Csallóközaranyos

Az Alsó-Csallóközben, Komáromtól 9 km-re nyugatra a Duna bal partjának közelében fekszik. Keletről Komárom, északról Megyercs, nyugatról Ekel és Nagykeszi, délről Ács és Komárom (Magyarország) határolja. Érinti a Komárom-Pozsony közti 63-as főút és a vasútvonal is (2 megállóhely Aranyoson és Felaranyoson). Mellékút köti össze Megyerccsel (6 km).

Közigazgatás

A Nyitrai kerülethez és a Komáromi járáshoz tartozó község. 1920-ig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozó nagyközség. Csehszlovákiához csatolva végig a Komáromi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. Területe 1945 után 18 %-kal nőtt (29,92 km²-ről 35,41-re), amikor Felaranyost Ekeltől Csallóközaranyoshoz csatolták át. 2007-ben a nemzetközi határ módosítása miatt területe 10 hektárral csökkent, 35,31 km²-re. Csallóközaranyos község katasztere három településrészre oszlik: Aranyos (Zlatná na Ostrove), Felaranyos vagy Fölaranyos (Horná Zlatná) és Nagylél (Veľký Lél).

Népesség

A község lakosságszáma viszonylagos stabilitást mutat. A korábban tisztán magyar településen a lakosságcserével jelent meg a szlovák lakossága, arányuk lassan növekszik, de a lakosság 85 %-a még mindig magyar nemzetiségű. A lakosság 44 %-a római katolikus, 22 %-a református vallású. Számottevő a roma kisebbség (16 %) aránya.

Történelem

A falu helyén már a kőkorban is éltek emberek, Nagylélen sok római kori emlékre bukkantak (többek között egy híd maradványaira). Neve az egykori csallóközi aranymosással függ össze. Első írásos említése 1094-ből származik (Locus Aureus néven). 1267-ben IV. Béla, majd 1277-ben Kun László látogatta meg az aranyosi vadászterületeket. A falu eredetileg a Duna-part közelében feküdt, de a 17. században a folyó a partot alámosta és Aranyost mai helyén építették fel. Az új falut az Érsekújvárt megszálló törökök 1676-ban felgyújtották, ezután hosszú ideig lakatlan volt. Határában feküdt az egykor a gróf Cseszneky család birtokában lévő Bök (Alsó- és Felsőbök) falu, melynek lakói a török támadások elől Aranyosra menekültek és később sem települtek vissza. A 18. században települt újra, a szomszédos településekkel (Nagylél, Örkény, Ontopa, Fölaranyos) előbb Aranyos, majd 1908-tól Csallóközaranyos néven egyesült. 1787-ben 104 házában 837 lakos élt. 1828-ban 110 háza volt 664 lakossal. A falut a 19. században hatszor öntötte el az árvíz, 1890-ben pedig csaknem teljesen leégett. 1847-ben az Erdélyből érkező sáskajárás pusztított, sok nádfedelű ház tetejét falták fel a sáskák. Lakói mezőgazdasággal foglalkoztak. A molnárok céhe Komáromhoz tartozott. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. A szocializmus alatt egy bányaelemeket gyártó (mára megszűnt) vállalat működött a faluban.

Mai jelentősége

A faluban számos műemlék található: református temploma 1794-ben, római katolikus (Szt. István-) temploma 1935-ben, a Zichy-kúria 1800 körül épült. A dunai Nagyléli-szigetet a nyárfákon fészkelő értékes vízimadarai miatt 1974-ben természetvédelmi területté (9,14 ha) nyilvánították.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

