Pozsonysárfő

A község a Kisalföldön, a Mátyusföld nyugati peremén, a Kis-Kárpátok lábánál, a Nagyszombati-hátság és a Súr-erdő kistájak határán fekszik, Szenctől 7 km-re északkeletre, Modortól 13 km-re délkeletre, Nagyszombattól 21 km-re délnyugatra a Sifak-patak partján. Áthalad rajta a Szencet Nagyszombattal összekötő 61-es főút. Mellékút köti össze Senkőcön (7 km) keresztül Modorral és Bazinnal (13 km), valamint Csatajjal (5 km). Kataszterének déli részén áthalad a Pozsonyt Zsolnával összekötő D1-es autópálya, északi peremén pedig a Pozsonyt Nagyszombattal összekötő vasút. Délnyugatról Szenc, délről Pozsonyboldogfa, keletről Igrám és Erzsébetkápolna, északkeletről Báhony, északnyugatról pedig Senkőc községekkel határos.

Közigazgatás

A Pozsonyi kerülethez és a Szenci járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Szenci járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1949 között a Modori járáshoz, 1949-1960 között a Szenci járáshoz, majd 1960-1996 között a Pozsony-környéki járáshoz tartozott. 1938-1945 között a Szlovák Állam része volt, déli határa ekkor államhatárt alkotott Szlovákia és Magyarország között. Területe (16,32 km²) nem változott az elmúlt száz év során.

Népesség

1910-ben 1421, 1921-ben 1565, túlnyomórészt szlovák nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 1910-ben még 55 magyar nemzetiségű lakosa is volt (3,9 %). 1991-2011 között (elsősorban a 2001 után felgyorsuló betelepülés révén) népessége 23,8 %-al nőtt (1313-ról 1626 főre). 2011-ben a község lakosságának 92,1 %-a szlovák nemzetiségű volt, a roma etnikumhoz tartozók aránya 3,3 % volt. A lakosság túlnyomó többsége (81,6 %) római katolikus vallású.

Történelem

A régészeti leletek tanúsága szerint területén már a kőkorszakban éltek emberek. A vonaldíszes kerámiák népének, a zselizi és a bükki kultúra településeit tálálták itt meg. A korai vaskorban a la théne-i kultúra, a késői bronzkorban a nyitrai kultúra települései álltak itt. A falu első írásos említése egy 1245-ben kelt oklevélben történt. A 15. században a Fraknói grófok birtoka volt, akik 1435-ben birtoklevelet kaptak Zsigmond királytól. 1556-1580 között Illésházy nádor horvátokat telepített ide, akik később elszlovákosodtak. A 17. századtól a Pálffyak birtoka. 1705-ben a gidrafai csata idején leégett. 1847-ben egy újabb tűzvész során 1390-ben épült temploma is leégett. A 20. század elején szőlőtermesztéséről, csipkekészítéséről és a Sifak-patakon működő vízimalomról volt ismert. A 20. század során határában víztárolót létesítettek. Sárfő a 20. század elején kapta a vármegyei hovatartozásra utaló Pozsony- előnevet. Csehszlovákiához csatolása után hivatalos neve Šarfia lett, 1948-ban a Blatné hivatalos nevet kapta.

Mai jelentősége

A községben szlovák alapiskola és óvoda működik. A mezőgazdasági jellegű község határában szőlőtermesztés folyik, a faluban irodaszerek gyártása folyik. Szent Adalbertnek szentelt római katolikus temploma eredetileg 1390-ben épült, mai formájában 18. századi barokk jegyeket visel. Rendkívül gazdag 18-19. századi szakrális kisemlékekben, a legrégebbi közülük Nepomuki Szent János 1736-ban készült szobra.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

SÁRFŐ. Tót falu Pozsony Várm. földes Ura Gr. Pálfy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Szentzhez, Boldogfalvához sem meszsze, a’ fejér hegyeknél, a’ Rétsei víz nedvesíti; postája is van; határja leginkább gabonát, zabot, árpát terem; mezeje, réttye elég van, szőleje is, erdeje nints, piatza Bazinban, Modorban, és Pozsonyban.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Sárfő, tót falu, Posony vgyében, Posonytól 2 postaállásra, a nagyszombati országutban. Számlál 827 kath., 5 evang., 6 zsidó lak. Van kath. paroch. temploma, postahivatala, vendégfogadója, jövedelmes vizimalma a Csádé patakján. Fekete sárga agyagos földjei jó rozst teremnek. Szőlőhegye pedig közönséges fejér asztali borral szolgál; legjobb a vörös hegyen termesztett. F. u. gr. Pálffy Ferencz.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Sárfő, tót kisközség, körjegyzőségi székhely, 216 házzal és 1351 lakossal. A lakosok egytől-egyig róm. kath. vallásúak. E községgel 1254-ben Sárfői Hiszus nevében találkozunk. A Fraknói grófok birtoka volt és Zsigmond király 1435-ben új adománylevelet adott reá nekik. Ekkor Saarfew alakban van említve. Egy 1434-iki okirat szerint a Fraknói grófok itt egy birtokrészt eladnak Molnári Kelemen győri püspöknek. Az 1553-iki összeírásban Serédy Gáspár 10 portája adózik. 1556 és 1580 között Illésházy nádor horvátokat telepített ide és ez idő óta az előbb magyar község eltótosodott. 1647-ben Pálffy Miklós és Nagymihályi Ferenczné bírták, később csak a gróf Pálffyak. 1705-ben, a pudmericzi csata idején, a községet tűz pusztította el. Ez ismétlődött 1847-ben, amikor a községgel együtt ősi temploma is leégett, sőt harangjai is elolvadtak. Újabb temploma 1742-ben épült, s ezt elhamvadása után a Pálffyak ismét felépíttették. A községnek van saját postája, távírója és vasúti állomása Szempcz. Ide tartozik Amsterdam major és Csaszni malom.

Magyar Katolikus Lexikon

Pozsonysárfő, Sárfő, v. Pozsony vm. (Blatné, Szl.): plébánia a v. esztergomi főegyhm. szempci esp. ker-ében. - 1390: már létezett. Tp-át Szt Adalbert tit-ra sztelték, a mait 1742: építették. Anyakönyvei 1720-tól. Kegyura 1880: Pálffy János gr. Anyanyelve 1880: szl. ** Némethy 1894:238. - Pozsony vm. 1895:107. - Gerecze II:681. - Schem. Strig. 1917:198.