Bátka

Színész, a magyar színészegyesület központi igazgatója.

Bényei István és István Mária gyermekeként született. Iskoláit Rimaszombatban, Rozsnyón és Kassán végezte.
1859-ben Lendvay Márton ábeszélésére színész lett  Baján Molnár György társulatánál és mint vándorszínész az ország több városában működött. 1863-ban feleségül vette  Harmath Emma ismert színésznőt.
1868-ban Pestre ment és lapszerkesztéssel foglalkozott.
1874-ben ismét színész lett vidéken, és az maradt 1883 szeptember végéig. Akkor a színészek közgyűlésén a magyar színészegyesület központi irodájának igazgatójává választották. Pályája utolsó évtizedeit a színésztársadalom szervezésére fordította. Segélyalapot létesített az egyesületi tagok számára; ösztönzésére az egylet telket nyert a fővárosától az épülő nyugdíjasház számára, emlékoszlopot emeltetett az első magyar színigazgatónak, Kelemen Lászlónak. 1883-ban megindította a Színészek Lapját, 1890-ben pedig létrehozta a színészeti kiállítást és megrendezte a magyar színészet százéves jubileumát.
Mint vidéki vándorszínész számos színdarabot írt. Molnár György színtársulatának volt a tagja, amikor 1862-ben megírta az első magyar operettet: A szerelmes kántort. Az egyfelvonásos darabhoz  Allaga Géza szerzett zenét, a vidám énekesjáték sikert aratott, ettől kezdve a  Budai Népszínházban és a pesti Nemzeti Színházban egyre sűrűbben tűntek fel az eredeti magyar operettek.
Eredeti szövegeket írt a Szerelmes kántor, Zeneszerű, Szakállas farkas, Fonóház és Don Quichote című operettekhez. Átdolgozta A kivándorlók c. darabot, amely Aradon színre került. Írt egy Apotheosist Shakespeare háromszázados emlékére, amely 1864-ben megjelent a Nefelejtsben. Ő írta Az egérfogó című népszínművet, amelyet a budai Népszínház 1863-ban 50 arannyal jutalmazott. A szegény legény című pályaműve Kolozsvárott dicséretet nyert, ott volt a bemutatója, majd más helyeken is előadták. Róbert Károly című tragédiájával pályázott  az Akadémiánál. A legnagyobb magyar király ötfelvonásos színművét Győrött, A halálfejű hercegnő című alkalmi bohózatát 1864-ben Pécsett adták elő.
Az 1860-as és 1870-es években cikkeket írt a Magyar Ujságba és az Ellenőrbe. 1868–1869-ben másfél évig szerkesztette a Ludas Matyi című humoros lapot és a Nép Szava hetilapot. 1869 decemberétől 1872 októberéig a Szabad Magyarország politikai hetilap szerkesztője volt. Ezen kívül más újságokat is szerkesztett hosszabb rövidebb ideig. 1883. október 13-tól a Színészek Lapja szerkesztője volt.
A halotti nyilvántartásban májrák szerepel halálának okaként.
Budapesten hunyt el 1908. január 29-én.

Író, lapszerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Apja id. Mács József, anyja Molnár Margit.

Középiskolai tanulmányait Rimaszombatban (1941–1945),  Sárospatakon(1947–1949) és Miskolcon folytatta, végül 1951-ben érettségizett Pozsonyban. 1951–1955 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-történelem-társadalomtudomány szakán tanult.

1952–1957 között a  pozsonyi Új Szó munkatársaként működött. A magyarországi  1956-os forradalom iránti rokonszenve miatt menesztették a napilaptól. 1957–1960 között az Új Ifjúságnál dolgozott. 1960–1991 között A Hét c. lap egyik szerkesztője volt, 1968–1971-ben főszerkesztő-helyettesi beosztásban dolgozott. 1991-ben nyugalomba vonult.

2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.

A  csehszlovákiai magyar paraszti világ egyik jeles ábrázolója. Adósságtörlesztés című regényében (1968)  lélektani mélységben elemzi az 1945–1947 között lezajlott magyarüldözés eseményeit (az ún. lakosságcserét, a kollektív bűnösség elvének alkalmazását). A Kétszer harangoztak (1978) c. lélektani regényében a nemzeti kisebbség kiszolgáltatottságát érzékelteti, a Szélfúvásban (1980) c. regényében a nemzeti identitás elvesztésének tragikumát jeleníti meg. Ugyanez a téma megjelenik Az égig érő palatábla (1993) című művében, amelyben egy vegyes házasságban született, magyarul már nem beszélő unoka és nagyapja kapcsolatát tárja elénk. Trianon harangjai (2005), Bolondok hajóján (2011) és Az elcsatolt vagon (2015) című regényeiben folytatta a felvidéki magyarság sorstragédiáinak mementóját, immár reménytelennek látva ottani jövőjét.

1953-ban kötött házasságot Máté Juliannával. Két lányuk született: Ildikó (1954), Tünde (1955).

Kitüntetései: Madách Imre-díj (1969); Aranytoll (2002); Bátka díszpolgára (2006) Magyar Aranyérdemkereszt (2011); Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2014).

További fontosabb művei: Vég nélküli ülés (elb.), 1955; A vesztes (regény), 1982; Temetőkapu (regény), 1987; Magasság és mélység (regény), 1994; Öröködbe uram I-IV. (regény), 1998–2001.

Pozsonyban hunyt el 2017. augusztus 31-én. Szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.