Szalatnya

A község az Ipolymenti-hátság dombvidékének északi peremén, a Selmec-patak völgyének keleti oldalán, a Szalatnya-patak partján fekszik, Ipolyságtól 13 km-re északra, a 75-ös országos főút és az Ipolyság-Korpona-Zólyom vasútvonal (megállóhely) mentén. Mellékút köti össze Kistompával (5 km). Határának csaknem egyharmadát erdő borítja. Nyugatról Egeg, délről Kistompa (Horváti kataszter), keletről Felsőtúr és Palást, északról pedig Gyűgy határolja.

Közigazgatás

A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1949 között a Korponai járáshoz, 1949-1960 között pedig ismét az Ipolysági járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Lévai járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Ipolysági járás), ebben az időszakban határközséggé vált, északi határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Mai területe (9,51 km²) 1949 után alakult ki, amikor határából 11 hektáros területet Gyűgyhöz csatoltak.

Népesség

Szalatnya a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 463, 1921-ben 464, 1938-ban pedig 537, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt. A szlovákok aránya 1921-1930 között 6,1 %-ról 21,9 %-ra ugrott. Magyar többségét 1945 után is megőrizte (1961-ben 78,4 %). 1938-1991 között népessége 42,6 %-al csökkent, 1991-2011 között viszont már 14,6 %-os népességnövekedés figyelhető meg (308 főről 353-ra). Ebben a 20 éves időszakban a magyar nemzetiségűek aránya 75,7 %-ról 45 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig 24 %-ról 52,7 %-ra nőtt, 2001-2011 között átfordult a nemzetiségi arány és a község szlovák többségűvé vált. A roma etnikumhoz tartozik a lakosság 33,3 %-a. A lakosság túlnyomó többsége (94,3 %) római katolikus vallású.

Történelem

Okleveles említése 1245-ös, Zalatna alakban. 1285-ben Huntfi Demeter drégelyi várának tartozéka volt. Más oklevél szerint, ugyancsak a 13. század első végén, Bodor comes a sági konvent előtt Lüvő István nevű rokonára hagyja e birtokát, melyet IV. László királytól kapott. 1299-ben Zalathna alakban emlékezik meg róla egy oklevél. E helységtől vette nevét a Szalatnyai család. Így lett a Kacsics nembeli Szalatnyai család ősi birtoka, akik a 16. századig voltak birtokosok a településen. A Szalatnyai nevet először a Kacsics nembeli Lesták fia Miklós használja 1271-ben. A 16. századtól a csábrági váruradalom részeként a Koháry család birtoka. 1558-ban 8 ház állt a faluban. 1602-ben elpusztította a török. 1715-ben malma és 18 háza volt. 1720-ban 20 volt a jobbágytelkek száma. 1828-ban 59 házában 355 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel, állattartással foglalkoztak. A szalatnyai gyógyvíz a 18. században tette országos hírűvé a községet, mely ekkor már több Magyarországról szóló leírásban is szerepel. Savanyúvizét, mely az emésztőrendszerre és a légutakra volt kedvező hatással a 19. század elején már Budapestre is szállították. 1830-ban például tizezer üveggel is palackoztak belőle. Fürdőjét 1804-ben birtokosa gróf Koháry Ferenc építtette, aki emeletes vendégfogadót, fürdőházat és más épületeket emeltetett, körülötte szép parkot alakított ki, ahol még egy táncterem is várta a vendégeket. A fürdőt a faluval diófasor kötötte öszze. A fürdőben élénk társadalmi élet folyt, ahol a magyar társadalmi élet több neves személyisége, mint például 1846-ban Petőfi Sándor és Jókai Mór is megfordult. Később a fürdő elveszítette korábbi jelentőségét és inkább helyi jelentőségűvé vált. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. 1938 és 1945 között újra Magyarország része volt. 1944. december 23-án a németek 56 roma származású lakost gyilkoltak meg a községben. A magyar oktatás a 21. század elején megszűnt a községben, 2014-ben az ásványvízpalackozót is megszüntették.

