Losonc

Losonc a Losonci-medence középső részén, a Tugár-patak (Tuhársky potok) mentén, 186 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Nagykürtöstől 35 km-re északkeletre, Zólyomtól 57 km-re délkeletre, Rimaszombattól 29 km-re nyugatra, Fülektől 16 km-re északkeletre, Szécsénytől pedig 34 km-re északra. A város keleti részén, Losonckisfalu alatt ömlik a Tugár-patakba a Krivány-patak (Kriváňsky potok). Határa 170-276 méteres tengerszint feletti magasságban húzódik, délnyugati részét az erdőborította Jelsőci-dombság foglalja el, itt található legmagasabb pontja, a Losonc és Gács határánál emelkedő Kyptáč. Határának északnyugati és délkeleti részét elsősorban szántóföldek foglalják el, északkeleten Alsószalatna és a Török-völgy között húzódik a Szalatnyai-erdő. 2010-ben területének 45,5 %-át (2030 ha) szántó, 19,7 %-át (940 ha) erdő, 15,0 %-át (718 ha) beépített terület, 11,4 %-át (546 ha) rét és legelő, 1,6 %-át (75 ha) pedíg vízfelület foglalta el. Egyetlen nagyobb vízfelülete a városközponttól 3 km-re nyugatra, a Tugári-patakon az 1960-as években kialakított Ladói-víztároló. Losonc városa és a tőle délkeletre fekvő Losonctugárfalva, valamint a keletre fekvő Losonckisfalu már a 19. század végén egybeépültek, a városközponttól 2 km-re északkeletre fekvő Losoncapátfalva a 20. század második felében épült egybe a várossal, melynek 1966 óta közigazgatásilag is részét képezi. A várostól délnyugatra fekvő Szőlő-hegyen a 20. század második felében villanegyed jött létre. Lakott külterületei Losonc kataszterében Ladó (Ľadovo), Simapuszta (Šimova samota), Beterpuszta (Béter), Fabiánka és Havaska, Losocapátfalva kataszterében pedig Alsó- és Felsőszalatna (Dolná és Horná Slatinka), Prónaypuszta és Csurgóviletpuszta. Az 1915-ös katonai térképen még feltüntetett Tamáripuszta, Szénhegypuszta és Szentivánpuszta mára nem maradtak fent, az egykori Gellen-, Batik- és Pokornypuszta pedig egybeépültek a várossal. A történelmi városmag tengelyét a Gácsi út (T.G. Masaryk utca) és az arra merőleges Gömöri út (Kármán József utca), illetve Vajanský utca alkotja, melyek a főtéren, a Kubinyi-téren futnak össze. Az új városközpont a Kubinyi-tértől 0,5 km-re nyugatra a Köztársaság tér körül alakult ki (itt található az új városháza is), melynek északi és déli szomszédságában épültek fel az 1960-as évek végétől Losonc első lakótelepei. A város nyugati peremén találjuk Losonc legnagyobb lakótelepét, az Irtványost (Rúbanisko), mely a lakosság csaknem egyharmadának ad otthont. Losonc nyugatról Gács, délről Panyidaróc, Miksi és Terbeléd, keletről Ipolygalsa, Bolyk és Pinc, északról pedig Kálnó, Losoncnagyfalu, Videfalva és Losonctamási községekkel határos. Losonc fontos közlekedési csomópont: vasútvonal köti össze Zólyommal és Füleken keresztül Salgótarjánnal és Sajólénártfalvával, valamint Poltáron keresztül Újantalvölggyel. A Kalondán keresztül Nagykürtösre vezető vasútvonalon már csak teherforgalom folyik, a Losonc-Gács helyiérdeki vasutat pedig már 1967-ben megszüntették. Losonc a 75-ös országos főutvonal (Diószeg – Érsekújvár – Nagykürtös – Losonc) keleti végpontja, mely itt csatlakozik a 16-os (korábban 50-es) főúthoz (Zólyom – Losonc – Rozsnyó – Kassa). A 71-es főút Fülekkel és Sátorosbányával (28 km), az 585-ös út Tőrincsen (14 km) keresztül Nógrádszentpéterrel (29 km), az 594-es út pedig Kalondával (11 km) teremt összekötettést. A szomszédos községekkel mellékutak kötik össze: a 2666-os út Videfalvával (4 km), a 2655-ös út Bolykkal (8 km), a 2654-es út Miksivel (4 km), a 2642-es út pedig Kálnóval (9 km).

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Losonci járáshoz tartozó város, a Losonci járás székhelye. A 13. századtól mezővárosi, 1872-től rendezett tanácsú városi rangot viselő település 1920-ig Nógrád vármegye Losonci járásának székhelye volt. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták, 1922-ig Nógrád megye Csehszlovákiához került északi részének ideiglenes székhelye volt, majd a csehszlovák közigazgatásban végig a (változó területű) Losonci járás székhelye, azonban városi rangját csak 1960-ban kapta vissza. 1938. novemberétől 1945. januárjáig visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Losonci járás), a magyar közigazgatásban 1939. július 14-éig nagyközség, majd megyei város címet viselt. 1891-ben Losonchoz csatolták Losonctugár és Losonckisfalu községeket, a város területe ezzel csaknem duplájára, 34,87 km²-re nőtt. 1966-ban Losoncapátfalva községet is Losonchoz csatolták. 1966-1992 között Miksi, 1971-1990 között Videfalva, 1988-1990 között pedig Pinc is a városhoz tartozott. 2011-ben területe 47,79 km² volt, mely két kataszteri területre oszlott (Losonc – 35,09 km² és Losoncapátfalva – 12,71 km²). Határai csak kis mértékben változtak a 20. század eleje óta (1910/21-ben Losonc és Losoncapátfalva együtt 47,48 km²), 1950 után Bolyk határának egy részét csatolták Losonchoz.

Népesség

Losoncnak 2011-ben 28 475 lakosa volt, itt élt a járás népességének 38 százaléka. Népességének ekkor 69,9 %-a szlovák, 9,3 %-a (2660 fő) pedig magyar nemzetiségű (10,7 %-a – 3045 fő – magyar anyanyelvű) volt, lakosságának csaknem egyötöde (19,7 %) viszont nem nyilatkozott nemzetiségéről. 2013-ban a lakosság 8,5 százaléka tartozott a roma etnikumhoz. A 18. század végén Losonctugárral együtt mintegy 3,5 ezer lakosú város fejlődését az 1849-es orosz pusztítás megtörte (a 4 ezres város lakossága másfél ezerre esett vissza), de a 19. század második felében már gyorsan fejlődő iparváros volt: 1880-ban 5027, 1900-ban 9530, 1910-ben pedig már 12 417 lakosa volt. Ebben az időszakban a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő városban a lakosság túlnyomó többsége magyar anyanyelvű volt (1880-ban 71,8 %, 1910-ben 85,9 %), a szlovák anyanyelvűek 1880-ban a lakosság egyhatodát, 1910-ben egytizedét tették ki. A csehszlovák hatalomátvétel után a város etnikai arculata a cseh és szlovák betelepítéssel, valamint a lakosság egy részének nemzetiségváltásával alapvetően megváltozott, 1921-ben a (cseh)szlovákok már a lakosság 42,3 %-át, 1930-ban pedig 56,4 %-át alkották, a magyarok aránya ezzel párhuzamosan 45,2 %-ra, majd 25,9 %-ra esett vissza. A lakosság száma dinamikusan növekedett 1921-30 között (csaknem egynegyedével, 12 417 főről 15 459 főre). 1938-ban a Magyarországhoz csatolás után mintegy 3 ezren menekültek el a városból, a lakosságszám ekkor 12 467-re esett vissza, majd 1941-re ismét 14 987-re nőtt. Ekkor a város lakosságának zöme (88,3 %) újra magyarnak vallotta magát. Gyökeres változást hozott 1944-ben a zsidónak minősített (nagyrészt magyar nemzetiségű) lakosság koncentrációs táborba hurcolása, majd 1945 után a magyarok nagy részének kitelepítése, elüldözése, illetve önkéntes nemzetiségváltása, valamint a szlovák és cseh nemzetiségűek tömeges beköltözése. Ezzel Losonc döntően szlovák lakosságúvá vált, a felgyorsuló asszimilációval az elmúlt két és fél évtizedben a magyar lakosság számának és arányának rohamos csökkenése figyelhető meg (1991-ben a magyar nemzetiségűek aránya 16,7 %, 2001-ben 13,1 %, 2011-ben már csak 9,3 % volt, számuk pedig csaknem felére, 4831 főről 2660-ra esett vissza). A város népessége az iparfejlesztéssel és lakótelep-építéssel párhuzamosan dinamikusan növekedett a 20. század második felében, 1950-1991 között 82 %-kal (1950-ben Losoncnak 15 861, 1970-ben 20 378, 1991-ben már 28 861 lakosa volt). A rendszerváltás utáni évtizedekben a város népességszáma viszonylag stabilan alakult, 2001-2011 között csekély növekedés (28 332 főről 28 475 főre), 2011-2017 között pedig 1,7 %-os fogyás (28 475 főről 27 991 főre) figyelhető meg. 2011-ben a város népességének 43,4 %-a volt római katolikus, 10,7 %-a evangélikus és 0,6 %-a (161 fő) református vallású, 19,3 %-a pedig felekezeten kívüli. Losonc népességének vallási megoszlása az elmúlt másfél évszázadban gyökeresen átalakult. 1590-ben egész lakossága kálvinista hitre tért és a 19. század második feléig a reformátusok alkották a lakosság többségét (1851-ben arányuk 46,4 % volt, az evangélikusoké 23,7 %, a római katolikusoké pedig alig 12,7 %). A 19. század második felében a város iparosításával és gyors növekedésével a római katolikusok kerültek többségbe (1921-ben arányuk már 58,3 % volt) és egyben itt jött létre Felső-Magyarország egyik legnépesebb zsidó közössége is. 1921-ben az izraelita vallásúak a lakosság 17,5 %-át, 1938-ban 16,8 %-át alkották, 1944-ben azonban csaknem a teljes zsidó közösség a holokauszt áldozata lett. 1921-hez képest rohamosan csökkent az evangélikusok (18,1 %-ról 10,7 %-ra) és különösen a reformátusok (4,2 %-ról 0,6 %-ra) aránya. 2011-ben Losonc népességének 92,5 %-a élt Losonc, 7,5 %-a (2143 fő) pedig Losoncapátfalva területén, külterületi lakott helyei közül Szalatna (291 fő), Fabiánka (52 fő) és Ladó (52 fő) voltak a legnépesebbek. Ugyanekkor az Irtványos-lakótelepeken (Ortovisko I.-III.) élt az összlakosság 30,4 %-a (8649 fő). A város népsűrűsége 2011-ben 596 fő/km² volt.

Történelem

Losonc Nógrád vármegye északi részén, a szlávok által benépesített hegyvidék és a palóc magyarok által lakott medencék határánál, stratégiai jelentőségű helyen jött létre a 12. században. Nevének eredete bizonytalan, valószínűleg szláv eredetű és a Losonc-patakról („lučenec” vagyis „választó”) terjedt át a településre. Néhány történetíró Lutetia Hungarorum latin néven is említi a várost. Esterházy Pál Mennyei korona című munkájában (1896) a város alapítását 1128-ra teszi, amikor egy Losonczi Lambert nevű palatinus a Boldogságos Szűz tiszteletére templomot emelt is, mely mellé castellum (várkastély) is épült, ahol Nógrád megye nemessége többször is tartott megyegyűlést. Plébániája 1190-ben már létezett. 1247-ben Luchunch, 1262-ben Losunc, 1277-ben és 1299-ben pedig Lusunch alakban szerepelt az oklevelekben. 1235-ig a Kacsics, majd a Tomaj nemzetség (Losonczy és Bánffy család) birtokában volt. 1241-ben Losonczy Dénes tárnokmester, a település ura elesett a muhi csatában. A 13. században már egy határában álló apátságot is említenek az oklevelek. 1299-ben már szabadalmas város (mezőváros) volt, heti és országos vásárok rendezési jogával, szabad kereskedelmi joggal és az erdők és a malmok jövedelmével való rendelkezés jogával. A 14. század végén visszakerült a Losonczyak birtokába. Az 1440-es években a cseh huszita vezér, Jiskra uralma alá került, 1441-ben a város lakossága csatlakozott a huszita felekezethez. 1451-ben Hunyadi János a város közelében vívott csatát a huszitákkal, kiknek megerősített tábora Kisfalu közelében, a Királydombon volt. A csatát Jiskra javára Pelsőczi István árulása döntötte el, ezután lerombolták a régi castellumot és a losonci templomot a husziták számára alakították át. 1467-ben I. Mátyás megfosztotta a Losonczyakat itteni birtokaiktól és kedvelt emberének, Guthi Országh Mihály nádornak juttatta Losoncot, mely csak egy évszázad múltán került vissza a Losoncziakhoz. 1553-tól 1593-ig Nógrád megye nagy részével együtt Losonc is oszmán uralom alá került, a helyi bég székhelyévé vált, aki a castellum egyetlen megmaradt bástyájába költözött be. 1590-ban a város teljes lakossága (mintegy 3 ezren) protestáns hitre tért és Losonc ezzel Felső-Magyarország egyik legfontosabb református központjává vált. Templomát 1590-től az evangélikusok, 1608-tól a reformátusok használták. Koháry várkapitány üldözése elől a füleki reformátusok is Losoncra menekültek. A hagyomány szerint Bethlen Gábor 1619-22 között Losoncon őriztette a magyar királyi koronát. 1622-ben, miután Losonc földesura, Forgách Zsigmond a császárhoz pártolt, Bethlen Gábor hadai Krasznahorkai Andrássy Mátyás vezetésével elfoglalták Losoncot, melyre hadisarcot róttak ki és a piactéren 130 polgárát kivégeztették, majd felgyújtották a várost. Ebből az időből ered a város ma is használt címere, a fiókáit a véréből tápláló pelikánnal. Református iskolája 1622-től gimnáziumnak megfelelő szervezettel működött. 1640-ben Wesselényi Ferenc nádor engedélyezte a losonciaknak, hogy a templomot erős kőfallal vegyék körül. Ebben az időben Losonc az egész vármegye reformátusságának menedéke volt. A vargák céhe 1656-ban, a szabóké 1713-ban alakult meg. Az 1670-es években az ellenreformáció pozsonyi törvényszéke Beregszászy István és Csúzi Cseh Jakab prédikátorokat gályarabságra ítélte. 1703-ban a város lakossága a Rákóczi-szabadságharc oldalára állt és hamarosan a gácsi várba menekülő Ráday Pál és a kezdetben a császárhoz hű nógrádi nemesség is átállt Rákóczihoz. A szabadságharc alatt Losonc Bercsényi Miklós felvidéki hadműveleteinek középpontjává vált. 1710. januárjában, a romhányi csata után a császáriak kezére került, a következő évben a vármegye losonci közgyűlésén hirdették ki a szatmári békét (később is több alkalommal – 1714, 1716, 1730, 1734 – tartottak itt megyegyűléseket). 1710-11-ben a pusztító pestisjárványban a lakosság nagy része (1300 fő) életét vesztette. Református iskolájának jelentősége a 18. században tovább nőtt, amikor Kármán András rektor tovább bővítette az akkor már főiskolának megfelelő intézetet, ahol 1769-től díjtalan volt az oktatás és legjobb tanulóit ösztöndíjjal külföldi egyetemekre küldték. A város katolikus egyházközsége 1755-ben alakult újjá. 1784-87-ben, II. József népszámlálása idején Losoncnak 2700, a vele már akkor szorosan egybeépült Tugárnak 700 lakosa volt. 1818-ban létrejött a református és evangélikus iskola közötti unió, 1832-től a gimnázium a líceum nevet vette fel. Ekkor a teológia és a filozófia mellett már természettudományokat is tanítottak és itt képezték a cseh- és morvaországi prédikátorokat, 1834-től pedig jogi tanszék is működött itt. A losonci gyógyfürdőt 1818-ban nyitották meg. 1819-ben tűzvész pusztított a városban. Főbb utcáit már 1830-tól kezdve kikövezték, határában a tagosítást 1845-ben hajtották végre. 1848-ban a losonci polgárság a forradalom oldalára állt, megválasztva az első polgármestert. 1849. február 15-én a császári csapatok bevonultak a városba. Március 15-én magyar gerilla-rajtaütésre került sor, majd március 24-én Losonc főterén Beniczky Lajos őrnagy serege egy rajtaütésben szétverte a császáriakat. 