Nagyrőce

Nagyrőce a Murány-völgy középső részén, a Murány-patak (Muránka) bal partján, a Zdýchavka-patak torkolatánál, 316 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Rozsnyótól 42 km-re nyugatra, Rimaszombattól 56 km-re északkeletre, Tornaljától 39 km-re északra, a Šturmanova hora (742 m) déli lábánál. A város központjától 2,5 km-re északkeletre, a Zdýchavka völgyében található Kisrőce városrész, korábban önálló község. A város határának nagy részét a Gömör-Szepesi érchegység részét képező Nagyrőcei-hegység erdőborította hegyei foglalják el, a Murány völgyétől nyugatra emelkednek a Michalová (879 m), a Šrámová (906 m) és a Krížna poľana (1018 m) hegyei, melyeknek keleti lejtőiről a Dolina és a Klieškovský patakok tartanak a Murány felé. A völgy keleti oldalán közvetlenül a várostól északra magasodik a Sturman-hegy (Šturmanova hora, 742 m), északkeletre pedig a Szkalka (Skalka, 517 m), melynek folytatása a Solisko (752 m) és Nagyrőce határának legmagasabb pontja, az 1409 méter magas Kakas-hegy (Kohút, 1409). Nagyrőce, Kakasalja és Murányhosszúrét hármashatáránál emelkedik a 970 méteres Radzim-hegy. 2010-ben Nagyrőce területének 61,8 %-át (2403 ha) erdő (főleg bükkösök, a magasabb területeken lucfenyvesek), 22,7 %-át (881 ha) rét és legelő, 6,9 %-át (270 ha) pedig beépített terület foglalta el, a szántóföldek mindössze 3,1 %-át (120 ha) tették ki. Nagyrőcét a Murány völgyében végigvezető 532-es út köti össze Jolsván (12 km) keresztül Tornaljával, illetve Murányaljával (8,5 km). A 2845-ös út Kisrőcén keresztül Kakasalja (7 km), a 2844-es út pedig az 586 méteres Rudnó-hágón (Sedlo Hlaviny, 6 km) át Szirk (14 km) felé teremt összeköttetést. Vasútállomás a Murányalját Pelsőccel összekötő Murány-völgyi vasútvonalon (a személyforgalmat 2011-ben leállították). Külterületi lakott helyei a városközponttól 2 km-re nyugatra, a Dolina-patak (Dolinský potok) völgyében található Rőcefürdő (Revúcke kúpeľe). Nagyrőce keletről Vizesrét, északkeletről Hizsnyó és Szabados, északról Kakasalja, északnyugatról Murányhosszúrét, délnyugatról Ratkósebes (Fillér), délről pedig Szirk községekkel határos.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez tartozó város, a Nagyrőcei járás székhelye (1996 óta). Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozó mezőváros, majd az 1871 utáni közigazgatási átszervezés után rendezett tanácsú város volt. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig járásszékhely maradt, majd a Rozsnyói járáshoz csatolták. 1922-ben elvesztett városi jogállását 1963-ban nyerte vissza. 1939-1945 között a Szlovák Államhoz tartozott, a Garammenti megye Nagyrőcei járásának székhelye volt. 1976-ban Nagyrőcéhez csatolták Kisrőce és Vizesrét községeket, Vizesrét azonban 1992-ben újra önállósult. A város 38,87 km²-es területe két kataszteri területre oszlik: Nagyrőce (25,04 km²) és Kisrőce (13,82 km²). Kisrőce területe az elmúlt száz évben nem változott, Nagyrőcéé 1921-hez képest (24,97 km²) 7 hektárral gyarapodott.

