli nagy érdeklődés mellett. Ekkor az egyesületnek 35 alapító, 255 rendes és 157 pártoló tagja volt. Mostani elnöke 1886 óta Török Bálint, ki búzgósággal és lelkesedéssel vezeti az egyesület ügyeit. Az egyesület fokozatos fejlődését hűen tüntetik fel a következő adatok: Az 1885. évben az alapvagyon volt 9442.47 korona, a mely áldozatkész adományozás által az 1893. évben már 27,292.66 koronára növekedett; az 1903. évi deczember 31-én a számvizsgáló-bizottság az egyesület javára tett összes alapítványokat már 94,612.07 korona összegben állapította meg. A közművelődési egyesület névszerinti alapítványai a következők: Gömör-Kishont vármegye millenáris alapítványa 60,000 kor., Rimamurány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság 7400 kor., Latinák Rudolf és Frigyes testvérek 4000 kor., gróf Andrássy Dénes 2400 kor., Gömörmegyei ifjúság 1820 kor., Borbélyi Lajos 1600 kor., Nemzeti Kaszinó 1400 kor., Gömörmegyei egyetemi ifjúság köre 1200 kor., Sárközy Gyula örökösei 1000 kor., Liczei óvoda-alap 522.07 kor., Henizelmann Emil 500 kor., Hámos Antal 300 kor.; továbbá 200-200 korona alapítványt tettek: ifj. Beélik Iván, Fábry János leánynevelő-intézete, Farkas Ábrahám, Gömör-Kishont vármegye törvényhatósága, Hámos László, Hanvay Aladár, Kuhinka István örökösei, Nagy János, Ragályi Gyula, Rimaszombat város, Sulyovszky István, Szász Coburg góthai herczeg, Szentiványi Miklós, gömöri Szontagh Pál. Ezeken kívül 101 kisebb összegű alapítvány összesen 9670 kor. Az 1901. évben 15 óvodát tartott fenn, illetve segélyezett az egyesület 3120 korona összeggel és 760 gyermeknek magyar szellemben való neveltetéséről gondoskodott. Az egyesület jelenlegi tisztikara a következő: Védnök: gróf Andrássy Dénes, elnök: Török Bálint, alelnökök: Fáy Gyula és Mihalik Dezső, igazgató: Józsa Antal, ügyész: Molnár József, titkár: Váry János, pénztárnok: Istók József. A választmány tagjai: Abonyi Pál, Baksay István, Bazilidesz János, Bazilidesz Gusztáv, Becske Bálint, Bjel Mihály, Boczkó Dániel, Borbély Lajos, Bornemisza László, Czinke István, Csiry Miklós, Dancsházy Gusztáv, Dapsy József, 117Draskóczy László, Erőssy Lajos, Fábry János, Fáy István, Fáy László, Fáy Viktor, Farkas Ábrahám, Fornéth Jenő, Flander István, Fülep Benjámin, id. Glauf Pál, Gömöry János, Hámos László, Hevessy Bertalan, Hódinka Mihály, Horváth János, Kishonthy Gyula, Klein Samu, Koreny Gyula, Kubinyi Géza, Latinák Frigyes, Latinák Rudolf, dr. Lichtschein Adolf, Liszkay János, Máriássy Andor, dr. Markó Sándor, Marton János, Nagy Pál, Neogrády Lajos, Prékopa Károly, báró Balassa-Ragályi Ferencz, Ruszkay Gyula, Schréder Gyula, Sebők Pál, Schmiedt Bernát, Stefancsok Károly, ifj. Süteő István, ifj. Szabó László, Szentiványi Árpád, Szontagh Béla, Szontagh Pál, Terray Gyula, Tesnyey János, Teschler Antal, Törköly József, Vattay László, dr. Veres Samu. A város közigazgatása. Rimaszombat 1335-ben emelkedett városi rangra s hosszabb időn át mindazon jogokkal és kiváltságokkal fel volt ruházva, a melyekkel Buda városa élt. Szabadalmait (vásártartás, vámmentesség, pallosjog) a vegyesházbeli és Habsburg királyok nemcsak megerősítették, hanem újakkal is szaporították s az ekként nyert jogokat a lefolyt hat század olykor mindent szétromboló viharai között is meg tudta tartani. Azonban közigazgatásának mostani szervezete az 1848-iki alkotmányban gyökerezik. Ez időpontig a választott tanács s ennek élén álló bíró kormányozta a várost. A bírót hagyományos szokás szerint két évenként választották, e rendszert azonban megváltoztatta az 1774-iki felekezeti pör ítélete, melynek értelmében a csekélyebb számu katholikusok is ugyanazon jogok birtokába jutottak, a melyeket a város protestáns lakossága két század óta élvezett. Ettől kezdve tehát a bírót a református és róm. kath. polgárok közül felváltva választották. Így volt ez 1848-ig, mikor az új alkotmány diadala következtében mámorban úszó város közönsége az által is be akart illeszkedni az új politikai eszmék keretébe, hogy kormányzó testületét a modern városok mintájára átalakítva, új tisztviselői állásokat kreált. Ekkor választott Rimaszombat először a bíró mellé - ki a törvénykezési tanács elnöke volt - a polgári ügyek vezetésére polgármestert is Káposztás József tekintélyes iparos személyében. A rendezett tanácsú város czímét az új községi törvény életbeléptetése után vette föl a város. E törvény alapján szerveztetett a tanács és a képviselőtestület; annak élén áll a polgármester s tagjai: a főispántól élethossziglan kinevezett rendőrkapitány, főjegyző, aljegyző, építészeti tanácsos, gazdasági tanácsos, közigazgatási tanácsos, számtanácsos, orvos s a városi és árvaszéki ügyészek. Az árvaszék elnöke a polgármester. A képviselőtestület tagjainak száma 56, kiknek fele választott, fele pedig az adóczensus alapján tagja a képviselőtestületnek. Az adóczensus minimuma: 638 korona. A tanácsnak és képviselőtestületnek együttes működése 1867 óta legfőként arra irányult, hogy Rimaszombatnak, mint megyei székhelynek hegemoniáját a többi gömöri városok felett biztosítsák, s miután hosszabb időn át a székhely kérdése vita és