Szántó

A község az Ipolymenti-hátság északi részén, a Búr-patak völgyében, 150 méteres tengerszint feletti magasságban, a Gércsi-domb (202 m) lábánál fekszik, Lévától 16 km-re délkeletre, Ipolyságtól 20 km-re északnyugatra, Báttól 17 km-re délre. Az 1964-ben egyesített Szántó és a tőle délkeletre található Hévmagyarád mára egybeépültek, a két településrész alkotja a községközpontot, a szántói gyógyfürdő választja el őket egymástól. 17,87 km²-es határa 138-240 méteres magasságban fekvő dombvidék, legnagyobb részét szántóföldek (2010-ben 69,4 %-át) foglalják el, 12 %-át (215 hektár) erdő borítja. Külterületi lakott helye nincs. Délnyugatról Hontfüzesgyarmat, nyugatról Vámosladány és a Lévához csatolt Csánk, északról Bori és Dalmad, északkeletről Egeg és Felsőszemeréd, délről pedig Deménd községekkel határos. Deménddel közös határának egy részét a Búr-patak alkotja. Hévmagyarád Dalmaddal és Szántóval közös határa 1939-45 között államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Áthalad rajta az 564-es főút, mely Lévával és Deménden (4 km) keresztül az Alsó-Ipoly völgyével és Párkánnyal (47 km) köti össze. Az 1595-ös út Dalmadon (3 km) keresztül Zsemberrel (13 km), az 1572-es út pedig Hontfüzesgyarmattal (6 km) köti össze.

Közigazgatás

A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1964-ben Szántó és Hévmagyarád egyesítésével jött létre. Elődközségei 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolysági járásához tartoztak (Szántó 1880-ban még a Báti járáshoz tartozott). Az első Csehszlovák Köztársaság idején Szántó és Hévmagyarád egyaránt a Korponai (Ipolysági) járáshoz tartozott. 1939 elején az első bécsi döntést követő határkiigazító tárgyalások során az új csehszlovák-magyar határt Szántó és Hévmagyarád között húzták meg, előbbi község 1939. márciusa és 1945 között a Szlovák Állam része lett (Garammenti megye, Korponai járás), utóbbit pedig Magyarországhoz csatolták (Bars és Hont egyesített vármegye, Ipolysági járás). 1949-1960 között Hévmagyarád az Ipolysági járáshoz, Szántó pedig a Lévai járáshoz tartozott. 1960-ban az Ipolysági járás megszüntetésével Hévmagyarád is a Lévai járás része lett, majd 1964-ben egyesítették Szántóval. Ma Szántó két kataszteri területre oszlik: Szántó (8,59 km², a községterület 48,9 %-a) és Hévmagyarád (9,27 km², 51,9 %). Összterületük az elmúlt évszázad során nem változott; a községegyesítés után ugyanakkor Hévmagyarád kataszteréből 5 hektárt (a fürdő területét) átcsatoltak Szántóéhoz.

Népesség

Szántó a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, a 20. század elején még vegyes magyar-szlovák, mára nyomórészt szlovák lakosságú község. 2011-ben 758 lakosa volt, melynek 86,8 %-a volt szlovák, 7 %-a (53 fő) pedig magyar nemzetiségű. A 19. század végén Hévmagyarád magyar (1880-ban 59,8 % magyar, 33,8 % szlovák), Szántó pedig szlovák (57,1 % szlovák, 37,1 % magyar) többségű falu volt, 1910-ben már Szántón (78,6 %) és Hévmagyarádon (76,2 %) egyaránt magyar többséget mutatott ki a népszámlálás. A kettős identitást jelzi, hogy Trianon után mindkét község azonnal szlovák többségű lett (1921-re Szántón a magyarok aránya 12,5 %-ra, Hévmagyarádon 16,6 %-ra esett vissza), valamint az is, hogy 1941-ben az akkor Magyarországhoz csatolt Hévmagyarádon a teljes lakosság magyarnak vallotta magát. A kettős identitás háttérbe szorulásával a 20. század második felében a magyar lakosság nagy része asszimilálódott, mára szórványt alkot. A lakosság 4,2 %-a (2013) tartozik a roma etnikumhoz. Az elöregedő község népessége 1991 óta folyamatos csökkenést mutat, 1991-2016 között lakosságának csaknem egyharmadát elveszítette (népessége 938 főről 671-re esett vissza). 2011-ben a lakosság 78,2 %-a volt római katolikus, 3 %-a evangélikus, 2,4 %-a pedig református vallású. 1921-ben Szántón még a lakosság mintegy egyhatoda volt evangélikus. 2011-ben a község lakosságának kétötöde (302 fő) élt Hévmagyarád, háromötöde (456 fő) Szántó településrészen.

