Bacsfa

A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóközben, Somorjától 6 km-re délkeletre a Duna-csatorna bal partjának közelében fekszik. Érinti a 63-as főút Somorja és Dunaszerdahely (19 km) közti szakasza, melyről itt ágazik el az 506-os út Bős (21 km) és Medve (34 km) felé. Mellékutak kötik össze a szomszédos Csallóköztárnokkal és Csukárpakával. A bősi vízierőmű csatornájának megépítése elvágta a légvonalban alig 2,5 km-re fekvő Doborgaztól. Területe mindössze 3,92 km². Délről Doborgaz és Keszölcés, délkeletről Nagyszarva, északkeletről Csallóköztárnok, északról Nagypaka, nyugatról pedig Somorja kataszterével határos.

Közigazgatás

Község a Nagyszombati kerületben és a Dunaszerdahelyi járásban. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott, majd 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vm., Somorjai járás). Csehszlovákián belül 1960. július 1-jéig a Somorjai járáshoz, majd a járás megszüntetésével a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község. Területe nem változott 1921 óta.

Népesség

A kis lélekszámú község lakosságszáma 1991-ig csaknem megduplázódott (1941-ben 333, 1991-ben 606 fő), azóta viszont lassú csökkenést mutat. Ezzel párhuzamosan rendhagyó módon csökken a szlovák és növekszik a magyar lakosság aránya. A szlovákok a községben 1920 után jelentek meg nagyobb számban (1930-ban a lakosság egytizedét, 1991-ben már csaknem 40 %-át tették ki). A vallásos lakosság túlnyomó többsége hagyományosan római katolikus.

Történelem

A települést 1205-ben említik először, 1238-ban temploma volt, melyet 1852-ben bontottak le. 1319-ben „Bochfolua”, 1321-ben „Boch”, 1406-ban „Bachfalua” néven említik a korabeli források. Az esztergomi érsekség faluja volt. Páduai Szent Antalnak szentelt ferences temploma 1660 és 1677 között épült a kolostorral együtt. 1828-ban 33 házában 258 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1849. május 12-én határában csata dúlt a honvédsereg és a császári csapatok között. Az I. bécsi döntés követően a 4/I honvédzászlóalj, Kisfaludy József alezredes parancsnoksága alatt 1938. november 5-én este vonult be a községbe, s ünnepélyes keretek közt átadta Sopron város ajándékát, a nemzetiszínű zászlót. A második világháború után a Csallóköz összes településéhez hasonlóan ismét Csehszlovákiához csatolták.

Mai jelentősége

A Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt ferences templom 1677-ben épült. Oltárán állt a vért könnyező Boldogasszony kegyképe, melyet gyógyulásának hálájából festetett egy Liszkay Márton nevű doborgazi ifjú 1705-ben. A kegykép 1715. június 19. és június 23. között négy alkalommal könnyezett. Azóta a csallóköziek búcsújáróhelye volt. A képet 1995-ben elrabolták, amely azóta sem került elő. Egy másolat található a helyén. A templom alatti sírboltban az Apponyi család több tagja mellett nyugszik Amade László költő is. A fogadalmi kápolnát 1775-ben egy pestisjárvány után építették. A kolostor a rendszerváltás után ismét apácazárdává alakult. A 19. századi Apponyi-kastélyt szállodává alakították át és 2007-ben a község határában 77 hektáron (a községterület 20 %-án) Szlovákia legnagyobb golfpályáját alakították ki.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

BÁCSFALVA. Elegyes falu Poson Vármegyében, birtokosai külömbféle Urak, lakosai katolikusok, fekszik Vajkának szomszédságában, mellynek filiaja, nevezetes e’ helység a’ Szent Antal Klastromárol, mellyben SZENT FERENTZ Szerzetebéli Atyák laknak, és híres bútsú járások vagynak benne. Határja középszerű, szőlőt is termesztenek lakosai, réttye, ’s legelője meglehetős, második Osztálybéli.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Bácsfa, magyar falu, Pozson vármegyében, ut. p. Somorjához 1/2 órányira: 237 kath., 7 evang., 7 zsidó lak. A vajkai székhez tartozik.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Bácsfa, felsőcsallóközi magyar kisközség, a hol 48 ház és 300 lakos van, a kik róm. kath. vallásúak. E község első okleveles nyomát már 1205-ben találjuk. A vajkai érseki székhez tartozott és az érseki nemesek birtoka volt. 1725-ben itt, az akkor dúlt pestis emlékére, fogadalmi kápolnát emeltek, mely azonban már használaton kívül áll. 1764 óta a kápolna körül temető van. 1857-ben és 1866-ban a község nagy részét tűz pusztította el, 1862-ben pedig árvíz. A községhez tartozik Szent-György-Úr és Szent-Antal. Ez utóbbi híres búcsujáró hely. Lippay György esztergomi érsek Szent-György-Úr közelében templomot és zárdát építtetett. 1660-ban tették le az alapkövet és 1666 január 3-ig folyt az építkezés, a mikor Lippay meghalt és az építkezés megszakadt. Utóda Szelepcsényi György érsek folytatta a munkát, melyet 1674-ben be is fejeztek, mire az új hajlékba a primás ferenczrendieket telepített. A templom főoltárát Apponyi György gróf emeltette 1782-ben; – az oltáron a Szüz Anya kegyképe van elhelyezve. A templom alatti egyik sírbolt az Apponyi család temetkező helye. A templomot 1724 október 1-én szentelte föl Ghyllányi György tinini püspök – mivel ez ideig csak meg volt áldva – páduai Szent Antal tiszteletére és innen kapta Szent Antal nevét is. 1718-ban itt óriási vihar pusztított, mely a kolostor tetőzetét elvitte. Egy-két héttel később a vihar ismétlődött és ledöntötte a templom homlokzatát. A kárt sok fáradsággal ismét helyrepótolták. 1684-ben a báró Maholányi család a templom és a zárda előtt páduai Szent Antal szobrát állíttatta föl. A szentgyörgyúri ősi kis templomot, roskadozó állapota miatt, 1852-ben lerombolták. 1789-ben, a rend eltörlése után a zárdát magtárnak, a templomot pedig széna-raktárnak használták, míg végre 1811-ben a helytartótanács a ferenczrendieknek a visszatelepedést megengedte. Szent-György-Úr már 1205-ben említve van, 1238-ban pedig a már említett templom is szerepel. E község is a vajkai székhez tartozott. Van itt egy kastélyszerű, nagyobb épület is, mely az Apponyi grófoké volt, most pedig Welteni Wiener Rezső lovagé. A községben van posta, távírója Somorján van, vasúti állomása pedig Nagypakán.