Illésháza

A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóköz északi részén, Somorjától 17 km-re északkeletre, Dunaszerdahelytől 24 km-re északnyugatra fekszik a Kis-Duna közelében. A négy településből álló község központja Illésházán van. Az 510-es út áthalad a községen, itt keresztezi a Kis-Dunát és Dunahidas (17 km), valamint Diószeg (18 km) felé teremt összeköttetést. Mellékutak kötik össze Léggel (10 km) és Csenkével (4 km). Nyugatról Nagymagyar, délnyugatról Csenke, délről Lég, délkeletről Vittény, keletről Sárrét, északról Jóka községekkel határos. Északi határának nagy részét a Kis-Duna alkotja, de területe egy helyen átnyúlik a folyótól északra is (Sorják).

Közigazgatás

A Nagyszombati kerülethez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község. 1960-ban alakult, Tonkháza, Illésháza és Bélvata egyesítésével Nový Život néven. Kismagyart még 1940-ben csatolták Tonkházához a magyar közigazgatásban. 1920-ig valamennyi elődközsége Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott, majd a csehszlovák közigazgatásban is a Somorjai járáshoz, mely a község megalakulásának évében, 1960-ban szűnt meg, ekkor Illésháza a Dunaszerdahelyi járáshoz. 1938-1945 között elődközségeit visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Somorjai járás). A község 22,48 km²-es területe 4 kataszteri területre oszlik: Illésháza (12,13 km²), Tonkháza (3,78 km²), Bélvata (4,06 km²), Kismagyar (2,51 km²). 1921-hez képest (a 4 község összterülete ekkor 30,77 km² volt) területe egynegyedével csökkent, csak Illésháza katasztere maradt változatlan. Az elcsatolt területek nagy része az 1951-ben önállósult Vitény községhez került (Tonkházától és Vajasvatától).

Népesség

1921-ben az elődtelepüléseknek összesen 1681 lakosa volt, ez a szám 1939-ig egyötödével növekedett. A rendszerváltásig kismértékű csökkenés figyelhető meg, majd 1991-2011 között 13 %-os növekedés, mely az ezredforduló után a betelepüléssel párhuzamosan felgyorsult. A faluba először a második világháború utáni belső telepítések során költöztek szlovák telepesek, arányszámuk a rendszerváltás után nőtt meg nagymértékben, 2011-ben már az össznépesség 23,8 %-át alkották. A községben igen jelentős a roma etnikumhoz tartozók aránya (20,9 %). A lakosság túlnyomó többsége (85 %) a 18. századi ellenreformáció óta hagyományosan római katolikus vallású.

Történelem

A községet alkotó négy falu mindegyike a 13. században keletkezett, valamennyi nemesi birtok volt (az Illésházy, Batthyány, Esterházy családnak és Werbőczy Istvánnak voltak itt birtokai). A község határában lévő dűlők Serháza, Szentpéterfölde, Salamon nevei régi elpusztult községek voltak. Salamon az Illésházyak, Serházháza pedig az Eszterházyak ősi fészke volt. Eszterháza első okleveles említése 1464–ből származik Esterháza alakban. Szentpéterfölde első írásos említése 1469-ből származik. Templomát 1390-ben említik, még a 17. században Illésháza része lett. Illésházáról az első okleveles említés „Altolutoljafeuld” alakban 1238-ból származik. 1353-ban Elyasvata alakban említik. Az Illésházy család ősi fészkeként megerősített kastélyt is építettek itt, amelyet a 16. század végén újjáépítettek. A Rákóczi-szabadságharcban a falu csaknem teljesen elpusztult. Régi templomát 1780-ban átépítették és kibővítették, ide temetkeztek az Illésházyak 1838-ig, a család kihalásáig. Az Illésházyak birtokait a 19. században a Batthyány család örökölte. 1945. július 19-én Daniel Okáli parancsára a Somorján állomásozó 17. csehszlovák gyalogezred egyik szakasza bevonult a községbe, s helybéli magyarokat kényszermunkára hurcoltak el. Az 1960-as községegyesítés után szövetkezeti községgé vált, a helyi EFSz-nek fénykorában 350-370 tagja volt. A szövetkezet és a pozsonyi cérnagyár fióküzeme (ez utóbbit külföldi befektető vette át) ma is működik. Lakóinak egy része a közeli Pozsony üzemeiben talált munkát. 1990 után több jelentős vállalkozás létesült a községben, többek között egy húsüzem és egy ajtókat, ablakokat, redőnyöket gyártó vállalkozás.