Népesség

Nagyrőce népessége 2011-ben 12 828 fő volt, itt élt a Nagyrőcei járás népességének csaknem egyharmada (31,8 %), egyben a járás legnépesebb települése volt. A lakosság 85,3 %-a volt szlovák, 2,8 %-a roma és 1,5 %-a (189 fő) magyar nemzetiségű (2,0 % – 259 fő – magyar anyanyelvű), 9,5 %-a pedig nem nyilatkozott nemzetiségéről. A 20. század második felében az alig másfélezres kisváros népessége több mint kilencszeresére nőtt. 1910-1942 között népessége még egyötödével csökkent (1925 főről 1556 főre). A város lakosságának zömét évszázadok óta a szlovákok alkották, de a 20. század első feléig magyar kisebbség is élt itt: 1880-ban a lakosság egytizede (10,8 %) volt magyar anyanyelvű, 1921-ben 14,4 %-a, 1930-ban 7,0 %-a magyar nemzetiségű. Az 1910-es népszámlálás ugyan magyar többséget (52,0 %) mutatott ki, de ez nem tükrözi a valós nemzetiségi megoszlást. A második világháború után a város népessége a gyors iparosítással több mint négyszeresére nőtt, 1942-1970 között 1556 főről 6743-ra ugrott, ez a szám a rendszerváltásig több, mint a duplájára nőtt (a városnak 1980-ban 11 354, 1991-ben 14 232 lakosa volt). Az 1990-es években ez a folyamat megfordult és folyamatos lakosságszám-csökkenés vette kezdetét: 1991-2017 között a város népessége 13,9 %-al (1983 fővel, Vizesrét kiválását leszámítva is mintegy másfélezer lakossal) csökkent: 2001-ben 13 466, 2017-ben már csak 12 249 lakosa volt a városnak. A szórványban élő magyar nemzetiségűek száma (457 főről 189 főre) és aránya (3,2 %-ról 1,5 %-ra) is folyamatosan csökkent 1991-2011 között. 2013-ban a város lakosságának mintegy egyötöde (19,5 %) a roma etnikumhoz tartozott. Az eredetileg evangélikus többségű (1921-ben a lakosság 56,3 %-a volt evangélikus és 33,0 %-a római katolikus vallású) városban 2011-ben már a római katolikusok alkottak relatív többséget (36,6 %), az evangélikusok aránya 15,3 %-ra esett vissza, a felekezeten kívüliek pedig a népesség 29,9 %-át tették ki. A holokausztig jelentős izraelita vallású közösség (1921-ben a népesség 7,0 %-át, 1942-ben 7,1 %-át alkották) is élt Nagyrőcén. 2011-ben a város lakosságának 95,7 %-a (12 282 fő) élt Nagyrőce és 4,3 %-a (546 fő) Kisrőce településrészeken. Nagyrőce népsűrűsége a járási átlag több mint hatszorosa (330 fő/km²) volt 2011-ben.