versengés tárgya volt, Rimaszombat lett a győztes, mi leginkább azon áldozatoknak tulajdonítható, melyeket a város cézlja elérésére hozott. Ez áldozatok között jelentékenyebbek a következők: a régi megyeház szűk épületéért cserébe átengedte a kétszeres értéket is jóval meghaladó Sas vendéglőjét, melynek tágas termeiben a vármegye öszszes központi hivatalait kényelmesen elhelyezhette; 130,000 forinton felépítette a kir. törvényszéki palotát, melynek árát az állam tíz év alatt kamat nélkül visszatérítette; kaszárnyát épített az állami méntelep számára, melynek évi bérösszege nem fedezi a belefektetett tőke kamatát; tízezer forintot adott a 8 osztályra kiegészített egy. prot. főgimnáziumnak, a felekezeti iskolákat átvette s polgári leányiskolát alapított stb. Ez áldozatok árán létrehozott intézményekben gyökerezik Rimaszombat jövője. A város néhány évtized előtt még egyike volt Felső-Magyarország leggazdagabb városainak; fekvő birtokainak s házainak értéke a 80-as évek elején jóval meghaladta a 2 millió 600,000 koronát, melynek jövedelméből a 200,000 koronát elérő évi kiadásokat, pótadó kivetése nélkül, kényelmesen fedezhette. De mióta az italmérési jog az állam tulajdonába ment át: egyik legnagyobb jövedelmétől esett el. E jelentékeny jövedelemveszteséghez hozzájárulván a város egyéb értékeinek csökkenése s ez által némely tőkék felhasználásának kényszerítő szüksége: a polgárság jelenleg abba a sajnos helyzetbe jutott, hogy a város költségvetéséhez évenként 47 százalékkal kell hozzájárulnia. A város vagyona a következő: 1. Ingatlanokban 1.555,542 kor. 84 fill. 2. Ingóságokban 420,688 kor. 91 fill. 3. Nem jövedelmező ingatlan 123,360 kor. - fill. 4. Nem jövedelmező ingó 26,431 kor. 70 fill. Összes vagyonérték 2.126,023 kor. 45 fill. Teher: 1. Földhitel-intézeti kölcsön 125,264 kor. 16 fill. 2. A r. k. plébánia javára bekebelezett tőke 36,000 kor. - fill. Összesen: 161,264 kor. 16 fill. A cselekvő tehermentes vagyon értéke tehát 1.964,759 kor. 29 fill. Az 1903-ik évre elfogadott költségvetés főbb tételei a következők: 1. Szükséglet 194,855 kor. 11 fill. 2. Fedezet 154,144 kor. 26 fill. Hiány 40,710 kor. 85 fill., melyet pótadóval kell fedezni. A szükségletben az adók 16,000, az iskolák fentartása 27,000, a rendőri kiadások 24,000 s a rendszeresített állások után járó fizetések 41,000 koronával szerepelnek. A tisztviselői fizetések 1901-ben a következőleg állapíttattak meg: polgármester 3600 kor., főjegyző 2400, aljegyző 1600, építészeti tanácsos 1600, gazdasági tanácsos 1000, számtanácsos 1400, orvos 1000, ügyészek 8-800 korona. A tisztviselő tanácstagokon kívül a városi előljáróságnak még a következő tagjai vannak: árvaszéki előadó, erdész, pénztáros, közgyám, két adószedő alkapitány, állatorvos, iktató, irnokok, végrehajtó, szülésznő stb. E hivatali apparátusra van bízva a város ügyeinek vezetése, mely a mily buzgó tevékenységet fejtett ki az utóbb lefolyt harmincz év alatt a 119képviselőtestülettel együtt abban, hogy a város örökre megyei székhely maradhasson, ép oly buzgalommal törekszik jelenleg arra, hogy a rövid időn belül rohamosan megszaporodott községi terheket csökkentse, vagy legalább a már meglevőket elviselhetővé tegye. E czélból a rendelkezése alatt álló módok és eszközök felhasználásával igyekszik minden alkalmat megragadni arra, hogy a kereset és megélhetés forrásait a város munkás polgárai számára megnyissa. Ezért támogatja az iparvállalatokat, mint a minők a konzervgyár s a villamosvilágítás berendezésére alakult részvénytársaság. És tagadhatatlan, hogy e tekintetben a város vezérlő férfiainak nemcsak jelenleg, de már a multban is voltak érdemei. A szabadságharcz lezajlása óta lefolyt félszázadnak csak utóbbi három évtizede képezi ugyan Rimaszombat fejlődésének rohamos korszakát, de ez aránylag rövid időszaknak alapvető munkája a távol jövendőben is éreztetni fogja hatását s az utókor mindig kegyelettel fog megemlékezni azokról, kik annak részesei valának. Így tisztelettel fog megemlékezni Szabó Györgyről, ki az új alkotmányos időszak kezdetétől 33 éven át volt Rimaszombat polgármestere s így az ő kormányzása alatt keletkeztek mindazon újabb intézmények, melyek a város fejlődésének alapját alkotják, továbbá Nagy Ferenczről, a közigazgatás minden ágában járatos főjegyzőről s utóbb polgármesterről, a város érdekeinek 25 éven át legbuzgóbb védelmezőjéről - míg a képviselőtestület elhunyt tagjai közül Csider Károly, Dapsy Vilmos kúriai bíró és dr. Szabó Samu megyei főorvos emléke fog az utódok lelkében élni. A jelenlegi polgármester dr. Kovács László (szül. 1873 febr. 13. okl. ügyvéd és tartalékos honvédhadnagy) működéséről mindeddig csak elismeréssel nyilatkozhatunk, mert ügyszeretettel és agilitással vezeti a város ügyeit. Buzgó törekvései abban a végső czélban nyernek kifejezést, hogy Rimaszombat, mint a magyarság egyik végvára, anyagi és erkölcsi tekintetben megszilárduljon, a mi csak jó adminisztráczióval s a polgárság érdekeinek helyes felismerésével és megvédelmezésével érhető el. A kisipar hanyatlófélben van, de a mezei gazdálkodás a polgárságnak még mindig egyik legfőbb kereseti