1849-ben a császáriak bosszújától tartva sokan elhagyták a várost, ahol kolerajárvány is pusztított. Augusztus 7-9. között Grabbe cári parancsnok kozák hadai megtorlásul egy egy héttel korábbi, orosz tisztek elleni gerillatámadásért a várost csaknem teljesen elpusztították, kifosztották és felégették (376 épületből 344 leégett). A tűzvész elől a maradék lakosság Losoncapátfalvára menekült. Az 1847-ben még 4 ezres város népessége 1400-ra esett vissza a menekültek visszatérésekor. Az újjáépítésre országos gyűjtést indítottak. A város gyorsan újjáépült és fejlődésnek indult, hamarosan Felső-Magyarország egyik legfontosabb ipari központjává vált: 1851-78 között itt működött az ország első nikkelkohója, 1846-tól bőrgyár, 1864-től gőzmalom, 1869-től pedig (a szomsédos Losoncapátfalva határában) posztógyár kezdte meg működését, 1884-ben nyílt meg a Sternlicht-féle zománcozógyár. Az gazdasági fejlődést elősegítette a vasút megépítése: 1867-ben a Pestet Ruttkával összekötő vasúti fővonal elérte Füleket, 1871. május 3-án pedig Losoncot is; 1896-ban megnyílt az Aszód-Balassagyarmat-Losonc vasútvonal, 1901-ben pedig a Losonc-Poltár-Rimakokava vasútvonal is, ezt követte 1906-ban a Losonc-Gács helyiérdekű vasút. A várost 1872-ben rendezett tanácsú várossá nyilvánították, 1891-ben pedig hozzácsatolták Losonctugár és Losonckisfalu községeket. Népessége gyorsan gyarapodott, 1880-ban 5027, 1890-ben 7460, 1900-ban 9530, 1910-ben pedig már 12 939 lakosa volt. 1891-ben szeszgyár, 1904-ben kályhacsempegyár, 1906-ban mezőgazdasági gépgyár és sörétgyár, 1910-ben téglagyár kezdte meg a termelést, 1892-ben pedig megnyílt a Rakottyai-féle zománcozógyár, a város legjelentősebb ipari üzeme, melyben 1910-ben már 800-1000 munkás dolgozott. 1910-ben a városban 3800 gyári munkás dolgozott, közülük 844-en laktak a környező falvakban. Losoncon erős volt a munkásmozgalom és számos sztrájkra (1905, 1912-14, 1917) is sor került. Losonc fontos garnizonváros volt gyalogsági és tüzérségi kaszárnyákkal, 1910-ben 1445 fős katonaság állomásozott itt. Itt kezdte pályafutását a 25. gyalogezred karmestereként 1890-94-ben Lehár Ferenc zeneszerző. A város arculata is átalakult, új középületek sora épült (gimnázium 1882-ben, leánypolgári 1890-ben, városháza 1894-ben,), 1910-ben pedig a főtéren felavatták Kossuth Lajos szobrát, ugyanebben az évben nyílt meg a város első mozija, az Apolló. A Városligetet 1884-től kezdve alakították ki, 1895-ben csónakázótavat is létesítettek. 1886-ban megalakult a városi kórház, 1899-ben pedig bevezették Losoncon az elektromos közvilágítást. A Tugár-patakot 1874-ben szabályozták, a város csatornázására 1908-ban került sor. Az első világháború idején Losonc határában katonai megfigyelőállomást (tábort) létesítettek. 1919. januárjában a városban berendezkedő csehszlovák legionisták ledöntötték a Kossuth-szobrot, majd 1919. februárjában mintegy 500 magyar (értelmiségi és köztisztviselő) családot utasítottak ki a városból. Május-júniusban a Tanácsköztársaság kis időre ugyan visszafoglalta a várost, de hamarosan tartósan csehszlovák uralom alá került. A Tanácsköztársaság május 30-án megalakult losonci direktóriumának elnöke Szabó Gyula festőművész édesapja, Szabó József volt. 1921-ben a városnak 12 417 lakosa volt, a magyar nemzetiségűek aránya 45,2 %-ra esett vissza, a (cseh)szlovákoké pedig 42,3 %-ra nőtt. 1922-ig a csonka Nógrád megye északi részének székhelye volt. Az 1920-as években a város ipara súlyos válságba került a cseh konkurrencia miatt, melyet 1929-től a nagy gazdasági világválság is súlyosbított. 1923-ban leépítették a Rakottyay-féle zománcgyárat, a város legnagyobb üzemét, majd 1928-ban leállt az apátfalvi posztógyár és a Sternlicht-féle zománcgyár is. A munkanélküliek száma az évtized végére két és félezerről ötezer fölé nőtt. 1927-ben avatták fel a járási hivatal új épületét. 1930-ban a várost Tomáš G. Masaryk köztársasági elnök is meglátogatta. Ebben az évben 15 459 lakosának többsége már csehszlováknak vallotta magát, a magyarok aránya 25,9 %-ra csökkent. A két világháború között Losonc a szlovákiai magyar politikai és szellemi élet egyik fontos központja volt. 1922-ben itt alakult meg a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája, 1923-ban pedig a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga. A Madách-kör is 1923-ban jött létre. Több magyar napilap is megjelent itt ebben az időszakban: 1921-32 között a Mi Lapunk c. cserkész- és diákfolyóirat, 1918-44 között a Losonci Hírlap, 1930-1938 között pedig a Magyar Híradó politikai hetilapok. A magyar középfokú oktatást ebben az időszakban a szlovák nyelvűvé átalakított gimnázium magyar tagozata képviselte (1945 után ez is megszűnt). 1925-1939 között Losoncon működött a főiskolai jellegű, de az állam által el nem ismert Református Teológiai Szeminárium. 1938. novemberében az új csehszlovák-magyar határt Losoncnál húzták meg, a várost Magyarországhoz csatolták, de a szomszédos Videfalva már Csehszlovákia (1939. márciusától a fasiszta szlovák bábállam) része volt. A városból ekkor mintegy 3 ezren menekültek el, lakossága 12 467-re esett vissza. 1938-ban 1920 ház volt Losoncon. 1941-ben 14 987-en lakták. 1944-ben zsidónak minősített lakosságát (akik a város népességének mintegy egyhatodát alkották) kezdetben a Tugár-patak jobb partján létrehozott gettóba, majd a téglagyári gyűjtőtáborba zárták, ahonnan júniusban vonaton szállították őket a náci megsemmisítőtáborokba. 1944. december 20-án szövetséges bombatámadás érte a várost. A fasiszta uralom 1945. január 14-én a szovjet és az átállt román hadsereg bevonulásával ért véget, egyben a város visszakerült Csehszlovákiához és pár hónappal később megkezdődött a magyar nemzetiségű lakosság üldözése, mely egészen 1948-ig tartott. A magyar nyelvű alapiskolai oktatás 1950. szeptember 1-jén indult újra. 1950-ben 15 861 lakosa volt a városnak, melyhez 1966-ban Miksi és Losoncapátfalva, 1971-ben Videfalva, 1988-ban pedig Pinc községeket is hozzácsatoltak. A losonci ipar helyreállításával és bővítésével a város gyors fejlődésnek indult, 1970-ban már 20 378, 1980-ban 24 436, 1991-ben pedig 28 861 lakosa volt. A losoncapátfalvi posztógyár újjáépítésével jött létre a Poľana textilkombinát, de modernizálták téglagyárát és csempegyárát, új bútorgyárat („Libra”), valamint élelmiszeripari üzemeket (Riso konzervgyár, Hrádok húskombinát) hoztak létre. Az 1960-as évek végén elkezdték az első lakótelepek építését (kezdetben a Köztársaság tér környékén, majd a város nyugati peremén az Irtványos I.-III. lakótelepeket), alapvetően átalakítva a városképet. Az államszocialista időszak reprezentatív épületeit az új főtérré átalakított régi Búzatéren (a mai Köztársaság tér, ebben az időszakban Május 1.-tér) és környékén találjuk: a városházát (volt pártközpont, 1976-80), a járási hivatal (1972) és a kultúrház, valamint a Prior-áruház (1981) épületét. Az új kórházkomplexum az 1950-es évektől jött létre, kettévágva a régi városközpont egykori főutcáját, a mai Herz utcát. 1986-ban Losoncon és Bolykon tartották az ejtőernyős világbajnokságot, ekkor épült a város új szállódája (Hotel Pelikán). Az 1960-as években víztárolót hoztak létre a város határában, a Tugár-patakon. 1956-ban a Csemadok Losoncon rendezte meg az I. Országos Tánc- és Népünnepélyt. 1980-ban Szabó Gyula alkotásaiból létrehozták a Nógrádi Galériát, majd öt évvel később Losoncra költözött a Nógrádi Múzeum. 1960-ban a város jelentőségét megnövelte, hogy a Losonci járás területét nagymértékben megnövelték a megszüntetett Füleki és Poltári járás hozzácsatolásával (1968-ig a Nagykürtösi járás nagy része is a Losonci járáshoz tartozott). Ekkor Pokrok-Haladás, majd 1978-90 között Ipeľ-Ipoly címmel kétnyelvű járási lap is megjelent Losoncon. A rendszerváltás után Losoncapátfalva kivételével a városhoz csatolt községek újra önállósultak: 1990-ben Pinc és Videfalva, 1992-ben pedig Miksi szakadt el Losonctól. A város gazdasága válságba került, sorra megszűnt a régi téglagyár, a konzervgyár és a bútorgyár is, majd 2009-ben a város évszázados csempeipara is a Novoker gyárának leállításával. Az üdítőitalokat gyártó Lunaco 1995-2013 között működött. 2000 után bevásárlóközpontok sora épült a városban: a Lidl az egykori vasöntöde, a Tesco a régi téglagyár, a Kaufland pedig az egykori sportpálya helyén. A Városliget szomszédságában új villanegyed (Kékföld) jött létre. A hagyományos ipar felszámolásával párhuzamosan ugyanakkor új fotovoltaikus erőművek létesültek a város határában és több multinacionális cég is telephelyet hozott itt létre. A mai Losonc jellegzetes, a városképet romboló épülete a 64 méter magas, 2004-be épült ESO-toronyház. A város népessége stagnál, 1991-ben 28 861, 2001-be 28 332, 2011-ben 28 475 lakosa volt, a magyarok száma és aránya ugyanakkor az asszimiláció révén rohamosan csökken, 2011-ben már a lakosság kevesebb, mint egytizede vallotta magyarnak magát. 2010 után a Köztársaság tér teljes átépítésére került sor.

Mai jelentősége

Losonc járási székhely és fontos közigazgatási, ipari, kulturális és oktatási központ, valamint közlekedési csomópont. Az észak-nógrádi magyar kultúra központja, magyar tannyelvű alapiskolával és óvodával (2001 óta Kármán József nevét viseli). 1998 óta Horváth Lajos vezetésével magyar nyelvű színkör (Kármán József Színház) is működik a városban. A Csemadok 1969 óta itt rendezi meg a Kármán József Irodalmi és Kulturális Napokat. 1985 óta a város ad otthont a Nógrádi Múzeumnak, 2017-ben nyílt meg a régi városháza épületében a Városi Múzeum. A négy állami és egy egyházi fentartású szlovák alapiskola mellett fontos oktatási intézményei még a szlovák tannyelvű B.S. Timrava Gimnázium, valamint a magyar nyelven is oktató Winkler Oszkár Építészeti Szakközépiskola és a Pedagógiai és Szociális Akadémia. Losoncon egészségügyi szakközépiskola, szolgáltatási szakközépiskola és kereskedelmi akadémia is működik, mezőgazdasági szakközépiskoláját azonban 2007-ben megszüntették. A város fafeldolgozó, textil-, építőanyag- és élelmiszeripara (húskombinát) ma is jelentős, új gyárai a Johnson Controls autóipari beszállító 2006-ban létesült poliuretánhabgyára, valamint a Stonefly s.r.o. elektromos kerékpárokat gyártó üzeme. A város határában mára több mint 100 hektáron működnek napelem-telepek (fotovoltaikus erőművek). Losonc gazdag műemlékekben, református templomát 1850-63 között neogótikus stílusban, Sarlós Boldogasszonynak szentelt, gótikus alapokon álló római katolikus templomát 1783-ban klasszicista stílusban építették. A barokk stílusú római katolikus plébánia a 18. században, a késő klasszicista stílusú evangélikus templom 1859-ben épültek. Az Irtványos-lakótelep Krisztus Királynak szentelt római katolikus temploma 2005-2010 között emelt modern építmény. A régi városháza épülete 1893-94-ben, az egykori leánygimnázium 1890-ben, a Vigadó 1856-1858 között épült. Az egykori neológ zsinagóga bizánci-szecessziós stílusban épült 1923-25 között. Losonctugár klasszicista Szilassy-kastélyát egy 17. századi barokk kúria helyén a 19. század elején építették. A Losonchoz tartozó Losoncapátfalván két 19. századi kastély található (Prónay-kastély 1856-ból, Hubay-kastély 1860-ból). A losonci református temetőben nyugszik többek között Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc kancellárja (1733) és Kármán József író (1795) és Szabó Gyula festőművész (1972). Kármán József emlékművét (1891) 1969-ben a református templom melletti parkban helyezték el. Petőfi Sándor emléktábláját a költő 1845-ös látogatásának emlékére 1899-ben helyezték el. Božena Slančíková-Timrava szlovák írónő egészalakos szobrát a róla elnevezett gimnázium előtt 1969-ben avatták fel. M.R. Štefánik mellszobrát 1995-ben, „Nógrád védőjének” Kossuth egykori szobra (1910-19) helyén emelt szobrát 2002-ben avatták fel.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

LOSONCZ. Losonczinum. Lucsenec. Népes magyar mező Város Nógrád Várm. földes Urai több Uraságok, lakosai katolikusok, kevés evangelikusok, és számos reformátusok, fekszik Gácshoz fél mértföldnyire, kies helyen. Nevezetesedni kezdett Fülek Várának le romlása után, mivel számos Vitéz Urak magoknak lakó helyűl választották. Tsatázó helyet szolgáltatott vidékje 1451dikben, Korvinus János, és Giskra katonáinak. Azután pedig 1622ben 3dik Nov. meg ölettetvén itten 130tzan, és a’ Város 3000 forintnak fizetésére kénszeríttetett. Már most semmi ínségnek jelét sem lehet szemlélni e’ Városnak tekintetében, mert napról napra terjed, épűl, és díszesíttetik. Épűletei a piatz körűl leg szebbek, ’s a’ Városnak közepén a’ kövel bé kerített reformátusok Templomával, és a’ katolikusok Szentegyházával díszesíttetik, ez pedig elég szép magas toronnyal. Itten van a’ régi Vármegye háza is, és a’ reformátusoknak szépen virágzó Oskolájok gyarapodik itten. Nevezetesebb útszáji a’ Városnak négy részre osztattattak, és elég tágasak. Határja közép termékenységű, vagyonnyai, és tulajdonságai Gács Városáéhoz hasonlítók, vásárjai népesek, lakosai szorgalmatosak, nem tsak a’ kézi mesterségeknek folytatásában, hanem a’ kereskedésben is, levegője egésséges, piatza helyben.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Losoncz (Luczanecz), igen régi privil. magyar m. város, Nógrád vmegyében, Gácstól dél-keletre 1 mfdnyire, egy kies lapályos térségen, melly távolabbról hegyekkel övedeztetik körül. Hajdan mély sánczokkal és kőfallal volt körül keritve, de azért sok viszontagságot kénytelenitetett kiállani. Különösen sokat szenvede Giskra cseh hadvezértől, 1622-ben a pártosoktól, kik nov. 30-kán 130 lakost öltek meg kegyetlenül, s még ezenkivül 3000 frt. csikartak ki a nyomorult várostól. 1703-ban Rákóczy seregei, 1709-ben a pestis zavarták meg. De legnagyobb szerencsétlenség érte a legközelebbi magyar forradalomban, mellyet utól közlünk azon jegyzettel, hogy itt csak azt adjuk elő, miként állott a város 1849 előtt. Nevezetesebb épületei a ref., kath., evang. anyaszentegyházak, és több magányos lakóházak, vendégfogadók. A ref. templom legrégibb épület egész városban, mert Eszterházy Pál szerint (Mennyei Korona 131. lap.) Losonszi Lambert nevü magyarországi Nádor épitette 1128-dik esztendőben. A reformatusok 1590-ben foglalák el legelőször, s mind ez ideig békességes birtokában megmaradtak. Magas keritése egészen négyszeg kövekből épült, s szegleteinél egy nagy négyszeg épület vagyon, mellynek keleti részében a vármegye több ízben tartott közgyüléseket. – Lakosai Losoncznak 3127 főre, u. m. 396 r. kath., 1451 ref., 740 evangélikusokra mennek, kik többnyire mesterségekből, kereskedésből s kevésbé földmivelésből táplálják magokat. Országos és heti-vásárai nincsenek. Szántóföldei agyagosak s épen nem termékenyek, mind a nedves, mind a száraz időjárás hamar árt nekik; szőlőhegye nincs. A Tugár vize 2 malmot hajt, a Losoncz folyója pedig áradásaival gyakran károkat okoz. A losonczi református főiskola és az ágostai gymnasium szinte virágzásban voltak. A városhoz közel van egy savanyu víz-forrás, mellyben vas részecskék találtatnak, s 1818 óta fürdőház is épült mellé. Végre volt itt még takarék pénztár, s egy, részvényekre alapitott nagyszerü bőrgyár. – De lássuk már most a fenemlitett szomoru catastrophát, melly a várost elhamvasztá csaknem minden jeles épületivel, oskolával, s könyvtárral együtt, s a lakosokat szánakozásra méltó állapotba sülyeszté. 