Pelsőcardó

A község a Szilicei-fennsík nyugati peremén, a Sajó völgye felett mintegy 60 méterrel fekszik, Pelsőctől 4 km-re délkeletre. Zsákfalu, egyetlen, a Pelsőcöt Aggtelekkel összekötő (587-es) útról leágazó mellékúton közelíthető meg. Határának több mint felét erdő borítja, de magas a rétek és legelők aránya is. Nyugatról Lekenye, északról Pelsőc, keletről Szádvárborsa, délről pedig Gömörhosszúszó községekkel határos. Északi határának nagy részét a Pelsőc-Szádvárborsa út vonala alkotja.

Közigazgatás

A Kassai kerülethez és a Rozsnyói járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Tornaljai járáshoz tartozott, majd a Rozsnyói járáshoz csatolták. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás). Területe (11,21 km²) 1921-38-hoz képest (11,27 km²) 6 hektárral csökkent.

Népesség

A község 18. században betelepült szlovák lakossága a 20. század elejére magyarrá vált. 1880-ban még a lakosság 77,6 %-a vallotta magát szlováknak, 1910-ben már csak 2,7 %-uk. 1910-ben 367, 1921-ben 316, 1938-ban 332, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt. Magyar többségét mindmáig megőrizte (csupán az 1930-as népszámlálás mutatott ki (cseh)szlovák többséget), bár 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 90,8 %-ról 59,1 %-ra csökkent, a szlovákoké pedig csaknem négyszeresére, 9,2 %-ról 40,9 %-ra nőtt. A község népessége folyamatosan csökkent, 1938-1991 között lakosságának 44,3 %-át elveszítette, majd 1991-2011 között további 14,1 %-os csökkenés (185 főről 159-re) figyelhető meg. Az eredetileg túlnyomórészt evangélikus lakosságú (1921-ben az evangélikusok aránya 80 % volt) községben 2011-ben a lakosság 35,8 %-a volt evangélikus vallású, 31,4 %-a pedig felekezeten kívüli.

Történelem

A község területén már az újkőkorban is éltek emberek. Ezt bizonyítják az Ardói-barlangban talált a bükki kultúra embere által faszénnel készített barlangrajzok. A bronzkorban a pilinyi és a puhói kultúra népe lakta a területét. A mai falu a 12. században keletkezett királyi erdőóvók településeként, első írásos említése 1243-ból való, ekkor a pelsőci uradalomhoz tartozott. Neve a királyi erdőóvók nevéből rövidült a maira. 1318-ban "Ordou", 1320-ban "Ardo", 1359-ben "Ardow" alakban szerepel az írott forrásokban. Területén a középkori oklevelek ólombányákat említenek, melyeknek azonban az újkorban már nincs nyomuk. 1427-ben 31 portával adózott a Bebek családnak. A falu a 16. századig a Csetneky család birtoka. A század közepétől a töröknek is adózott. A 16. században lakossága református hitre tért (a falu Pelsőc filiája volt). A 16-17. században népessége erősen lecsökkent, majd 1682-ben a császári katonaság pusztította el és csak 1740 után telepítették újra. Az új betelepülők túlnyomórészt evangélikus vallású szlovákok, illetve juhpásztorkodással foglalkozó vlachok voltak. 1828-ban 30 házában 254 lakos élt. Lakói állattenyésztéssel (főként juh-), erdőgazdálkodással, szénégetéssel foglalkoztak. A 20. század elejére lakói magyarrá váltak. A 19. század második felétől az első világháborúig határában ólom- és cinkbányászat folyt (1879-től egy porosz társaság üzemeltette a bányát). 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz.

Mai jelentősége

Evangélikus temploma 1788-ban épült klasszicista stílusban. A határában található védett Ardói-cseppkőbarlang 1492 méter hosszú, fontos régészeti lelőhely (barlangrajzok, újkőkori település nyomai), de nem látogatható. A faluban egy 1852-ben épült, tornácos parasztház található (Máté-ház), melyben ma falumúzeum található.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Pelsőtz Ardó. Magyar falu Gömör Vármegyében, birtokosai több Nemes Urak, lakosai reformátusok, fekszik Pelsőtztöl nem meszsze, földgye homokos, de közép termékenységű, réttyeit az áradások járják, legelője elég, fája mind a’ kétféle piatzozása kettő, egy egy mértföldnyire, Vas hámorjai közel, mellyek mellett jó módgyok a’ keresetre, harmadik Osztálybéli.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Ardó (Pelsőcz), tót falu, Gömör és Kis-Hont egyesült vgyékben, Pelsőczhöz egy kis órányira, egy völgyben, gyümölcskertektől körülvétetve: 25 kath., 314 evang., 16 ref. lak. kik földet mivelnek, gabonával, gyümölcsel kereskednek, szenet égetnek s azt hámorokba hordják. Van evang. anyaszentegyháza, s 16 jobbágytelke. Határja kicsiny; rétje mondhatni semmi sincs; fája, gyümölcse elég. F. u. többen. Ut. p. Tornalja.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Pelsűcztől délkeletre Pelsűcz-Ardó és Hosszúszó helységeket érjük. Amannak határában ezelőtt gálma-érczet bányásztak, Hosszúszótól nyugat felé az országút-menti kopár legelőkön, gyér erdőborította magaslatokon át Aggtelek vakolatlan házaihoz jutunk, melynek lakossága jobbára mészégetéssel és mészszállítással keresi kenyerét.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Pelsőczardó, a dobsina-bánrévei vasútvonal mentén fekvő kisközség, 73 házzal és 324, nagyobbára tótajkú és ág. h. evangelikus lakossal. 1243-ban, a mikor IV. Béla király Bebek Detriknek és Fülöpnek adományozza, Erdő néven van felemlítve az adománylevélben. 1427-ben már Ardó néven szerepel, de előzőleg, 1362-ben Ordó és Pelsewczordó néven is. Ez időben nagyobbacska helység volt. 1690-ben az Uza családot is birtokosai között találjuk, azután a Thököly és a Nyáry, később pedig az Andrássy, Fáy, Széky, Ragályi és Czékus családokat. 1809-ben Hámos József az itteni zálogos birtokot Pletrich Imrének visszabocsátja, 1817-ben pedig az Andrássyak váltják magukhoz. 1427-ben Stebvár nevű község is volt e tájon, mely szintén a Bebek család birtoka volt. Ág. h. ev. temploma 1788-ban épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Pelsőcz.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Pelsőcardó. Pelsőccel együtt Erdő néven IV. Béla ezt a helységet is a Bebek-családnak adományozta. 1362ben Ordónak és Pelsewczordónak írja egy oklevél, 1427-ben pedig Ardó néven ismeretes, mint elég jelentős kisközség. Az Uza-család bírta egy részét 1690-ben, későbbi idők során a Thököly-, a Nyáry-, majd az Andrássy-, Fáy-, Széky-, Ragályi- és Czékus-családok voltak az urai. 1809-ig Hámos Józsefnek volt zálogjoga a birtokra, amelyet Pletrich Imre földbirtokos visszakapott. 1817-ben az Andrássyak vétel útján megszerzik a birtokot, 1788-ban épült a községi ág. ev. templom. A község területe 1958 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 332.