Reste

Reste a Kanyapta-medence nyugati részén, a Keleti-Cserehát északi lábánál, a szlovák-magyar határ közvetlen közelében, a Restei-patak (Rešický potok) partján, 192 méteres (határa 184-305 méteres) tengerszint feletti magasságban fekszik, Szepsitől 15 km-re délkeletre, Kassától pedig 31 km-re délnyugatra. A falu a patak völgyében, a Középhegy (Stredný vrch) északi és a Bunkó-hegy (Buňov, 250 m) délkeleti lábánál terül el, a község egyetlen települése, külterületi lakott helye nincs. Területének mintegy felét a Csereháthoz tartozó dombvidék (Szederes 293 m, Kányi-hegy, Hosszúföld) foglalja el, itt találjuk határának legmagasabb pontját, a 305 méter magas Nyírjest (Červený grúnik) és megmaradt erdőfoltjait. Északi, a Kanyaptai-csatornáig húzódó határrésze síkvidék, a 19. század végéig a Kanyapta-mocsár foglalta el a területet, tőle délre, Restét is érintve folyt az azóta eltűnt Kanyapta-patak. Határának legnagyobb része mezőgazdaságilag művelt terület, 2010-ben területének 73,7 százalékát szántóföld (921 ha), 14,5 %-át rét és legelő (181 ha), 3,6 %-át beépített terület (45 ha), 2,3 %-át kert (29 ha), 1,8 %-át gyümölcsös (23 ha) és 1,7 %-át erdő (21 ha) foglalta el. Kivágott és szántófölddé alakított erdők emlékét őrzik a Paperdő és a Fűzkút határnevek (utóbbi még az 1964-es katonai térképen is erdőként szerepelt), a második katonai felmérés (1806-69) térképén ábrázolt Égres-erdő a Kanyapta-mocsár kiszárításakor tűnt el. Reste a közúti közlekedés szempontjából zsákfalunak számít, csak a Buzitáról ide vezető 3 km-es 3302-es számú úton közelíthető meg. Észak felé 7 km-es mezőgazdasági út köti össze Makranccal. A község nyugatról Jányok, északról Makranc és Csécs, keletről Buzita, délről Kány, Büttös és rövid szakaszon Perecse községekkel határos. Déli határa egyben államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között.

Közigazgatás

A Kassai kerülethez és a Kassa-környéki járáshoz tartozó község. 1881-ig Abaúj vármegyéhez, majd 1920-ig kisközségként Abaúj-Torna vármegye Csereháti járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Szepsi járáshoz tartozott, majd a Kassa-vidéki járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Abaúj-Torna vármegye, Csereháti járás). 1910-21-hez képest 1938-ra területe 40 hektárral (3,1%-al) csökkent (12,90 km²-ről 12,50 km²-re), azóta változatlan.

Népesség

2011-ben Reste népessége 312 fő volt, melynek 72,5 %-a magyar, 24,3 %-a pedig szlovák nemzetiségűnek vallotta magát, a magyar anyanyelvűek aránya ugyanekkor 83,2 % volt. A korábban csaknem kizárólag magyar lakosságú faluban 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 93,8 %-ról 72,5 %-ra csökkent, a szlovákok aránya ugyanebben az időszakban 6,2 százalékról csaknem a lakosság egynegyedére emelkedett. 2011-ben a lakosság túlnyomó többsége (78,8 %) római katolikus vallású volt, a reformátusok a lakosság 12,2 százalékát, a felekezeten kívüliek pedig 3,2 százalékát tették ki. Az 1880-ban még a lakosság egyötödét (21,4 %), 1921-ben pedig 18,8 százalékát alkotó görög katolikusok mára csaknem teljesen eltűnt a községből (2011-ben 5 fő). A reformátusok aránya is számottevően csökkent a 20. század eleje óta (1880-ban még a lakosság 21,8 %-át, 1921-ben pedig 29,6 %-át alkották). Az 1880-ban még a lakosság csaknem egytizedét (34 fő) kitevő zsidók 1921-re nagyrészt elhagyták Restét (ekkor már csak ketten tartoztak az izraelita felekezethez). Reste népessége 1869-1880 között egyötödével (531 főről 426 főre) csökkent, ezután egészen 1970-ig viszonylagos stabilitást mutatott (432-496 fő között ingadozott). Népessége 20. századi maximumát 1970-ben elérve, 1970-2017 között folyamatos, 37,1 százalékos népességcsökkenés figyelhető meg (496 főről 312 főre). Az 1970-es években az elvándorlás 10 év alatt 53 fővel csökkentette a lakosságszámot, ez 1991-2001 között 29 főre mérséklődött, de 2011 után ismét felgyorsulni látszik (33 fős veszteség 2011-17 között). A község népsűrűsége (2011-ben 27,6 fő/km2) alacsony, alig haladja meg a járási átlag egyharmadát.