1849-ik évi aug. 1-sőén reggeli 9 órakor, körülbelől 90 orosz vonult be Losonczra szekereken, a beszterczei utvonalon. Beérkezvén, a piaczon telepedtek le. A velük volt 10 tiszt a fogadóban, a legénység pedig a kenyérárus sátorokban kezdett reggelizni. Ezekután egy negyed óra mulva, a közel fürdőben tanyázó s mintegy 150-re menő guerilla csapat a várost hirtelenül körülfogta, s az oroszokat rögtön megtámadta. Egy része a tiszteket vevén ostrom alá, hármat, kik menekülni akartak, lelőttek, a többit elfogták. Az orosz legénység szinte tüzelni kezdett; de 3 társuk a guerillák által elejtetvén, a többiek Rimaszombatnak csakhamar kivonultak, – málháikat nagy részint odahagyva. A holtak közösen egy sirba temettettek el. Ez azon esemény és indok, melly az oroszokat később véghez vitt bosszúra fölhivta, s Losoncznak fatumszerü elpusztitását előidézte. Losoncz ellenségei azon hirt terjeszték el, miként az utczai véletlen megrohanásban a polgárok is részt vettek. Ennek megczáfolására elég legyen felhozni azon kétségtelen s bebizonyitott tényt, miként a véletlen megjelent guerillákat a lakosok közől többen igyekeztek föltartóztatni s kérni, miként a támadást ne vegyék sikerbe, mert a különben is fenyegetett városnak végromlását fogják előidézni, – de hasztalan. – A következő napokban már lehete hallani, hogy Grabbe orosz tábornoknak körülbelől 30,000-ből álló hadteste megtorlani jövend az oroszok elestét, s bár a hír a végbeviendő bosszúról szörnyüket beszélt, ártatlansága érzetében azt mindenki hinni kétkedett. Hallottuk, hogy Gömör megyében Serkén s R.-Szombaton nyiltan beszélték az orosz tisztek, miként a város porig fog dulatni, s a lakosok felkonczoltatni, mert – ugymond – Losonczon minden ember guerilla. Aggodalom közt teltek a napok; végre aug. 7-kén délelőtt 11 órakor hire jött, miként az orosz előcsapatok már Pincsen, Losoncztól mintegy 1 órányira vannak, és sebesen nyomulnak előre. Erre a lakosság egy része, melly kocsikat készen tarthatott, eltávozott, de sokan a közrémülés által elzsibbasztva, sokan pedig ártatlanságuk érzetében bizakodva, még a gyalog menekvésre sem tudták magukat hirtelen elhatározni. Leirhatatlan zavar támadt. A cholera ez időszakban iszonyuan dühöngött a városban, s számtalan holtak és betegek valának, s a hozzájok tartozók kétségbeesése, kiket övéik sorsa menekülni sem engedett, leirhatatlan volt. Illy szorongató körülmények között lepte meg a várost az oroszoknak kozákokból álló előcsapata, melly azt mindenek előtt villámsebességgel körülkerité, a menekvést lehetetlenné tette, ... sőt számtalanokat vissza kancsukázott a városba. – „Psja krev Wengerská” kiáltások között hirdetvén a rettentő büntetést. Nem sokára egy orosz őrnagy jelent meg a városházánál, nem nagy számu csapattal s a tisztviselőség után tudakozódék, de az eltávozván, polgármestert s főbirót nevezett ki a jelenlévő polgárok közől, s e következő sarczot vetette a városra: 27,000 részlet kenyér, 100 darab ökör, 100 mázsa szalonna, 200 kila eleség, 100 öl fa, 100 akó pálinka, 25 akó spiritus, 100 akó bor, 100 akó szilvorium, 50,000 részlet széna, 500 kila zab, 20 mázsa dohány. Ezen megbirhatlan sarcz – miután az előtt nehány napokkal a Görgei vezérlete alatti magyar sereg, s Sass orosz tábora vonult keresztül Losonczon, s azt mindenből kifogyasztotta – azon kikötéssel követeltetett, hogy ha másnap reggel 8 óráig kiállitva nem leend, a város kegyelem nélkül fel fog dulatni. Ezen sarcz egy részben csakugyan ki is szolgáltatott. Nehány polgárokból küldöttség alakulván, – békejelül fehérkendőt lobogtatva, Grabbe tábornokhoz indult, hogy a polgárság ártatlanságát bebizonyitsa s kegyelmet kérjen. A főhadiszállás Apátfalván volt, az oroszok a Losoncz és Apátfalva közti réteken táboroztak. Ezek között kellett átvonulniok. Az oroszok először nem akarták őket átbocsátani, dühösen támadták meg, szemeikbe pökdöstek, s rögtöni legyilkolással fenyegették. Sok szorongattatás után végre sikerült nekik Nadde ezredeshez jutni, – ki haragosan fogadta őket, de szavai végre kegyelmet igértek. – Hanem a kegyelem csak szó maradt, mert még azon nap délután rabolni kezdtek az oroszok a vég utczákban. A tisztek biztatták a lakosságot, miként csak rablás leend, de gyujtás nem. A közlegénység ezt is nyiltan bevallotta. Illy körülmények közt beesteledvén az idő, az aggodalom és szorongattatás senkit sem hagyott alunni. Éjjel 10 óra után hirtelen egy kozák csapat vágtatott be a városba, s az utczákon bolyongó lakosságot körbe fogván, dühvel kezdték kancsukázni, követelvén, hogy vezessék el a lelőtt oroszok sirjához. A kozákok, kikkel több tisztek is voltak, a lakosokat kergeték maguk előtt. A temetőbe kiérvén, azt parancsolták, hogy a sirt ássák fel. A losoncziak azt ásó- és kapával akarván eszközölni, egy tiszt vadul riadt rájok, mondván: „ti kutyák, hiszen azok méltók hogy gyilkos kezeteikkel ássátok ki, ti öltétek meg, mert minden losonczi gyilkos guerilla.” És pusztán körmeikkel kellett a sirt földulni. Sötét éj volt. Az oroszok vad szidalma, kancsukáik csapása, a sirbontók nyögése, s a csapásokra fölfölemelkedő jajkiáltásaik még rémesebbé tevék az éjt; s ez iszonyú munka az éjfél óráiban rémesebb éjt idézett elő, mint millyet a barbar századok mutathatnak elő. Végre a sir fenekéről feltüntek a büszhödt testek, mellyek egy szövétnek világánál megvizsgáltatván az oroszok által, miután arczaikat meglátták, iszonzúan kezdtek ordítani, s a sirbontókra ujra rárohanván s őket kegyetlenül vervén, azzal fenyegették, hogy a sirba most ők fognak elevenen eltemettetni. Végre a holt testek megmosatván, a 3 közlegény a sirba téteték, a tisztek pedig a kath. templomba vitettek, s másnap egész katonai szertartással temettettek el. Sok egyeseknek borzadásig szenvedő története hozathatnék elő; – de azt a hely szűke miatt nem lehet tennem; egy külön munkában körülményesen ohajtván azt leirni. Most csak az egyszerü vázlatolásnál maradva e főbb eseményeket pusztán, de hiven terjesztem elő. – Aug. 8-án éjfél után nem sokára kezdték meg a rablást, mellyre jelt a trombiták harsogása adott. Az oroszok ezredenkint jöttek be, s bizonyos időszakban új ezredek válták fel a rablott tárgyakkal megrakodtakat. A városnak minden szögletében hangyaként hemzsegő oroszok nemcsak a házakat rabolták, hanem a lakosokat kegyetlenűl és minden irgalom nélkül verték, – medenekfölött csizmáikat huzták le, s ha azt erővel kellett tenniök, kék foltokat osztogattak kárpótlásul. Kis idő mulva minden lakos mezitláb volt, s azonfelül felső öltönyétől is megfosztva, többen pedig meztelenségig vetkőztetve. Pénzt különösen követeltek, s minthogy mindig más; s rablás-szomjtől égő ezredek jöttek be, a kirablottaktól is kértek pénzt, s ha nem adhattak nekik, kegyelem nélkül ütötték. Az utolsó csapatok legdühösebbek voltak, mert ezek már vagy semmit, vagy értéktelen dolgokat találván, vadságukat kegyetlenkedésben hűtötték ki. A tisztek is kivált a született orosz tisztek, a közlegénységgel vetekedve raboltak. – Ezen rablás rendszeres volt, mert midőn a város már mindenből kizsákmányoltatott, akkor csákányokkal és furkókkal s dorongokkal jöttek be, s a mi elvihető nem volt, azt porrá zuzták. Épen egy tükröt, egy széket, egy butordarabot sem hagytak. – Az ágybelieket fölmetszték, s belőlök a pelyhet kiesztvén, az utczák mintha hóval lennének beborítva – pehelylyel voltak macadamizálva. – Az elásott és elrejtett pénzek és kincsek föltalálásában különös ügyességet és gyakorlatot fejtettek ki. A boltok tartalmát szekerekre rakták, s azokból minden legkissebbet elvittek. Ezen rablásban, sőt a kegyetlenkedésben is nagy részt vettek az orosz tábornak előfogatokkal szolgáló fuvarosok is, kik többnyire a szomszéd vidékek parasztjai voltak. A pinczéket mindenütt feltörték, s a bort, mellyet kiinni nem birtak, kieresztették. Azon vadság, s kegyetlenség, mellyet különösen részegségökben gyakoroltak, leirhatlan, – el-annyira, hogy semmi fegyelmet sem ismertek, s tisztjeik sem birtak velük. Több eset volt, hogy a legénység által gyakorlott állatiság fölött az őket fékezni nem bíró tisztek is könnyeztek. A salva guardiázott gyógyszertárokat is kirabolták, sőt a holtak szemfedőihez is mertek nyulni, s a templomokat kirabolni. A rablás, a mi a történetben is csaknem hallatlan, másfél napig tartott. A várost folyvást bekeritve tarták; senki nem menekülhetett. A lakosság a kancsukákkal folyvást üldöztetett, sokan halálig gyötörtettek. S emlitsem-e a vadságot, mellyel a nők irányában viseltettek. – Az legyen ezuttal elhallgatva, ha gyakorolva volt, emlitve ne legyen az erkölcstelenség. És ez mind nem volt még elég. – Aug. 9-kén gyujtották föl a várost. Csaknem minden házat külön gyujtának meg. A szobákban maradt összetört butorokat középre hordván, erre készitett szurkos kanóczaikkal eszközlék a gyujtást, melly hogy olthatlan legyen, a bútorokat szurokkal is behintették. – Ezenfölül égő röppentyüket is bocsátottak. – Midőn a gyujtás kezdődött, tábori zene zendült meg, s a lángok pattogásai közé az oroszok hahotája vegyülvén, midőn a tábori zene is megszóllalt, iszonyú jelenetet engedett látni az elgyötört s azonfölül koldusbotra jutott lakosságnak. A városban őrcsapatok jártak, s ha valakit oltással foglalkozni találtak azt ostorozták; sőt több helyen a lakosság a tüznek kergettetett. Rövid idő alatt egy lángtengerré lett a város. Fekete füstfellegek emelkedtek fölötte, s rémes volt látni, midőn a házak ablakai okádták a füstöt, s a felköltött szél izzó hullámokat vetett a levegőbe. S a vad hahota és szitok az oroszok ajkairol, a rémült marhák bőgése; és a futkosó ebek éles vonitása, lélekrázó hanggal tölték be a levegőt. Este felé a hőség türhetetlen lőn, a lakosok Apátfalvára hajtattak. Képzelhetni férfiakból, nőkből, gyermekekből és vénekből álló csoport mily kinos érzelmek közt nézte a lángtömegeket. Mindennél jobban fájt hallani az oroszok kárörvendő hahotáját, s még ki nem hűtött bosszúfenyegetésüket, s egész dühvel hirdetett azon toldalékjokat, hogy most már mindnyájan folfognak konczoltatni, – mi azonban nem teljesedett be. – Igy dulatván föl Losoncz, másnap az orosz tábor indulásra készült, s a jelen volt lakosok kártpótlásul minden személyre 2 pfrttal jutalmaztattak. Végre egybehivatván egy orosz tiszt által, ez következő szavakat intézi hozzájok: „Én szoros vizsgálatot tartottam; s sikerült kitudnom, hogy várostokat nem az oroszok gyujtották fel, hanem paraszt ruhába öltözött guerillák és losoncziak.” – Ezen hallatlan elvetemedetséget és oktalanságot tanusitó bucsúszavak után, fölszedték táborukat s számtalan zsákmánynyal terhelt szekerekkel Zólyom felé indultak. – Képzelhetni, a losoncziak milly szerencsés utat kivántak nekik. Midőn a losoncziak visszajöttek, éktelen düledéket s omladozó romokat találtak. Minden elpusztitva, megsemmisitve volt. Egy harapás kenyér, egy rongy nem maradt, s ha a közel vidékek nem siettek volna élelmet behozni, sokan az éhhalálnak lettek volna kitéve. Szívrepesztő volt, midőn láthattál az előtt jó módú s jólétet élvező polgárokat egészen lemeztelenitve, s csak kölcsön kapott alsó-ruhákba öltözködve, vánszorogva járni a düledékek között, s köszönve elfogadni egy darab kenyeret, melyre könyeik hullottak. De ezen szomoru látvány leirása terjedelmes helyt igényelvén, az más alkalomra tartatik föl, ezuttal még csak azt emlitem meg, hogy mintegy 3 megégett holttest találtatott, s nehány összeszurt, s halálra gyötört nőalak. Ezen esemény után nehány napra a világosi fegyverletétel megtörténvén, a magyar pénz is, a losoncziak egyedüli segélyeszköze elveszett, s igy minden vagyonuktól megfosztva, szorgalom, és iparukban végkép megzsibbasztva, a szó szorosértelmében általánosan koldusbotra jutottak. – Az inség, a nyomor leirhatlan. – Télen által alig levén födeles ház a városban, többnyire csak pinczékben, féligmeddig kiigazitott nyomorult szobákban, sokan kunyhókban is voltak kénytelenek lakni.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Gácson alúl délkeletre zöldelő hegyek kerítik azt a lapályos terűletet, melyen a Losoncz és Tugár patak vize folydogál lefelé. E lapályon fekszik Losoncz, a megyének legcsinosabb és egyetlen rendezett tanácsú városa. Losoncz a nem régiben hozzá csatolt Tugár és tőszomszéd Kisfalud és Fabiánka helységekkel együtt 7.460 lakost számlál. Nagyon sokat szenvedett e város már a husziták korában Giskra alatt, kinek itt erődje volt. De legnagyobb pusztúlás 1849-ben érte, midőn az orosz sereg majdnem semmivé tette, megsarczolta és fölperzselte a várost. De még az 50-es évek folyamán újra fölépűlt és ma egyik virágzó vidéki városa az országnak. Emelte föllendűlését a budapest-ruttkai vasútvonal, melynek egyik fő állomása. Újabban épűlt az innen Balassa-Gyarmat felé kiágazó szárnyvasút. Van állami főgymnasiuma, állami tanítóképezdéje, városi polgári leányiskolája, több nyomdája, színháza, kaszinója, egy pár csinos útczája, szép új városi székháza könyvtárral, takarékpénztára, hitel- és népbankja s nagy gyalogsági kaszárnyája. Székhelye több hivatalnak s a felső-nógrádmegyei közművelődési egyesűletnek. Vannak csinos üdűlő helyei, minők a város erdeje, a sétaterek, fürdők. Kereskedelmét élénk ipara, ipartelepei, ezek közt kiválólag posztó- és edényzománcz-gyárai s gőzmalma emelik. Népes vásárait a szomszédos megyékből is sokan látogatják.