Történelem

A város neve szláv eredetű, a Zdychava-patak régi nevéről, a Revúcáról (Rőce, jelentése ordító, bömbölő) kapta. Első írásos említése 1357-ből származik „Nagy Reucze” alakban. 1321-ben, amikor a Rátold-nemzetség a Murány- (Jolsva) völgyet soltészségbe adta a Sztoján nembelieknek, a település még nem létezett, a 14. század közepén jött létre a völgy második legrégibb és legnépesebb településeként. Már ekkor egyházas hely volt, templomának védőszentje Szent Quirinus volt. 1427-ben a településnek már 70 adózó portája volt. 1435-ben „Rewcze”, 1453-ban „Noghrewche” néven szerepelt az okiratokban. Középkori lakossága bányászattal foglalkozó németekből és pásztorkodással, valamint kisiparral foglalkozó szlávokból állt, német neve Rauschenbach volt. Német lakossága a 16. századra teljesen beleolvadt a ruszinokból és szlovákokból álló szlávságba. Vasércbányászata mellett kohászata is jelentős volt, a 16. századi okiratok hét vashámort és öt vasolvasztó hutát írtak össze. Előbb a jolsvai, majd a század második felétől a murányi uradalomhoz tartozott kezdetben parasztközségként, majd 1557-től mezővárosként. Az 1556-os török pusztítást sokáig nem heverte ki a település: 1557-re a korábbi 75 családból csak 33 maradt és még 1598-ban is csak 54 ház állt itt. Fülek 1554-es elfoglalása után a töröknek adózott. Lakói 1600 körül evangélikus hitre tértek. 1694-ben alakult meg a csizmadiák, 1697-ben pedig a molnárok céhe. Az 1709-1710-es pestisjárványban 128 lakosa (köztük 32 családfő) vesztette életét. 1711-ből maradt fent a város régi pecsétje, melynek rajza a mai címernek (melyet 1996-ban fogadtak el) is az alapját képezi. 1715-ben 44 mezővárosi polgár családját írták itt össze, melyből 33 volt szlovák, 8 német és 3 magyar. Az újkorban fejlett volt Nagyrőcén a cserzővarga és kovácsmesterség, valamint a csizmadiaipar. A gyarapodó helyi lakosságból a 18. századra egyre többen szereztek nemességet. A 18. században a Koháryak ellenreformációs törekvései (1712-ben elűzték az evangélikus papot) sikertelenek maradtak, a város megőrizte evangélikus többségét, de evangélikus egyházközsége csak 1783-ban alakult meg újra. 1784-1785-ben közadakozásból felépült az evangélikus templom, melyet a türelmi rendelet tett lehetővé. 1785-ben, 1791-ben és 1806-ban is tűzvész pusztította a várost. 1808-ban Nagyrőcén alakult meg a Murányi Unió Vasműtársaság, Magyarország első vasgyártást fejlesztő részvénytársasága. Ezt követően Nagyrőce környékén több új nagyolvasztó létesült. A 19. század első felében ez a vidék adta a felső-magyarországi vastermelés 15 százalékát. 1829-től a város mellett szív- és idegbántalmakat, valamint női betegségeket gyógyító fürdőhely működött, mely az 1920-as években szűnt meg. 1862. szeptember 16-án nyitották meg Nagyrőcén az első szlovák tanítási nyelvű evangélikus gimnáziumot, mely fokozatosan nyolcosztályosra bővült, majd 1868-tól tanítóképzővel egészült ki. Első igazgatója A. H. Škultéty volt. 1873-ban adták át a gimnázium új épületét, de a következő évben az iskolát a magyar hatóságok megszüntették. A mezővárosok megszüntetésével Nagyrőce rendezett tanácsú város lett. Nagyrőcének 1869-ben 2058, 1880-ban 1897, 1890-ben 1817, 1900-ben 1812 lakosa volt. 1892-ben ismét tűzvész pusztított a városban. 1884-ben leállt a Sramkova-kohó, 1893-ban pedig megszűnt a termelés maradék két vaskohójában (Rudna, Kieskova), melyekben korábban évi 123-125 ezer mázsa nyervasat termeltek. 1893-ban megépült a Murány-völgyi (Pelsőcöt Murányaljával összekötő) vasútvonal és a nagyrőcei vasútállomás. 1910-ben a városnak 1925 lakosa volt. 1920-ig Gömör és Kishont vármegye Nagyrőcei járásához tartozott. A járási székhely 1886-tól Jolsva volt, csak a csehszlovák közigazgatásban váltotta fel Nagyrőce 1919-ben. 1919. szeptemberében állami reálgimnázium nyitotta meg kapuit, majd 1920-ban a város szlovák nevét a korábban használt Veľká Revúcáról Revúcára változtatták. Az első csehszlovák köztársaságban a súlyos gazdasági válság sújtotta település (melyet 1922-ben városi címétől is megfosztottak) népessége folyamatosan csökkent: 1942-re 1910-es népességének egyötödét elveszítette: 1930-ban 1691, 1942-ben 1556 lakosa volt. 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. Zsidó lakosságát (111 fő) 1942-ben megsemmisítő táborba hurcolták. Nagyrőce 1945. januárjában szabadult fel. A szocialista iparfejlesztés (a városban elsősorban a textil- és építőiparé, valamint a Murány-völgy magnezitbányászatának és -iparának kiépítése) húsz év alatt több mint háromszorosára növelte Nagyrőce népességét; míg 1950-ben 1978-an lakták, 1970-ben már 6743-an. 1948-ban lerakták a textilüzem (Lykové textilné závody Revúca) alapkövét. Bár 1960-tól a Nagyrőcei járást megszüntették, Nagyrőce 1963-ban visszanyerte városi címét. A következő két évtizedben is folytatódott a gyors növekedés; 1976-ban két szomszédos községet, Kisrőcét és Vizesrétet is Nagyrőcéhez csatoltak (Vizesrét 1992-ben újra önállósult), de a két falut nem számítva is a duplájára nőtt a város lélekszáma 1991-re (1980-ban 11 354, 1991-ben 14 232 lakosa volt). Az államszocializmus évtizedei alatt a város belterülete több mint a kétszeresére nőtt, 3500 lakótelepi lakást és mintegy 1000 új családi házat építettek. A rendszerváltás után a város és környéke gazdasági válságba került és bár 1996-tól újra járási székhellyé vált, népessége folyamatosan csökken, míg 2001-ben 13 466-an lakták, ez a szám 2011-re 12 828-ra, 2017-re pedig 12 249-re esett vissza.

