Komárom

Komárom a Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál fekszik, a Kisalföld sík vidékén. A város közigazgatási területén, Lándorpusztánál ömlik a Vág-Dunába a Nyitra, torkolatánál egy folyami sziget is kialakult (Apáli). Ez a vidék gazdag élővilágával, ártéri erdeivel természetvédelmi terület. 110 m-es tengerszint feletti magasságban terül el, keletről és északról a Vág-Duna és annak holtága, délről a Duna alkotja természetes határát. Az Erzsébet-sziget csaknem a város teljes hosszában végighúzódik és a hajógyár, valamint a kikötő által használt Kis-Duna-ág választja el a várostól. Kiváló helyzete révén már az ókorban fontos kereskedelmi utak keresztezték itt egymást és ez megalapozta a város későbbi fejlődését. A középkorban itt volt az egyetlen olyan átkelőhely (gázló) a Pozsony és Buda közti 200 kilométeres folyamszakaszon, amely az év minden szakában, nagyobb egységek (kereskedőkaravánok, hadseregek) számára is használható volt. A folyam szabályozása előtt a Komárom feletti szakaszon a számtalan mellék- és holtág, Szőny és Dunaalmás térségében mocsár, tovább Budapestig pedig a folyamig ereszkedő hegyek alkottak természetes akadályt. Pozsony és Budapest között ma is csupán Komáromnál ível át kettős híd (közúti és vasúti) a Dunán. A város fekvése napjaink térszerkezetében is rendkívül előnyös (pontosan félúton fekszik az egykori és a mai magyar főváros között). Komárom több kistáj metszéspontjában fekszik, az Alsó-Csallóköz, a Győr-Tatai-teraszvidék, a Zsitva-torok, az Alsó-Vágmente és az Érsekújvári-sík találkozik a város területén. Az Erzsébet-híd (közúti) és a vasúti híd köti össze a magyarországi Komárommal. Fontos közlekedési csomópont, vasúti összeköttetése van 1896 óta Pozsonnyal, 1910 óta Érsekújvárral is. 1914-ben kötötték össze Észak- és Dél-Komárom pályaudvarát, ekkor épült a gútai vasútvonal is, melyet 2003-ban felszámoltak. A 63-as országos főút Pozsonnyal (100 km) és Párkánnyal (48 km), a 64-es út pedig Érsekújváron (30 km) át Nyitrával (68 km) köti össze. Az 573-as út Gúta (23 km) és Vágsellye (55 km) felé teremt összeköttetést. Komárom Szlovákia második dunai kikötője (teher- és személyforgalom). Komárom nyugatról Csallóközaranyos, északnyugatról Megyercs és Keszegfalva, északról Vágfüzes, északkeletről Martos, Ógyalla, Szentpéter és Hetény, keletről Izsa községekkel határos. Déli határát (mely egyben államhatár is) a Duna alkotja. Egyetlen déli szomszédja a magyarországi Komárom.

Közigazgatás

Jelenleg (1996 óta) Nyitrai kerülethez és a Komáromi járáshoz tartozik. A város területe (103,17 km²) két kataszteri területre (Komárom, Őrsújfalu) és 11 városrészre oszlik. 1920-ig Komárom vármegye székhelye és egyben törvényhatósági jogú város (1745-1870 között szabad királyi város). 1923-tól a csehszlovák közigazgatásban elvesztette törvényhatósági jogát és a Komáromi járás székhelye lett (1928-ig Pozsony megye része, ezután 1938-ig Szlovákia tartományé). 1938-1945 között Magyarországhoz csatolták, újra törvényhatósági jogú város és a kibővített Komárom megye székhelye. 1945 után újra járásszékhely (a Komáromi járás 1949-ig a volt Csallóközi járással azonos Komárommal kiegészítve, 1960-ig 8 községre terjed csak ki, 1960-tól máig változatlan területű). 1960-1996 között a Nyugat-Szlovákiai kerület része. Komárom területe 1939-ben 26,42 km². 1945 után nagy folyamatosan nőtt a területe, 1954-ben Kavát, 1960-ban Gadócot csatolták Komáromhoz. 1960-tól területe 79,96 km², 1979-ben Őrsújfalu (22,92 km²) hozzácsatolásával területe 102,88 km² lesz.

Népesség

A város népessége 1945-ig túlnyomórészt magyar nyelvű és nemzetiségű volt. A kitelepítések során először került jelentős szlovák lakosság a városba, egyben 9000 komáromit telepítettek át Magyarországra (az akkori lakosság kb. 40 %-át). Az 1947 utáni iparosítás és városfejlesztés eredményeként (hajógyár felépítése) a népességszám növekedésnek indult és 1950-1980 között megduplázódott (16 343 főről 32 520-ra), ezzel tovább csökkent a magyarok arányszáma, akik azonban még mindig a lakosság többségét alkotják, bár számarányuk minden népszámlálással kevesebb (1991-2011-ben 63,5 %-ról 53,8 %-ra). 2001-2011 között 50 év után először a város népessége is csökkent mintegy 8 %-kal. A szlovákok a város lakosságának egyharmadát teszik ki. A város a 16-17. században a magyar reformáció egyik központja volt, az ellenreformáció óta azonban római katolikus többségű (2011-ben 44 %) jelentős református közösséggel és teológiai akadémiával.

Történelem

A magyar törzsek 9. századi letelepedése után Ketel vezér kapta meg a csallóközi területeket. Fia, Alaptoma a Vág-Duna közben (mai Komárom területén) építette fel Komárom várát, amely Komárom vármegye névadója és első székhelye is lett. Városi jogait 1265-ben IV. Bélától kapta. A királyi várat egy időben Csák Máté bitorolta és birodalmának déli védőbástyájává tette. 1318. november 3-án vették vissza a király seregei. Közben több birtokosa is volt, majd 1527-ben I. Ferdinánd serege egy napi lövetés után elfoglalta. 1529-ben meghódolt a Bécs ellen vonuló szultán serege előtt, de az nem hagyott benne őrséget, ezért kardcsapás nélkül került vissza. 1551. augusztus 11. hajnalán törökök támadtak Komáromra, azonban visszaverték őket.1594-ben olasz építészek átalakították, ekkor tűnt el a középkori mag. Még az év őszén a török hatalmas hadsereggel próbálta meg bevenni a várat, azonban a Braun Erasmus vezette végvári vitézek egy hónapos hősies küzdelemben kitartottak a hideg évszak beköszöntéig. A városnak 1606-ban református kollégiuma, 1649-ben katolikus gimnáziuma létesült. 1663-ban a török közeledtére megerősítették, korszerű védművekkel látták el. A kurucok meg sem próbálkoztak ostromával. 1715-re az ország ötödik legnagyobb városává fejlődött. 1763-ban földrengés sújtotta. 1783-ban II. József a vár elbontását rendelte el, majd 1785-ben a városnak adta. 1808-ban ismét bővítették és megerősítették, kiépült külső erődrendszere. 1809-ben ide menekült I. Ferenc a francia hadak elől. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a komáromi vár különleges szerepet játszott. 1848 tavaszán az esztergomi nemzetőrök merész akciója következtében vér nélkül került magyar kézre. 1848. szeptember 17-én tűzvész pusztította. 1848 decemberétől az osztrákok folyamatosan ostromolták Komáromot. A várost 1849. április 22-én mentette fel a Damjanich János és Klapka György vezetésével érkező magyar sereg. 4 nappal később, 1849. április 26-án határában zajlott a komárom-szőnyi csata (első komáromi csata), amelynek során sikerült áttörniük az ostromgyűrűt. A második komáromi csata Komárom várának védői, Görgei Artúr és Klapka György parancsnoksága alatt), valamint a várat ostromló osztrák-orosz sereg között zajlott 1849. július 2-án. A fiatal magyar sereg bátor helytállásával és fegyelmezettségével sikeresen verte vissza a számbeli fölényben levő ellenség támadását. A csatát július 11-én sikertelen áttörési próbálkozás követte (harmadik komáromi csata). A Duna jobb partján vívott ütközetben Görgei vereséget szenvedett az osztrák seregtől. A vár a továbbiakban Klapka György parancsnoksága alatt jelentős osztrák erőket kötött le, és csak jóval a fegyverletétel után október 2-án kapitulált. Az 1850-es években továbbépítették és hatalmas, 60 000 katonát befogadó erődítménnyé vált. A mai magyarországi város területe a 19. század végéig Szőny része volt Újszőny néven. E településrészt 1896-ban hozzácsatolták Komáromhoz, azután hogy 1892-ben elkészült a Duna két partját összekötő Erzsébet híd. Ezután az északi részt Öregkomáromnak is nevezték, hogy a déli parton fekvő Komárom-Újvárostól megkülönböztessék. Az akkor még egységes városnak 1910-ben 22 337 lakosából 19 924 magyar, 1248 német és 768 szlovák volt. 1919-ben, az északi rész csehszlovák megszállásakor a két városrész elszakadt egymástól, amit a trianoni békeszerződés 1920-ban megerősített. 1939 és 1945 között a város az átmenetileg visszaállt magyar uralom alatt újra egyesült. 1941-ben a lakosság 96%-a magyar volt. 1944-ben a lakosság nyolcadát kitevő zsidó lakosságot koncentrációs táborba hurcolták. Komárom térségében 1945 januárjában heves páncélosütközet zajlott, a város ostroma azonban viszonylag nagyobb civil veszteségek nélkül ment végbe. Január 21-én éjjel 46 bombát dobtak a városra a szövetséges bombázás során, nagyobb kár azonban nem keletkezett. A második világháború után az északi rész ismét Csehszlovákia része lett. 1945-ben magyar lakosságából 9000 főt kitelepítettek, helyükre szlovákok jöttek. A szocializmus éveiben a város gyors fejlődésen ment keresztül, itt hozták létre Csehszlovákia legnagyobb hajógyárát. 2003-ban alapították és 2004-ben itt kezdte meg működését a három egyetemi karral rendelkező Selye János Egyetem.

Mai jelentősége

Komárom a szlovákiai magyarság kulturális központja számos kulturális, politikai és oktatási intézménnyel (Selye János Gimnázium, Selye János Egyetem, Jókai Színház, Duna Menti Múzeum). Kamarazenekar, városi művelődési központ, több könyvtár (Szinnyey József könyvtár, egyetemi könyvtár). Gazdasági jelentősége az országos jelentőségű nagyüzem, a hajógyár hanyatlásával erősen csökkent, ipari parkja nincs. Komáromban nyomda, bőrgyár, cipőgyár és Őrsújfalun bútorgyár üzemel. Idegenforgalmi jelentősége nagy, történelmi belvárosában számos /főként 18-19. századi/ műemlékkel (Szent András r.k. templom, református templom, evangélikus templom, városháza, Tiszti pavilon) és az újonnan épült Európa-udvarral. Országos jelentőségű műemléke az épségben fennmaradt (16-19. századi) komáromi erődrendszer (Öregvár, Újvár, Nádor-vonal). 1979 óta az Apáli-sziget természetvédelmi terület.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

KOMÁROM. Comaronium. Komorn. Komárnó. Szabad Kir. Város Komárom Vármegyében, fekszik Clalóköz Szigetének leg álsó végénél, Duna vize mellett, Vág vizének, és a’ kis Dunának a’ nagy Dunába való öszve folyásánál, Érsek Újvárhoz két, Győrhöz hat, Budához pedig 11 posta mértföldnyire, lakosai leg inkább Magyarok, Németek, és Rátzok, katolikusok, és reformátusok. Nevezetét vette Bonfin szerént a’ régi Scithiai Komároktól, ’s középszerű helység vála mintegy 1459dik esztendőig. MCCCXVIIdikben Tamás Érseknek ajándékozá I. Károly király, de annakutána 1330dikban tsere által a’ K. Kamarának birtokába jutott. 1365dikban pedig a’ Zsidóknak birtokokba esett, és abban is maradott 1383dik esztendőig. Nevezetesíttette először hajdani régi erőssége, azután pedig MÁTYÁS Király által egészszen újj fénybe öltöztetett: ugyan is azon kivűl, hogy népesedését királyi hatalommal eszközlötte, mulató, és vadas kertet is építtetett itten; sőt újjabb Várának, ’s erősségének is szerentsés következéseit MÁTYÁS Királynak köszönheti. Nevezetesítette továbbá László Királynak 1440dikben itten lett szűletése, ’s még inkább az újjabb Vára, melly egész Európában nevezetes lehet. Öregbítette annakutánna e’ Várat I. FERDINÁND Tsászár 1550dik esztendőben, LEOPOLD pedig tökélletességre hajtott, a’ mint a’ fel íratok erőssítik. Épűlt ez a’ Vár Vág vizének a’ Dunába való folyásánál a’ Királyi Várostól mint egy két ezer lépésnyire, ’s két részekre osztattatott a’ régi egy kőfallal vala erősítve; az újjabb pedig sokkal nevezetesebb. Három hídon esik a’ Várba való bé menetel, ’s a’ régiben, melly sokkal kisebb egy kisded Kápolna, Kaszárnya, és egyéb épűletek valának; mint hogy pedig az 1763dik, és 83dik esztendőbéli nagy föld indúlás által nagyon meg rongáltattak, lakók néklűl vagynak: a’ nagyobb, de újjabb Várban ellenben, ’s Szentegyházon, ’s a’ Vár Kapitányának lakó helyén kivűl, egy nagy élet tárház is van, és egy Katonák Ispotállya. 397Minthogy ez a’ Vár még osha sem jutott az ellenségnek birtokába, azért mutatta egy emlékeztető oszlop, Szűz személynek képében, jobb kezében koszorút tartván, bal kezével, a’ nagy újját, öszve vontt újjai között a’ Vág vize felé lévő bástyán, hogy ez által maga szűzességét példázza. Nem kevés szégyennel, és boszúsággal költözött vala el innen Zinan Bassa is, Követőivel egyetemben, mint hogy a’ Várnak birtokához nem juthatott. Illy igen példás sérelem nékűl való állapotyában, maradott vala ez a’ Vár egész 1763dikig, de 28dik Juniusban nem tsak a’ Vár; hanem még a’ Királyi Város is, az irtóztató földindúlás által el annyira meg rongáltatott, hogy nem tsak az erősségnek némelly falai ledűlledezének; hanem még a’ Tornyok, és Szentegyházak is le omladozának, sok külömbféle épűletekkel egyetemben, ’s más épűleteknek töredékei alá temettettek. Azután is károsíttatott vala e’ Vár, és K. Város a’ föld indúlások által; de okozattyai nem annyira veszedelmesek valának. A’ Vár, és a’ Város között van jobbra a’ Királyi Sóház, balra pedig a’ Katonai sütő, és liszt tárház. A’ mi a’ Királyi Városnak, melly szabaddá lett 1751dikben, nevezetesebb épűleteit illeti, leg nevezetesebb ezek között a’ Szent Andrásnak emlékezetére épűlt Szentegyház az úgy nevezett Rátz útszában, melly a’ Magyaroknak isteni tiszteletekre rendeltetett; az előtt ez a’ Jezsuitáké vólt, mind épűlete, mind festése, mind pedig egyéb készűletei el annyira nevezetesítik, hogy az egész Hazában a’ szebb Szentegyházak közzé méltán számláltatik. Az említett nagy föld indúlás által az épűlet is igen meg károsíttatott, ’s tornyai is félig le omlottak. Ez épűletnek ellenében van a’ Deák Oskola, mellyben az Ifjúság taníttatik. Második nevezetes Szentegyház innen a’ Sz. János Temploma, mellyben a’ német gyűlekezet áhétatoskodik. Második Templom ez útszában a’ Rátzoké, melly szép toronnyal ékesíttetett, és a’ Városnak végéhez közel a’ Vár felé Sz. Krizostrom’ emlékezetére épűlt szentegyház, holott a’ Plebánia van. Ezek után következnek a’ Szent Ferentz Szerzetbéli Atyáknak Szentegyházok, 398és Klastromjok; a’ nagy útszában pedig a’ volt Trinitariusok Szentegyháza, holott a’ Vármegye háza van. Leg nevezetesebb útszája e’ Királyi Városnak a’ piatz útsza, holott a’ Városháza van, és a’ kereskedőknek árúló bóltyaik. Nem meszsze épűlt a’ Francziskánusoknak Szentegyházokhoz az evangelikusoknak Templomjok, ezzel által ellenben pedig a’ reformátusoké, a’ kik 1796-dikban meg lehetős Oskolát kezdettek öregbíteni a’ Felségnek engedelmével. Útszái között pedig nevezetesebbek a’ Piatz, ’s a’ Francziskánusoknak útszája, a’ hoszszú, és a’ Rátz útsza. A’ vólt Jezsuitáknak épűletében van a’ Normális Oskola, holott az előtt Kávéház vólt. Emlékezetet érdemelnek továbbá e’ Királyi Városbéli 72 szabad házak, mellyek szabad kereskedéssel bírnak. Az előtt itten Könyv nyomtató ház is vólt. Vendégfogadóji között nevezetesebbek az úgy nevezett Zöld fa, és a’ Fejér Lónál lévő házak, ’s egy Kávéház is van az útasoknak, és Városbélieknek készítve. A’ repűlő híddal által ellenben van, melly a’ Posonyi hídnak formájára készűlt a’ Postaház, és a’ Vendégfogadó, melly már a’ Gönyűi Uradalomhoz tartozik. Alkalmatos mulató helyet szolgáltathat nyárban a’ Komáromiaknak e’ Sziget, holott Vendégfogadó is alkalmatos van, és a’ közel lévő szőlős kertek is. Kereskedések e’ Királyi Városbélieknek hasznos, és a’ több Magyar Városoknak is szép példát szolgáltatnak. Némellyeknek ruházattyok az aszszonyok között annyiban németes, mivel a’ köz nép is strimflit hordoz; de egyébaránt a’ magyar szokásokat meg tartyák, és a’ nyelvet is tisztán beszélik. Szűletése helye ama nagyhirű túdós Doctor Szombati Úrnak, a’ ki ritka példájú tehetségei által sokkal esméretesebb a’ Hazában, mint sem mi magasztalására lehetnénk. Valóban sok szűkölködőknek gyamolítója, orvoslója, ’s meg vigasztalója. Betses dolog Hazánkra néve, ha kebelében, nem tsak nagy tehetségű; hanem példás jó szívű Férfiak is találtatnak, a’ kiknek nyomdokait mások tisztelve követhetik. Szívesen köszönöm az egész Haza előtt, mind az említett idősbb, mind pedig ifjabb Doctor Uraknak gyakorta gyengélkedő egésségemkor 399hozzám mutatott betses fáradtságaikat. Versekbe le írtt történetét e’ Királyi Városnak, lásd Fábián Juliánnának munkátskájában. Határja jó termékenységű, ’s a’ természetnek külömbféle javaival eléggé meg áldattatott, földgyeit néha a’ víz áradás károsíttya; de e’ fogyatkozás a’ szorgalmatosság, és kereskedés által helyre hozzák.