Rozsnyó

A város a Rozsnyói-medence középső részén, a Felső-Sajó-völgyben, a Sajó bal partján, a Sajóba ömlő Drázus-patak mentén, Rimaszombattól 61 km-re északkeletre, Miskolctól 86 km-re északra, Kassától 72 km-re nyugatra, Poprádtól 72 km-re délre fekszik. Fontos közúti és vasúti csomópont – 1874 óta vasútvonal köti össze Bánrévével és Dobsinával, 1955 óta pedig Szepsivel. A város új pályaudvara Bakpusztánál, Berzéte határában épült fel. A 16-os (korábban 50-es) országos főútvonal Rimaszombattal és Kassával, a 67-es út pedig Popráddal köti össze, az 526-os út Csetnekkel (14 km) teremt összeköttetést, mellékút köti össze Csucsommal (5 km). Határa hosszan benyúlik a Rozsnyói-hegység déli vonulatai közé, északon egészen az Ökörhegyig (Volovec) és annak legmagasabb pontjáig, a Pozsállóig (Skalisko, 1293 m) terjed, nyugaton a Rőcei-hegység legkeletibb része, az Ivágyó keleti oldala is a városhoz tartozik, Krasznahorkaváraljától a Rákos-hegy (800 m), Berzététől a Nyerges-hegy (474 m), Rozsnyórudnától pedig a Tetőcske választja el. Területének mintegy kétharmadát erdő borítja. A várostól a Sajó választja el Sajóháza és a vele egybeépült Rozsnyóbánya településrészeket, déli ipari övezete a Berzétéhez tartozó Bakpusztával folytatódik, a Csucsom völgyében található Rozsnyófürdő pedig egybeépült Csucsom községgel. Délről Berzéte, nyugatról Rozsnyórudna, északnyugatról Betlér és Csucsom, északról Henclófalva és Svedlér, keletről Andrási és Krasznahorkaváralja, délkeletről pedig Jólész községekkel határos. Svedlérrel közös rövid határa Gömör-Kishont és Szepes vármegyék történelmi határát alkotja.

Közigazgatás

A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó város. 1340-ben városi jogokat kapott, 1876-ban törvényhatósági jogú város lett. 1920-ig Gömör-Kishont vármegyéhez tartozott, a Rozsnyói járás székhelye és egyben a járáshoz nem tartozó törvényhatósági jogú város volt. Csehszlovákiához csatolása után is végig a (változó területű) Rozsnyói járás székhelye maradt. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz, megyei városként a helyreállított Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásának székhelye lett. A csehszlovák közigazgatásban 1922-1960 között elveszítette városi jogait. 1960-ban Csucsom és Sajóháza, 1976-ban Berzéte, Berzétekőrös és Jólész községeket Rozsnyóhoz csatolták, 1990-ben Sajóháza kivételével valamennyi község újra önállósult. Rozsnyó területe (45,62 km²) két kataszteri területre (Rozsnyó - 39,47 km², Sajóháza - 6,15 km²) oszlik, területe 1910-38-hoz képest (Rozsnyó - 39,43 km², Sajóháza - 6,21 km²) csak minimális mértékben változott.

Népesség

Rozsnyó a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. A középkorban még túlnyomórészt német lakossága a 17. századra magyarrá vált és a 20. század második feléig a város magyar többségű maradt. 1891-ben 4812, 1910-ben 6565, 1921-ben pedig 6319, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, a (cseh)szlovákok aránya 1910-ben 6,2 %, 1921-ben pedig 16,2 % volt, 1930-ra pedig 37,6 %-ra nőtt. Német kisebbség (1910-ben 2,4 %, 1921-ben 2,3 %) is élt a városban. A 20. század első felében népessége stagnált, 1938-ban is csak 6595 lakosa volt. 1945 után magyar lakosságának nagy részét kitelepítették és a belső telepítések során szlovákokat telepítettek a városba, alapvetően megváltoztatva nemzetiségi arculatát. A rozsnyói magyarok mintegy fele reszlovakizált. A 20. század második felében ugrásszerűen nőtt népessége (1938-91 között csaknem háromszorosára), 1991-2011 között kis mértékű, 5,7 %-os népességnövekedés (18 647 főről 19 706-ra) figyelhető meg. Az 1945 után kisebbségbe került magyarok aránya a felgyorsuló asszimiláció miatt ebben az időszakban 31,2 %-ról 19,8 %-ra csökkent (a magyar anyanyelvűek aránya 23,4 %), de a szlovákok aránya is enyhe csökkenést mutat (65,8 %-ról 60 %-ra). Kiugróan magas a városban a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (16,8 %). A lakosság 13,4 %-a a roma etnikumhoz tartozik, a roma nemzetiségűek aránya ugyanakkor csak 2,4 %. 1921-ben a lakosság 63,5 %-a volt római katolikus, 19,9 %-a evangélikus, 7,9 %-a pedig református vallású; 2011-re a római katolikusok aránya 33 %-ra, az evangélikusoké 9,1 %-ra, a reformátusoké 6 %-ra csökkent, a felekezeten kívüliek alkotják a lakosság több mint egynegyedét (26,7 %). Az 1938-ban még a lakosság 6,7 %-át alkotó zsidó közösség tagjait 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták, mára az izraelita vallás teljesen eltűnt a városból. 2011-ben a város lakosságának 93,8 %-a élt Rozsnyó (18 488 fő), 3,7 %-a Rozsnyóbánya (737 fő), 2,4 %-a pedig Sajóháza (481 fő) településrészeken.

Történelem

Neve a német Rosenauból származik, ami rózsaligetet jelent. Területe már az őskorban lakott hely volt, ahol megtalálták az újkőkor, a bronzkor és a vaskor emlékeit is. A bányászvárost német telepesek alapították a 13. században, 1243-ban még az Ákos-nemzetség birtokában lévő lakatlan terület, 1291-ben említik először írásos források, amikor III. András az esztergomi érsekségnek adományozta. Plébániáját 1335-ben említi először oklevél. 1340-ben városi kiváltságokat kapott, melyeket 1410-ben és 1496-ban is megerősítettek. A bányászatnak a legrégibb időktől fogva a közelmúltig mindig nagy jelentősége volt a város életében. A középkorban főleg aranyat, ezüstöt és rezet bányásztak itt, később a vasérc kezdett egyre nagyobb szerepet játszani. Az 1440-es években a husziták foglalták el, és a mai temető helyén várat építettek, amelyet 1452-ben Hunyadi János elfoglalt, 1490-ben Bakócz Tamás pedig kastéllyá alakított át. 1458-ban verték ki végleg Giskra hadait a városból. 1470-től egyike a hét felső-magyarországi bányavárosnak, ekkoriban danzigi és krakkói kereskedőknek is voltak itt bányáik, elsősorban az ezüstbányászat virágzott. A mohácsi vész után a bányászat a bizonytalanná vált közállapotok miatt lehanyatlott, a város számos polgára tönkrement. 1550 környékén a város lakossága protestáns hitre tért. 1555-ben Bebek Ferenccel kötött a város szövetséget, aki török szövetségeseivel 1556 szeptemberében Rozsnyó alatt megverte a császáriakat. Ezután 1594-ig a töröknek fizetett adót a város. A város középkori német voltát bizonyítják a fennmaradt családnevek és a bányászattal kapcsolatos földrajzi és egyéb elnevezések. Valószínűleg a szomszéd vármegyékből, elsősorban Tornából és Szepesből érkeztek. Később lélekszámuk tovább nőtt, ekkor már egyenesen német földről érkező betelepülők is csatlakozhattak hozzájuk, továbbá osztrák, morva és lengyel területekről érkezettek is, valamint egy-egy görög és olasz. A jövevények többsége iparos és kereskedő volt, ugyanis e területek itt komoly fejlődésnek indultak. Különösen a csapó, szűrszabó és csizmadia ipar virágzott, az iparosok pesti, debreceni vásárokba is eljártak áruikkal. A bányászat ellenben folyamatosan hanyatlott. Némi magyarság már élt a városban a középkorban is, de főleg a török elől menekülő beköltözőkkel emelkedett meg a 16. században. A reformációnak is volt szerepe a megmagyarosodásban, a fő lökést azonban a magyar városokkal bonyolódó egyre nagyobb mérvű forgalom adta meg. Ez mindenekelőtt a német eredetű lakosság folyamatos magyarrá válását jelentette, és a beköltözések később kisebb szerepet játszottak. A szlávság (szlovákok, rutének) a 16. században tűnik fel, bár 1574-ben még városi rendelet tiltja befogadásukat, később azonban már felvették őket a polgárok közé és így a 18. század végére szlávok száma jóval meghaladta a németekét. Egységes réteget azonban nem alkottak, mert különböző vidékekről érkeztek és városi lakosság életmódjába beilleszkedve megmagyarosodásuk gyorsan végbement. A népességben a 18. századra nagy szerepet játszottak a részben jövevény, részben a polgárságból kikerülő nemesek is, akiknek egy része ugyancsak iparral foglalkoztak. A város fejlődését visszavetette a szüntelen török veszély, a hadjáratok miatti porcióadók és a pestisjárványok is. Ugyanakkor Rozsnyó kiemelkedő kultúrájáról tanúskodnak a jelentős építészeti emlékek (főtér, templomok), az iskolakultúra, a szerteágazó céhélet is. A védművek nélküli várost a török többször kirabolta, így 1556-ban, 1573-ben és 1584-ben. 1644-45-ben pestisjárvány pusztított, 1645-ben jezsuiták telepedtek itt meg. 1610-ból maradt fenn Rozsnyó legkorábbi pecsétje a város címerével. A város a Wesselényi-féle összeesküvés alatt több izben volt országos összejövetelek színhelye, 1646-ban hat felső-magyarországi vármegye gyűlésezett itt. 1670-ben a rozsnyói jezsuiták kérésére Korponáról horvát katonaság jött a városba, ekkor szerezték vissza a katolikusok a templomot a protestánsoktól. 1685. február 15-én itt szenvedett vereséget Thököly Imre Doria császári ezredestől. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1706-ban II. Rákóczi Ferenc Rozsnyóról kormányozta a fennhatósága alatt lévő országrészeket. 1710-ben a pestisjárvány májustól augusztusig 2025 halálos áldozatot követelt. A 18. századra az 1630-ban még túlnyomórészt németek lakta város szinte teljesen magyar nyelvűvé vált. 1776-ban a várost tűzvész pusztította. 1776-tól római katolikus püspöki székhely, „szabadalmas püspöki bányaváros“ ranggal. Szabad királyi várossá azonban nem sikerült emelkednie. 1831-ben a kolerajárvány követelt sok áldozatot Rozsnyón. 1849-ben itt maradt legtovább forgalomban a Kossuth-bankó, melynek forgalomból történő kivonása hatalmas károkat okozott a város lakosságának. 1876-tól Rozsnyó rendezett tanácsú város rangjára emelkedett. A vasipar a 19. században is az ország legjelentősebb iparvidékei közé emelte, ugyanakkor Rozsnyó a kisiparosok városa is volt – híresek voltak mézeskalácsosai, szabói, posztókészítői és tímárai. A város környékén kibányászott érceket a közeli vasgyárak dolgozták fel a Sajó mentén. 1867 után megalakult a Rima-murányi Rt. bányatelepe Rozsnyóbányán. A város élén 1872-ig főbíró, ettől kezdve polgármester állt. A 19. század végén jelentékeny szerepet játszott a város életében a sokat jótékonykodó gróf Andrássy Dénesné Hablawetz Franciska, akinek a szobra ma a főtéren áll. 1874. május 1-jén megnyitották a Rozsnyó-Bánréve vasútvonalat, melyet Dobsináig meghosszabbítottak és ezzel a város rácsatlakozott az ország vasúthálózatára. 1903-ban megnyílt a Rozsnyói Városi Múzeum, 1912-ben Bányászati és Kohászati Múzeumot létesítettek itt (1943-ban a két intézményt egyesítették). 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásának székhelye volt. 1918 őszén cseh legionáriusok foglalták el, de 1919 májusában a Tanácsköztársaság csapatai rövid időre visszafoglalták. 1919-ben a város főterén álló, 1907-ben állított Kossuth-szobrot a bevonuló megszállók ledöntötték, ez megismétlődött 1945-ben is. Több évtizedes múltra visszatekintő premontrei gimnáziumát és evangélikus gimnáziumát 1919-ben egyaránt felszámolták, az újonnan létrehozott szlovák gimnázium magyar tagozata 1926-ig működhetett. A Csehszlovákiához csatolt városból tömegesen költöztek el a magyarok (elsősorban a tisztviselők, hivatalnokok), helyükre csehek és szlovákök költöztek, akik 1930-ra már a lakosság több mint egyharmadát alkották. Az első köztársaság idején a városban jelentős volt a munkásmozgalom, a CSKP egyik legfontosabb bázisa Rozsnyón és környékén volt. 1938. november 8-án bevonult Horthy hadserege Rozsnyóra és egészen 1945-ig a város ismét Magyarországhoz tartozott (megyei városként). Az újonnan meghúzott magyar-szlovák határ a város közelében, Betlérnél és az Ökörhegyen (mely Észak-Erdély visszacsatolásáig Magyarország legmagasabb pontja lett) húzódott. 1944 júniusában a város számottevő zsidó közösségét (1938-ban 445 fő volt izraelita vallású) koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan csak kevesen tértek vissza. 1945. január 23-án a IV. Román Hadsereg foglalta el a várost. 1945 után a Csehszlovákiához visszacsatolt város magyar lakosságának nagy részét kitelepítették, mintegy felük reszlovakizált. A 20. század második felében a város gyors növekedésnek indult, modernizálták és felfejlesztették a vasércbányászatot, élelmiszeripari üzemek és textilgyár (Tatrasvit) létesült. 1955-ben megépült a várost Tornán át Kassával összekötő vasútvonal és az új pályaudvar is. 1953–60 között magyar pedagógiai iskolája is volt a városnak. 1960-ban Csucsomot és Sajóházát, 1976-ban pedig Berzétét, Berzétekőröst és Jólészt is Rozsnyóhoz csatolták, 1990-ben azonban Sajóháza kivételével valamennyi község ismét önállósult, Rozsnyó pedig korábbi területének felére csökkent. A rendszerváltás után a bányászat is megszűnt a városban.