forrása. Egyik legnagyobb birtokos maga a város, miáltal a képviselőtestület és tanács alapvető munkálkodásában a gazdasági érdekek nyomulnak előtérbe és ebben az a törekvés nyer kifejezést, hogy a magyar birtokok jövőre is magyar kézben maradjanak. Egyebekben az elmult idők feladatai közül közigazgatási úton a következők nyertek megoldást: revizio alá vétettek az összes szabályrendeletek, megalkottatott a tisztviselői nyugdíjintézet, megállapíttattak a tisztviselői fizetések a viszonyokhoz alkalmazott felemelések által, megerősítést nyert az új építkezési szabályrendelet, melyben az esztétikai elvek is érvényre jutottak, - a város összes utczái gránit gyalogjáróval láttatott el s a folyó évtől kezdve a villamos világítás is bevezettetett. Népnevelési és tanügyi 120czélokra a város 27 ezer koronát fordít évenként; ez az összeg azonban a megszaporodott igényeknek többé nem felelvén meg, az összes népnevelési tanintézetek az állam kezelésébe adattak s ez által az állammal kötött szerződés alapján az iskolák további fejlesztése csak annyiban lesz a város feladata, hogy a megfelelő elhelyezésről tartozik gondoskodni s egy új polgári leányiskola építése már is égető szükség. Ez az új építkezés szintén nagy terhet ró a városra. Azonban a város atyáinak főtörekvése ez idő szerint arra irányul, hogy Rimaszombat katonasággal láttassék el s e czél elérésére a város a legmesszebb menő áldozatokra is kész; de a tárgyalások ez ügyben a kivánt eredményre még nem vezettek. A város fejlődésének ama legfontosabb korszaka, melyben a fentebb jelzett intézkedések s a jövendő alapjául szolgáló munkálatok foganatosíttattak, a huszadik század első évében lezárult. Azóta új korszak küszöbén áll Rimaszombat, melynek fundamentuma a mult, s végczélja a czivilizáció élő templomának, a magyarság e végpontján nemzeti alapon való kiépítése. A város jelenlegi tisztikara a következő: Polgármester és árvaszéki elnök: Dr. Kovács László. Főjegyző: Dr. Glauf Pál. Aljegyző: Fülöpp József. Rendőrkapitány: Badinyi Gyula. Alkapitány: Barna Imre. Közigazgatási tanácsos: Kovács József. Számtanácsos: Szontagh Károly. Gazdasági tanácsos: Szabó Elemér. Mérnök: Jaczkó Pál. Orvos: dr. Szabó Károly. Állatorvos: Kerekes Mór. Árvaszéki ülnök: Perecz Samu. Árvaszéki ügyész: Institorisz Endre. Városi ügyész: Kishonthy Gyula. Közpénztárnok: Vigh Gábor. Adópénztárnok: Szabó József. Adóellenőr: Kohút Lajos. Adótiszt: Rozinay György. Adóirnok: Csapó Lajos. Közig. iktató: Pásztor Pál. Elnöki irnok: Komlósy István. Közgyám: Cseh István. Erdész: Mölczer Gyula. Végrehajtó: Maresch Gyula. Irnok: Szlávy Frigyes.

Magyar Katolikus Lexikon

Rimaszombat, Stephanopolis, Gross-Steffelsdorf, v. Gömör-Kishont vm. (Rimavská Sobota, Szl.): plébánia a v. esztergomi, majd rozsnyói egyhm. kishonti esp. ker-ében. - A falu a 12. sz-tól vásári közp., 1270: Zumbota, környékével együtt a kalocsai érs. birtoka. 1334-1474: a Széchy családé, kérésükre kiváltságokat kapott és város lett. 1552: a Losonczy és az Országh, később a Forgách és a Koháry család tulajdona. - A 11. sz: már pléb. Temetővel körülvett tp-át Ker. Szt János fővétele tit-ra szent., 1350: leégett. 1462: a pléb. mellett egy prédikátora, 2 káplánja, 1 kispapja, iskolamestere és nagyobb isk-ja volt. Lakói 1547 u. ev-ok, 1594: ref-ok lettek. 1771: alapították újra. A kk. tp-ot 1775: lebontották, helyére 1780: újat szteltek. Keresztkútja a régi. A szentélyben Szt István kir. halála- és Szt László kir. vizet fakaszt a sziklából-képek (Obendorf Gusztáv művei, 1942). Kegyura 1880: a kir. Anyanyelve 1880: m. , ném., szl.; 1940: m. , szl., ném., rum. Anyakönyvei 1679-től. - Filiái 2000: Alsó- és Felsőpokorágy, Cserencsény, Dúsa, Kruzsnó, Majsa, Zeherje. - Plébánosai: Radányi Lajos, Mikóczi András, Mics Imre, Dluhos József. - Lakói 1892: 5562, mind magyar; 1940: 3684 r.k., 73 g.k., 13 g.kel., 964 ev., 1631 ref., 635 izr., 3 unit., 2 bapt., 15 egyéb vall., össz. 7020; 1980: 7953 m., össz. 19.699; 1992: 9854 m., össz. 24.771; 9427 r.k.; 2001: 14.873 szl. (59,3%), 8846 m. (35,3%), 754 cigány, 176 cseh, 4 ruszin, 3 morva, 24 ukrán, 13 ném., 12 lengy., össz. 25.088; 12.003 r.k., 126 g.k., 27 g.kel., 2459 ev., 2261 ref., 24 izr., 229 Jehova tanúja, 6382 vallás nélküli, 1320 nem jelölte meg. ** Némethy 1894:399. - Gerecze II:333. - Schem. Ros. 1913:69. - Mészáros 1988:243.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Rimaszombat, — mondják sokan s vannak, akik mosolyogni kezdenek. Gömörmegye mindig úgy él a tájékozatlanok képzeletében, mint Gascogne a színházlátogató előtt s szokás még ma is Gömört és Sárost bizonyos lelkitulajdonságban párosítani: Komárom táján azt mondják, hogy minden különös idegen s zavargó, nyughatatlan eszme Gömör felől érkezett s a délszlovenszkói ember számára Gömörmegye, — mint a gyermek számára az üveghegyeken túl lévő furcsa ország, — kétnapi járásra, rögtön az Ipolynál kezdődik s tart talán Kassáig is... ,,Az már gömöri ember”, — mondják az északkeletről jöttekre, kicsit keleti, kissé nyughatatlan s kissé más magyar, nem alföldi tipus. Hát igen, a gömöri ember a hegységi magyarnak tipusa, a