Mai jelentősége

A község elsősorban ásványvízforrásairól híres, a palackozóüzem mellett a közelmúltban napkollektoros erőmű létesült. Nepomuki Szent Jánosnak szentelt római katolikus temploma a 18. század elején barokk stílusban épült. Az 1820 körül épült Baross-kúria romos állapotban van.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

SZALATNA. Szalatina. Magyar falu hont Várm. földes Ura Gr. Koháry Uraság; lakosai katolikusok, és másfélék, fekszik Egeknek szomszédságában, mellynek filiája; határja középszerű, borai jók, legelője, fája elég van.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Szalatnya (Szlatina), magyar falu, Honth vmegyében, Ipoly-Sághoz északra 1 1/4 mfd., egy felette kies vidéken, 288 kath. lak. Határa fekete agyag, s mindent bőven terem; bora, gyümölcse sok. Hires savanyu vizéről értekeztünk fentebb a vármegye leirásánál. F. u. h. Coburg.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Régebben a szalatnyai forrás vastartalmú savanyú vize volt a leghiresebb; erejét azonban az 1858-iki földrengés nagyon meggyöngítette s ma már a szántói vízé az elsőség. E vizet még nem régiben a híres szalatnyai víz czégére alatt árúlták; ma már a szalatnyait is szántóinak keresztelik. (....) Tompáról egy mellékút Horvátin keresztűl az éjszakra eső kies Szalatnyára visz. Ez, a ma már elhanyagolt, de nagyon szép fürdőhely régebben az úri társaságoknak kedves találkozó helye volt. Százados fák árnyában buzog az egykor híres savanyúvíz-forrás, melyet ma már csak a környékbeli leányok és menyecskék hordanak szét csörgős korsóikban. Szalatnya a század negyvenes éveiben élte aranykorát. Mint a Koburg-Koháry család birtoka, gyakran látott kiváló vendégeket is, köztük Klementina herczegnőt, a bolgár fejedelem anyját. A negyvenes években jártak itt Petőfi és Jókai is, mint a Boronkay család vendégei. A szabadságharcz előtt néhányszor a megye is ülésezett itt.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Szalatnya, magyar kisközség, 85 házzal és 491 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró-állomása Egerszalatnyán, postája Felsőszemeréden van. A község első okleveles szereplésére 1262-ban akadunk. 1285-ben Huntfi Demeter drégelyi várának tartozéka volt. Más oklevél szerint, ugyancsak a XIII. század első végén, Bodor comes a sági konvent előtt Lüvő István nevű rokonára hagyja e birtokát, melyet IV. László királytól kapott. 1299-ben Zalathna alakban emlékezik meg róla egy oklevél. E helységtől vette nevét a Szalatnyai család. Szalatnyai Benedek bajvívó özvegyének kérelmére, 1326-ban megjárták a falu határait. A családot a következő században is birtokban találjuk itt, miről egy 1413. évi oklevél emlékezik meg. 1504-ben Szalatnyai Jánosnak volt itt része. A későbbi századok során a Koháry család szerezte meg a birtokot; az egyik Koháry, a kanczellár-herczeg Ferencz, a mult század elején előkelő fürdőhelylyé akarta a falut alakítani és híres ásványvízforrása közelében díszes fürdőházat és emeletes fogadót építtetett. A szalatnyai forrás csakhamar ismertté lett és a fürdőhely rövidesen föllendült. A forrás vizét újabban kereskedelmi czikként kezelik és ezidőszerint birtokosa, Dirner, újabb lendületet adott a víz kelendőségének. Szalatnyát, mely a mult század elején volt fejlettsége tetőpontján, a mikor egyideig a vármegye is itt tartotta a közgyűléseit, a Koháry-családtól a herczeg Koháry-Coburg örökölték, a kik jelenleg is birtokosok itt. Határához tartoznak a Kisakol puszta és a Savanyúvizkút tanya.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Szalatnya. A XIII. század második felében már fennáll. Először egy 1262-ben kelt oklevél említi, majd egy 1285-ben kelt írás Huntfi Demeter birtokaként tünteti fel. Ekkor a drégelyi vár tartozéka volt. Később Lüvő István is birtokosa, akire Bodor comes hagyja a helységet. 1299-ben Zalathna írásalakban szerepel a község. A XIV. században a Szalathnyai-család ül a birtokba, melynek egyes részei még a XVI. század elején is a család kezén vannak. Később a Koháryak kerülnek a helység birtokába. Koháry Ferenc herceg, méltányolva a szalatnyai forrás gyógyvizét, fiirdőpavillont és fürdőszállót építtetett a községben. A forrás vizét később kereskedelmi forgalomba hozták. A mult század végén a vármegye többízben itt tartotta közgyűléseit. A község területe 1671 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 537, túlnyomóan róm. kath.