Mai jelentősége

Rozsnyó Gömör keleti részének gazdasági és kulturális központja. Korábban nagy jelentőségű bányászata mára megszűnt, textil- és élelmiszeripara van, mezőgazdasági gépgyára (Agrostroj) ma Berzéte területén fekszik. Jelentős idegenforgalma is. Két magyar alapiskolája (Fábry Zoltán Alapiskola, Református Egyházi Alapiskola) és kétnyelvű, szlovák-magyar tanítási nyelvű gimnáziuma van, Egészségügyi Szakközépiskolájában is folyik magyar nyelvű oktatás. Ezeken kívül négy szlovák alapiskola és kereskedelmi akadémia is működik a városban. Bányászati múzeuma 1943-ban alakult. A város gazdag műemlékekben: négyzet alakú, a 16. században kialakult főterén található az 1658-87 között barokk stílusban épült ún. Diáktemplom és a vele egybépült Tűztorony, a ferencesek 1733-ban emelt barokk temploma és kolostora, az 1778-ban emelt barokk-klasszicista püspöki palota, az 1810-ben épült empire stílusú régi városháza, valamint a késő reneszánsz stílusú kamaraház 17. századi épülete. Evangélikus temploma 1784–86-ban empire, református temploma pedig 1905-ben neogótikus stílusban épült. A főtéren található Andrássy Franciska mellszobra, Kossuth Lajos eredetileg szintén a főtéren álló szobrát 2004-ben a Bányászati Múzeum közelében állították fel újra.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

ROZSNYÓ. Rozsnyó Bánya Rosnavia, Rosenau, Rosznava. Jeles magyar püspöki, és kereskedő Város Gömör Várm. lakosai katolikusok, és evangelikusok, fekszik külömbféle hegyekkel távolról körűlvétetve, kies, és vídám helyen, Szomolnokhoz, ’s Tornallyához is 3. mértföldnyire. A’ körűlötte lévő nevezetesebb hegyei ezek: Ökörhegy, Rákos, Nyerges, Bányaoldal ’s a’ t. Az első mind magas vóltáért, mind pedig patakjáért is nevezetes; a’ Városnál kétfelé foly, és nehány malmokat forgat. Hajdan Kir. Bánya-Város vala; de már külömb féle hasznos bányái régen megapadván, leginkább vas bányákkal, hámorral, kapa verő vas műhelyekkel gazdag, mellyek itten nem igen súlyos fáradsággal, és jó móddal folytattatnak. Ékesítik e’ Várost a’ Városnak Szentegyháza, a’ Püspöki Kastély, a’ Sz. Ferentz Szerzeteseknek Klastromjok, a’ Káptalanbéli Uraknak, ’s némelly Lakosoknak újjabban épűltt házaik. Lakosai szorgalmatosak, mind a’ borral, mézzel, ’s egyebekkel való kereskedésben, mind a’ mesterségnek, mind pedig a’ gazdáskodásnak foly tatásában. 1710-dikben, a’ hírtelen halál által megfogytak lakosai, de azután ismét megszaporodtak, és napról napra szebb virágzással gyarapodik; határja hegyes, és középszerű; héti, ’s más vásárjai nevezetesek; malmok helyben, más vagyonnyaik is jelesek vagynak.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Rosnyó vagy Rosnyóbánya, (Rosenau, Roznava), csinos és élénk püspöki-város, Gömör és Kis-Honth vmegyékben, Pesthez 27, Kassához 8, Lőcséhez 6, mfdnyi távolságra, szép, egészséges rónaságon, mellyet távolról hegyek öveznek. A Wolowecz hegyről lezuhanó patak keleti részén folyik el a városnak, a Sajó ellenben nyugoti határát mossa. Házai inkább alacsonyak, de rendesek; négyszögü tágas piacza szép épületeket mutat, mellyek közt különösen a kanonokok házai tünnek ki. A négy szentegyházon kivül nevezetesebb épületek: a püspöki kastély, melly hajdan jesuiták háza volt; a kath. nevendék papság; az evang. gymnasium; a kőedény gyár épületei; a szent-ferencziek kolostora. Van itt rom. kath. gymnasium a praemonstratensiek felügyelete alatt; püspöki lyceum, nevendék-papház, ev-luth. gymnasium, nagy polg. kórház, postahivatal, papiros- és több liszt-malom, ásványos víz és fördő-intézet. Népessége 6110 lélekre megy, kik közt 2886 rom. kath., 3524 evang.-luth. Nyelvökre nézve a sokkal nagyobb rész magyar, a német már kevesebb, s még kevesebb a tót. A város önálló tanácsa ez előtt régi szokás szerint a magyar és német nemzetbeliekből, s a kath. és evang. hitsorsosuakból egy arányban választatott. Szántófölde, rétje a városnak kevés; a hegyek aljait gyönyörü veteményes és gyümölcsös kertek lepik el; a hegyekben pedig gazdag piskolcz-bányák léteznek; ugyanitt czinóber, kéneső, réz, barnakő is ásatik; sőt hajdan nevezetes arany-ezüst bányákkal dicsekedhetett. – Ezekből láthatni, hogy a lakosok nagyobb része kézmüvességből, s kereskedésből táplálkozik, s ezek szépen is virágoznak. A 6 százat felülhaladó kézmüvesek közt a timárok, vászonfehérítők és festők leginkább figyelmet érdemelnek, valamint a kő-edénygyár is becses és kapós iparczikkeket készit. Egész hazánkban egy város sem gyűjt annyi mézet, mint Rosnyó; bejárván ezért nagyobb részét országunknak; s innen a mézzel, viaszszal, viaszgyertyával, méhserrel való kereskedés valóban fontos. Ezen kivül kereskednek vassal, piskolczczal, borral, szalonnával, vászonnal és gyümölcscsel. Szombaton tartatni szokott heti-vásárai nagyok, s gabonára és sertésre nézve felette nevezetesek. A rosnyói romai kath. püspökség 1776-ban állittatott, s kiterjed egész Gömör, Torna megyékre, s Szepes, Nógrád, Abauj, Zólyom megyéknek némely részeire. Van benne két jövedelmes prépostság, 6 valóságos kanonokság, 5 fő-, 14 alesperestség, 97 plebánia, 4 szerzetes ház. Rosnyót 1291-ben III. András király Lodoméri esztergomi érseknek ajándékozta, s innen egész 1776-ig érsek-városi czímmel élt. – Zsigmond király 1418-ban nevezetes szabdságokkal ruházta fel, mellyeket Ulászló 1496-ban megerősítvén, többekkel tetézett. – A 15-dik században csehek tarták elfoglalva a várost; majd 1556-ban, 1573-ban, 1581-ben a törököktől, majd a belső zenebonáskodóktól, 1710-ben a döghaláltól, 1776-ban a tűztől sokat szenvedett.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Ennek az említett gyönyörű lapálynak éjszaki részén épűlt a megye másik nagyobb városa, Rozsnyó, a kopasz Pozsálló- vagy Ökör-hegy lábánál, melynek csúcsáról nagy messzeségre ellátni. Rozsnyó ősrégi bányásztelepítvény. Keletkezését némelyek II. Endre idejére teszik, ki ide bányamívelés végett szászokat telepített volna. Czímerében három rózsa van, a mi azt mutatja, hogy nevét a rózsától (Rosenau) kapta. Fénykora a mohácsi vészig terjed, a mikor valóságos Kalifornia volt, hol még danczigi és brüsszeli kereskedők is örömest vásároltak bányatelepet. Bányaipara később mind jobban hanyatlott. Alig van város, mely annyi viszontagságos időt látott, mint ez. A rablólovagok, különösen a Bebekek és a csehek fosztogatásaitól, a török harácsolásától urai, az esztergomi érsekek sem tudták megvédeni. A későbbi szabadságharczokban, nemzeti mozgalmakban egyik ellenség kezéből a másikba kerűlt. Nem kevesebbet szenvedett a vallási villongások idején. II. Rákóczi Ferencz 1706-ban novembertől karácsonyig s 1707 januárban ismét itt értekezett az országtanácscsal, és az ónodi híres abrenunciatiót titokban itt határozták el. Katholikus püspökségét Mária Terézia alapította 1776-ban s ebből az alkalomból Rozsnyó a „szabadalmas püspöki bányaváros” czímet kapta. De ez nem maradt egyéb puszta czímnél, mert rég megszűnt bányaiparát nem volt képes új életre kelteni. Német eredetű lakosai már a XVI. században nagy részt megmagyarosodtak; számuk az ötezret megközeliti. Gömörnek székhelyével, Rimaszombattal ma is versenyez úgy a szellemi, mint az anyagi haladás terén. Tágas négyszögű piaczáról kilátunk a nagy püspöki templomra, a premontreiek gymnasiumára, a római katholikus papnöveldére, a püspöki lakra, melynek egyik része hajdan a jezsuiták székháza volt. Az evangélikusok félrehúzódtak templomukkal s gymnasiumukkal egy zúgó hegyi patak partjára. E két középiskolán kivűl vannak Rozsnyónak leánynevelő intézetei, árvaházai, iparostanúló-iskolája, nagy kórháza, melyet az utóbbi évtizedekben épűlt főleg Kossa dr. és Schopper püspök adományából; továbbá járásbírósága, közjegyzősége, adóhivatala, takarékpénztára, kaszinója, több társas egyesűlete, hírlapja. Szépen gondozott kertek, gyümölcsösök szegélyzik a csinosan épűlt várost s a közeli hegyoldalak (Bányaoldal, Szőlőmál) bányatörmelékei egykori virágzó bányászatról tanúskodnak. De azért Rozsnyó gyáripara ma is különösebb említést érdemel. Nevezetesebb iparvállalatok bőrgyára, műmalma és fűrésztelepei. Szög- és kőedénygyára újabban szünetel. A város környékén vasérczbányák és vaskohók vannak. A város közelében a vadregényes csucsomi völgyben fekszik vasgáliczos vízű fürdője szép nyári lakokkal, mely nagyobb hírre nem tudott ugyan vergődni, de ünnepnapokon igen látogatott mulató és kiránduló helye a város lakosságának. Vizének gyógyhatása, a fürdő kifogástalan berendezése évről-évre növeli a látogatók számát. Közelében égvényes savanyúvíz fakad. Rozsnyó fekvésénél fogva ma is élénk forgalmú város. Míg a vasútak nem hálózták be az országot, a Szepesség itt találkozott az Alvidék népével s a rozsnyói lakos folytonosan útazott árúczikkeinek eladása végett. Sokat emlegetett volt mézeskalácsa, vászonfehérítése, továbbá méhsöre, méze és viaszgyertyája. A vasútak másfelé terelték a forgalom egy részét, s így Rozsnyó kereskedelme és ipara újabb időben csökkent. Hajdan rendkivűl népesek voltak vásárai, s messze földön ismeretesek szűcsárúi. A lakosok az iparon kivűl mezőgazdasággal is foglalkoznak.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