palócé s a barkóé, még az ősi településből való, — a természettel s a viszonyokkal többet kellett küzdenie, a magyar, szláv, német választóvonalon lakott, a gömöri ember külön országnak jelölte földjét, ahol a kétezerméteres Király-hegy, az Alacsony Tátra éppúgy a természet öröme, mint a dobócai síkság, a dobsinai jégbarlang, az aggteleki cseppkőcsoda, a murányi vár és Krasznahorka. Van Pósánk és Mikszáthunk, Blaha Lujzánk és Tompa Mihályunk, van Ferenczy Istvánunk és Rudnay Gyulánk Gömörben, — mert Mikszáth is nálunk járt iskolába s valamennyire gömöri emernek számítjuk. Tájképileg gyönyörű megye ez a Gömörmegye. Gömör—Kishontnak hívták valamikor s már az sem számít, hogy a gömöri rész fővárosa valaha Pelsőc volt, a kishonti részé viszont Rimaszombat: sietve s szívesen általánosítottunk s az egész megyét Gömörré kiáltottuk ki s odaajándékoztuk neki Rimaszombatot, fővárosul. Valamelyik indiai magyar utazó boldogan hozott haza harminc esztendőknek előtte egy csokor indiai helység-, s folyónevet, bizonyságául annak, hogy vagy az őshaza volt Indiában, vagy az ősrokonok telepedtek ott le. Elhozta a Sajó nevet és kiderítette, hogy van Rima folyó is valahol Kásmir tartományban. A Szombat-részt is igyekeztek megfejteni eleink. Bizonyos, hogy 1270-ben már Zombath, Zombathely néven ismeretes volt s van egy szép mondánk, amely szerint a zálogosdit játszó nagyeszű Zsigmond király pihent meg a Rima partján s mivel szombati napon járt ott, a városka küldöttségét megajándékozta a város nevével: legyen Rimaszombat. A monda szép, de valószínűbb, hogy a környéki vásárosok szombati napon rakták ki áruikat a Rimaparton s így kapta a város jelenlegi nevét. Az Árpádok idejében Istvánfalunak hívták. A tatárpusztítás Rimaszombatot sem kímélte meg s nagyobb biztonság okáért hét falu egyesült később, hogy erőssé s védetté tegye a várost. S jegyezzük fel, hogy az akkor dívó különös egyházi ajándékozások sora úgy hozta magával, hogy Rimaszombat igen sokáig a kalocsai érsekség tulajdona volt. István kalocsai érsek 1278-ban adott először szabadalomlevelet a városnak s körülbelül ez az az idő, amikor a Rima völgyére telepedett bányászok, pásztorok, kézművesek s gabonatermesztők végleg elhagyták a sátor-életet s faluban tömörültek. „Villa Rymoa Zombota”: így hívták az akkortájt keletkezett magyar városkát, mert az kétségtelen, hogy ez a kis város, amely egyideig a Hunt-Pázmány nemzetség birtokainak kötelékébe is tartozott, — azért a Kis-Hont is, — kezdettől fogva gyökeresen s elvitathatlanul magyar volt. Jegyezzük fel István kalocsai érsek bölcs rendelkezését a nyelvhasználatra vonatkozólag. Sarkalatos elv gyanánt mondotta ki az érsek, mint földes uraság, hogy a község papja olyan legyen, hogy a nép anyanyelvén beszélni tudjon: idegen anyanyelvű papot nem helyezett a községbe. Rimaszombatba mindig is magyart küldött. A letelepedett, megpihent bányászok, egésztelkes és féltelkes gazdák, az iparosok, a kalmárok s az idegenből jött „hospesek”, azaz vendégek így szervezték meg lassankint Rimaszombatban is városi életüket, hacsak lehetett, mindig valami szabadalmat kérvén, könyörögvén, vagy csikarván ki a felettes érsektől, meg a királytól. A tatárjárás tövig elpusztította ezt a virágzó városkát: irott emlékei tehát ez idő előttről nem maradtak. „Kutyafejű tatárok előbb dióbélen meghízlalták az asszonyokat, aztán nyársra húzva sütötték, ették ...” — mondja mifelénk a hagyomány, sőt a városi levéltárban nyárs-alakú vasakat is őriztek ennek bizonyságára. Ezért szövetkezett aztán, a tatárok kivonulása után, a hét község egymással, hogy Rimaszombatot alkossa. A kalocsai érsek birtokjoga, Rimaszombatra vonatkozólag, Károly Róbert királyunkra szállván, az végre, csere útján, a Széchy-család kezére juttatta a várost. Széchy Tamás vajda kieszközölte a királynál, hogy Rimaszombat ugyanazokat a jogokat s kiváltságokat kapja, amivel Buda városát ruházta fel. Ez már 1327-ben történt. Kellett ez a kiváltság, hogy megnyugodjanak a Rima völgyének népei, mert az egykorú hagyomány szerint folyton veszekedtek egymással s valahányszor a király, vagy egy nagyobb uraság arra járt, rögtön panaszra szaladtak s keservesen vádolták egymást. „Sose bántsátok egymást, — mondott vala a kegyes Róbert Károly király, — hanem építsetek, egymással egyesülve, várost a völgyben s én azt felruházom Buda kiváltságaival”. A város meg is lett, hanem voltak idők, amikor a király békés figyelmeztetését sutba vágták a rimaszombati polgárok. Így keveredik össze a komoly történelem a hagyományokkal, amilyen kicsi a város, olyan sok s kedves hagyománya van, ami annak a jele, hogy a lokálpatriotizmus mindig is uralkodott a városban, de jelenti azt is, hogy nem „gyiitt-ment” embereké volt ez a város. Családról-családra szállt a hagyomány, szokás, nyelvet, erkölcsöt s hagyományt megtartottak a „gyükerek”, ez a hagyomány aztán színesedett, szépült, magasztossá lett az idők folyamán s a kispolgári világ is éppoly szeretettel, színnel-fénynyel, zamattal őrizte meg a hősi idők hagyományát, mint a dédapák kora. Még gyermekkoromban is diskuráltak esténként öregek néhai Zsigmond