Nagygéres

A község a Bodrogköz középső részén, a Karcsamelléken, a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal (megállóhely) mentén fekszik, Királyhelmectől 8 km-re délnyugatra, Sátoraljaújhelytől 26 km-re keletre. Áthalad rajta a Nagykövesdet (9,5 km) Királyhelmeccel összekötő országút, mellékút köti össze Bodrogszentessel (6 km). Határának jelentős része legelőként hasznosítható szikes puszta. Nyugatról Örös, északról Kisgéres (Keresztúrpuszta katasztere) és Bodrogszentes, keletről Kisgéres, délről pedig Nagyrozvágy és Kisrozvágy községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között) a Kis-Karcsa alkotja.

Közigazgatás

A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Bodrogközi járás). Területe (18,24 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

Népesség

Az 1880-ban még csak 523 lakosú község népessége 1910-ig csaknem duplájára nőtt. 1910-ben 1011, 1921-ben 1034, 1938-ban pedig 1408, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1945 után a belső telepítések során észak-zempléni szlovák családok telepedtek le a községben. 1938-1991 között lakosságának csaknem egyharmadát elveszítette, 1991-2011 között csekély (7,2 %-os) népességnövekedés figyelhető meg (978 főről 1048-ra). Magyar többségét napjainkig megőrizte, de a magyar nemzetiségűek arányának csökkenése (1991-2011 között 88,2 %-ról 75,3 %-ra) és a szlovákok arányának növekedése (11,7 %-ról 19,3 %-ra) itt is megfigyelhető. A lakosság mintegy egynegyede (25,4 %) a roma etnikumhoz tartozik. 2011-ben a lakosság 49,0 %-a református, 22,5 %-a római katolikus, 13,6 %-a pedig görög katolikus vallású volt. 1944-ig népes izraelita közösség is élt a községben (1921-ben 6,4 %, 1938-ban 5,4 %).

Történelem

1214-ben Gures néven a leleszi prépostság birtokainak leírásában említik először. Nagygéresként 1438-ban Naghgerez alakban szerepel Péter és Jakab magiszterek birtokaként. A későbbiek során számos birtokosa volt, többek közt a Dobó, Barkóczy, Perényi családok. 1557-ben a település 7 és fél porta után adózott. A református templom elődje már a 14. században megvolt. A 17. században masszív falai közé menekült a falu lakossága a rabló császári zsoldosok elől. 1715-ben 5 lakott ház mellett 26 lakatlan háza volt. 1787-ben 81 házában 517 lakos élt. A 18. századtól a Sennyey család birtoka, majd a 20. században a kassai püspökség faluja. 1827-ben az egész falu leégett. 1828-ban 109 házában 799 lakos élt. Lakói mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak, Nagygéres jellegzetes kisnemesi falu volt. 1831-ben lakosságának nagy része a kolerajárvány áldozata lett. 1872-ben megépült a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal, melynek egyik állomása Nagygéres lett. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. A trianoni határ megvonásával határközséggé vált. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-ben népes zsidó közösségét (1938-ban 76 fő) koncentrációs táborba hurcoltak. 1945 után észak-zempléni szlovák családok telepedtek le a községben. 1948-ban a Veľký Horeš hivatalos nevet kapta. Mezőgazdasági szövetkezete 2003-ban megszűnt.