A város fekvése. Rozsnyó rendezett tanácsú szabadalmas püspöki bányaváros, a vármegye legrégibb és legtöbb viszontagságot ért, s úgy jelentőségére, mint nagyságára nézve második városa, a Sajóvölgy gyönyörű, hegyektől övezett lapályán, a csucsomi völgybe háromszög alakban ékelt, széles hátú dombon fekszik. Olyanforma fekvése van ennek az eredeti városnak, mint - a hogy Petőfi ittjártában jellemezte - a kis karimájú lágy posztókalap beütött tetejére dobott fényes krajczárnak. Északra a nagy kopasz Pozsálló vagy Ökörhegy meredeken támaszkodó lábánál, a kalvária hármas halmához, keletre pedig a Rákos enyhén lejtő nyúlványaihoz simul a város, melynek keleti részén, a csucsomi völgyből, sziklás medrében sebesen alácsobogó Drázus patak siklik keresztül, míg nyugaton, a város belterületi részén húzódó bástyaszerű terrasz alatt a Sajó kanyarog. Teljesen védve az északi szelektől, egészséges, kellemes és elragadóan szép helyen épült város, mely míg két oldalával - keletre és északra - hegynek és enyhe lejtőknek támaszkodik, addig délre a sziliczei és szalóczi mészkő-hegyekre szabadon nyíló szép kilátással, a Pelsőcz felé alávonuló és szűkülő Sajóvölgyre, nyugatra a sajómenti bársonyos rétekre és a korán lombba verődő Nyerges-re és a Bányaoldal-ra néz. Lakosok. Lakosainak száma az utóbbi években csökkent s a legutóbb 1900-ban megtartott népszámlálás alkalmával az összeírás 5,198 lelket talált. A lakosok magyarok, kevés bevándorlott tót családdal. Vallásfelekezet tekintetében a római katholikusok többsége és az ág. hitv. evangélikusok jelentékeny száma mellett, kevés református, de ezeknél több izraelita van. A város területi beosztása. A város beépített területe keresztalakú, mely hosszabb és keskenyebb részével a csucsomi völgy, rövidebb és szélesebb részével Berzéte község felé néz. Legszélesebb a Váraljai-utcza és a Kósa-Schopper-féle kórház között. A város fejlődése, mely évtizedek óta vesztegel és a közeljövőben sem nyújt reményt nagyobb arányu építkezésekre, természetszerűleg a vasúti állomás felé lenne, már csak azért is, mert egyedül arra vannak építésre alkalmas szabad telkek. A város többi részében a terjeszkedésnek a talajviszonyok útját állják. Rozsnyó város két fő városrészre oszlik, úgymint az alsó- és felső-hadnagyságra. Ebben a két főrészben van azután - és pedig az alsóban - az úgynevezett Klepus és a felsőben a Pallag városrész. A két fő városrész között van a piacz: Rákóczy-tér, mely a városnak egyetlen említésre méltó tere, mert a külső piaczot, az úgynevezett marhavásárteret, valamint a kisebb-nagyobb és az utczák elágazásánál található kiszélesedéseket már szorosan térnek nem nevezhetjük. A Rákóczy-tér, mely Rozsnyó belvárosát alkotja, szabályos négyszög, melynek területe 2 hold 1394 □-öl. Utczái közül leghosszabb a Csucsomi-utcza, mely 2.1 kilométer és hosszúságra második a Berzétei-utcza, mely 1.3 kilométer hosszú. E két utczáján kívül még a Váraljai-utczát említhetjük meg, mely 0.8 kilométer hosszú, de a többit, melyek már csak kisebb-nagyobb, szaggatottan és kanyargósan ide-oda épült utczák, inkább közök és sikátorok, e tekintetben fel nem sorolhatjuk. Az egyes középületek és épülettömbök a város belterületének úgyszólván egészét lefoglalják, mert a Rákóczy-teret s itt-ott egy-egy kertecskét leszámítva, a belterületből csupán a Kósa-Schopper kórház, a szeminárium, a prémontreiek és ferenczrendiek épületeihez, mint középületekhez tartozó nagyobb kertek és az ág. ev. főgimnázium játékkertje állanak szabadon. A középületek száma Rozsnyón, tekintettel a közhivatalok számára, nem nagy, miután a közhivatalok legnagyobb részt bérházakban vannak elhelyezve. Nagyság tekintetében - figyelembevéve az épülethez tartozó kert és udvar terjedelmes területeit is - első helyen a Kósa-Schopper kórház áll. Ezt a szeminárium szintén hatalmas épülete és telke követi, majd a római katholikus püspöki palota, mint impozáns épület, nemkülönben a ferenczrendiek kolostora, temploma és az ezekhez tartozó nagy kiterjedésű kert. A városháza, püspöki zárda, a tiszakerületi ág. hitv. evang. leányiskola modern épülete, a prémontreiek társháza, kertje és a kath. főgimnázium, majd az ág. hitv. evang. főgimnázium magyar motivumokban épült új és díszes hajléka következnek ezután. Ezeket mindjárt a róm. kath. és az állami népiskola épületei, majd a kir. járásbíróság részére emelt épület, nemkülönben a káptalani kanonoki lakások, valamint a takarékpénztár és a kerületi ág. hitv. ev. árvaház épületei követik nagyság és telekkiterjedés tekintetében. A magyar kir. államvasutak bánréve-dobsinai vonala érinti a várost, nem ugyan belső, de külső területén, a hol Berzéte felé, a Nyergeshegy alatt van az állomás egyszerű és a forgalomnak éppen nem megfelelő pályaháza. Újrozsnyó elnevezéssel, alig néhány hónap óta, megállóhelyet is kapott a város, mely a vasút és a csetneki közút metszésében, a Vágóhíd közelében van. A város épületei. A nagy állomástól kiindulva, a városba vezető út jobb oldalán, éppen az állomás épületével szemben, első sorban is a Szilvássy Nándor építész villaszerű épületét találjuk egy nagy kiterjedésű kertben és ezzel kapcsolatosan tágas területen az épitési vállalat ipartelepét. Innen a városba tovább haladva, a Drázus hídján át a Berzétei-utczába jutunk, a melynek baloldalán a Markó-féle bőr-gyárat látjuk. Régi gyár, melynek kitűnő készítményei országszerte ismeretesek. Tovább, ugyancsak baloldalon az ág. hitv. evang. árvaházat, majd a zsidó templomot találjuk. Az utczán végig haladva, annak a piaczra való torkolását megelőzőleg, az ág. hitv. evang. polgári leányiskola modern, szép épülete vonja magára figyelmünket s mikor ezt elhagytuk, az utcza jobb oldalán egy eredeti, régi, oldal-pillérekkel bíró érdekes emeletes épületen, a Nehrer-házon akad meg a szemünk. Ebben a házban volt Rákóczy szállása s ugyancsak e ház földszintjén állott Rákóczy pénzverő műhelye. Ez az épület főhomlokzatával már a piaczra néz. Itt a Rákóczy-tér hársfákkal körülültetett, csupa emeletes házakkal övezett nagy négyszögébe lépünk. Rövid déli sétáját, esti üdülését e tér hársai alatt keresi és találja fel a város közönsége és hallgatja a május 1-től június végéig hetenként kétszer esténként meg-megújuló térzenét. Nevét attól a történelmi eseménytől nyerte, hogy e téren lakott II. Rákóczy Ferencz, mikor Rozsnyón időzött. E tér közepén áll most a prémontreiek gondozása alatt álló katholikus diáktemplom, abban az eredeti alakjában, a mint az már 1659-ben - órával ellátott eredeti tetőzetű tornáczos tornyával, a mely azonban sokkal régibb keletű s a város tulajdona volt és ma is az - fennállott. Lippay György érsek a jezsuiták számára, a város költségén, büntetésül építtette. A torony erkélyéről, a melyet a túristák felkeresni soha el nem mulasztanak, gyönyörű kilátás nyílik a város egész területére, valamint annak messze környékére. A templom nyugati oldalán a Kis-sétetér van, mely hárs-, platán-, nyár- és más lombos fáktól dúsan borítva, óriási lugast alkot. A templom keleti oldalát s így a piacznak is ezt a részét, jól-rosszul összetákolt és a templomot ez oldalról teljesen elzáró áruló-bódék foglalják el. A diáktemplom északi homlokzatának baloldalán - a hol a bejárat van - emelkedik Szent János egyszerű kis kápolnája. A teret körüljárva, ennek keleti oldalán találjuk a város kétemeletes székházát, főhomlokzatán a kék mezőben, három aranyrózsával és a bányászok jelével ékesített czímerrel. A városháza a XVIII. század elején épült. Az első emelet utczai részében a kis tanácsterem, polgármesteri és főjegyzői hivatalos helyiségek vannak, míg udvari részében a polgári kaszinó helyiségei. A második emeletet a városi díszterem és mellékhelyiségei foglalják el. Ugyanezen az oldalon van a város egyik szállója és vendéglője, a Fekete Sas és tovább, a tér és a Betléri-út sarkán a plébánia régi épülete. Ezzel szemben, már nagyobbrészt ugyan a Betléri-utat szegélyezve, áll a ferenczrendiek nagy kolostora, a melyben a pátereken kívül a m. kir. bányabiztosság és a m. kir. adóhivatal, mint bérlők szintén otthont találnak. A kolostorral összenőve, de már teljesen a Rákóczy-tér délre néző oldalán, emelkedik a rend temploma és ennek közvetetlen közelében a rozsnyói takarékpénztár épülete, melynek első emeletén az úri kaszinó téli helyiségei és kertjében a kaszinó nyári helyiségei nyujtanak kellemes szórakozást. A térnek ugyanezen az oldalán és pedig főhomlokzatával annak mintegy harmadrészét elfoglalva, emelkedik a püspöki rezidenczia épülete. Ennek 124a piaczi bejárattól számított alsó része a jezsuiták székháza volt és 1666-ban, valamint a következő években épült fel; tőszomszédságában állott az a ház, melyben a XVII. század vége felé az esztergomi érsek rozsnyói tiszttartója lakott. E két ház egyöntetű kiépítéséből keletkezett a mai püspöki székház, melynek elegendő számú, szép és kényelmes helyiségei mellett, csinos házi kápolnája is van. Mint szögletépület, tűzfalas mellék-frontjával a Csucsomi Nagy-utczára néz, a hol e tűzfalas front végső szakaszát a Schopper püspöktől emelt szép könyvtárépület modern homlokzata váltja fel. A palota Rákóczy-térre néző homlokzatának az erkély fölött való, kissé kiugró részén e felirat olvasható: Mariae Theresiae Zelus Apostolicus Antistiti Rosnaviensi Hanc Aedem Posuit MDCC LXXVIII A székház főbejárásától kissé oldalvást, a Csucsomi-utcza felé a Szt.