Jolsva

Jolsva a Murány-patak (Muránka) bal partján, 258 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, a Magura-hegy (883 m) délnyugati és a Szkalka (Skalka, 537 m) északkeleti lábánál, Rozsnyótól 30 km-re nyugatra, Nagyrőcétől 12 km-re délkeletre, Tornaljától 28 km-re északra, Rimaszombattól pedig 51 km-re északkeletre. A város a Murány-völgy déli részének központja, határának északi részét a Gömör-Szepesi érchegység részét alkotó Rőcei-hegység (Magura, Veľká Šteť – 753 m, Dúbrava – 684 m) foglalja el, a várostól délre a Jolsvai-karszt mészkőhegysége magasodik (Slovenská skala – 621 m, Tri peniažky – 564 m, Szkalka – 537 m). A város központjától 2,5 km-re északnyugatra található a Meleghegyi-magnezitüzem (Teplá voda) kiterjedt bánya- és ipari övezete. A Jolsvától északkeletre, a Jordán-patak völgyében egy kis hétvégi házas övezet (Brezovinka) alakult ki, a völgyben feljebb haladva a Pod Hrádkom-barlang és a Bremetínska skala következik. A várostól keletre nyíló Koldus-völgyben (Žobrácka dolina) halad az 526-os út a Jolsva és Gacsalk határánál található 609 m magas hágóra, ahonnan a Jolsva és Martonháza határánál található Hrádok-hegy és a Martonházi-aragonitbarlang felé vezet egy bekötőút. Határában a mezőgazdaságilag művelt területek zömét a várostól délre, a Murány- és a Múrok-patak kiszélesedő völgyében találjuk. 2010-ben területének 61,5 %-át (2879 ha) erdő (főleg bükk és tölgy), 15,1 %-át (706 ha) rét és legelő, 9,8 %-át (457 ha) pedig szántóföld foglalta el. A város belterülete (296 ha) az összterület 6,3 százalékát teszi ki. Jolsvát az 532-es út köti össze Tornaljával és Nagyrőcén keresztül Murányaljával (20 km), az 526-os út Csetneken (16 km) keresztül Rozsnyóval, illetve Gömörrákoson (10 km) át Nyustyával (38 km) teremt összeköttetést. A várost érinti a Pelsőcöt Murányaljával összekötő vasútvonal (megállóhelyekkel Jolsván és Melegvíznél), melyen azonban 2011-ben leállították a személyforgalmat. Jolsva délről Kövi, Kisperlász és Jolsvatapolca, keletről Hámosfalva, Gacsalk és Martonháza, északról Baráttelke, Hizsnyó és Lubény, nyugatról pedig Nandrás községekkel határos. Katasztere egy-egy ponton érintkezik keleten Csetnekével, északkeleten (a Magura-hegyen) Rozsfalváéval, északnyugaton pedig (a 648 m magas Štyri chotáre-hegyen) Turcsokéval.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Nagyrőcei járáshoz tartozó város. 1876-ig mezővárosként, majd 1920-ig rendezett tanácsú városként Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, 1886-tól a járás székhelyeként. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Nagyrőcei járáshoz, majd annak megszüntetése után a Rozsnyói járáshoz tartozott, a Nagyrőcei járás 1996-os helyreállítása után újra annak része lett. 1922-ben elvesztett városi címét 1966-ban nyerte vissza. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz, ebben az időszakban nagyközségként Gömör és Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. Területe az elmúlt évszázad során nem változott, 1910/21-ben és 2011-ben egyaránt 46,80 km² volt.

