Nagykeszi

Nagykeszi az Alsó-Csallóközben, Komáromtól 22 km-re nyugatra a Duna bal partján fekszik. Nagykeszit, nyugatról Kolozsnéma, Tany és Nemesócsa, északról Ekel, keletről Csallóközaranyos, délről Ács és Nagyszentjános községek határolják. Déli határát a Duna, északi határát a 63-as (Pozsony és Komárom közötti) főút alkotja, melyről Eklipusztánál egy mellékút ágazik le, mely egyben a falu főutcáját alkotja és Kolozsnéma, valamint Csicsó felé teremt összeköttetést. A falut érinti a Duna töltésén haladó kerékpárútvonal is.

Közigazgatás

Község a Nyitrai kerületben, a Komáromi járásban. 1887-ben Nagy- és Kiskeszi egyesítésével alakult. 1920-ig Komárom vármegye Csallóközi járásának kisközsége. Csehszlovákiához csatolva végig a Komáromi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. Területe kisebb változásokon esett át 1921 óta. 1939-ig 30 hektárral csökkent (22,00 km²-ről 21,70-re), majd 1945 után 24,40 km²-re nőtt, amikor hozzácsatolták Nemesócsától Eklipusztát (Okánikovo). 2007-ben 13 hektárral csökkent az államhatár megváltozása miatt.

Népesség

Népessége viszonylag stabilnak mondható. A magyarok alkotják a lakosság mintegy 3/4-ét, de arányuk rohamosan csökken, míg a szlovákoké rohamosan növekszik. A huszas években alapított kolónia, Eklipuszta (Okánikovo) telepesei voltak az első szlovákok (akkor még Nemesócsához tartozott). A község lakossága vegyesen katolikus és református, mintegy 1/3-1/3 arányban. 1921-ben még a katolikusok alkottak relatív többséget, 2011-ben már a reformátusok.

Történelem

Területén neolit kori települést és honfoglalás kori temetkezési helyet tártak fel. Neve a magyar Keszi törzs nevéből származik, annak szállásterülete lehetett. Első írásos említése 1268-ból villa Kezu néven történik. 1272-ben Kezu Maior, 1380-ban Nagkezew néven említik. Kezdetben Bán és Szolgagyőr, majd 1266-ban Komárom várának tartozéka. Később több nemesi család birtoka volt. 1540-ben a Csúzy család szerzett birtokot a községben. A török hódoltság korában a két Keszi is elpusztult, a 17. század végén Kiskeszit Vigyázó Pál veszprémi főispán, Nagykeszit pedig Rába Pál telepítette újra. A 17.-19. század között 13 családnak volt birtoka itt, köztük az Eszterházy, Amadé és Zay családoknak. 1715-ben 21 háztartás volt a faluban. 1787-ben az első népszámlálás 44 házat és 336 lakost talált a településen. 1828-ban 51 háza és 249 lakosa volt. Lakói mezőgazdaságból és halászatból éltek. 1848-ban 49 köznemesi család lakta, lakói közül 142 katolikus, 263 evangélikus és 17 zsidó volt. 1886-ban kolera járvány pusztított a településen. 1887-ben hozzácsatolták Kiskeszi falut. 1888-ban a község nagy részét tűzvész pusztította el. Önkéntes tűzoltó egyletét 1890-ben alapították. Az első világháborúban 35 nagykeszi lakos vesztette életét. A trianoni békeszerződésig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. 1920-ban, 1926-ban és 1927-ben agrársztrájkok zajlottak a községben. 1935-1937. között évente előfordult tűzvész, 1926-ban és 1928-ban árvíz pusztított. A két világháború között 3 könyvtár, kálvinista énekkar, és kulturális szövetség (SzMKE) is működött a faluban. 1938-1945. között visszacsatolták Magyarországhoz, ekkor a legnagyobb birtokosok Malcomesa Gyula, Goldschmied Marcell, Terdi György és a Nagyléli Mezőgazdasági Részvénytársaság voltak határában. A Hangya-szövetkezetnek 1938-ban 211 tagja volt. A második világháborúban 47 nagykeszi lakos vesztette életét. 1945-ben Nagykeszit újra Csehszlovákiához csatolták; 1948-ig, a kommunista hatalomátvételig a jogfosztottság és a kitelepítések évei következtek. 1949-ben megalakult az Egységes Földműves Szövetkezet (JRD), 1952-1954. között a községbe bevezették a villanyt. Az 1954-es dunai árvíz is sújtotta a falut, de az 1965-ös csaknem teljesen elpusztította. A helyreállítás Prága-Nyugat és Beroun csehországi járások segítségével történt.

