Nagycsalomja

A község a Balassagyarmati-medence részét alkotó Középső Ipoly-völgy kistájon, az Ipoly jobb partjának közelében, az 527-es (Ipolyság-Nagykürtös) út mentén fekszik, Ipolyságtól 26 km-re keletre, Balassagyarmattól 11 km-re nyugatra, Nagykürtöstől 25 km-re délnyugatra. Határának túlnyomó része mezőgazdaságilag művelt terület. Nyugatról Ipolykeszi, északról Terbegec, keletről Kiscsalomja, délről pedig Dejtár községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatárt is alkot Szlovákia és Magyarország között) az Ipoly-folyó alkotja.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Kékkői járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Losonci járáshoz, 1968-ban pedig a Nagykürtösi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Balassagyarmati járás). 1920-ban a trianoni határ megvonásával területének 43,6 %-át (az Ipolyon túlra eső határrészt, 6,84 km²) elveszítette. Azóta kisebb területi változásokra került sor (1921: 8,86 km², 1939: 9,91 km², 2011: 8,91 km²). 1949 után Ipolykeszi és Inám közé eső kataszteri területét Ipolykeszihez csatolták.

Népesség

1910-ben 685, 1921-ben 713, 1938-ban pedig 756, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után a belső telepítések során közép-szlovákiai szlovák családokat telepítettek a községbe. 1991-2011 között népességének 11,6 %-át elveszítette (lakosságszáma 682 főről 603-ra csökkent), a szlovák nemzetiségűek aránya ugyanakkor 26,5 %-ról 35,3 %-ra nőtt, a lakosság többsége (61,9 %) magyar nemzetiségű. A lakosság túlnyomó többsége (83,6 %) római katolikus vallású, az evangélikusok aránya 8 %.