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Komárom, németül Comorn, magyar királyi város, Komárom vmegyében, Budától nyugotra 6 4/16, Győrtől keletre 3, Uj-Szőnytől, melly ut. postája, 5/16 állomásra. Fekszik a Duna bal partján, a Csalóköz legvégső csucsában, hol t. i. a Vágduna az öreg Dunába ömlik, lapályos róna vidéken. Határa kiterjed 4107 holdra, mellyből a városerősités 520 4/12 holdat foglalt el. Erdeje a városnak ugyszólván semmi sincs, s a vizenyős helyekkel körülvett szigetek és félszigetek összesen 144 holdat, 455 négyszögölet foglalnak el, és csak lágy fát és rőzsét teremnek, ritkásaik kaszállóul használtatván. Szántófölde jó minőségü fekete föld, csakhogy felette kevés, miután a polgári kézen levő szántóföldek 661 hold 100 négyszögölnél többre nem terjednek; ezenkivül a városi major és veteményes telkek 109 holdat 379 négyszögölet foglalnak el. Legnagyobb figyelmet érdemel az öreg Dunának, melly itt győri Dunának neveztetik, kis és nagy ága által képeztetett, s épen a város aljában terülő szigete, melly a gőzhajói kikötőn, sétatéren, s rakodóhelyeken kivül 122 hold 1037 négyszögölnyi területen, szép gyümölcsös és mulató kertekkel dicsekszik. A legelő szinte vizenyős, s jobban használható része 500 hold körül terjed. Telekkönyv ezelőtt Komáromban nem volt. A város áll a várból, várerősségből, és a tulajdonképeni városból. A vár keleti részén van a városnak, épen azon sarkán, hol a Vág-Duna az öreg Dunába szakad, és igy három oldalon viztől vétetik körül, a várostól faültetvényes sétahely által választatván el. A várerősség, az ugynevezett nádori vonalak, nyugoton az öreg Dunánál kezdve, éjszaknak egész keleten a Vágh-Dunáig körülveszik a várost, ugyhogy ez három felől vár és erősség által körülvéve áll közepett, s csak déli része levén nyiltan alsó részen az öreg Dunára, felsőn a győri kis Dunára. A vár ismét elosztatik ó és uj várra. Az ó-vár épen a vizek sarkánál, áll belülről négyszögre, körül földszint épült nagy laktanyákból, ugyanitt vannak sütőkemenczék és éléstár; kivülről az épületeket széles sánczok, kőbástyák, és tetejökön földbástyák védik. Az ó-vártól nyugotra csak egy széles sáncz által választatik el az új-vár, hová nagy felvonó hid viszen által. A két vár közti sáncz mellett mindkét végről kapu van, egyik az öreg, másik a Vág-Dunára nyilván; háborus idők alkalmával mind a vág-dunai, mind az öreg dunai hid ide szokott lehozatni. Az uj vár az ó vár felől és a Vág-Dunára egy kis sarkán nyiltan áll, egyebütt felülről háromszöget képező emeletes épületekkel s laktanyákkal vétetik körül, mellyeket kivülről hármas sánczok, föld- és kőbástyák öveznek. Az épület nyugoti közép szárnyában a vártemplom van, az udvar közepét pedig ferde négyszöglet, s egy fedél alatt az emeletes, csinos és kényelmes tisztilakok foglalják; mind ezen épületek tetői szükség esetében sarkaikon leeresztethetnek. E vár város felé eső része két felnyitható hosszu sánczhidon át kaput nyit a városi főtér felé, hova fasoros sétaut vezet; a vár és város közt egyébkint is fákkal kiültetett sétatér fogván helyet. A belső hidfőtől bemenet balra a széles sáncz fölött a vár nyugoti sarkán, a kőbástyában, épen az őrtorony alatt kőből kifaragva látható egy szűzalak, jobb kezében koszorut tartván, baljával ruháját fogja, s alatta négyszegü góth betükkel e felirás áll: Necarte. Nec marte. A várhatár azonban szemközt a várral az öreg Dunán is áthat, s az ó-szőnyi határban a Dunaparton egész az uj-szőnyi hidfőig 540 holdat foglalván el, öt rendre osztott sánczai s bástyái közt egy osztályt magába fogadható lovas laktanya van, s ugyanitt a bástyák alatt kaszamáták is fogván helyet. Ez erősségnek folytatását teszik az uj-szőnyi határhoz tartozó monostori pusztabeli sánczok, mellyeket az utolsó magyar háboruban is sok vér áztatott. Végre a vár harmadik része az uj nádori vonal, melly miután a vár 1808 óta több izben erősittetett, terv szerint Komáromot kő- és földbástyákkal vonandja körül a Csalóköz felől, s már nagyobbára be is végeztetett. – Egy szóval Komárom az egész osztrák birodalomnak legfontosabb erőssége, s ez a legutóbbi magyar forradalomban is bebizonyult. Mi a várost illeti: ez a vár két izbeni megszállása és ostroma következtében, nagy pusztulást szenvedett, nagy része leégett vagy leromboltatott, annyira, hogy jelenleg alig ismerhetni azon Komáromra, melly 1848-ban állott. Utczái keskenyek és rendetlen menetelüek. Volt e városban 72 szabad nemes udvartelek, s ezen mintegy 400 ház. A polgári telken levő házak száma 1325. Népessége tett 1847-ban 20,660 lakost, melly szám jelenleg mintegy 13,000-re olvadt le. Vallásukra nézve 2/3-da a népességnek mintegy 800 zsidót és 60 n. e. óhitüt is beszámitva r. kath., 1/3-da pedig reformatus, 350 ágostait szinte ide is beszámitva. Nyelvet illetőleg igen kevés kivétellel mindnyájan magyarok. A nép eredetére nézve kúnfaj, s mind jellemben, mind szókiejtésben nagyon hasonlít a kunokhoz. Kézmüves van 497; 491 legénynyel és 235 inassal. A kereskedés főtárgya a gabona, liszt és épületfa. A Vág-Duna segedelmével nagy mennyiségü deszkák, léczek, szálfák usztattatnak le Liptó és Árva vmegyékből. És e talpkereskedést, nemcsak helyben üzik számos társulatok, hanem le egész a török szélekig több helyen tartanak falerakó és áruló helyeket. A dunai hajóvontatók száma, gőzhajózás óta csökkent. A boltos kereskedést főleg a zsidók folytatják. Hetivásárok tartatnak szerdán és szombaton; országos vásár pedig 4 izben esik, de nem nagy fontosságuak. A városnak a vidékbeli közlekedését eszközli az öreg Duna és a Vág-Duna, és 4 fő országut. A dunai forgalmat a számos kereskedési hajók és gőzösök élénkké teszik, s télire sok hajó és gőzös szokott az itteni kikötőben maradni. A vág-dunai forgalmat leginkább a negyedi, farkasdi hajók, és az épületfakereskedés eleveníti. A kis Duna 100 öl széles ágán álló fahid, az öreg Dunán pedig hajóhid visz keresztül Uj-Szőnyre, részint felfelé a bécsi, részint lefelé a budai fő országutakra. Van itt mindenik fentebb előszámlált vallásfelekezetnek helyben papja és imaháza; egy kir. kath. gymnasiuma, mellyben a benedekiek magyarul tanitanak; egy ref. gymnasium öt oktatóval; sz. Anna nevü polgári szegényház templommal együtt, 16,822 ft. 36 kr. tőkével váltóban; sz. József kórház kis templommal, szegények házával, Sárközy Lajos alapitványán keletkezett; városi kórház; takarékpénztár; szabadalmas hajózást biztositó társaság; temetkezési társulat. – De lássuk már a város történetét röviden: A morvai herczeg, öregebb Szvatopluk eltünése után, annak három fiától, fegyverrel foglalta el Árpád nagy Morvaországnak azon részét, melly a Garan vizétől a zólyomi hegyekig egészen a mai morvai határokig terjede, e föld elfoglalását Lehelre bizván, az alatta volt baskiriai vagy urali magyarokkal együtt, ugyancsak melléje rendelvén Rételt, a kumai magyarok egyik vezérét az ő népével. Rétel az ő kumai magyarjaival a Vág alsóbb részeit, a Nyitra és Zsitva folyók vidékeit, a hajdani Csalóközt hóditotta meg, s birtokába jött e földnek. Ebből egy részt a Nyitra vize szomszédságában levő Zsitva mentiben Thege nevü kumai magyar vezérnek ajándékozott, azon földet t. i., hol most Ó- és Uj-Gyalla s Konkoly puszta fekszik; innen származik a Konkoly Thege család. Másik darab földet Illmár, vagy Illmér vezérnek adott a mai Ürmény vidékén, honnan ismét az Ürményi nemes család ered; a Duna vidékét maga tartván meg. Ezen Rétel fia volt Oluptulma, ki legelőször szállitotta meg Komárom táját kumai magyarokkal; de nem cumanusokkal, vagy kunokkal, kik hasonlóképen a Kuma vizétől vették ugyan nevöket, hanem az előbb a baskiriai, vagy urali magyaroktól elszakadt magyarokkal, kik Kiovnál még Álmossal és Árpáddal egyesültek; mert a mostani kunok, kik azelőtt uzoknak is hivattak, és elszéledésök előtt tették a Turk nemzetség 8-ik szakaszát, elsőbb II. István alatt 1123-ban jöttek be, s a mostani Kis Kunságon telepitettek meg, a későbbiek IV. Béla alatt 1239-ben a mai Nagy-Kunságba szállittatván; ismét IV. Béla 1238-ban kelt privilegiumban mondja: Comanos cum Árpád ad Kiov consociatos, et modernam Hungariam cum iladem intrantes circa Cumarum consedisse. Ugyancsak Oluptulma épittetett itten a Duna és Vág összefolyásánál egy várat, melly Kumáromnak neveztetett. És igy e nevet, vagy a Kuma vize emlékére, vagy a magukéra adták, kik különben is már kumai magyaroknak, az idegen iróktól pedig cumanusoknak hivattak. Mások ismét más származatot adnak a névnek, állitván, hogy még a magyarok kijövetele előtt egy scytha telepnek kellett lenni, mellynek törzsőke sajátlag Bactrianában lakott, és Chomárnak neveztetett, miként ezt előadja Plinius hist. nat. lib. VI. C. 18. Emlékezik erről Ptolemaeus is lib. c. 12. egy Chomara nevü várost emlitvén; sőt Pompon. Mela is említi a Comar nevü népet. 1037. felállitván sz. István a bakonybéli apátságot, ugyanazon évben a komáromi vásár és rév jövedelmeit annak adta. 1075. I. Geiza a garanmelléki apátságot alapitván a sz. benedekiek számára, annak a határban 3 ekeföldet (tria aratra) ajándékozott, ugyan annak engedvén át a halászati jogot. 1242., midőn IV. Béla alatt a tatárok hazánkat elpusztitották, szinte a komáromi vár is kezökre került; később a csehek dühöngvén honunkban Ottokár alatt, e vár is földig lerontatott, és csak akkor épült ujra, midőn 1272. Kun László Ottokárt tönkre tette. 1307 táján trencséni Csák Máté kezére került, mignem Robert Károly megerősödvén a trónon: annak birtokába jutott, s ezt Tamás esztergomi érseknek ajándékozta. 1320-ban Robert Károly, Tamás érseknek e várért más jószágokat adott Hont vármegyében. Ez időtől fogva a komáromi vár is azon szerkezetet nyerte, mellyel birtak a vegyes házakból való királyok alatt egyéb magyar váraink. Ugyan is a szomszéd falukban, a Csalóközben, valamint a Mátyus földén laktak a várjobbágyok, kik közép helyet fogván a serviens nemesek és adózó jobbágyok közt, igen csekély adót fizettek a várparancsnoknak, például nehány vizát s más halat; s a várföldet saját hasznukra hübérben mivelték; de had idején és egyébkor is a várat őrizték s katonáskodtak a kir. zászló alatt. 1527. a komáromi várat Zápolya János hivei foglalták el, és midőn a következett évben I. Ferdinánd megszállta, a várőrizet Komárom várost előbb felgyujtván, a német hadakra derekasan lővöldözött, és az ellentállással csak akkor hagyott fel, mikor látta, hogy a kemény ostrom miatt ledüledeznek a vár falai. Megadá tehát magát a várőrizet, mellynek Ferdinánd megkegyelmezvén, e várban Branstein Ernő parancsnokot hagyta, és egy Decius nevü olasz épitész által, mint Ursius Velius irja, azon részt, melly még ma is áll és Ó várnak neveztetik, csinosan felépittette. Solimán Bécsbe igyekezvén, a komáromi őrség a várat gyáván elhagyta, s ezt 1529. ujra Hardegg János vezér spanyol katonasággal vette vissza a törököktől. A most következett várparancsnokoktól függött aztán sorsa jobbadán a város lakosainak mindaddig, mig 1751-ben a királyi városok sorába nem iktattatott. A várparancsnokok teljesen uralkodtak a város népén, s hatalmukkal jól és roszul éltek, mint jó vagy rosz kedélyök hozta magával. Illyen várparancsnokok voltak Pálffy Miklós, a 17-ik század elején Molárd János és Kolonics Ferencz, közepén Walther, ki ágostai hitü levén, a komáromi várban evang. templomot épittetett, s midőn e szük vala, kieszközlé, hogy ezek a piaczon épitének maguknak diszes egyházat. Ekkép cselekedének a reformatusok is, kik 1550 körül templomot épitvén, később olly virágzó állapotra jutottak, hogy a 17-ik század felében az egész Komárom reformáltatott, kedvezvén nekik a Walter után lett várparancsnok gr. Souches türelmes gondolkozása. Ámde 1670. megváltoztak a körülmények, mert az akkori parancsok Hoffkirchen Lajos Károly gróf a ref. templomot elvette, és papjaikat a városból kiüzte. Midőn 1809-ben kérdés tétetett volna az iránt, valljon a várerősség részére elfoglalt sz. ferenczi szerzetesek temploma tartozott-e valaha a várerősség birtokához, akkor a szerzetesek jegyzőkönyvében következő olvasható: Ezen város Luthert és Calvint követő eretnekek által annyira el volt öntve, hogy itt a kath. lelkész még csak nem is sziveltetnék; hanem a Győrből ide alamizsnát szedni jövő sz. ferenczi szerzeteseket is egy Huszár Mátyás nevü előkelő kath. nemes ember rejtegette tulajdon házában, kinek halála után fia Huszár István hasonló indulattal viseltetett a szerzetesek iránt, s őket gyakran éveken át is titokban tartotta magánál, félvén az eretnekeknek, kivált a calvinistáknak hatalmától, kiknek itt azon időben gyülekezetök és iskoláik voltak. Meghallván ennek okáért Hoffkirchen a várparancsnoka, hogy a szerzetesek titokban szolgáltatnak isteni tiszteletet, egész erővel felfegyverkezvén, miután a király jóváhagyását is kinyerte, a calvinisták lelkészeit Szondy Istvánt, és Csuzy Jakabot minden tanitókkal és tanulókkal együtt lakásaikból, a városból kiüzte, s helyökbe behozta a sz. ferenczi szerzeteseket 1670-ben, mellyet aztán I. Leopold is oklevelével, melly a szerzet levéltárában feltalálható, megerősitett. 1627. Széchenyi György érsek az evangelikusokkal épen ezt tette; és bár ezek az 1681. soproni diaeta 26. art. erejénél fogva templomukat visszanyerték, a vakbuzgó Hoffkirchen 1683. ezt ismét a jesuiták rendelkezése alá bocsátá. Ezután nemcsak itt, hanem az egész vidéken borzalmas üldözést követtek el; mert Komáromban hitnyomozó törvényszéket állitva fel a protestans papoknak a bejövetelt megtiltották, és mivel az ekeli ref. lelkész Száky János ezen tilalom ellenére ide bejött, ezt német vasasokkal éjnek idején Ekelben ágyában megkötöztették, Komáromba hurczoltatták, és itt rövid vizsgálat után haját fejéről lenyirván, és reá forró olmot töltvén, iszonyu kinok közt megölték. Kiköltöztek tehát Komáromból a legjelesebb protestansok, nem állhatván továbbra a jesuitai és katonai üldözést, melly a mult század elején olly pontra emelkedett, hogy egy Zámory nevü alapitvány surlódásba jövén a vármegyei tisztséggel, a megye házát felgyujtotta. Minek az a következése lőn, hogy a megye gazdag levéltára elégett. De a gyakori földrengések is nagy csapásul szolgáltak e szegény városnak. Illy földrengések voltak 1763-ban jul. sept. oct. dec. hónapokban; 1764-ben jan., febr., mart., apr., máj., jun., jul., aug. és september hónapokban; 1765. febr. és apr. 6-kán; 1783. apr. 22., jun., jul., dec. ujonan földindulás. Ez idő után az ingások ereje Moorhoz ment át Fejér vmegyébe, s Komáromban csak kis mértékben mutatkozott. 1822. febr. 18-kán ismét nagy földrengés, és legutoljára 1832-ben febr. 21-kén tapasztaltatott. I. Mátyás királyunk előtt igen kedves volt Komárom vidéke, s ő ezt 1470 táján faluból királyi mezővárossá tette. Volt ez időben Mátyásnak a komáromi határban egy virágzó gyümölcsös kertje (pomarium), melly szépségeért arany kertnek neveztetvén, e név az egész Csalóközre rá ragadt. Ezenkivül volt itt királyi vadaskert is, az örsi határra kinyuló dombos vidéken, melly hely most is vadasdülőnek neveztetik. 1489. Mátyás Várköze falut a városnak adományozta. E földön volt hajdan a rómaiak Virginaceum nevü vára, mellynek némelly maradványai, a Vág-Dunán tul most is látszanak, a hely pedig Leány várnak neveztetik. II. Mátyás Komáromot Reifenberg János Tódornak, ki azon időben a komáromi várőrség kapitánya vala, adományozta visszaváltható czim alatt 17,000 forintért, kinek halála után örökösei tartották meg. Kolonics Ernőnek, Reifenberg utódának a várparancsnokságban, nem levén értéke a visszaváltásra, ezen javakat királyi jóváhagyás mellett gróf Eszterházy Miklós nádor váltotta vissza. De nem soká maradt ő is e birtokban, mert csakhamar egy részét bizonyos kedvezésből Kolonics Ernőnek ajándékozta; másik részét, u. m. 7 falut nemes Zichy Pálnak, ki akkor alezredes és győri várkapitány volt, a fenirt 17,000 ftban olly feltétel alatt zálogositá el, hogy ha a komáromi kapitányok közül ugyanezt valaki visszaváltani kivánná, ő és utódai azt azonnal visszabocsátani tartozzanak. III. Ferdinand azonban időközben eladta e birtokot Kolonics utódának Puchhaim Kristóf János várkapitánynak 53,118 forintért, ki ugyan kevés idő mulva meghalt, utódára Puchhaim Adolf Ernőre hagyván birtokát. Minthogy pedig fennevezett gr. Zichy Pál fia István 4 falut, u. m. Ujfalu, Neszmély, Almás és Szent-Pétert Komárom városával és szent Pál pusztával együtt Puchhaim Adolf Ernőnek, mint a komáromi vár parancsnokának ingyen átengedett, e tetteért I. Leopold a komáromi uradalom egyéb részeit, u. m. N. Megyer várost, Izsap, Ekecs, N.-Tany, Csicsó, Megyeres, Bogya, Szőny falukat, ugy szinte Komáromban levő kőházat, a kereskedési boltokkal és hozzá ragasztott kerttel, ugar és major földeivel s egy szomszédságban levő nagyobb kerttel, ezenkivül Aszód és Királyfölde pusztát, vizahalászati joggal együtt, aztán Kech, Bük, alsó és felső Aranyos, Füzek, Főmonostor határokat szinte vizahalászati joggal, ugy szinte Harcsás, Béleslegh, sebes Tanya, felső Görbetanya, alsó Görbetanya helyeket Komárom vmegyében; továbbá Tök, Budakeszi és Ó-Buda, szent Endréd, Bogdán, Tótfalu, ezen kivül következő elhagyott falukat: Monostor, Torda, váczi Rév sz. Péter, és Várad Pilis vmegyében, nem különben minden más javadalmakat, mellyek az idők viszontagságai miatt idegenek birtokában vannak, de a fennevezett komáromi várhoz tartoztak, ugyanazon gr. Zichy Istvánnak és örököseinek adott örök és visszavehetlen joggal 57,518 forintért, melly általadást 1659-ben adományos levéllel is megerősitette. – Később I. Leopold rendelménye következtében, melly 1699-ben kelt, a komáromi várhoz tartozott egész uradalom, és igy Neszmély, Almás, stb. is a Zichy grófi család birtokába került. – Mi Komárom várának az 1848/9-ki magyar forradalombani történetét illeti: ezt hitelesen és híven közölni még most nem lehetvén: csak a fő eseteket fogom megérinteni röviden. 1848-ki decemberben herczeg Windischgräcz tábornagy, a császári osztrák főhadsereg vezére Magyarországba benyomulván, s a magyar seregek vezérét Görgeit folytonos hátrálásra kényszeritvén, Komárom vára 8000 magyar honvéddel megrakva, magára hagyatatott, s a többi magyar sereggeli összeköttetéstől egészen elvágatott. Nem sokára megkezdődtek az ostromi készületek, s az ostrom 1849. mart. és april hónapokban olly erélyesen folytattatott, hogy a várőrség már teljes csüggedésben volt, midőn egyszerre Guyon magyar tábornok a császári előörsökön nehány huszárral átvágván magát, hiteles hirét hozta a magyarok részére dűlt apr. 19-ki véres nagy-sallói ütközetnek. Melly körülmény a várőrségbe uj lelket öntvén, sőt segitségül már Klapka hadteste Komáromnál meg is jelenvén, apr. 24-kén az osztrákok által elfoglalt szőnyi és monostori sánczok rohammal a magyaroktól visszavétettek, s a vár az ostrom alul felszabadittatott. Később Görgei egész hadimüködésének kulcsául és alapjául Komárom várát s ennek környékét választá. Igy a peredi és zsigárdi, majd a győri szerencsétlen csaták után egész erejét Komáromnál összpontositván, Ács és Szőny közt jul. 2-kán nagy ütközetre került a dolog a magyar összes sereg, és az osztrák és orosz szinte egyesült császári hadtestek közt, mellynek azonban semmi következése nem lőn, miután iszonyu veszteségek daczára is mind két fél megtartá elébbeni állását. Görgei ez ütközetben fején, kardvágással keményen megsebesittetett. Jul. 12-kén ismét megkisérté Görgei a császári seregek áttörését, de terve ez uttal sem sikerülvén, már más nap az orosz főhad ellen 30,000 emberrel Vácz felé vonult, Klapkát 20,000 emberrel a vár védelmére itt hagyván. Az osztrák fősereg Pest felé szinte levonulván, csak nehány ezer ember maradt Komárom vára bekeritésére. E bekeritő sereget azonban, mellyet Barco császári tábornok vezérlett, Klapka a Duna jobb partján aug. 3-kán megtámadá, s olly sikerrel, hogy ez nagy sietséggel kénytelenittetett a Duna bal partjára visszavonulni, melly alkalommal a császáriak több száz holtakon és sebesülteken kivül 2000 darab ökröt, és majdnem minden pogyászukat, ágyujokat, lőporukat elvesztették. E csata után Klapka Győrig előre nyomult, ott ujonczokat szedett, s magát erőteljesen készité további munkálatokra; midőn a világosi események hire mindennek végett vetett, s a hatalmas komáromi vár is, magát egy sept. 29-kén, Puszta-Harkályon kelt s Haynau osztrák fővezér és Klapka közt kötött 9 pontu szerződés következtében feladván oct. 3-kán a következő napokon az egész várőrség fegyverét lerakta.