Mai jelentősége

Mezőgazdasági jellegű község, magyar alapiskolával és óvodával. Kavicskitermelés, rézhuzalok gyártása.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Nagy Keszi. Elegyes falu Komárom Várm. földes Ura G. Eszterházy Uraság, lakosai katolikusok, és reformátusok, fekszik Érsek Lélhez közel, és annak filiája, határjának szántó földgye meg lehetős, nagyobb észét a’ Duna szokta el önteni; piatzozása Komáromban más fél mértföldnyire, réttye legelője is meg lehetős.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Keszi (Nagy-), magyar f., Komárom vgyében, Érsekléllel határos, de a Dunára ki nem terjed, mert délről kis Keszivel szomszéd, Komáromtól 2 mfldnyi távolságra. Határa 3190 holdra terjed, mellynek 1/3-da szántóföld, 2/3-da legelő, kaszáló, nádas és mocsáros helyek. Az egész határból 1680 h. urbéri; a többi curialis és allodialis birtok. Földe igen jó, kivévén a mocsáros laposokat, mellyek Pozson várm. a Milléren folynak ide, s még kifolyások a többiek által gátoltatván, itt száradnak ki, különben a járás most késziteti a zsilipet az öreg Duna partján a Kis-Keszi fokon alul, mellyen időről időre ezen vizek itt ki fognak folyni. Népessége 423 lélek, u. m. református 263, r. kath. 142, zsidó 17, ágostai 1. Van itt 7 16/82 rész urb. telek, mellyet 14 gazda és 6 zsellér mivel; 49 nemes családfő. Nevezetesebb épülete a ref. templom és Zámory Károly úr csinos lakháza. F. u. Zámory, Illés, Reinprecht, Lehoczky, Vigyázó nemes családok és a szentmártoni főapátság.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Nagykeszi, Kis- és Nagykeszi falvakból alakult magyar kisközség, a csallóközi síkságon, a Duna közelében. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 105, ref. és róm. kath. vallású lakosaié 823. Postája Nemesócsa, távírója Aranyos, vasúti állomása Ekel. 1234 és 1270 között Kezu néven, Füss helység szomszédjaként van említve. 1268-ban már két Kezu nevű község szerepel és az egyiket, a másiktól való megkülönböztetésül, Bertalan falujának is nevezik. 1272-ben Bálint kanonok Kis-Keszü nevű birtokát a Szent Margit-oltárnak hagyományozza. 1277-ben IV. László, Chepán fia Pál és Vothk fia Bodon, szolgagyőri várjobbágyokat megnemesítvén, itt földeket adományoz nekik. 1352-ben Bnai Sydou fiai János és Ponya Kis-Kesző birtoka fölött Nagymartoni Miklóssal perlekednek, a ki Felkeszeu birtok használatától is eltiltja őket. 1501-ben Kiskeszi Ravaszkeszi elnevezés alatt is szerepel. 1521-ben Ravaszkeszit Báthory István nádor a pécsi püspöknek adja zálogba. 1540-ben a Csúzy családbelieket iktatják be némely részeibe. 1553-ban Kolos János és Désy Boldizsár is a birtokosai között említtetnek, és 1567-ben Thúry György is. A török világban mind a két Keszi elpusztult. Kiskeszit Vigyázó Pál veszprémi főispán, Nagykeszit pedig Rába Balázs telepítették újra. 1632-ben már az Esterházyak is birtokosai és gróf Esterházy Miklós nádor itteni birtokát Amade Ilona 98özv. Nagymihályi Ferencznének zálogosítja el, négy évvel később pedig Szapáry Andrásnak és ennek nejének, Csat Annának. 1673-ban Szeghy Mihály özvegye Nagykeszin 12 hol földet ad el. 1675-ben Lengyeltóti János zálogosítja el itteni birtokát Gencsy főapátnak. 1700-ban gróf Esterházy János özvegye, szül. Ocskay Magdolna az egyik birtokosa, kitől az Ordódyak és Pongrácz Katalin igénylik. Azután a főapátságon kívül a Zámory, Csorba, Vigyázó, Illés, Horváth, Baranyay, Mihálykó, Rainprecht és Lehoczky családok lettek az urai, most pedig a pannonhalmi főapátságnak, Fejérváry Gézánénak és Zámory Béla örököseinek van itt nagyobb birtokuk, és Fejérváryéknak szép, kényelmes, emeletes kastélyuk, melyet Zámory Károly a mult század első felében építtetett, és a mely női ágon, örökösödés útján került a mai tulajdonosok birtokába. A községet 1888-ban nagy tűzvész pusztította, de az árvíz is gyakran tetemes károkat okozott benne. A községben csak a reformátusoknak van templomuk, mely 1819-ben épült. Van egy érdekes kelyhe, mely úrvacsora osztására szolgál és 1717-ből való. Hajdan katholikus temploma is volt, mely a Pázmány-féle ismert összeírásban is már a régiek között szerepel, de ez rég elpusztult. A katholikus hívek most a községhez tartozó Érseklél templomába járnak, mely a XVIII. század végén még kápolna volt. Kegyura, a vallásalap, 1865-ben kibővítette. Nagykeszi határában, a Csatahegy nevű dűlőn, sok embercsontot találnak, melyek valószínűleg a török dúlások maradványai. Ide tartoznak Dérhidja és Érseklél puszták és Borsos major. Derhida, másként Terchel birtokot, 1576-ban a pannonhalmi főapátság elzálogosítja Simondics Péternek és Nagy Istvánnak, később azután ismét visszaváltja. Érseklél hajdan az érsekléli érseki nemesek szék főhelye volt. Pesty Frigyes a Lehel névtől származtatja a Lél nevet. Bartal György szerint Leél Szent István korabeli helység, melyet a szent király az esztergomi érsekség fegyveres szabadosai között szétosztott. 1450-ben már a mai nevén van említve. 1554 és 1563 között nagy részben elpusztult helységként van említve. 1729-ben Fegyváry János az esztergomi érsektől itt némely részekre adományt nyer. Később még a Zámory, Illyés, Rédl, Bujna, Ghiczy és Rakovszky családok voltak a nagyobb közbirtokosai. Kiskeszi határában feküdt még a tatárjárás előtt Szántó, vagy Scamto helység, melyről más helyen már megemlékeztünk.