Mai jelentősége

A községben magyar tannyelvű alapiskola és óvoda található. Határában napkollektoros erőmű működik. Református temploma 1795-ben épült klasszicista stílusban. Szent Péternek és Pálnak szentelt római katolikus temploma 1936-1937-ben épült. A községben fennmaradt két, a 19. században klasszicista stílusban épült nemesi kúria.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Nagy Géres. Magyar falu Zemplén Vármegyében, földes Urai külömbféle Urak, lakosai többnyire reformátusok, fekszik az előbbeninek szomszédságában, határja barom tartásra alkalmatos, mindent meg terem, szénája elég, gyíkinnye, nádgya tsíkászó tava is vagyon, erdeje tsekély.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Nagy-Géres, magyar falu, Zemplén vmegyében, 105 kath., 754 ref., 37 zsidó lakossal, ref. anyaszentegyházzal, 728 hold szántófölddel. F. u. többen. Ut. p. Ujhely.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Nagygéres, magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 147 házzal és 944 lakossal, kiknek nagyobb része evangelikus református. Ezeknek templomuk is van a faluban, mely 1765-ben épült. A községnek saját postája és vasúti állomása van, de legközelebb eső távírója Perbenyik. Már 1258-ban szerepel Gerus alakban, a mikor IV. Béla király Péter fiainak adományozza. 1310-ben István bán fiai, Vid István és Miklós elcserélik az Imreghiekkel, de 1436-ban Zsigmond király Péter és Jakab mestereknek adományozza. 1446-ban a Csebiek zálogbirtoka. 1478-ban Czékey Jánost iktatják némely részeibe, 1510-ben Eödönffy Pétert, Dobó Zsófiát és Gerendi Lászlót, 1561-ben pedig Soós Jánost. Az 1598-iki összeírásba 9 birtokosa van felvéve, ú. m. Czobor Mihály, Barkóczy László, Agárdy János, Horváth László, Pethő István, Vinnay Kristóf, Gálffy György özvegye és Soós Kristóf és András. 1629-ben Sennyey Sándort, 1642-ben Jászay Imrét, 1655-ben Perényi Zsigmondot és Kállay Klárát, 1657-ben Csernyey Pált, 1660-ban Hajdu Istvánt, 1647-ben Magyar Mihályt, Lomby Györgyöt, Laszkay Miklóst, Juhász Benedeket és Kiss Ferenczet, 1684-ben pedig Jászay Miklóst és Pogány Hedviget iktatják némely részei birtokába. Ez időtájt még birtokosai voltak: Nagyszegi Gábor, Nagy István, Kiss Péter és Ferencz, Fábián János, Sajtos Demeter, Győry István, Pap Mátyás és Alvinczy János, mindannyian a Domby György rokonai és osztályos atyafiai. Az újabb korban a Sennyey, Szirmay, Szerdahelyi, Szent-Mihály, Zmeskál, Szataky, Buday, Malonyay, Tiszta, Nemessányi, Széles, Mészáros, Löcherer, Bárczy, Berczik és Szemere családok voltak földesurai. Most a kassai r. kath. püspökség tulajdona. Innen vette nevét a Géressy család, mely szintén birtokosai közé tartozott. Az itten református templom 1765-ben épült. Ide tartoznak a Pilisi és Szemere-tanyák. A határában fekvő Tatártemetés nevű homokdombjáról azt állítják, hogy alatta a tatárjáráskor itt pusztult tatárok hamvai nyugosznak.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Nagygéres. A XIII. századból jegyezték fel elsőnek Gerus alakban. IV. Béla Péter comes örököseinek adományozta. A XIV. században István bán fiai elcserélik az Imreghiekkel, de 1436-ban Zsigmond király Péter és Jakab mesternek adja. A XV. században még a Csebyek, Czékeyek, Soósok, Géressyek birtokolják, az 1598-iki adóösszeírók azonban a Czobor-, Barkóczy-, Agárdy-, Horváth-, Pethő-, Vinnay-, Gálffy- és Soós-család kezén jegyzik fel. A XVII—XIX. századbeli birtokosai a Sennyey, Jászay, Perényi, Kállay, Csernyey, Hajdú, Magyar, Domby, Laszkay, Nagyszegi, Győry, Pap, Alvinczy nemesek, az újabb időkben pedig a Sennyey-, Szirmay-, Szerdahelyi-, Szent-Mihály-, Zmeskál-, Szataky-, Buday-, Malonyay-, Tiszta-, Nemessányi-, Széles-, Mészáros-, Löcherer-, Bárczy-, Bérezik- és Szemere-család. A református templom 1765-ben épült. Hozzátartozik Cigánytanya, Dinertanya, Kőtörőtelep, Újtelep. A község magyarsága a csehek húszesztendős erőszakos uralma alatt sokat szenvedett. A község területe 3168 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 1408.