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Ott, hol az érsekújvári Dunaággal és a Nyitrával egyesűlt szeszélyes Vág siet a Dunába, fekszik a magyar monda egykori aranykertjének, a mai Csallóköznek legnagyobb városa, Komárom. Árterűletek, nádas, zsombékos laposok és füzesek lepik a város környékét, melyet imitt-amott régi folyómedrek és mocsárfenekek szaggatnak meg. Három oldalról víz környezi a várost. Déli részén foly a Duna főága, mely épen a város előtt a gyümölcsössé alakított Erzsébet szigetet alkotja. Éjszakon és keleten a vereknyei (érsekújvári) Dunaág és a vele egyesűlt Vág határolja. Emez alkotta Komárom fölött az Apáli nevű szigetet, mely bő szénatermő és füzes hely. 1817-ben a Vág egyik zátonyából a város alatt is sziget képződött, melyet három év múlva már buja füzes lepett el. A Vág egyik ága egykor a városon is keresztűlfolyt; s ezért a város e részét sokáig Velencének hívták. Azonban, miként a Duna a jobb, úgy a Vág állandóan a balpart felé törekedvén, idők folytán nemcsak a várost hagyta el, hanem ahhoz még azt a jókora terűletet is hozzá csatolta, mely az ó vártól a folyó mai medréig terjed. Komárom terűletén, mint a Csallóköz többi részében, kavics, homok, vagy agyagos lerakódás mindenütt található. A rómaiak korában a quadok ellen emelt határerősség (castrum) volt Komárom terűletén. Hogy eredetileg mi volt ez erődítmény neve, arra nézve eltérők a nézetek. Ásatások eddig nem történtek e helyen, de a múlt század közepén a várban mégis számos római emlék kerűlt elő a földből. Ezek közűl három kő koporsóról és több szoborról részletes franczia leírás is jelent meg. Kétségtelen, hogy az ó-vár és a régi Szent András templom falaiba temérdek római téglát és követ építettek be. Ez építő anyag tetemes része azonban az átelleni parton fekvő Ó-Szőnytől (a római korban Bregetio) kerűlt ide a Dunán át. A magyarok bejövetelük alkalmával már itt találták Komáromot, a mely akkor, miként a legtöbb város, szláv telep volt. A város szláv eredetű neve (Komárom = szúnyogos hely) s egyéb körűlmények kétségtelenné teszik ezt. Úgy Komáromba, mint vidékére – a Névtelen jegyző szerint – a kunok telepedtek le. Az ide telepűlt magyarság halászattal és baromtenyésztéssel foglalkozott. Az ősi halászatnak számos eszközét, így példáúl a fentőt, még ma is használják; pedig ez a szerszám a történet előtti időkből való. A harcsát kuttyogatóval is fogják, mint a Volga alsó vidékein. Komárom Szent István korában már elég nagy hely lehetett, mert a nevezett király a révjövedelmet a bakonybéli monostornak adományozta. Már az Árpádok korában is volt vára, melyhez terjedelmes birtok tartozott, mint királyi jószág. Idők folytán úgy a vár, mint a várbirtok részint adományozás, részint elzálogosítás útján sokszor cserélt gazdát. IV. Béla idejében Walter gróf, 1277-ben meg Tamás bán bírta. Ezután a hatalmas Csák nemzetség kezére kerűlt; de 1315-ben Róbert Károly fegyverrel elvette Csák Mátétól és Tamás esztergomi érseknek adományozta. Nehány év múlva csere útján megint királyi birtokká lett. Mivel a királyok gyakran időztek a várban: I. Mátyás király újabb építményela:el annyira kibővíttette, hogy II. Ulászló nemcsak udvarával, hanem az országgyűlés tagjaival együtt is elfért benne. A tatárjáráskor Komáromot IV. Béla egyik okírata szerint bizonyos Folwyne már várból védte meg. A tatárjárás után a király a várat Henel nevű zsidónak adta zálogba; magának Komáromnak meg városi kiváltságokat adományozott. Ezeket a kiváltságokat későbbi uralkodóink folyton bővítették. Az Árpád-ház kihalta után Komárom egy ideig Trencséni Csák Máté birtoka volt. Trencséni Csák Máté Komárom lakóinak szabadalmait 1307-ben szintén megerősítette. Mivel az alattvalók érdekeit másutt is védte, a nép Mátyus földjéneknevezte el azt az egész terűletet, melynek ő egykor ura volt. Mátyus földjéhez a XV. században 12 vármegye (köztük Komárom) tartozott. Az 1445. évi törvény Mátyus földjét az ország négy kerülete egyikének rendelte. A népnél még most is él e felosztás emléke, de már csak négy vármegye lakói használják ez elnevezést. Komárommegyének udvardi járása mondja magát mátyusföldinek. Az Anjou és a Habsburg házból származott királyaink szintén megerősítették és gyarapították Komárom kiváltságait. Sulyos idők nehezedtek Komáromra a török hódoltság és a nemzeti fölkelések korában. A várparancsnok és a várőrség nem bízott a lakosság hűségében; viszont a fölkelő csapatok is ellenséges szemmel nézték a szerintök labancz várost. Így aztán nem egyszer mind a két féltől volt mit szenvednie. Bírái és jegyzői keserves napokat töltöttek a vár sötét tömlöczeiben. A várparancsnokoktól legtöbbet szenvedtek a város protestáns lakói. Már 1672-ben Hoffkirchen várparancsnok felsőbb utasításra katonai erővel elfoglalta a kálvinisták és lutheránusok templomát és iskoláit; kiűzte papjaikat s halálbüntetés terhe alatt megtiltotta nekik a visszatérést. Ez időtől kezdve itt a protestansok üldöztetése napirenden volt; a vallásgyakorlatot eltiltották, nyomorúlt fa imaházukat lerontották, s még azt sem engedték meg nekik, hogy a czéhekbe léphessenek. Ily módon kérlelhetetlen gyűlölet támadt a felekezetek között, mely nem is szűnt meg a türelmi rendelet kiadásáig. A török világban Komárom volt a naszádosok egyik fő helye. E mulatni szerető hajósnép jobbára magyar volt. A várőrségben is számos magyar katonáskodott. Mivel a hadi nép száma igen sokra ment, a dorbézolás a városban napirenden volt. Tollius, ki megfordúlt Komáromban, 1687-ben azt írja, hogy olyan élénk és víg élet uralkodik itt, mintha szűntelen lakodalmaznának. Ez a víg élet azonban nem sokáig tartott, mert csakhamar Rákóczy hadai szállongtak Komárom körűl. Ezektől ugyan nem sokat szenvedett a város; de a háborút követő pestis annál nagyobb pusztítást vitt végbe a lakosság között. A pestis és a háború megszűnésének örömére emeltetett a ma is fönnálló Szentháromság szobra a város főterén. Mária Terézia korában Komárom Várfölde nevű egyetlen birtoka átengedése és 50 ezer forint lefizetése árán végre 1745-ben elnyerte a szabad királyi városi jogot. Fölszabadúlván így a megye és a várparancsnokság nyomasztó uralma alól, végre szebb napokat kezdett élni. A szebb jövőbe vetett reményt azonban megsemmisítette az 1763-iki nagy földrengés. Június 28-án reggel, mikor a nép épen a templomban volt, iszonyú rengés rázta meg a földet, s hatalmas dörrenés zúgott végig a városon. Egy pillanat alatt nem volt ép ház a városban. A legszebb épületek romba dőltek; a Szent András egyház, melynek harangjai a nagy rázástól maguktól kongtak, elpusztúlt. A romok alól még az nap 63 holttestet ástak ki, 102 sérűlt ember pedig meghalt sebeiben. A veszedelemnek mintegy betetőzéseűl a Vág mellett a föld is megnyílt, s a nyílásból piszkos, nehéz szagú kénes víz és különféle színű homok tódúlt ki. A réműletet növelték a későbbi rázkódások, melyek kisebb-nagyobb megszakítással szeptember 26-áig ismétlődtek. Alig épűlt föl a romba dőlt város, már 1767-ben a tűz pusztította el. Ez alkalommal harmadfélezer ember lett hajléktalan koldussá. 1783-ban meg a földrengés újúlt meg, s nemcsak a lakosoknak okozott tömérdek kárt, hanem a várat is lakhatatlanná tette. II. József személyesen győződvén meg a szerencsétlen Komárom nyomoráról, a lakosságot a Duna túlsó partjára akarta telepíteni. E józan tervből azonban semmi sem lett, mert a nép makacsúl ragaszkodott ősi fészkéhez, s kézzel, észszel hozzá látott a város helyreállításához. Míg a franczia forradalom okozta harczok országokat, városokat tettek tönkre: addig Komárom régi kereskedelmét a legnagyobb virágzásnak indították. Komárom fénykora a XVIII. század utolsó és a jelen század első három évtizedére esik. Lakosai a XVI. századig tisztán magyarok lévén, kereskedéssel nem igen foglalkoztak. Azonban a később nagy számmal betelepedett németek és görögök a vállalkozás és üzérkedés szellemét annyira meghonosították közöttük, hogy az szinte természetükké vált. Dicséretükre legyen azonban mondva, hogy az idegen áramlatok nem bírták bennük a hatalmas közszellemet és az erős nemzeti érzést meggyöngíteni. Ellenkezőleg az ő hatásuk kerekedett felűl annyira, hogy a közéjük kerűlt görögöket és németeket mind magukba olvasztották. Hogy milyen volt e magyar kereskedő város virágzása korában, azt mai elszegényedett lakói már csak a nagyapák hagyományaiból sejtik. Komáromban száz évvel ezelőtt még közel félezer gazdag gabnakereskedő lakott; némelyiknek 20–25 óriási tölgyfa-hajója hordta a bácskai búzát Komáromba, meg Bécsbe. Az öregek ma is regélnek még a gabnakereskedők pinczéiről, melyekben kád számra állt az ezüst és véka számra az arany. Érdekes képe volt ez időben a Dunának. A két partot két árboczú repűlő-híd kötötte össze; a folyam hátát elborították a gabnás hajók, s a talpak és halászbárkák százai. Ötven malom kelepelt szűntelenűl s készítette a híres komáromi lisztet. A 32 fakereskedő-társaság tutajai a Kárpátoktól a török partokig jártak. A vontatók lovai páraszakadva húzták a terhes hajókat, s a partok a hajósok tülkeitől visszhangzottak. Messze kiterjedő kereskedelmének fényes bizonyítéka az 1807-ben itt alakúlt első magyar biztosító társúlat: a „Révkomáromi cs. kir. szabadalmas hajózást biztosító társaság”, melynek mindjárt kezdetben 400 ezer forint alaptőkéje volt, s a Duna, Tisza, Dráva, Száva és Kulpa folyókon, továbbá a Ferencz és Béga csatornán járó hajók szállítmányait biztosította. Kiterjedt kereskedést űztek ez időben a halászok is, e tőről metszett tipikus magyar mesterek. A komáromi halászok már az Árpádok idejében híresek voltak. Hírük később sem csökkent. A XVI. század elején törvény kötelezte őket, hogy az udvart hallal ellássák. Az uralkodók külön „császári” udvarbirót tartottak Komáromban a halnak Bécsbe szállítására, s I. Lipót kitűntetésképen kiváltságlevéllel ajándékozta meg a komáromi halászokat. Volt idő, mikor nemcsak a Duna, hanem a Tisza halászatát is ők bírták bérben, s Ausztriába és Stiriába is ők szállították a halat. Száz évvel ezelőtt 145 halászmester kereste így kenyerét; ma már alig vannak 14-en. De megfogyva és elszegényedve is megőrizték az ősi patriarchalis szellemet. Tanyáikon és „bokraik”-ban ma is szíves vendégszeretet és tisztességtudás fogadja az idegent. A magyar halászéletnek több régi szokása él itt még ma is. A halászmesterség lehanyatlása mellett is meg-megszólalnak még a halásznóták. Mivel a Dunában a hal napról-napra fogy, a halászok a mellékfolyókban állítják föl varsákkal ellátott hatalmas rekeszeiket; a tanya- vagy hálóvetést inkább a Nagy-Dunán űzik. A hálóvetés különösen télen érdekes, midőn a jégen párosan lékeket vágnak, s hosszú rúd (vezér) segítségével a jég alatt húzzák a sokszor 120 méteres hálót egészen a kivonó helyig. Kiöntésekben vagy sekély ágakban a csíkfogást is űzik. E czélból rekeszt építenek, melyen négy-öt lépésnyi távolságokban a keresztezésnél nyílás van; oda helyezik el a vízszínen a kasokat. A rekeszen túl, alúl és fölűl gazból készűlt s a vízből alig kiemelkedő gátak vannak. A csíkok áttörvén a gáton, a kasba jutnak. A halász, mihelyt megneszeli a mozgást a kasban, azt kiemeli és a zsákmányt kalapjába vagy a „csíktök”-be önti. Ezt mondják rekesztéses csíkfogásnak. Oláh Miklós XVI. századbeli esztergomi érsek leírja, miként fogták a halászok az akkor még nem ritka vizát és tokhalat. A viza – úgy mond – a folyó legmélyebb őrvényében tartózkodik. A téli jégzajlás előtt a halászok a Duna és a Vág medrébe egyenközűen karókat vernek s a meder közepén a varsa számára nyílást hagynak. A karók közt erős hálót vetnek. Készen lévén ezzel, a parton ágyúzni kezdenek, mire a vizák rejtekhelyeikből kiriasztatnak s a hálóba keverednek. Ily módon néha ezret is fognak. A nagyobb vizák 12 láb hosszúak és néha 10 mázsát is nyomnak. Híres iparosai voltak Komáromnak a hajóácsok. A török hódoltság alatt ők készítették a dunai hadi naszádokat, később a hatalmas gabnás hajókat. Mesterségüket annyira értették, hogy még Bécsbe is szerződtettek közűlök mestereknek valót. Superok, mint Komáromban a hajóácsokat nevezik, kevesen még ma is vannak, de már csak kisebb hajókat és dereglyéket készítenek. A hajóács családok legnagyobb része az óbudai hajógyár megnyiltakor Budapestre költözött. A takács- és gombkötő-ipar szintén virágzott Komáromban. A múlt század végén még 43 takácsmester élt itt jómódban; ma már hírmondó sincs belőlük. Nagy lévén a város ipara és kereskedelme, a jóllét napról-napra növekedett. A virágzás ezen korában még az a mondás járta: „a komáromi úr, a győri csak ember”. Ebből a boldog időből meríti Jókai, Komárom szülötte, a sok történeti adatot tartalmazó „Arany ember” czímű regénye tárgyát. Az anyagiak mellett az irodalom terén is szerepet vitt Komárom a XVIII. században. Péczeli József helybeli református pap itt adta ki a „Mindenes Gyűjtemény” czímű tudományos folyóíratot, s ő és társai csupán 1791–92-ben több mint húsz kötet munkával gazdagították irodalmunkat. A folyton fejlődő várost virágzásában nem vetették vissza a gyakran ismétlődő elemi csapások sem. Bár 1809 tavaszán jeges áradás borította el; 1810-ben és 1822-ben, valamint a harminczas években újra földrengés pusztította; de e bajokat könnyen kiheverte. Hanem a gőzhajózás megindúlása miatt a vontató hajózás megszűnvén, s a gabonaüzlet más piaczokra terelődvén, ez romlást hozott Komárom kereskedelmére, az 1848–49-iki események meg majdnem egészen tönkretették a várost. 1848 szeptember 17-én viharos időben tűz támadván, az egész város, még a Dunán állomásozó hajók is elégtek. A kár 1,119.659 forintra rúgott. E rémítő csapást követte a cholera pusztítása, aztán meg 1849 tavaszán a város bombáztatása, mely 40 napig tartott. Ezek a szomorú események ásták alá Komárom régi gazdagságát és virúlását. Míg 1847-ben lakosainak száma a húszezeret is meghaladta, 1850-ben már csak 11.214 volt. E mellett virágzó ipara és kereskedelme úgy szólván teljesen tönkrement. A mily arányban hanyatlott Komárom, ép oly mértékben emelkedett versenytársa, az egykor lenézett Győr, mely nemcsak a gabnapiaczot ragadta magához, hanem Komárom egész kereskedelmét is. Mindezekhez járúltak még az 1876- és 1880-iki téli árvizek, melyek ismét tetemes károkat okoztak a sokat szenvedett városnak. Az 1880-iki árvíz után épűlt ki az akkor Komáromban lakó Salvator János főherczeg kezdeményezésére és támogatásával a vár terűletét biztosító dunaparti védtöltés. A megfogyott és elszegényedett lakosságú város azonban nem szűnt meg haladni, fejlődni, sőt növekedni sem, mert 1896-ban egyesűlt a Duna jobb partján fekvő Új-Szőny községgel, melylyel ma pompás vas híd köti össze. A város mellett elhúzódó Kis-Dunaágat az állam elsőrangú forgalmi és téli kikötővé alakítja át nagy költséggel. A munkálat már egy év óta folyamatban van. Az Erzsébet-szigeten egy nagyobb szabású hajóépítőműhely építésének előmunkálatai most kezdődnek. A Csallóközt végigszelő komárom-dunaszerdahelyi vasúttal, mely 1896 novemberében nyílt meg, Komárom már negyedik fő irányban nyert egyenes összeköttetést; rövid időn pedig még egy ötödik vasútvonallal is fog gazdagodni, mely innen Érsekújvárra futva, ott a budapest-bécsi fővonalba fog torkollani. E vaspálya építése már el van határozva, így a munkálatok megkezdése legközelebb várható. Ezek mellett már folyamatban van a Vág szabályozása és hajózhatóvá tétele, melynek elkészűltével pár év múlva a dunai hajózáson kivűl ez irányban is járható vízi útja lesz. Így bizton remélhető; hogy Komáromban, mint több vasúti és vízi közlekedési vonal góczpontján, úgy az ipar, mint a kereskedelem ismét föllendűl, és a sok viszontagságon átvergődött, de azért az utóbbi években csinosságban is gyarapodott város újból virágzóbb jóllétre emelkedik. Ma már elég csinos házaktól szegélyezett jó kövezetű, tiszta terei és útczái vannak. Komárom székhelye a megyének és ez időszerint a dunántúli református püspökségnek. Van törvényszéke, pénzügyigazgatósága, két takarékpénztára, népbankja, jó hírnevű benczés gymnasiuma, állami és polgári községi népiskolája, számos egyesűlete és öt felekezet közt megoszló nyolcz temploma. Ezek között legszebb a római katholikusoknak ősrégi, s már többször újra épűlt Szent András temploma. Igen szép a görögkeletiek templomának művészi alkotású értékes berendezése is, melyet a József császár által eltörölt kamalduli szerzetes rend majki elhagyott templomából vásároltak meg a múlt század végén és e század elején itt még nagy számban élő, nagy részben dúsgazdag görög kereskedők, kiknek ma már csak egy-két elszegényedett ivadéka él Komáromban. Kiválóbb épületei ezen kivűl: a törvényszék tágas palotája, a hatalmas tiszti pavillon, a város- és megyeháza, a takarékpénztár palotája, a régi református kollégium, az állami polgári leány- és a községi elemi iskola épülete. A városháza előtt áll Klapka György tábornoknak, Komárom egykori védőjének sikerűlt érczszobra. A lakosság összes száma Szőnynyel együtt 14.876, kik mind magyarok. A vezető elem az értelmiség lévén, a nép híven követi ennek szokásait és viseletét. Az az ősi kaczagányos viselet tehát, mely az ötvenes évekig Komárom lakóit oly sajátosan jellemezte, enyésző félben van. A régi nemzeti viseletet, szokásokat és erkölcsöket csak a szekeres gazdáknak nevezett földmívelők őrizték meg. Ők a törzsökös komáromi polgárságnak hamisítatlan képviselői. Férfias komolyság, egyenesség jellemzi őket; álnokság, képmutatás nem fér szívükhöz; szelíd tekintetűek, de bizonyos borús mélaság ül jó magyar arczukon. Délczegen ülik meg a lovat. Ünnepélyek alkalmával bandériumot alkotnak, saját kapitányuk és zászlótartójuk vezetése alatt vonúlnak ki. Ruházatuk ilyenkor igen festői. Prémes kucsma, melyet sas- vagy kócsagtoll díszít, panyókára vetett széles ezüst lánczon függő nyusztprémes dolmány, sujtásos mándli, filigrán mívű ezüstgombos bársony mellény, magyar nadrág és ránczba szedett kordován csizma teszi a ruházatukat. Természetes, hogy díszruhájuk mellől a nagy tarajos sarkantyú és az ősi, széles pengéjű fringia sem hiányzik. Egész öltözetük sötét színű posztóból készűl. Rendes körűlmények között a szekeres gazda filigrán mívű ezüst gombokkal megrakott bekecset, ezüst gombos mellényt és magyar nadrágot visel. Télen-nyáron ez a ruhája. A superok, halászok és talpasok szintén ilyen ruhát viselnek, de magyar nadrág helyett bő, az övnél ránczokba szedett bugyogót hordanak. Külön női viselet itt már nincs; csak néhány öreg matróna tart még a régi komáromi divattal. A hajdani népszokások közűl is igen kevés van ma már. Nagy ritkán lehet még régi divatú nászmenetet látni, melyet a vőfély gyalog vezet. A menyasszony meghordozása a városban még nem ment ki egészen a szokásból. Eredeti alakjában s a régi fénynyel ülik meg Komáromban a római katholikusok az Úrnapját. Ez a legnagyobb ünnep Komáromban. A város szekerei már előtte való nap a házakhoz hordják a jegenyefa-gallyakat, melyekkel a lakók valláskülönbség nélkűl földíszítik házaik falait. Az útat, melyen a körmenet („prosseczió”) halad, frissen kaszált, illatos fűvel és virágokkal hintik be. A czéhek kihozzák a templomból hatalmas kilencz-tizenegy nyelű zászlóikat, s meghatározott sorrendben fölállanak. A zászlórudak tele vannak aggatva szebbnél-szebb selyemszalagokkal és bokrétákkal. Megindúlván a menet, a mesterek a zászlórudakat vállaikra helyezik s úgy vonúlnak zeneszó mellett szép, rendben. A zászló legvastagabb kormányrúdját az atyamester viszi, de nem a vállán, mint a többi, hanem a kezében. Legelől mennek az ácsok czigány zenével; vörös zászlójuk előtt két deli, bőrkötényes ácslegény halad, vállukon egy-egy, számtalan selyemszalagba burkolt ácsfejszét vivén, melyeknek fokára egy-egy narancs van erősítve. A többi zászló előtt bokrétákkal díszített nagy viaszgyertyákat visznek a tisztes mesterek. A molnárok zászlója hamvas kék, a kertészeké zöld, a kőmíveseké fehér, a csizmadiáké vörös. Valamikor ez volt a czéhek színe is. Az ünnep délutánján a két bőrkötényes ácslegény, egy-egy földíszített fejszét tartva a vállán zenével sorra járja a mesterek házait. Velük tartanak az újonnan fölszabadúlt ácslegények is. Komáromnak legfőbb nevezetessége a várost teljesen körűlzáró