ARANYOS. Alsó, és Felső Aranyos, két magyar falu Komárom Vármegyében, birtokosai több Uraságok, lakosai 56reformátusok, fekszik Komáromtól más fél mértföldnyire. Határjai középszerű termékenységgel bírnak, réttyek, ’s legelőjök nagy, más javaik is lévén második Osztálybéliek.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Aranyos, magyar f. Komáromhoz nyugotra 1 1/2 mfdnyire, a posoni országútban, s az öreg Dunától csak 300 öl távolságra fekszik. A helység több, pusztákból egyesült, u. m. Aranyos, felső és alsó Örkény, alsó és felső Bök, Újtelek, Vidaháza és Aranyostelekből; és hajdan ott volt, hol most a Duna közepe van; de mivel a Duna nagyon szaggatta, lakosai jelen helyökre költöztek. Aranyos nevét hihetőleg onnan vette, hogy valamint hajdan, úgy most is sok aranyat rak-le az iszap a Duna zátonyain, mit az aranyászok kimosván, Győrbe szoktak beváltás végett elvinni. Határa egészen róna, s a fennelőszámlált pusztákkal együtt 5365 hold, mellynek fele szántóföld, fele pedig rét és Jegelő. Földe kevés székes területet kivéve, termékeny fekete agyag, melly búzát, rozsot, tengerit, árpát, zabot, kendert, repczét, burgonyát terem. A szarvasmarha- és lótenyésztés, valamint áltáljában a gazdaság jól űzetik. A Dunán kívül vannak több apró tavai, mellyek Poson megyei vizekkel telnek-el, s míg ki nem eresztethetnek, a legelőt és rétet pusztítják. A lakosok száma 1222, mellyből reform, férfi 398, nő 433; s ezeknek van itt anyaegyházuk, kath. férfi 165, nő 156; zsidóférfi 16, nő 19. Nyelvökre nézve magyarok; czigány van 17 férfi, és 18 nő. Az elöszámlált lakosok nagy-részt nemesek, mert összesen 181 nemescsalád lakik itt; a honnan úrbéri telkek sincsenek, hanem az egész határ allodialis nemesi birtok. Egyébiránt van 39 zsellér, 4 szabó, 3 kovács, 3 csizmadia, 1 asztalos, 1 pintér, 1 czipész, 6 molnár, kik a révkomáromi czéhhez tartoznak, 5 takácsmester, és 2 kontár takács, 1 kontár czipész. A lakosok főfoglalatossága földmívelés lévén, az elősorolt kézmívesek is részben ezt űzik. — Birtokosok: Magyary, Hollósy, Domonkos, Pázmány, Csóka, gr. Zichy, Nagy, Vörös, Sándor, Aranyosy, Karácsonyi, Csepy, Molnár, Farkas, Csényi, Töltésy-Mészáros, Csejtey, Osvald, Németh, Balogh, Vízváry, Both, László, Deáky, Szarkass, nemes családok.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Aranyos, dunamenti magyar nagyközség, 286 házzal és 928 ev. ref. és 709 róm. kath. vallású lakossal. Van postája, távírója és vasúti állomása. Ősidők óta megült hely, melynek kőkori leletei nevezetesek; a szomszédos, de e községhez tartozó Nagylél pusztán pedig számos római leletre bukkannak és egy hajdani római hídnak az alapépítménye ma is látható. Okleveles említése is már 1094-ben történik, Aureus locus néven, a mikor itt Dávid herczeg a tihanyi apátságnak birtokot adományoz. Framatiának is nevezték. Nevét tulajdonképpen a Duna aranyt hordó fövenyéről vette és lakosai aranymosással foglalkoztak. 1267-ben IV. Béla is megfordult itt és ez alkalommal Zolut fia Sebestyént, a szolgagyőri várszolgák közűl, nemesi rangra emelte. Ebben az időben egy másik Oronos nevű falu is felmerül; ez a mai Felaranyos puszta, Ekel határában. 1277-ben IV. László is járt Aranyoson és innen keltezte egyik oklevelét. 1356-ban Aranyosi Koncha Miklós, majd Cylewan nevű nemes özvegye vannak említve birtokosokként, 1437-ben Kistanyi Lewkes Mátyás, 1485-ben Aranyosi Konthia Mihály fia Péter, 1511-ben pedig Csóka Albert és Aranyosi Gáspár diák. Egy részére 1581-ben Sigmondics Péter, fia Gáspár, ennek mostohája, Nagy István és Maizin György királyi adományt nyernek. 