Mai jelentősége

Nagyrőce jelentős textilipara (szőnyeggyártás) régi posztó- és szövőipari hagyományaira támaszkodik, egykor nagy jelentőségű vasércbányászata és kohászata azonban a 19. század végére megszűnt. Papír- és építőipara szintén említést érdemel. Nagyrőcén egy szlovák tannyelvű gimnázium (Martin Kukučín Gimnázium), egy szakközépiskola, három alapiskola és három óvoda található. Szent Lőrincnek szentelt római katolikus temploma késő gótikus stílusban épült a 14. század végén. Evangélikus temploma 1785-ben klasszicista stílusban épült, tornyát 1788-ban építették hozzá. Az evangélikus lelkészlak műemlék épületének falán helyezték el Samuel Reussnak, a szlovák néprajz megalapítójának emléktábláját. A városháza 1809-ben épült copf stílusú építmény. Az első szlovák gimnázium épülete rokokó kúriának épült a 18. században, 1991 óta múzeum. A városi vendéglő régi épülete 1877-ben, a közkórházé 1875-77 között épült neoklasszicista stílusban. A városközpontban számos, elsősorban a 19. század második felében épült polgárház maradt fent. Nagyrőcén számos, elsősorban a szlovák nemzeti mozgalomban tevékenykedő személyiségnek állítottak emléktáblát (Samuel Ormis, Gustav Reuss, Július Botto, Peter Bohúň, Peter Kellner-Hostinský, stb.). A város a Gótikus úton fekszik, környéke gazdag természeti szépségekben, a kék jelzésű túraútvonal a Kakas-heggyel, a narancssárga jelzés pedig a Tiszolc és Murányalja közötti Dielik-hágóval köti össze. A város határában található a Hodosi-erdő (ősbükkös), mely 1998 óta 21,98 hektáron védett terület.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Kis Rőcze, Nagy Rőcze, Revucza, Rausenbach. Két népes tót helységek Gömör Várm. földes Uraik Gr. Koháry, és más Uraságok, lakosaik katolikusok, és evangelikusok, fekszenek Csetnekhez 1 mértföldnyire; vas hámorjai nevezetesek, hegyein kristály, és más jóféle kövek találtatnak. Nagy Rőczénak határja jelesebb, javai külömbfélék; amannak határja pedig hegyes, és nehezebb mívelésű, réttyei jók, legelőjök elég, fája mind a’ kétféle; a’ vashámoroknál módgyok van a’ keresetre.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Rőcze (Nagy), Rauschenbach, Welka Rewucza, tót mv., Gömör vmegyében, ut. p. Rosnyóhoz nyugotra 4 mfdnyire, a Rewucza és Jolsva vizek összefolyásánál: 524 kathol., 1342 evang. lak. Evang. anyaszentegyházzal. A kath. templom 2 tornyu, s benne egy 13-ik századbeli harang függ. Határa hegyes; lakosai földmivelésből, kézmüvességből, vasbányászatból, vászon- és gyolcsszövésből táplálják magukat. F. u. h. Coburg. Rőcze (Kis), tót falu, Gömör vgyében, N.-Rőczéhez északra: 394 kath., 50 evang. lak. – Határa felette hegyes, sziklás és sovány; juhot tart. F. u. h. Coburg. Ut. p. Rosnyó.