Mai jelentősége

A község magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Illésházy István Alapiskola) és két óvodával rendelkezik. Illésháza római katolikus (Szt. Péter és Pál-) temploma a 15. században gótikus, kálváriája a 18. század közepén barokk, kápolnája 1873-ban neoklasszicista stílusban épült. Kismagyaron a Pálffy-kastély a 18. században épült klasszicista stílusban.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

ILLÉSHÁZA. Elegyes magyar falu Posony Vármegy. földes Ura G. Illésházi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Csalóköz szigetében, Magyari, és Ujhely Jókával határos, határja középszerű, melly egy időre van osztva; de mivel az Érsek Újvári Duna mellett fekszik, az árvíztől gyakorta károkat szenyved, vagyon itten az Uraságnak szép erdeje. TONKHÁZA. Magyar falu Pozsony Várm. földes Urai Gr. Illésházy, és több Urak, fekszik Illésházához nem meszsze, mellynek filiája; Jókához, Nagy Léghez, és Csenkéhez is közel; szántó földgyeikből, és réttyeikből veszik jövedelmeiket lakosai; fűzfákat űltetnek, ’s azoknak ágait használlyák. MAGYAR. Kis, és Nagy Magyar. Ez Nemes, és Portális magyar mező Város, másik N. Magyar falu Posony Várm. Kis Magyarnak földes Urai többek, Nagy Magyarnak pedig a’ Religyiói Kintstár, és más Urak is, Kis Magyar, Nagy Magyarnak filiája, lakosai katolikusok, fekszenek egymáshoz közel, d. Gombának, n. ny. Csákánynak szomszédságokban, a’ kis Duna N. Magyarnak határján foly, ’s Mérges nevű erdővel bír, határjok középszerű. A. F. és Újvári pusztákat árendálják, Kis Magyar, fa, és rét nélkűl szűkölködik, ’s határja is szűk.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Illésháza, magy. falu, Pozsony vmegyében, a kis Duna mellett, N. Magyarhoz 3/4 órányira: 475 kath. lak., kathol. paroch. templommal. Legelője bőven; rétje sok; jó szénája; nagy erdeje; révje van a kis Dunán. A szarvai urad. tartozik. Ut. p. Pozsony. Tonkháza, magyar falu, Poson vgyében, közel a kis Dunához: 185 kath., 8 zsidó lak. A szarvai uradalomé és egynehány nemeseké. Vatta, (Bél-), Poson m. magyar falu, közel a kis Dunához. Számlál 160 kath., 67 ref., 5 zsidó lak. Nagy részt a szarvai uradalom birja. Ut. p. Somorja. Magyar (Kis), Klein Magendorf, magyar falu, Poson vmegyében, N. Magyarhoz 1 fertály órányira: 447 kath., 12 zsidó lak. F. u. több nemesek.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Illésháza, csallókozi magyar kisközség, mely 73 házat és 593 róm. kath. vallású lakost számlál. E község 1238- és 1239-ben Általútaljaföld néven, a Salamon nembeli Illésházy és a Szerhásházy (később Esterházy) családok törzsfészkeként van említve. Itt állott az Illésházyak ősi kastélya, melyet Illésházy István a XVI. század végén újonnan felépíttetett, de Rudolf király a XVII. század elején lerontatott. Az 1553-iki portális összeírásban az Illésházyak mellett még Csorba Farkas is birtokosa. 1709-ben özvegy Maholányiné szül. Péterffy Judit birtoka. Később csak az Illésházyak az urai és ezek kihaltával a Batthyányiak öröklik, míg azután házasság útján Pálffy Béla 73gróf tulajdonába került, kinek itt most is nagyobb birtoka van. Ősi templomát Illésházy János gróf 1780-ban kibővíttette és átalakíttatta, mint arról az egyik boltíven olvasható fölirat tanúskodik. A szentély falába van illesztve Illésházy Mátyás gyulafehérvári prépost vörösmárvány sírköve 1510-ből és az utolsó Illésházy (István gróf) díszes síremléke 1838-ból. A török világban Mansfeld Károly tábornok négy napig táborozott itt és innen Komárom felé vonult. A Rákóczy-féle felkelés alkalmával elpusztult a község. Három dűlő tartozik hozzá, u. m. a