királyról s Mária királynőről, aki erre járt s természetes, hogy Királyhegy felé vivő rangrejtett útjában Mátyás király is átszekerezett Rimaszombaton. Losonczy Istvánról is sokat diskuráltak s a többi városépítőkről, — aminthogy a Forgách-, Koháry-, Széchy-, Lossonczy-családok nevét ma is utcák őrzik Rimaszombatban. A címert, az egyfejű fekete sast is ekkortájt kapta a város. Volt egy mellékfaluja, azóta elpusztult község: Kurincz. Ma csak egy puszta őrzi emlékét. Egy másik testvérközsége: Szabatka. Zsigmond királynak szintén része volt a rimaszombatiak egyenetlenkedésében. akkor is rögtön panaszra járultak elé a rimaszombatiak s a bölcs király maga ajánlgatott dombos, száraz területet új házak építésére a rimaszombatiaknak, mert hogy azok a hosszas huzavonában mocsaras helyre építkeztek. így szól a Hármas Kis Tükör az akkori időkről: „Ékes volt ez Város Czéh s Társaságokkal. Huszonnégy Személyből álló szép Tanátstsal, Hires oskolával, tanult Iffiakkal. Nem lakott itt egyéb Nemzet Magyaroknál. Német, Zsidó, Görög itt helyt nem találtál, Kereskedést űzni ebben nem lakhattál Giskra is meglátogatta alaposan a várost, Hunyady János háromszor fordult meg a város falai között, az okmány szerint „in Rvmazoinbathya” volt a fővezér. Mátyás 1460-ban továbbfolytatta a hadjáratot s Rimaszombatot, is bevéve, a Lórántffy-családnak ajándékozta. 1506-ban „tűzvész átal annyira elpusztult Rimaszombat városa, hogy még a halottak is a lángok martalékává lőnek”. Mint ilyenkor mindig, most is a király segített: nyolc évre fölmentette Dobzse László király a várost mindennemű adófizetés alól. A török idők nem sok jót hoztak a városra. A Bebek-család beült a város birtokába s még a harangját is ellopta, hogy a murányi kazamatákban pénzt veressen belőle. A török 1552-ben csellel bevévén Fülek várát, Rimaszombatot is veszélyeztette. A füleki basa kéjlaka a szabatkapusztai kastély volt, három akkori puskalövésnyire a várostól. A kéjlak csakhamar fontos végvára lett a töröknek, állandó őrsége negyven musztahfiz és hetvenhárom lovaskatona volt, Rimaszombat is a török főbíró kerületébe tartozott s a város igen jól jövedelmezhetett a töröknek, mert egy év alatt 30.000 akcsét hajtottak be adóba, később megkétszerőzödött az összeg, holott ugyanakkor Losonc a felét fizette. Legalább ebben járt Rimaszombat az örök vetélytárs előtt.. . Ami azután a hagyományokat, mondákat illeti, azzal a mindenkori szabatkai török basa nagyon is ellátta a város képzeletét, egészen addig a történetig, amely a legutolsó szabatkai basa földalatti bujkálásáról szól, valami alagúton keresztül, a pokorágyi erdőkben. Mikszáthot is megihlette ez a szabatkai basa. A török ottlétének hallható jele volt a török síp. Ez a síp még néhány esztendőnek előtte is próbára tette az idegesebb polgárok s az álmatlan kisasszonyok idegeit. lévén, hogy a katolikus templom tornyából min den negyedórában éleshangú síppal adta tudtára ébrenlétét a toronyőr. Látták a város falai Thököly, Bocskay, Rákóczi hadait is s a polgárság dicséretére legyen mondva, mindig szívesen csatlakozott zászlaik alá. Luthernek, Kálvinnak tanait rögtön a reformáció idején sokan fogadták el s azóta a három vallás egyképpen uralkodó a városban, a felekezetek immár békességben élnek ma, nem lehet azonban ezt mondani az ellenreformációs időkről. A híres gályarab-lelkész, Harsányi István prédikátor emlékét tábla őrzi a református templomban. 1769-ben a reformátusok s a katolikusok rettenetesen összeverekedtek egy vasárnapon, istentisztelet végeztével s ennek következménye börtönbüntetés, a reformátusok egyházi vagyonának s templomának elvétele lett, iskoláikat becsukták s a vezetőket elűzték, még a város bíráját is elcsapták. Az 1802-ben egyesült Gömör- és Kis-Hont vármegyék székhelye véglegesen Rimaszombat lett s azóta büszkén tartotta a „gömöri főváros” címet, mondják a palóc fővárosnak is, ámbár ezzel a címével több hasonló kisváros is osztozkodik vele ... A negyvennyolcas háborúból is kivette részét a város: ma is áll még az a ház, ahol Görgey megpihent; az oroszokkal való alkudozását Görgey Rimaszombatban kezdte, ez lévén akkor a főhadiszállása. Losonc porráégetésének idején Rimaszombatot is fel akarta gyújtani a muszka s már az ágyúkat felállították a város ellen, amikor az utolsó pillanatban sikerült kegyelmet kérni a város lakossága s házai számára. A két órás szabadrablást azonban nem engedték el az orosz katonák. Hatvanhét után kezdett lassan, kispolgári jólétben fejlődni. Nem voltak nagyigényűek eleink s a város közvéleményét mindig a kispolgári gondolkodás szabta meg. így történt aztán, hogy a város polgárságának a gyári füsttől való félelmében a Rimamurány-Salgótarjáni Rt. nem Rimaszombaton építtette fel vasgyárát, hanem huszonhét kilométernyire északfelé, Nyustya-Likéren. A vasúti fővonalat sem Rimaszombat kapta meg, hanem Losonc s így az addig jelentéktelenebb Losonc hirtelen „kiugrott” az élre s gazdaságilag erősen megduzzadt, jelentősebbé lett. A hely, amelyet a háború előtti időkben ez a kisváros elfoglalt, a megye életében vezetöszerepet juttatott neki, a többi kis megyevárosok példájára. A