Réte

A község a Kisalföldön, a Mátyusföld nyugati részén, a Vízközben fekszik, Szenctől 5 km-re északkeletre, Galántától 25 km-re nyugatra, a Pozsony-Budapest vasúti fővonal mentén (megállóhely). Mellékutak kötik össze Szenccel, Magyargurabbal (4,5 km) és Pozsonyboldogfával (1,5 km). Nyugatról Szenc, északnyugatról Pozsonyboldogfa, északról Csataj, északkeletről Magyargurab, keletről Újvilágmajor, délről Királyfa községekkel határos. Északi határát a Zichy-patak alkotja.

Közigazgatás

A Pozsonyi kerülethez és a Szenci járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Szenci járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1949 között a Galántai járáshoz, 1949-1960 között a Szenci járáshoz, majd 1960-1996 között ismét a Galántai járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony vármegye, Galántai járás). Ebben az időszakban Csatajjal és Magyargurabbal közös határa egyben államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Közigazgatási területe 1921/1939-hez képest csak minimális mértékben változott (10,04 km²-ről 9,92 km²-re csökkent). A második világháború után a korábban Szenchez tartozó Újvilágmajort is Rétéhez csatolták (7,74 km²), 2002-ben önálló községgé alakult.

Népesség

Réte a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. A község 1991-2001 között elveszítette korábbi magyar többségét. 1910-ben a magyarok a lakosság több mint háromnegyedét alkották, jelentős cigány (12,1 %) és német (5,6 %) közösség is élt itt ekkor. 1910-1939 között a népességgyarapodás 30,7 %-os volt (1067-ről 1395-re nőtt a község lakossága). A magyar nemzetiségűek a második világháborúig a lakosság túlnyomó többségét alkották. Az 1945 utáni kitelepítéssel és reszlovakizációval a helyzet megváltozott és a község vegyes lakosságúvá járt. A 2001-2011 közötti időszakban elsősorban a betelepülés révén a lakosságszám 11,2 %-ával növekedett, a szlovákok aránya 59,4 %-ra nőtt, a magyaroké 39,7 %-ra csökkent. A községben roma közösség is él, arányuk 12,6 %. Zsidó közösségét 1944-ben a fasiszták elpusztították (1921-ben 42 fő). 2011-ben a lakosság 56,1 %-a volt római katolikus vallású, a reformátusok aránya 1921-hez képest felére (35,5 %-ról 16,2 %-ra) csökkent.

Történelem

Területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. Írott forrásban elsőként IV. Béla egyik oklevelében 1256-ban említik "Rethe" néven egy olgyai birtokvitával kapcsolatban, melynek egyik részvevője a rétei Péter magiszter volt. A falu a 13. század közepétől indult fejlődésnek, a pozsonyi váruradalomhoz tartozott, lakói nemesi előjogokat élveztek. A század végén trencséni Csák Máté birtoka volt, majd ennek leverése után a királyé lett. 1368-ban "terra Rethe" alakban említik, egyik birtokosa Rétei János volt, ugyanekkor Pongor neje Erzsébet, itteni birtokrészét Rétei Lászlónak adja el. 1398-ban Nagy-Ilkai Mihály fia János, itteni birtokát eladja Borsai Jánosnak. 1469-ben súri Szüllő Mihály és Borsai Pál erőszakkal foglalják el Réthei György birtokát és kúriáját. Már a 15. században számos nemesi birtokosa volt. 1438-ban Körtvélyesi Mihály is egyik nemesi birtokosa. 1525-ben a Márkus, Karátsony, Prikkel, Imely, Sándor és Dóka család is birtokosa. Református egyházi gyülekezete 1595-ben alakult meg. 1667-ben, a mikor nevét "Reden" alakban írják, a Méhes és a Balogh család osztozkodnak itteni birtokukon. Lakói részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban, a fejedelem egyik hadvezére Rétei György volt. Pozsony vármegye egyik artikuláris helye. Református iskoláját 1813-ban, a római katolikus iskolát 1878-ban alapították. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Szenci járásához tartozott. A szlovák iskolát 1935-ben nyitották meg. Önkéntes tűzoltóegyletét 1883-ban alapították. Művelődési otthonát 1972-ben adták át. Lakói mezőgazdasággal, állattartással, fuvarozással foglalkoztak.