Népesség

Jolsva népessége 2011-ben 3229 fő volt, melynek 68,0 %-a szlovák, 14,8 %-a roma és 1,3 %-a (42 fő) magyar nemzetiségűnek (2,0 %-a – 63 fő – magyar anyanyelvűnek) vallotta magát, 15,3 %-a viszont nem nyilatkozott nemzetiségéről. 2013-ban a város lakosságának 40,1 %-a tartozott a roma etnikumhoz, mely a legmagasabb arány Szlovákia városai közül. A középkorban még főként németek lakta, a 16. századtól zömében szláv lakosságú, a szlovák-magyar nyelvhatár északi oldalán fekvő bányaváros a 19. század végére szlovák többségű volt, de jelentős magyar kisebbség is élt itt (1880-ban lakosságának 41,3 %-a volt magyar és 52,0 %-a szlovák anyanyelvű). Az 1910-es népszámlálás a meginduló asszimiláció eredményeként már magyar többséget mutatott ki (80,4 %), a csehszlovák uralom azonban alapvető változást hozott: 1921-re a magyar nemzetiségűek száma 17,8 %-ra, 1930-ra pedig 7,3 %-ra esett vissza. Az 1941-es népszámlálás adatai (ekkor a lakosság zöme – 93,1 % – magyarnak vallotta magát) nem tükrözik a tényleges viszonyokat. 1991-2011 között a szórványba került magyarság arányának folyamatos csökkenése (4,6 %-ról 1,3 %-ra, 115 főről 42 főre) figyelhető meg, a roma nemzetiségűek aránya (1991-ben 11,1 %, 2001-ben 9,5 %, 2011-ben 14,8 %) hektikusan változik és nem tükrözi a romák tényleges arányát a városban. A város népessége 1880-1921 között viszonylag stabilan alakult, 1921-1930 között (a magnezitgyár üzembe helyezésével párhuzamosan) csaknem egynegyedével nőtt (2822 főről 3493 főre), 1938-ra (a lakosság egy részének a bécsi döntés miatti elmenekülése miatt) azonban 2566-ra esett vissza. A második világháború utáni iparfejlesztés ismét megnövelte a lakosság számát (1941-1970 között egyharmadával, 2672 főről 3538 főre), a hanyatlás azonban már az 1970-es években kezdetét vette: 1991-ig 29,1 százalékkal csökkent Jolsva népessége (3538 főről 2508 főre). 1991-2001 között ez a folyamat megfordult – egyetlen évtized alatt csaknem egyharmadával (2508 főről 3287 főre) nőtt a lakosság száma, ez a romák tömeges beköltözésével van összefüggésben. 2001-2017 között a város lakosságszáma ismét stabilan alakult (2001-ben 3287, 2011-ben 3229, 2017-ben 3216 fő). 1921-ben Jolsva lakosságának 47,4 %-a evangélikus, 38,8 %-a római katolikus és 8,5 %-a izraelita vallású volt. 2011-ben a felekezeten kívüliek alkották a lakosság 28,4 %-át, a római katolikusok 27,7 %-át, az evangélikusok száma 10,2 %-ra esett vissza és rendkívül magas volt a vallási hovatartozásukról nem nyilatkozók aránya (28,2 %) is. A holokausztig a városban népes izraelita vallású közösség is élt (1938-ban a lakosság 8,3 %-át alkották). Jolsva egyetlen külterületi lakott helye Meleghegy (Teplá Voda), melynek 2011-ben 41 lakosa volt. A város népsűrűsége 2011-ben 69,0 fő/km² volt.

