Nagysalló

A község a Garammenti-hátság dombvidékének keleti, Garam felé lejtő oldalán, enyhén dombos, mezőgazdaságilag művelt területen fekszik, a Nagy sár-patak (Lužianka) partján, Zselíztől 13 km-re északnyugatra, Lévától 20 km-re délnyugatra, Érsekújvártól 38 km-re keletre, a 75-ös országos főút és a Párkány-Léva vasútvonal (megállóhely) mentén. A falutól 3 km-re délnyugatra elágazó 588-as út Köbölkút (30 km) és Dunamocs (45 km) felé, az 1575-ös út pedig Kálna (12 km) felé teremt összeköttetést. Elődközségei, Nagysalló, Kissalló és Hölvény teljesen egybeépültek már a 19. században. Határában két kisebb erdő (Hölvényi-, Zálogos-erdő) található, a 19. században az erdőterület többszöröse volt a mainak, a kiterjedt Sallói-erdőt (Primaciális-erdő) teljesen eltűnt. Délkeletről Zselíz és (rövid szakaszon) Farnad, délnyugatról Málas, nyugatról Fakóvezekény és Barsbaracska, északról Alsópél és Barsendréd, északkeletről Tőre, keletről pedig Sáró és Garamszentgyörgy községekkel határos. Farnaddal közös határa egyben Bars és Esztergom megyék történelmi határát alkotja.

Közigazgatás

A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1508-ban elnyert mezővárosi rangját a 19. század végén elveszítette, ezután nagyközségként 1920-ig Bars vármegye Lévai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Zselízi járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után a Lévai járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Lévai járás). 1965-ben hozzácsatolták Kissallót és Hölvényt. A község három kataszteri területre (Nagysalló - 32,16 km², Kissalló - 3,93 km², Hölvény - 7,84 km²) és négy településrészre (előbbiek és a Nagysalló kataszteréhez tartozó Zálogosmajor) oszlik. Kissalló 1945-ben területének 51,1 %-át (4,12 km²) elvesztette, amikor Bimbolapusztát az újonnan alakult Ursínyovo (1948-tól Medvecké, 1990-től Fakóvezekény része) községhez csatolták. Nagysalló és Hölvény kataszteri területe az elmúlt száz év során nem változott.

Népesség

Elődközségeinek 1910-ben 3586 (ebből Nagysallónak 2588), 1921-ben 3718 (2691), 1939-ben pedig 3799 (2727) csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosuk volt. 1939-1991 között népességének csaknem egynegyedét elveszítette (23,4 %). Az 1945 utáni kitelepítések erősen sújtották, Nagysalló magyar lakosságának 1/3-át, Kissallóénak 1/5-ét, Hölvényének pedig 2/5-ét kitelepítették és szlovákokat telepítettek a községekbe. 1970-ben a lakosság 49,9 %-a még magyar nemzetiségű volt, de 1991-re már a szlovákok alkották a többséget (54 %), a magyar nemzetiségűek aránya az asszimiláció révén 1991-2011 között 44,3 %-ról 28,9 %-ra esett. A romák aránya 10,8 %. A község négy településrészre oszlik: Nagysallón él a lakosság 74,6 %-a (2168 fő), Kissallón 13,4 %-a (389 fő), Hölvényen 11,1 %-a (323 fő), a Nagysalló kataszteréhez tartozó Zálogosmajoron pedig 0,9 %-a (27 fő).

Történelem

1156-ban „Surlou” néven említették először. 1293-ban az esztergomi érsekség birtoka volt. 1311-ben az érsekség megmaradt falvaival együtt Csák Máténak adózott. 1508-tól mezőváros. 1561-ben a török a környék falvaival együtt felégette. 1593-ban 196 adózó portája volt. 1662-től vásártartási joggal rendelkező mezőváros. 1664-ben a török adólajstrom szerint 264 háztartásában 411 fejadófizető élt. Lakosai főként mezőgazdaságból éltek. 1715-ben 75, 1720-ban 80 adózó háztartása volt. Egy 1746-os feljegyzés szerint 15 kézműves és 6 kereskedő működött a településen. A 18. században Aranyosmarót mellett a vármegye legjelentősebb vásáros helye volt. 1770-ben 1017 lakosa, 1786-ban 232 házában 252 család élt és 1241 lakosa volt. 1849. április 19-én itt verte meg Damjanich a Nyitra vonalát védő Ludwig von Wohlgemuth altábornagy csapatait. A falu magyar lakosságának jelentős részét (főként a reformátusokat) 1945–1948 között kitelepítették Magyarországra, illetve kényszermunkára deportálták a Szudétavidékre. 1948-ban szlovák nevét Tekovské Šarluhyól Tekovské Lužanyra változtatták. Termelőszövetkezete 1965-ben az Év Szövetkezete címet nyerte el. 1965-ben hozzácsatolták Hölvényt és Kissallót.