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Legrégibb története. Az ősi Losoncz város történetét homály fedi. Sem keletkezésének idejéről, sem arról nincs hiteles adatunk, hogy e régi szabadalmas város területe a magyarok bejövetele előtt lakott volt-e és ha igen, milyen néptől, vagy népektől. Bizonytalan a nevének az eredete is. A hagyomány szerint a »lósáncz« összetett szóból lett a Losoncz név. Régi időkben ugyanis itt csak sánczokat ástak, a melyekbe a. marháikat, különösen pedig a lovaikat rejtették el, ennek az akkor még vadon, erdőborította vidéknek háborús zavaroktól megfélemlitett lakosai. Vannak ellenben, a kik azt mondják, hogy Losonczot már a honfoglaló magyarok benépesítve találták és akkoriban »Lucsenyecz«-nek, magyarul »választó«-nak nevezték. Ez az elnevezés onnan eredhetett - ha hitelt adhatunk a krónikák előadásának, - hogy a Losoncz vize választotta el a betelepedett magyarokat a tótoktól. Némely történetírónk »Lutétia Hungarorum«-nak nevezte el Losonczot, sárképződésre fölöttébb alkalmas földje után. A város azonban eredetileg nem a mostani helyén, hanem Videfalva községhez közelebb, az úgynevezett Ebháton épült. Első okleveles adatok. Az első történeti adat Losonczról az 1128. évről szól. Esterházy Pál 1896-ban, magyar nyelven írt »Mennyei Korona« czímű munkája 131. lapján ezt mondja: »Az ezer száz huszonnyolczadik esztendőben építtetett Losonczi Lambert nevű magyarországi palatinus Losonczon a Boldogságos Szűz tiszteletére egy templomot, melyben kiváltképen tiszteltetett a szeplőtlen Szűz; de az 1590-dik esztendőben oda is beférkezvén az eretnekség, a szentképet oltárostul kivetették. « Katholikus egyházi vonatkozású a második legrégibb történeti adatunk is a mely szerint Losoncz egyháza már 1190-ben fennállott, tehát egyike volt a legrégibbeknek ama vármegyebeli egyházak közűl, a melyekről okleveles adataink vannak. A XIII. századból egy határjárás jegyzőkönyvének adatai maradtak Losonczczal kapcsolatban reánk. Maga az okirat elégett, de fennmaradtak belőle a következő kijegyzések: Losoncz határában egy darab földet most is »barátok földének« neveznek. Losoncz ugyanis apáturaság volt; a kolostor Kisfalu pusztáján, az úgynevezett Királyhegyen állott; Kisfalu, valamint az apátság birtokát alkotó Apátfalva is Losoncz határához tartozott; de az apáturaság a zavaros időkben elpusztult, a »barát földeket« pedig a Forgách család foglalta el. Ezekkel a földekkel kapcsolatos a XIII. századbeli említett határjárás is. A XIII. századból való az esztergomi káptalanban őrzött az a metalis levél is, mely Losonczról már mint városról emlékezik meg. Losoncz urai. Losoncz, a hozzátartozó birtokokkal együtt, királyi adományozás útján sokszor cserélt gazdát. Losoncz urainak magára Losonczra, mint szabadalmas városra és polgárságára vonatkozó joga csak kismértékű volt; a földesúri jog csak a belső telkek után szedhető bizonyos adóra szorítkozott. Az adományozottak nem egyszer kísérelték meg, hogy a város szabadalmas joga ellenére a kisebb királyi haszonélvezetektől megfosszák az azok 661birtokában levő várost, de ez csak ideig-óráig tartó kísérlet maradt. A szabadalmas jog körül vívott eme küzdelmek végig vonulnak mindazokon a századokon, melyekben földesúri korlátozott joggal bár, de új urak gyanánt az egymást követő királyi adományozottak tétettek Losoncz uraivá. Minthogy Nógrád vármegye területe nagyobb harczok nélkül jutott a magyarok birtokába, Árpád a terület legnagyobb részét a fejedelmi nemzetség részére foglalta le. A XII. század elején szereplő ama vármegyebeli nemzetségek közűl, a melyekről okleveles adatainak vannak és a melyekről azt sejthetjük, hogy a birtokaikat az első foglalás jogán szerezték. Losoncz körül csak a Záhoknak (Zaah) voltak birtokaik. Ez a nemzetség szállotta meg a vármegye délkeleti vidékének legnagyobb részét. A birtokai Losoncztól Karancsságig és Fülektől Széchényig úgyszólván összefüggő egészet. tettek. Ezt nem tekintve, Losoncznak és környékének a birtoklása már királyi adományozás alapján történt. A legrégibb donácziós birtokos Losonczon a Losonczy család volt. Ennek tagja az a Losonczy Lampert nádor, kiről Esterházy Pál »Magyar Korona« czímű munkája emlékezik meg. Ugyancsak Losonczy Lampert építtetett a maga emelte templom köré castellumot, melyet Giskra rontatott le. Hajdan ebben tartotta Nógrád vármegye gyűléseit és levéltárát, a mikor a török Füleket lerombolta. IV. László király idejében Losoncz a Tomaj nemzetségé; erre nézve három adatunk van. 1275-ben IV. László a Tomaj nemzetségbeli Dénes nádor fiainak Miklósnak és Dénesnek a losonczi birtokukból ezüstbányászati czéljaira, elvett 20 ekényi földet visszaadta; 1277-ben pedig visszavonván a Leuszták fia, Miklós és Folkus fia Farkas részére, helytelen tájékozódás következtében, Losonczról és egyéb birtokokról szóló adománylevelét, birtokait visszaadta a Tomaj nemzetségbeli Dénes nádor fiainak, Dénesnek és Miklósnak. 1280 augusztus 10-én Losoncz helységet, melyet tőle Leuszták fia. Miklós ősi örökség gyanánt visszakért és kapott is, újból visszaadta Dénes nádor fiainak, mert meggyőződött arról, hogy Leuszták fia Miklós ősei hűtlenég miatt vesztették el ezt a birtokukat. Divény várát, a melynek a tartozékai között Losoncz - a Losonczy család ősi birtokaként - eredetileg szerepelt, egy 1393. évi oklevél említi először. A XV. században a Losonczyak birtokában találjuk. Így tehát ekkor megint a Losonczyak Losoncz urai. I. (Nagy) Lajos király egyik adomány-levele hat Losonczy testvérnek: Ozvald, János, Pál, Detre, Öcsöd és Lászlónak biztosítja az adományt. Ezt az adományt Zsigmond király 1406-ban megerősíti Losonczy Öcsöd és László részére. Losonczy Dezső bán fiai László és Zsigmond hűtlenség miatt elvesztették a vár tartozékaiban birtokolt részüket; ezeket, közöttük Losonczot, Mátyás király 1467-ben Guthi Országh Mihály nádornak adományozta. 1560-ban I. Ferdinánd király Losoncz felét Guthi Országh Kristófnak, Nógrád vármegye főispánjának adja; ezt a részt 1569-ben Országh Kristóf magvaszakadása czímén, Török Ferencz és neje, Országh Borbála, kapta adományul, II. Miksa királytól. 1562-ben Szilassy György adományul kapta Losoncztugár helységet, a melyet 1892 jan. 1-én közigazgatásilag Losonczhoz csatoltak; a Szilassy-családnak itt ma is van kastélya. 1592 február 12-én Forgách Zsigmond fia Zsigmond - a ki 1592-től 1621-ig a vármegye főispánja volt - a neje, Losonczy Anna előbb Ungnád Kristófné révén, a Losonczyak egykori javainak a birtokába jutott, miután ezen a napon Rudolf király, Losonczy Anna kérelmére, I. Ferdinándnak 1552 július 20-án kelt, Losonczy István és néhai testvére, Antal leányainak fiúsításáról szóló engedélylevelét átírta, és megerősítette. E fiúsító levél szerint Losonczy Anna, Losoncz helységet kapta. Városi szabadalmak. Losoncz egyike a legrégibb magyar szabadalmas városoknak. A sok viszontagság között, mely a várost a letűnt századokban érte, elpusztultak szabadalmi okiratai; de az egymást követő királyok azt újból és újból fölfrissítették s a várost kiváltságaiban ismételten megerősítették. Szabadalmai keletkezésének idejét és körülményeit nem lehet pontosan megállapítani. Több körülmény arra mutat, hogy szabadalmai nagyon régi eredetűek, úgyszólván a magyar királysággal egyidősek voltak és Szent István I. könyvében és az aranybulla 19. pontjában, Zsigmond II. decrétuma 4. czikkében az idegenek (hospites) részére biztosított alkotmányos szabadságokból származtak. Az 1299-ben kelt és az esztergomi főkáptalanban őrzött metalislevél tanúsága szerint, ebben az időben már városként szerepel. Későbben 1451-ben és 1502-ben is városként említik az oklevelek. Azok a jogok és szabadságok, melyeket Losoncz egyenesen a koronától nyert és melyek gyakorlatában minden veszély és viszontagság ellenére megmaradt, a következők: köznévvel szerzett és maig is köznéven bírt jogok, ezek között az összes kisebb királyi jogok, úgymint kocsmáltatási-, húsvágási-jog, országos és heti vásárok; továbbá sör- és pálinkafőzés joga, a határbeli haszonvételek, mint malmok, erdők. A köznévvel szerzett és egyes polgárokra kiterjesztett szabadságok, minők: a szabad adás-vevés, mely szerint a polgár háztelkét egészen, vagy részenként, földjét és rétjét tulajdonaként szabadon adja-veszi, azok örökös tulajdonába lép, ha minden fensőbb hatóság szüksége nélkül azt a város tanácsa előtt bevallja. A polgár belső és külső telkének birtoklásából ki nem mozdítható, a háztelektől járó és meghatározott fizetésen kívül a földesúrnak semmivel sem tartozik; földjei és rétjei után földesúrnak nem adózik, nem szolgál. A földesúrnak járó telekpénzt följebb emelve fizetni nem tartozik. Első folyamodási úton csak a város tanácsától és tisztjeitől alkotott bíróság alá tartozik. Szabad tisztválasztási joggal bír. Mint ebből nyilvánvaló, Losoncz régi közigazgatása is szabadalmas állapotából folyt és annak megfelelően nyert szervezetet. Hogy Losoncz szabadalmas joga mennyire kétségen fölül állott minden időben, azt bizonyítják a Losonczról szóló régi királyi adománylevelek. A Losonczy Lampertnek szóló adománylevél ugyan nincs meg, de más adatok szerint ebben ép úgy nincs szó a kisebb királyi jogok haszonélvezetének odaadásáról, mint abban az adománylevélben, mely mint meglévő, a legrégibb, a melyet I. (Nagy) Lajos állított ki az öt Losonczy-testvér számára, melyet 1406-ban Zsigmond király erősített meg. E szabadalmas jogaiban ismételten megerősítették Losonczot az 1542:XXXIV.; 1618:XXVII.; 1622:XLVIII.; 1625:XLIII. és 1635:LIII. törvényczikkek. De mindenek fölött az I. Lipót királytól 1691 november 7-én kiadott oltalomlevél, mely megemlékezik a megerősítés szükségét felidéző siralmas esetről is s a következőket mondja: »E mezőváros legtöbb lakosa kegyetlen gyilkolással kiirtatván, minden vagyonuk az ellenség zsákmányául esett, ezenkívül az egész város egyetemes szabadalmaival együtt tűz által pusztíttatott el«. Losoncz szabadalmai állandó érvényességének nem mond ellent sem I. Ferdinándnak, sem II. Miksának amaz adománylevele, melyet az előbbi Országh Kristófnak, mint a Losonczy ágak egyik örökösének adott 1560 ban, az utóbbi pedig 1569-ben Török Ferencznek és Országh Borbálának adott, Országh Kristóf magvaszakadása czímén. Mert míg az előbbi csak a Losonczyakén alapuló és azok körét túl nem lépő új adomány, az utóbbi csak ennek megerősítése, a mit a magvaszakadás tett szükségessé. Harcz a kiváltságokért. Voltak, a kik az ősi várost háborgatni igyekeztek szabadalmaiban. Így a Török Ferencz és Országh Borbálától származó Török-Nyáry örökösök, közöttük báró Haller Sámuel tábornok, a ki semmiféle módot nem hagyott megkísérletlenül, hogy a város jogait csorbítsa. Mikor elzálogosított losonczi részét kiváltotta., per útján próbálta a királyi haszonélvezeteket magának megszerezni. Losoncz azonban a királyi tábla előtt pernyertes lett és ez az ítélet csak megerősítette jogaiban. Némely későbbi földesúr tettleges beavatkozással kisérelte a várost jogaiban háborítani, reá adót kivetni, bérleteit magának megkaparítani. A város ezek ellen hol szép szerével, hol szintén tettlegességgel védekezett. Végül, hogy e zaklatásoknak útját vágja, Mária Terézia királynőhöz folyamodott és tőle új királyi megerősítő-levelet nyert. Szabadalmaiért folytatott küzdelmében lelkesen támogatta a várost Nógrád vármegye is, mely nem feledkezett meg arról, hogy a háborús idők alatt Losoncz mennyi áldozatot volt kénytelen hozni, a mellett, hogy annyi szenvedést kellett elviselnie. Így volt idő, hogy Nógrád és Heves vármegyék rendkívüli katonai élelmezési illetékét Losoncz maga volt kénytelen kiszolgáltatni. A vármegyének ez a pártfogása kitűnik a gróf Zichyek és a báró Hallerek ellen hozott határozataiból. Losoncz. - A ref. templom. - Az ág. ev. templom. - A r. kath. templom. Mikor az úrbért Nógrádba is behozták, mégis az a veszedelem fenyegette Losonczot, hogy úrbéri megadóztatás alá kerül a vármegyének amaz ellenvetése ellenére is, hogy Losoncz szabadalmas állapota következtében úrbéri megadóztatás alá nem tartozik. A királyi biztos Losonczot mégis összeírta., a mit báró Haller Sámuel iparkodott is hasznára fordítani. Az összeírást kikérte a járási szolgabírótól és a losonczi birtokosokat úrbér alá akarta vetni; de e törekvését a fensőbbség erélyes közbelépése meghiúsította s ezzel az úrbéri megadóztatás rémét elhárította. Báró Haller Sámuel is elhalt, s utána békésebb napok következtek a városra, habár még egy utólsó kisérlet történt a város jogainak csorbítására nézve. Báró Haller Sámuel leánya, Jozefa, gróf Berényi Tamásné jószágainak felügyelője ugyanis 1799-ben kocsmát akart a városban nyitni, holott a kocsmáltatási jog a városé volt. A város azonban a grófné boros hordóit beverette és a szolgabíróval együtt a kocsma megnyitását megakadályozta. A város már 1695 augusztus elsején kapott heti és országos vásártartási jogot. A régi közigazgatás. A város közigazgatásának történetéről nagyon hézagosak az adataink, minthogy a város levéltára ismételten - legutóbb az 1849. évi tűzvész alkalmával - elpusztult. A mint már fentebb említettük, annyit tudunk, hogy a legrégibb időktől szabadalmakkal, kiváltságokkal felruházott város volt. Földesúri hatóság alá nem tartozott, adót és egyéb, a nem nemeseket érintő terheket nem viselt; a vármegyétől független, önálló hatósága volt, a tisztviselőit maga választotta, számadásait maga vizsgálta. Losoncz város közigazgatása a községi rendszeren alapult. Belső és külső tanácsa volt; mind a kettőnek tagjait a polgárság választotta. A belső tanács bíráskodott, a gazdasági és általában a belső kezelés fölött ellenőrzést gyakorolt, fontosabb ügyekben pedig a külső tanácscsal együttesen határozott. A belső tanácsban a főbíró (első bíró), a külsőben egy szónok elnökölt. A szokás gyakorlatba hozta, hogy a város gyűlésein nem választottak, vagyis a tanácson kívül állók, különösen okleveles egyének is részt vettek, a mi a viták kiszélesedését eredményezte. Később a gyűlések nyilvánosakká lettek; bárki megjelenhetett ott és a tárgyalásban részt vehetett, de szavazati joguk csak a választottaknak volt. Losoncz város tanácsa eleinte 14 tagból állt. Régibb időkben 2 bíró, 1 jegyző, 3 konzul és 1 hadnagy alkotta a tisztikart; a kocsmák, mészárszékek, a sörház és a vásári jövedelmek szedésére külön tisztek voltak rendelve. 1717-ben megszüntették a második bírói és három konzuli hivatalt, a tisztikart egy főbíró, egy jegyző, egy kisbíró alkotta, kikre az adószedés és a katonatartás ügyét bízták; azonkívül volt egy hadnagy, kinek segélyére három választott polgárt rendeltek. 1780-ban állították föl a pénztárnoki hivatalt és a város jövedelmeinek és gazdaságának kezelését ez időtől kezdve a főbíró helyett a pénztárosra bízták. 1787-ben megszűnt a három választott polgár hivatala. 1797-ben a pénztári és gazdasági ügyek ellenőrzésére és a tisztválasztás megejtésére szervezték a választott községet, mely a polgárság helyett a választást gyakorolta. Más néven ez volt a külső tanács, mely előbb 40, később 60 tagból állott; de a választójog később megint visszaszállt a polgárságra. 1821-ben külön gazdasági hivatal, 1823-ban a fizetéses árvagyámi hivatal keletkezik. Ugyanez évben a népszólói és a községjegyzői hivatalt szervezik. 