1615 előtt Pázmány Ferencz, 1615-ben pedig Csabay György neje Csóka Erzsébet, alsóaranyosi birtokukat Pál Jánosnak zálogosítják el. 1700-ban Sándor Istvánt iktatják több nemes telekbe. 1848-ban huszonöt nemes közbirtokosa volt. Most Karcsay Lászlónak, Uray Imrének, Brokes Istvánnénak és Erdélyi Isvánnak van itt nagyobb birtokuk. Említésre méltó négy urilaka, melyek közül az egyiket Magyary Kossa József építtette s ez most Beniczky Lajosnéé, a másikat Szathmáry Dániel építtette, s ez most Brokes Istvánnéé, a harmadikat Erdélyi Pál építtette, ez Parall Ferencznéé, a negyedik Karcsay Lászlóé, melyet ő maga építtetett. A község egyházát Pázmány érsek is már a régiek között említi, de ez nem a mai református templom, mely csak 1794-ben épült. A református egyház több, XVII. és XVIII. századbeli érdekes ötvösművet őriz. A község mellett sánczolta el magát 1849-ben az osztrák sereg egy része. A mult század folyamán hat ízben pusztította az árvíz. Az utolsó árvízveszedelem 1899 szeptember havában volt, 1890-ben pedig nagy tűzvész pusztított a községben. Ide tartoznak Bökk, Nagyléh, Osztopa, Thebehát és Újtelek puszták. Ez utóbbi 1449-ben már a mai néven, az akkori írásmód szerint Wythelek alakban szerepel. Bökk puszta helyén hajdan Alsó és Felső-Bökk községek feküdtek. 1387-ben Alsou Buk, 1422-ben egyszerűen Bwk alakban a komáromi vár tartozékai. 1519-ben Felsőböki Markházy György és Alsóböki Jakab deák bírják. Úgy látszik, a török időkben pusztult el és szünt meg község lenni; 1700-ban egyik részére Sándor István kap királyi adományt. A mai Osztopa puszta nevében a hajdani Ontopa elpusztult község neve rejlik. Már 1449-ben szerepel. 1700-ig Aranyos sorsában osztozott s szintén a török dúlások alatt pusztult el. 1700-ban Sándor Istvánt iktatják itt egy részbirtokba, 1729-ben pedig a Jankovich és a Fejérváry családok voltak a földesurai. A mult század elején Ghyczy Mátyásnak volt itt birtoka és kastélya, mely most is a Ghyczy családé. Hajdan az érseki nemes székhez tartozott. A mostani Nagylél puszta Kis- és Nagylél helységek maradványa. 1434-ben találjuk első nyomát, a mikor Pál és Vilmos, fraknói grófok Molnári Kelemen győri püspöknek és testvéreinek, Istvánnak és Domonkosnak adományozzák. 1659-ben Körcsy Ferencz és Ilona bírják. 1697-ben Sembery Imre a maga itteni birtokát Szalay Istvánnak zálogosítja el. Később a Ruttkay, Karcsay, Szathmáry, Csajághy és a Justh családok voltak az urai. Ősi templomával együtt a török világban pusztult el. Az aranyosi határban olvadt Vidaháza puszta is, mely 1449-ben Wydhaza alakban van említve. A hajdani Felső-Örke falut ma csak egy útcza választja el Aranyostól. Már 1268-ban mint terra Vrkey a komáromi vár tartozéka volt. 1387-ben Ó és Új-Urke, 1449-ben pedig Ewrke fordul elő. 1460-ban Eörken még mindig komáromi várbirtok. A mai Asszonytelek nevű legelő is már 1268-ban van említve, Oxunteluke alakban. Aranyos község a XVII. században a Dunához közelebb feküdt, de a víz alámosta és nagy részét elpusztította. Ekkor telepedtek át a lakosok a mai helyre. A török világban elpusztult és sokáig néptelen volt. Újabb települését nagyban elősegítette a határában elpusztult községek lakosainak hajléktalansága, minthogy ezek a Dunától távolabb eső, mai helyére történt települése alkalmával, lakosságát jelentékenyen szaporították.