Történelem

Szántó első írásos említése 1269-ből származik, ekkor Zanthow néven szerepelt, neve a magyar „szántó” névből ered és földművelésre kötelezett szolgálónépekre utal. 1315-ben Zanto, 1428-ban Zantho alakban említették. A középkorban a pilisi apátság birtoka volt, egészen 1552-ig, a drégelyi vár elestéig. 1569-ben visszakerült a pilisi apátság birtokába, majd 1613-1643 között újra török uralom alá került. A 16. század óta vált ismertté gyógyvizéről, melyet elsőként 1578-ban említettek írásos források. 1712-ben a velehradi (morvaországi) cisztercita apátság birtoka lett. 1715-ben 17 jobbágytelek volt a faluban. Cisztercita kolostora és temploma 1745-1754 között épült. 1828-ban 46 háza és 290 lakosa volt. 1850-ben 245 lakosa volt, közülük 108 volt magyar és 137 szlovák. A 19. század közepén Fényes Elek kiemeli gyógyvizét, de szőlőtermesztését és vendégfogadóját is megemlíti. Ekkor még a lakosság egyharmada evangélikus vallású volt, arányuk később folyamatosan csökkent. A 19. század végén ásványvízforrását az apátságtól Konkoly-Thege Sándor bérelte, aki palackozót is létesített itt, valamint kastélyt is építtetett a faluban. Gyógyfürdő is létesült itt, ez azonban a második világháború után megszűnt (nem azonos a hévmagyarádi gyógyfürdővel, melyet 1964 után átcsatoltak Szántó kataszteréhez). 1920-ig Hont vármegye Ipolysági járásához (1880-ban még Báti járásához) tartozott. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták. 1939. márciusától 1945. márciusáig a fasiszta szlovák bábállam része volt, ebben az időben határközséggé vált, a szomszédos Hévmagyarád már Magyarországhoz tartozott. 1948-ban hatósági úton a korábbi Santov helyett a Santovka hivatalos nevet állapították meg. 1964-ben Hévmagyaráddal egyesítették. 1958-ban modernizálták a palackozót, melyet 2004-ben leállítottak, 2010-ben azonban újra kezdték a szántói ásványvíz palackozását. Hévmagyarád egyike a legismertebb régészeti lelőhelyeknek Szlovákiában. A bronzkorban erődített település állt itt, fejlett kézművességgel, melyről az ún. hévmagyarádi kultúrát is elnevezték. Első írásos említése 1245-ből származik, ekkor „Mogorod” alakban szerepelt. Neve a mogyoró növénynévből ered. 1715-ben 14, 1720-ban pedig 20 háztartást írtak össze a településen. A 18. században a Gosztonyi család volt fő birtokosa, később a Bruszvik, Zsarnóczay, Kasza és Tersztyánszky családok. A 19. században a Nyáry és a Somogyi család volt a fő birtokos a faluban, ahol mindkét család kastélyt építtetett. 1828-ban 44 háza és 268 lakosa volt. 1851-ben 220 lakosa volt, közülük 109 volt magyar és 99 szlovák. A 19. század közepén Fényes Elek ásványvízforrás táplálta gyógyhatású tavát említi, melyhez később a Somogyi család gyógyfürdőt építetett. 1869-ben Nyáry Jenő archeológus 104 kőrégiséget ásott ki a faluban. 1912-ben szeszfőzde is létesült a faluban, a 20. század elején vízimalom is működött itt. A 20. század elején a helységnévrendezés során kapta a Hév- előtagot gyógyfürdője után. 1920-ig Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták. 1939. márciusától 1945. márciusáig visszakerült Magyarországhoz, ebben az időben határközséggé vált, a szomszédos Szántó már Szlovákiához tartozott (az 1938. novemberi első határmegállapításkor még Hévmagyarád is az új határ másik oldalára esett). 1948-ban hatósági úton a korábbi Maďarovce helyett a Malinovka hivatalos nevet állapították meg. 1964-ben Szántóval egyesítették.