Mai jelentősége

A mezőgazdasági községben szlovák óvoda és szlovák-magyar tanítási nyelvű alapiskola működik. Szent Istvánnak szentelt római katolikus temploma 1745-ben épült barokk stílusban, a református templom pedig 1784-ben barokk-klasszicista stílusban. Az 1849-es nagysallói csata emlékművét 1876-ban emelték, a barokk Szentháromság-szobor 1755-ből való. Kissalló kastélya 17. századi eredetű.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

SARLÓ. Nagy Sarló, Velike Sarluhi. Mezőváros Bars Várm. földes Ura az Esztergomi Érsek, lakosai katolikusok, fekszik Lévához két mértföldnyire; határja jól termő, vásárjai népesek, vagyonnyaikat eladhattyák, réttyeik, legelőjök jók. SALLÓ. Kis Salló, vagy Sarló. Magyar falu Bars Várm. földes Urai több Urak, lakosai katolikusok, és másfélék is; Kis Salló, Nagy Sallónak filiája; határja meglehetős. HÖLVÉNY. Hulvinka. Magyar falu Bars Várm. földes Ura az Esztergomi Érsekség, lakosai katolikusok, és többnyire refornátusok, fekszik Báthoz nem meszsze, Nagy Sallónak filiája, határja jó, szőlö hegye, gyűmöltsös fákkal rakva van, fája, réttye is van, legelője elég, piatzozása nem meszsze Báton.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Nagy-Salló (Velke Sarluhi), magyar mezőváros Bars vgyében, Lévától délre 2 1/2 mfdnyire, 646 kath., 16 evang., 981 ref. lak. Kath. és ref. anyaszentegyházak. Róna és dombos határja mindennek bővölködik: van tágas legelője, jó rétje, földje, erdeje, sat. Lakosai szép csikókat szoktak nevelni; az itteni baromvásár hires. F. u. az esztergomi érsek. Nevezetes azon ütközetről, melly itt történt a csász. és magy. seregek közt 1849. apr. 19-kén, mellynek következtében a császáriak visszavonultak. Hölvény, (Hulwinki), magyar falu, Bars vmegyében, 87 kath., 5 evang., 167 ref. lak. F. u. az eszterg. érsek. Ut. p. Léva.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Innen éjszaknyugatra a Sári patak mellett találjuk Nagy-Sarló vagy (Nagy-Salló) jóllétnek örvendő nagy mezővárost, mely régebben az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. Véres csata folyt itt 1849 április 19-én, mely a magyar hadsereg győzelmével végződött. A harcz nemcsak a mezőn folyt, hanem magában Nagy-Sarló városában is, melynek minden házát, udvarát szuronyszegezve foglalták el. A megye az itt elesett honvédek emlékezetére Nagy-Sarló fő terén emlékoszlopot emelt.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Nagysalló, garamvölgyi magyar nagyközség, 2590 róm. kath., ev. ref. és ág. ev. vallású lakossal, kik között azonban az evang. reformátusok vannak a legtöbben. Ősrégi magyar község, mely 1112-ben már a zobori apátság birtoka, melyet azután Kálmán király a saját uradalmához csatolt. Az esztergomi káptalan XIV. századbeli statutumaiban Salló mint a barsi főesperesség egyik főbb helye van említve. 1311-ben az érsekség többi birtokaival együtt Csák Máté ezt a községet is feldúlta. 1488-ban már az esztergomi érseknek itt vámszedő helye is van. A török dúlások alatt sokat szenvedett a község, mert az 1561-iki érseki vizsgáló, jelentésében megjegyzi, hogy a törökök az egész vidéket kirabolták, elpusztították, a lakosságot leöldösték és Szentmiklóssy Márton akkori licentiatus plébánost is többszörösen megsebesítve, félig halva hagyták. 1579-ben a nagysallói lakosok a szent-benedeki convent előtt megveszik Farkas Ferencztől, Farkas Ferencz és betlenfalvi Turzó Katalin fiától a leveledi praediumot. 1620-ban Bélaváry Dávid volt itt az érsekség tiszttartója. 1650-ben már iskolája is szerepel és akkori rectora Bornemisza György volt. A Rákóczy-féle felkelés alatt is sokat szenvedett a község úgy, hogy lakosainak száma a felére szállott le. 1708-ban Farnad, Nagy-Ölved, Kural, Bart és Kéty esztergommegyei községek is a sallói érseki tiszttartó kerületéhez tartoztak. Az idő folyamán a község nevét hol Sarló, hol pedig Sárló változatokban találjuk, sőt a mult század elején Velke-Sarluhi tót néven is. Akkoriban híres lótenyésztése volt és vásárai is nagyon látogatottak voltak. 1849 április 19-én itt vívták ki a szabadságharcz egyik legszebb fegyvertényét a magyar csapatok. Ennek emlékezetére Bars vármegye közönsége 1876-ban szép gránit-obeliszket emeltetett, melynél Nagysalló hazafias közönsége a csata évforduló napján évről-évre lerója kegyelete adóját. Egyháza már 1397 előtt fennállott és két temploma volt, de a hívek a református vallásra tértek át. Templomai a török dúlások alatt pusztultak el. A mostani katholikus templom 1745 és 1750 közöt, a református pedig 1784-ben épült, az egyik ősi templom helyén. A községhez tartozó Nagyhalom dűlő a török világ emlékét tartja fenn, a mennyiben e halmot a törökök emelték a síkságon őrhelyül. A községnek van postája, távirója és vasúti állomása. Ide tartozik Zálogos puszta is. Mezőkissalló, sárvölgyi magyar kisközség, 682 róm. kath. és ref. vallású lakossal. Az esztergomi érsekség birtoka volt, de a XVIII. században az egri püspöké lett. A mult század elején Sándor József volt a nemesi birtokosa, most pedig Kelecsényi Rafaelnek van itt nagyobb birtoka. A XVIII. század másik felében Male-Sarluski tót nevével is találkozunk és ekkor nagy juh- és lótenyésztése és híres vásárai voltak. A községházán őrzik az 1621-iki hegyközségi könyvet. 1849 április 19-én itt kezdődött a nagysallói csata, a mennyiben itt történt délelőtt 10 órakor az első támadás. Templom nincs a községben. Postája, távirója és vasúti állomása Nagysalló. Ide tartoznak Bimbula és Hideg puszták is. Hölvény, a Sár völgyében fekvő magyar kisközség, 412 ev. református lakossal. Mindenkor a sallói érseki uradalomhoz tartozott, melynek közelében is fekszik. Földesura a herczegprimás volt, kinek itt most is nagyobb birtoka van. A XVIII. század második felében Helyvén és tótul Hulvinka néven van említve. A régi hegyközség könyveit, melyek 1600-ban kezdődnek, még most is őrzik. 1849. április 19-én délelőtt 10 órakor innen indult a támadó sereg Nagysalló felé. A községben nincs templom. Postája, távirója és vasúti állomása Nagysalló.