forgalomban, iparban, kereskedelemben másodrendű szerepet kapott: a Budapest— Ruttka s a Fülek —Miskolc elnevezésű vasúti fővonal messzire elkerülte, Budapest nem hatott rá oly közvetlenül, mint Miskolcra, vagy Losoncra, egyetlen „fővonala” volt: a Budapest—Vác—Kassa i országút, a Rima sem oly jelentékeny, hogy mint viziút számításba jöhetett volna. Ezzel szemben megmaradt a megyei székváros címe, jellege, annak minden következményével együtt. A kilencszázas években messze földön párját ritkító szép megyeházat épített s ha a megyegyülésre megérkeztek a vidéki földbirtokosok, — a kis vonatocska első osztályának bársonyülésén, vagy parádés fogatokkal, — a város nagyszerűen találta magát bele szerepébe. A „megye”: külön kasztot, külön meggyőződést, külön társadalmi életet jelentett, a megye jelentette az előkelőséget, noha a megyénél is voltak hatalmasabbak a vármegyében: Coburg herceg, aki néha nyaralni, vadászni jött közeli birtokaira, vagy az Andrássy-család a maga zárkózott, elkülönült s a kisvárosi élethez mérten valóban magasabbrendü életmódjával. Önkéntelenül is, mindenki igyekezett lépést tartani a „megyével”, végeredményben a megye diktált s a megyei urakkal való érintkezés bizonyos fényt kölcsönzött. Kispolgárok szorgalmasan kutatták nemesi származásukat, a „dzsentri” szó errefelé nagyon komolyan hangzott s ha a városban magában végeredményben csak olyan dzsentrik telepedtek le, akik már elvesztették birtokaikat s hivatalt vállaltak: bizonyos felsőbbségüket a társadalmi életben szilárdul megtartották s múlhatatlanul kifejlődött a háborúelőtti kisvárosok társadalmának igazi jellemzője, a klikk-élet. Ez a kispolgárság eredetétől fogva magyar. Azok, akik Rimaszombatban letelepedtek az idők folyamán, a városban szintén magyarrá asszimilálódtak. A rimaszombati tájszólás egészen sajátságos: más ízű, mint a falusi palóc ember beszédje s más, mint az északabbra élő rozsnyóié: messziről meg lehet ismerni a rimaszombati embert beszédjéről, van valami vidám, derűs ebben a beszédben, amely otthon nemannyira vevődik észre, mint aztán alföldi helyen, ha elvetődik délre a rimaszombati ember. Idegenben a rimaszombati ember gyorsan és szívesen szokik le az akcentusról, az ilyenre, ha visszaérkezik a szűkebb hazába, azt mondják: „affektál”. Ez a polgárság is rétegeződött. Volt az úgynevezett „előkelőbb” polgárság, a tisztviselő-osztály, mintegy átmenet a felsőbb grádus felé. A hivatalnokok s a tanárok, kereskedők egyrésze idegenből jött: érdekes, hogy például a tanári kar szívesen hozta utánpótlását a Szepességről s Erdélyből. A városháza tisztviselői leginkább rimaszombati polgárok gyermekei voltak. A polgárságot néhány mezőgazda, kerttulajdonos s legnagyobbrészben a kisiparosság képviselte. A kisiparosság volt a tartalék, ahonnan új s új generációk törtek kifelé s fölfelé: egyrészük folytatta apái mesterségét, másrészük azonban iparkodott s nagyon tekintélyes állásokat vállalt az akkori Magyarország különböző városaiban. Komoly gyár a városban sokáig nem volt. A városi serfőző évtizedekkel ezelőtt bezárta üzemét s a gyáripart a szabatkai malom, két-három téglagyár jelentette. A háború előtt alakult aztán a konzervgyár, — amely különösen a háborús esztendőkben s az azt követő konjunktúrális években lendült magasra — s alakult egy német gyáros ötletéből egy kis szerszámgyár, amelyet a rimaszombatiak büszkén ma is „acélgyárnak” mondanak, volt egy mezőgazdasági gépgyár is, sőt a teljesség kedvéért felemlítjük az „ecetgyárat” is, amely szintén gyárként könyveltetett el bennünk. A fűrésztelep háború után alakult, a villanytelepet is „villanygyár” néven illettük, mindezek a gyárak azonban inkább a Rimaszombathoz épített Tamásfalva szegény lakosságát látták el munkával, a rimaszombati kispolgárság széleskeretű műhelyekben dolgozott, vagy otthon élt iparának. Leghíresebbek a tímárok voltak, akik a Rimaparton építették fel házaikat s a Rima vizében mosták, csereztették az állatbőröket, különleges illatokat terjesztve e városnegyed fölött. A tímárok ma eltűntek s eltűnt a később felépített „bőrgyár” is. Megszűnt a szintén jellegzetes rimaszombati cipósütés is: standard-pékek vették át uralmukat a cipósütögető nénikék helyett, híres volt a rimaszombati csutora-faragás, még Mikszáth sokszor említi. Nincsen szűrszabónk, aki a balogi juhászok számára varrná a szűrt, a fésűs-ipart ma egyetlen ember képviselné, de ő is abbahagyta a munkát s kertgazdálkodásra tért át. Ruhát, kalapot, cipőt s csizmát: kisiparosok készítettek vidáman és nagyszámmal, a rimaszombati vásárokon felvonultak a kötélverők, fésűsök, szitások és reszelővágók, a környéki fazekasok s volt iskolája az agyag- s fafaragóiparnak is. Híres volt a rimaszombati mézeskalács s a kereskedők nagyrésze is rimaszombati törzsökből került ki. A Kaszinó mellett, azzal egyforma társadalmi hatóerővel a Polgári Olvasókör játszott nagy szerepet a város életében. Kultúrális és társadalmi szerepe volt, nemcsak az iparosok s a kereskedők tömörültek köré, hanem a polgári érzésű tisztviselők s a tanárok, tanítók nagyrésze is. A Polgári Kör a polgárnak, a módos és öntudatos