Történelem

A régészeti kutatások szerint Nagycsalomja már a paleolitikumban (amely a legújabb meghatározások szerint kb. 2,4 millió évvel ezelőtt kezdődött és kb. 11 500 éve ért véget) lakott település volt. Az Ipoly-völgyben végzett felszíni kutatások során őskőkori leletekre bukkantak. Az előkerült hasított szükségleti tárgyak mészkőből, vulkáni üveg és szilicit származékokból készültek. Ezek sajnos meghatározhatatlan korúak, mivel a vékony negyedkori és a harmadkori takaró találkozási felületén helyezkednek el. A térség egyik leggazdagabb régészeti lelőhelye éppen Nagycsalomja. A községet a Szeleta-kultúrához tartozó leletei tették ismertté a szakma körében. Az újkőkor idején a mai Szlovákia területén az ún. lengyeli kultúra kialakulása volt a meghatározó. E kultúrához tartozó vésett, festett sárga és piros díszítésű kerámia tárgyakat Nagycsalomja környékén is találtak. Jelentős civilizációs fejleményként tudható be a rézkor idején (kb. i.e. 4500-3300) kialakult időszakos jellegű település és a barázdált díszítésű kerámia. Nagycsalomján is, ahogyan a Kárpát-medence egész középső részén a Bodrogkeresztúr-kultúra volt ekkor jelen. A rézkor idején a településeket a folyók menti síkságokon hozták létre. Ennek a természetföldrajzi követelménynek Nagycsalomja fekvése teljes mértékben megfelelt. A következő régészeti korszak, a bronzkor idején (kb. i.e. 3500-1000) az Ipoly-völgy térségében a pilisi kultúra vált kizárólagossá. Ennek a kultúrának a fennállása alatt Nagycsalomja nem megerősített település volt. Később, az I. század idején a kelta-gallus kotinok és a kvádok népesítették be a község térségét. A szláv korszak idejéből (az i.sz. 6. századtól kezdődően) feltártak itt egy később földmunkálatok során megbontott szláv-avar temetkezési helyet. Ez a régészeti lelet a község beépített területén található, ezért feltárása igen költséges lenne, egyszersmind lehetetlen. Nagycsalomja plébániájára egy 1070-ből származó írásban találunk utalást. Ez a tény valószínűsíti azt, hogy a plébánia mellett templom is állt. 1241-ben a tatárok feldúlták a községet. Annak ellenére, hogy csak néhány napig tartózkodtak a helységben, szinte mindent leromboltak, beleértve a régi templomot is. A templom körül, attól délre és keletre húzódott a település, amelyet a templomáról Egyház Chalamijának neveztek. Ebben az időben az Ipolyt áthatolhatatlan mocsarak övezték, majd helyükön szigetek keletkeztek. A folyótól északra lévő réteket és mezőket a helyi lakosok legeltetésre használtak. Az első írásos emlék 1244-ben említi Nagycsalomját. A szomszédos kóvári vár uradalmának határát Egyház Chalamija képezte, derül ki a várbéli iratokból. Továbbá egy 1260-as keltezésű okmányból fény derül arra is, hogy a lakosság nagy része a jelenlegi falu északi határában fekvő dombot elhagyva az Ipolyhoz költözött. Az áttelepülés oka minden bizonnyal a vízhiány volt. A lakosság kisebbik része a Tajch nevű tavacska mellett telepedett le, létrehozva a jelenlegi Kiscsalomját. Both fia Benedek comes esztergomi káptalan 1241-ben kiállított okiratában a falu nevének két változatára bukkanhatunk: Chalamija és Egyhazaschalamija. 1332 és 1337 között a pápai tizedet begyűjtők irataiban a település Salonia és Salomia néven szerepel. Ezekből az évekből származik a Felvidéken egyedülálló nagycsalomjai akvamanile (középkori kultikus kézmosó edény). A XV. század idején Nagycsalomja Czillei Borbála, Luxemburgi Zsigmond király özvegyének a tulajdona, később ezt a területet Habsburg Albert magyar király szerezte meg, aki feleségének, Luxemburgi Erzsébetnek adományozta azt. 1552-ben a török hadsereg áttörte az Ipoly menti védővonalat és Ipolyságon hosszabb időre berendezkedett. A török közigazgatás Nagycsalomját a Nógrád megyei szandzsákba tagolta be. A levéltári adatok alapján a községnek a XVII. század első felében sikerült kivonnia magát a szultán által megkövetelt adófizetési kötelezettsége alól. Bethlen Gábor Habsburg-ellenes felkelése alkalmával csapataival 1626-ban kialakították a Fülek-Balassagyarmat-Ipolyság védvonalat. A hadművelet során szeptember 9-én a falu mellett táboroztak le. Nagycsalomja 1642-től a Majthényiek és a Rádayak uradalma lett. A XVIII. század közepétől a következő személyek voltak a birtokosai: gróf Teleky Ágoston, gróf Vay Gábor, báró Majthényi László, Gáspár István, Méhes József és Bolgár János. A kolera 1873-ban ütötte fel a fejét a községben. A kór áldozatainak nevét a Várfi Károly lelkész által 1854-ben bevezetett egyházi anyakönyvezés rögzítette. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlasztását követően Nagycsalomja a trianoni utódállam, a Csehszlovák Köztársaság része lett. A település határ menti jellegéből adódott, hogy cseh határőrök állomásoztak itt. A Csehszlovákiának Magyarországgal fennálló területi vitája az 1930-as évek második felében forrpontra jutott. A konfliktust megoldó I. bécsi döntés (1938. november 2.) a szlovák-magyar etnikai-nyelvi határ figyelembe vételével született meg. A döntés értelmében Szlovákia déli, magyar többségű területe, így Nagycsalomja is visszakerült Magyarországhoz. A második világháború idején a település szovjet-német hadszíntérré vált. A Vörös Hadsereg 1944. december 20-án nem sokkal éjfél előtt vonult be a faluba. Ezt megelőzően a menekülő német csapatok december 8-án felrobbantották a helyi Ipoly-hidat. A háború a községben is követelt emberáldozatot: három helyi lakost koncentrációs táborba hurcoltak, tizenöten pedig a harcok során vesztették életüket. A háborús károk helyreállítása már 1945 tavaszán megkezdődött: újjáépítették az Ipoly-hidat és tatarozták a helyi malmot. A második világháborút lezáró nemzetközi rendezés során Csehszlovákia javára döntöttek az 1938-ban Magyarországhoz visszakerülő magyar lakta terület kérdésében. Ennek következményeként Nagycsalomját ismét a csehszlovák államhoz csatolták. 1950-ben megszűnt a kettősbirtokosság és a nagycsalomjai földművelők határátlépési lehetősége (1953-ban a háború után újjáépített Ipoly-hidat is lebontották), földjeiket a dejtáriak között osztották szét. A falu földjeit a a kóvári állami gazdaság, majd a helyi termelőszövetkezet (1957-től) művelte. Az 1960-as évektől a nagycsalomjai közös helyi nemzeti bizottság Kiscsalomja, Ipolyharaszti, Kóvár községeket is irányította. Az 1970-es években megszűnt a magyar nyelvű oktatás a községben, ugyanakkor központi szlovák iskolát (mely Leszenyét és Ipolyharasztit is szolgálja), valamint kisegítő iskolát létesítettek itt. A rendszerváltás után a magyar nyelvű oktatás (egyházi kisiskola formájában) rövid időre újjáindult.

