Áttekintés
Somorjai járás
A Kisalföldön, a Felső-Csallóköz északi részén fekszik, Illésházától 2,5 km-re délkeletre, a Légre (7,5 km) vezető országút mentén.
Közigazgatás
1960-ig önálló község, azóta Illésháza egyik településrésze és kataszteri területe. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolva 1960-ig annak megszüntetéséig a Somorjai járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Somorjai járás). Területe 4,06 km², a községterület 18,1 %-át alkotja. 1921-hez képest területének 15,2 %-át elveszítette (73 ha) Vitény önállósulásakor 1951-ben.
Népesség
1939-ben 310, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt. 2011-ben 310-en éltek itt, a község összlakosságának 14,1 %-a.
Történelem
Nevét elsőként egy 1239-ből származó oklevél említi Watha alakban, mint a pozsonyi vár birtokát. 1239-ben pozsonyi várbirtok; 1281-ben Salamon János és István az urai, de a birtokot hamarosan eladják a két Ongai fivérnek, Péternek és Farkasnak. 1295-ben a községet III. András (Endre) király az Olgyaiaknak adományozza. 1362-ben négy részre osztódik János fiai János és Miklós, László fiai Balázs és László, Péter fiai János és Miklós és Pál fia között.
Mai jelentősége
Napjainkban elöregedő településnek számít, mivel 1989-ig nem engedélyezték az építkezéseket és a fiatalság elvándorolt. Egy Škoda-autószerviz alkotja a település fő vállalkozását.
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851
Vatta, (Bél-), Poson m. magyar falu, közel a kis Dunához. Számlál 160 kath., 67 ref., 5 zsidó lak. Nagy részt a szarvai uradalom birja. Ut. p. Somorja.
Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914
Bélvatta, felsőcsallóközi magyar kisközség, 48 házzal és 308, túlnyomó részben róm. kath. vallású lakossal. Ma a vármegyében csupán két Vatta nevű község van, ú. m. Bélvatta és Vajasvatta; hajdan ezeken kívül még Vatta és Bánkvatta is szerepelt. 1239-ben Votha néven, mint Pozsony várának tartozéka van említve. 1281-ben Salamon János és István az urai, a kik birtokukat Ongai Péternek és Farkasnak adják el, melyre 1295-ben az Olgyayak III.
Mészáros András
Filozófus, filozófiatörténész, egyetemi tanár, az MTA külső tagja.
Pozsonyban érettségizett 1967-ben. 1973-ban
a pozsonyi Comenius Egyetemen filozófia–magyar szakos tanári oklevelet
szerzett.
1973–1983-ban a Comenius Egyetem
tanársegédje, adjunktusa. 1983–1993-ban az SZTA Filozófiai Intézetének
tudományos munkatársa. 1993-tól a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalmi
Tanszékének adjunktusa, docense (1995), professzora (2000), 1997–2003-ban
tanszékvezetője. 2006-tól a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai
Tanulmányok Kara Nemzeti és Nemzeti Kisebbségek Intézetének vezetője. A
filozófiai tudomány kandidátusa (1982).
Számos szlovákiai és magyarországi
tudományos társaság tagja. Több szakmai fórum szerkesztőbizottságában
tevékenykedik.
2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia
külső tagjává választották.
Kutatási területe a magyar filozófia
története, a filozófia és az irodalom határterületei. Több szakmai társaság
tagja. Munkásságát 2010-ben a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díjával ismerték
el.
Főbb
művei:
Vandrák András filozófiai rendszere,
1980; Arisztotelész esete Phyllisszel,
1993, átdolgozott változata: A
transzcendencia lehelete, 2001; Idő
által homályosan, 1999; A filozófia
története Magyarországon a kezdetektől a 19. sz. végéig, 2000; A felső-magyarországi iskolai filozófia
lexikona, 2003; Mozgó halhatatlanság,
2006; Kételkedők breviáriuma, 2013.
Nemzetiség
| Nemzet | Fő | Arány |
|---|---|---|
| magyarok | 349 | 96% |
| szlovákok | 11 | 3% |
| németek | 1 | 0% |
| egyéb | 1 | 0% |
| összlétszám | 362 |