Szerhásházi, Salamoni és Szent-Péterföldi. Mind a háromnak történeti jelentősége van, a mennyiben az első a Szerhásházyak, illetőleg az Esterházyak ősi fészke volt, a második pedig a Salamon nembeli Illésházyaké; Szentpéterföldje pedig 1469-ben van említve, a mikor az itteni plébános, Zerhas Lászlónak a pörbe idéző levelet kézbesíti. Az Aranyász nevű dűlőn, a Kis-Duna mellett, melyen hajdan révje is volt, azelőtt aranyat mostak. Ide tartoznak Fehérág, Kissziget és Sorják majorok, továbbá Szent-Péter telepítvény. A községben fogyasztási szövetkezet és gazdakör van. Postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása pedig Szempcz. Tonkháza, kisközség a Felső-Csallóközben, 29 házzal és 238 róm. kath. vallású magyar lakossal. Első birtokosa 1435-ben Tankházi Salamon. Mátyás királynak 1488 május 29-én kelt oklevelében Dankháza néven van említve. 1495-ben II. Ulászló csebi Pogány Péter pozsonyi ispánnak és alsóborsai Vízközi Andrásnak adományozza. 1496-ban is a Tankháziak a birtokosai és Tankházi Ábrahám is birtokát Illyés Mátyásnak és Györgynek hagyományozza. Két évvel később II. Ulászló a hűtlenségbe esett Zerhai Zerhass Márton és László birtokát szintén Illyés Györgynek és Mátyásnak adományozza. 1506-ban Verbőczi István is birtokosa. 1533-ban Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodnak itteni részeiken. 1540-ben az egyik Csorba-féle birtokot az Illésházyak nyerik. Az 1553-iki portális összeírásban e község neve Tenk-Háza alakban szerepel és birtokosai Illésházy Tamás és Csorba Farkas. Később az Illésházyak után a Batthyányiak is birtokosai lesznek és ezeknek a révén ma Pálffy Béla grófnak van itt nagyobb birtoka. A községnek nincs temploma. Postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása Szempcz. Ide tartoznak Csondor, Ménesakol és Vitté puszták és a Dunaszegi malomházak. Bélvatta, felsőcsallóközi magyar kisközség, 48 házzal és 308, túlnyomó részben róm. kath. vallású lakossal. Ma a vármegyében csupán két Vatta nevű község van, ú. m. Bélvatta és Vajasvatta; hajdan ezeken kívül még Vatta és Bánkvatta is szerepelt. 1239-ben Votha néven, mint Pozsony várának tartozéka van említve. 1281-ben Salamon János és István az urai, a kik birtokukat Ongai Péternek és Farkasnak adják el, melyre 1295-ben az Olgyayak III. Endrétől adományt nyernek. 1308-ban találkozunk először a Bánkvatta elnevezéssel, a mikor Olgyay Péter és Farkas itteni birtokukat Tiborcz fia Péternek adják el. 1362-ben János fiai János és Miklós, László fiai Balázs és László, és Péter fiai János és Miklós, végül Pál fia László, Vatha nevű helységüket egymás között négy részre fölosztják. 1394-ben Petrus de Watha királyi ember nevében találkozunk a község nevével. 1406-ban Marthamagyari Balázs fia Pál itteni birtokát Antal fia Domokosnak és fiainak eladja. A község a pápai tizedszedők jegyzékébe is fel van véve és 1435-ben Belvatay András nemes nevében is említve találjuk. 1495-ben II. Ulászló csebi Pogány Péternek és alsóborsai Vizközy Andrásnak adományozza részeit; 1498-ban pedig a hűtlenségbe esett zerházi Zerhas Márton és László itteni részét Illyés György és Mátyás váradi püspök birtokába bocsátja. 1506-ban Verbőczi Istvánnak is van itt birtoka. 1533-ban Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodnak itteni birtokukon. 