Bátorkeszi

Református prédikátor, költő, gályarab.

Tanulmányairól annyit tudunk, hogy 1661-ben a Sárospataki Református Kollégiumban tanult. Feltehetőleg ott végezte középiskolai tanulmányait is. Itt ismerkedett meg Csúzi Cseh Jakabbal, a későbbi pápai református püspökkel.

Első munkahelyén a pápai református iskolában 1663-tól 1666-ig tanított. 1669 és 1674 között Veszprémben református lelkész.

1674. március 5-én a pozsonyi törvényszék a Wesselényi-féle összeesküvés ürügyével, egyik vádlottként őt is először fővesztésre, majd gályarabságra ítélte. Először Berencs (ma Branc) várában raboskodott, majd 1675. március 10. után Nápolyban került gályára. Nemzetközi (főként holland) nyomásra a fogoly lelkészek csoportjával együtt 1676. február 12-én szabadult. A veszprémiek nem töltötték be helyét, több alkalommal is folyamodtak érte, pénzzel is segítették rabságában.

Hazatérve, 1678 és 1680 között Veszprémben lehetett lelkipásztor, de helyét 1680-ban már Hodosi Sámuel foglalta el. Más adatok szerint Tihanyban volt lelkipásztor és 1692 novemberében már nem élt.

Triesztben, két rabtársával együtt írta a Gályarabságra hurcolt prédikátorok éneke (Cantio Elegans) című hosszabb költeményt.

Református lelkész, pomológus.

Apja, Kováts Péter is református pap, egyházi tanácsbíró és író volt.
A hittudományokat a pápai református főiskolán hallgatta, ezt követően néhány évig káplánként szolgált és 1834-ben 27 éves korában került református prédikátornak Bátorkeszire, ahol 53 évig működött.
Lelkipásztori teendői mellett 1840-től tudományos alapossággal kezdett foglalkozni a gyümölcsészettel, és korának egyik legjelentősebb magyarországi pomológusaként tartották számon. Az 1850-es évek második felében egy hosszabb nyugat-európai körutat tett, hogy ismerkedjen a korszerű gyümölcstermesztési módszerekkel. Időzött Württembergben, a Rajna menti híres gyümölcstermelő vidéken, megfordult Belgiumban, Hollandiában, Poroszországban.
A Bátorkeszin kialakított több holdnyi gyümölcsfaültetvénye idővel országos hírre tett szert, sőt Kováts nevét külföldön is megismerték. Gyümölcscsemetéi iránt belföldön és külföldön egyaránt nagy volt az érdeklődés, egy hajórakománnyal még Afrikába is jutott belőlük.
A különböző kiállításokon, így az 1873. évi bécsi világkiállításon is az általa nemesített fajták rendre díjakat, elismerő okleveleket nyertek. Megkapta a Ferenc József-rend polgári aranyérdemkeresztjét is.
A korabeli magyarországi szaklapokban (Magyar Gazda, Falusi Gazda, Kertészgazda, Borászati Füzetek) és külföldi folyóiratokban is folyamatosan publikált. Önálló kiadványait inkább részletes termékkatalógusoknak nevezhetnénk (Kalauz a gyümölcsfaültetés, nyesés és a bátorkeszi faiskolában található s csemetékben vagy oltóvesszőkben megrendelhető gyümölcsfajok körül, 1861; A bátorkeszi gyümölcs- és szőlőfa-telepek név- és árjegyzéke az 1868-69. és 1869-1870. idényre ismeretterjesztő közleményekkel, 1868-69; A bátorkeszi gyümölcs- és szőlőiskola leíró névsora, 1875. A bátorkeszi magyar iskola 2001. április 28-án felvette Kováts József nevét.

Temesvárott született 1819. április 7-én.

Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Hohenheimben gazdasági tudományokat hallgatott.
Két öccsével honvédtisztként vett részt az 1848/49-es magyar szabadságharcban. Republikánus szellemű cikkeket is írt a lapokba, ő szerkesztette az 1849. június 1-jétől 1849. július 7-ig Pesten kiadott Der Vierzehente April c. politikai néplapot, amelynek 33 száma jelent meg. Emiatt később az osztrák haditörvényszék halálra ítélte. Külföldre menekült: előbb Vidinben és Aleppóban volt, ezt követően Boszniába, majd Konstantinápolyba ment.
Az 1850-es években kegyelmet kapott és Pesten telepedett le, ahol közreműködött a Pester Lloyd c. német lap megalapításában. Rendszeresen publikált más lapokban is (Magyarország, Századunk, Pesti Napló, Budapesti Hírlap stb.).
Az 1850-es évek végén Bátorkeszin telepedett le, ahol gazdasági tevékenységbe fogott.
Az 1860-as évektől bekapcsolódott Esztergom vármegye közügyeinek alakításába. A köbölkúti kerületben három alkalommal is országgyűlési képviselővé választották. Kezdetben Deák párti volt, a fúziót követően az ellenzékhez csatlakozott.
Az 1884. évi választásokon kormánypárti programmal korteskedett és ismét képviselő lett.
Sírja Budapesten, az Új köztemetőben található, a sírkövön születésének dátuma pontatlan.

Az esztergomi Szent Benedek-rend gimnáziumában érettségizett. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelet.
Oktatói tevékenységét 1905-ben Cegléden kezdte, 1912-ben a budapesti Szent István Gimnázium tanára lett. 1925–1940 között, nyugdíjba vonulásáig a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára volt.
Pedagógusi munkája mellett tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozott. Magyarul ő írta az első részletesebb ismeretterjesztő művet a radioaktivitásról és a rádiózásról. Sok száz cikket és fordítást közölt a Mathematikai és Fizikai Lapokban, a Természettudományi Közlönyben, az Urániában és más folyóiratokban. Zsidó származása miatt 1941 után már nem publikálhatott a saját neve alatt.
Főbb művei: Drótnélküli telegráfia, 1921; A radioaktív anyagok, 1921; Az anyag mesterséges átalakítása (ötrészes cikksorozat a Természettudományi Közlönyben), 1922.
Budapesten hunyt el valamikor 1944-ben.

Énektanulmányait Anthes György, az európai hírű Wagner-tenor irányításával végezte. 1920-ban szerződtette az Operaház. 1920–21-ben az Operaház ösztöndíjasa, 1921–1948 között magánénekese, 1943-ban az Operaház örökös tagja lett.
A Zeneakadémia és a bécsi konzervatórium tanára volt.
Zeneműfordítói tevékenysége is jelentős, számos operát és több mint 600 dalt ültetett át magyarra. Elsősorban Wagner-zenedrámák hőstenor szerepeiben nyújtott emlékezetes alakítást. Nagy vivő erejű, kiegyenlített hangját idős koráig megőrizte. Hetven esztendősen mint Stolzingi Walter (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok) aratott kirobbanó sikert. Dalesteket még a hetvenes évek elején is adott.
Főbb szerepei: Erik (Wagner: A bolygó hollandi); Tannhäuser (Wagner); Lohengrin (Wagner); Trisztán (Wagner: Trisztán és Izolda); Walter von Stolzing (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok); Siegmund (Wagner: A walkür); Pedro (D’Albert: Hegyek alján); Galicin herceg (Borogyin: Igor herceg).
Budapesten hunyt el 1976. október 8-án.

Vegyész, tudomány- és művelődéstörténész, irodalomkritikus, szerkesztő.