Mai jelentősége

Alkalikus, szénsavas ásványvizéről és mozgásszervi bántalmakat gyógyító vizű fürdőjéről országszerte ismert település. Szlovák tannyelvű alapiskolája és óvodája a szántói településrészen található. Szántó Szűz Mária mennybevételének szentelt római katolikus temploma 1755-ben, evangélikus temploma pedig 1911-ben épült. A szántói travertínókúp 1958 óta védett természeti emlék. Hévmagyarád Szűz Mária mennybevétele tiszteletére szentelt kápolnája 1741-ben épült barokk stílusban. A 19. század elején klasszicista stílusban épült volt Nyáry kastélyban ma szociális otthon működik, a kertjében lévő kápolna 1834-ben épült. A szintén klasszicista stílusú egykori Somogyi-kastélyban később iskola működött.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

SZÁNTÓ. Magyar falu Hont Várm. földes Ura a’ Religy. Kintstár, lakosai katolikusok, fekszik Nádashoz nem meszsze, és annak filiája; határja középszerű, borai jók, javai külömbfélék. MAGYARAD. Magyarovce. Magyar falu Hont várm. földes Urai Gosztonyi, és több Uraságok, lakosai katolikusok, fekszik Deméndhez nem meszsze, és annak filiája, határjában vagyon legelője elég, szőlő hegye közpszerű, fája tűzre, és épűletre van.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Szántó, magyar-tót falu, Lévához 1 1/2 mfd. Honth vmegyében, 179 kath., 96 evang. lak. Vendégfogadó. Szőlőhegy. Határjában több ásványos vizek találtatnak mellyek még vegytanilag meg nem vizsgáltattak. Savanyu vizét hasznosnak tartja a köznép a gyermek giliszták ellen; – egyébiránt a szarvasmarha is nagyon szereti. F. u. a cisterciták. Van saját postahivatala, s váltás Ipolyság és Báth közt. Magyarád (Magyarovcze), tót-magyar falu, Honth vmegyében, Ipoly Sághoz nyugotra 2 mfd. 210 kath., 40 evang. lak. Van itt egy kénköves tartalmu tó, mellynek vize a rheumatikus, köszvény, s elzsibbadási betegségekben foganatosnak hirdettetik; a minthogy a vidékiek fördésre erősen látogatják. F. u. Tersztyánszky és többen.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Régebben a szalatnyai forrás vastartalmú savanyú vize volt a leghiresebb; erejét azonban az 1858-iki földrengés nagyon meggyöngítette s ma már a szántói vízé az elsőség. E vizet még nem régiben a híres szalatnyai víz czégére alatt árúlták; ma már a szalatnyait is szántóinak keresztelik. Az országos hírű szántói víz tiszta, szénsavas, kellemes ízű, fölfrissítő hatású. Hozzá egészen közel gazdag mésztartalmú kénes források is vannak. Hasonló források szinte egymást érik a Búr patak völgyében. Hőmérsékük 15–20 R° közt váltakozik. Legkiválóbb köztük a magyarádi kénes forrás, mostanában lendűletnek indúlt fürdővel.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Szántó, búrmenti magyar kisközség, 66 házzal és 449 túlnyomóan róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Ipolyszakáloson, postája helyben van; régiségéről több oklevél emlékezik meg; a 12. században már jelentékeny hely volt, a mit az az oklevél bizonyít, melylyel a falut, 72 zsellérházzal és 40 ekényi földdel, Adorján fia, István, elhalt testvére — Eusidin — e birtokát a garammelléki benczéseknek adományozta. 1428-ban Zantho alakban szerepel a falu neve. A mohácsi vész után a zircz-pilisi apátot e birtokában gyakran megháborgatták. 1541-ben még az apátság birtoka volt, de 1542-ben már Nyáry Ferenc kezén találjuk, a ki 1549-ben is birtokolta. Drégely eleste után Szántó is a török hódoltság körébe esett és három török ur osztozott rajta. 1569-ben ismét a pilisi apát kezébe került, de 1613-ban teljesen áldozatul esett a török hódoltságnak. 1643-ban Szelepcsényi György, a későbbi esztergomi érsek, szerezte meg a birtokot és visszaadatta azt a pilisi apátnak. 1696-ban Illyés András apát 1712-ig terjedő időre bérbe adta a birtokot. A mikor 1712-ben III. Károly király Nezorin Flórián wellehradi cziszterczita apátot nevezte ki pilisi apáttá, Szántó a wellehradi apátság birtokába jutott. Nezorin utóda, Mály József, kezdte meg a szántói templom építését, a melyet 1754-ben fejezett be. A wellehradi apátság eltörlésével (1784.) a pilisi apátság egy időre önállóvá lett, de 1787-ben József császár a pilisi apátságot is eltörölte. A birtokot a beszterczebányai kincstári gazdasági kerülethez csatolták, mignem 1806-ban a visszaállított apátság visszanyerte a jószágot. A szántói híres savanyúvizről 1578 óta vannak adataink. A középkori oklevelek még mélységesen hallgatnak róla és így valószínűleg csak a 16. században fedezték fel a forrást, melynek hiressége azóta mindegyre terjed. Vizét mind hazánkban, mind pedig a külföldön általánosan ismerik és különösen Németországban van nagy kelete. A forrást az apátságtól Konkoly-Thege Sándor bérli, a ki modern gépekkel és fölszereléssel két millió palaczkot töltet a forrásból évenként és állandóan emeli ennek a jeles magyar ásványviznek a jó hírét. Konkoly-Thege Sándornak csinos kastélya is van a faluban. Szántó határában az Újmajor puszta fekszik. Magyarad, a Búr patak mellett fekvő magyar kisközség, 26 házzal és 379 róm. kath. vallású lakossal; vasúti és táviró állomása Ipolyszakáloson, postája Szántón van. 1354-ben, Maróth határjáró levelében, már faluként szerepel. Századokkal ezelőtt ismerték híres gyógyforrását is, a mely mellett a mult század elején, gyógytelep épült. A XVIII. században a Goszthonyi-családot uralta a falu, majd a Brunswick, Zsarnóczay, Kasza és a Terstyánszky családok voltak a földesurai. Újabb időben a Somogyi és a báró Nyáry családok szereztek itt birtokot. Jelenleg Somogyi Lászlónak és báró Nyáry Adolf özvegyének van nagyobb birtoka és mindkét családnak kastélya. A falubeli kápolna 1834-ben épült. Magyaradhoz tartoznak a Dobsony és Újvilág puszták.