Történelem

A település neve szláv eredetű, az „égerfákkal szegélyezett vízfolyás” (Jalševa) jelentésű Ilsva-patakról (a Murányi-patak középkori neve) kapta. 1243-ban Ilswa néven említi először Pelsőc határjáró levele Jolsva várát, valamint Detre vasműhelyét, mely az Ilsva-patak mellett épült. Favára minden valószínűség szerint már a tatárjárás előtt állt a Várhegyen (Hradovisko). Ezt a várat 1243 után már nem említik, a tatárjárás után jelentőségét vesztette. A vidék eredeti szláv lakossága nem alkotott települést a 13. század második feléig a gyéren lakott, erdős vidéken, Jolsva településként csak 1271-ben szerepel először a forrásokban. 1243-ban már, mint „Márton földje”, a Zách nemzetség birtoka volt. A létrejövő bányásztelepülést a szlávok mellett németek is lakták, akik főleg a Szepesség felől érkeztek ide. 1330 körül, Pelsőccel, Csetnekkel és Dobsinával egyidőben kapott mezővárosi rangot, de kiváltságlevele nem maradt fent. Egyházát (védőszentjének említése nélkül) 1353-ban említik először a források. A 14. századtól a Rátold család birtoka, az egész Murány-völgyre kiterjedő uradalom központja. A későbbi Jolsva várát a patak nyugati partján a Rátoldok emeltették a 14. század második felében. Ez a vár a huszita háborúk során pusztulhatott el, 1453-ban már nem említik. A gyorsan fejlődő bányásztelepülésnek és vásárközpontnak 1427-ben már 155 lakott portája volt, ekkor a megye egyik legnépesebb helysége volt. A Rátold nembeli Ilsvay György halála után, 1427-ben egy időre királyi birtok lett, később a Bebekek szereztek jelentős befolyást, majd 1453 után a Perényiek. Az 1440-es években a várat elfoglalták a husziták. Miután Szapolyai János 1461-ben bevette Murány várát, Jolsva a murányi uradalomhoz tartozott egészen 1849-ig. 1539-ben tanácsi szabadalmat, 1552-ben pedig pallosjogot szerzett, 1556 őszén azonban egy török támadás elpusztította a várost, 160 házát felégették, mintegy 400 lakosát rabságba hurcolták. Egy évvel később már csak 600-an éltek itt, ekkor I. Ferdinánd három évre mentesítette a várost adókötelezettségei alól. A 16. századra középkori arany-, ezüst-, réz-, ólom- és vasbányászata megszűnt, német lakosai nagyrészt elhagyták a várost. A század végéig tartó török hódoltság hanyatlást hozott; a magas adóterhek elérték az évi 2000 forintot. 1573-ban még 61 üres telkét jegyezték fel és 1598-ban is csak 161 lakott házainak száma. Új lakói elsősorban a murányi uradalom szlovák falvaiból és az északi vármegyékből érkező kézművesek voltak. 1599-től Jolsva evangélikus anyaegyház lett. 1642 körül ismét hódolni kényszerült. A török veszély elmúltával, a 17. század második felében újra megindult a munka a hámorokban és hutákban, sorra alakultak meg a céhek (kovács, takács, csapó, kordoványos, varga, szűrszabó, tímár stb.). Már a 16. századtól fogva nagy jelentőségű volt a szekeresek céhe, mely a török hódoltsági területre is szállított. 1609-től a Széchy család, majd 1645-től Wesselényi Ferenc birtoka volt. 1627-ben itt tartotta Széchy Mária és Bethlen István menyegzőjét, 1645-ben pedig Wesselényi Ferencet itt iktatták főispánná. 1655 után Jolsva több alkalommal volt megyegyűlés színhelye. 1670-ben Széchy Mária az evangélikus lakosság tiltakozása ellenére katolikus papot hozott a városba és áttérésre kényszerítette a lakosságot, a katolikus egyházközség 1689-ben alakult újra. 1696-ban 144 családfő közül 101 folytatott önálló ipart. 1709-1710-ben a pestisjárványban a város 1408 lakosa vesztette életét. Egyházközségét 1707-ben katolikus apátplébános vezette, 1733-ban és 1766-ban is katolikusnak írják az összeírások, de az ellenreformáció törekvései sikertelenek maradtak: az 1775-ös iskolai összeírás tanúsága szerint katolikus rektora 162 evangélikus és 18 katolikus gyermeket oktatott. 1750-ben itt nyílt meg Gömör vármegye első gyógyszertára. 