Kiscsalomja

Kiscsalomja a Balassagyarmati-medence középső részén, 150 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Balassagyarmattól 9 km-re nyugatra, Ipolyságtól 29 km-re keletre, Nagykürtöstől 24 km-re délnyugatra. Határa délen az Ipolyig (135 m), északon a Fityka-erdőig (Bikavölgyi-erdő) terjed, legmagasabb pontját Nagycsalomja határánál, a szőlőhegy feletti határrészen találjuk (235 m). Területének túlnyomó része (2010-ben 87,4 %-a, 560 hektár) szántóföld, az erdő 31 hektárt (4,8 %), a szőlők pedig 30 hektárt (4,7 %) foglalnak el. Nyugatról Nagycsalomja, északról Terbegec, északkeletről Ipolyharaszti, keletről Kóvár, délről pedig Dejtár községekkel határos. Déli határát az Ipoly alkotja, mely egyben államhatár is Szlovákia és Magyarország között. Közlekedési szempontból zsákfalunak számít, csak a Kóvárt (3 km) Leszenyével (4 km) összekötő 2599-es útról Ipolyharaszti (2,5 km) közelében leágazó 2598-as bekötőúton közelíthető meg.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után a Kékkői járás része lett. 1939-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Balassagyarmati járás). 1949-1960 között ismét a Kékkői járáshoz, 1960-1968 között pedig a Losonci járáshoz tartozott. Területe 1910/38-hoz képest (6,38 km²) csak minimális mértékben változott (2011-ben 6,41 km²), az Ipoly szabályozásával és az államhatár kiigazításával 3 hektárral gyarapodott határa.

Népesség

Kiscsalomjának 2011-ben 209 lakosa volt, melynek 82,3 %-a volt szlovák és 15,7 %-a magyar nemzetiségű (23,4 %-a magyar anyanyelvű). A falu az Ipoly-völgyi magyar nyelvterületen belül szlovák nyelvszigetet alkot. A 20. század elején a magyar környezet hatására erős asszimilációs folyamat figyelhető meg (1880-ban a lakosság 59 %-a, 1910-ben már csak 37,7 %-a vallotta szlováknak magát). Trianon után helyreállt a korábbi állapot (1910-ben 75,2 %, 1930-ban 27,5 % volt a magyarok aránya), amely a bécsi döntés után rövid időre újra megfordult (1941-ben a lakosság 65,1 %-a ismét magyarnak vallotta magát). A 20. század második felében az újbóli szlovák többség mellett a földrajzi fekvésnek köszönhetően a magyar kisebbség is megmaradt a faluban, 1991-2011 között a magyarok arányszámának kismértékű növekedése is megfigyelhető (12,5 %-ról 15,7 %-ra). A kettős identitás jelentőségét mutatja a jelentős eltérés a magyar nemzetiségűek (33 fő) és a magyar anyanyelvűek (49 fő) száma között. 2011-ben népességének 50,7 %-a volt evangélikus és 39,2 %-a római katolikus vallású (1880-ban az evangélikusok aránya még 76,9 %, 1921-ben pedig 63,7 % volt). Az elöregedő lakosságú aprófalu 1991-2011 között népességének csaknem egynegyedét elveszítette (271 főről 209-re csökkent). Népsűrűsége alacsony (32,6 fő/km²).

Történelem

Első írásos említése 1247-ből származik, ekkor „Kyschalamiya” néven szerepelt. 1303-ban került Miklós, a később a faluról elnevezett Kiscsalomjai család őse tulajdonába. A 14. században már malom is volt a faluban. A 15. században nagyrészt királynéi birtok volt, egy időben a husziták katonai tábort létesítettek itt. 1516-ban Chalamia Parua formában említik. A 16. században elnéptelenedett, Kóvári-szög néven sokáig puszta volt. 1694-ben evangélikus szlovák családok alapították újra, a liptói eredetű Luby és a Lenkey család birtokán. A 18. században a Zmeskall család volt Kiscsalomja fő birtokosa. 1715-ben 6 háztartás volt a faluban. Első evangélikus temploma 1690-ben épült, ezt a császári hatóságok rendeletére 1752-ben lerombolták. A templomot a türelmi rendelet után, 1787-ben építették újjá (a 19. század közepén összeomlott). A 19. században a Tihanyi, Balczár és Pajor családok voltak a falu fő birtokosai. 1828-ban 107 háza és 642 lakosa volt, akik mezőgazdasággal, állattartással és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. 1920-ig Hont vármegye Ipolysáig (1880-még Nagycsalomjai) járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1938. novemberétől 1944 decemberéig újra Magyarországhoz tartozott.

Mai jelentősége

A községben sem alapiskola, sem óvoda nem található. Evangélikus temploma 1884-ben épült neoklasszicista stílusban. Jelentős épületei még az 1867-ben emelt lelkészlak, valamint a 20. század elején épült Kondor-kúria.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

CSALOMIA. Kis Cslalomia. Magyar, és tót falu Hont Vármegyében, birtokosai külömbféle Urak, lakosai katolikusok, fekszik Nográd Vármegyének szomszédságában, Ipoly vize mellett, a’ Bozóki járásban, határja termékeny, legelője elegendő, fája mind a’ kétféle, szőlő hegye jó, ’s nevezetes tulajdonságaihoz képest, első Osztálybéli.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Csalomia (Kis), tót-magyar falu, Honth vgyében, B. Gyarmathoz 1/2 mfd., 38 kath., 587 evang. lak. Evang. szentegyház. Szőlőhegy. Jó föld. F. u. többen.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Kiscsalomia, ipolymenti tót-magyar kisközség, 46 házzal és 278 ág. h. ev. lakossal; vasúti állomása, postája és távirója Balassagyarmat. Első urai a Hunt nemzetség tagjai voltak és az 1303. évi osztály alkalmával Miklós fia, Miklós nyerte, a ki itt a Kiscsalomjai-családnak vetette meg alapját. Később a falu Nagy-csalomia sorsában osztozott. A XVIII. században a Zmeskall-családot találjuk birtokban. A mult század derekán a Tihanyi-család, Balczár Mihály és Pajor István voltak itt földesurak; jelenleg Kondor Emilnek van itt nagyobb birtoka és csinos urilaka. Az ág. h. ev. templom 1884-ben épült.

Helységnévtár

Csalomia (Kis-) (Csalomja), rk. 50 Nagy-Csalomia, ÁG. 210 Bánya, izr. 13 Ipolyság.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Kiscsalomja. A Hunt-nemzetség ősi birtokállományához tartozott. 1303-ban Miklós fia Miklós birtokában találjuk. Miklós a Kiscsalomjai-család őse. Ezidőtájt Chalamya alakban szerepel a helység neve. Később, a pápai tizedszedök 1332—37. évi jegyzékében, Salonua és Salomia írásalakban említik nevét. A XV. században a királynék birtoka: előbb Ciliéi Borbála özvegy királynéé, majd 1439 óta, amikor Albert király a birtokot elvette az özvegytől, Erzsébet királynéé. A XVIII. században a Zmeskall-család tulajdonában találjuk a községet. Területe 1109 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 330.