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Innen a Murány patak mentén érjük a chizsnyói Heinzelmann-féle vasgyárat, s több kisebb helységen túl a szép gyümölcsösökkel szegélyzett Nagy-Rőcze rendezett tanácsú várost, mely igen kies fekvésű helység, erdőktől és gyümölcsösöktől körűlvéve. Épűletei közűl érdemes megemlítenünk a csinos városházát, a nagy vendéglő épületét s a klimatikus fürdőt. Van a városnak állami kereskedelmi és polgáriskolája, két vaskohója; azonkivűl több fűrészgyáram van itt. Lakói földmívelők és iparűzők, de iparuk leginkább csak a ruházati czikkekre és bútorok készítésére terjeszkedik ki. Sokan élelmi czikkek szállításával üzérkednek.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Nagyrőcze multjáról az Árpádházi királyok idejéből semmi bizonyosat nem tudunk. IV. Béla 1243-ban a Bors család uradalmait Bebeknek adományozta, az adománylevélben meg vannak említve a jolsvai várművek is s a Jolsva fölötti birtokrész ugyanazon okmányban Mártonföldének (terra Martini) neveztetett. E kerületbe kellett tartoznia Rőcze városának is. Annyi bizonyos, hogy Nagyrőcze Revche, Nogrewche néven 1427-ben Jolsva tartozéka volt, mert itt az akkori jolsvai uraknak 70 portájuk volt. A husziták e portákat 1440-ben elfoglalták s felépítették a mai róm. kath. templom felét, a szentélyt, melyet az idő vasfoga sem tudott elpusztítani. Az itt lakó nép szájhagyománya sokáig emlegette Mátyás nevét, tehát Mátyás király alatt a város lakóinak nem lehetett rossz sorsuk. A huszita-invázió előtt Nagyrőcze lakosai germán eredetű bányászok, kohósok voltak s csak a csehek letelepülése után népesült be jobban a vidék szlávokkal. Midőn Giskra rablócsapatait a murányi várból kiverték, valószinűleg Rőcze is felszabadult s 1500-ig a murányi vár parancsnoksága alá helyeztetett. Mátyás király Murány várát és a város területét Szapolyai Istvánnak, ez pedig Tornallyay Jakabnak adományozta. Ennek fia Jánoska, teljesen gyámja, a rabló Basó Mátyás hatalma alatt állott. Végre a murányi várat Basótól Szalm Miklós pozsonyi gróf, Bebekkel szövetkezve, 1549 augusztus 15-én elfoglalta. A törökök 1556-ban állitólag Rőczét is elpusztították. A szájhagyomány szerint ekkor égett el a levéltár is. Murány várát 1605-ben a Rottál grófok megvették. Rottál Jánostól Széchy Tamás megvásárolta a hozzátartozó uradalmakkal együtt. Bethlen Gábor 1620-ban az egész birtokot Széchy Tamás fiának, Széchy Györgynek adományozta. Rőcze város a Széchyekben kiváló patronusokra talált, a kik teljes jó szívvel igyekeztek a város javát elősegíteni s azért a várost sok adományban, jótéteményben részesítették. A Széchy Mária és Wesselényi közt támadt viszony s Murány várának Wesselényitől 1644 júl. 5-én történt elfoglalása, majd Wesselényi halála után a vár elfoglalása Károly lotharingi főherczegtől, sok zaklatást okoztak a rőczeieknek is. Murány vára s az egész vidék 1670-ben teljesen a császári hadak tanyája volt már, a kik kegyetlenül sarczolták a népet. Majd bekövetkezett a legteljesebb vallási villongás s a Rákóczy-, Thököly-féle fölkelés. E mozgalmak hullámai e várost sem kímélték s erejét annyira kimerítették, hogy a nép a legnagyobb mérvű szegénység keserű sorsára jutott. A murányi uradalom 1700-ban Koháry István birtokába került. Ekkor Kohárynak, mint a protestánsok ellenségének, első dolga volt Leporini András rőczei papot 1712-ben a templomból (a