Mai jelentősége

A községben magyar és szlovák alapiskola, valamint szlovák nevelési nyelvű óvoda működik. Református temploma a 18. században, barokk-klasszicista stílusú római katolikus (Szt. István-) temploma a 19. század elején épült.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Magyar falu Pozsony Várm. földes Ura Gr. Pálfy Uraság, lakosai katolikusok, és reformátusok, ’s számos Nemesek lakják, fekszik Puszta Fődémeshez fél mértföldnyire, ’s némelly Pozsonyi Lakosok ide adgyák gyermekeiket a’ Magyar Nyelvnek megtanúlása végett; határja jól termő, vagyonnyai külömbfélék, eladásra alkalmatos módgyok van.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Réthe, népes magyar helység, Poson vmegyében, Szenczhez keletre 1 órányira: Lakja 491 kath., 49 ev., 337 ref., 149 zsidó. Ref. anyatemplom, s ekklésia, synagóga. Róna határa szép kiterjedésü és termékeny; rétje, legelője elég; szarvasmarhával nevezetes kereskedést űz; sok juhot tart. F. u. számos közbirtokosok és nemesek. Ut. p. Cseklész.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Réte, mátyusföldi magyar kisközség, 202 házzal és 1079, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal, de a reformátusok is elég számosan vannak itt. E községgel 1256-ban Petrus de Rethe nevében találkozunk. 1310-ben már mint lakott hely, Terra Rethe néven van említve. A pozsonyi várföldekhez tartozott, és lakosai nemesi előjogokat élveztek. Legrégibb nemesi bírtokosául 1061368-ban Rethei Jánost ismerjük, de ugyanekkor Pongor neje Erzsébet, itteni birtokrészét Lászlónak adja el. 1398-ban Nagy-Ilkai Mihály fia János, itteni birtokát eladja Borsai Jánosnak. 1469-ben súri Szüllő Mihály és Borsai Pál erőszakkal foglalják el Réthei György birtokát és kúriáját. Már a XV. században számos nemesi birtokosa volt. 1438-ban Körtvélyesi Mihály is egyik nemesi birtokosa. 1525-ben a Márkus, Karátsony, Prikkel, Imely, Sándor és Dóka család is possessora. 1667-ben, a mikor nevét Reden alakban írják, a Méhes és a Balogh család osztozkodnak itteni birtokukon. A mult század elején Borló Istvánt is nemesi birtokosai között találjuk. A község határában több pogánykori őr- és sírhalom van; az úgynevezett Zöldhalomról a lakosok azt állítják, hogy földjét a törökök süvegeikben hordták össze. A község mai templomai közül a róm. kath. 1817-ben, az ev. ref. templom pedig 1769-ben épült. A református egyház birtokában több értékes ötvösmű van és pedig: egy kisebb aranyozott ezüst-kehely, melyet 1691-ben debreczeni Eötvös István és felesége Garai Erzsébet ajándékozott az egyháznak, továbbá egy nagyobb aranyozott ezüst-kehely, melyet Tisza Lászlóné szül. Szénás Rebeka ajándékozott 1778-ban; 1694-ben Maróthy János és Raczik Kata egy aranyozott ezüst-tányért ajándékoztak. A község dűlő-nevei közül az egyik egy régi, elpusztult községnek az emlékét tartja fenn. Ez Melénte, mely 1309-ben Milenthe néven szerepel, a mikor Károly király a birtokot Máthé nádor tárnokának, Márton mesternek adományozza. 1331 előtt már Kenéz comes a birtokosa, kinek fiai Fodor Istvánnak örökítik el. Ide tartozik Pörös major is. A községnek van saját postája; távírója és vasúti állomása Szempcz és Réte őrház.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Réte. Már az őskorban megült hely s ezt a határában emelkedő pogánykori őrhalmok is bizonyítják. Első írott nyoma 1256-ból a Rethe nemesi család nevében bukkan fel. 1310-ben mint Terra Rethe a pozsonyi várföldek sorában szerepel. 1368-ban a Rethei-család birtokolja, 1391-ben a Nagy-Ilkaiak itteni birtokukat eladják Borsai Jánosnak. Idővel földesúr még a Körtvélyesi-, Márkus-, Karátsony-, Prikkel-, Irnely-, Sándor-, Dóka-, Méhes-, Balogh- és Borló-család. 1667-ből felmerül neve Reden alakban is. A község területe 1745 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 1395.

K. Thúry György (szerk.): Nyitra - Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék. A felvidéki útmutató gyűjteménye (1940)

Réte kk. galántai járás. Határában régi őrhalmok. 1310-ben a pozsonyi várföldek sorában szerepel. 1368-ban a Réthey családé. 1667-ben Reden alakban is említik a nevét. Területe: 1.745 k. h. Lakosság: 1.395 Ebből magy.: 1.354, német: 7, szlovák: 29. Magy. beszél: 1.380. Vallás szerint; r. k. 856, réf.: 433, ev.: 75, izr.: 28. Fb. I. 3, II. 4, III. 55. Népsűrűség: 139. Lakóház: 280. Szolgabírói kirendeltség: Szenc. Püig. tsz. Érsekújvár, ah. jb. közj. Galánta, csö. Szenc. Vasúti megálló, posta és távbeszélő helyben.