vár. A néphagyomány, meg a költői képzelődés bevehetetlennek mondják e várat, melynek falaira – szerintük – ellenség még nem hágott, s ennek jelképe az egyik bástya élén álló, kőből faragott s koszorút tartó nőalak, a híres „Komáromi szűz”, talapzatán e fölírással: „Nec Arte, Nec Marte”. (Sem észszel, sem erővel.) Tényleg azonban a jelen század elejéig a vár nem tartozott az első rangú erősségek közé; s ha néhány ostromot szerencsésen kiállott is, ezt főleg hozzáférhetetlen fekvésének lehet tulajdonítani. Legrégibb s történeti szempontból legfontosabb része a város délkeleti oldalán, a Vágnak a Dunába folyása mellett emelkedik. Mint erősség csak a XVI. században kezd Komárom szerepelni. I. Ferdinánd magához ragadván a várat a másik királytól, Zápolya Jánostól, bizonyos Decius nevű olasz tervei szerint hozzáfogatott újraépítéséhez és megerősítéséhez. De még mielőtt elkészűlt volna, a Bécs ostromára menő Szulejman 1529-ben elfoglalta. Mivel azonban Hardeck János királyi vezér hamarosan visszafoglalta, azontúl zavartalanúl folytathatták az építést. A régi épűleteket ekkor jobbára lebontották; csak egy, Mátyás korabeli szilárd épűletrészt hagytak meg, mely ekkor nyert alakjában ma is fennáll, mint az ó-várnak egyik hatalmas szárnya. A várkapu szép mívű fölírata szerint az építést 1550-ben fejezték be. Az egész négyszög alakú erődítmény, melyet ma ó-várnak neveznek, minden nagyobb változtatás nélkül napjainkig fönmaradt. Roppant vastag, rég megfakúlt falait az idő nagyon megviselte. Bombázás ellen biztos, földdel borított kazamatáit elég széles és mély árok veszi körűl. Ma katonai pékműhelyeknek és kaszárnyának használják. Ez az ó-vár, mely a vasútról is, a hajóról is tisztán látható, 1594-ben állta ki az első tűzpróbát. Szinán basa ostromolta, de hiába törette a falait, szégyennel kellett a vár alól távoznia. Az ó-várnál jóval tágasabb az új-vár, melyet amazzal híd köt össze. Külsőleg nem nagy különbség van a kettő között, s a mi volt, azt is eltűntette az idők viszontagsága. Valamint az ó-vár, úgy ez is nagy kazamatákból áll, melyeket hatalmas földsánczok vesznek körűl. A kazamatákon belűl, a nagy várudvarban vannak az emeletes kaszárnyák és tiszti lakások, meg a várkápolna. A városból egy hosszú hídon át juthatni az új-várba, melynek tornyos, szépen kidolgozott kapuja mögött márványba van vésve az építés története. E fölírat szerint az új-vár építését III. Ferdinánd kezdte és I. Lipót fejezte be 1673-ban. Az építés vezetője Wymes Ferencz mérnökkari tábornok volt. Az ó- és új-vár keleti oldalán, a Vág és Duna által közre zárt területen vannak a tüzérség műszaki épűletei és raktárai. Az ó- és az új-vár, minthogy a városon kivűl fekszenek, magának Komárom városának nem szolgáltak eléggé védelműl. Úgy a Bethlen-, mint a Rákóczy-féle harczok idején a vár épségben maradt, de a város igen sokat szenvedett. Az 1763. és az 1783. évi földrengések annyira megrongálták a várat, hogy hasznavehetetlenné lett, s II. József Komárom városának ajándékozta. Így aztán egészen megszűnt erősség lenni, s csak fogháznak használták. A napoleoni hadjáratok szerencsétlenségei azonban újra rá terelték a figyelmet. Ferencz király parancsára hozzáfogtak a kijavításához és kibővítéséhez. Az új-vár keleti részétől háromszög alakjában az ó-vár sánczolatáig a meglevő építményekhez teljesen hasonló új erődítési vonalat készítettek. Azon bástyatorony alatt, mely a régi és új építményeket elválasztja, áll ki a falból a már említett „Koszorús szűz” daczos alakja. A Dunán és Vágon át vezető hídfőket is ekkor erősítették meg. Ugyanis 1809 július 1-én József nádor Komáromba ellátogatván, ott a védtelen város biztosítására a Duna balpartjától egész a Vág jobb partjáig földsánczokat hányatott és hat várdát (redoutot) emeltetett. Ezt a vonalat, mely tojásdad alakban az egész várost körűlkeríti, az ő nevéről nevezik nádor-vonalnak. E munkálatokon az idő rövidsége miatt temérdek ember dolgozott. Az építés megtekintésére július 14-én Ferencz király és neje is ellátogatott Komáromba. A király naponként megszemlélte a lázas sietséggel folytatott erődítéseket; július 27-én az ő szemei előtt történt meg a nagyszerű ostromkisérlet, mely alkalommal azt a kivánságát nyilvánítá, hogy Komárom az egész monarchia legerősebb helyévé tétessék s annyira kiépíttessék, hogy egy kétszázezer emberből álló hadseregnek is biztos menedéket nyújthasson. E nagyszerű terv érdekében kisajátították és lerontották a városnak azt a legkiválóbb részét, mely a várral volt határos. Ezen kisajátításokért a kincstár három milliónál többet fizetett. Az így nyert és be nem épített területeket később angol kertté alakították, miért is a komáromiak Angliának nevezték el. A Ferencz király által tervezett nagyszabású építkezések a franczia háborúk lezajlása után egyidőre abban maradtak; de V. Ferdinánd király uralkodása alatt ismét hozzá láttak. Lassan-lassan kiépítették a nádorvonalat, melyen át a pozsonyi és gútai kapu a Csallóközbe vezet. Az 1848–49-ki küzdelmek után a monostori várat is kiépítették a szőnyi oldalon, szemben a nádorvonali erődítmények végső csúcsával. E tisztán terméskőből épített vár a monostori homokhegy kiásott belsejébe van építve úgy, hogy különben magas falai csak a Duna partján láthatók; a többi részen most is kopasz homokhegynek látszik, s csak ha a tetejére jut az ember, veszi észre a szédítő mélységű árkokat és a lőréseket. A monostori erőd megközelíthetetlenné teszi e részen a Dunát és a Csallóköz egy részét. Ugyanezt a szolgálatot teszi a Monostortól keletre fekvő Csillagsáncz nevű dunaparti erődítmény is. E kettő között, távól a Duna partjától rejtőzik a legújabb időben készűlt igmándi vár, a jelenkori várépítésnek e kis remeke. E három vár védi Komáromot a Duna felől, a mely részen a város előbb egészen nyílt volt. Hogy a Vág partja felől is megközelíthetetlen legyen, kiépítették az itt elhúzódó hosszú falakat és sánczokat, s összekötötték azokat a nádor vonallal. Ezek elkészűlte után a hetvenes években Komárom már minden oldalról körűl volt zárva. Első rangú erődítménynek csak ekkor lehetett igazán mondani. Uralkodóink főleg a régebbi időben szívesen időztek a komáromi várban. IV. Béla, Róbert Károly, Zsigmond, Erzsébet, I. Mátyás és neje Beatrix, Mária, II. Lajos özvegye többször megfordúltak itt. E várban született V. László királyunk. 1809 nyarán, a franczia háború idején Ferencz király másfél hónapig lakott itt családjával és egész udvarával. V. Ferdinánd és neje, József nádor, István főherczeg, az utolsó nádor, Rudolf trónörökös több-kevesebb ideig tartózkodtak Komáromban. I. Ferencz József királyunk és Erzsébet királyné szintén meglátogatták a várat és várost.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Komárom, szabad királyi város, a Csallóköz alsó végében, a Duna mellett, a Vág vízének és a Kis-Dunának a Nagy-Dunába folyásánál fekszik. Béla király névtelen jegyzője a magyarok tetteiről írt könyvében (XV. fejezet) azt írja, hogy miután Árpád az egész Pannóniát meghódította, Ketelnek (vagy Retelnek) hűséges szolgálataiért nagy földet adott a Duna mellett, ott, a hol abba a Vág vize ömlik. Ketel fia, Alup-Tolma (Aluptulma) azután e helyen várat épített s azt Komárom-nak nevezte. Ketel nemzetsége nem sokáig bírta Komáromot, mert az már a királyok korában királyi birtok volt, egész a tatárjárásig, a mikor IV. Béla király, ki alatt a tatárjárás után, a kincstár kimerülésével, a közjövedelmek a bérlők kezére kerültek, a várat Henel (vagy Hanul) zsidó származású kamarai ispánnak eladta. Henel halála után a vár birtoka fiaira: Welven (Velvelin), Nekkul (Neklin) és Oltman-ra maradt, a kik a királynétól (Laskaris Mária, a görög császár leányától) a harminczad jövedelmét is bérben bírták; de mivel e bérletből kifolyó kötelezettségeiknek eleget nem tettek, felszaporodott tartozásaik fejében a várat a királynénak átadták, a ki megint a király beleegyezésével Walter-nek, a királyi kamara egyik ispánjának adta el a komáromi várat. A király a maga részéről, a királyi család irányában szerzett érdemeiért, főképpen azért, mert a várat saját költségén helyreállította, ugyancsak Walternak adományozta Komáromot is. Komáromban akkor udvarnokok laktak, kik a királyi jószágok szolgái voltak, és a kiket azután a király máshová telepített. A XIII. században Komárom város mai területén még Szent-Andrásfalva és Keszi községek is állottak, úgy, hogy Komárom közvetetlenül a vár mellett, Szent-Andrásfalva, a mai Szent-András templom környékén, Keszi pedig valószínűleg a Vág-Duna felé eső részén állott. A három község később egybeolvadt. Nem követhetjük a város történetét a lefolyt századok folyamán, mert arról más helyen bővebben írunk. A mi e fejezet keretébe beilleszthető, az multjának csak rövid ismertetése, közállapotainak főbb vonásokban való leírása lehet. Kiterjeszkedünk ezenfelül a város kulturális és társadalmi intézményeinek ismertetésére és végül a város középületeinek felsorolására és ismertetésére. Komárom multja a sors csapásainak lánczolatából fűződik egybe és lakosai szívós kitartásáról tesz tanúságot, hogy mindig újból és újból felépítették annyiszor rombadőlt városukat. Szomorú e fejezet, mert pusztító tüzek, árvizek, földrengés és háború szolgáltatják tárgyát. A mohácsi vész után, 1526 november havában, a vár Szapolyai János király birtokába jutott; de I. Ferdinánd hadai már 1527. évi augusztus 9-én félnapi heves ostrom után elfoglalták. Az ostromot megelőzőleg a várost, maga a várőrség, védelmi szempontból felégette. 1529-ben Szulejman szultán az üres várat ostromolta. Gortschacher német várkapitány u. i. a várost előbb megint felperzseltetvén, a törököktől észre nem véve, a várőrséggel együtt, az éj homályában kiszökött belőle és a Csallóközbe vonult. E háborúsdinak tréfás epizódja is volt. A dolog ugyanis úgy történt, hogy a város bírája a várost az ostrom veszedelmétől megóvni 141akarván, elment a török táborba, s biztosította az ostromhoz készülődő török vezért, hogy a komáromiak mindnyájan Szapolyai királynak és nem Ferdinándnak a hívei. Ezután meg a vár kapuja elé állván, a szultán nevében felhívta Gortschachert, hogy adja fel a várat a töröknek. A várparancsnok azonban a török követül szolgáló bírót vasra verette s a nagy toronyba csukatta. Ezzel azután a várparancsnok vitézsége ki is merült, mert mint fennebb írtuk, a várból elszökött; de a vár kapuját maga után bezáratta s a lőréseket kanóczokkal rakatta meg. Alig hogy az őrség kivonult, mintegy 20 ezer török a Dunán átkelvén, abban a hiszemben, hogy az őrség a várban van, vagy három óráig lövöldözte azt, azután a réseken a várba vonulva, nagyot bámult, hogy csak a vasra vert városbíróra pazarolta a puskaport. Ez ostromok alatt nemcsak a város lett kétszer a lángok martalékává, de a vár is sokat szenvedett. A második ostrom tönkre tette Mátyás királyunk alkotását, a vár nagy termét is, melyet az első ostrom megkímélt. A várat Ferdinánd kijavíttatta. Az ó-vár kapuja fölött olvasható felírásból tudjuk, hogy a munkálatot még csak 1550-ben fejezték be. Az 1594. évi ostromot, melyet Szinán nagyvezér Győr megvétele után intézett a vár ellen, s melynek alkalmával a várost az őrség megint felégette, a magyar katonaságnak, a magyar naszádosoknak és maguknak a város polgárainak hős védelme mindaddig feltartóztatta, míg a törökök, sikertelen igyekezetükbe belefáradván, Pálffy Miklós dunáninneni generális-kapitány hadai közeledtének hírére az ostrommal felhagytak és sebesültjeik és hadiszereik jó részének visszahagyásánál nagy sietve eltávoztak Komárom alól. A kurucz háborúkban Komárom a labanczok fészke volt. Alig hogy Rákóczi csillaga lehanyatlott, még gonoszabb ellenség fészkelte meg magát benne, mely ellen kard, magyar vitézség mitsem használt, s a mely ágyú nélkül söpörte a népet: a pestis. Az 1710-iki pestis. A járvány már az 1709. év tavaszán föllépett; de nagyobb mértékben csak 1710 júniusában kezdett pusztítani. A pestis idejében hajnali 3, vagy délután 4 óra után kellett a halottakat a temetőhelyre kivitetni, s ott minden pompa nélkül eltemetni. A megholtak ruháit, ágyaikkal együtt, megégették. A betegek körül való szolgálatért jó fizetést kaptak az arra jelentkezők. A borbélyoknak havonként 10 forint volt a fizetésük; volt pedig a városban ez időben 3 borbély, a kiknél a megbetegedési eseteket be kellett jelenteni. A borbély azután a doktorral közölte a dolgot, a ki ingyen adott orvosságot. A pestis ellen gyógyszerül a »trux vericát« (holyagfát) használták, melynek magvát porrá törték, és jó boreczettel bevették; a héjával pedig füstöltek. A betegekhez csak a borbélyoknak és e czélra rendelt embereknek volt szabad jármok és senki másnak, a városból való kitiltás terhe alatt. A hol nem volt a beteg számára alkalmas; elkülönített helyiség, onnan a beteget a »betegek házába« vitték, hol őket »az Isten után adandó orvossággal« gondosan gyógykezelték. A ki betegét eltitkolta, a városból kiküldték. Volt példa rá, hogy oly embert, a ki a ragályos beteget a »Lazarétumból« elhozta, »100 pálczaütéssel publice a piaczon megcsapatta« a magisztrátus. A vár és város közötti közlekedést a várkapitány a járvány idejére megszüntette és csak 1711. évi február 2-án engedte meg, mikor a vész annyira csökkent, hogy az érintkezést a város és a vészmentes vidék között is szabaddá tehette. Hogy mennyi áldozatot szedett a pestis, arról nincsenek részletes adatok; de a komáromi gimnáziumban ez időben tanárkodott jezsuiták egykorú följegyzései szerint »voltak napok, a melyeken 30-an, 50-en, 80-an, sőt ennél nagyobb számmal voltak a betegek«; a várkommendáns pedig azt írta a városhoz intézett egyik levelében, hogy sok ezer ember veszett el a járványban. A halottakat vermekben ásták el, »hat-hét veremmel is belehányták az embereket, sok erővel is ki akart mászni, de visszataszították«, vallotta hit alatt egy tanú, kit a magisztrátus bizonyos eljárás folyamán kihallgatott. E pestises temető a város mai legszebb terén, a Kossuth-téren volt, melynek megbolygatását az akkori helytartótanács örök időkre eltiltotta. Az 1763-iki földrengés. 1763. évi június hó 28-án reggeli 1/2 6 órakor rémes földrengés döntötte romba a várost. Hét kisebb-nagyobb templom tornyai ledőltek, több templom omladékká lett, s valamennyi erősen megsérült. Ily sorsban részesültek a jezsuiták új templomának tornyai, melyeket a földnek perczekig tartó ingása 142a templom kupoláival együtt ledobott és magát a templom kriptáját, mely kelheimi márványnyal volt kirakva, áttörte és az egész épület főfalát szétszakította. Ugyanez a sors érte a Szent János plébánia-templomot is, melynek erős, magas tornya ledőlt, a szentély boltozatát átszakította és Venczel János jezsuita-atyát, ki éppen misézett, az omladék alá temette; János atya azonban sebekkel borítva bár, de életben maradt. A szent ferencz-rendiek templomának beszakadt bolthajtása több embert eltemetett, tornya düledékenynyé vált. E szerzetesek kolostorai is annyira megrepedeztek, hogy lakhatatlanokká váltak. Az isteni szolgálatot deszkákból összetákolt kápolnában végezték. Nagyon megrepedeztek a még épülőfélben volt városi kórház, továbbá a Szent Anna- és József-ápolóházak is. A városház tornya, órájával együtt a piaczra dőlvén le, többeket agyonütött. A belső s külső vár épületei és templomai is nagyon megrongálódtak. A föld a város több utczáján megnyílt, leginkább a Dunához közel. A Vág-Dunánál kénköves vizet, azután hamuszínű barna homokot hányt ki a föld belsejében forrongó vulkanikus erő. A várban karvastagságban sárgaszínű, kénkő-szagú láng tört ki, utána pedig zavaros víz és kénes homok vegyest, oly nagy mennyiségben, hogy rövid idő alatt három-négy láb magasra betöltötte az ú. n. Infant-Schantz árkot. A katonákat sátrakban helyezték el. Sokan félelmökben a Duna hajóira menekültek, hogy megszabaduljanak; de a földindulás itt is víz-hullámzás alakjában rettegtette őket. A városi levéltár adatai szerint, 279 nagyobb ház rommá lett, 785 pedig tetemesen megsérült, 63 ember, köztük vidékiek is, mert éppen a péter-pálnapi vásár volt, romok alá temettetve, életöket vesztették, 102 ember pedig kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. Mikor a város népe és a hatóság emberei a csapás lesujtó hatása alól némiképpen felocsudtak, megkezdődött a nagy temetés. A vármegyétől e czélra kirendelt emberek segítségével a romok alól a kőművesek keresték ki a holttesteket, az asztalosok pedig 20 gödröt ástak s a szerencsétlenül jártakat azokba temették. A földrengés, erős morajtól kísérve, majdnem mindennap, de már csak kisebb mértékben megismétlődött s még szeptemberben is tartott. Az előbb virágzó város lakosai koldusokká lettek s életöket igyekeztek megmenteni. Felsegélyezésökre országszerte könyöradományokat gyűjtöttek. Mária Terézia királynő kormánya e katasztrófa után a várost a Duna jobbpartjára akarta áttelepíttetni; a város azonban e különben kedvező királyi ajánlatot, az akkor igen virágzott fakereskedésre való tekintetből, nem fogadta el. A lakosság újból hozzáfogott az építkezéshez, melyre nézve az akkori helytartótanács úgy intézkedett, hogy az építendő házak csak földszintesek legyenek és ne szilárd anyagból, hanem fából emelendők, a bolthajtások mellőzendők; a mennyezetek gerendákból készítendők; bekövetkezhető tűzveszély tekintetéből pedig a házak között közök hagyandók. Ez az intézkedés magyarázza meg, hogy még ma is oly kevés emeletes ház van Komáromban. Az 1783-iki földrengés. Az 1783. évi április hó 22. napján, reggel 1/2 4 órakor, ködös, sötét, esős időben, ismét szörnyű földrengés rázta meg a várost, a mely borzasztóságában az 1763. évivel csaknem egyenlő volt. Emberélet nem esett áldozatul, de több mint 500 ház dőlt össze, vagy sérült meg. E földrengés után a tanács a zenét egy évre nemcsak nyilvános mulatóhelyeken, de a magánházakban is eltiltotta. Ugyanennek emlékére huzzák meg a Szent-András templom nagy harangját mindennap délután 3 órakor, és Péter és Pál nap utáni vasárnapon ma is fogadalmi körmenetet tart a város róm. kath. lakossága, s e napon a más vallásúak is könyörögnek templomaikban az ég sujtoló haragjának megengeszteléséért. Földrengések 1822-ben. Az 1822. év folyamán ujra több földrengés rémítette meg a lakosságot. Az egyik február 6-án volt s több másodperczig tartott. Ugyane hó 18-án oly erős volt a rengés, hogy a falak ismét megrepedeztek és sok köz- és magánépületben esett kár. Megismétlődtek a rengések február 19-én, 20-án, 22-én-28-án és márczius 1-én. 1823. évi április 17-én rövid idő alatt 52 házat hamvasztott el a tűz és 100.000 frtnál több kárt okozott. Az 1831-iki kolera. Az 1831. évben a kolera látogatta meg a várost. Annak hírére, hogy a kolera hazánk felé közeledik, vesztegzárakat állítottak fel és a járókelőket ellenőrizték, van-e útlevelük, fertőzetlen helyről jöttek-e? A katonaság részére az előfogatok kiszolgáltatását és a katonai átkeléseket megszüntették; a koldusok 143kóborlását, valamint az éjjeli tivornyázást kemény büntetés mellett eltiltották, a korcsmákat és kávéházakat esti 10 órakor becsukták. A város minden utczájára 1 vagy 2 egyént rendeltek ki, hogy a tisztaságra fölügyeljenek és a betegeket fölírják. Mindennek ellenére a kolera augusztus 3-án kiütött, még pedig oly mértékben, hogy két hónap alatt 1682 betegedési eset fordult elő, mely 692 esetben halállal végződött. Augusztus 14-én, melyen a járvány tetőfokát érte el, 62 halott volt. A lakosság már-már az orvosokat kezdte bántalmazni, kikről azt híresztelték, hogy méregkeverők és a kolerát ők terjesztik; de a hatóság felvilágosítására ismét megnyugodtak. Az 1848-iki tűzvész. 