mai róm. kat. templom) katonáival kiűzetni. Ez időtől számítva 71 évig a rőczei protestáns egyház pásztor nélkül maradt és a hívők Ratkóra, Bisztróra vagy Tiszolczra jártak Isten igéjét hallgatni. II. József türelmi parancsa a rőczei protestánsokat is életre hívta. De Koháry az elfoglalt templomot nem adta vissza. Más templom építését határozták el, de e templom helye miatt Koháry özvegyével elegyedtek vitába s csak a megyebeli buzgó nemességnek köszönhető, hogy a rőczei protestánsok az egyesektől felajánlott telken és adományokból 1785-ben a mai lutheránus templomot felépíthették. E templomban az első istentisztelet 1785 okt. 16-án volt. Még ebben az évben nagy tűzvész pusztított Rőczén. Leégett 179 ház, az összes melléképületekkel, a városház és a plébánia. Az egész lakosság fedél nélkül maradt. Ekkor égett el a város levéltára másodizben. 1809-ben kezdték meg a városháza építését. A franczia háboru költségeihez 5544 frttal járult a város. 1815-ben a város censualis tartozása egyezség utján 4000 frtban állapíttatott meg, melyért a város az erdőt, a sör-, pálinka- és bormérést szabadon kezelhette; a dézsma terhét csak bizonyos irtványok után viselte; az uradalmi munkára nem volt kényszeríthető. 1829-ben felfedezték a fürdőt. 1842-ben építették a Vashegyre vezető útat; de mert a város ez út építését az uradalmi erdőkön is átvezetni megengedte, a várost az uradalom beperelte. A per 1852-ben a város javára dőlt el, de a városnak 50,000 frtjába került. Az 1848/49-iki magyar szabadságharczból a rőczei polgárság is kivette a maga részét. Mint nemzetőrök a murányi csatát vívták a jolsvaiakkal, pelsőcziekkel együtt, Latinák Frigyes vezetése mellett. A tótok Hurbán vezetése mellett özönlöttek Murányba, de szétverték őket. A város ágyut öntetett, négy lovát odaadta, 100 verbunkost adott s igen sokan a veressapkásoknál teljesítettek önkéntes szolgálatot. A szabadság, egyenlőség, testvériség első ünnepét 1848 május 15-én nagyszabású vendégséggel a város régi fürdőjében ünnepelték meg; ott volt az egész Murányvölgy lakossága. Kisrőcze, Nagyrőcze közelében fekvő tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 82 házzal és 506 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan a murányi vár, illetőleg a jolsvai uradalom tartozéka volt és az uradalom többi birtokaival együtt, a Koháryak révén, a Coburg herczegi család birtokába került. A községben nincs templom. Postája, távírója és vasúti állomása Nagyrőcze.

Magyar Katolikus Lexikon

Nagyrőce, v. Gömör-Kishont vm. (Revúca, Szl.): plébánia a v. esztergomi, majd rozsnyói egyhm. murányi esp. ker-ében. - 1332: már létezett. Tp-át Szt Lőrinc tit-ra sztelték. A törökök 1556: elfoglalták. Lakói 1600 e. ev-ok lettek. 1785: alapították újra. Kegyura 1880: Szász Ágost hg. Anyanyelve 1880: szl. ** Némethy 1894:381. - Schem. Ros. 1913:41.

Helységnévtár

Nagyrőcze (Rőcze Nagy-), RK. 479 Rozsnyó, gk. 25 Sumjácz, kg. 2 -, ÁG. 1365 Tiszáninnen, ref. 12 - , izr. 14. Rőcze (Kis) (Revuska, Revenka), rk. 382 Nagy-Rőcze, gk. 1 -, kg. 1 -, ág. 75 Nagy-Rőcze.