1847-ben az állapot a következő: a szónokból és a 60 tagból álló kültanács, a jegyzővel; egy 24 tagból álló beltanács, főbíró, főjegyző, aljegyző, ügyvéd, pénztárnok, kisbíró, vagy adószedő, kapitány, árvák atyja, gazda, főhadnagy, két vásárbíró végzik a község ügyeit. Az első városbíró, a kit név szerint ismerünk, Zabó Miklós volt, 1598-ban. 1675-ben Repeczky Sámuel és Csizmadia András, 1676-ban Nyerges András és Serfőző András, 1677-ben Bende Eötvös János és Tassy András, 1680-ban Győry György és Fazekas Mihály, 1681-ben Gellén András és András Deák, 1687-ben Csizmadia András volt az első bíró. 1698 szeptemberben nemes Lányi János és Hájneki Mihály, 1710 augusztusban Tatár István és Laszli András volt a város bírája. Az újabb időben Losoncz előbb szabadalmas város volt, 1872-ben pedig rendezett tanácsú város lett, s mint ilyen, ma is az egyedüli város a vármegyében. A vármegye Losonczon. Losoncz mind a vármegye életében, mind a nemzeti történetben gyakori és jelentős szerepet játszott, a mit részben földrajzi fekvésének, részben polgársága erős nemzeti érzésének, magas értelmi, erkölcsi és műveltségi színvonalának köszönhet. A vármegye 1597 óta felváltva Losonczon, Gácson és Szécsényben tartotta közgyűléseit. Az első losonczi közgyűlés, a melyről tudunk, 1597 deczember 8-án volt; ebben Osztroluczky Menyhértet újból alispánná választották; választottak ugyanekkor 4 szolgabírót, 8 esküdtet, jegyzővé pedig Zthrucz Ferenczet, a ki Lépes István halála óta vezette a jegyzőkönyveket. Minthogy Lépes jegyzősége idejében a jegyzőkönyvek elvesztek, a közgyűlés elhatározta, hogy az ő idejében megindult vagy folytatott perek megsemmisítendők és újra indítandók. Az 1683 deczember 15-én Losonczon tartott közgyűlés intézkedett a Schulz-féle császári ezrednek Losonczon való elhelyezése iránt. Az 1703 deczember 24-én tartott közgyűlés elrendelte, hogy a losonczi járás népfelkelői Murány ostromára menjenek. Giskra. A régi háborus világban Losoncz ama helyek egyike volt, melynek a sanyarúságokból és szerencsétlenségekből bőven kijutott. A szomszédságában három nevezetes vár állott: Divény, Fülek és Gács. E várak urai egymással hadakozva, akárhányszor Losonczot tették viszályaik középpontjává. Különösen sokat szenvedett a város 1443-tól 1452-ig, mialatt Giskra, a husziták vezére, Gács várában lakott, onnan ki-kirontott és Losonczot is zsarolta, fosztogatta. 1451-ben Hunyadi János csapatával Giskra ellen vonult, kinek megerősített tábora Kisfalu pusztáján, az úgynevezett Királydombon feküdt. Ezt a dombot mély sánczok védték, melyeken kívül Hunyadi seregei táboroztak. A csehek helyzete kedvezőbb volt; a csatát azonban árulás döntötte el. Hunyadinak egyik Pelsőczi nevű főbb tisztje, ugyanis Giskrával czimborált. Pelsőczi azonban maga is elesett az ütközetben és pedig a husziták fegyverétől. Ez ütközet után Giskra egészen urrá lett a vidéken, a Losonczy Lamperttől emelt castellumot lerontotta, a templomot megnagyobbíttatta s abba a katholikus szertartás helyett a kehely tiszteletét hozta be. A törökök alatt. A Losonczot körülvevő várak következtében a török uralom alatt is kijutott a keserű pohár Losoncznak. Magában a városban is lakott egy török bég; szállása a regi castellum egyik bástyájában volt, mely a rombolás után is megmaradt; róla nevezik most is a város egyik utczáját Bég-utczának. Azonkívül a divényi, szécsényi, füleki, egri, nógrádi várak pasái is sűrűn zsarolták, a mint azt a város levéltárában is megvolt, de elégett számos török parancs és rendelet bizonyította. Ezeknek az eleje és a vége török nyelven volt írva, de a tartalma magyarul volt. Ezekben sűrűn követeltek a losoncziaktól adókat, különösen pedig sok vajat és tojást. Nagyobb nyomaték kedvéért soha sem felejtették el hozzáfűzni: »ha pedig nem, kutya issza véreteket. « Egy ízben - valószínűleg, mert a losoncziak elfelejtették adójukat megfizetni - vasárnapi napon, a templom előtti téren a város bíráját lepedőbe tették, s abban addig dobálták, míg a nép a templomból kijött, a mikor azután a nép közé dobták. A reformációk. A reformáczió nagy átalakító hatással volt Losonczra. 1590-ben ugyanis Losonczon 3000 lakos egyetemesen áttért a reformált vallásra. Mikor Koháry lett a füleki vár parancsnoka, a reformátusokat annyira üldözte, hogy sok család Losonczra menekült és ott meg is telepedett; ezek több úrvacsora-kelyhet is hoztak magukkal. A reformátusoktól bírt, eredetileg katholikus templomot a katholikusok Mária Terézia korában vissza akarták foglalni; de a reformátusok ellenszegültek, a keresztet összevagdalták és elégették. Azóta a templom birtoklásában nem is háborgatták őket. A reformáczió korából való az az egyházlátogatási jegyzőkönyv is, mely a borsodi református egyházmegye levéltárában Losonczra vonatkozólag található. Eszerint Losoncz a borsodi egyházmegyéhez tartozott és 1608-ban nagytályai Fabricius Tamás és Szegedi Benedek lelkiatyák hivatalosan meglátogatták. A templom több ízben pusztult el. A mennyezet gerendáján olvasható emlékirat tanúsága szerint, a mostani templom a XVIII. század elején a község költségén épült föl. a mi azt bizonyítja, hogy a lakosság és az elüljáróság református volt. Az ellenreformáczió alatt Losoncz egész Nógrád vármegye menedékhelye volt. 1640-ben Wesselényi nádor engedelméből a templomot erős kőfallal vették körül és a városba menekült sok előkelő család itt talált oltalmat. A reformáczió korának végén Losoncz kétszer leégett. A szájhagyomány szerint egy Bajuszné nevű asszony gyújtotta volna föl a várost, kit tetten értek és halálra ítéltek. Halála előtt megvallotta, hogy a füleki barátok bérelték föl a gyújtogatásra. Kivégzése az úgynevezett Papharaszton, az akasztófa alatt történt, még pedig úgy, hogy máglyára tették, nyakára pedig két font puskaport kötöttek, Mindezt azonban semmiféle írott emlék nem bizonyítja. Losoncz, a bányavárosok kulcsa. Losoncz topografikus helyzetét tekintve, rögtön érthető lesz, hogy a régi hadjáratokban és helyi háborus csetepatékon kívül miért foglalták el és dúlták fel annyiszor? Losoncz ugyanis régente a bányavárosok kulcsa volt. A régi nemzeti fölkelések nem czél nélkül törekedtek elsősorban a Felvidék elfoglalására. A hadjáratok viseléséhez sok pénz kellett, a bányavárosok bírása tehát nemcsak a hadjárat sikerének végső biztosításához kellett, hanem magának a háborúnak folytatásához is. Bocskay, Bethlen, Thököly és Rákóczi fölkeléseinek idején a bányavárosok elfoglalása mindig főtörekvés volt, a mivel együtt járt Losoncz elfoglalása is. Bethlen felkelése. Bethlen fölkelése alkalmával Széchy György nagyszámú katonasággal II. Ferdinándhoz pártolt, a kinek Fülek várát is átadta. Ugyanaz időben 1621-ben - Széchy György példáját több főúr követte, így Forgách Zsigmond nádor is, a gácsi vár ura. Bethlen azonban másodszor is fölkelt, hadi népével átkelt a Tiszán, elborította a Felvidéket, elfoglalta a bányavárosokat és azok kulcsát, Losonczot is, egyuttal hatalma alá ejtve az egész vidéket. Ez alkalommal történt a város feldúlatása. Losoncz ugyanis a falai közé fogadott tótokkal együtt ellentállásra készült. Széchy György hadának egyik kapitánya, Krasznahorkai Andrássy Mátyás 1622 november 3-án ostrom alá vette és elfoglalta a várost, annak lovait és pénzét elvitte, azonkivül 3000 forintnyi sarczot csikart ki, 130 polgárt a város piaczán megöletett, majd pedig felgyújtotta a várost. Ekkor égtek el a város szabadalmai is, nem maradván egyéb, az akkori jegyző protokolumánál, de a legközelebbi tűzvész alkalmával az is elégett. A nikolsburgi béke vetett véget ennek a hadjáratnak. Bethlen csapatai kivonultak Losonczról s a város újra föllélegzett. II. Ferdinánd azonban nem tartván be a protestánsok szabad vallásgyakorlatára vonatkozó, még II. Mátyással kötött egyezményt, Bethlen 1623-ban újra fegyvert fogott, végigvonúlt Felsőmagyarországon és újra éreztette a háború minden súlyát Losonczczal is. Hogy Losoncz Bethlen idejében a fölkelők ellen működött, azt nemcsak a fölégetésében megnyilatkozott büntetés mutatja, hanem az a sok pártfogó levél is, melyet császári részről, Karaffától, Bástától, több osztrák tábornoktól, sőt magától Szobieszkitől is kapott, melyekben a város minden átvonuló császári parancsnoknak figyelmébe ajánltatik. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy I. Lipót a városnak a tűzvész alkalmával elpusztult szabadalmi levelét megújítani sietett. A korona Losonczon. Bethlen hadjáratának idejében egy darabig a magyar korona is Losonczon volt elrejtve. Mikor ugyanis Bethlen a Felvidéket elfoglalta, Beszterczén országgyűlést tartott és előbb a magyar koronát Losonczon hagyta, hol azt az úgynevezett Vajda-ház pinczéjében rejtették el. Csapások. A Bethlen hadaitól feldúlt Losoncz végnyomorba jutott és csaknem teljesen elpusztult. A romokban heverő város polgársága alig tudott a borzasztó csapásból, kizsákmányoltságtól és testi szenvedésből magához térni. A részvét sehonnan sem nyúlt. feléje, pártfogását, segélyt sehonnan sem kapott. Mikor később a városi ismét felvirult, megváltoztatta czímerét és a hagyomány szerint ekkor vette volna bele a gyermekeit melle vérével tápláló pelikánt, annak jeléül, hogy önerejéből és önvéréből született ismét újjá. Alig tért azonban magához, az élet alig kezdett benne megindulni, a mikor a sors újból sújtotta: az 1719-ben kiütött pestis 1300 lakosát vitte el és Losoncz újból csaknem teljesen kipusztult. A kurucz kor. A kurucz korszakban az események egész sora érinti a várost, mely többízben fontos vármegyei határozatok meghozatalának színhelyévé lett. E korszak katonai sarczolásai és dúlásai nem hagyják érintetlenül Losonczot sem. A vármegye nemcsak katonasággal van megrakva, hanem még az előző háborúkból fölfegyverzett jobbágysággal, szélnek eresztett végbeli vitézekkel és szegénylegényekkel is, a kik a Cserháton bujdostak. A tömegek lefegyverzése, a szegénylegények összefogdosása csak lassan haladt előre s ez az anarchia Losoncz beléletét is megbénította. Az 1701-ben kitört spanyol örökösödési háborúba kiküldött ezredek elégtelennek bizonyúlván, 1701-ben az erőszakos katonafogdosás dúl. Az 1703. év lázongó nyugtalanságban találja Losonczot. Az itteni megyegyűléseken az újabb és újabb terhes adószedés, katonafogdosás ellen hozott határozatok visszhangzottak az egészvárosban. Július hó végén ér II. Rákóczi Ferencz zászlóbontásának a híre Losonczra és a nógrádi események középpontja ettől az időtől kezdve áthelyeződik a Losonczczal szomszédos Gács várába. A fegyverre kelt vármegyei nemesség ebbe a várba gyűl össze, hogy bevárja a fejleményeket. Izgató és egymásnak ellentmondó hírek érkeznek. Az összegyűlt nemesség egy darabig abban a hitben van, hogy újabb parasztlázadás készül. A bécsi kormány augusztus 7-én kelt rendeletével lóra ülteti a vármegyei nemességet, melynek Bottyán János huszárezredes lett a vezére. Ocskay Lászlót Losonczra érkezésekor a gácsi várból még ellenséges ágyúlövéssel fogadták, de az idő csakhamar Rákóczi javára döntötte el a helyzetet. A gácsi várban már több hete 320 nemesi fölkelő táborozott. Ekkor Tugár felől nagy porfelhő jelezte Ocskay seregének érkezését. Ocskay hadai betörtek Losoncz városába és beszáguldozták a vidéket. A gácsi várhoz való közeledtekor ágyúlövéssel fogadták Ocskayt, a ki azután a bányavárosok felé vette útját. November 8-án nevezetes közgyűlést tartott a vármegye Losonczon. A hangulat ekkor már Rákóczi javára kezdett átváltozni. A november 8-iki közgyűlésen a vármegye Bercsényinek az egri táborból régebben kelt felhívását tárgyalta. Ugyanekkor már megérkezett és tárgyalás alá került magának Rákóczinak a felhívása is, melyben a nemesség fölkelését és hadaihoz való csatlakozását kéri. Rákóczi úgy óhajtotta, hogy a fölkelő nemesség Ebeczky Imre seregéhez csatlakozzék. A közgyűlés a még itthon levő tisztviselők itthonmaradását tartotta szükségesnek és a fölkelőkhöz való csatlakozásra mentegetődzéssel felelt. A vármegyei nemesség azonban nem várta be a vármegye határozatát, hanem Gyürky Adám vezérlete alatt útrakelt és csatlakozott Ocskay seregéhez. November 10-ike táján érkezik Bercsényi Losonczra és fontos hadügyi mívelet középpontjává teszi a várost. Itt vonja magához Ocskay László, Ebeczky Imre és Réthey Ferencz csapatait, majd november 12-én itt egyesül Károlyi Sándor hadaival s innen a bányavárosok oltalmára indúl. Bercsényi Losonczon való tartózkodása alatt Gács várának őrsége is megadja magát. A kuruczok a várban talált összes lőszereket és ágyúkat is magukkal vitték. Az ezt követő rövid idő alatt már egész Nógrád vármegye a kuruczokhoz csatlakozott. Deczember 24-én a vármegye újra közgyűlésre gyűl Losonczon. A vármegye ugyanis Ráday Pál főjegyzőt és Kajaly Pált Rákóczihoz küldte a tokaji táborba. A két kiküldött erre a vármegye-gyűlésre érkezett vissza. Kajaly Pál előterjesztette Rákóczi óhaját, mely a népfölkelés elrendelését kéri. A megye erre elrendelte, hogy a losonczi járás fölkelő népe Murányhoz menjen. Karácsony napján ugyancsak Losonczon újra gyűlést tart a vármegye és azon, Rákóczi újabb kívánságához képest, a losonczi járás fölkelőit Eger alá rendeli. 1705 január 17-én tisztújító közgyűlést tart Losonczon a vármegye. Ez a közgyűlés azért nevezetes, mert azon a kijelölést megbízott útján Rákóczi gyakorolta. A nemesi fölkelők sűrűn szökdöstek meg Rákóczi táborából. Ezeket pénzbírságra ítélték. Losonczon is volt ilyen bírságoló közgyűlés, mely a megszökött Vattay Jánosra 100 frt büntetést rótt. A bírságolás azonban nem járt elég hatással, s ezért is a vármegye az április 15-én Losonczon tartott közgyűlésén elrendelte a szökevények összefogdosását. Az itt hozott határozat szerint a szolgabírák dolga volt a szökevények összefogdosása, a kiket Szécsénybe és Losonczra kellett behozniok és onnan újból a táborba szállították őket. Az ellenszegülőket e határozat alapján Gács várába börtönözték be. 1705 elején a gácsi várban tartózkodik Széchenyi Pál kalocsai érsek, a kinek közbenjárására az akkor már megakadt béketárgyalások újra megkezdődtek. Mind ebben, mind az ezt követő időben sűrűn gyűlésezik a vármegye Losonczon, hogy Rákóczi, illetőleg Bercsényi rendelkezéseit tárgyalja. A május 9-én, június 10-én tartott gyűlések mind fontos határozatokat hoznak. E határozatokkal nemcsak nagyarányú véráldozatokra, hanem a kurucz seregeknek szolgáltatandó nagymennyiségű élelmezés szállítására is kötelezi magát a vármegye és a város. Ez élelmezési anyag elszállításának középpontjává Losoncz lett, a mi roppant számú szekeres népséggel töltötte meg Losonczot, melyen egymás után vonúltak át a kurucz tábor élelmezésére szánt gulyák, a kenyeret, lisztet, zabot, szénát szállító szekerek. 