1848. évi szeptember 17-én megint óriási tűz támadt. A dühöngő szél majd az egész várost lángba borította, úgy, hogy oltásról szó sem lehetett; mindenki csak a saját megmentéséről gondoskodott. Leégett 389 számjegyes ház, 5 templom, a vármegye- és városháza, plébánia, iskola, a dunai állóhíd, a Duna hátán 19, gabonával terhelt nagy tölgyhajó; a templomok harangjai megolvadva zuhantak az utczákra. Magában a Szent-András templomban 300.000 forint kárt okozott a tűz; egyéb templomok kára 60.000 forint, magánosok 800.000 forint kárt szenvedtek. A következő év megint új csapással sújtotta a várost. A szabadságharcz alatt, 1849 márczius 19-én a császáriak a Duna jobbpartján fölállított ütegekkel megkezdték a város bombázását. A lakosok a város erődítéseibe húzódtak, vagy az úgynevezett Czigánymezőn rögtönzött sátrak alá menekültek. A bombák a városban tetemes kárt okoztak és sokakat meg is öltek; tűz is támadt, melynek a reformátusok temploma is martaléka lett. Ez alkalommal ismét 108,503 p. forint kárt szenvedett a város. 1849 április 21-én a várnak Vág felőli része felszabadult a zár alól s Guyon Richard tábornok szerencsésen bejutott Komáromba. Április 26-án a várőrség éjjel kirohanást intézett a Dunán rögtönzött talp-hídon, meglepte s megfutamította a Duna jobbpartján végighúzódó osztrák ostromló sereget, miáltal a vár és a város a Duna túlsó feléről is felszabadult az ostromzár alól. Június 29-én az osztrák sereg ismét Komárom felé tartott, s Ácsot, Igmándot és Kisbért megszállván, július 2-án megtámadta a monostori tábort; de Görgei, hosszú, véres harcz után, támogatva a monostori sánczok, a nádorvonali erősség s a Duna-sziget lövegeitől, visszaverte a császáriakat. Július 11-én és augusztus 3-án, mely utóbbi napon Klapka kirohanást tett, ismét véres harczok folytak, s ez utóbbi alkalomkor tömérdek zsákmány jutott a várőrségnek. A világosi katasztrófa után, 1849. évi szeptember 27-én a komáromi vár is kapitulált. A fegyverletétel október első napjaiban történt. A 48/49-iki események következtében, beleértve a tűzkárt és a térparancsnoksághoz beadott magyar pénzjegyeket, több mint negyedfél millió kárt szenvedett a város. A XIX. század árvizei. A csapások közül, melyek a városra nehezedtek, a legsúlyosabbak közé tartoztak az árvizek. Hogy csak a XIX. század árvizeit említsük, mellőzve a kisebb károkat okozott vízáradásokat, az alábbi eseteket jegyezzük fel. 1809 február 2-án virradóra jeges árvíz öntötte el, leginkább a vágmelléki utczákat. A nép a legmagasabb helyre, a mai Kossuth-térre menekült. Ez árvíz alkalmával 319 ház omlott össze, vagy vált lakhatatlanná, és az amúgy is igen szegény lakosság 288.383 forint kárt szenvedett. A szabadságharcz lezajlása után is árvíz növelte a város szenvedéseit. Február 11. és 12. napjain jeges árvíz borította el a város jelentékeny részét. 379 ház került víz alá, melyek közül 177 egészen bedőlt, 120 pedig megsérült és 1516 egyén lett lakástalanná. A kár 156,130 pengő forint volt. Az 1876. év február havában az isteni gondviselés megmentette ugyan a várost attól, hogy a Duna és a Vág óriásilag megnövekedett árjai végpusztulásra juttassák; de az árvíz mégis sok kárt okozott. A Vág-Duna hídját a rohanó ár egészen semmivé tette, a Nagy-Duna mindkét hídfőjét, a Kis-Duna jármait és jégtörőit erősen megrongálta; a Duna töltéseit több helyütt átszakította és a zsilipeket is összeroncsolta. A víz több dunamelléki házba s a város Vág felőli részének több utczájába beömlött s lakóit menekülésre kényszerítette. 1880 január 3-án a Duna jege, magas vízállás mellett megindulván, elsodorta a dunai hajóhídfőnél levő jármokat s az újszőnyi és szigeti részen 144levő hídfőket és jégtörőket megrongálta. A Duna vize a Vág medrébe ömlött, s a Vág fölfelé vette folyását. Másnap az ár az 1876-iki árvíz után teljesen újonnan épült Vág-hidat is elsodorta, óriási kárt okozván a szegény városnak. Miután ama csapások nagy részét elmondottuk, melyek a sokra és nagyra hivatott város rendszeres és békés fejlődését megakasztották és gátolták, áttérünk a város régi szervezetére, megismertetve ezzel ama tényezőket is, melyeknek a város fenmaradását és gyarapodását köszönheti. A város régi szervezete. Komárom régi lakosai a várjobbágyai voltak és házaikat, földjeiket bizonyos szolgálatok teljesítése mellett bírták. Az urbariumot 1592. évben királyi biztosok készítették. E szerint abban az időben Komáromban polgári házak voltak, a melyek mindegyikéhez régi időktől fogva egy egész telek tartozott. Egy egész jobbágytelek 21 szántóföldből állott. Mind a belsőséget, mind a kültelket pénz- és munkabeli tartozás terhelte és a város mindenestől a várhoz, az akkor ú. n. komáromi uradalomhoz tartozott. Minden egyes egész telektől egy »fertó« pénzt, v. i. 25 »magyar dénárt« fizettek, még pedig 12 és felet Szent-György napján és ugyanannyit Szent-Mihálykor. Az »óbester« úrnak (a vár vicze-kapitánya) két szabad nemesi telke volt. Az urbarium készítése idejében azonban az »óbester« a komáromi várban lakott és engedelméből a két udvartelken 46 házacska épült, a melyektől a lakók neki fizetni és szolgálni tartoztak. Az udvartelkekhez tartozó 42 hold szántóföldet az »óbester« a maga számára tartotta fenn. A Komárom városban lakó polgárok és nemzeti (magyar) katonák, a kiknek házaik és telkeik is voltak és polgárjoggal éltek, minden egész ház, illetőleg egész telek után egy »fertály pénzt«, t. i. 25 dénárt fizettek, két részletben, minden év Szent-György és Szent-Mihály napján. A nemes udvartelkeket leszámítva, 56 egész telek volt a városban. A konyhára a városiak semmi szolgálmánynyál nem tartoztak; azonban minden évben Szent-György napkor, midőn a bírót megválasztották és az uraságnak (vicze-kapitánynak) bemutatták, tiszteleti ajándékot vittek magukkal. A földesúri és jobbágyi viszonyoknak ezen egyoldalú és törvényen kívüli szabályozása ellen a város lakosai óvásokat tettek; mindamellett az urbarium egész I. Lipót királyig tényleg érvényben volt. Az urbariumnak éppen századik évfordulóján jutott a város abba a helyzetbe, hogy az 1691. évi október 2-án kelt királyi kiváltságlevél értelmében, magát mindazoktól a terhektől, a melyekkel odáig a várkormánynak tartozott, évi 418 forinttal megváltotta. A legrégibb adóösszeírás 1715-ről van meg a városi levéltárban. Ebben az adóalap, vagyis minden egyes polgár évi jövedelme fel van tüntetve s ez együttvéve 7985 frtot tett. Legtöbb jövedelmük volt a kereskedőknek, szabóknak, molnároknak, csizmadiáknak és timároknak. Az összes adófizetők 7 osztályba voltak sorozva és az I. osztályban 2 frt, a II-ban 1 frt 50 kr., a III-ban 1 frt 25 kr.; a IV-ben 1 frt; az V-ben 85 kr.; a VI-ban 60 kr., végre a VII-ben 40 kr. adót fizettek. Akkor 449 polgári ház volt Komáromban, melyekben ugyanannyi polgárcsalád és 270 zsellércsalád lakott. Ez időben, egész a városnak a szabad királyi városok közé történt felvételéig, az ú. n. »három státusbeli bírák«, a városi tanácscsal együtt vezették a város közigazgatását. A három státus a nemesi, katonai és polgári rend volt, melyeket egy szolgabíró, a »seregbíró« és a városi főbíró képviseltek. Mária Terézia diplomája. Mária Terézia királynő Komáromot 1745. évi márczius hó 16. napján kelt diplomájával a többi szabad királyi város sorába emelte. E jog adományozása a városnak 71.510 forintjába került, nem számítva a sok értékes ajándékot, mely a szabadalom elnyerése érdekében Bécsbe és Pozsonyba vándorolt. Mindezeken felül a város a királyi kegyet az ú. n. »Várföld« pusztával is megfizette, melyet Mátyás királytól ajándékba kapván, 256 évig tulajdonul bírt, s a mely a szabadalomlevél szerint várjavadalommá vált. Népesedési viszonyok. A polgárháborúk és a pestis a XVIII. században országszerte megapasztották a török háborúk alatt már amúgy is megfogyott népességet. Komárom mégis sok más városnál népesebb volt. 1715-ben 8321 lakosa volt és nálánál csak Brassó, az ország akkor legnépesebb, 16.816 lelket számláló városa, továbbá Buda, Kolozsvár és Nagyszeben voltak népesebbek. Komárom azonban népesebb volt Győrnél, Pozsonynál, Sopronnál, Szegednél, Székesfehérvárnál, Pestnél, Pécsnél és Kassánál. Öt évvel később Komárom népessége már 10.420 lakossal szerepel az országos összeírásban, mert ez évben az összeírás a nemességre és katonaságra is kiterjesztetett. Ez összeírás szerint nemesek birtokában 67 ház, 105 házikó (domuncula), 345 köblös föld és 1 1/4 malom volt, 26 forint jövedelemmel. A megtelepedett magyar katonaság (militia nationalis) között volt 58 lovas és 114 gyalogos. E számban az idegen várőrség nem foglaltatik benne. Birtokukban volt 13 polgári ház, 96 házikó, 72 köblös föld és egy malom, 20 forint jövedelemmel. A város külső képe igen szegényes volt s a tanács az 1720-iki összeírást kísérő fölterjesztésében azt mondja, hogy a házak nem hasonlók a szabad királyi városok házaihoz. Nagyrészt apró házikók, még a nagyobbak is csekély értékűek és más szabad királyi városban egy jobbkarban levő ház annyit ér, mint Komáromban 40, vagy még több, a nagyobbakat is számítva. A házak, még a nagyobbak is, többnyire nádból és sövényből készítvék s igen silányak. Az egész városban 1725-ben 492 házat írtak össze, a miből polgárok kezén 226 ház, 285 házikó volt, nemesekén 67 ház, 105 házikó, katonákén 13 ház, 96 házikó. Az 1715. évben 449 polgár, 209 zsellér és 719 háztartás, - 1720-ban 197 nemes, 52 zsellér, 172 katona és 937 háztartás volt. Nemzetiség szerint 1715-ben 657 magyar, 45 német és 17 tót, - 1720-ban 777 magyar, 93 német, 43 tót, 17 szerb-horvát és 2 olasz volt. 1715-ben az iparosoknak 5883 forint, kereskedőknek 2090 forint jövedelmük volt. A szántóföld, a lakosság számához mérten, csekély. Egy része a Csallóközben volt, más része a Duna mentén terült el s ez a rész ki volt téve az áradásoknak. A mívelésre alkalmas földterület csekély volta, különösen pedig a kedvező földrajzi fekvés, szükségképpen előkelő helyre juttatták az ipart és kereskedést. Az összeírt iparosok és kereskedők száma nagy és az egyeseknél fölvett jövedelem arra vall, hogy tisztességesen megélhettek. Az 1775. évi névösszeírás szerint 9745 főre rúgott az összes polgári lakosság száma, melyben sem a nemesi és katona-osztály, sem a kuriákon lakók nem foglaltatnak benn. Vallás szerint 5550 katholikus és 4195 nemkatholikus volt. Mesterember volt 1051. Legtöbben voltak a csizmadiák, fazekasok, molnárok, szűcsök, magyar szabók, takácsok, kertészek, mészárosok, gombkötők és szűrszabók. Voltak oly iparágak, a melyeknek itt ma már nyomuk sincs, mint a tű- és kapocs-csinálók, zubbonycsinálók, csapók, harisnyakötők és szitakötők. Az 1785. évi összeírás fogalmat nyújt az ezen korbeli ipar terjedelméről és forgalmáról. Volt számos magyar varga, a ki 24 segéddel dolgozott, s a kik 18-an 5511 forint értékű és 621 mázsa nyersanyagból a jelzett évben 1747 pár bocskort (párját 18 krajczárjával) állítottak elő; csizmadiáknak és német vargáknak eladtak 400 darab 40 mázsa lóbőrt, darabját 2 forint 30 krajczárjával; 438 darab lóbőrből és 1063 darab tehénbőrből pedig készítettek 1400 pár nagyobb csizmát, párját 2 forintjával, 260 pár középszerű nagyságú csizmát, 1 forint 30 krajczárjával párját, és 524 pár kis csizmát, párját 1 forintjával; 1600 pár nagyobb ú. n. topánkát, párját 45 krajczárjával és 884 pár kisebb topánkát, 30 krajczárjával párját, 7326 forint 12 krajczár összes értékben, a mi akkor az árak olcsóságából következtetve, óriási összeg volt. Voltak tímárok, kalaposok, fésűsök, szappanosok, kötélverő mesterek, harisnyaszövők, a kik szinte gyárilag dolgoztak, sok nyers anyagot elhasználtak és meglepő értékű árúkat állítottak elő. Komárom városának az 1850. évi általános országos összeírás szerint népessége volt 11.214 egyén; ebből vallás szerint: kath. 5788, ágostai h. ev. 377, ref. 3849, gör. keleti 51, izraelita 1149, - nemzetiség szerint pedig 10.817 magyar, 299 német, 93 szláv, 3 olasz, 1 franczia és 1 spanyol. Az 1900. évi utolsó népszámlálás szerint volt Komáromnak 16.816 polgári, 3180 katonai állású, összesen tehát 19.996 lakosa, a kik közül 17.092 magyar, 1234 német, 1309 tót, 11 oláh, 10 ruthén, 60 horvát, 16 szerb és 248 egyéb anyanyelvű. A nem magyar anyanyelvű lakosság a katonák sorából került ki. A város területe 5554 katasztrális hold. Vallás szerint volt 12.226 római katholikus, 88 görög-katholikus, 41 görög-keleti, 728 ág. h. ev., 4488 ev. ref., 2 unitárius, 2296 izraelita és 17 egyéb vallású. A város lakóházainak összes száma 1856. 152Foglalkozás szerint őstermeléssel 598, iparral 2844, kereskedelemmel 689 egyén foglalkozott. A szekeres gazdák. Komárom város derék magyar őslakói a földmíveléssel foglalkozó néposztály, a kiket »szekeres-gazdáknak« neveznek. Herman Ottó, a kitűnő természettudós könyvet írt a magyar nép arczáról és jelleméről, melynek »Az igazi magyarok« czímű fejezetében a magyar típus kiváló példái gyanánt hozza fel a komáromi szekeres-gazdákat, kikről így ír: »A magyar arczra és tekintetre nézve a próbakövet ott találjuk meg legbiztosabban, a hol a viszonyok úgy alakulnak, mint pl. Révkomáromban, a hol a változó, áramló, könnyen engedő városi elemekkel szemben tömör elem áll fenn, mely hajlam és hivatás szerint egynemű, nem vegyül és csak kevés töredéke veszi fel a divat mázát. Ezt az ú. n. szekeres-gazdák alkotják. Megfelelő renden, bármely más nemzetnél, ehhez fogható tekintetet hiába keresünk s önkéntelenül is feltolul a gondolat azokra a döntő tulajdonságokra, a melyeket Vámbéry mint a magyarság államalkotó és államfentartó nemes és kiváló tulajdonságait, felállított és kimutatott.« * * * A város leírása. Komárom városát a Duna két részre, jobb- és balpartira osztja. A jobbparton fekszik Komárom-Újváros, a régi Újszőny, melyet 1900. évben a várossal törvényesen egyesítettek. A balparton a régi Komárom város terül el. A város két felét a Dunán álló híd köti össze. Hajdan kompon és ladikokon szállottak át egyik partról a másikra, a városi repülő híd a magyar királyi udvari kamaráé volt, a melytől a város 1796 február 15-én vette át. A javadalomért, tizenhatezer forintot, az átvett anyagokért és felszerelésért 11.187 forint 31 1/2 krajczárt fizetett. A téli átkelést kompok közvetítették; későbben ladikok is. A kamara idejében csak egy ladik volt készenlétben, melyet postaladiknak neveztek, mert a postát, stafétákat, ordonánczokat, orvosokat és magistratualis személyeket, ha annak szüksége fenforgott, sietve átszállította a tulsó partra. Idővel azonban, a város kezelése alatt, a ladikon való átkelés vált szokássá, minden ember csak ladikon akart átkelni, bár a kompon való átkelés biztosabb volt, kivált a városból boros fővel kimenő falusiak számára. 1837-ben engedte meg a kamara, hogy a város a Duna nagyobb ágán hajóhidat építhessen, mely 83.016 forint 28 krajczárba került. E hídon 1848. évi október 7. napján nagy szerencsétlenség esett. István főherczeg, Magyarország nádora meglátogatta a várost, s a bevonulás alkalmával a hídra tódult néptömeg alatt a gyalogjáró egy szakasza letört, 70 ember a Dunába zuhant, s közölök csak 48-at sikerült megmenteni. A hajóhidat 1892. évben a kőből és vasból épített állandó híd váltotta fel, melyet ugyanazon év szeptember 1-ső és 2-ika közötti éjfélkor adtak át a közforgalomnak. A modern technikai tudomány e szép alkotását néhai Baross Gábor nagynevű kereskedelemügyi miniszter létesítette, a híd az állam tulajdona. Az Újváros. A mint a bruck-budapesti vasút komáromi állomásán a vonatból kiszállunk és jobbra térünk, legelsőbben is az újvárosi selyemfonó tűnik szemünk elé. Ezt a selyemfonót a magyar kir. államkincstár a város által 14.000 koronáért megvásárolt és az államnak ingyen átengedett 4800 □-ölnyi területen, az 1889-1899. években építtette. Innen a főutczán át haladva, a róm. kath. templomot látjuk, melyet néhai Zalka János győri püspök építtetett, a maga költségén, a régi Ujszőny községnek, a mely mint ma is, a győri egyházmegyéhez tartozott. A templom mellett az újvárosi rendőrség épülete van, mely a belvárosi rendőrkapitányság kirendeltségének szolgál hivatalos helyiségül. Az újvárostól délkeletre fekszik a híres Csillag-sáncz, szemben a várral, melyet 1849-ben talphíddal kötöttek össze a várral. E hídon át intézte a várőrség 1849 ápril 26-án éjjel a már említett híres kirohanást. Újvárostól délre van az igmándi-erőd, északnyugatra pedig a monostori-erőd, mind a kettő a modern hadászat igényei szerint felszerelve. A monostori-erőd mögött elterülő és Ácsig húzódó monostori hegy szőlővel van beültetve, jó bort terem és a város mulató és kiránduló helye. Itt állott hajdan a monostori apátság, melyet első szent 153királyunk alapított, de a melynek ma már romjai sem láthatók. E dombos vidékre már a rómaiak ültettek szőlőt. A Duna jobbpartján van a lenfonógyár, melyet az állam és a város támogatása mellett, Fiedler János gyáros állított fel. A gyár építése 1903-ban kezdődött és 1904 novemberében már üzembe helyeztetett. Van még a komárom-jobbparti részen egy fürész- és parkettgyár, egy spódiumgyár és egy katonai húskonzervgyár. Az Erzsébet-sziget. Az Újvárosból az állami nagy vashídon az Erzsébet-szigetre érünk. A dunai sziget, mely Erzsébet királyné nevét viseli, ékessége, kellemes séta- és üdülőhelye a város lakosságának. Régebben a városé volt, 1819-ben azonban 213 hétszáz négyszögöles kertre osztották és közárverésen magánosoknak oly feltétel alatt adták el, hogy a kerttulajdonosok ott gyümölcsösöket telepítenek. A szigeti kertek jól jövedelmeznek, mert a bennök termő gyümölcs, különösen az alma, igen nemes fajú, s így maguk a kertek is értékesek. - Az Erzsébetszigeten van a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnak javítóműhelye, mely sok mesterembert foglalkoztat. A műhely udvarában áll a híres nagy-fa, mely már több száz éves, a már másfél század óta megjelenő híres »Komáromi Kalendárium« czímlapján ugyanannyi idő óta díszeleg, s oly vastag, hogy csak öt-hat ember tudja átfogni a törzsét. Ugyancsak a szigeten van a városi vízmű, mely 1901-1902-ben épült, s melyet 1902. évi augusztus hó 15-én adtak át a forgalomnak. A vízmű az egész városra kiterjed s minden háztulajdonosra kötelező. A telepen a szivattyúkat három 20 lóerejű gázmotor hajtja. A szivattyútelep az Erzsébet-szigeten van, mintegy 3.5 kilométernyire a várostól, illetőleg a víztoronytól. A városba a víz két főcsövön kerül a városi csőhálózatba s azután a toronyba, melyen 28 méter magasságban egy 500 köbméteres víztartány van építve a tartalékvíz befogadására. Villamos készülék jelzi a tartány megtelését vagy kiürülését. A nagyobb fogyasztók ellenőrzésére vízórák szolgálnak, magán-fogyasztók pedig szobánként és konyhánként 7 koronát fizetnek. Az ivóvíz kitünőnek bizonyult s főzésre, mosásra, ipari vállalatok czéljaira egyformán alkalmazható. Van még a szigeten, a városba vezető út mellett egy kis kápolna, melyet néhai Sárkány János és István testvérek 1815-ben Nep. Szent János tiszteletére emeltek, s ugyanők és néhai Straiter József komáromi plébános a fentartására szolgáló alapítványi tőkével elláttak; a kápolnát néhány évvel ezelőtt, az alapítványok felszaporodott kamataiból, az árvíz ellen jobban védett dombos helyen újból építették. A szigetből, a téli kikötővé alakított Kisduna-ágon álló, szintén állami vashídon, a Ferencz József-rakodópartra érünk. Ez a város legforgalmasabb helye, melyen a hetivásárokat tartják. Itt van a Dunagőzhajózási társulat állomási kikötője is, mely mind a teher, mind a személyforgalmat közvetíti. A Duna mellett, a város egész kiterjedésében, felülről az ú. n. pozsonyi kaputól, egészen le a Vágnak a Dunába folyásáig, árnyas fákkal szegélyezett szép sétaút van, mely mintegy négy kilométer hosszú, és melyhez foghatót másutt egyhamar alig találhatunk. A Ferencz József rakodópart. A Ferencz József-rakodópartot, mely nevet a Duna melletti szép hosszú házsor is viseli, melyen a város legtöbb vendéglője és kávéháza áll, a Baross Gábor-utcza köti össze a várossal, illetőleg közvetetlenül a Nádor-utczával. A Nádor-utcza a város legszebb és leghosszabb utczája, mely az egész városon végighuzódik. Ebben van a róm. katholikusok Szent-András plébánia-temploma, a görög-keletiek egyháza és a Szent-József-kápolna. A Szt.