Ipolyvarbó

A község a Balassagyarmati-medence részét alkotó Középső Ipoly-völgy kistáj keleti részén fekszik, az Ipoly jobb partján, Őrhalommal szemben, Balassagyarmattól 19 km-re keletre, Bussától 18 km-re délnyugatra. Ipolyvarbó zsákfalu, a Zsély-Bussa mellékútról Ipolykérnél elágazó, 3 km-es mellékúton közelíthető meg. A 1,5 km-re fekvő Őrhalom felé gyalogos-kerékpáros Ipoly-híd teremt összeköttetést. Maga a falu 150 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, határa dombvidék, mely 260 méteres magasságot ér el (Varbói-hegy) a községhatár északi részén. Területének mintegy felét erdő borítja. Nyugatról Erdőmeg, északnyugatról Zsély, keletről Erdőmeg, délnyugatról rövid szakaszon Patvarc, délről pedig Hugyag és Őrhalom községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatárt is alkot Szlovákia és Magyarország között) az Ipoly-folyó alkotja. Nyugati határa Nógrád és Hont megyék történelmi határát képezi.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegye Balassagyarmati járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Kékkői járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Losonci járáshoz, 1968-ban pedig a Nagykürtösi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Balassagyarmati járás). 1920-ban a trianoni határ megvonásakor az Ipolyon túlra eső területeit elveszítette (37 ha), határa így 3,5 %-al csökkent (10,60 km²-re), mely 1920 óta nem változott.

Népesség

1910-ben 663, 1921-ben 631, 1938-ban 609, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. A község a 20. század folyamán népességének csaknem felét elveszítette, 1991-2011 között népessége 23,3 %-al csökkent (473 főről 363-ra). A lakosság többsége (83,7 %) ma is magyar nemzetiségű, a szlovákok aránya 1991-2011 között másfélszesére nőtt (9,5 %-ról 15,2 %-ra). A lakosság túlnyomó többsége (95,6 %) római katolikus vallású.

Történelem

A helység első írásos említése 1327-ből való. A 14. század elején Varbóy Márton fia, Mihály tulajdona volt, akit a király megfosztott jogaitól, mert Csák Máté oldalára állt. A község birtokosai az évszázadok során gyakran váltakoztak. A Varbóyak után Szécsényi Tamás vajda, a Kakas család, majd az óbudai Kalmár Péter a helység ura, őutánuk pedig a Losonczyak és a Forgáchok birtokolták a falut. A török hódoltság idején a település a nógrádi szandzsákhoz tartozott. Akkor a község még más helyen, a mai Kisvarbód nevű dűlőben terült el. Azt azonban a török teljesen elpusztította. A 18. század végén az egyik legrégibb múltú és legkiterjedtebb magyar nemesi nemzetség, a Szentiványiak egyik ága telepedett le Varbón, Szentiványi Ferenc, az egykori főispán, királyi ítélőmester és országbíró teremtette meg példátlan szorgalmával, kitartásával a család ezen ága gazdasági, erkölcsi felemelkedésének lehetőségét. A nagy politikai pályát befutó Szentiványi Ferenc matuzsálemi kort élt meg. 93 évesen halt meg Ipolyvarbón 1823-ban, de még életében, 1789-ben megépíttette a falu egytornyos késő barokk templomát. A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Balassagyarmati járásához tartozott. 1919 tavaszán a magyar Vörös Hadsereg rövid időre sikeresen visszafoglalta a falut az 1919. március 4.-én bevonult cseh megszállóktól. 1938 és 1945 között újra Magyarország része volt. 1949-ben alakult meg földműves szövetkezete, 1950-ben pedig újraindult a magyar nyelvű oktatás. Ipolyvarbó az esztergomi egyházmegyéhez tartozott egészen addig, míg létre nem jött a nagyszombati egyházmegye. A plébánia a nógrádi foesperesség, kékkői esperesi kerületének része volt. Nagyon régi plébánia, már a pápai tizedszedők számadásaiban is szerepel 1332-ben Pázmány Péter összeírásában "Felső, Közép- és Alsó-Varbó" néven szerepel. 1713-tól vannak vezetve a plébániai anyakönyvek. A falu lakosai szinte kivétel nélkül római katolikus vallásúak. Templomát a Szentháromság tiszteletére Szentiványi Ferenc 1789-ben a saját költségén emeltette. A falu híres népviseletéről, melyet Ipolyvarbón kívül Őrhalomban és Hugyagon is hordanak. Az ötvenes évekig még az egész falu viseletben járt, csak aztán kezdtek "kivetkőzni" a fiatalabbak. Néhány idős asszony még ma is ebbe öltözik. Érdekes, szép főkötőjével az egyik legszebb nógrádi magyar népviseletnek számít.