1705 április havától 1705 novemberéig alig szünetelt ez a zajos élet. A dunántúli hadmíveletek eredménytelensége következtében a fölkelőkhöz hű dunántúli nemesség menekülni volt kénytelen. Rákóczi a menekülők számára június 1-én kelt levelével Losoncz vidékét jelölte ki. Rákóczinak az 1706. évi 669béketárgyalások eredménytelenségét közlő levelét az augusztus 21-én Losonczon tartott vármegyegyűlésen hirdették ki. 1706-ban a vármegyei hadak hazatértek és ekkor Losoncz és környéke újból meg volt rakva katonasággal. Rendkívüli jelentőséget nyert Losoncz az 1706. év folyamán a Rákóczitól fölállított postavonalak által. Ekkor ugyanis az egyik postavonal Losoncztól Beszterczebányáig terjedt, de a rimaszombat-egri postavonal is Losonczon vonúlt át. Az 1707. év tavaszán Losoncz és környéke is megtisztúlt nagyrészben a katonaságtól. Az 1707 márczius 5-én Losonczon tartott közgyűlésen Nógrádmegye újból megpecsételte Rákóczihoz való hűségét, a mennyiben arra a kérdésre, hogy óhajt-e valaki a József királytól Pozsonyba összehívott országgyűlésre menni, senki sem jelentkezett. Az augusztus 8-án Losonczon tartott közgyűlésen a vármegye kimondta a személyes fölkelést. Ebben az időben Bercsényi rendeletére sürgősen megerősítették Gács várát. 1710 január végén azonban véget ért a kuruczvilág Nógrádban és a nemzeti küzdelemhez hű nemességnek menekülnie kellett. A szatmári béke után. A szatmári béke után a bécsi udvar folyton a kuruczok újabb támadásától tartván, császári csapatokkal rakta meg Nógrádot és Losonczot is. Az 1715. évi országgyűléstől elvben felállított katonaság eltartásának biztosítása czéljából adóalapról kellett gondoskodni, a mit viszont öszszeírás előzött meg. Losoncz mint járási központ, természetesen összeírási központ is lett. Az 1720-ban végzett második összeírásból tudjuk, hogy Losonczon ebben az időben csak 17 mesterember dolgozott; de hogy minő iparágban, ezt nem tünteti ki az összeírás. Azt azonban tudjuk, hogy a losonczi vargák czéhe 1656-ban Wesselényi nádortól kapott kiváltságlevelet. Losonczon ebben az időben nincs is más czéhről adat. Csak mikor Fülek elvesztette vár jellegét, akkor költözik több mesterember Losonczra. Így 1713-ban már szabóczéh is van, mely III. Károlytól kapta szabadalomlevelét. Az 1714 és 1716. 1730. és 1734. évben a vármegye tisztújító gyűléseit Losonczon tartja. 1730-ig Losonczon volt a vármegyei törvényszék helye; de ez évben Szécsényt jelölte ki erre a vármegye. Az 1732. évből 1763-ig azonban már fölváltva hol Szécsényben, hol Losonczon működik a törvényszék. Az 1744-ben tartott vármegyegyűlés ismét fegyverbe szólította a nemességet; a nemesi felkelőket Sziléziába rendelték. Mikor ezek a csapatok onnan visszatértek, 1745 őszén a vármegye Losonczon tartott fölöttük szemlét. A XIX. század elején. Losoncz azután a polgárságából kifejlesztett életerőnél, részint kereskedelmi szempontból kedvező helyzeténél fogva, egyike lett a legvirágzóbb magyar városoknak. Közműveltsége tiszteletreméltó fokon állott; vagyoni helyzete igen rendezetté vált. Pénztárkönyvei 1847-ben a következő adatokat tüntetik föl: Lakosságának száma 4000, kik nagyobb részt kézmívesek és így a műveltség és haladás iránt fogékonysággal bírnak. Házainak száma 339. Határa 4600 holdat tesz, ebből 2000 hold erdő, 220 hold haszonbérben levő termőföld, 95 kaszás rét; azonkívül a Fábiánfalvipusztán egy darab rét 3200 forint értékben; zálogként van fekvőbirtoka Lónyabányán, melyet mint Haller-jogot, 3500 ezüstforinton szerzett meg; pénzbeli értékben van kamatozó tőkéje 30.308 váltóforint, ennek hátralékos kamatja 14.990 váltóforint, eladott borok árából 7000, eladásra kitett házának becsárában 7000, künnlevő tartozásaiban 7600, összesen 66.907 váltóforintja. A város adósságai, melyek szerzeményekből és nagyobb beruházásokból erednek, mindössze 723 váltóforintot tesznek. A város közpénztárának jövedelme összesen 29.032 váltóforint; előre nem látható nagyságú jövedelmet adnak: a makkoltatási bér, a polgárság díja és a magvaszakadás. A város közpénztárának kiadása, pedig összesen 12.571 váltóforintot tesz. A város főbb utczái már 1830 óta, ki voltak kövezve és esténként az egész várost világították; ennek költsége részben a városi pénztárból, részben műkedvelői társaságok és tánczvigalmak jövedelméből nyert fedezetet. Van ez, időben három felekezeti iskolája, ref. lyceuma, theologiai és jogi fakultással és ev. algimnáziuma, 4 osztálylyal; minden szépet és jót fölkaroló kaszinója; élénk kisdedóvója. Ipara virágzó; van egy nagy bőrgyára, kereskedelmi társulata., egészségesen fejlődő takarékpénztára. A városban rendkívül egészséges közszellem uralkodik, mely a polgárságot termékeny közintézmények alapítására serkenti. Buzgóság, lelkesedés, polgári életelevenség és öntudat uralkodik 670a lakosság körében. Van már hírlapja is. A város határában a tagosítás még 1845-ben megtörténvén, a mezei gazdálkodás is virágzásnak indult. Minthogy a város határa tagokra volt osztva, az egész egy jól rendezett kerthez hasonlított, melyben mindenfelé csinos nyári lakások és gazdasági épületek voltak láthatók. 1848-ban. Így találta Losonczot az 1848-iki év. A bekövetkezett új idő, a nagy, országos változások Losoncz polgárságára is mély hatást gyakoroltak; mindenki izgatott figyelemmel kísérte az események rohamos kifejlődését. A törvény által szentesített új intézményeket itt is lelkesedéssel fogadták és léptették életbe. A közönségnek mindennapi szükségévé vált olvasni a Pestről érkező hírlapot. Kenyérárús asszonyok és mások ültek vagy álltak a piaczon, hangosan olvasván az újságot, körülöttük egész tömegek, a lakosság mindenféle osztályából, kik feszűlt érdeklődéssel hallgatták az izgató események regisztrálását. A nemzetőrség itt is nagy készséggel megalakul és csakhamar egyikévé lesz a leggyakorlottabbaknak. Május 19-én és 20-án a törvény rendeletéhez képest átalakul a város belszervezete is. Megválasztják az első polgármestert, a tanácsba tizenkét fizetéses tanácsnokot és képviselőül 43 egyént. A miniszterelnök első körlevele következtében Nógrád vármegye megtartja Losonczon azt a megyei közgyűlését, melyben megalakul a csendre felügyelő választmány. A városban rend és béke uralkodik, melynek fenntartásában a nemzetőrség jár elül jó példával. Nemsokára részint kivetés, részint toborzás útján be kellett az újonczokat szolgáltatni, a mi Losonczot úgyszólván egészen megfosztotta ifjúságától. Így folyt le az 1848-iki év. A városban a közszellem még rugalmasabb és hevültebb, mint az előtt volt és Losoncz is részt vesz abban az izgatott és lelkesedő várakozásban és aggodalomban, mely az egész országot betölti. Mikor 1849 január elseje bekövetkezik, még senki sem gondol azokra a szörnyűségekre, melyek a város végromlását idézték föl. 1849-ben. Mikor a forradalmi kormány Pestről Debreczenbe menekült, Nógrád megyébe báró Maithényi Lászlót küldték ki császári biztosúl, a ki Losonczot is felszólította, hogy hódolatát mutassa be, meghagyva, hogy főbb tisztviselői, a város pecsétjét is magukkal hozva, jelenjenek meg a vármegye székhelyén. A vészes események azután gyorsan követik egymást: február 15-én Parrott császári tábornok dandárja érkezik Losonczra; bár minden előleges híradás nélkül lepi el a várost, a lakosság a sereget jól ellátja élelemmel. Február 27-én tűzték ki a városban a császári lobogót. Ebben az időben Nógrád éjszak felé az a szélső vármegye, melyben császári kormány parancsnokol. Gömör vármegyében ugyanekkor magyar seregek czirkálnak és a pesti guerillacsapatok portyáznak. Márczius 15-én különös és izgató eset történik. Ezen a napon este váratlanul ismeretlen álarczos emberek jelennek meg a városban és a tornyokról nagy zaj közben leszedik a császári lobogókat; azután zene kíséretében néhányszor bejárják a piaczot és eltűnnek; a városra megint esti csend borúl. A városi tisztviselők közbenjöttével a főszolgabíró nyomozást rendel el ebben a titokzatos ügyben; de mialatt a nyomozás javában folyik, ismét 40 álarczos jelenik meg a városban, szuronyos puskával. A pesti guerilla-csapat tagjainak mondják magukat és foglyul ejtik a főszolgabírót, tétlenségre kényszerítik a helyettes polgármestert és a főbírót, a tanácsterem bezárt ajtaját betörik, nemzeti lobogókat tűznek ki, azzal fenyegetőzve mindenfelé, hogy jaj a polgárságnak, ha ezeket a zászlókat eltávolítja, mert sarczot vetnek ki a városra. Azután feltörik azt a raktárt, melyben a Parrott tábornok által követelt és készen őrzött 800 pár bakancsot tartották, a zsákmányt kocsira rakják és elviszik. Mindez nagy zavart és félelmet ébresztett a város lakosságában, mely látta, hogy most megint tűz és víz közé szorult és ismét súlyos veszedelmek és megpróbáltatások rémeit látta feltornyosúlni. És a polgárság előérzete valóra vált. A császáriak Losonczon. A városi hatóság jelentést tesz a császári kormánybiztosnak; ez katonaságért folyamodik Budára; márczius 24-én délelőtt 10 órakor meg is érkezik Zaitsek alezredes vezénylete alatt egy zászlóalj gyalogság, két röppentyűosztálylyal; egy órával később pedig Almássy ezredes vezérlete alatt 160 dzsidás és 400 gyalogos érkezik Beszterczebányáról. 671Zord, téli idő volt épen. A levegőt annyira betöltötte a sűrű hófuvatag, hogy öt lépésnyire sem lehetett látni. A polgárság szorongó aggodalmak között lakásaiba vonult. A városban ott állt az idő viszontagságaitól és a fáradtságtól elgyötört császári katonaság, mely nem sokat várt, hanem türelmetlen erőszakossággal maga szállásolta el magát. Az alatt a gyalogság a piaczon levő vendégfogadóba és az új Kaszinóépületbe települt. A városba vezető útakra őröket állítottak és a katonaság végre kényelembe helyezkedett. Az előőrsök, a kik a város külső szélein voltak fölállítva, nem vették elég szigorúan a parancsot és bevonultak a téli zivatar elől a házakba. A magyarok győzelme. Délutáni félegy volt; a katonaság ebédelt, a császári biztos nyomozásra volt indulandó. Egyszerre bevágtat a városba két huszár, nehány percz mulva a rimaszombati útról ismét 31 huszár, vezetőjük egy hadnagy. A huszárokon sokféle egyenruha; pisztolyt sütögetnek; kardjaikkal sebesen hadonáznak; roppant robajjal és zajjal beszáguldozták a várost; az egész azt a látszatot kelti, hogy itt egy nagyobb csapat készül a császári katonaság megrohanására. A csel sikerül, a huszárokat vezető hadnagy vezényel: »Huszárok ! Első osztály rohamra, második osztály ágyúfedezetre, indulj!« A császári csapatok fölülnek a cselnek s a helyett, hogy a néhány szál embert visszavernék, védelmi állásba helyezkednek. Egy Debrődi János nevű huszárőrmester a vendéglő ablakából kilőtt golyótól elesik, de a támadók elérték czéljukat, teljes zavart idéztek elő és időt nyertek arra, hogy erősítésük megérkezzék. A magyar csapat részére egy hat fontos sugár- és vetágyú érkezik; az egyiket a »Magyar király« gyógyszertárnál, a másikat a katholikus templomnál állítják föl. Végül Beniczky Lajos vezérlete mellett 400 honvéd is megérkezik; heves utczai harcz fejlődik, mely a magyar csapat győzelmével végződik. A dzsidások nem állhatják a fedezet nélküli kartácsolást, visszavonulnak Losoncz-Tugár piaczára és onnan bocsátanak röppentyűket a városra, melyek azonban a hóval borított háztetőknek nem árthatnak. A magyarok másik ágyúja elöl a vendéglőben védelmi állásba helyezkedett gyalogság is kénytelen onnan kivonulni; száznál többen megadják magukat, sokan foglyul esnek és lefegyvereztetnek. A magyar csapat gazdag zsákmányt szerzett: 27.000 pengő forintot, 40 lovat, a tisztek összes szekereit, lovait, málháját; azonkivül 300 foglyot. A harcz befejezése után a támadó sereg azonnal kivonult a városból, a császáriak pedig Gyarmatra húzódtak. A császáriak fenyegetése. De csakhamar Losonczra érkezett a hír, mely szerint a császáriak a losoncziakat árulással vádolják, mert szerintük a polgárság is részt vett a harczban, sőt az ágyúkat és a honvédeket jó előre a templomban rejtették el. Ez a hír érthető aggodalommal töltötte el a losoncziakat. Gyarmat felől olyan hangok hallatszottak, hogy a lakosságra roppant sarczot készülnek vetni a császáriak, az embereket csecsemőstül kardélre fogják hányni, a várost pedig egyenlővé teszik a föld színével. A hír napról-napra komolyabb és fenyegetőbb lett. Már egy nyomozó csapat kiküldéséről is tudomást szereztek. A lakosok vagyonukat a szomszéd helységekbe hordván, kezdtek kivonulni a városból. Az elüljáróság a rendre és békére felügyelő választmányt szervezteti. Ez azonban nem tudta meggátolni azt, hogy a Gömörben portyázó pesti guerillacsapat többször be ne csapjon a városba, fenyegetvén a lakosságot arra az esetre, ha meghódolna. Végre csakugyan megindult a császári katonaság. Az előcsapat, mely 400 emberből állott, Schmidt kapitány vezérlete alatt közeledett a városhoz. De csak az üres várost találta ott; a lakosság elmenekült. A megtartott vizsgálat során meggyőződtek a császáriak vádjuk alaptalanságáról; megállapították, hogy az ágyúk a szűk templomajtókon be sem fértek volna, az egész környék pedig azt vallotta, hogy látta Beniczky honvédeit Osgyánból sietve Losoncz felé vonulni. A katonaság erre megtorlás nélkül távozott. A városba ismét visszatért polgárság azonban csak akkor nyugodott meg, a mikor Götz és Ramberger felvidéki hadteste Gyarmatról Váczra sietett a császári főhadsereghez. A függetlenség kihirdetése. A magyar seregek győzelmes előnyomulása következtében Nógrád is a forradalmi kormány fennhatósága alá került, mely kormánybiztost küldött a vármegyébe. A kormánybiztos, rendelkezésére megyei gyűléseket és népgyűléseket tartottak. Az egyik megyegyűlés alkalmával, melyet a piaczokon tartottak, a függetlenséget ünnepélyesen kihirdették. Ekkor az orosz csapatok már megkezdték az országba való bevonulásukat és egy nagyobb csapat Zólyom vármegyében táborozott. Nehogy Nógrádot is váratlanul meglepjék, a megyei nemzetőrség egy csapatát a kriváni hegyszorosba rendelték. Görgey Losonczon. A dunamenti hadmíveletek megváltozott programmja július hóban Losonczra hozta Görgeyt is. Vácznál az Alvidék felé czélzott előrenyomulása nem lévén keresztülvihető, a Felvidék felé vette útját, mely Losonczon át vitt. Görgey váratlan érkezése nagy zavarba hozta a várost. Július 18-án vette Losoncz a parancsot, hogy 24 óra alatt elegendő élelmiszert szerezzen a fáradt és kiéhezett magyar sereg részére. Három napig tartott a magyar csapat átvonulása; a csapatok minden élelmiszert fölemésztettek, úgy hogy elvonulásuk után egy kenyér sem volt Losonczon található. Az oroszok megérkezése. Az oroszok nyomban követték Görgeyt; már messze előttük futott a hír, hogy az oroszok nemcsak sarczolnak, hanem rabolnak és erőszakoskodnak is; azonkívül az orosz csapatok elhelyezkedéséből azt lehetett következtetni, hogy harczra is készülnek. A losoncziak erre ismét kivonultak a városból. Azonban Sassz, orosz tábornok 4000 kozákkal vegyes lovasból álló hada minden zavar nélkül vonult át a városon. Sőt a mikor a tábornok arról értesült, hogy a kórházban levő beteg honvédek a legyilkoltatástól félnek, megnyugtatásukra négy aranyat küldött nekik ajándékul. A fölkelő sereg utócsapata még ki sem vonult Losonczról, a mikor föltünő jelenség történt. Huszárok kiséretében két bekötött szemű orosz tiszt érkezett Losonczra, a kik a már Rimaszombaton táborozó Görgeyhez tartottak tárgyalás czéljából. Másnap ugyanaz a két huszártiszt, az egyik huszártiszti tokmánynyal, a másik nemzeti színű övvel megajándékozva visszaérkezett Losonczra. Ez időtől kezdve csaknem mindennap vonultak el kisebb-nagyobb orosz csapatok Losoncz mellett Zólyommegyéből - Gömör vármegye felé, melyeket a Gömörben portyázó guerillák állandóan nyugtalanítottak. A herczeg Gallioin vezetése alatt 4000 főből álló csapatot a Losoncztól egy órára fekvő Haller kocsmánál szintén megtámadták, mire az, abban a hitben, hogy itt nagyobb magyar csapat van jelen, Losoncz felé vonult hadával, éjjel tábort ütött a városon kívül, reggel bejött a piaczra seregével, melyet ott felállítva, te-deumot tartott. Az oroszok ezután hódolati okiratot követeltek a várostól, melyet az akkori helyettesített elüljárók ki is adtak és minthogy más hitelesítő pecsétjük nem volt, a csizmadia-czéh pecsétjével erősítették meg. Ebben a zaklatással, rémülettel és üldözéssel teli időben a hadi eseményeken kívül is rémesen feküdt a sors Losonczon. Tavasz óta dühöngött már a kolera; még pedig oly mértékben, hogy már a halottak után való harangozást is beszüntették, mert különben szüntelenül zúgni kellett volna a harangoknak. Keserű, irgalom és kegyelem nélküli napok voltak ezek. De a betetőzés még hátra volt. Az oroszok pusztítása. 