-András templom. A mai Szent-András templom helyén már első árpádházi királyaink idejében állott templom. Van 1268-ból, IV. Béla idejéből, egy határjárási okmány, mely azt igazolja, hogy abban az időben a templom körül Szent-Andrásfalva község feküdt, mely azután később Komárommal egybeolvadt. A templom az 1594. évi török ostrom következtében sokáig romban hevert. A XVII. század elején csak tornyát állították helyre, mely őrtoronyul szolgált. Végre 1624-ben a templomot is felépítették. Az 1723-1733. években, közvetetlenül a régi templom mellett, egy nagyobbat építtetett a város, mert a régi szűknek bizonyult. Szerencse volt azonban, hogy a régi templomot le nem bontották, mert az új olyan gyarlóan épült, hogy falai csakhamar megrepedeztek, s midőn 1738. évi 154deczember 29-én egy füssi parasztember kocsija rúdjával véletlenül falának nekiment, bedőlt s a szerencsétlen embert is romjai alá temette. A mai templomot a jezsuiták 1748-1756-ig építették, miután előbb szomszédságában székházat emeltek. Később a templommal együtt a benczések tulajdonába menvén át, ma a gimnáziumi benczés tanárok lakásául szolgál. Az 1848. szeptember 17-én dúlt nagy tűzvész a Szent-András-templomot is elpusztította s helyreállítása, mintegy félmillió frt költséggel, csak az 1860. évben nyert befejezést és ugyanez év október 28-án szentelte fel Scitovszky János bíboros herczegprimás. E templom igen díszes épület; orgonája pedig ritkítja párját az országban. A gör. keletiek temploma. A görög-keletiek temploma, melyről hajdan a mai Nádor-utczát Rácz-utczának nevezték, korábban szintén plébánia-templom volt. Épült 1754-ben a vár területén állott lerombolt régi templom helyett, a melynek alapkövét 1511-ben tették le. Az 1849. évi nagy tűzvészben leégett, 1851-ben újra helyreállították, de a régi magas torony helyett csak csonka toronynyal. A mióta a gabonakereskedés, mely Komáromban igen virágzó és jobbadán a ráczok kezén volt, a Duna-gőzhajózás következtében, más góczpontokba vonult, a ráczok is vele mentek, s ma a hajdan népes görög-keleti egyházat alig nehány lélek képviseli Komáromban; papja nincs, csak fiókegyház. A görög-keletiek temetőjében, gyönyörű síremlék alatt aluszsza örök álmát Jókai »Arany embere«, néhai Domonkos János, a ki 1833-ban halt meg. E templom oldalába van illesztve Davidovics Pál táborszernagynak, a napoleoni hadjáratok nagynevű tábornokának s az 1805. évi felkelés dunai hadosztálya parancsnokának díszes vasrácsozattal elkészített gyönyörű síremléke, mely alatt nyugszik a magyar törvényben is megörökített vezér. A templom az udvarban van, az utczára nagyon szép, emeletes bérházat építtetett a hitközség. A Szt.-József kápolna. A Szent-József-kápolnát néhai báró Zichy Ádám udvari tanácsos és hétszemélyes táblai bíró építtette az 1741. évben és melléje elszegényedett vagy elnyomorodott nemesek számára ispotályt alapított, melyet a vármegye kezel. Az alapítványt a Nedeczky-család és még többen mások is gyarapították. A gyámházban öt szegény nyer lakást és részesül az alapítványok kamataiban. A régi alacsony épület helyén nehány évvel ezelőtt szép emeletes házat építettek, mely bérházként, az intézet jövedelmét gyarapítja. A dalárda. A Nádor-utcza felső végén van még a dalos-egyletnek, a régi ú. n. dalárdának a háza és kertje. Az 1864. évben alakult »dalárda« a város fennálló egyesületeinek egyik legrégebbike. Eredete a nemzeti elnyomatás korszakába esik, a mikor csak dalban fejezhette ki fájdalmát a magyar. Hosszú fennállása egész idejében mindig derekasan művelte a magyar dalművészetet, és nemcsak dalosainak nyújt hasznos és kellemes szórakozást, de mulatságain a város társadalmának szinét-javát gyűjti egybe. Nyilvános szereplése mindig becsületet szerzett az egyesületnek s a komáromi dalos-egyesület nem egyszer a győzelem pálmáját hozta el az országos dalos-versenyekről. Hangversenyek, műkedvelői szinielőadások jövedelméből otthont alapított magának. Első kerthelyiségét kisajátították a törvényszéki palotához. Ekkor költözött mostani helyiségébe, melyet saját czéljaira szépen és kényelmesen berendezett. A Klapka-szobor. A Nádor-utcza alsó része a Klapka-térre vezet, mely a szabadságharcz jeles tábornokától és Komárom hős védőjétől nyerte nevét, s melyen Klapka György szobra áll. A szobor Róna József szobrász terve szerint készült; a főalak magassága 3 méter, a talapzat 4.20 méter, úgy, hogy az egész szobor magassága, a föld színétől számítva, 7.20 méter. Díszes vasrácscsal van bekerítve. Maga a szobor 56,000, a kerítés 984 koronába került, mely a budapesti Klapka-síremlék felállítására gyűjtött összegből fenmaradt feleslegből, Komárom város hozzájárulásából, az egyes törvényhatóságok területén eszközölt gyűjtésekből és a törvényhatóságok adományaiból nyert fedezetet. Az igen sikerült szobormű leleplezése 1896. évi november hó 10-ikén, nagy ünnepségek kíséretében ment végbe. A városháza. A Klapka-téren áll a kétemeletes városháza. A tanács tagjainak és a hatvan-személyek közül meghívottaknak Csukás Imre városi bíró elnöklete alatt 1725. évi május 14. napján tartott közös ülésében elhatározták, hogy a városnak a nagypiaczon levő azt a házát, melyet korábban is városháznak használtak, ugyanerre a czélra jókarba helyezik. Hogy 155mikor épült az a városháza, melyet 1725-ben átalakítottak, ismeretlen; azonban Puchhaim János, mint a vár főparancsnoka, 1646. évi ápril 6-án Bécsben kelt levelével, a városi tanácsnak ugyanez évi április 2-án hozzáintézett folyamodására megengedte, hogy a városházához tornyot építtethessen. Ezt a városházat, mely a vár körzetén állott, 1663-ban az újvárhoz kisajátították és lerombolták. Becsértéke, tornyával együtt 700 forint volt. Az 1725. évi szeptember 30-án tartott tanácsülésben, melyhez a kültanács (communitas) is hozzájárult, elhatározták, hogy azt a városházat, melyet a nagypiaczon levő városháznak 1725-ben történt felépítése előtt használtak, eladják, s vételárából a katonai beszállásolás czéljaira egy kisebb házat vesznek és a város tartozásait törlesztik. Az 1763. évi iszonyú földrengés a tanácsházat is rombadöntötte, s ily állapotban maradt három évig. Ez idő alatt a tanács üléseit a városi laktanyában tartotta. Az 1766. év február 22-én elhatározta a tanács, hogy a romokat tető alá véteti, s az építés engedélyezése végett a magy. kir. udvari kamarához felterjesztést intéz. A kormányszék azonban az építendő városház tervét és költségvetését kívánta látni. A tanács a tervet elkészítette; de költségvetést nem terjesztett fel, hanem az építést házi kezelésben, a meglevő anyagokból, fizetésképtelen adóhátralékosok kézinapszám-szolgáltatásával, az adóhátralékok behajtásából, a könyöradományok gyűjtéséből a város középületeiben esett károkra arány szerint jutott 1600 frt készpénzből és a még befolyandó könyöradományokból a lakosok minden megterheltetése nélkül akarta véghezvinni. A kamara azonban nemcsak elégtelennek találta ezt a költségalapot, de különben is úgy vélekedett, hogy a teljesen még mindig meg nem szűnt földrengések miatt állandóságra számított erős épületet emelni nem tanácsos. Miért is úgy határozott, hogy az építés tervétől ezúttal el kell állani; kijelentette azonban, hogy nem zárkózik el attól, hogy a városházát a földrengés megszünte után fölépíthessék, de az építkezés megkezdése előtt, annak költségeire ne reménybeli jövedelmeket, hanem biztos és elegendő alapot jelöljön ki a város. Erre a városi tanács újból felterjesztéssel élt, melyben csak a sorok között állott elő vele, hogy az épület tulajdonképpen már áll is, csak tető alá kell venni. A kamara azután nem tehetett egyebet, mint hogy komolyan helytelenítette a városi tanács eljárását. A torony építésénél még egyszer meggyűlt a város baja a kamarával, mert az megengedte ugyan, hogy a városházát tető alá vegyék, de azt már nem engedte meg, hogy fölébe költséges tornyot is emeljenek. De azért a város mégis felépíttette a tornyot, tilalom ellenére rézzel boríttatta, sőt a »német tartományokból« begyült 848 frt összegből órával is ellátta. Ez a sok viszontagságot átélt városháza, az 1848. évi nagy tűzvész alkalmával, a város nagy részével együtt leégett. Ez volt az a régi városháza, melyet az 1875. évben roskatag és a czélnak meg nem felelő volta miatt, lebontottak és 60.000 frt költséggel a régi, erős alapfalakon újra építettek, kétemeletre vettek és tűztoronynyal láttak el. Ugyancsak a Klapka-téren, a Nádor- és Vármegye-utczák alsó végén áll a Szent-Háromság-szobra, melyet a kurucz háborúk és a pestis veszélyeitől való szabadulásért, 1715-ben fogadalomból emelt a város lakossága. A vármegyeháza. A Klapka-térről juthatunk a Vármegye-utczába, mely a Nádor-utczával párhuzamosan jön le a város felső végéről és szintén a Klapka-térre torkollik. Ez az utcza, épp úgy, mint a Baross Gábor-, a Nádor-utcza és a Klapka-tér, tele van üzletekkel, kávéházakkal és vendéglőkkel. Ebben van a tágas, kétemeletes vármegyeháza, melyet a vármegyebeli nemesség emelt a maga költségén. Van szép udvara, melyen a fogház áll. Ez hajdan a megye kezelése alatt volt, de a kir. törvényszékek felállítása után az állam birtokába ment át és ma kir. törvényszéki fogház. Jókai Mór szülőháza. A Vármegye-utczában van Jókai Mór szülőháza is, mely jelenleg az izr. hitközség tulajdona, lelkészlakul, egyéb hitközségi alkalmazottak lakásául szolgál, s a melyben a rituális fürdő is el van helyezve. A ház falában emléktábla hirdeti a városnak nagy szülöttje iránti kegyeletét. A katonai kórház. A vármegyeháza mellett, attól csak a szűk Kórház-utczától elválasztva, van a katonai kórház. Ez a nagy épülettömb tágas telken van elhelyezve és hajdan a trinitáriusok klastroma és temploma volt. A kincstár birtokába jutván, a vármegye tiltakozása ellenére sem tudta kivinni, hogy a katonai kárházat a székház mellett, a város kellő közepében fel ne állítsák. A város is tett már 156kísérletet, hogy ezt a kórházat a városból eltávolíttathassa, meg is akarta venni; de oly árat kértek érte, melyet megadni nem tudott. A Nádor- és Vármegye-utczák meghosszabbított egyenes irányában a várba vezető főúton a katonai tiszti pavillon mellett elhaladva, a sétatérre érünk. A katonai tiszti pavillon. Az emeletes tiszti pavillon a mult század ötvenes évei végén és a hatvanas évek elején épült, s tiszti lakásul szolgál. Földszintjén a mérnökkari parancsnokság és a katonai kaszinó helyiségei vannak elhelyezve. Ez voltaképpen tudományos egyesület s a Komáromban állomásozó katonatisztek kellemes szórakozásáról, felolvasásokról és mulatságokról gondoskodik, melyeken meghívott polgári egyének is részt szoktak venni. Vendéglőjének a sétatérre nyíló kellemes nyári kerthelyisége is van. A sétatér. A sétatér páratlanul szép és nagy. Egész területe 36 kat. hold, a katonai kincstár tulajdona s nagy részben a vár czéljaira lerombolt régi házak helyén áll. A komáromi újvár építéséhez, mint az 1655. évi 99. törvényczikkelyből kitűnik, már az ez évet megelőző időben sok városi házat kisajátítottak, illetőleg egyelőre egyszerűen leromboltak és az erődítés czéljaira felhasználtak; de becsértéküket csak országgyűlési sürgetésekre fizették ki. A legelsőbben lerombolt házak jegyzéke nincs meg a városi levéltárban; de az 1655. évi 91. t.-czikkben elrendelt újabb kisajátításokról, melyeket királyi rendelet alapján, 1663. évi június 6. napján foganatosítottak a kiküldöttek, pontos összeírások maradtak fenn. E becslés alkalmával a kisajátítandó házakat két osztályba sorozták. Az I. osztályba tartoztak a haladék nélkül lerombolandók, a II. osztályba pedig a további veszedelmesebb időkig (ad ulterius et magis periculosum tempus) meghagyhatók. Az I. osztályba a városházán, kálvinisták templomán és iskoláján, két parochiáján, ráczok templomán és parochiáján kívül 61 házat, a II. osztályba, a Jézus-társasági atyák házán kívül, melyet falai vastagsága és magassága miatt a mesteremberek munkájával, anyag nélkül, 1000 frtra becsültek, 182 házat soroltak. Ezeket a II. osztályba sorolt házakat, mivel a török háború I. Lipót alatt befejezést nyert, s a kuruczvilágban Komáromot nem támadták meg, csak a franczia-háborúkban bontották le, a mikor a lerombolás határidejéül kitűzött »veszedelmes idők« beállottak. A gőzfürdő. A Duna mellett a sétatérre vezető út szélén áll a városi gőz- és kádfürdő, mely a tervek és építkezés hiányos volta miatt a városnak tömérdek költségébe került, de ma már az ország e nemű bármelyik intézetével párhuzamba állítható, czélszerű, kényelmes berendezésű, s nem utolsó tényező a város közegészségügyének szolgálatában. A szinkör. A sétatéren van a városi szinkör, mely nyaranta, mikor a győri szintársulat idényét befejezte, néhány hétre, legfeljebb két hónapra, megnépesül. A szinkör magántulajdon. A város némi szubvencziót ad az igazgatónak. A katonai lovagló. A szinkörrel szemben, ugyancsak a sétatéren van a katonai lovagló. Tágas helyiség, melyet beszállásolásokra és ünnepségekre is fel szoktak használni. A muzeum. A katonai lovarda előtt van a megyei és városi múzeum-egylet kiállítási helyisége, melyben sok szép római és más régiség van felhalmozva és minden ünnepen ingyenesen megtekinthető. Az ízléses épületet a gróf Esterházyak ajándékozták a városnak, a kik azt az 1891. évben volt kiállítás alkalmával, melynek védnökei voltak, saját kiállítási tárgyaik számára építtették. A Klapka-térről juthatunk a Jókai Mór-utczába is, mely a Kossuth-térre vezet. Ez utczában van Jókai Mór szüleinek hajdani háza, az a ház, melyben a város nagy szülöttje gyermekéveit élte, s melyet szintén emléktáblával jelölt meg a kegyelet. Korábban Szombathy doktor nevéről, a ki szintén komáromi születésű volt; Szombathy-utcza volt a neve. Ebben van a postahivatal is, mely a városban lévő sok hivatal, katonaság és kereskedelem igényeihez mért óriási forgalmat bonyolít le. A református templom. A Jókai-utczában van továbbá a ref. templom, melyet parochiális házaival együtt, nagy költséggel és példás buzgósággal a vallásüldözés után II. József idejében felépítettek, s a melyen a következő felirat áll: A Nagy Istennek Dicsőítésére Fels. II. József Róm. Csász. és Ap. Király Uralkodása Alatt MDCCLXXXVIII-dik Eszt. E Tornyot Fels. I. Ferencz Auszt. Csász. és Ap. Király Uralkodása Alatt MDCCCXXXII-dik Eszt. Építette Emelte Szentelte A Rév-Komáromi Reformáta Ekklesia. 157Korábban a helvetica confessión levő protestánsoknak a temploma a vár kapuja előtt volt, de azt tőlük 1672. évi június 27-én karhatalommal elfoglalták. Ez idő óta a reformátusoknak nem volt állandó imaházuk, hanem hol itt, hol ott, magánházakban végezték imáikat. 