Helységnévtár

Szántó, rk. 283 Nádas, ág. 77 Csánk, ref. 10 Bori, izr. 10 Ipolyság. Magyarád, rk. 221 Deménd, ág. 52 Csánk, ref. 18 Bori, izr. 20 Ipolyság.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Elütő vonása az Ipoly-völgyi telepeknek a fentebb említett folyóvölgyi községektől az, hogy kevés kevert lakosságú község van ezen a vidéken. A nyelvhalár élesen húzható meg egy-egy völgyben fekvő falu határa mellett. Alig pár kilométernyi távolságra egymástól tiszta szlovák és tiszta magyar községeket találunk. Az említett községek közül csak Szántó maradt Szlovákiában, a többi a bécsi döntéssel felszabadult. (....) Szántót a Lexicon adatai szerint szlovák településnek ismerjük. Fényes (1830) már magyar-szlováknak tünteti fel, úgyszintén Czoernig és Keleti is. Az 1880-as népszámláláskor a lakosságnak 37%-a volt magyar s ez az arányszám 1910-ig rohamosan növekedve elérte a 79%-ot. Az államfordnlat a község nemzetiségi arányát nagyban megváltoztatta s további zuhanással az 1930-as népszámlálásig 2%-ig esett le. Hogy ez a szám mennyire nem adja vissza Szántó nemzetiségi viszonyát, mutatja a lakosság magatartása a szomszéd községek visszacsatolása alkalmával. (....) Hévmagyarád magyar eredetü község, mert a Lexicon is színtiszta magyarnak ismerteti; később azonban Fényes már jelentős szlovák kisebbséget tüntet fel. A XIX. század elején a nemzetiségi térhódítás a szlovák elem megerősödését idézte elő. A kiegyezés utáni magyarság, mely öntudatában és a nemzeti életében megerősödik, feszítő erejével lassan visszahódítja az előző ötven év veszteségeit ebben a községben is. 1880-ban 60%. 1890-ben 89%. 1900-ban 60% és 1910-ben 76% magyar lakja a községet. A csehszlovák államba való kebelezés után a magyarság arányszáma visszaesik, illetve a nemzetiségi összetételének képe eltorzul, mert 1921-ben már csak 17%. 1930-ban pedig 20% a magyar lakosság arányszáma. 1938-ban egyetlen egy ember sem vallotta magát szlováknak, ami viszont a másik végletet jelentette. (....) Hévmagyarád. Kisközség a Búrpatak mellett. Elsőízben Maroth XIV. századbeli határjáró levelében találkozunk nevével. A XVIII. században a Goszthonyi-családé a falu. Későbbi birtokosai: a Brunswick-, Kasza-, Zsarnóczay-, Terstyánszky-, Somogyi és a báró Nyáry-család. A községnez tartozó külterületi lakott helyek: Dobsonypuszta, Hehegyipuszta, Üjvilág, Vörösmajor. A község területe 1601 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 393.