-Háromság szobra emelkedik. A tér nyugatra néző oldalán a püspöki leánynevelő zárdát találjuk, mely látogatott és jó hírnévnek örvendő elemi és polgári iskolákkal bír. Az épület homlokzatán aranyozott betűkkel a következő felírás díszeleg: Kollartsik J. püspök A kisdedeknek szentelé. 1866. Hagyjátok A Kisdedeket Hozzám Jönni, Mert Övék Az Isten Országa. Márk. X. 19. Meg kell még említenünk a Rákóczy-tér négy szögletében elhelyezett, terebélyes gesztenyefáktól árnyalt, hatalmas, öntöttvasból készült víztartó-medenczéket, az ú. n. kaszt-okat (a német Kasten-ből), a melyek a folytonos csorgásban lévő vízvezeték vizéből fognak fel annyit, hogy ipari, vagy szükség esetén tűzoltási czélra mindig telve, készen álljanak. Ilyen kaszt-ok a város minden nagyobb utczájában vannak és már a XVI. század első felében is kiterjedt vízvezetéknek a közkútjaiul tekintendők. E vízvezeték, a melyet most modern és minden lakásra kiterjedő vízvezetékkel óhajt a város kicserélni, századok óta a Rákos-hegy forrásaiból nyeri vizét. A Rákóczy-térről az evangélikus-udvaron át, az ú. n. Templomkerítésben találjuk az ág. hitv. evang. egyház hatalmas arányokban épült, torony nélkül álló templomát, a magyar ízlésben épült ág. hitv. evang. főgimnáziumot, melynek magyar motivumokkal ékesített főhomlokzata a Kossuth Lajos-utczára néz, és a tornacsarnokot. E főgimnázium épületén áthaladva, ezzel majdnem szemben áll az állami elemi népiskola épülete és a Jólészi-utcza elején a magyar siketnéma-ügy humanistájának, megteremtőjének, jólészi Cházár Andrásnak egykori háza. Kikanyarodván a Váraljai-utczába, nem messze a Kossuth Lajos-utczával való metszésétől jobbra, találjuk a m. kir. posta és távíró hivatalt. Innen a Drázus mentén haladva, a róm. kath. elemi népiskola hajléka ötlik szemünkbe vasrácscsal ellátott kertjével. Homlokzatán e felírással: A bölcsesség útját megmutatom. E népiskolát is Schopper püspök építtette. Az iskolától, szűk közön át, a Csucsomi Nagy-utczába térünk. Itt az emeletes városi épületben a kir. járásbíróság és telekkönyvi hatóság hivatalait, majd feljebb az utcza másik oldalán a járási szolgabíróságot találjuk. Visszatérve, az utcza házsorai között ismét a Rákóczy-térre jutunk, a hol a püspöki székház során jobbra kanyarodva, a Betléri-út felé tartunk. A ferenczrendiek kolostorán túl egy eredeti alacsony épület, a szegények alapítványi háza vonja magára figyelmünket. Falán, az ablakok között fekete alapon, aranyozott kivitelben az Andrássy grófok czímere díszeleg, a czímer alatt pedig e sorok olvashatók: Istennek dicsőségére felépítette ezen rosnai ispitált Krasznahorká- nak eörökös ura idősbik Andrássy György lett régi hiv szolgája tisztartója rozmáni industriája által. Innen, az utcza ugyanezen oldalán tovább, a városból kifelé haladva, az utcza utolsó házában, az ú. n. Krajczár-ban találjuk a ma már fölöslegessé vált járvány-kórházat, a melynek a helyére tervezik most a megdicsőült Andrássy Dénesné grófnő fejedelmi adományából alkotandó általános és városi jellegű Francziska-menedékházat. Ezzel szemben van a városi köztemető szépen gondozott kertje, a melyben sok neves halott a kegyelet szép emlékművével díszített sírjában aluszsza örök álmát. Itt nyugszik Czékus István volt tiszakerületi szuperintendens is. A bejáratnál mindjárt jobbra látjuk egy csonka oszlopon, pattant húrokkal és tépett nyirettyűvel jelezve, a rozsnyóiak egykori kedvelt és művelt czigányprímásának, Berky Flórisnak, Flóris felírású és a közönség által emelt emlékével ellátott nyughelyét. A temetőből visszatérve a városba, a püspöki székesegyházhoz jutunk. A XIII. század végén csúcsíves modorban épült. A husziták nagyon megrongálták. Ujjáépíttetett 1514-16-ban Bakócz Tamás bíboros áldozatkészségéből, kinek nevét a Szent-Kereszt-kápolna viseli. 1550 körül az evangelikusok elfoglalták. A katholikusok csak 1670-ben kapták vissza. 1682-1687-ig Thököly alatt ismét a protestánsoké volt. Különálló tornya újabb építmény. 1777-ben a templomot újra díszítették, a Bakócz-kápolnát pedig átépítették. Legutóbb a székesegyház sekrestyéje alatt lévő sírboltot, a hová a rozsnyói püspököket - Schopperig - nyugalomra helyezték, Ivánkovits püspök renováltatta. A templom egyik mellékkápolnájában vannak elhelyezve szent Netus tetemei, a melyeket Kollartsik püspök idejében a püspökség a római pápától ajándékba kapott. A székesegyháztól a Tanoda-utczán végig menve, találjuk a jászóvári prémontrei kanonokrend társházát és a kath. főgimnáziumot, mely a jövő évben teljesen új és modern épületet kap. A főgimnázium előtt hosszában húzódó kertben áll Szabó Istvánnak, a nagynevű hellenistának Holló Barnabás alkotta szép mellszobra, mely ezúttal még egyetlen szobra a városnak. Rövid idő alatt a Rákóczy-teret is egy nagyobb méretű szobor fogja díszíteni és pedig a jótékonyságáról országszerte tisztelettel és hálával emlegetett főúri nagyasszonynak, Andrássy Dénes grófnénak a szobra. Majd ismét a hazafias lelkesedés Kossuthnak is rövid időn belül szobrot fog állítani Rozsnyón; ebben az ügyben is serényen folynak az előkészületek. A kath. főgimnáziummal szemben emelkedik a püspöki szeminárium hatalmas épülete, a melyben egyszersmind a gyermek-szeminárium is elhelyezést nyert. Innen, a Búza-piaczot érintve, a Csetneki-utczában emelkedő hatalmas és a város legimpozánsabb épületéhez, a Kósa-Schopper-féle nyilvános jellegű kórházhoz érkezünk. Két hatalmas szárnyra válik ez az épület-kolosszus, a melynek két részét középen a Jézus szent Szivéről nevezett, csúcsíves modorban épült, remek kápolna köti össze. A kápolna által két részre osztott hatalmas épület homlokzatán balra INFIRMIS, jobbra FIRMANDIS jeligék olvashatók. A kórházkápolna sírboltjában fekszik Schopper püspök. A városnak ezt a legimpozánsabb épületét elhagyva, a városi közönség kedvelt Nagy-Sétaterére jutunk, mely közel két kilométer hosszúságban, két oldalt hárs-, gesztenye-, platán- és erdei lombos fákkal szegélyezve, helylyel-közzel pihenőhelyekkel ellátva, a Sajó fölött bástyaszerűen emelkedő terraszon fut végig és óriási E alakban húzódva, igen kellemes és üdítő sétáló helyet nyújt. Megalkotójának a városi és vidéki közönség a déli törésében elhelyezett emlékoszloppal rótta le köszönetét és háláját. A kőalapzaton elhelyezett és megkoszorúzott obeliszkszerű vasoszlop alsó részén e felírás olvasható: Dr. Kiss Antalnak E sétatér megalkotójának hálás emlékűl Rozsnyó és vidéke közönsége 1885. Az emlékoszlop alatt, a bástyaszerű terrasz lábánál van a városi villamos-telep. A telephez közel, a lövölde régi és elhagyatott kertjében van a teljesen új karba helyezett pompás Sajó-fürdő uszoda, mely részvénytársaságé. A Sajó-fürdő és uszoda társulat első alakuló gyűlését 1863 május 18-án dr. Kiss Antal elnöklete alatt tartotta. Részvénytársaság alakult, telket vásároltak s a Sajó-folyó malomárka mellett felépítették a fürdőt. 1883-ig Kiss dr. kezelte s az apródonként hozzávásárolt telkeken szép fenyvest s kertet teremtett. 1884-től Scheffer Gusztáv gondozza. 