1763-ban az úgynevezett régi kálvinista temetőn, a mai Kossuth-téren fenyőkből és deszkákból imaházat építettek, de Mária Terézia parancsára ezt is lebontották. Később sem adott nekik telket a város templomuk számára ott, a hol építeni kívántak, míg végre imaházukat, saját áldozatkészségükből és a maguk pénzén szerzett telken, díszesen felépítették. Ez a templomuk azonban, melyet az 1848. évi tűzvész megkímélt, az 1849. évi ostrom idejében, az osztrákok gyújtó golyói következtében, lángra gyúlt és elhamvadt. A ref. kollégium. A református templomnak éppen átellenében van az ú. n. ref. kollégium, mely szintén a ref. ekklézsia tagjainak és nemeslelkű jótevők áldozatkészségéből, királyi engedelemmel az 1796. évben épült, a Szombathy és Mórocz kúriákon, az utcza vonalán belül 30 ölnyire, a tágas udvaron. Az emeletes épület 18 öl hosszú, 9 öl széles, és teteje közepéből bádog tornyocska nyúlik ki, melyben két kis harang van. Utcza felőli részén van a főbejárata, mely fölött a falba erősített réztáblán a következő felirat olvasható: MUSIS POSITUM SUMPT. ECCL. REF. COMAROM. MDCCXCVI. Az igazságügyi palota. A Jókai Mór-utczából nyílik a Deák Ferencz-utcza, melynek az elején áll a hatalmas kétemeletes igazságügyi palota, melybe a városban levő összes kir. bíróságok, a törvényszék és ügyészség vannak elhelyezve. Ugyancsak ebben az utczában vannak a városnak példás berendezésű elemi fiú- és leányiskolái s államilag segélyezett polgári fiú-iskolája, mind gyönyörű és tágas, emeletes épületekben. A Rozália-kápolna. A Jókai-utcza a Kossuth-térre torkollik, mely a város legnagyobb tere, hol az országos vásárokat tartják. E téren áll a Rozália-kápolna, mely a várerődítés czéljaira kisajátított kálvária-templom megváltási árából épült. Az 1848. évi tűzvész utáni időkben, mikor a katholikusoknak más templomuk nem volt, 1860-ig plébánia-templom volt; ma a katonaság használja. Az ág. h. ev. templom. Egyik igen szép utczája Komáromnak a Széchenyi-utcza, melyen az ágostai hitv. ev. templom áll, újonnan épített csinos tornyával s régi ágyukból öntött harangjaival. A templom mellett van a csinos paplak, mely tágas udvarral ellátott épület. A ref. templommal összeköttetésben, ugyancsak a Széchenyi-utczában van a ref. paplak, melynek udvara a Jókai-utczára szolgál s a templommal van összeköttetésben. A szerény lelkészlakon gyönyörű carrarai márványtáblába vésett reliefképek őrzik a város két nagy szülöttjének, Tóth Lőrincznek, a kiváló író, jogász és Komárom 1848. évi országgyűlési képviselőjének és ifj. Péczely Józsefnek, a híres debreczeni tanárnak és szintén jeles írónak emlékét, a kik mind a ketten e házban születtek. Az emlékmű Istók János szobrászművész alkotása. E házban élte le életének utolsó tíz évét id. Péczely József is, mint a város egyik prédikátora. Itt végezte azt a rendkívüli irodalmi munkát, a melylyel örök emléküvé tette nevét, mint a magyar irodalom egyik alapvető munkása. A lelkészlakkal szemben áll a Komáromból már végképpen eltávozott szent ferencz-rendiek temploma és nagy kolostor-épülete. Mind a kettő a katonai kincstár birtokában van és élelmezési raktárul, illetőleg katonai hivatalok helyiségéül szolgál. A franczia háborúkban foglalták el a katonaság számára s azóta, csekély bérfizetés mellett, megmaradt a kincstár birtokában. Az épületek nagy terjedelmével járó fentartási költségekre való tekintetből, a szerzet ma már nem is követeli vissza. A Széchenyi-utcza az ú. n. kis-piaczban végződik. Itt van a városi Szegények-háza, melyben elöregedett, vagyontalan polgárok nyernek elhelyezést. A városi gázmű. A város nyugati végén van a városi gázmű. Épült 1901-ben, a forgalomnak ugyancsak 1901. évi deczember 1. napján adták át. Az első üzleti évben 15.000 lángot vezettek be középületekbe, üzletekbe és magánlakásokba, ezenkívül 158300 utczai lámpát rendeztek be Auer-féle izzólánggal. A csőhálózat hossza 13-14 kilométer volt. Az első évben elhasználtak a gyárban 90 vasúti waggon osztraui szenet, melyből 280.000 köbméter gázt gyártottak és 45 waggon kokszot. A forgalom évről-évre úgy emelkedett, hogy ma már 4600 lángra van berendezve, és 180 waggon szenet használ föl. A Kossuth-térről a Rákóczi-utcza a Vág-hídra vezet, melyen áthaladva, a túlsó parton áll a városi vágóhíd, mintaszerű berendezésével. A közoktatásügyi intézményekről és iskolákról más helyen írunk. Egyesületek, intézetek. A közművelődés szolgálatában áll a városban székelő Komárommegyei közművelődési egylet s a Komárom-városi és vármegyei Múzeum-egylet, melyekről szintén más helyen emlékezünk meg. A város közgazdasági életében fontos szerepük van a pénzintézeteknek. A város legrégibb pénzintézete a Komáromi Első Takarékpénztár, mely 1895. év óta áll fenn. A Komáromvidéki Takarékpénztár 1872. évben alakult, s az osztrák-magyar bank mellékhelye. A Révkomáromi önsegélyző Egylet, mint szövetkezet 1869. évben alakult. Legifjabb pénzintézete a városnak a Komáromi Korona Takarékpénztár, mely néhány évvel ezelőtt alakult s ma már szintén számottevő szövetkezet. Társas egyesületei a városnak: a Komáromi kaszinó, Függetlenségi (előbb polgári) kör, a Dalegyesület, melyről más helyen már megemlékeztünk, s mely 1863. év óta áll fenn, a Komárom városi és vármegyei sportegylet, Komáromi Football-klub, az Iparos-ifjuság őnképző egyesülete, melynek társas összejövetelei, mulatságai gyakran összehozzák az érdeklődő közönséget, a Kereskedelmi alkalmazottak egyesülete, a Kath. legényegylet, a város agilis egyesülete, mely igen sok szép szórakozást szerez tagjai s ezek családjai számára, a ref. ifjusági egylet, mely szintén egyik megélénkítője a város társadalmi életének, az újvárosi polgári és vasúti altiszti társaskör és a 48-as honvéd-egylet. Emberbaráti egyesületei: az önkéntes tűzoltó-egylet, mely már három évtizeden át szolgál humánus czéljának s a város legnépszerűbb egyesülete, továbbá az 1869. évben alakult komáromi nőegylet, a révkomáromi protestáns jótékony nőegylet, melynek kóstolói a leglátogatottabb összejövetelek, az izr. nőegylet, mely szintén gyakrabban ad magáról életjelt, művész-estélyek rendezésével, a komáromi I. polgári betegsegítő és temetkezési egylet, a komáromi I. betegsegélyző egylet, a komárom-újszőnyi betegsegélyző és temetkezési egylet, a Szent-Erzsébet jótékony nőegylet, és az emberbaráti egyesületek legifjabbika: a kath. nővédő egyesület. Vallásos egyesületei a városnak: a komáromi kath. nők oltáregylete, a róm. kath. énekkar, az I. ref. énekkar, a földmívelők énekkara, az ág. hitv. ev. nők oltáregylete, az ág. hitv. ev. énekkar, az izraelita Chevra Kadischa, Cemilat Kaszodim, Bikur Kolim és Aharat Ahim egyesületek. Mint önálló szövetkezet megemlítendő: a komáromi faiparosok hitel- és termelő-szövetkezete. Van a városban még egy másik önálló szövetkezet is: a fogyasztási szövetkezet, mely csak néhány év óta áll fenn, de már is szép eredményeket mutat fel tagjainak élelmiszerekkel való olcsó és jó ellátása körül. Az ipar körébe tartozó testületek és társulatok közül felemlítjük a komáromi ipartestületet, a kerületi betegsegélyző-pénztárt s az ipartársulatokat melyekben a komáromi ácsok, csizmadiák, építők, fazekasok, halászok, kertészek, kőmívesek, molnárok, vendéglősök és kávésok, végre a gazdák is csoportosulnak. * * * Közigazgatás. Komárom sz. kir. város önálló törvényhatóság lévén, köz- és belügyeit önállóan intézi. Hogy a város háztartását feltüntessük, közöljük az 1906. évi költségvetés előirányzatának következő adatait: A költségvetési kiadások czímei: I. Valódi kiadások: A) rendes kiadások: I. Közigazgatás a számvevőség javaslata szerint 101.861 kor. II. Közbiztonság 54.699 Kor. 55 fillér. III. Közegészségügy 21.610 kor. IV. Gazdasági kiadások 25.400 kor. V. Ingatlanok, útak, terek fentartása és javadalmak kezelése 4880 kor. VI. Vallás- és közoktatás 98.621 kor. 12 fillér. VII. Jótékonyság és közművelődés 8150 kor. VIII. Katonai szükséglet 3020 kor. IX. Különféle kiadások 68.049 kor. 15 fillér. - B) Rendkívüli kiadások 104.470 kor. II. Hitel- és pénztári műveletek 1000 kor. - Mindössze 548.245 kor. 46 fillér. Erre a fedezet: I. Valódi bevételek. A) rendes bevételek. Ingatlanok jövedelme 33.952 kor. 60 fillér. II. Jogok és javadalmak 76.641 kor. 36 fillér. III. Közbiztonsági bevételek 950 kor. IV. Közegészségügyi bevételek 22.400 K. V. Gazdasági bevételek 2940 kor. VI. Tanügyi bevételek 33.128 kor. 77 fillér. VII. Különféle bevételek 9037 kor. VIII. Közadókból 131.830 kor. B) Rendkívüli bevételek 156.700 kor. II. Hitel- és pénztári műveletek 225.712 kor. 44 fillér. Mindezek figyelembevételével a költségvetés mérlege olyképp alakul, hogy az összes szükségletek főösszegéből 548.245 kor. 46 fillérből levonván a fedezet főösszegét, 427.299 kor. 70 fillért, mutatkozik pótadóval fedezendő hiány 120.945 kor. 73 fillér, a mely hiánynak fedezetére az 1906. évi pótadó-kivetési kulcsot a számvevőség a következőképpen kérte megállapítani: a balparti róm. kath. adózók 70.000 kor. állami adója után 50% 35.000 kor a balparti más felek. 140.000 kor. állami adója után 50% 77.000 kor a jobbparti róm. kath. adózók 7000 kor. állami adója után 50% 3.500 kor a jobbparti más felek. 11.000 kor. állami adója után 55% 6.050 kor Összesen 228.000 kor. állami adó után 121.550 kor. Tisztikar. Komárom sz. kir. város jelenlegi tisztikara a következő: Főispán: Kálmán Rudolf. Polgármester és árvaszéki elnök: Domány János kir. tan. Tanácsnokok, egyúttal árvaszéki ülnökök: Farkas Géza, Kacz Lajos. Főjegyző: dr. Gaál Gyula. Aljegyző: Mauler József, tb. főjegyző. Tiszti ügyész: dr. Vásárhelyi Domokos. Mérnök: Filó János. Segédmérnök: Techet Károly. Műszaki írnok: Ackermann Géza. Pénztáros: Hittrich József. Ellenőr: Ernyei Jakab. Főszámvevő: Follinus Árpád. Alszámvevő: Ipper Rezső. Adófőkönyvelő: Rózsa István, tb. számvevő. Számtisztek: Pap Endre, tb. számvevő, Sándor Ernő, Lengyel Jenő, Höltzl Gyula. T. főorvos: nincs betöltve. Rendőrorvos: dr. Gaál Zsigmond. Kórházi orvos: dr. Csukás István. Kórházi műtőfőorvos: dr. Lipscher Mór. Halottkém: dr. Mészáros Lajos. Levéltáros: Rovács Albin. Közgyám: Kacz Jenő. Iktató: Bodor Béla. Kiadó: Molnár József. Főkapitány: Sárkány Ferencz. Alkapitányok: I. Mihola János, II. Reviczky Béla. Rendőrbiztos: Szitár Mihály. Irnokok: Kiss Zsigmond, Penthe Gyula, Lechner József, Ströcker Károly. Magy. kir. állatorvos: Szabó Ignácz. Számvevő irnok: Weiszenbacher Nándor. Kórházi gondnok: Ehmann Gyula. Végrehajtók: Gaál Mihály, Zimkay Antal, Puzsér Dezső.

Magyar Katolikus Lexikon

Komárom, Kommorn, Comaromium, Révkomárom, Északkomárom, v. Komárom vm. (Komarno, Szl.): 1. vár. Az Árpád-korban ispánsági székhely. 1241: a tatárok nem tudták bevenni. Walter kamaraispán kapta meg, majd a Csákoké. 1317: Károly Róbert elfoglalta Csák Mátétól, a kir. várat többször elzálogosították. 1527: rövid ellenállás után a Ferdinánd-pártiaké lett. 1529: a törökök megszállták, de rövidesen elvonultak. A következő évtizedekben az orsz. egyik legerősebb végvára lett. 1594: Szinán pasa sikertelenül ostromolta. 1663 u. tovább bővítették. 1808 u. a napóleoni háborúk hatására Mo. legkorszerűbb, legnagyobb erődrendszerévé fejlesztették. 1849: Klapka György vezetésével hónapokig védték az osztr. túlerővel szemben. A kk., háromszög alaprajzú vár viszonylag épen áll, a külső erődrendszer nagyrészt elpusztult. - 2. A város a vár körüli 3 kis településből alakult, 1037: Camarin. 1265: IV. Béla kir-tól Buda kiváltságait nyerte, →Komárom vármegye székhelye (tört-e ott!). - 3. esperesség a v. esztergomi főegyhm-ben. Plébániái 1917: Csicsó, Ekecs, Ekel, Érseklél, Guta, Izsa, Keszegfalva, Nagymegyer; 2001: a korábbi ~i és ógyallai ker. összevonása után Bajcs, Bátorkeszi, Csicsó, Dunamocs, Ekel, Érseklél-Nagykeszi, Gúta, Imely, Izsa, Keszegfalva, Komáromfüss, Marcelháza, Naszvad, Örsújfalu, Perbete, Szentpéter, Újgyalla, Zsemlékes. - 4. plébánia: Komáromi R.K. Autonóm Egyházközség. 1268: már létezett. Tp-át Szt András tiszt-ére sztelték, a mait 1860: építették. A lutheri reformációt a ném. várőrség hozta ~ba. 1550: a lutheránus tiszteknek külön papjuk volt. 1562 k. →Huszár Gál hatására ~ népének legnagyobb része prot. lett, saját tp-ot, isk-t és lelkészlakot építettek, a kat. papokat kitiltották ~ból, de a Szt András-tp-ot nem foglalták el. A kis kat. közösség vasár- és ünnepnap a m. seregbírónak, Huszár Mátyásnak a Szt András-tp. közelében lévő házában olvasott fel szentbeszédeket. Olykor ferencesek látogatták meg őket. - 1624: Gaál Péter, a m. királyi őrség kapitánya megjavíttatta a romos tp-ot, s a jezsuitákra bízták, akiket gr. Althan Mihály Adolf várkormányzó anyagilag segített. 1672: elkobozták a prot-ok tp-ait, iskoláit, egyh. javadalmaikat, akik gyújtogatással válaszoltak. IX. 1: Száky János ekeli lelkészt fölbujtóként elevenen megégették, a gyújtogatók egy prot. szolgálót és egy kat. ifjút ítéltek máglyára. 1680: ~ban 316 tisztán kat-ok által lakott házat számláltak össze. A jezsuiták a 18. sz. közepén a leromlott épület helyébe nagy kéttornyú tp-ot emeltek Szt András tiszt-ére, melynek freskóit F. A. →Maulbertsch festette. Fölszentelése előtt, 1763. VI. 28: földrengés tette tönkre. 1768-71: építették újjá, a freskókat →Kracker J. Lukács állította helyre. A pléb-t 1773: egyhm-s papok vették át. Különleges kiváltságként 1780-tól az egyhközs. képviselőtestület 3 jelöltjéből nevezte ki a pp. az új plnost (utolsóként 1937: Lestár Istvánt). 1799: a város lett a kegyúr, és a tp. ~ második plébtp-a lett (az eredeti az Aranyszájú Szt Jánosnak szentelt tp. volt). 1848. IX. 17: leégett, Scitovszky János érs. 1860. X. 28: szentelte föl, s elrendelte e nap oktávával való megünnepelését. 1993: a pléb. levéltárban megtalálták e levelet, s a szokást egyh. énekkarok találkozójával összekapcsolva fölelevenítették. - Org-ját (3/40 m/r) 1861-64: Friedrich Ferdinand Buckow és Johann Rumpel építette, a Rieger-gyár 1898-99: átépítette (a Buckow-féle sípanyag és díszpozíció teljes egészében megmaradt). - Kisharangját 1925: Dosztál Jakab ~ban, a középsőt Bellon Antal Pozsonyban, nagyharangját 1924: Herold Richard Komotauban öntötte (Majer Imre megbízásából, plnossá választása emlékére). - Kegyura 1880: a város. Anyanyelve 1880: m., ném., 1940: m., ném., szl., horvát, rum. Anyakönyvei 1626-tól. A régieket 2001: Nyitraivánkán a levéltárban, az 1895 utániakat a pléb-hivatalban őrzik. - Plébánosai: 1562: Lukács és Tibor; 1605: Egri Dénes. - Jezsuiták: 1624: Fodor István, 1638: Gosztonyi István, 1660: Bukel Zsigmond, 1665: Szentpáli István, 1668: Strobb Mátyás, 1670: Merskraut János, 1676: Steder Károly, 1680: Mangen Károly, 1691: Schoetter Károly, 1692: Schuhäkl Maximilián, 1693: Markievich Jakab, 1695: Wenner János, 1700: Pahi János, 1706: Öntl Frigyes, 1707: Ravasz Ferenc, 1708: Jurkovich János, 1709: Papp Ferenc, 1711: Prast István, 1712: Piculi Mihály, 1715: Cserkó István, 1730: Kissóczy Mihály, 1739: Ribics Ferenc, 1763: Kövér András, 1766: Búzás János. - Egyhm-s pap adm-ok: 1773: Tiborcz János, 1774: Tarnóczy Antal, 1775: Matzer Péter. Választott plnosok: 1780: uő, 1793: Hury Pál, 1800: Strajter József, 1809: Viturka György, 1827: Szemes György, 1843: Thuránszky Hermann, 1846: Lipovniczky István, 1852: Csáktornyay Antal, 1853: Paunácz Mihály, 1866: Meszlényi Gyula, 1882: Molnár János, 1900: Kutschera József, 1915: Farda Adolf, 1917: Madurszky Miklós, 1921: Solmossy Dezső, 1922: Majer Imre, 1937: Lestár István; 1953: Gajdos Jozef, 1969: Matuska Pál, 1986: Horváth Károly, 1990: Magyar Károly. - Lestár István plnost (1899-1973) 1944: a nyilasok, 1949. II: a kommunisták letartóztatták. II. 22: elbocsátották, de a börtönkapuban elfogták és 2 é. munkatáborra ítélték. 1950: egészségi állapotára tekintettel szabadult, VIII: internálták; Lazik pp. szabadította ki. - Lakói 1910: 13.999 r.k., 189 g.k., 44 g.kel., 817 ev., 4892 ref., 2380 izr., 15 unit., 1 egyéb vall., össz. 22.337; 1940: 20.739 r.k., 131 g.k., 109 g.kel., 861 ev., 6198 ref., 2743 izr., 9 unit., 43 bapt., 25 egyéb vall., össz. 30.858; 1970: össz. 27.031 (59,3% m.); 1990: 16.678 r.k., 17 g.k., 21 g.kel., 1391 ev., 3153 ref., 7715 hitetlen, 8096 nem adta meg, melyik felekezethez tartozik, össz. 37.370, (m. 23.745, 63,58%); 2001: össz. 37366, m. 22452 (60,09%). - 5. Szt Rozália-kálváriatemplom. Az 1710. évi pestisjárvány emlékére 1717: építették. Kőfallal vették körül, a tp. mellett remetelak volt. A ~i vár erődrendszerének bővítésekor 1838: a tp-ot lebontották, a ~ szélén hamarosan fölépített új tp. kupolás épület, mely az 1848-as tűzvész után hosszú időre a kat-ok egyetlen tp-a volt, sőt a ref-ok is itt tartották istentiszteleteiket, míg a tűzvészben elpusztult tp-ok újjá nem épültek. 2001: az új lakótelepek lakói használják. - 6. Szerzetesei: a) domonkos kolostor. 1305: Komáromi Pál alapította a Bold. Szűz tiszteletére. Ellátására a Vágon és a Dunán lehajózott halak egész vámját adta. A bakonybéli apátság tiltakozott az adomány ellen, mert a ~i vámok kétharmada őt illette. A 16. sz. elején még fennállt. - b) jezsuita rendház és kollégium. A jezsuiták 1624: jöttek ~ba, lelkipásztorkodtak és isk-t nyitottak. Az 1635-től tett alapítványokból 1649: koll-ot és gimn-ot alapítottak, mely 1698: már 6 osztályos, 1749: a Szt András-tp-mal szembeni új épületbe költözött. 1710: pestisjárvány, 1763: földrengés miatt szakadt meg a tanítás. 1771: új koll-ot építettek. 1773: a rend feloszlatásakor elhagyták a várost, de 3 évig még exjezsuiták tanítottak. - c) bencés rendház és gimnázium. A jezsuita koll-ot Mária Terézia 1776: a pannonhalmi bencéseknek adta. II. József 1786: őket is feloszlatta, de I. Ferenc kir. 1811: visszahelyezte őket birtokukba (→Szent Imre Gimnázium, 1649-1945). 1987: →Bíró Lucián OSB kezdeményezésére a révkomáromi magyar ellenzék „zeneesteket” szervezett, aláírásokat gyűjtött a bencés rend Komáromba való visszatelepítésére, amit a csehszl. hatóság betiltott. - d) ferences rezidencia. I. Lipót kir. (ur. 1657-1705) a ref. tp-ot 1672: átadta a mariánus ferenceseknek, akik 1677: saját tp-ot építettek és Angyalok Kirnéja tiszt-ére sztelték, 1750: új rházat építettek. 1763: a földrengés megrongálta, 1769: újjáépítették. Az egész tp. alatt kripta van. 1809: a fr. hadak közeledtére a szerz-ek elhagyták ~ot, a szentantali ktorba költöztek. Az épületeket a kincstár kisajátította, a tp. 100 évig raktár volt, a ktor katonakórház, majd tiszti lakásokká alakították. 1909-től a II. vh. végéig a tp. Jézus Szíve-helyőrségi tp. 1953: ismét raktár. 1990 u. elkezdték a külső felújítást, belül 2001: is kopottan és üresen áll. - e) trinitárius kolostor és tp. A rend Mattyasovszky László nyitrai pp. (†1705. V. 10.) 20 ezer Ft-os adományából kúriát és birtokot vásárolt ~ban, melyet 1715. I. 7: foglaltak el a szerz-ek. 1720. III. 3: a szőlőskert területén kezdtek új rházat építeni. Az 1763-i földrengés után a korábbi hálótermet használták tp-nak (főoltárán Valois Szt Félix, felette a Szentháromság és Mathai Szt János képe; a tabernákulum felett az Óbuda-Kiscelli Szűz szobrának másolata; a mellékoltárokon Szt Anna, ill. Néri Szt Fülöp; a Szentkereszt-kpnában a sasvári Fájdalmas Szűz képe). A kvtár a 18. sz. 2. felében kb. 1400 műből állt. A rtagok kezdetben sp-ok és németek, részt vettek a ném. iparosok és a katonaság lelki gondozásában. A 18. sz: ünnepélyes körmenetekkel vonultak az 1715: emelt fogadalmi Szentháromság-szoborhoz. Nepomuki Szt János tiszt-ét is előmozdították. 1736-53: ~ban volt a novíciátus, a ktor ezidőtájt volt a legnépesebb. 1750 k. a ktor hanyatlásnak indult. II. József eltörlő rendeletét 1783. XII. 23: hirdették ki. Az épületet katonai kórházzá alakították, 2000: nyoma sincs. - f) Szt Anna-kápolna. Miletics Borbála 1709: végrendelkezett, hogy házából alakítsanak ki szegényházat és ispotályt. Az üzlethelyiségekből kpnát, a többiből lakóhelyiségeket alakítottak. A kpna alapítását XIV. Benedek p. 1755: hagyta jóvá. A szegényházban 8 szegény teljes ellátását biztosították, annak fejében, hogy a kpnában naponta megszabott időben imádkoztak. A kpnát tűzvész, földrengés pusztította, 2001: is hetente 2x az ifjúsági szentmisék helye. - 7. Iskolái: a) A szatmári irgalmasnővérek leányisk-ját 1887: Simor János érs. alapította, 1945-ig működött. - b) Az egyhközs. fiúiskolát 1896: Majláth Gusztáv alapította. 2001: épületében kisegítő isk. van. - c) A Marianumot 1929: a felvidéki m. papság a m. kat. középiskolások számára koll-nak építtette. Kisszeminárium is működött benne. 1994: újraindult mint Marianum Ének-Zenei Magyar Tannyelvű Egyh. Alapiskola. 10 o-ban 12 állandó és 5 óraadó tanár 171 növ-et okt. 2000: indult gimn. része. - 8. Kat. sajtója: 1880-1944: Komáromi Lapok, 1880-84: Jézus, 1880-84: Jézus Tudósításai, 1880-85: Jó Pásztor, 1882-85: Mária Országa, 1897-1919: Komáromi Hírlap, 1919-?: Juventus, 1920-21: Őrálló, 1929-44: Szűz Mária Új Virágos Kertje, 1932-33: Kath. Nő, 1933-34: A Komáromi R.K. Autonóm Egyhközs. Értes., 1934-44: Kat. Értes., 1935-44: Komáromi Kat. Tudósító. - 9. ~i vérfürdő, 1919. máj. 1.: A bécsi komm. tót vezetők rábeszélésére a győri direktórium proletár internacionalista együttműködésként hozzájárult egy, a ~ot (s benne Közép-Eu. akkor legerősebb erődét) megszálló cseh légionáriusok elleni akcióhoz. Mayer Lajos (1889-1919) vagongyári komm. mérnök kiképzetlen 17-22 é. fiúkkal V. 1: a hajnali derengés előtt indult el Győrből különvonaton. - IV. 30: ~ olasz városparancsnoka elfogatta a szervezett munkásokat, a csapatokat megbízhatókra cserélte, a tüzérséget a betörési vonalra és az Erzsébet-szigetre irányította, a Duna-partot telerakta géppuskákkal. - A győriek már a híd közepétől a túloldali hídfőig értek, amikor a cseh tüzérség zárótüzet adott a híd közepére, elzárva a visszavonulás útját, a géppuskákkal is lőtték a hidat. A visszaszaladókat a vörösök föltartóztatták és az É-i hídfő felé kényszerítették. Hajnalban a m. tüzérség is beavatkozott, eltalálták a cseh lőszerraktárat, melynek lángjai fényében kialakult tüzérségi párbajban a hídon lévő életben maradottak visszakúszhattak a szőnyi oldalra. Délelőtt szuronyos csehek mentek az Erzsébet-szigetre, az ott rejtőzködők közül akit megláttak, lelőtték. - Győrött V. 3: leváltották a direktóriumot; mert Gergely Aladár fölszólalása szerint: „A komáromi tragédiát tót agent provokatőrök csinálták, akik elbolondították az intézőbizottságot, hogy Komáromban minden el van intézve, csak be kell sétálni.” - V. 3: a ~i halottkémi jegyzőkv. 99 hulla leírását tartalmazza, akiket a ~i r.k. temetőben eltemettek; a csehek még 18, köztük egy 15 é. és három 19 é. foglyot kivégeztek. Bá.B.-**-H.F.L.-88 Schem. SM 1834:51; 1912:15. - Rupp I:156. - Némethy 1894:136. - Gerecze II:448. - Schem. Strig. 1917:77. - Fallenbüchl 1940:118. - Garas 1955:178. - Aggházy II:147. - Vártúrák III:187. - Györffy III:428, 431. - Mészáros 1988:209. - Hetényi Varga I:162. - Gerencsér 1993:168. (~ vérengzés: névsorral) - Herdics 1996:75. - Tóth-Filep IV:134. - Gyurgyik 2002.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