1591-ben Csorba János a maga birtokrészét Illyésházi Istvánnak zálogosítja el, 1593-ben pedig a magvaszakadt Csorba János birtokát Illyésházi Illyés Tamás pozsonyi alispán, ennek testvére, Saághi Deák Imre és fia Zsigmond kapják. A mult század elején még mindig az Illésházy grófi családot találjuk itt, mint legnagyobb birtokost. Jelenleg Pálffy Béla gróf birja. Ide tartozott hajdan az Általutalja vagy másként Salamonfölde is, 34melyre 1239-ben a Salamon nemzetség és András, Uros, Csekend s társai tartottak igényt. A birtokjog megállapítása czéljából, IV. Béla király 1239. márczius 6-án, Budán kelt rendelete következtében a birtokot igénylők perdöntő párviadalra utasíttattak, mely alkalommal a Salamon nemzetség maradt a győztes, minek következtében IV. Béla 1240-ben a Salamon-nembelieknek adományozta. Mint említettük, 1495-ben II. Ulászló Pogány Péternek és Vizközy Andrásnak adományozta a falu egy részét, 1591-ben azonban már Csorba Gergely és Pál fiai osztozkodtak rajta, de e rész is 1593-ban az Illyésházyaké és a Saághiaké lesz. Bélvatta községhez tartozik Rónya major is. Postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása pedig Szempcz. Kismagyar, kisközség a Felső-Csallóközben, 78 házzal és 512, róm. kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. E község nevét az idők folyamán többféle változatban említik. Legrégibb neve, 1298-ban Marchamagyar, 1482-ben Felsewmagyar, 1678-ban már Magyarka és Kismagyar. III. Endre király 1298-ban a birtok harmadát Somorja városának adományozza. 1313-ban Henzlinus pozsonyi várjobbágy a maga birtokrészét az esztergomi érseknek adja, a ki viszont Kurchmann István pozsonyi polgárt iktatja e birtokba. 1416-ban már Kismagyari László nemes is szerepel itt, de egy évvel később az Olgyai család is birtokosai között foglal helyet. 1471-ben Mátyás király Borsai Péter itteni birtokát elveszi és Vizközi Tamásnak és Pálnak s Hegyi Istvánnak adományozza, mert Borsai Péter Doborgazi Wolth Imrét rabló módjára megtámadta és megölte. 1482-ben felsőmagyari Bély Mihályné és gyermekei, további Vizközi vagyis Borsa Tamás és Pál, pénteksúri Szüllő Miklós fia András, velki Balogh Péter fiai Ferencz és András az itt levő birtokrészekre nézve egyezségre lépnek. 1521-ben Földes János is részbirtokos itt. 1540-ben, a Csorba család magszakadásával az Illésházyak és a Saághiak lesznek újabb birtokosai. 1678-ban Kéméndi Ferencz itteni birtokrészét Orbán Pál ítélőmesternek és nejének, Alvinczy Évának elzálogosítja. Később a Gaál és a Várady családot is uralja, majd a Zichy, Esterházy, Baltazzi és a Batthyány családot is, mely utóbbinak a révén a birtok női ágon gróf Pálffy Béláné tulajdonába került, ki itt ma is birtokos, és a kinek itt díszes, nagy kastélya van. E kastély régi alkatrésze hajdan állítólag a Klarissza-apáczák kolostora volt. Meglehet, hogy ez az a kastély, melyet Bél Mátyás Zsigmond király hajdani nyaralójának tart, melyből azután a Klarisszák nyaralója lett. A régi kastélyt a jelenlegi tulajdonos alakíttatta át és nagyobbíttatta meg 1899-ben 81és 1900-ban. A XVIII. század végén Felső-, Alsó- és Nagymagyar községek szerepelnek, de Klein-Magerdorf német neve is használatos volt. A községnek nincs temploma. Ide tartozik Kismérges erdészlak. Postája Nagymagyar; távíróhivatala és vasúti állomása Szempcz és Somorja-Uszor.

Magyar Katolikus Lexikon

Illésháza, v. Pozsony vm. (Eliašovce, Szl.): plébánia a v. esztergomi egyhm. somorjai esp. ker-ében. - 1397: Szentpéter. Első tp-át 1397 e. Szt Péter tit-ra sztelték. Lakói 1560 k. ref-ok lettek. 1770: alapították újra. Mai Szt Péter és Pál tp-át 1780: építették. Kegyura 1880: Batthyány József gr. - Filiái 1917: Bélvata, Tonkháza. - 1949. II. 26-VII: ~ plnosa, Horony András (*1911) pol. okokból vizsgálati fogságban volt. - Lakói 1910: 557 r.k., 5 ev., 1 ref., 8 izr., össz. 571; 1940: 613 r.k., 1 ev., össz. 614. ** Némethy 1894:112. - Gerecze II:657. - Schem. Strig. 1917:175. - Hetényi Varga I:108.