1899-ben más mederben, 2500 frt költséggel újra épült, a mit újabb alapítványok és új részvényesek belépése tett lehetővé. A jelenlegi medencze 25 méter hosszú s 12710 méter széles s van mellette 10 kabin és 2 nagy közös öltöző stb. Az uszodát környező kert kedves kirándulási helyül szolgál. Meg kell még emlékeznünk a városi vasas-gyógyfürdőről, mely a csucsomi völgyben kedves, szép helyen, fenyves és lombos erdőktől környezve, a Drázus kristálytiszta vízű patakjának két partján épült. E fürdőről, mely a város közönségének kora tavasztól késő őszig kedvelt kiránduló helye, más helyen bővebben írunk. Ha még felemlítjük a kalvariát, mely a Hármas-hegy alján, magosan a város fölött emelkedik, a honnan gyönyörű kilátás nyílik úgy a városra, mint a már ismertetett szép fekvésű lapályra és az azt környékező hegylánczokra - nemkülönben a Bányaoldalt és Szőlőmált, hol kellemes fekvésű gyümölcsösök és nyaralók vannak s a honnan szintén gyönyörű és hatásában egészen más kilátás nyílik a városra és vidékre, - valamint ha még megemlítjük a Rimamurány-Salgótarjáni Részvénytársaságnak a Bányaoldal alatt most épült új bányatelepét, mely közigazgatásilag is a városhoz tartozik, úgy teljes képét adtuk a város általános leírásának. Jellemzés. A mi Rozsnyó általános jellemzését illeti, arról elmondhatjuk, hogy mint közművelődési pont, már a benne feltalálható nagy intelligencziánál fogva is, a vármegyében elsőrendű helyet foglal el. Püspöki város, két főgimnáziummal, két polgári leányiskolával, két elemi iskolával és kisdedóvóintézettel, két árvaházzal, mesterinas iskolával, közművelődési, jótékonysági, társalgási és önképző egyesületekkel, tanári körrel, két ujsággal és egy szaklappal, királyi és közigazgatási hatóságokkal, bányabiztossággal, pénzintézetekkel és segítő egyesületekkel bíró város, mely falai között az egyház és iskola sok jelesét, a társadalom és hatóságok számos vezető férfiát bírja. Történeti áttekintés Rozsnyó legrégibb lakói bányászok voltak, a mit az ősrégi abbahagyott bányamenetek és hányások bizonyítanak. Némelyek szerint II. Endre telepítette ide a bányászokat, míg Bartholomaeidesz a rozsnyói bányászat korát sokkal régibbnek tarja. Tény, hogy a legrégibb írott nyomok a német bányászok letelepedéséről szólanak és e mellett bizonyít az is, hogy Rozsnyó hajdan teljesen német jellegű város volt. 1655-ben a németség már méltatlankodva vitatta, hogy Rozsnyón emberi emlékezet óta a németeké volt az elsőség s így nem értik, hogy immár a magyarok velük teljesen egyenlők akarnak lenni. A versengésre vonatkozólag 1669-ben egy esperességi jegyző latin rigmusokat írt a lap szélére, mely rigmusok a harcz elkeseredett voltáról tanúskodnak. Ezekből a versekből mint találó sorokat, a következőket közöljük: Hungaricaanatio Semper ernt odio Apud Roseavienses Teutones sse volentes Primum desiderantes Locum et obtinentes. Et facta inversio Atque permutatio Deus nos miseros Elevavit hungaros. A város első okleveles nyomát 1291-ben találjuk, a mikor neve abban az adománylevélben szerepel, melylyel III. Endre Ladomér esztergomi érseknek adományozta a várost, illetőleg e helyet, mert városi nevével csak I. Lajos alatt találkozunk, azután Demeter érseknek 1382-ből való oklevelében. 128Zsigmond király 1410-ben már a város szabadalmait újból megerősíti, azután 1496-ban II. Ulászló is. 1776-ban lett Rozsnyó püspöki város, a mikor Mária Terézia a rozsnyói püspökséget alapította. A huszita-betörés alatt Rozsnyót is elfoglalták, de Ulászló csapatai kiűzték a cseheket. Ám az e fölött való öröm nem tartott sokáig, mert a város végre is a csehek birtokába került, kik csak Mátyás hadai elől takarodtak ki a városból. A török világ alatt is sokat kellett szenvednie a városnak. A török hordák több ízben pusztították. Különösen mikor 1566-ban a császáriak Krasznahorkából menekülni voltak kénytelenek, a törökök a közeli Rozsnyóval is éreztették haragjukat. 1584-ben ismét megrohanták a várost és az evangélikus lelkészt a feleségével együtt magukkal hurczolták. 1584-ben ismét dúltak a városban, sok kárt okozva és a békés polgárokat minduntalan háborgatva. A város nyugalmát ezután már csak a vallási villongások zavarták meg, melyek sok visszavonást okoztak. Az ide tartozó eseményekről azonban más helyen írunk. A város a Wesselényi-féle összeesküvés alatt több izben volt országos összejövetelek színhelye. 1646-ban hat felsőmagyarországi vármegye gyűlésezett itt. A Thököly-féle felkelés alatt is sokat kellett a városnak tűrnie, majd a felkelőktől, majd pedig a császáriaktól. 1706 november közepétől karácsonyig II. Rákóczy Ferencz időzött Rozsnyón, ez idő alatt itt több izben gyűlést tartott és innen intézte a felkelés ügyeit. A Rákóczy-féle felkelés után Viard császári vezér került Rozsnyóra. Ezután már a város nyugalmát ellenség nem zavarta, de annál nagyobb pusztítást okozott az 1710-iki dögvész, melynek májustól augusztusig 2025 emberélet esett áldozatul. Anyagiakban pedig óriási csapást mért a városra az a körülmény, hogy 1849-ben itt a legtovább volt a magyar pénz forgalomban, a minek az volt a következménye, hogy maga e város több mint félmilliót volt kénytelen beszolgáltatni. A letünt mult fényes napjaira emlékeztető városi czímer igazán szépen szimbolizálja Rozsnyó hajdan rózsáktól gazdag ligetes völgyét, érczekben dús hegyeit, virágot kedvelő népét és azt az isteni kegyelmet, melyben része volt és van ma is. Egy régi pecsét Sigillum oppidi montani Rosnobania körírással paizsot mutat, melyet kiterjesztett szárnyu angyal tart; a paizs alsó része liliomban végződik, melyből 3 rózsa emelkedik ki, úgy hogy a 3 virág a liliom fölé helyezett bányász-jelvény közé esik; a czímer jobb és baloldalán az 1610 évszámot találjuk. Közigazgatás. Most pedig nézzük át az ujjáalakulás korát, hogy azután a jelen idők közigazgatási szervezetéről szólhassunk. Rozsnyó rendezett tanácsú bányaváros mindenkor tiszteletben tartott főbírói székében utolsónak Bölcsházy József ült. Őt már a város első polgármestere Sthymmel Sámuel váltotta fel, a ki 1872-1889-ig vezette nagy erélylyel és tudással a város ügyeit. Stromp Ignácz dr. 1889-1892-ig ült a polgármesteri székben és az ő leköszönése után Sziklay Géza jelenlegi polgármester lett a város vezetője. A város ügyeit 26 virilis, 26 választott és 13, hivatalos állásánál fogva jogosultsággal bíró tagból álló képviselőtestület, a tanács és a tisztviselői kar, valamint a segédszemélyzet vezeti. A közigazgatással járó költségek fedezésére a városi ingatlan és ingó vagyonok és a 45%-os pótadóból befolyó jövedelmek szolgálnak. A város vagyona és pedig ingatlanokban (erdőség, földek, rétek, házak, vágóhíd, téglagyár, faraktár, legelő) 187,000 korona, ingókban (helypénzszedési jog, 41/2% adómentes kötvény, rozsnyói takarékpénztári részvények, magyar földhitelintézeti záloglevelek, hivatalok és gazdaságok berendezési és felszerelési tárgyai, értékei) 149,382 korona. Természetes, hogy eredményt csakis a buzgalommal és lelkiismeretességgel teljesített adminisztráczióval érhetnek el, a mi, ha az itt-ott, az anyagi viszonyok miatt tapasztalt hiányokat nem tekintjük, meg is van. A város közgyűléseiről vezetett jegyzőkönyvek sok küzdést, sok lelkesítő feljegyzést rejtő lapjain, a melyek a búvárkodó historikusnak is igen sok nagybecsű és érdekes adattal szolgálhatnak és a hajdani fény és nagyság mellett a mai szomorú állapotokat nagyon is sötét színben tűntetik fel, találjuk beírva azoknak a férfiaknak is a nevét, a kik a városért nemes és 129önzetlen munkát, áldozatot teljesítve, legjobb polgáraiként tűntek ki s a kiket ezért a város közönsége díszpolgáraivá választott meg. Kettőnek találjuk nevét följegyezve. Az egyik a nagy és nemes jótékonyságáról országszerte ismeretes bőkezű főúr: Andrássy Dénes gróf, a kit 1893 június hó 8-án választottak meg és Kubinyi Géza országgyűlési képviselő a másik, a ki agilitásával, a város iránt mindenkor tanúsított lelkes ragaszkodásával és a városért annyi esetben eredménynyel tett munkálkodásával érdemelte ki a város polgárainak legszebb elismerését, azt, hogy őt 1899 deczember hó 3-án nagy lelkesedéssel díszpolgárrá választották. Rozsnyó város jelenleg működő tisztikara a következőkből áll: Sziklay Géza polgármester született 1842-ben. Eperjesen tette le a bírói vizsgát és azután Budapesten joggyakornokoskodott. Itt kitünő sikerrel tette le a köz- és váltóügyvédi vizsgát és 21 évig Rozsnyón ügyvédi gyakorlatot folytatott. 1891-ben Rozsnyó város polgármesterének választotta és azóta minden munkásságát a városnak szenteli. Mint gazda és botanikus a fásítást, parkirozást előszeretettel űzi és a város több közterét, valamint sétatereit befásította. A város ügyeit nagy buzgósággal és szorgalommal vezeti. Polgármesterségének ideje alatt számos hasznos intézkedés történt a város fejlesztése körül. * * * Polgármester: Sziklay Géza. Főjegyző: Szegheő Gusztáv. Aljegyző: Farkas József. Rendőrkapitány: Sulyán Sándor. Városi ügyész: Pósch József dr. Városi tiszti orvos: Pósch Dezső dr. Árvagyám: Gál Miksa. Árvaszéki ülnök: Szegheő Gusztáv, Kék József, Varga József. Iktató, kiadó: Farkas József. Állami anyakönyvvezető: a polgármester. Állami anyakönyvvezető-helyettes: a főjegyző. Adóügyi tanácsos: Radványi Ferencz. Gazdasági tanácsos: Vanszák János. Iparügyi tanácsos: Farkas József. Adótáros: Flütsch Kálmán. Adóellenőr: Galló Dániel. Mezei kapitány: Trieb Albert. Erdőbíró: Schmiedt János. Állatorvos: Morvay Dezső. Mértékhitelesítő: Radványi Ferencz. Végrehajtó: Knodt Dániel. Halottkém: Pósch Dezső dr. Közvágóhídi felügyelő: Morvay Dezső. Ezen kívül 2 írnok, 1 rendőr-őrmester, 5 rendőrbiztos, 1 gazdasági majoros, 3 gazdasági cseléd, 2 szolga, 3 éjjeli őr, 2 toronyőr, 3 erdővéd, 4 fizetéses tüzoltó és 2 mezei kerülő.