Magyar Katolikus Lexikon

Nagysalló, Nagysarló, v. Bars vm. (Tekovské Lužany, Szl.): plébánia a v. esztergomi főegyhm. lekéri esp. ker-ében. - 1397: már létezett. Tp-át Szt István kir. tit-ra sztelték, a mait 1741: építették. A törökök 1561 e. elfoglalták. 1705-11: a tp. és a pléb. a ref-oké. Anyakönyvei 1657-től. Kegyura 1880: az esztergomi érs. Anyanyelve 1880: m.; 1940: m., szl. - Filiái 1917: Hölvény, Kissalló, Málas. - Lakói 1940: 1200 r.k., 1 g.k., 1 g.kel., 33 ev., 1392 ref., 154 izr., 4 egyéb vall., össz. 2785; 1991: 1288 m. (44,28%), össz. 2909; 2001: 1035 m. (35,37%), össz. 2926. ** Némethy 1894:191. - Gerecze II:159. (tp. 1745-50)- Schem. Strig. 1917:61.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Nagysalló. A XI. század végén máifennállott a község. 1112-ben a zoboii apátság birtokában találjuk. Az apátság javadalmai később Kálmán király birtokai közé kerültek. A XIV. században Salló a barsi főesperesség egyik legfőbb filialéja. 1311-ben, amikor Csák Máté harcot kezdett az esztergomi érsekség ellen, Salló is áldozatául esik a felvidéki kiskirály boszszújának. A törökjárás ismét feldúlta a községet, olyannyira, hogy hosszú évekig egyetlen lélek sem lakja. A kuruc szabadságharc alatt is pusztulás a sorsa: lakossága a felére olvad le a hosszú háború alatt. Az 1848/49-iki szabadságharc idején ragyogó magyar fegyvertény színhelye. A győzelmes ütközet emlékét gránitobeliszk hirdeti. A község külterületi lakott helyei: Cigánytelep, Papmajor, Zálogos. A község területe 5589 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 2727. Kissalló. A községhez tartozó külterületi lakott hely: Bimbula. A község területe 1401 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 684. Hülvény. A sallói érseki uradalom tartozéka volt s mint ilyen szinte kizárólagosan mindenkor a hercegprímás élvezte jövedelmeit. A szatmári békekötés után Helyvén és Hulvinka neveken is szerepel. Az 1848/49-iki szabadságharcban jutott először kiemelkedő szerephez. Itt gyülekezett és indult támadásra 1849. április 19-én a honvédsereg. A község területe 1362 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 388.

K. Thúry György (szerk.): Nyitra - Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék. A felvidéki útmutató gyűjteménye (1940)