polgárnak volt második otthona. Mellette később a Katolikus Kör fejtett ki hasonló működést, főkép vallási alapon szervezve tagjait. A Gömörmegyei Múzeumegyesületnek önálló, nagy háza van a főgimnázium tanárainak buzgólkodásából s néhány lelkész tudományszeretetéből nagy gyűjtemény létesült. Volt Jótékony Nőegylete is: ma is fennáll még s erős karitatív működést fejt ki. Volt társulatuk a kereskedőifjaknak s az iparosifjaknak külön, sőt két vadásztársulat is gazdagította a város egyesületeinek számát, lévén a város környéke vadászati lehetőségekben igen gazdag. Az elemi iskolákon kívül van polgári leányiskolája, mezőgazdasági szakiskolája, de legfontosabb iskolája a híres Egyesült Protestáns Főgimnázium: ilyen néven az egyetlen az ország területén. A csehszlovák időkben állami reálgimnázium volt, párhuzamos osztályokkal, most azonban újból visszakapta régi nevét. A tanári kar felerészben evangélikusból, felerészben reformátusból állott. A vallási egyetértés azonban rendkívül nagy volt a protestánsjelleg ellenére is, —- sem az intézetben, sem azonkívül, a város társadalmi életében nem volt érezhető a protestáns és katolikus vallásra való elkülönülés, a város lelkészei s a város társadalma a legszebb egyetértésben munkálkodtak össze. Azonban leginkább a reformátusok tartották magukat, származásuknál fogva, „gyükereknek”. A főgimnázium régi épületében tanult Pósa Lajos és Mikszáth Kálmán is többek között. Uj s hatalmas épületét 1903-ban kapta. A háború előtt átlagban 330 tanulója volt az intézetnek, két utolsó igazgatója dr. Veres Samu és Loysch Ödön. Egyik erdélyi, a másik szepességi: mindkettő a város kultúréletének s magyar mivoltának legjelentősebb faktorai közé számított. A régi magyar irodalom s a művészet sok kitűnő képviselővel dicsekedhetik rimaszombati vonatkozásban. Mikszáthon, Pósán kívül, — akik iskoláikat végezték a Rima partján, a város szülötte Tompa Mihály. És a város szülötte az első magyar szobrász, Ferenczy István s a legkitűnőbb magyar ötvösök egyike, Szentpétery József. Rimaszombatban született Blaha Lujza, „a nemzet csalogánya” is: sokak szerint egy vándorszínész-kocsin. Bodon József, a hetvenes-nyolcvanas éveknek ma érdemtelenül elfelejtett „beszélyírója” is rimaszombati volt s ott ügyvédkedett. Csak az irodalomtörténetírók emlékeznek Berecz Károlyra, Petőfi barátjára, aki szintén itt született s hogy teljes legyen a nagyok névsora: Hatvani István, a tudós és ördöngös debreceni profeszszor is Rimaszombatban látta meg a napvilágot. . . Izsó Miklóst, a nagy szobrászművészt Ferenczy oktatta a szobrászművészetre s talán dicsekvésnek hangzik, de említsük meg, hogy Petőfi Sándort éppen Gömörmegye választotta meg táblabírájául, amikor a megyén át utazgatott s Rimaszombatban is megfordult ... Lőrinczy György évekig volt tanfelügyelő Rimaszombatban. Sportélete is fejledezett: legelőször, még a kilencvenes években, megalapították a korcsolyázó egyletet nagyszabású pavillonjával, korcsolyapályájával a „káposztaföldek” között. A „békebeli” futballjárvány a RAC nevű sportegyesülettel kezdődött. Gazdasági életének erezete az a néhány, helybeli alapítású bank s takarékpénztár volt, amely, mint a Kaszinó is, Széchenyi István lelkes felhívásainak köszönhető, végeredményben: a vidéki első takarékpénztárak ekkor kezdtek létesülni. Az idők folyamán több más kis bank is sorakozott a Takarékpénztár mellé s ezek nagyrészét fújta el az újabb idők szele. A hitelélet kiegyensúlyozott volt, a gazdasági élet egészséges: a város, mint terület, a 80-as években még egyike volt a régi Felsőmagyarország leggazdagabb városainak, abban az időben pótadót sem kellett fizetnie a polgárságnak. Ma is van még erdőben s földben szép vagyona. 1913-ban a Vasút-utcában egy addig ismeretlen bank nyilt meg: „Szlovák Népbank”. Ez a bank az északgömöri szlovák gazdáknak nyújtott hitelt anélkül, hogy a város közgazdasági, vagy társadalmi életébe egyelőre hatékonyabban beleszólt volna.... Hogy ez a bank a szlovákság számára milyen jelentős kezdeményezés volt, az a háború utáni időkben derült ki. 1867-től kezdve arra irányult a rendezett tanácsú város vezetőinek igyekezete, hogy a várost egész Gömör—Kishont megye számára megyei várossá emeljék, hegemóniáját Gömörben biztosítsák. Mert Pelsőc is versenyezett s Rozsnyó is számítgatott ... Tornalja hirtelen s egészségesen fellendült. . . Áldozatokat hozott a város: telket ajándékozott a megyeház számára, felépítette a törvényszéki palotát, épített az állami méntelep számára Szabatkán, — a méntelepi század volt az egyedüli Rimaszombatban, mert a tüzérséget már régebben elvitték. — Pénzt adott a gimnáziumnak, a felekezeti iskolákat átvette, polgári leányiskolát alapított. Később vízvezetéket vezettetett be 11 kilométer messziségről s ez a háború előti idők egyik legszerencsésebb vállalkozásának bizonyult. Kapott állami gyermekmenhelyet s nagyon jelentős földmíves-iskolája volt Kurinczpusztán: állami iskola a város birtokán. A régi birtokososztály bejött a városba s hivatalt vállalt. A rimaszombati polgár megtartotta kis földjeit, kiadta bérbe. Érsekújvárhoz, vagy Komáromhoz