Magyar Katolikus Lexikon

Rozsnyó, Rozsnóbánya, Rosnavia, Rosnavien, Rosenau, v. Gömör-Kishont vm. (Rožňava, Szl.): 1. város a Magyar Királyságban 1919-38, 1945-92: Csehszlovákiában, 1993-: Szlovákiában. - 2. 1776. III. 13: a →rozsnyói püspökség székhelye. - 3. esperesség a v. esztergomi, majd rozsnyói egyhm-ben. Plébániái 1913: Barka, Csetnek, Dobsina, Hárskút, Krasznahorkaváralja, Nagyveszverés, Pelsőc. - 4. plébánia. III. András kir. 1291: Rosnoubana falut Lodomér esztergomi érs-nek adományozta. A plébtp. 1291-1304: épült, vsz. már akkor Nagyboldogasszony tiszt-ére. A tp. építésének befejezését korabeli pénzérmék (15 db ezüst dénár) keltezik, melyeket 1828: a kórusra vezető új ajtónyílás kibontásakor fedeztek föl. ~ a kk-ban kisebb megszakítást kivéve az esztergomi érs. birtoka, s mint olyan 1439-ig szinte zavartalanul fejlődött és városi jogokat szerzett. 1439: Brandysi Jiskra János huszita katonái elfoglalták a ~i várat, és hatalmas pusztítást vittek végbe. A plébtp. újjászületése a 15/16. sz. fordulóján következett be, amikor Bakócz Tamás lett az esztergomi érs., és röviddel kinevezése után hozzáfogott a ~i tp. átépítéséhez: késő gótikus boltozat, az É-i oldalon „Bakócz-kpna” (melynek reneszánsz kapuzatát az érs. kedvelt kőfaragója, Dubrovniki Vince készítette el) és késő gótikus szentségház készült (Petrus de Coloa nevű mester alkotása). 1513: festette L. A. mester a tp. egyik szárnyasoltárából fennmaradt Szt Anna harmadmagával táblaképet. A tp. számára dolg. a híres fafaragó és oltárépítő, →Lőcsei Pál is, de egyetlen alkotása sem maradt fenn. - A reformáció eszméit vsz. a Szepességből 1529: ~ra érkező Fischer András prédikátor hozta be, aki ném. származású lévén hamar a maga oldalára állította a ném. többségű lakosságot. Igaz, már 1523: egy forrás arról számol be, hogy Péter ~i pap elhanyagolja az egyh. szokásokat, de ez arra a ~n sajátos szokásra is vonatkozhat, hogy a korábbi időszakban a plnosok bányavállalkozásokat is folytattak, csakúgy, mint a város bírája és tanácsosai. Amikor 1540: Fischert a szomszédos Krasznahorka ura, Bebek Ferenc elfogatta és kegyetlenül meggyilkoltatta, már szinte az egész város a reformáció eszméit vallotta. A tp. kk. falképeit eltakarták, s a tp-ot a a többségi németség és az akkor még kisebbségben lévő magyarság felosztotta egymás között és mindkét csoport saját prédikátort tartott. Amikor Pálfalvay János 1636: egyházlátogatásra érkezett ~ra, siralmas állapotban találta a kat. vall. ügyeit. - A rekatolizációt Lippay György érs. indította el. 1656: ~ba küldte helynökét, Holgy Gáspárt és kíséretében jezsuitákat (pl. Martonfalvy Ignácot). Fogadtatásuk addig volt békés, míg a polgárok abban a hitben éltek, hogy a helytartó az érs. gazd. ügyeinek intézése céljából jött. Mikor kiderült, hogy elsődleges küldetésük a kat. vallásgyakorlat visszaállítása, a ~iak elkergették őket. A ~i polgárok oly messzire merészkedtek, hogy ármányos módon meghiúsították az érs. ~i látogatását is, mire az érs. a város földesuraként tp-építésre kötelezte ~ népét a jezsuiták számára. Az építkezés 1658: meg is kezdődött, de a ~i prot-ok nem nagy kedvvel dolgoztak a jezsuiták tp-án, aminek következtében annak boltozata még a nyár folyamán be is omlott. Lippay haragjában a tp-építéshez mellett a jezsuita rház megépítésének feladatát is a városra terhelte. Az 1659-60: elkészült tp-ot, mely a tér közepén, a kk. városháza helyén (lehet, hogy lényegében annak romjaiból), az őrtorony lábainál áll, Xavéri Szt Ferenc tiszt-ére sztelték. 1660: Lippay jezsuita rházat is alapított ~n, mely a jezsuiták isk-jával az érs. ~i helytartójának háza szomszédságában állt a mai ppi palota helyén. Ekkortól vált ált. gyakorlattá, hogy a rfőnök egyben ~ plnosa is volt. Ezzel azonban a vall. villongások még nem zárultak le. ~ lakossága - olykor →nemesi fölkelés segítségével - néhányszor még kiűzte a jezsuitákat, akik hosszabb-rövidebb idő elteltével mindig visszatértek és ittlétüket tudatosan éreztették az ev. lakossággal. A 16. sz. derekától működő és nagy hírre szert tévő prot. isk. mellé felsorakozott a jezsuiták isk-ja, melyben jelentős tudós egyháziak tanítottak. Végleges megegyezésre a két vall. hívei között csupán 1709: került sor. - Plébánosai: 1523: Péter, 1548: Polycarp János, 1562: Graecus Mátyás, 1597-1615: Labossa Péter; 1672-78: Szantosi András; 17. sz: Mercatoris Mátyás; 1714: Szilágy István, 1717: Zorkóczy Ádám, 1720-30: Szabó Ferenc, 1744: Farkas Antal, Fodor János, 1753: Joób Gábor, 1811: Danis János, 1813: Vitéz András, 1817: Hegyessy Pál, 1820 Kvacskay Lajos, Szokol János, 1827: Szcitovszky János, 1828: Szokol János, 1840: Markovics József, Mattyasovszky István, 1843: Szentmiklóssy Lajos, 1849: Grosz Antal, 1850: Markovics Márton, 1861-65: Sztrakay János. - Anyakönyvei 1632-től. Kegyura 1291-: az esztergomi érs., 1776-: a mpp. - Anyanyelve 1880: m., szl.; 1940: m., szl., ném. - Filiái 1917: Berzéte, Berzétekőrös, Csucsom, Rekenyeújfalu, Rozsnyórudna, Sajóháza. - 5. jezsuita rendház, koll. és tp. 1659: →Lippay György telepítette meg a jezsuitákat a városban. 1682-87: kiűzték őket. A prot-ok által elkezdett tp-ot vették át, mellette rházat és gimn-ot építettek. 1773 u. a gimn-ot ferencesek, világi papok, majd a jászói prem-ek vették át (→Rozsnyói Premontrei Gimnázium), a rházból a ppség székhelye lett. - Házfőnökök: 1665: Viszocsáni Ferenc, 1714: Szilágyi István, 1717: Kobacsics János, Zarkóczy Ádám, 1732: Bakay Gábor, Szabó Ferenc, 1735: Berzeviczy János. - 6. Szt Anna ferences konvent és tp. A Pecz János által adományozott házba 1732. X. 20: költöztek be a szalvatoriánusok. 1791: a konvent, 1835: a tp. készült el. 1900: a kapisztránusoké lett. 1920: CS-hoz került. 1924-38, 1947-től a szlovákiai szalvatoriánus prov-hoz tartozott. - Lakói 1940: 4622 r.k., 63 g.k., 6 g.kel., 1123 ev., 616 ref., 388 izr., 2 unit., 3 bapt., 9 egyéb vall., össz. 6832. - A r.k. polg isk-t 1890: alapították. 1942/43: 4 + 4 o-ban 12 tanár 139 fiút és 210 leányt okt. 1945: CS magyar iskoláival együtt megszüntették. - Kat. sajtója: 1834-39: Rozsnyói Egyh. Töredékek, 1898-1944: Sajó-Vidék, 1901-05: Értesítő Mo. Kat. Papsága Részére, 1924-35: Litterae Circulares ad venerabilis clerum dioecesis Rosnaviensis, 1928-44: Krisztus Királysága, 1929: Kath. Tanügyek, 1929-38: Tanügyek, 1933-44: Ifjúságunk, 1933: Kat. Ifjú, 1936: A Magyar Kat. Tanács Időszaki Közleményei, 1944: A Rozsnyói Egyhm. „Actio Catholica”-jának Értes. **-Vadkerti István / Fridrich II:226. (Szt Mihály főangyal rezidencia) - M. Sion 1865:599. (Tergalecz Lipót: A ~ i pléb. tört.) - Rupp II:115. - Némethy 1894:400. - Gerecze II:333. - Schem. Ros. 1913:19. - Velics II:120. - Polg. isk. 1942/43:343. - Schem. Slov. 1948:41. - Györffy II:478. - Mészáros 1988:244.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Mi, bennszülött rozsnyóiak, büszkén emlegetjük, hogy Petőfi szeme is megakadt rajtunk s mikor a szép Haza beutazása közben Rozsnyót megpillantotta, úgy hatott reá, mint „krajcár a koldus kalapjában”. Azután mindjárt buzgón megmagyarázzuk, hogy ez a hasonlat nem valami szegényes jelenséget akar érzékeltetni, hanem azt, hogy Rozsnyó egy völgykatlan fenekén pihen, magas hegykoszorútól körülvéve. De még milyen csodálatos hegykoszorú! Északi fele csupa érc, déli fele csupa mész. És — ha Wells csodálatos időgépére ülve, beállítanánk annak kristálycsapjait a történelem előtti időkre, Rozsnyó helyén tágas, hömpölygő beltengert csodálnánk, melynek kifutó hullámai a mai hegyek peremét nyaldossák. S mert ez a tenger börtönnek érezte a hegyek szorítását s kiutat keresett belőle, csak természetes, hogy a puha mészkőzetet kezdte ki, televájta odvakkal, barlangokkal, titokzatos földalatti járatokkal s amint megszületett évezredek előtt a kecső-aggteleki barlangcsoda, ugyanolyan barlangrendszer húzódhatott valaha ott, ahol most a Sajó habjai sietnek Dél felé, Gömör kitáruló szépséges síkjára. De a tenger itt rohant le, a mai Sajó-mederben, leszaggatta a barlangtetőzeteket s azok végítéleti dübörgéssel roskadtak alá, a völgybe. A nap besütött oda, ahol ezelőtt csak örök sötétség honolt, ma pedig már nyomát sem találjuk a tünt időknek, csak a kövületekben, a félig kristály-, félig csontleletekben olvassa a tudós e tájkép csodálatos múltját. Ha csakugyan felülhetnénk Wells időgépére, talán igazolhatnók a történészeket, akik szerint már a kotinok és kvádok bányásztak a mai Rozsnyó helyén. Közelebbi és bizonyíthatóbb részlet, hogy alemann származású felnémet bányászok a XII. században telepedhettek le a ma ,,Klepus”-nak nevezett városrészen s onnan eresztették neki csákányaikat, kezdetleges szerszámaikat a diluviális rétegnek s aláfurkálták azt olyan alaposan, hogy mi, ma élő rozsnyóiak is elmesélhetjük közvetlen tapasztalásból, hogyan nyilt meg egyszer a Fő-tér a terhes szekérbe fogott lovak alatt, hogyan süllyedtek a remegő, rémülten nyerítő állatok egyre mélyebbre, míg az istrángon, gyeplőszáron fennakadtak s nagy üggyel-bajjal húzták ki őket a — beszakadt tárnanyílásból. A református templom