Mai jelentősége

A községben szlovák óvoda és bentlakásos alapiskola működik. A Magyarok Nagyasszonyának szentelt római katolikus temploma 1912-ben épült szecessziós stílusban, evangélikus temploma pedig 1934-ben. A község határában 14. századi gótikus templom romjai találhatóak.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Nagy Csalamia. Tót falu Hont Vármegyében, birtokosai külömbféle Urak, lakossai katolikusok, fekszik az előbbi falunak szomszédságában, határja jó termékenységű, legelője elég, ’s mind a’ kétféle fája, és jó szőlö hegye, első Osztálybéli.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Csalomia (Nagy), magyar falu, Honth vármegyében, az Ipoly partján 559 kath., 180 evang. lak. Kath. paroch. templom. Határja 1-ső osztálybeli, sok buzát, kukoriczát, árpát terem. Bora kapós. F. u. többen.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Odább mintegy három kilométernyire, az országúttól kissé jobbra, az Ipoly partján fekszik Nagy-Csalomja; régi temploma, melyet még a Hunt nemzetség valamelyik tagja építtetett a XIII. században s melyről a község régebben Egyházas-Csalomja nevet viselt, ma már romokban hever.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Nagycsalomia, ipolymenti magyar kisközség, 140 házzal és 651 róm. kath. vallású lakossal; vasúti állomása Dejtáron, távirója Balassagyarmaton, postája helyben van. Körjegyzőségi székhely. 1244-ben IV. Béla király Szügyi de Ziud Obick (Ebeczk) fiának, Miklósnak, az Ipolynál levő Koarszag várát adományozván, a várbirtok egyik határául Ighazas-Chalamia községet jelöli meg. Az a templom, melyről a falut már akkor egyházasnak nevezték, a mult század derekán még fennállott, most azonban rom. A XIII. század végén Chalamya alakban akadunk a nevére abban az oklevélben, melylyel az esztergomi káptalan, 1291-ben, Both fia Benedek comes végrendeletét kiállította. A pápai tizedszedők 1332-37. évi jegyzéke Salonua és Salomia alakban emlékezik meg a helységről. a XV. században a királyné birtoka volt, még pedig előbb Cillei Borbála özvegy királynéé, a kitől utóbb Albert király 1439-ben a jószágot elvette és nejének, Erzsébet királynénak adta. A XVIII. század elején a Majthényi és Ráday családokat találjuk a birtokban; a mult század első felében gróf Teleki Augusztát uralta a falu. Jelenleg gróf Vay Gábornak, báró Majthényi Lászlónak, Gáspár Istvánnak, Méhes Józsefnek és Bolgár Jánosnak van birtoka, úgyszintén a két utóbbi birtokosnak egy-egy urilaka. A falubeli róm. kath. templom 1845-ben épült. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. Nagycsalomia határában vannak a Kapasz puszta, Mélyvölgy és Vörösharaszt majorok.

Magyar Katolikus Lexikon

Nagycsalomja, v. Hont vm. (Veľká Čalomija, Szl.): plébánia a v. esztergomi főegyhm. vadkerti esp. ker-ében. - 1291: már létezett. Tp-át Mindenszentek tit-ra sztelték. Lakói 1550 k. ref-ok lettek. Kőkeszi filiájából 1795: helyi káplánság, 1810: pléb. Mai Magyarok Nagyasszonya-tp-át 1911: építették. Anyakönyvei 1788-tól. Kegyura 1880: a Vallásalap. Anyanyelve 1880: m.; 1940: m. - Filiái 1917: Ipolykeszi, Kiscsalomja, Kóvár. - Lakói 1940: 649 r.k., 1 g.kel., 121 ev., 2 ref., 8 izr., össz. 781; 1991: 498 m. (73,02%), össz. 682; 2001: 413 m. (65,97%), össz. 626. - 1995: már működött a Magyarok Nagyasszonya Alapiskola alsó tagozata. ** Némethy 1894:173. - Schem. Strig. 1917:28. - Herdics 1996:73.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Nagycsalomja. 1244-ben Szügyi de Zind Obick fia, Miklós a helység, illetve a határ egyrészének földesura. Ekkor a helység Ighazas-Cualamia néven szerepel. Ezidőtájt épült templomának romjai még ma is láthatók. A XIII. század végén Chalamya írásalakban szerepelteti nevét egy oklevél, majd a pápai tizedszedő-jegvzékekben Salonua és Salomia alakban említik. A XV. században a királynék birtoka. A XVIII. század eleje óta a Majthényi-, Ráday-, gróf Teleki-, gróf Vay-, báró Majthényi-, Gáspár-, Méhes- és Bolgár-családokat találjuk a helység birtokában. A községhez tartozik Kapaszmajor. A község területe 1722 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 756.