1720-tól a Koháry (Coburg) család Murány-völgyi birtokközpontja volt, akik 1796-1801 között kastélyt is építtettek itt. A 18. századtól kezdték meg a város máig legjellegzetesebb termékének, a kolompnak a gyártását. 1828-ban 535 háza és 4045 lakosa volt. 1829-ben a város nagy része leégett. A 19. század közepén kénes vizű fürdő létesült Jolsván, mely az 1920-as évekig üzemelt. 1851-ben Fényes Elek geográfiai szótárában az ekkor több mint 4 ezer lakosú városban több mint 600 kézművest említ, kiemeli cseresznyetermesztését is. A 19. században híres volt Jolsva almatermesztése is, a filoxéra pusztításáig pedig szőlőhegye is volt. 1858-ban posta-, 1871-ben pedig távíróhivatal létesült, 1866-ban megalakult a Jolsvai Biztosítótársaság. 1876-ban a mezővárosi rang megszüntetésével rendezett tanácsú várossá alakult, és 1886-tól a Nagyrőcei járás állandó székhelye lett, de népessége 1850-1880 között (a kisipar hanyatlásának következményeként) több mint egyharmadával csökkent: 1880-ban 2730 lakosa volt, 1891-ben 436 háza és 2419 lakosa, ez a szám 1900-ra 2790-ra nőtt. 1893-ban megnyitották a Pelsőcöt Murányaljával összekötő vasútvonalat és felépült a jolsvai vasútállomás. Két évvel később vezették be a villanyvilágítást. A 19. század végén az új nyersanyagok, a magnezit és a zsírkő (1896-tól) bányászata ismét fellendítette a város gazdaságát. 1894-ben, 1897-ben és 1899-ben magnezitkohókat létesítettek a városban, de 1910-től már csak a melegvízi kohó üzemelt. A századfordulón műmalom és festékgyár is működött itt, a magneziten és a zsírkövön kívül dolomit, kovakő és kvarcit kitermelése is folyt. 1897-ben honvédkaszárnyát létesítettek Jolsván, melyben 1900-ban 187 katona állomásozott. 1901-ben Cházár András siketnéma intézetet alapított a városban, mely 1944-ig működött. Az első világháborúban 51 jolsvai vesztette életét. 1920-ig Jolsva Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. Az új melegvízi magnezitgyárban 1923-ban indult meg a termelés, 1921-ben a városnak 2822, 1930-ban már 3493 lakosa volt. 1932-ben a sztrájkoló munkások éhségmenetének színhelye volt. 1934-ben a csehszlovák hatalom is kaszárnyát építtetett Jolsván. 1938. novemberében az első bécsi döntés Magyarországhoz csatolta (1945-ig), ekkor határvárossá vált, Jolsvatapolca és Kisperlász kivételével valamennyi szomszédja (1939. márciusától) a szlovák bábállam része lett. A határmegvonás miatt szlovák és cseh lakóinak egy része elmenekült, 1938-ra 2566-ra esett vissza a lakosság száma (ekkor 615 ház állt Jolsván). 1922-ben elvesztett városi rangját a magyar közigazgatásban sem kapta vissza. 1944-ben zsidónak minősített lakosságát (1938-ban 213 fő volt izraelita vallású) megsemmisítő táborba hurcolták. A város 1945. január 21-én szabadult fel. 1950-ben megindult az első autóbuszjárat és megalakult a termelőszövetkezet és az állami gazdaság (ekkor 984 hektár volt a mezőgazdaságilag művelt terület). A szocialista iparfejlesztés során új bányákat nyitottak a Miková- és a Jedľovec-hegy oldalában, újraindult a zsírkő kitermelése, 1955-56-ban kibővítették a magnezitgyárat, 1966-69-ben új nagyolvasztót is létesítettek. 1964-ben átadták a Vasút utcai alapiskola új épületét. 1966. november 7-én Jolsva visszakapta városi jogállását és hamarosan új lakótelepet is létesítettek. A magnezitbányászat fejlesztése azonban súlyos környezeti károkat okozott az egész Murány-völgyben (ma is Jolsva Szlovákia legszennyezettebb levegőjű városa). Jolsva népessége már az 1970-es években csökkenni kezdett, 1970-ben 3538, 1980-ban 2959, 1991-ben pedig 2508 lakosa volt. A város címerét 1980-ban fogadták el, alapját a 14. századi városcímer képezi. A rendszerváltás után a város súlyos gazdasági válságba került, felerősödtek a gettósodási folyamatok. Az 1990-es évek tömeges elbocsátásai után 2007-ben a Jolsvai Magnezitüzem 1280 dolgozót foglalkoztatott. 2011-ben megszüntették a személyszállítást a Murány-völgyi vasútvonalon.