alapjainak ásásakor is találtak egy felhagyott tárnát, pincegádorokban is vannak elfalazott régi tárnák, gyerekkori emlékeink is tele vannak bányarémek, manók és aranykincsek legendáival, melyek mind a mai Rozsnyó alatti tárnákból születtek. A főtéri Rákóczi-kamaraház pincéjéből állítólag egy ilyen elhagyott tárnán át ki lehetett jutni valahová a messzi Sajóvölgybe, ami tehát a város körülzárása esetén rejtek-kijáratot jelentett. És ha valaki felmegy a város fölötti Kálváriahegyre, onnan már szemléletesen feltűnik, hogy a Fő-tér és a Klepus felé eső rész egy külön kis fenntérségen fekszik, melynek hirtelen letörései vannak a Sajóvölgy felé. Hiteles nyomok mutatnak arra, hogy ez a fenntérség aleman bányászok hordalékából származott s ezt, meg a számtalan tárnajáratot tekintve, méltán mondhatjuk, hogy Rozsnyó, a bányaváros, valaha maga is bányákra épült. A belterület ércének kimerülése után a Rákoshegy oldalában kondultak meg a csákányok s ma is sok beroskadt bányaszáda, turlás, salakdomb és vascsapadékos forrás mutat a régi küzdelmekre, melyeket a szorgos kezek az érckincsek elnyerésért folytattak. Akkor épült a „Pallag”, a felső város, „Felső hadnagyság”, amint múzeumi irataink is említik. Igazi rozsnyói ugyan ezt „Pallag”-nak mondja, különösen ott fenn a Rákos meredekje alatt, ahol valamikor a felvégi temető is volt s amelyen nemrég ingyentelkeket adott a város szegényeinek s alapásás közben halommal kerültek elő a régi csontok, azok a bányász-szerszámokat forgató csontok, melyek valaha megostromolták a Rákost a legendás aranyért is. Mert egy szép, aranyködös meséből bontakozik ki Rozsnyó első képe. Sosem elég a történelem, a nép mindig fiatal szíve mesét is óhajt s teremt magának. A mi mesénk pásztorfiúról szól, aki egy elveszett kolomp keresése közben elfáradt, álomba merül s álmában tündérré vált kedvesétől kapott titokzatos utasításokat, hogyan lehet mérhetetlenül gazdaggá. A tündér szava igazául háromágú aranyrózsát is adott a pásztornak s ez, felébredve, valóban megtalálta a hármas aranyrózsát s álma helyén, a mai Rozsnyó közepén bányászni kezdve, töméntelen érckincset talált s csakugyan meg is gazdagodott. Bizonyos, hogy a jó vasérc és — a felső Rozsnyói völgyben némi arany is — jómódot teremtett az ősi Rozsnyón. A Sajóba beágazó Drázus, a Rozsnyói völgy patakja, szorgalmasan hajtotta az érczúzókat, kallókat, derítőket, a pörkölök fujtatóit. A város épült, szépült, templomai emelkedtek, főtéren a „Ringbürgerek” módos házai, a kivezető utcákat erős, ágyúkkal, fegyveresekkel megrakott s ostrombíró kapuk zárták. A mai Székesegyház mögött — a város legmagasabb pontján — állt valamikor a vár, melynek csak utolsó romfalát láttuk már, most élő nemzedék s múzeumunk őriz egy kis sugárágyú-golyót, mely ebből a falból pergett ki. Ebbe a várba fészkelték be magukat Giskra csehei, akik már akkor is szerettek Rozsnyón tanyázni, de Mátyás hadai kisöpörték őket, akárcsak most, Hadúr segedelmével a szegedi Fehér Lovas hős honvédjei! Hadban, vészben, szenvedésben volt elég része Rozsnyónak! Őrtornya, melyet a Nagyságos Fejedelemről Rákóczi-őrtoronynak nevezünk s mely a felszabadulás óta közismert lett az egész Hazában gyönyörű erkélyével s a magyar címert hordozó homlokfalával — sok veszedelmet látott közelíteni a békés város felé. Most is hord kőbordái között egy török ágyúgolyót, melyet oda befalazva hagyott az emlékeztető kegyelet. Ugy hordja ezt az öreg torony, mint egy „signum laudis”-t. De azért a legbüszkébb, szomorúan és meghatottan büszke a hősi emlékműre, mely szintén déli falában van s rajta döbbenetesen sok rozsnyói hősi halott neve ragyog arany betűkkel. 1643-tól 1654-ig épült nagynehezen az őrtorony, a belefalazott városcímer kőbe vésett felirata szerint, a sok háborús zűrzavar miatt. Törökdúlás, cseh rablók garázdálkodása, császári ármádiák harácsolása, kuruc-labanc hadiszerencse forgandósága, vallásháborúk, negyvennyolcas idők viharai, világháborús szenvedések, vörös világ, cseh megszállás — mindenből kijutott Rozsnyónak, ami nem is tűnik fel, ha meggondoljuk, hogy csak egy ma élő, javakorú polgárnak micsoda élményei lehetnek! A város nyakán maradt félmillió értékű Kossuth-bankóból még ma is van emlékben minden régi rozsnyói családnál. Véráldozaton kívül ezzel fizettünk rá 48-ra. A világháborút csodálatosan meghirdető európajáró ciklon fekete förgeteggel csapott rá Rozsnyóra, kidöntötte Rozsnyófördő hatalmas égerfáit, világgá kergette vendégeit s a fürdő soha többé ki nem heverte ezt a vihart, azóta is lézeng s most várja feltámadását. Gesztenyenagyságú hadizsemlyék pihennek a városi múzeum háborús vitrinjében s a mai nemzedék csodálkozva érdeklődik, mi lehet az a furcsa kis valami a kenyér-, zsír-, cukor- és egyéb jegyek mellett. 1919-es szükségpénzek szép békés szomszédságban megférnek az 1849-es elődeikkel, ugyanazon üvegfedél alatt. Mint összecsikart, öreg film pereg előttünk az a szomorú ősz, mikor egypár szekérderékkal Kassa felől bekocogtak az első cseh légionáriusok, csúcsos süvegekkel, valamiféle sastollakkal, tapogatták az aléltan fekvő város üterét: bír-e, akar-e valamit, ellenállni, cselekedni, harcolni, vagy kényrekedvre ki van szolgáltatva? És először hallottuk a furcsa, utálatos szót: Rozsnyava! S egyszer csak törött karral földre zuhant a Kossuth-szobrunk és nem lehetett már érte bosszút állnunk. Rörtönbe került az egész város és a börtönőrünk egy új állam lett, mely hazugságokból született. Majd forró, piros szelek támadtak Dél felől. Mi álmodó lelkek még mindig hittük, hogy a fehér és zöld sem hiányozhatik a piros mellől. És nagyon rokonszenvesnek találtuk a srapnelljeik búgását, mert a csehek futottak előlük s kíváncsiságunkban egy ugyancsak katonaviselt bajtársammal majdnem a Kálvária-hegy oldalában haltunk „hősi halált”, mert a Rozsnyót keletről oldalozó vörös előőrsök megfigyelőknek véltek minket. Igaz, megfigyeltünk, de a csehek zalánfutását élveztük örömmel. A Fő-tér ódon tetői úgy csörögtek a srapnellek alatt, mintha acéldiókat hintegetett volna rájuk valami hatalmas ököl. Valaki pokoli fogfájása miatt ezidőn ment fogorvosához s a Váraljai kapunál meg kellett állnia, mert akkor csörömpölt ki rajta teljes vágtában az utolsó maradványa annak a cseh ütegnek, melyet a vörösök egy telitalálattal szétlőttek. A fogfájóst majd legázolták a megvadultan száguldó lovak. Akkor még ilyen volt a háború. És megjöttek a vörösök. Andrássy Franciska grófnő hófehér márványszobra, az őrtorony alatt, ekkor látta először fehér orcája előtt gyülekezni a vörös népet, mely azután a cseh világban is mindég ott gyűlésezett az áldott Jótevő szobra előtt, örök fájdalmára talán még a hideg kőnek is, mely nem tudott megmozdulni, hogy lesöpörje, agyonsújtsa őket. Akkoriban a vörös ütegek napokon át lőtték a csehek veszverési állásait. Az üteg a rimamurányi pörkölő mögött volt s reggel már barátságos ágyúdörgésre ébredtünk, aztán illett kimenni az üteghez, megnézni, hogyan dolgoznak a tüzérek s meghallgatni, hogyan süvölt a lövedék, mikor belefúrja magát a kék júniusi égbe s nem sokkal utána látszik a robbanó fehőcske is a Szulova táján, ahol Andrássy Géza remek vadászkastélya állt, néhai nagy medvevadászatok színhelye, Henrik porosz herceg és fejedelmi vadászok szállása. De rövid volt a vörös pünkösd és jött a megtorlás, melynek megint csak Rozsnyó itta meg a levét. Ántánt erősítéssel, méteres szuronyokkal, vad dühhel jöttek vissza csehek, a menekülő vörösök gépfegyvermuniciója úgy égett a Főtéren, a nyári pompában díszlő gesztenyefák alatt, mintha kukoricát pattogtatnának s az a kedves, öreg gesztenyefa is hadirokkant lett, ő is kapott a munícióra öntött benzinből, féloldala kiégett, nemrég pusztult el egészen, mint nagy idők tanuja . . . Aznap este pedig kopaszra kifosztott lakásunk mutatta a módot, hogy az új hódítók uralmukat bevezették. Azután — először úgy élt Rozsnyó népe, mint akit fejbesújtottak. Összetört lélekkel kezdtünk eszmélni, kezdtük komolyan venni a szörnyű csapást, mely eleinte annyira hihetetlen volt, hogy csak valami rossz álomnak véltük. És talán a kiszámíthatatlan isteni bölcsesség akarta úgy, hogy ekkor jöttek egyre-másra nagy irodalmi centenáriumaink, elsőnek a Petőfi-centenárium, amelynek soha nem feledhető megünneplése friss pezsgésbe hozta Rozsnyó magyarságának vérét, fáklyát gyújtott az elnyomatás sötétjében s megmutatta az irányt, merre kell haladnunk, hogy megőrizzük legdrágább értékeinket s rajta át magyar jövőnket! Ezután már öntudatos utakat jártunk, színműpályázataink, eredeti népszínműbemutatóink voltak, fehér cenzurás hasábokkal is megtanultunk mindent megírni, börtön, házkutatás, rendtörvény sem tört meg s mikor a cseh jubileum évében hörögve üvöltött fel az új, tökéletes légvédelmi sziréna a városháza ormán, már mintha a republika halálhörgése lett volna. Éjjelenként vakfeketébe borult az ősi bányaváros. Utcáink szakadatlanul dübörögtek az ide-oda rángatott cseh katonai egységek alatt s ha akkor nem nyílt meg a föld, nem szakadtak be ismét a dohos, régi tárnák, a bányákra épült