1849 augusztus 1-én reggel 9 órakor a beszterczebányai útvonalon körülbelül 90, csapatától elmaradt beteg orosz katona vonult be szekéren Losonczra és a piaczon telepedtek le. A velök volt 10 tiszt a vendéglőben, a legénység a kenyeres sátorokban kezdett reggelizni. A közeli fürdőben tanyázó, 150 főnyi guerillacsapat azonnal megtámadta az oroszokat; három menekülő tisztet lelőttek, hetet elfogtak; a legénység tüzelni kezdett, de három közülök elesvén, a többi, málháikat visszahagyva, menekült. A holtakat ezután közös sírba temették. Ez volt az az esemény, mely Losoncz pusztulását fölidézte. Augusztus 7-én délelőtt 10 órakor híre jött, hogy az oroszok már Pinczen, Losoncztól mintegy órányira vannak és sebesen nyomulnak előre. Erre a lakosság egy része megint elmenekült, sokakat azonban a zsibbasztó rémület és a tehetetlenség valósággal odabilincselt a pusztulásra szánt városhoz. Sok házban beteg feküdt, a kolera áldozatai nyögtek fekvőhelyeiken, a megrémült családok nem tudták, mit tegyenek a haldoklókkal, szekerek futottak ki a városból, betegeket és holtakat ís robogva vittek el mások betegen és holtan ottmaradtak helyükhöz szögezve; futókkal és maradókkal, de minden felől kétségbeesettekkel, jajgatással és sírással volt tele a város; leírhatatlan volt a rémület és a zűrzavar. A kozák előcsapat hirtelenül körűlkerítette a várost, menekülni ezután már nem lehetett, sőt számosakat visszakancsukáztak a városba »Psja krev 675wengerska!« fenyegető kiáltásokkal. Nemsokára egy orosz őrnagy jelent meg a városházán kisebb csapattal; minthogy a város tisztviselőit nem találta, az előkerített polgárokból főbírót és polgármestert nevezett ki és azután a következő sarczot vetette ki a városra: 27.000 részlet kenyér, 100 darab ökör, 100 mázsa szalonna, 200 kila eleség, 100 öl fa, 100 akó pálinka, 52 akó spiritusz, 200 akó bor, 100 akó szilvórium, 50.000 részlet széna, 500 kila zab, 20 mázsa dohány; mindezt azzal a föltétellel, hogyha másnap reggel 8 óráig be nem szolgáltatja a város, irgalom nélkül fel fogják dúlni. Habár Görgey és utána Sassz serege a végsőkig kimerítették a várost, ezt a sarczot is jórészben beszolgáltatta. Az oroszok főhadiszállása Apátfalván volt, táboruk a Losoncz és Apátfalva közötti réteken feküdt. Egy polgárokból alakult küldöttség fehér zászló alatt iparkodott a főhadiszállásra. Sok megaláztatás és rémítgetés után végre Grabbe tábornok elé kerültek, a ki kegyelmet igért. A kegyelem azonban csak puszta szó maradt, mert a szélső utczákon még aznap délután rabolni kezdtek és este a rablás és fosztogatás már egész rendszeresen megindult. Előbb azonban hajmeresztő kegyetlenséget kellett az ottrekedt lakosságnak végigszenvednie. Este 10 órakor kozákcsapat vágtatott a városba és a lakosságot kancsukával a guerillák által megölt orosz katonák sírjához kergette. Ott arra kényszerítették őket, hogy a sírt puszta körmeikkel bontsák föl; közben folyton kancsukázták s rugdosták a sírbontókat, kiknek jajgatásával tele volt az éjszaka. Mikor végre a bűzhödt tetemek föltűntek, akkor azoknak kivételére és megmosására kényszerítették a losoncziakat. Ezután a három orosz közlegény bűzhödt maradványait visszatették a sírba, a tisztekét pedig másnap a katholikus templomból temették el. Éjfél után trombitaharsogás adott jelt a rablás megkezdésére. Az ezredek egymásután vonultak be a városba; a mely ezredek legvégül jöttek, azok már nem kaptak elegendő zsákmányt, dühökben azután fokozott kegyetlenséggel bántak el a lakossággal. De az elül járó ezredek sem kímélték a polgárokat; nemcsak irgalom nélkül verték őket, hanem ruháikat, elsősorban csizmáikat szedték el tőlük. Voltak, a kiket egészen mezítelenre vetkőztettek; különösen a pénzükért üldöztek sokakat az egymásután érkező, rablási vágytól égő ezredek. A tisztek a közlegénységgel versenyezve raboltak s mikor már a lakásokból, boltokból mindent elhurczoltak, csákányokkal és dorongokkal zúztak össze mindent, a mit találtak. Egyetlen bútordarabot sem hagytak épen és még az ágyneműt is mind fölmetszették és a tollakat szétszórták. Sokan különös ügyességet tanúsítottak az elrejtett pénzek és kincsek feltalálásában. Betörtek a pinczékbe is, a mi bort meginni nem tudtak, azt kifolyatták; a mit azután részegségökben véghez vittek, az leírhatatlan kegyetlenség volt; tisztjeik sem bírtak már velök, kirabolták a gyógyszertárat és a templomot is, sőt még a holtakat is megbolygatták. A lakosságot folyton kancsukázták, sokakat halálig gyötörtek. Voltak orosz tisztek, a kik ez irtózatos embertelenségek láttára könnyeztek. A rablás másfél napig tartott, mialatt a várost szünetlenül bekerítve tartották, hogy senki ne menekülhessen. Augusztus 9-én azután az oroszok felgyújtották a várost. Borzalmas ünnepélyességgel történt ez. Előbb a szobákban maradt, összetört bútorokat a város piaczára egy halomba hordták és hogy belőle egyetlen darabka se maradjon meg, az egészet szurokkal leöntötték, azután mindent előre elkészített szurkos kanóczokkal felgyújtottak. Abban a pillanatban, melyben ez megtörtént, megzendült a tábori zene. Az oroszok hahotázva látták a lángnyelveket felcsapni; borzalmas kaczagásuk belevegyült az ünnepi zene hangjaiba. E szivetfacsaró jelenethez felhajtották a város koldusbotra jutott, agyongyötört lakosságát. Közben fölgyújtották a várost is; egyenként vetettek üszköt a házakra s azonkívül röppentyűkkel is szórták a tüzet. Az egész várost fekete füstfelhő fogta be, melyből föl-fölcsaptak a vörös lángnyelvek. A levegőt betöltötte a rémült állatok bőgése és vonítása. A városban őrjáratok czirkáltak és a kit oltással foglalkozva találtak, azt megkancsukázták. A kétségbeesett lakosságot többször nekihajtották a tűznek is. A vad orosz katonaság pedig még azzal is dicsekedett, hogy ezzel még nincs vége a szenvedésnek, mert a lakosságot az utólsó szál emberig fel fogják konczolni. A tűz ropogásába, a lángok sistergésébe többször beleszólt az orosz tábori zene. A látvány az ezt beálltával csak fokozódott borzalmasságában; Losoncz ekkor a fekete éjtszakában óriási máglyaként világított, melynek tüzes hullámait föl-fölkavarta a szél. Mikor az est folyamán a hőség tűrhetetlen lett, az orosz katonaság a lakosságot átkergette Apátfalvára. A kényszerítve menekülőket a lángban álló város összeomló falainak dörgése és az oroszok zenéje kísérte. A következő nap reggelén a főhadiszállásra beterelt losoncziakat összehívták és száraz prófuntot osztottak ki közöttük; kárpótlás czímén pedig azért, a mi a tűzben odaveszett, két forintot kaptak személyenként. A veszteség és a gyász testi és lelki fájdalmait még azzal is tetézték, hogy a kárpótlás kiosztása után egy orosz tiszt kijelentette, hogy a várost nem az oroszok gyújtották föl, hanem a guerillák és losoncziak, a kik ez alkalomra parasztruhába öltöztek. E kijelentés után szétbocsátották a losoncziakat, az oroszok pedig fölszedvén táborukat, zsákmánynyal megrakodva, Zólyom felé indúltak, visszahagyva a füstölgő romhalmazt, mely néhány nappal előbb még virágzó város volt. A tűz után. A város pusztulása a legvégső nyomorba döntötte Losonczot. A nyomor és a leggyötrőbb inség éveken át tartott. A lakosság közűl azok, a kik az orosz kegyetlenséget kiállották és azok, a kik mái előbb elmenekültek, de a tűz után részben ismét visszatértek Losonczra, ez éveken át csak tengődtek. A város 369 házából csak 2 maradt meg és ezek is a kertekben, a város szélén állottak. Természetes, hogy Tugár is osztozott Losoncz sorsában. Mikor a lakosság megfogyatkozva ismét összegyűlt, Losoncz és Tugár lakossága együtt nem tett többet 1400 léleknél, holott 1847-ben a lakosok száma meghaladta a 4000-et. A város felépülése oly lassan haladt, hogy még 1851-ben sem volt egyetlen teljesen befejezett és a szükséges melléképületekkel ellátott háza. Még a legszükségesebb bútorzat is hiányzott. A lakosságnak elég munkát adott a romok eltakarítása. És milyen lakosság volt ez! Félmeztelen, rongyos, kiéhezett és halálosan elgyötört alakok lézengtek mindenfelé. A városban egy falat kenyeret, egy korty italt, egy darab ruhát nem lehetett kapni. Ha szélvész, vagy zápor kerekedett, irtózatos volt hallani az összeomló falak rémítő zaját. A beszivárgó lakosság alig tudott magának annyi helyet találni, a hol meghúzódjék. Boltozatok, kapuk alatt, pinczékben vagy födetlen szobában vonták meg magukat és az éjszakákat állva vagy ülve kínlódták át. A segélyezés. A segélyezés műve nehezen indúlt meg. Elsők voltak: Rimaszombat és Szécsény; az első két hónapról vezetett naplók szerint ez idő alatt érkezett: 245 kila búza, 10 font gyertya, 15 font dohány, 1662 forint magyar bankjegyekben, 63½ juh, 1258 egész kenyér, 408 font szalonna, 1609 font só, 51 rőf vászonnemű, 95 pozsonyi mérő különböző ázalék, 24 kila krumpli, 41 véka liszt, 115 font túró. Október elején azonban megszűntek a magánsegélyek, a lakosság ismét egészen magára maradt és a tél elől ismét széledni kezdett, úgy hogy az 1850 február 6-án történt összeírás alkalmával Losonczon - cselédek nélkül - a lélekszám csak 710 volt. A város, hogy a segélyezést, kormányengedelemmel maga vehesse kezébe, az ehhez szükséges vizsgálat megtartásáért folyamodott. A bizottság 1849 november havától 1850 áprilisig működött. A segélygyüjtést és kiosztást a kormány a saját hivatalnokaival rendelte végeztetni. A város azonkívül kárpótlásért és a kiszolgáltatott katonai rekvizitumok megtérítéséért is folyamodott, de kérését bizonytalan időre elutasították. A segélygyűjtés a beszterczebányai kerületi főispánnak, Andreánszky Sándornak a Magyar Hirlap-ban 1850 július 4-én közzétett felhívásával kezdődött. Befolyt összesen 19.529 forint 6 krajcár pengő pénzben; ebben benfoglaltatott az a 4000 p. forint, mely a Vachot Imrétől, Losoncz fölsegélyezésére kiadott »Losonczi Phönix« két kötetéből befolyt, azzal a kikötéssel, hogy az közműveltségi intézmények czéljaira fordítandó. A legújabb korszak áttekintése. A szerencsétlenség ritkán jár egyedül, s a tűzzel okozott általános vagyoni tönkrejutás nyomorúságait tetézte az országot leigázó abszolut uralom, melynek súlya alatt a hazafias polgárok éveken át rettegésben éltek a politikai üldöztetések eshetőségei miatt, - melyek sokakra be is következvén, a. városi hatóság támogatását éveken át vették igénybe, hogy személyes szabadságuk megfosztása, sőt életük veszélyeztetése ellen is oltalmaztassanak. A bosszút és megtorlást intéző haditörvényszék még éveken át működött; a súlyos börtönre, de a halálbüntetésre is, nagyon csekély okok: sok esetben pedig alaptalan besúgások is vezethettek. Szerencséje volt a lakosságnak becsületére váló erkölcsi bátorsága és összetartása, úgy hogy itt áruló nem akadt, de még a bajba jutottak sem védekeztek vallatáskor úgy, hogy sorsuk enyhítését azzal próbálták volna biztosítani, ha polgártársaiknak a szabadságharcz alatti hazafias szereplésükre hivatkoztak volna. Szomorú idők, áldatlan viszonyok voltak akkor, olyanok, a milyenről a mai nemzedéknek már fogalma is alig van. Tartott pedig ez az elnyomatás a Bach-korszak bukásáig, azaz 1859-ig, vagyis teljes 10 éven át. Az ez után következett félalkotmányos idő enyhébb viszonyai mellett, kezdett ugyan a város feléledni, de annak határozott megindulása, - úgy, mint az országszerte is történt - itt is csak az alkotmánynak 1867-ben bekövetkezett helyreállítása után valósulhatott meg. A kedvezőbb korszak beálltával az elsők egyike volt Losoncz, azok között a kisebb vidéki városok között, melyek a haladás zászlajára a rendezett tanácsú várossá átalakulást írták. A rendezett tanácsú várossá átalakulás már 1872-ben meg is történt. Azok, a kik ez átalakulás kezdeményezői és intézői közűl még életben vannak, megelégedéssel tekinthetnek vissza az akkor még merésznek látszó elhatározásra. Az átalakuláskor polgármester Pokorny Sándor, addigi főbíró lett, és működött 1881-ben bekövetkezett haláláig. Utóda Pokorny Gusztáv (1881-1890) lett, a kiről most, - a közbeeső két évtized által is megérlelt elfogulatlansággal s a nélkül, hogy elődjét elhomályosítaná, - el lehet mondani, hogy ő volt e város polgármesterei között az első, a ki a fejlődésnek újabb és gyorsabb lendületet adni igyekezett. Sokoldalú, általános műveltségével és tudásával, de előre haladt életkora mellett is, a jövőnek élt s czéltudatos eszméivel új alkotásokért lelkesedett. Ő volt az, a ki már előbb is, városi tanácsosként, a katonaság rendszeres elhelyezését s ennek alapján a helyőrség szaporítását is czélúl tűzte ki. Hogy milyen értéke volt e törekvésnek, azt abban az időben, még kevesen tudták méltányolni, de most., az idők múltával, a mikor sokkal nagyobb városok, is versenyeznek egymással, hogy katonasághoz jussanak, talán már kevésbé szükséges ehhez magyarázat.