Mai jelentősége

A Jolsvai Magnezitüzem az ország legfontosabb (a világkészlet mintegy 7 százalékát adó) magnezitlelőhelyére települt, ma is a város gazdaságának meghatározója. Határában fotovoltaikus erőmű működik. A városban szlovák tannyelvű alapiskola, óvoda és egy speciális alapiskola található. Legjelentősebb műemléke a főtéren álló copf-klasszicista stílusú, háromszintes Koháry-kastély, mely 1796-1801 között, az egykori Rátold-vár és a pálosok kolostorának helyén épült. Később mezőgazdasági iskolának és diákotthonnak adott otthont, ma elhanyagolt állapotban van. A városháza, homlokzatán Jolsva címerével 1781-ben épült rokokó, a Vigadó pedig 1845-ben klasszicista stílusban, a városi múzeumnak egy 18. századi polgárház ad otthont. Szent Péternek és Pálnak szentelt kéttornyú római katolikus temploma Gömör egyik legnagyobbja, 1838-49 között épült klasszicista stílusban. Az evangélikus templom az 1780-as években copf-klasszicista stílusban épült, tornyát 1834-ben építették hozzá. A város történelmi központjában számos 18-19. századi építészeti emlék maradt fent, többek között az evangélikus líceum (1784) és a városi vendéglő (1845) épülete. A Gótikus úton fekvő Jolsvát a zöld jelzésű turistaút köti össze a Hrádok turistaközpontjával és a Martonházi-aragonitbarlanggal.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

JOLSVA. Alnovia, Elts Jelsova. Népes mező Város Gömör Várm. földes Ura G. Koháry Uraság, lakosai katolikusok, és evangelikusok, fekszik Murány hegyéhez kér, Pelsőczhöz pedig más fél mértföldnyire, Murány felé a’ Város’ közepén szép Várhoz hasonlító kastéllyal ékesíttetik; rész szerént Timárok lakják, kereskedők, és szántó vetők, vagynak lakosaik között, kik fa edényeket is készítenek. A’ Városnak két nevezetesebb útszája van; épűletei között leg nevezetesebb a’ Városháza, melly jó intézettel építtetett, Ispotállya in van. Földgye középszerű, de némelly része nehéz mivelésű, legelője elég, fája, malma ’s négy Otszágos vásárja hasznos, a’ szomszéd Vas hámoroknál is pénzt kereshetnek.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Jolsva, (Eltsch, Alnovia, Gallsova), szabadalmas tót mv., Gömör és Kis-Honth egyesült vgyékben, Rozsnyóhoz nyugotra 2 mfldnyire: 1060 kath., 3015 evang. lak., kath. és evang. szentegyházakkal s oskolákkal. A h. Coburg régi kastélya csaknem egészen márványból épült. Határának nagyobb része hegyes; szántóföldjei középszerüek s nem elegendők; rétjei a völgyekben jók, de a Jolsva partjain fekvők gyakran elöntetnek; erdeje mindig kevesbedik, s már nagy részt a hegyek oldalait erdők helyett csak bokrosok fedik; gyümölcsös kertjei nagyon szépek, s a legválogatottabb fajokkal dicsekedhetnek, különösen cseresznyéjök egész erdővel van s híres jóságu. Egyébiránt kézmivességből és kereskedésből több ember él itt, mint földmivelésből. Nevezetesen kézmivesek csak 600-on felül vannak, s ezek közt számos timár (ezek híres bőrt készitnek), fazekas, harangmives, posztó- és guba-csináló találtatik. F. u. h. Coburg.