város ölén, ez bizonnyal azért volt, mert a Gondviselés már tudta, hogy a történelmi vihar s örök igazságtétel úgyis nyomtalanul elnyeli ezt a hazug ármádiát! És megértük 1938 november 8-ikát, mikor Horthy-bakák kemény bakkancsai alatt dobbant meg a Rákóczi-tér földje, magyar zászlódíszbe borult minden ház, fel az utolsó, hegyrekúszó vityillóig s estére nemzeti színben égett, izzott a szent címer az őrtorony mellén! Ha tudnának könnyezni, mosolyogni ezek a sokszázados falak, úgy azon az estén könnyezve mosolyogtak volna. De — lehet, új legenda kél. Ugy rémlik, a hősök emlékművén minden gránitba vésett név után könnycseppeket láttam. Talán őszi zúzmara olvadt fel az örömtiizek melegénél, vagy mi más volt, ki tudja? . . . Most mintha útja itthon volnánk. Mintha más volna a levegő is, meg a felhők néma vitorlázása a szabad égen. Most már jókedvvel, megkönnyebbült derűvel tudunk emlékezni városunk életére, mosolyogtató epizódjaira, kedves alakjaira. Mintha ma lett volna, mikor még alabárdos éjjeli őrök rótták a görbe utcákat s gyújtogatták a petróleum-lámpákat. Azoknak a szelíd fénye valahogy jobban illett barokk-emlékeink méla szépségéhez. A Nagyságos Fejedelem Kamaraházán, — melyben pénzverdéje is volt s ahol az ónodi országgyűlés előkészítő értekezleteit tartotta, — sem feszült még az ívfényt tartó dróthuzal. A közvilágításhoz szükséges petróleum kannáit a Városháza földszintjén tartották, egy vaspántokból összetákolt, lakattal lezárt ajtó mögött, egy süket kamrában. Ha az éjjeli őrök elkésett korhelyt, vagy garázda verekedőket csíptek fülön, jobb híjján ide zárták be s még nemrégen is fogalom volt Rozsnyón a ,,petlóriomos”, kéményseprő helyett ezzel fenyegették a rosszgyereket, ha nem fogadott szót. Az is a csendes békevilág mulatságos emléke, mikor a torony erkélyéről minden éjjeli negyedórán zengő ,,Dicsértessék”-et kellett kiáltania az őrnek, megmondván: hány „fertályt” ütött tizenegyre, meg tizenkettőre. Alulról pedig a későn hazajárók felkiáltoztak s igyekeztek zavarba hozni az álmos öreget, akinek egy rémületes hárpia felesége volt. Nem mese, magam hallottam, mikor egy éjjel éktelen csetepaté zaja harsogott a toronyőr szobájából. Lent a szolgálatos csendőr megsokalta a lármát s mikor a toronyőr kijött az erkélyre negyedórát kiáltani, felszólt hozzá: — „Mi van odafenn? Nem tudnak békén lenni?” Mire a toronyőr keseredett hangon felelte: — „Csendőr úr, tessen már felgyünni, nem bírok ezzel az asszonnyal! .. Hihetetlen számokat kellen felsorolnom, ha el akarnám mondani, hogy valaha micsoda traktamentumokat csaptak egyes céhek, különösen a Csizmadia Céh, melynek igen nagy becsülete volt a régi Rozsnyón. Ne feledjük: egykor külön városrész volt a tímároké, cserzővargáké, s messze földön jó hírneve volt a rozsnyói bőrnek. Ezt dolgozták fel a csizmadiák. Az egyik utód a méla visszaemlékezés fájó borongásával mesélt a „Nagy Szála” díszítésről, a töméntelen pecsenyékről és borokról, melyek egy ilyen díszlakomán eltűntek az éhes és szomjas gégéken. Az egyetlen fennmaradt emlék a fali gyertyatartók néhány példánya a Múzeumban... A Céh első pecsétje 1620-ból való, s mint ilyen, korelnök az összes többi céhpecsétek között. Szűrcsapók, kalaposok, mézeskalácsosok, kékfestők, kardcsiszárok, puskamívesek, asztalosok, kerékgyártók, szíjgyártók, rézművesek dolgoztak céhekbe tömörülve s remekelve a maguk szakmájában. Császári aláírásos, függő pecsétes céhlevelek mesélnek szép rendtartásukról, érdekes előírásaikról. Az sem humor nélküli eset, hogy az egyik ősi céh éppen tavaly, 1938-ban jubilálni akart. Több, mint 300 éves. Kikérték a céh jegyzőkönyvét, pecsétjét s minden iratait a Múzeumból. a jubileum előkészítéséhez. De — sehogyan sem tudtam kivenni belőlük: mit s milyen alkalommal akarnak jubilálni. A felelet az volt, hogy ezt majd később állapítják meg, csak adjam ki a kért dolgokat. Kiadtam, de megjegyeztem, hogy ha minden józan indokolható évforduló nélkül, éppen akkor akarnak jubilálni, erős lesz a gyanú, hogy talán a húszéves republikát jubilálják? Ez láthatóan szöget ütött híveim fejébe, de azért elvittek mindent. Harmadnap szép csendben haza is szállították — egy inasgyerek hozta — és nem jubiláltak .. . Sokan még kedves olvasóim közül is emlékezni fognak például az érdekes rozsnyói esetre, mikor néhai Andrássy Géza gróf, akkori képviselőnk ellen a váraljai Andrássy-uradalom kormányzójának a fia, Hodinka Tivadar lépett fel ellenjelöltként. Nagy tusa volt, de a végkimenetel percig sem volt kétséges. Hodinka elbukott és családját tönkretette. Andrássy Géza gróf akkoriban gyakran bennjárt Rozsnyón, autóval, ami nagy újság volt! Mégsem rémítette meg a város egyik híres verekedőjét, a Herkules-erejű Kosiust. Egy ízben vasrudat dobott az autó elé, hogy felborítsa. A gróf maga vezetett, nem történt semmi baj, lefékezett, kiszállt a kocsiból s jobbjával vállonragadta Kosiust, baljával meg a cimboráját s a két embert úgy egymáshoz veregett, mint két rossz fabábut. Mert Kosius ide, Herkules oda, de néhai Géza grófnak is volt egy kis ereje, amint arra kortársai jól emlékeznek . .. Ha azután szelídebb héroszok emlékét idézzük, feltűnik Jókai, a nagy mesélő, amint Betlérből Kraszna-Horkára jár a grófi hintón, mikor a „Lőcsei fehér asszony” anyagát kutatta a vár levéltárában. Az öreg Falvi bácsi, Rozsnyó egyik jellegzetes alakja, a régi Kármán-féle papírkereskedés néhai tulajdonosa, hajnali koránkelő ember volt, olyankor söprögette boltja lépcsőit s hosszú évekig rajongva mesélte, hányszor látta Jókait harmatos kora reggel átkocsizni a Főtéren, Váralja felé ... Azután látjuk Mikulik Józsefet, a tudós történetírót, amint a Városháza sötét, hideg levéltárában mérhetetlen türelemmel készíti exceptáit s gyűjti a „Magyar kisvárosi élet” anyagát. Vagy — ha még jobban visszanézünk, — látjuk a Pákh-család örömét az Evangélikus Egyház főtéri házában, mikor a kis Albert megszületik, a kis Albert, aki a hősi korszakban a pesti „Tizek” lelke volt s a Vasárnapi Újságot alapította. Még erősebb visszalépés: és látjuk Jólészi Cházár Andrást, amint a Jólészi-utca sarkán álló házának pusztulását nézi s keserű szavakra fakad a sorscsapás miatt, melyet egy különös csoda zúdított reá: a Pozsálló csodája, azé a Pozsállóé, mely Kárpátalja visszafoglalása előtt a megnagyobbodott Haza legmagasabb hegycsúcsa volt. Ez a hegy harminc-egynehány éves időközökben felnyílik s olyan árvizet zúdít alá Rozsnyóra, melynek kártevéseit krónikáink sokszorosan feljegyezték. A titok nyitja máig is rejtély, valami földalatti vízrendszernek kell lennie, mely 30 éves időközökben túltelik s fölöslegét lezúdítja a völgybe. Egyébként Rozsnyó ősi bányavárosi jellegét ma a Rimamurány telepe őrzi, modern áthangszerelésben. Maga a város kimondott iskolaváros volt a békeidőben, iskolái, hivatalai, a tanári karok és hivatali testületek szabták meg társadalmi összetételét is. Iparos- és kereskedőtársadalma ugyancsak nagy múltú s ez a különböző intézményekben, alakulatokban is kifejezésre jut. Van egy száznyolcéves kaszinónk, több mint százéves kereskedelmi társulatunk, 90 éven felüli Nőegyletünk, a többiekről nem is szólva. A Délről Északra áttett határok Rozsnyótól nagy vidéket vágtak el s ennek hiányát sok tekintetben érzi. Egyben nagy fölényhez jutottunk: a visszacsatolás által turisztikai s idegenforgalmi lehetőségekben, de csak rövid időre, mert a Kárpátorosz föld hazatérése ebből is lefarag most valamit. Ez a veszteség is eltörpül azonban a hazatérés öröme mellett s ha Rozsnyó hivatottsága szerint bekapcsolódik a megnagyobbodott Haza vérkeringésébe, okvetlenül megtalálja a módját, hogy a maga jobb jövőjét is kiépítse az új keretben. A mint a város múzeuma mutatja: multunk magyar. Ha német bányászok voltak is őseink, de azokat alaposan áthonosítottuk! A cseh népszámlálás 1930-ban már csak 3211 magyart mutatott ki közel hétezerből, de hogy milyen eszközökkel dolgoztak, jól tudjuk. Mielőtt idejöttek volna, Rozsnyónak 90 százalékos magyar lakossága volt. Nem lehet azonban tudni, vájjon a stuttgarti Deutsches Institut „Sippenkunde

Arany A. László - Batta István - Cházár András - Czinka Panna - Ambrus Tünde - Badin Ádám - Batizfalvy István - Batizfalvy Sámuel - Bocsárszki Pál - Erdélyi Géza - Fabó Tibor - Fehérváry István - Gömöry Dávid - Groh István - Hollók Imre - Jaszlinszky András - Juhász Ilona, L. - Juhász Mihály Medárd - Káposztás Pál - Kardos István - Kiss Antal - Kósa Károly - Kovács Gyula - Krausz Zoltán - Labancz István - Magda Pál - Magyar Ferenc - Máltás Hugó - Marikovszky Gusztáv - Marikovszky György - Marikovszky Márton - Mariska Vilmos - Markó Árpád - Matusik András - Mázik István - Mikulik József - Nátafalussy Kornél Ferenc - Oravecz Imre - Paecken Keresztély - Pákh Albert - Pekár Imre - Polónyi Károly - Privitzky Gyula - Spangár András - Stöhr Antal Szilárd - Stollmann András - Sulán Béla - Sulán Elemér - Sunyovszky Szilvia - Szabó Ottó - Szanyi Mária - Szentpétery Ádám - Tichy Gyula - Tichy Kálmán - Tököly Gábor - Török Csaba - Vass Imre - Zabka Márton - Zoltán Béla -