Pinc

A község a Losonci-medence északkeleti peremén, a Poltári-dombság lábánál, az Ipoly jobb partján és a Petri-patak mentén fekszik, az 16-os országos főút (Losonc-Rimaszombat szakasz) mentén, Losonctól 8 km-re keletre. Határának nyugati része 190-200 méteres magasságban fekszik, keleti része 280 méterig emelkedő dombvidék. Területének mintegy egynegyedét erdő borítja. Nyugatról Losonc, északnyugatról Kálnó, keletről Kétkeresztúr és Bozita, délről Bolyk és Ipolynyitra határolja.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Losonci járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegye Losonci járásához (1872-1883 között Füleki járásához) tartozott, Csehszlovákiához csatolása után pedig végig a (változó területű) Losonci járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Losonci járás), ebben az időszakban északi határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. 1910-1938-hoz képest területe 9 hektárral csökkent (12,01 km²-ről 11,92 km²-re). 1988-1990 között Losonchoz tartozott. 1996-ban Szlovákia közigazgatási átalakításakor az újonnan létrehozott Poltári járáshoz csatolták, de 2002-ban visszakerült a Losonci járáshoz.

Népesség

Pinc a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 429, 1921-ben 423, 1938-ban 498, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, a (cseh)szlovákok aránya 1921-ben 13,2 %, 1930-ban 18,9 % volt. A 20. század második felében a község jelentős népességvesztésen ment keresztül, 1938-1991 között népessége 44,6 %-al, 1991-2011 között 11,2 %-al (276 főről 245-re) csökkent, de magyar többségét 2001-ig megőrizte. 1991-2011 között az asszimiláció révén a magyar nemzetiségűek aránya 53,6 %-ról 34,7 %-ra csökkent, a szlovákoké ugyanakkor 46 %-ról 56,3 %-ra növekedett. Viszonylag magas a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (8,6 %) is. A lakosság túlnyomó többsége (86,1 %) római katolikus vallású.

Történelem

Az első írásos említés Pincről 1326-ból származik, mikor is a települést "Pynch" néven említik. 1786-ban Pinz, 1808-ban Pincyna - magyarul Pinc néven szerepel. 1335-ben említik plébániáját is. 1573-ban több nemesi család birtoka volt (Pinczi, Károly, Baross család). Lakói főként mezőgazdaságból és az Ipolyon folytatott halászatból éltek, halászai a losonci és füleki uradalomnak adóztak. 1828-ban 56 házában 598 lakos élt. A települést több alkalommal tűzvész sújtotta (az 1830-as években, 1896-ban és 1898-ban). A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott. 1938 és 1945 között Magyarországhoz csatolták, ebben az időszakban határközség volt. A csehszlovákiai magyar ifjúsági klubok 1967-ben itt rendezték meg a III. Nyári Ifjúsági Találkozót. 1988-ban Losonchoz csatolták, de 1990-ben újra önállósult.

Mai jelentősége

A községben sem alapiskola, sem óvoda nem működik. 2009 óta határában alginitbányászat folyik. Mindenszenteknek szentelt római katolikus temploma 1900-ben épült szecessziós stílusban.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

PINCZ. Magyar falu Nógrád Vármegyében, földes Ura Pongrácz, és több Uraságok, lakosai katolikusok, fekszik Bolyknak szomszédságában, mellynek filiája, határja is hozzá hasonlító.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Pincz, magyar falu, Nógrád vmegyében, egy szép térségen az Ipoly mellett: 549 kath., 15 evang. lak. Rétje sok, és jó; halászata hasznos; földje termékeny. F. u. Károly Ferencz, kinek uri lakhelye is van itten. Ut. p. Zelene.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Pincz 467 lakost számlál. Nevezetessége a községnek a szentimrei Károlyi család szép kastélya. Határa termékeny.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Pincz. Az Ipoly balpartján fekvő magyar kisközség, 82 házzal és 495 lakossal, a kik mind róm. kath. vallásúak. Postája és vasúti állomása Losoncz, távírója Kálnó, telefonja helyben van. A községet már 1484-ben az Eszlári Jonhos család birtokában találjuk. 1548-ban Pinczy Péter és Melegh Ferencz özvegye, 1598-ban Károlyi Ferencz volt a helység földesura. 1715-ben kilencz magyar és kilencz tót, 1720-ban 16 magyar háztartását írták össze. 1770-ben Lossonczy László özvegye, Szalontay János és László voltak a földesurai, 1826-ban Károlyi Ferencz, majd később Károlyi János. Jelenleg Bellusi Baross János dr. országgyűlési képviselő, egyetemi magántanár és neje Berényi Szivák Irén a legnagyobb birtokosa. Az övé most az egykori Károlyi-féle kúria is, a hol sok érdekes, régi XV. és XVI. Lajos korabeli, empire és Biedermayer bútor, régi értékes porczellánok, régi festmény, metszet, régi bronz- és csipke stb. látható. A kuria körül szép nagy park terül el, melyen az Ipoly átfolyik. Az itteni róm. kath. templom, az új templom, 1901-ben épült egy régebbinek a helyén. A XIX. század harminczas éveiben - két ház és a templom kivételével - az egész falu leégett. 1896-ban a község harmadrésze és 1898-ban a fele lett a lángok martalékává. 1849 augusztus 7-én Grabbe orosz tábornok 30.000 főnyi hadával megszállotta a községet s innen indúlt Losoncz feldúlására. A határbeli egyik dülőt »Peresdűlőnek« nevezik, mert a tagosításkor a lakosok per útján állapították meg, hogy a felosztás a határ közepéről kezdessék meg. A községhez tartoznak Szélhegy- és Szőlőhegy-puszták, melyek szintén Baross János tulajdonában vannak.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Pinc. Első említése 1439-ben történik s ez időben az Eszlári Jonhoscsalád jószága. Később Pinczy Péter és Melegh Ferenc a földesura, majd a török kitakarodása után Károlyi Ferenc szerezte meg. Későbbi földesurak még itt a Lossonczy-, Szalontay-, Károlyi-családok. Az összeomlás előtt bellusi Baross János dr. egyetemi tanár volt legnagyobb birtokosa. A XIX. században kétszer is tűz pusztította. A szabadságharcban sokat szenvedett az átvonuló orosz hadaktól és 1918— 1938 között a cseh megszállás alatt is sanyarú sorsa volt. A község területe 2087 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 498.