mérten Rimaszombat nem volt úgynevezett „parasztváros”: a város külső képe, terei, utcái sem mutatták az ilyenirányú beállítottságot. Volt egy specialitása, a „káposztaföldek”: a Rima túlsó partján elterülő városi birtokot, félholdnyi területekben bárki bérbevehette s gazdálkodhatott rajta, Tisztviselők, kereskedők, iparosok is bérelhettek ilyen földet s birtokosnak képzelhették magukat. Köröskörül, a város körül nagy kertek voltak: vasárnap ide húzódtak vissza szívesen a kertek gazdái s e kertek jövedelmeztek is. Ma már nagyrészt családi házak állanak a kertek helyén, a város az utóbbi húsz évben nagyon kibővült, igen sok családi ház épült. Nemzetiségi tekintetben egységes, vallási tekintetben türelmes, gazdasági tekintetben az átlagos polgári életszinten mozgó városka volt ez, a háború évében csaknem 8000 lakossal. Karácsony táján négy-hat hétre színtársulat látogatta meg s máig is egyetlen moziját a háború előtt két évvel alapították, egy csűrt építettek át erre a célra. Volt idő, amikor három hetilapja is volt, a legrégibb a Ráboly-család tulajdonában lévő Gömör —Kishont című lap, e köré csoportosultak az akkori tollforgatók. A megye fele szlovák volt. S a nemzetiségi kérdéssel mégsem foglalkozott senki, ez szinte terra incognita volt az átlagos polgár előtt: délen magyar falvak sora, észak felé néhány szlovák falu határolta a várost, amely éppen a nemzetiségi határon feküdt, de nem tartott különösebb fontosságot a nemzetiségi kérdéssel való foglalkozásnak. A tiszolci törekvések s a garamvölgyi események hidegen hagyták a várost, a város magyar volt, gondolkozásában, nyelvében s minden gesztusában s aki, másnyelvü, a szerdai hetivásárra, vagy a gimnáziumba bejött, úgyis jól tudott magyarul. A gyüker-rimaszombati ember az osztrákra haragudott, azzal volt közjogi küzdelme s nem a szlovákra, akivel, ha közeljutott, barátságban élt. A Bach-korszakban letelepedett néhány „nemgyüker”. Ezekkel hamar megbarátkozott a város, asszimilálta őket s nótát költött rájuk. Ez a nóta ma is ismeretes majd minden polgárcsaládban s ma is éneklik még, a régi postakürt szavának hangjaira: — Hepka, Repka, Hudobka, Krik. Az öreg Findura, Burszky, meg a fia: Mind a három csizmadia ... Kedélyes kereskedőnóta, nem sértettek vele senkit s az aposztrofáltak utódai nagyszerű gömöriek lettek. A rimaszombati ember sohasem vette rossznéven, ha különös, palócos akcentusáért mosolyogták, városát önmaga is kedveskedően Batyinak becézi s bármennyire csodálatos is, nemhogy haragudna, hanem egyenesen örül annak, ha ezzel a tréfával fogadják: — Hová megy, lelkem! — Batyiba! — Milyen Batyiba? — Szombatyiba! — Milyen Szombatyiba? — Hoát Rimaszombatyiba . .. A háború alatt először az 5-ös szatmári gyalogezredet helyezték Rimaszombatba, majd a galiciai 80-asok kaptak helyet. Gimnáziumát kórháznak adták át, a konzervgyár kettőzött üzemmel dolgozott, egyébként a háború szele közvetlenül nem érte. 1918 májusában ízlelte meg először a változott időket: a 80-as bakák fellázadtak s felgyújtották barakk-kaszárnyájukat. A losonci bakák teremtettek rendet a városban. Ezzel kezdődött. Novemberben megalakult a Nemzeti Tanács és a frontról visszaérkezett katonák kezdtek vezetőszerepet vinni a városban. A közbiztonságot legjobban a tamásfalvai, hazatért katonák veszélyeztették s a város polgárai is fegyvertfogtak: éjjelenként a gimnázistákkal együtt őrizték a városukat, egész télen át. 1919 januárjában megjelentek a csehszlovák legionáriusok. Az országhatár akkor a várostól egy kilométernyire, délre, húzódott. A csetepaték közben felrobbantották a vasúti hidat s 1919 nyarán a város a vörös kormány birtokában is volt: a vörösuralom egy hónapig tartott. Ezekben az időkben a megye, mint olyan, különös életet kezdett élni: két ország között, önállósította magát s áttette székhelyét Putnokra. Gömörmegyéből csak a putnoki járás maradt magyar kézen, a megyei tisztviselők, a bírósági hivatalok, a postások s a vasutasok kivonulása megkezdődött. Nem tudták, mit tegyenek: Pestről, december óta, ellentétes intézkedések érkeztek, — a rimaszombati megyeház élére zsupán állt, majd Észak-Gömörből megérkeztek a vezető szlovák férfiak s a tisztviselői kar egyrésze azon vette észre magát, hogy Borsodban, Miskolcon van, vagy pedig Budapest s Gödöllő között lakik a vagonban... A megyeháza alispáni hivatalt rendezett be a putnoki gazdasági iskolában s önálló életet kezdett élni, a vörös kormány alatt „jobboldali

A. Tóth Sándor - Bándy György - Berecz Károly - Bernát István - Csider Károly - Decsy Sámuel - Baloghy Dezső - Batizfalvy István - Batizfalvy Sámuel - Blaha Lujza - Bodon Ábrahám - Bodon József - Bolkay István - Boross Zoltán - Erdélyi Géza - Fábry Zoltán - Farkasfalvi (Findura) Imre - Gedeon Tihamér - Hatvani István - Hegedűs András - Jekelfalussy József - Karlovszky Géza - Kellner József - Kmety György - Kövesdi Károly - Machnyik Andor - Marikovszky Gusztáv - Pásztory Edith - Pósa Lajos - Putra Ede - Richter Aladár - Simon Attila - Szepesházy Kálmán - Szombathy János - Szombathy Viktor - Tichy Gyula - Tompa Mihály - Vajda Árpád - Wallaszky Pál - Zabka Márton -