Nagypeszek

Az Alsó-Garammente kistájon, az Ipolymenti-hátság dombvidékének nyugati lábánál, a Szikince partján fekszik. Teljesen egybeépült a tőle délre fekvő Tergenyével.

Közigazgatás

Peszektergenye két településrészének és kataszteri területének egyike. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott, Csehszlovákiához csatolása után 1923-ig rövid ideig az Ipolypásztói járáshoz, majd 1923-1960 között a Zselízi járáshoz tartozott, annak megszüntetése után pedig az immár egyesített községet a Lévai járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Lévai járás). 1960-ban Sikenica néven egyesítették Tergenye községgel. Területe (12,61 km²) a község területének 49,4 %-át alkotja, az elmúlt száz év során nem változott.

Népesség

1910-ben 643, 1921-ben 830, 1938-ban pedig 687, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és többségében református vallású (1921-ben 55,5 %) lakosa volt. 1926-ban a határában található Ágotamajorra szlovák kolonisták települtek. 1945 után magyar lakosságának 1/5-ét kitelepítették. 2011-ben 322 lakosa volt, itt élt a község lakosságának 49 %-a. A hozzá tartozó Vadalmásmajorban 2011-ben 21 állandó lakos élt.

Történelem

Nagypeszeket 1295-ben Pescech alakban említik először, ekkor a Hont-Pázmány nemzetség birtoka. 1324-ben Pezek, 1355-ben Pescek Superior et Inferior, 1461-ben Kyspezek, 1497-ben Naghpezek alakban tűnik fel, majd a 18. században a Dersfi család zselizi uradalmának tartozéka. A 19. században a gróf Esterházy család, majd a gróf Breuner család örökösei a helység legjelentősebb birtokosai. Az Eszterházy családnak hatalmas szőlészete volt itt, szüretei messze földön híresek voltek. A hagyomány szerint Franz Schubert itt írta a Müller-dalait, ugyanis a híres zeneszerző az itteni Eszterházy-uradalom gyakori vendége volt. 1850 körül Nagypeszek 507 lakosából 410 református volt. Lakói főként mezőgazdaságból, szőlőtermesztésből és juhtenyésztésből éltek. 1926-ban határába (Ágotamajor) szlovák kolonisták telepedtek. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott, illetve 1938-45 között Magyarország része volt. 1944 decemberétől kezdve több hónapon át heves harcok színtere, 1945. március 5-én a lakosságot is evakuálták, a falu legnagyobb része elpusztult. 1945 után a magyarok kitelepítése és a lakosságcsere alapvetően megváltoztatta etnikai viszonyait és szlovák többségűvé vált. Nagypeszeket és Tergenyét 1960-ban egyesítették.

Mai jelentősége

Nagypeszek református temploma 1750-ben épült barokk stílusban.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

PESZEK. Nagy Peszek, Kis Peszek. Két falu Hont Vármegyében, Kis Peszeknek földes Ura Gr. Berényi Uraság, fekszik Fűzes Gyarmathoz nem meszsze, mellynek filiája; Nagy Peszeknek pedig földes Ura Gróf Eszterházy Uraság, ez fekszik Nemes Oroszinak szomszédságában, mellynek filiája, lakosai katolikusok, és reformátusok, határbéli földgyeik közép termékenységűek, Kis Peszeknek legelője szoros, fájok van mind a’ kétféle, szőlőhegyei jó borokat teremnek, második osztálybéliek.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Nagy-Peszek, magyar f., Honth vmegyében, Bars vmegye szélén; 82 kath., 15 evang., 410 ref. lak. Ref. anyaszentegyház. Nagy juhtenyésztés. F. u. gr. Eszterházy Jánosné. Ut. p. Zeliz.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Nagypeszek, Bars vármegye határához közel fekvő magyar kisközség, 131 házzal és 620 ev. ref. és róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása és távirója Zseliz, postája Tergenye. Nagypeszek nevével 1324-ben találkozunk először az oklevelekben. A XVI. században a Dersfiek zselizi uradalmához tartozott. A mult század elején gróf Esterházy volt a földesura; jelenleg gróf Breuer örököseinek van itt nagyobb birtokuk. Az itteni ev. ref. templom 1750-ből való. Nagypeszek faluhoz tartozik az Ágota-major.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Nagypeszek. Első okleveles nyomára a XIV. század első negyedében találunk. A XVI. században a Dersficsalád zselizi uradalmának tartozéka. A XVIII. században a gróf Esterházycsalád, majd legújabban a gróf Breuner-család örökösei a helység legjelentősebb birtokosai. A község külterületi lakott helyei: Ágotamajor és Vadalmásmajor. A község területe 2191 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 687.