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Jolsva – írja Koburg Fülöp herczeg – az ország legrégibb városainak egyike; első urai, az Ilsvayak kihaltával a pelsűczi Bebekek, majd a Széchyek bírták. Koháry 1720-ban vette meg s így kerűlt 1826-ban családom birtokába. A szomszédos magaslaton épűlt várai nem mentették meg a törökök dúlásától, kik 1556-ban fölégették s 400 lakosát rabszíjra fűzték. Nevezetes épűletei a régi városháza, az evangelikus és a nagyatyám által épített díszes római katholikus templom; említésre méltó két honvédkaszárnyája, továbbá a templarius kolostor helyén épűlt csinos kastélyom. Ebben a kastélyban tartotta Széchy Mária mind a két menyekzőjét 1627-ben és 1644-ben. Van takarékpénztára, két kórháza, szeszgyára, pokróczipartelepe, alsófokú kereskedelmi és nőipariskolája, kis fürdőtelepe. Jolsva szolgabírói hivatal székhelye; itt van továbbá összes birtokaim erdőigazgatósága. Lakosai földmívelésen kivűl iparral foglalkoznak, csizmadiák, szattyánosok, timárok. Számuk megközelíti a harmadfélezret. Gabonapiacza elég élénk. Határában sok jó gyümölcs terem.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Jolsva rendezett tanácsu város, régebben szabadalmazott bányaváros. Fekvése a katonai fölmérések szerint: északi szélességben 48°, 37', 30", keleti hosszúságban 37°, 54', 0"; tengerszín fölötti magassága 258 m. A város dombos területen fekszik, lombos és fenyves erdők szegélyezik. Hegyei közül a Magura fenyves a 881 m. magasságot feléri. Határa 8132.820 □-öl, melyből maga az erdőség 5017.138 □-öl. Fővizei a Murány-folyó és a Jolsva-patak; az utóbbi a város közepén vonul végig. Vizei között több fagymentes, langyos forrásvizet találunk. Emésztő hatásáról nevezetes a „Kamenya” forrás. A városi fürdő vizének pedig kiváló gyógyerőt tulajdonítanak csúzos, köszvényes, nehézkóros s általában izületi és idegbajokban. A vidéknek magyar lakossága hagyományos előszeretettel látogatja e fürdőt. Jó hatásúnak tartják szembajok és idegbántalmak ellen a Koldus-patak vizét.

Magyar Katolikus Lexikon

Jolsva, v. Gömör-Kishont vm. (Jelšava, Szl.): plébánia a v. esztergomi főegyhm., majd a rozsnyói egyhm. murányi esp. ker-ében. - Tp-át 1397 e. Szt Péter és Pál tit-ra sztelték, a mait 1829: építették. A törökök 1555: elfoglalták. Lakói 1578: ev-ok lettek. 1689: alapították újra. Kegyura 1880: Szász Ágost hg. - Filiái 1917: Baráttelke, Hizsnyó, Korpás, Lubény. Anyanyelve 1880: m., szl.; 1940: m., szl., ném. - Lakói 1910: 936 r.k., 27 g.k., 3 g.kel., 145 ev., 1519 ref., 212 izr., 4 egyéb vall., össz. 2786; 1940: 1054 r.k., 13 g.k., 1 g.kel., 1297 ev., 98 ref., 184 izr., 25 egyéb vall., össz. 2672; 1991: össz. 2508, m. 115 (4,59%); 2001: össz. 3287, m. 81 (2,46%). ** Némethy 1894:357. - Gerecze II:325. - Schem. Ros. 1913:40.