Négy éves koráig lakott Bátorkeszin. Általános iskolai tanulmányait Köbölkúton végezte (1964), az érsekújvári gimnáziumban érettségizett 1967-ben. A prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán tudományos kémiából szerzett oklevelet 1972-ben. (1969–1970-ben a prágai Ady Endre Diákkör elnöke volt.)
1972–1975-ben Pozsonyban a Szlovák Tudományos Akadémia Polimer Intézetének munkatársa, a polimerek elektronspin-rezonanciás spektroszkópiai vizsgálatával foglalkozott.
1975–1995-ben a pozsonyi Hét kulturális és közművelődési hetilap szerkesztője, 1989 decemberétől 1995 májusáig főszerkesztője volt. 1995–2013 között a Szlovák Rádió magyar adásának (Pátria Rádió) szerkesztő-riportere. 1997–1998-ban a pozsonyi magyar gimnázium óraadó biológiatanára, 2001–2005-ben a budapesti Műszaki Egyetem komáromi kihelyezett nappali tagozatának óraadó tanára (tudomány- és technikatörténet), 2003–2009-ben a Szabad Újság hetilap kulturális rovatának szerkesztője, 2004–2008-ban a komáromi Selye János Egyetem óraadó tanára (magyar művelődéstörténet). 2018 áprilisától a ma7.sk internetes portál szerkesztője.
Újságírói és szerkesztői tevékenysége elsősorban az irodalommal, a sajtótörténettel, a zene- és képzőművészettel, a művelődés- és tudománytörténettel, valamint a tudományos ismeretterjesztéssel kapcsolatos. Az 1970-es években elbeszéléseket, az 1980-as és 1990-es években ismeretterjesztő hangjátékokat is írt.
Mintegy 45 tankönyvet és több szakkönyvet (pl.: Geológia, 1988; A zöldségfélék betegségei és kártevői, 2005; A díszfák betegségei és kártevői, 2005; A gyümölcsfák és a szőlő betegségei és kártevői, 2007; Lengyel Tünde–Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébet, 2010.) fordított csehből és szlovákból magyarra.
1989–1993-ban a Csemadok OT Elnökségének tagja, 1990-ben egyik alapítója és 1996-ig alelnöke volt a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaságnak. 1990-től tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, 2008–2013 között a Tudományos és Ismeretterjesztő Szekció elnöke. 1990-től tagja a Szlovákiai Fordítók Társaságának.
Díjai: Madách Imre–nívódíj (1985); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2006); Hevesi Endre-díj (2007); Palást község polgármesterének díja (2010); Magyar Köztársasági Aranyérdemkereszt (2011); a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díja (2012).
Jelenleg Nyárasdon él.
Főbb művei: Ember a szóban (irodalomkritikák), 1985; Ki kicsoda Kassától–Prágáig? (társszerző), 1993; A magyar tudomány évszázadai I–II. (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 1994; 1996; A magyar sajtó Szlovákiában 1945 után (In: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II. Oktatásügy, közművelődés, sajtó, p. 378–426), 1998; Gondolatokból épült katedrális (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 2001; A mi huszadik századunk (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző), 2001; Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok (földrajztörténeti tanulmányok), 2003; Az ókor emlékezete. A sziklarajzoktól az ábécéig (írástörténeti monográfia), 2004; A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004 (társszerző) 2004; Séta egy kertben (irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok), 2005; Bűvös táblázat. A kémiai elemek kultúrtörténete (kémiatörténeti monográfia), 2006; Tankönyvek hősei I. (tudománytörténeti tanulmányok), 2008; A pálya szélén, avagy egy szigetlakó feljegyzései (irodalmi, művelődéstörténeti tanulmányok, publicisztikai cikkek), 2009; Hősök (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző), 2009; A stresszelmélet megalkotója. Tudományos tanácskozás Selye János születésének 100. évfordulója alkalmából (szerkesztő és társszerző), 2009; A tudomány szolgálatában. A szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztő irodalom képviselőinek arcképcsarnoka (életrajzok), 2010; Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diákkör története, 2012; Zsinórpadlás (Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel – tudomány- és technikatörténeti tanulmányok), 2013; A tudomány apostolai I. A-K (felvidéki tudóslexikon), 2013; A tudomány apostolai II. L-ZS, 2014; Táncba szőtt történetek. A prágai Nyitnikék története (szerk.), 2017.