Magyar Katolikus Lexikon

1. esperesség a v. esztergomi, majd rozsnyói egyhm-ben. Plébániái 1913: Fülekpilis, Karancskeszi, Litke, Rapp, Vilke. - 2. plébánia. 1200: már létezett. ~ életét először a →husziták zavarták meg. 1451: Hunyadi János →Giskra megfékezésére indult, de a kat-ok elvesztették tp-ukat: Giskra erődítménnyé alakította át. Kivonulása után a tp. a prot-ok kezére került, s még Mária Terézia idejében sem tudták visszaszerezni a kat-ok. 1608: nagyon sokan ref-ok lettek, ~on 100 r.k. maradt. 1731: 1500 ref., 100 ev. és 30 r.k. élt ~on. A tp., a pléb. és az isk. épülete is a ref-oké lett. - ~ 1755: lett újra pléb. A mai Sarlós Boldogasszony-tp. 1783: épült, leégett, majd az egri érs. segítségével 1850: újjáépítették. Org-ját 1927: építették. - Kegyura 1880: Szász Ágost hg. Anyanyelve 1880: m., szl., ném.; 1940: m., szl., ném., rum. - Filiái 1917: Losoncnagyfalu, Losoncpálfalva, Miksi, Videfalva. - Plébánosai: 1755: Aghy Ferenc, 1755: Perneszi Máté József, 1758: Ladary József, 1766: Szabó Márton, 1780: Jabrovszky Pál, 1783-85: Raisinger József, 1801: Kiss Boldogházy Antal, 1803: Köszöghy Pál, 1804: Beeli József, 1827: Centhe István, 1837: Klukovszky András, 1839: Centhe István, 1851: Sztrakay János, 1861: Bucsánszky József, 1866: Schlosserík József, 1919: Horváth Gyula, 1922: Hello József, 1923: Traum Péter, 1928: Mihalovics Gyula, 1945: Pitko József, 1952: Klamárik László, 1952: Belák Zoltán József, 1970: Hrubos Lajos, 1973: Smuda Bálint, 1990: Kalavsky Pavol, 1992: Jurek Ludovít, 1993: Rákai Gábor (2000: is). - Lakói 1940: 9524 r.k., 245 g.k., 62 g.kel., 2382 ev., 956 ref., 1747 izr., 12 unit., 34 bapt., 25 egyéb vall., össz. 14.987; 1991: 28 861, ebből 4830 m. (16,74%), 388 cigány; 13.051 r.k., 203 ref., 3412 ev.; 2001: össz. 28.332, m. 3713 (13,11%). - Kat. sajtója: 1931: Losonci-Lučeneci Kat. Élet. - 2001: kat. isk-ja és sajtója nem volt. - 3. 1849. aug. 1: egy átvonuló orosz csapatot (9 tiszt és 87 közlegény) a gerillák megtámadtak, 8 embert lelőttek, 7-et megsebesítettek, 5-öt elfogtak. Grabbe tábornok VIII. 7: bevonult ~ra, a lakosság meghódolt, a gerillák elmenekültek. Az or-ok fölgyújtották (jelentésük ezt gerillákra fogta) és 2 napig fosztogatták a várost. - 1919. febr. 11: a berendezkedő csehszl. hatóságok a határközeli városok m. lakosságának megritkítása érdekében 500 magyar - köztiszviselő és értelmiségi - családot kiutasítottak. **-88 Szeremlei 1867:281. - Némethy 1894:376. - Margócsy József: Emlékbeszéd, melyet ~nak 1849-ben az oroszok által lett elhamvasztása 50. évford-ján tartott 1899. aug. 8-án. Losonc, 1899. - P. Hírl. 1899: 216. sz. (~ földúlása) - Gerecze II:539. - Schem. Ros. 1913:53. - Kügyi Horváth 1942:119. - Mészáros 1988:212.

Helységnévtár

Tugár (Losoncz-), [Kaczka, Szoliszkó p.], rk. 495 Losoncz, gk. 1 - , ág. 380 Losoncz, ref. 45 - , IZR. 333.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

A történelem megállapítása szerint minden jel arra mutat, hogy Losonc határát már az országszerzés első évtizedeiben megszállták és birtokukba vették a honfoglaló magyarok. A kedvező földrajzi adottságok következtében azonban nemcsak megszállták, hanem állandóan lakott és megerősített település színhelyévé tették. Megkönnyítette ezt és lehetővé tette az a körülmény, hogy Losonc közvetlen környéke már előzőleg a népvándorlás századaiban, sőt még előbb a történelem előtti korszakban is települt hely volt, mint azt a határában végzett ásatások alkalmával feltárt leletek kétségbevonhatatlanul tanúsítják. Bár Losonc lakottsága közvetlenül a honfoglalás utáni időben bizonyosra vehető, ezt a körülményt az Árpádok uralkodásának első két századában egyetlen hiteles kútfő sem említette meg. Az első írásos bizonyítékot erre vonatkozólag egy 1190-ben kelt oklevél tartalmazza, melyből kitűnik, hogy Losonc temploma már ebben az időben fennállott. Ez arra enged következtetni a történelmi leleteken kívül, hogy ezt az időt megelőzőleg, tehát közvetlenül a honfoglalás után ezen a helyen már volt település. A későbbi időkből származó okmányok Losoncot a Zách-nemzetség birtokának tüntetik fel, majd királyi adományozás következtében ez a hely a Losonczy-család tulajdonába került. Az idők változásával és a belső politikai helyzet alakulása következtében Losoncot IV. László korában átmenetileg a Tomaj-nemzetség birtokolta. A község a XIV. század végén ismét visszakerült a Losonczy-család tulajdonába. Losonc ebben az időben Divény várához tartozott. A királyok és ezek változásával párhuzamosan alakuló belső politikai helyzet következtében Mátyás király idejében ismét gazdát cserélt a helyiség. Miután a Losonczyak hűtlenségbe estek, elvesztették az uralkodó kegyét s így Mátyás király 1467-ben a családot megfosztotta a birtokaitól és Losoncot kedvelt emberének, Guthi Országh Mihály nádornak juttatta. A Guthi Országh-család majdnem egy évszázadig volt birtokosa Losoncnak, mely ezután ismét a Losonczyak tulajdonába ment át. Losonc ebben az időben már városi jelleggel bírt, királyi kiváltságokat élvezett s a színmagyar lakosságú és élénkforgalmú város egyik legfontosabb hadászati pontjává vált az északnyugati Felvidék határvédelmének. Azonban a XV. században Felsőmagyarországon szinte napirenden levő belviszályok következtében lejátszódó kisebb-nagyobb csatározások szabad fejlődését erősen hátráltatták annál is inkább, mert Losonc az északnyugati Felvidék három legfontosabb erősségének, Gácsnak, Füleknek és Divénynek szinte gyújtópontjában feküdt. A város hasonlóképen megszenvedte a Felvidék egyik legzsarnokabb kényurának, Giskrának is a túlkapásait. Ez a rettegett kényúr, martalóc cseh zsoldosaival Gács várába fészkelte be magát s portyázásai közben többször rátört a városra és mindannyiszor kifosztotta. Ennek az önkényeskedésnek következtében Losonc határa Giskra idejében több véres ütközet színhelye volt. De nemcsak a város védői, hanem Pelsőczy árulása következtében Hunyadi János is vereséget szenvedett Giskra huszita zsodosaitól Losonc közelében. Azonban a cseh vezérrel összejátszó magyar főurat is utólérte végzete, mert a csatában maga is elesett, mégpedig árulása jutalmául huszita fegyvertől. A Hunyadi Jánoson aratott huszita győzelem szomorú éveket hozott Losoncra. Mivel Giskra korlátlan ura lett a környéknek, önkényének tobzódása következtében azt tette, amit akart, így Losonc erődítményeit, melyek a rabló és harácsoló cseh zsoldosokat időnként mégis távoltartották a várostól, földig leromboltatta és a város templomát is elvette. Ebben a losonciaktól elvett templomban tartották azután a várost megszálló és a környéken garázdálkodó husziták az istentiszteleteiket. A megpróbáltatásból azonban még mindég nem volt elég, mert a Giskra uralmát felváltó török idők még az előbbinél is nagyobb áldozatokat követeltek a sokat szenvedett várostól és annak lakóitól. Losoncnak a török kegyetlenkedés minden változatát el kellett szenvednie s még ebben a megalázott helyzetében is szerencséje volt, hogy fel nem perzselték. A felgyujtástól való megmenekülését annak köszönhette, hogy a várost a hódoltság alatt egy bég székhelyévé tették meg a törökök. Ezekben az időkben a város majdnem teljesen elnéptelenedett, mert nemcsak a losonci bég sarcoltatta állandóan katonáival a város szorgalmas lakóit, hanem a szomszédos városok és átvonuló seregek pasái is számtalan alkalommal kifosztották. A reformáció tana és annak terjesztői eleinte nem tudták megvetni lábukat Losoncon, mert a lakosság nemcsak a töröktől, hanem a németektől is idegenkedett. Néhány év múlva azonban megváltozott a helyzet s a losonciak majdnem egyszerre tértek át az új hitre. Ez a vallási átalakulás körülbelül 1590-ben történt. Ebben az időben a Losonczyak voltak a város földesurai, de később leányágon, Losonczy Anna kezével Forgách Zsigmond tulajdonába került a gazdag határ. Losoncnak és környékének Giskra és a törökök által okozott pusztításai után a vallási villongások okozta megpróbáltatásokat is el kellett szenvednie. Az ősi hitet oly hirtelen elhagyó és utána a református hitre áttért várost a füleki vár parancsnoka, Koháry István próbálta visszatéríteni. Abban, hogy Losonc és környékének lakói oly hirtelen, szinte máról-holnapra tértek át az új hitre, a huszita kelyhesek leszármazottainak is jelentős részük volt. Koháry azonban, mint a törökök elleni végvári küzdelmek parancsnoka korlátlan hatalmat gyakorolt Losonc környékén és katolizáló törekvéseinek a vidék lakossága csak úgy tudott ellentállni, hogy a református Losonc falai közé menekült. A XVII. század első felében Nógrád megyének összes református nemesei Losoncra tömörültek, mert a nagy erővel megindult ellenreformáció egyre türelmetlenebb eszközökkel szállt harcba a régi hitre való visszatérítés érdekében. Ennek a küzdelemnek eredménytelenné tétele érdekében a városba menekült protestáns nemesség 1640-ben a templomot magas kőfallal vette körül és maguk is itt a kőfalon belül ütötték fel szállásaikat. A templomnak kőfallal való megerősítésére az 1621. esztendő szolgált például, amikor a Bethlen kezére került várost a királyi csapatok egyik vezére, az erősen hithű és türelmetlen katolikus krasznahorkai Andrássy Mátyás heves ostrom alá vette és azt a lakosság hősies védekezése ellenére bevette. A bosszútól sarkalt Andrássy nem elégedett meg a város kíméletlen megsarcolásával, hanem ezen felül 130 polgárának kivégzése után a lakosság többi részét elűzte, majd a várost fel is gyújtotta. Egy időben Losonc városa a Szentkoronának és a hozzátartozó Klenodiumoknak is menedéket adott. Itt őrizte ugyanis titokban Bethlen a Pozsonyban birtokába került hatalmi szimbólumokat. Bármennyi viszontagság jutott osztályrészül Losoncnak a XVII. században, küzdelmei közepette is fejlődésnek indult. Ez a virágzási folyamat elsősorban annak köszönhető, hogy a vármegye nagyszámú és gazdag protestáns főurai szívesen időztek a város falai között, annál is inkább, mert ebben az időben Losonc Nógrád vármegye székhelye volt. A kuruc szabadságharc alatt a város lakossága azonnal Rákóczi zászlói alá állott és hősiességével mindvégig méltó és számottevő részese volt a nagy nemzeti felkelésnek. Az 1848—1849. évek szabadságharca Losoncon is az országra nehezedő szomorú napok emlékeit idézte fel. Az országba benyomult császári seregek Magyarország felső részeit is elérték s ennek következtében 1849 februárjában Losonc városa a megszálló csapatok birtokába került. Március 15-én azonban a császáriak ébersége ellenére egy kisebb álarcos csapat jelent meg a városban és ennek résztvevői, miután a kitűzött császári lobogók mindegyikét eltávolították, nyomtalanul eltűntek. Ennek a vakmerő támadásnak hírére a város császári parancsnoka a tettesek kinyomozása és kézrekerítése érdekében azonnali vizsgálatot rendelt el. Azonban a vizsgálat még meg sem indult, mikor az álarcos csapat ismét megjelent és a császári lobogók helyébe mindenhová nemzeti lobogót tűztek ki, sőt vakmerőségükben odáig mentek, hogy az osztrák csapatok vezetőit is foglyul ejtették. Ezeknek a huszárcsinyeknek megakadályozására, de a város védelmének megerősítésére is a császáriak többezer főből álló csapatot vontak itt össze, különösen azért, mert a szomszédos Gömör akkor már a magyar nemzeti csapatok kezén volt. Ezeknek a harcoknak idejében történt, hogy mikor egy hózivataros téli napon az osztrák előőrsök a házakba visszavonultan várták a hóvihar elmúlását, egy 31 főből álló huszárcsapat rontott a városba, meglepték a császáriakat, akiknek soraiban fejveszettség támadt s a vakmerő huszárok a több ezernyi túlerővel szemben addig tartották magukat, míg erősítést kaptak. Az utcai harc a magyar csapatok győzelmével végződött s a császári csapatok elmenekültek. A hadiszerencse és a többszörös túlerő azonban ismét az osztrákok kezébe juttatta Losoncot. Az ismételt elfoglalást megelőző menekülés után a császáriak már előre értésére adták a város lakosságának, hogy Losoncot az újabb elfoglalás után felgyújtják és földig lerombolják. Ez a fenyegetés arra kényszerítette a lakosságot, hogy elköltözzék. A bevonuló császáriak azonban nem váltották be fenyegetésüket, de hónapokkal később mégsem kerülhette el beígért sorsát a város. Augusztus 1-én sebesült és beteg orosz katonák érkeztek a városba és a Piac-téren vártak elszállásolásra, amikor egy rajtaütésszerűén megjelenő magyar szabadcsapat, mit sem sejtve, hogy sebesült és beteg ellenfelekkel áll szemben, az orosz katonák közül hármat megölt. Az orosz megtorlás nem váratott sokáig magára. Augusztus 7-én egy nagyobb létszámú kozák csapattest bekerítette a kolerajárványtól is megfélemlített várost, amelyet teljesen kirabolt, majd felgyújtott. A lakosság koldusbotra jutott, de azzal a lankadatlan szorgalommal és Istenbe vetett bizodalommal, mely Losonc és Nógrád népét évszázadokon át mindig jellemezte, új és az eddiginél szebb és gazdagabb várost emelt a régi helyén. Ugyanez az Istenbe vetett bizodalom és törhetetlen magyar hit segítette át Losonc magyarságát a világháborút követő két évtizedes cseh megszállás szomorú korszakán is, mely 1938 november 9-én a magyar honvédség bevonulásával lezárulva, ma már csak mint rossz emlék kisért a losonci magyar lelkekben.