Helységnévtár

Jolzsva (Jolsva, Jelsava, Ilsva, Illova, Ilsova, Ilsa, Eltsch, Jelschau, Alnovia), RK. 773 Rozsnyó, gk. 18 Sumjácz, kg. 1 - , ÁG. 1796 Tiszáninnen, ref. 46 -, IZR. 96.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Jolsva. A község első megalapítói valószínűleg szláv és germán népek voltak, akik a vármegyei bányákat mívelték. Krisztus születése táján Jolsva határában jelentős arany-, ezüst- és réztermelés folyt, aminek nyomait ma is feltalálhatjuk. A honfoglalás idejében erődítmény állott a község felett: övezetét még ma is fel lehet ismerni. IV. Béla egyik oklevelében, mely 1243-ban kelt, szerepel első ízben a város Illsvavár néven. III. Endre idejéből ismerünk egy másik okiratot, amely possesio Ilsno-ról emlékezik meg. Más irott emlékekben Jelšava, Alsóvia és Jolsva, továbbá Eltsch a város nevének ortográfiája. Mindezek a nevek tót és német nyelven az egerfát jelentik. Az árpádházi királyok érckincsei miatt megbecsülték és védelmükbe vették Jolsvát, számos kiváltságot adva a községnek. A község határában egy kisebb, őrtoronnyal is megerősített vár állott, melyet Óvárnak nevezett a lakosság. Ez a templárius szerzetesrend erődje volt, melyet a tatárok 1241-ben elpusztítottak. A templomos lovagok ezután új rendházat építettek, melynek helyén ma a Coburg-hercegek kastélya áll. A községhatár első birtokosait egy 1243-as oklevél említi, mely szerint Egruch és Éliás grófok is földesurak voltak itt. III. Endrétől Henrikus lovag nyeri később a birtokot, majd az Ilosvay-nemzetség kezén találjuk. Az Anjouk alatt a város ipara virágzásnak indult. Elsősorban a vasbányászat révén érte el a község jelentőségét és kiváltságos helyzetét. Hunfalvy János szerint Nagy Lajos uralkodása alatt Debrecen mellett Jolsva volt az ország kereskedelmének legtekintélyesebb gócpontja. Kiváltságos helyzetét későbbi időkben is megtartotta a város. Rákóczi Györgytől vámmentességet kapott. Mátyás király is elismerte privilégiumait. János király 1539-ben tanácsjoggal ruházta fel a várost, mely 1552-ben a pallosjogot is megkapta. A huszita invázió idején sok cseh és morva telepes költözött a városba, miáltal a község meglehetősen elszlávosodott. A husziták kiűzése után Mátyás király a murányi várparancsnokságnak adományozta a várost, mely ettől kezdve Murány sorsában osztozott. A XVI. század elején a Tornaallyaiak, majd a Basók, többízben a kincstár, a Széchyek, Wesselényi Ferenc, váltakozva a kurucok és labancok, rövid időre pedig Bercsényi Miklós uralták Muránnyal együtt Jolsvát. III. Károly 1720-ban a Koháryaknak adományozza a községet, majd ezektől a Coburgok kapják meg hozományképpen. Ezeket 1851-ben kártalanítva, a város megváltja önnállóságát. Közben nem kímélték Jolsvát a törökjárás hullámai sem. 1556-ban a törökök feldúlták, felégették és 400 embert rabszolgaságba hurcoltak. A Széchy-család uralma alatt a város hosszabb időn át békességet élvezett. Széchy Mária 1627-ben Jolsván tartotta meg esküvőjét Bethlen István gróffal a családi kápolnában, később pedig Wesselényi Ferencnek is állítólag itt esküdött hűséget 1644-ben a „Murányi Vénusz". Wesselényit 1645-ben főispánná nevezték ki és ünnepélyes beiktatása Jolsván történt. 1655-ben pedig nádori méltóságra emelkedett, ami Jolsva felvirágzására is kihatással volt. Sokszor tartottak itt megyegyűlést, sőt a nádor országos jelentőségű összejöveteleket is egybehívott Jolsván. 1829-ben nagy tűzvész pusztított a városban, amelynek majdnem az egész helység áldozatává esett. Akkor égett le a Wesselényi nádor által emelt kápolna is. A szabadságharc küzdelmeiben Jolsva polgárai közül is többen résztvettek. Az abszolutizmus éveiben is kiemelkedő hazafias magatartást tanúsított a város. Az 1859. évi alkotmány ellen az ev. egyház is erélyesen tiltakozott. Coburg Ferdinánd herceg 1849-ben építtette a város főterén a róm. kat. templomot. Ugyanezen a téren áll a Coburg-kastély, mely 1796-ban épült. Érdekes épület a városháza is, melyet 1781-ben emeltek szintén a főtéren. 1897-ben pedig hatalmas honvédkaszárnya épült Jolsván. A község területe 8133 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 2566. A községhez tartozó külterületi lakott helyek: Cigánytelep, Dúbrava, Melegvízi magnezitgyár, Mésztelep.