Történelem

A falu első írásos említése 1319-ből származik „Rechita“ néven. Neve magyar névadással keletkezett szláv eredetű személynévből (Recsete). 1395-ben és 1410-ben „Rechyte“, 1630-ban pedig „Restha“ névalakban említik a források. A középkorban az Aba család birtokában volt, egyben vámszedőhely volt. 1427-ben 13 porta adózott a faluban. Lakói a 16. században református hitre tértek. 1590-ben felégették a törökök, 1620-ban lakatlan településként szerepelt. 1715-ben 7 jobbágyportája adózott. A falu híres szülötte volt a 18. század végén a híres betyár, Ónódi András („Angyal Bandi“). 1773-ban már 33 család élt a faluban, melynek nagyobb birtokosai a Fisztó, Ónody, Gedeon és Fövényessy családok voltak. 1828-ban 83 háza és 550 lakosa volt. A 19. században kisnemesi falu volt. 1828-ban 83 háza és 550 lakosa volt. 1850-ben 557 lakosának még több, mint egyharmada református vallású volt, ekkor 23 zsidó lakosa is volt a községnek. 1869-ben 531 lakosa volt, 1880-ig azonban lakosságának egyötödét elvesztette. Egykori szőlőtermesztése a 19. század második felére teljesen megszűnt (az 1864-es tagosítási térképen még szerepel egy „Puszta szőlők“ elnevezésű határnév. A község 1881-ig Abaúj vármegyéhez, majd a trianoni békeszerződésig Abaúj-Torna vármegye Csereháti járásához tartozott. 1880-ban 426, 1890-ben 477, 1900-ban 446, 1910-ben pedig 441 lakosa volt. A 19. században vízimalom működött a falu határában, a század végén a vármegye monográfiája megemlíti Zábrátzki József itteni úrilakát. 1920-ban a trianoni határ megvonásával határközséggé vált és periférikus helyzetbe került. 1921-ben 432, 1930-ban 467, 1941-ben pedig 482 lakosa volt. 1928-ban szecessziós stílusú katolikus kápolna épült a községben. 1938-45 között az első bécsi döntés értelmében visszacsatolták Magyarországhoz. 1948-ban hivatalos szlovák nevét hatósági úton Rešicára módosították a korábban használt Rešta helyett. 1950-ben 460, 1961-ben pedig 466 lakosa volt. Mezőgazdasági szövetkezetét 1955-ben alapították. Az 1960-as években a község épületállománya csaknem teljesen kicserélődött. 1941-ben 85, 1961-ben 102, 1970-91-ben pedig 110 ház állt a faluban (2001-ben már csak 103). 1970-ben 496, 1980-ban 443, 1991-ben pedig 406 lakosa volt. Magyar kisiskoláját 1994-ben, óvodáját a 2010-es években szüntették meg. A község címerét és zászlaját (előbbi rajzának alapját a falu 19. századi pecsétje képezi) 2001-ben fogadták el. Restének 2001-ben 377, 2011-ben 345, 2017-ben pedig 312 lakosa volt. Új, modern stílusú katolikus templomát hatévi építkezés után, 2012-ben szentelték fel.

Mai jelentősége

Reste elöregedő lakosságú, gyorsan fogyó népességű zsáktelepülés, melynek sem alapiskolája, sem óvodája nincs. Református temploma a 19. század elején épült klasszicista stílusban. A Szentolvasó Királynőjének tiszteletére szentelt új római katolikus templom 2006-2012-ben épült egy 1928-ban épült kápolna helyén. A falu nevezetessége egy három-négy évszázados hatalmas hársfa.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

RESTE. Restye. Magyar falu Abaúj Vármegyében, földes Urai Ónody, és több Uraságok, lakosai katolikusok, és reformátusok, fekszik mintegy 500 lépésnyire Ida vizétől; határja sovány, legelője sem elegendő, Kanyapta vize is károkat okoz határjában.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Reste, magyar falu, Abauj vmegyében, a Kanyapta mellett: 231 rom., 108 g. kath., 195 ref., 23 zsidó l. Ref. sz. egyház. Vizimalom. Jó rét. F. u. többen. Ut. p. Hidas-Németi.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Mindeddig a Cserehátnak nevezett dombos fennföldön jártunk, mely részben vizválasztója a Hernádnak és Sajónak; most lebocsátkozunk a Kanyapta-völgybe. A völgy peremén van Reste 75 házzal és 477 magyar lakossal. Postája Buzita, távirója Csécs. Itt van Zábrátzky József csinos úrilaka.

Helységnévtár

Reste, rk. 208 Buzita, gk. 91 Kány, REF. 93 Tiszáninnen, izr. 34 Szepsi.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Reste. A XIII. századtól a Buchk nemzetségbeli Pédery-család kezén találjuk. A török időkben megsemmisült s csak jóval később népesült újra. A község területe 2172 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 504.