Mai jelentősége

A községben magyar alapiskola és óvoda (Mikszáth Kálmán Alapiskola) működik. Mindenszenteknek szentelt római katolikus templomát Szentiványi Ferenc országbíró és királyi ítélőmester építtette 1789-ben, akit itt is temettek el.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

VARBÓ. Magyar falu Nógrád Várm. földes Urai Gr. Forgách, és Szent-Iványi Uraságok; lakosai katolikusok, fekszik Terjéhez nem meszsze, határja közép termékenységű, réttye, legelője, és egyéb vagyonnyai is meglehetősek.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Varbó, Nógrád m. szép fekvésü magyar falu, 667 kath., 12 evang. lakja. Kat. paroch. templom; ékesiti ezen helységet néhei Szentiványi Ferencnek az Ipoly parton dombon álló gyönyörü kastélya, egy szép kerttel együtt. Van jó földje, rétje, erdeje, és szőlője. F. u. Szentiványi. Ut. post. Balassa-Gyarmat.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Innen Nagy- és Kis-Kért látjuk az Ipoly túlsó partján, valamint a gyönyörű fekvésű Varbó helységet, hol egykori birtokosa, Szent-Iványi Ferencz országbíró († 1823) utódainak kastélyai fehérlenek ki kertjeik zöld lombos fái közűl.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Ipolyvarbó. (Azelőtt csak Varbó.) Az Ipoly mellett fekvő magyar kisközség 111 házzal és 609, róm, kath. vallású lakossal. Körjegyzőségi székhely. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Őrhalom. A XIV. század elején Varbóy Márton fia Mihály birtoka, ki Csák Mátéhoz pártolván, Károly király megfosztotta javaitól éa azokat 1327-ben Szécsényi Tamás vajdának adta. 1416-ban a Kazai Kakas családot iktatták be e helység birtokába. 1461-1486-ban a 57szécsényi uradalomhoz tartozott. 1486-ban Óbudai Kalmár Péter vette zálogba Gúthi Országh Lászlótól. 1548-ban a Lossonczy család volt az ura. 1562-63-ban a török hódoltsághoz tartozott és az akkori török kincstári számadáskönyvekben Farkas-Varbók néven fordul elő, a nógrádi szandzsákhoz tartozó községként, mely Durák török tiszt hűbérbirtoka volt. 1598-ban Forgách Zsigmond volt a földesura. 1715-ben nyolcz magyar és három tót, 1720-ban 11 magyar és nyolcz tót háztartást vettek itt fel az összeírók. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Szent-Ivány Ferencz, gróf Forgách Zsigmond és Miklós, a XIX. század első felében Szent-Ivány Ferencz, Sáros vármegye főispánja, majd kassai kerületi biztos és később országbíró, volt a helység földesura, a ki itt is halt meg 1823 április 15-én, 93 éves korában. Jelenleg Szabó N. János és gróf Forgách József örökösei a nagyobb birtokosai. A helységben lévő két kúriát a Szent-Ivány család építtette. Az egyik jelenleg Szabó N. Jánosé, a másik Dióssy Aladárné szül. báró Maasburg Bertáé. A határban az egyik dülőt Kisvarbódnak nevezik. Hajdan itt feküdt a község, mely a török hódoltság alatt pusztult el. A róm. kath. plebánia 1332-ben már fennállott. A templomot Szent-Ivány Ferencz építtette 1798-ban. E községhez tartoznak: Bikamáj, Borház, Erdőalatti (azelőtt Forgách-puszta) és Patak puszták.

Magyar Katolikus Lexikon

Ipolyvarbó, v. Nógrád vm. (Vrbovka, Szl.): plébánia a v. esztergomi egyhm. kékkői esp. ker-ében. - Tp-át 1332 e. Szentháromság tit-ra sztelték. Anyakönyvei 1748-tól. Anyanyelve 1880: m., 1910: m. Filiái 1917: Hugyag, Ipolykér, Őrhalom, Szécsénykovácsi. - Lakói 1910: 643 r.k., 1 g.k., 15 ev., 4 izr., össz. 663; 1991: össz. 473, m. 423 (89,43%); 2001: össz. 439, m. 366 (83,37%). ** Némethy 1894:307. - Gerecze II:546. - Schem. Strig. 1917:22.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Ipolyvarbó. Keletkezési ideje ismeretlen, de a XIV. században már a Varbóy-nemzetség birtokában jegyezték fel. Varbóy Mihály Csák Máté mellé áll s ezért a király jószágaitól megfosztja s javait Szécsényi Tamás vajdának adományozza. A XV. században a Kazai Kakas-család nyer rá királyi adományt. 1548-ban a Lossonczy-család tulajdonában találjuk. A török alatt Farkas-Varbók néven tartották nyilván s Durák aga hűbérbirtoka. A török eltakarodása után Forgách Zsigmond (1598) szerezte meg. Későbbi birtokosok még itt a Szent-Ivány- és gróf Forgách-családok. Határában, a mai Kisvarbód dülő helyén egykor önálló község virult, de a török alatt elpusztult. Plébániája 1332-ben már fennállott. Hozzátartozik még Szabópuszta. A község területe 1842 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 609.