(Írta: Szombathy Viktor) Csallóköznek, az Aranykertnek keleti sarkán fekszik, ott ahol a selymes vizű Vág beleömlik a szőkének dalolt Dunába. Ha a Szent András templom tornyából szétnézel, északon, messze, a nyitrai Zobor integet feléd, délről, még messzebbről, a Bakony s a dunántúli dombok hullámos sora kéklik, kelet felől a dunaalmási és az esztergomi hegyek, a Vértes nyúlványai koszorúzzák a vidéket. A Kisalföld szívének őre, a sajátosan mezőgazdasági vidék egyik kulcsa. A kőkorszak embere itt keresett menedéket, a Duna, Vág, Nyitra, Zsitva nádasaiban bújt meg, halászott s vadászott; erre kalandoztak a kvádok s a longobárdok, a pannon zsoldosok s a római katonák, besenyők s avarok. Marcus Aurélius légiói itt vonultak észak felé. Brigetiot, a hatalmas római katonavárost még kelták alapították. Brigetio a provinciát védte a szlávok s a germánok ellen. A brigetioi emlékeket néhány évtizede ássák már, a föld még ma is gazdagon ajándékoz meg római pénzekkel, korsókkal s üvegekkel: észak s dél kalmárai találkoztak a limes partjainál, perzsák és egyiptomiak küldték ide hírvivőiket. A Danubius Fluviust thrák és egyiptomi zsoldosok őrizték. Comarum . . . Comorra . . .: olvasod régi metszeteken, krónikákban. A várat egykor István király alapította, amikor ispánságokra osztotta fel az országot s a Duna jobb s bal partját Komárom vidékén egy ispánra bízta. Komárom megye a legszabályosabban megalakított vármegye: két járása Dunántúl, két járása Dunáninnen, középütt a város; hatósugara tovább terjedt, mint Győr és Esztergom: Bécset védte s Budát. Nyugatot s Keletet. A vár s a város olyan régi, mint maga az ország, ezer esztendős. Még ma is várföldnek nevezik az erődítmények falán túl elterülő szántóföldeket, várföldnek, mint a jobbágyok idején. A Vár az első Árpádok idejében a Ketel nemzetségé volt, majd a királyi családra szállott. A tatárjárás idejében erős védővár s menedékhely. Ebben az időben a mai Komárom helyén még három kis falu állott, ezek egyesültek később Komárommá. Komárom múltja csupa küzdelem. A vár története egyúttal a várfalak mellé húzódott polgári lakosság városának története is. Harc, háború, áradás, földrengés, betegség: ez Komárom története. A vár és a város mégis, mindig újra felépült. Voltak virágzó évei. Mátyás idejében Aranykertnek hívták a Csallóközt s a nagy király a komáromi Duna partjaihoz húzatta aranyos gályáit, erre mulatozott, vadászott szívesen. A vár nagytermét is ő építtette fel fényesen. A mohácsi vész után hol a török, hol a német tartotta a várat. 1529-ben a török az üres várat ostromolta, a császári kapitány ugyanis éjnek idején a Csallóközbe vonult seregével. A török tönkretette a Mátyás-alkotta pompás várpalotát is. A várat I. Ferdinánd javíttatta ki később. A belső vár még ma is Ferdinánd emlékét őrzi, nagy emléktábla alakjában. A török háborúkban pompás szolgálatokat végeztek a kitűnően képzett komáromi naszádosok. Naszádos kapitányokat idegen városokba még követül is menesztettek. A kuruc háborúkban Komárom a labancok fészke volt. A várparancsnok s a polgári lakosság ezekben az időkben állandóan rossz viszonyban állott egymással: a hatalmaskodó, idegen származású várkapitányok sok bosszúságot, szenvedést okoztak a komáromi városbírónak. 1710-ben pestis, 1763-ban hatalmas földrengés rázta meg a várost. Hét templom, háromszáz ház omlott össze, nyolcszáz megsérült. Mária Terézia a veszélyeztetett várost a Duna jobb partjára akarta áttelepíteni, de a komáromiak nem voltak hajlandók átköltözni a túlsó oldalra, mert a Vág s a Duna összefolyásánál a fakereskedelem már igen virágzott: a jó üzletet nem illett otthagyni, így aztán az újonnan épült házak csak földszintesek lehettek. 1783-ban hasonló nagyarányú földrengés pusztította a várost. Ennek emlékére húzzák meg délután három órakor, mindennap, a Szent András templom nagyharangját s Péter Pál utáni vasárnapon nagy engesztelő körmenetet rendeznek. 1822-ben földrengés, 1831-ben kolera, 1848 szeptemberében óriási tűz támadt. Négyszáz ház égett le, a templom, a megyeház, a dunai híd, az iskola, a plébánia. A szabadságharc alatt 1849 márciusában kezdték ágyúzni a várost s a várat, de Komárom egészen a világosi fegyverletételig büszkén tartotta magát, az osztrák nem vehette be. Guyon s Klapka hősiességének sugara még ma, annyi sok veszedelem után is, ragyog a vár fölött. Mária Terézia adta meg a városnak a szabad királyi város jogait, kemény hetvenezer forintokért: ezekben az időkben Komárom, népességre nézve az ország ötödik városa volt: 8321 lakossal. A Rákóczi-háborúk után Komáromot népesség dolgában csak Brassó, Buda, Kolozsvár és Nagyszeben előzte meg ... István király, Mátyás, törökök, osztrákok, csehek, Duna s földrengés: ha pár szóban akarnánk összefoglalni Komárom történetét, akkor talán elég volna ennyi. De bármilyen nemzet hadai ülték is a várat, a város magyar maradt, büszkesége a harcos országnak s ideszármazott besenyőt, osztrákot éppúgy a maga képére formált, mint ahogy a maga képére alakította a török háborúk elől felhúzódott gazdag rácokat is. A régi rácoknak, Jókai aranyembereinek emlékét ma egy bezárt görög szertartású templom őrzi s egy temető. Volt idő, amikor csak sóhajjal említették Komárom nevét, mint negyvenkilencben, Klapka idejében s most, a legutóbbi húsz év alatt. E sóhajtásba azonban utóbb egy kis boldogság is vegyült: Komárom volt Csehszlovákia legmagyarabb, leggerincesebb városa. Hosszú éveken keresztül várakozással és reménykedéssel tekintett a Felvidék lakossága Komárom felé: a szíveket Komárom emelte legmagasabbra mindig, innen indult ki a legtöbb kisebbségmentő, nemzetápoló kezdeményezés, politika, irodalom, művelődés, gazdasági élet: ide futottak szálai. A komáromi, kőszűz a bástyafalon fügét mutat a népnek, aközhit szerint. De a valóság az, hogy a kőszűz letört kezében koszorú volt, koszorú, amelyet e nemzeti küzdelem hőseinek nyújtott. Kevés ember volt Komáromban, — magát igaz magyarnak valló ember tudniillik, — akinek e koszorúból ne illett volna adni legalább egy levelet, az utóbbi húsz esztendőért. így élt Komárom tífusz, földrengés, csatazaj, dunai naszádosok éneke, szekeresgazdák ostorpattogtatása, török, osztrák és cseh között s lerázva magáról mind e kellemetlenségeket. Mint kemény tél után az első napsütésre a tavaszi ibolya, úgy virágzott ki mindig szerényen s nem hivalkodóan a város magyar élete. Csodálatos erő lehetett az, amelynek segítségével a különféle jöttment nációkat magába tudta olvasztani a város. Eltűntek a törökök, — csak néhány feketebajszos arc őrzi emléküket — eltűntek a rácok, — csak a futballpálya elnevezése, a Ráckert, emlékeztet rájuk, — elillantak az osztrákok, csak egy-két sétáló nyugdíjas katona maradt a Nádor utcán, — eltűntek a csehek. Elsodorta őket a vihar, de nem sodorta el a kékbeli, ezüstgombos szekeresgazdákat, az ősi komáromiakat, akikről Herman Ottó így beszél: „A magyar arcra s tekintetre nézve a próbakövet ott találjuk meg legbiztosabban, ahol a viszonyok úgy alakulnak, mint például Révkomáromban, ahol a változó, áramló, könnyen engedő városi elemekkel szemben tömör elem áll fenn, mely hajlam s hivatás szerint egynemű, nem vegyül s csak kevés töredéke veszi fel a divat mázát. Ezt az ú. n. szekeresgazdák alkotják. Megfelelő renden bármely más nemzetnél ehhez fogható tekintetet hiába keresünk s önkéntelenül is feltolul a gondolat azokra a döntő tulajdonságokra, amelyeket Vámbéry, mint a magyarság államalkotó s államfenntartó nemes és kiváló tulajdonságait, felállított és kimutatott”. Komárom országos jelentőségű története a szabadságharccal egyidőre befejeződött. A vár lassankint anakronizmussá lett, s amely falak Bécset készültek védeni a török ellen, vagy Budát a francia ellen: kaszárnya falai lettek, a közös hadsereg kaszárnyái. A pozsonyi kapu omladozni kezdett, itt-ott omladoztak a várfalak is, a legutóbbi tizenöt évben pedig a düledezőbb s használhatatlanabb erődcsoportok kazamatáiba beköltözött a csallóközi szegény ember s „fecskefészkeket” épített a falak mellé. A városnak addig volt hatalmas jelentősége, amíg a viziút elsőrendű fontosságú volt. A Vág tutajosai Komárom és Guta között állapodtak meg, húsz kilométernyi hosszúságban ringtak itt a tutajok a békeidőkben. A vasútforgalom gócpontja azonban a közeli Győrre esvén, Komárom fejlődése visszazsugorodott, régi fényét újralobbantani nem tudta. Amikor minden város fejlődni, ragyogni, építkezni kezdett: a millenáris esztendőkben, Komárom irama megállott, a város kiesett a forgalomból s a katonai kincstár minden erejével ráfeküdt a városra. Szabályszerűen nagy garnizon lett, a polgárok s a katonák elkülönödtek egymástól, akár csak a Rákóczit követő esztendőkben. Komáromot azokban az időkben Klapka és Jókai jelentette. Komárom története Jókai nélkül csonka lenne, pedig a Mesemondó csak gyermekéveit s fiatal esztendőit töltötte huzamosan Komáromban. Jókai meséiben s regényeiben szeretett visszaszállni a Duna partjára, valójában egyre ritkábban kereste fel a várost. Melegtekintetű, kékszemű, magas férfi. Senki sem tudott e városról, dunai füzeseiről, öröméről, bújáról, titkairól, lelkéről szebben mesélni, mint ez a nagy álmodozó. A mai Erzsébet-szigeten írta első regényét, a Hétköznapok-at, itt látogatta meg őt a pápai osztálytárs, Petőfi Sándor, — és itt bukott meg sokkal később, egy képviselőválasztáson. Komárom imádta Jókait, a regényírót, de nem kedvelte Jókait a politikust. A mesék ligetébe, lepkeszárnyakon, andalító muzsikaszóra vele röpült, de a mindennapi élet harcaiban kitaposott földön maradt s helyi polgárra bízta parlamenti sorsát. A költő megharagudott s mély sebbel a szívében fordult el a városától. Mégis: ritka írót határozott meg így szülővárosa, mint éppen Jókait. Nyolcvanéves korában is, a költőnek gyermeki öntudatlanságával, még mindig Komáromot írta, a gyermekkori álomvárost, a nagyot, a hatalmast, a széles utcájút, a várost, amelynek házaiban fölényes elméjű nagyurak s okos szép úrikisasszonyok laknak. Pedig ez a város akkor is szűk utcáiról, kispolgárairól s szelíd szekeresgazdáiról volt nevezetes: még ma sincsen egyetlen egyenes utcája s egyetlen széles belvárosi tere sem a városnak. És Klapka városa is Komárom, a nemzeti ellenállás büszke és sikeres harcosáé. Klapkának köszönhetjük, hogy a nemzet egy illúzióval, a komáromi győzhetetlenség illúziójával s egy hittel, a kitartásnak s megmaradásának hitével gazdagodott. Ez a hit éltette a várost a kisebbségi sorsban is. Klapka szobraúgy állott, a városháza előtt, az utóbbi húsz esztendőben, mint örök figyelmeztető jel. Időközben megteremtődött a Jókai szobra is. Pósa Lajos nemesradnóti mellszobrán kívül az egyetlen „kisebbségi szoboralkotás”. Baross Gábor minisztersége idejében megépültek a hidak s később a vasutak is. Bécs, Budapest, Győr és Veszprém, Pozsony s Érsekújvár felé egyhamar el lehetett érni vonaton. Jó utak épültek s fontos hajóállomás lett Komárom. Utaknak s forgalomnak középpontjában volt, a Vágat s a Dunát öt híd ívelte át határában, a Dunántúl közelfekvő járásainak népe Komáromba özönlött. Éppen, amikor a város letargiájából felébredt, amikor összekötötték messzi városokkal s Budapest egyik jóforgalmú külvárosának indult, lépett közbe a háború s elsöpörte a reménységeket. Még idejében, 1913-ban felépítették a Jókai Egyesület díszes kultúrházát, múzeumot, könyvtárt, képtárat szereztek beléje, hogy azután e Kultúrpalota legyen húsz kisebbségi éven keresztül a szlovenszkói magyarság egyetlen, saját birtokban lévő kultúrháza s idegen hatástól érintetlen múzeuma. 1919-ben egy kétségbeesett kísérlettel dunántúli, főképpen győri munkások, fel akarták szabadítani a várost. Nem lehetett: a kísérlet vérbe fúlt, csehszlovák légionisták fogták közre a magyar munkásokat s mészárolták le. A csehszlovák köztársaságnak szüksége volt a termékeny Csallóközre s Komárom kikötőjére. Komárom kettészakadt, lett „Magyar-Komárom” és „Cseh-Komárom”. A jelentőségében csekélyebb, lakosainak számában kisebb magyarországi városfél lassankint önálló virágzásnak indult, különösen a Klebelsberg-esztendőkben; az ősi, Rév-Komárom is a kezdeti elalélás hónapjai után újra magára talált s felragadta azt a zászlót, amelyet még a Klapka idejében dugott el a várfalai között a magyar. A komáromi Nagy-Dunahíd jelkép lett, — fájdalmas jelkép: a kettészakítottságnak s mégis örök együvétartozásnak jelképe. A hidat csak útlevéllel lehetett átlépni, olykor még azzal sem. A híd forgalma hirtelen megapadt, két feljáratánál vámházakat építettek. Nyugalmasabb időkben a magyarországi városfélre mentek bort inni, vacsorázni s magyar híreket hallani a csehszlovák félen lakók, rokonságok, ismeretségek tartották ébren a régi érzést. Magyar a magyarhoz fináncon s kellemetlen őrökön át jutott, s aki tavaly oldalvást rápillantott a szigetre, — ahol egykor Jókai sétált s Beöthy Zsolt fogadta nyári vendégeit, — az láthatta, hogy csehszlovák erődítmény szegezi ágyúját a magyarországi állomásra. Mintha éppen ezért, a szétszakítottságért, a kifosztottság miatt szállt volna dac a komáromi magyarba. Komárom a szlovenszkói létben élre állott s rögtön példát mutatott. Átérezte, mélyen s bensőségesen tudta, hogy most reá vár a feladat, a kisebbségi hivatás, hiszen legközelebb feküdt az Anyaországhoz, magyar vár és magyar város volt, megszentelt hagyományokkal, a legnagyobb kisebbségi magyar terület közepén, Duna partján, mezőgazdasági szempontból kitűnően álló vidék uralkodójaként. Ipara nem volt ugyan az egy hajógyáron kívül, de a prágai államvezetés úgyis lebontotta a felvidéki ipar nagy részét. Ellenben kapott Komárom egy danaidák ajándékát, a kikötőt. A pozsonyi kikötőt az átmenő olajforgalom számára építették ki, a komáromi a balkáni gabonának s a lengyelországi szénnek lett volna átrakodóállomása. Mire azonban az igazi hajóforgalom megindult volna, a gazdasági válság jelentkezett s a komáromi kikötőbe vetett reménység szétomlott. A komáromi kikötő ma éppolyan anakronizmus, mint a vár. Hír szerint a költségesen megépített kikötő egyik felét virágos ligetté fogják átalakítani. Komárom a magyar élet irányításából azonnal részt kért. A kisebbségi magyarság politikai s közművelődési életében vezetőszerepet vitt, bizonyos fokig gazdasági életében is, ámbár e tekintetben a galántai méretekig nem emelkedhetett. Komáromot a csehszlovákosító politika nem tudta annyira támadni, mint Losoncot, Kassát, vagy Rimaszombatot. Komáromnak erős kisgazda, viszonylagosan erősnek maradt kisiparos osztálya, jómódú kereskedőtársadalma mellett a kisebbségi adottságokhoz mérten is jelentékeny magyar tisztviselő- és nyugdíjasosztálya maradt, sok tanárja, tanítója, öntudatos lelkészi kara, néhány magyarjellegű intézménye, sok szabadfoglalkozású magyarja. A levegő, amelyben Jókai nőtt föl, amely a Beöthyeké, a Péczelyeké, a Ghiczyeké volt, egészséges levegő maradt a magyarság számára ezután is. Már 1920-ban, a felocsúdás pillanatai után, a Magyar Kisgazda Párt zászlóját Komáromban bontogatták, Komárom és Gömör volt e nagyjelentőségű párt kiindulópontja. A Kisgazda Pártból később Magyar Nemzeti Párt lett s a Magyar Nemzeti Pártnak egyik legnagyobb erőssége, erőtartalékja Komárom és vidéke. Vezért és közkatonát egykép adott ez a gerincesen magyar kisalföldi vidék. A magyarság megszervezésének gondolata Komáromból indult ki s azt a népelemet, amely a szervezkedést hírből is alig ismerte, a komáromi megbeszélések után szervezni lehetett. A magyar ráébredt önmaga hivatástudatára, körülhatárolt szerepet vállalt az új államban. A szlovenszkói magyarok sokszor tekintettek ezután Komárom felé, mintha most is Klapka várára tekintettek volna. Komárom nevének varázsa lett ismét. Komárom, — mondták s erős, dunamenti magyarok, kékbeli szekeresgazdák, menetelő sorok, politikusok, írók s előadók jutottak a kisebbségi magyarság eszébe. Pedig s ez érdekes, a város hivatalos vezetését a prágai hatalmasok csak rövid ideig tűrték magyar pártiak kezében. Dr. Gaal Gyula és dr. Szijj Ferenc, — a Jókai Egyesület későbbi elnöke — volt a szabad királyi város és a csehszlovákiai kikötővárossá lett helység utolsó magyar polgármestere. Minden tehetségük s magyar kitartásuk sem tudta megakadályozni azt, hogy a várost nagyközséggé ne süllyessze Prága. A furfangos csehszlovák államigazgatás, a városba beözönlött s újszerű tanokkal mételyezett munkásság, a későbbi munkanélkülivé vált s nemzetközi jelszavakat hangoztató csallóközi, bevándorolt szegény ember, politikailag nem látott tisztán s kommunistákra, szociáldemokratákra szavazott. Így, technikai eszközökkel jutott túlsúlyba ez az elem, de csak látszólagosan s csak a politikai szavazógépek s boszorkányműveletek segítségével. A város, a régi magyar város, a zöm, megmaradt magyarnak s a városháza tanácstermében ellenzéki oldalról védte meg a maga magyar s kisebbségi érdekeit. A csehszlovák államhoz hű városházi uralom akkor szűnt meg, amikor 1938-ban a magyar pártok az egész országban elsöprő diadalt arattak s ekkor választották meg, — kétesztendős kormánybiztosi interregnum után, — a város egyik igen népszerű magyar mozgalmi emberét, Fülöp Zsigmondot, városbíróvá. A kisebbségi politikai élet jelentős állomása volt Komárom: dr. Alapy Gyula, Richter János, Füssy Kálmán, Koczor Gyula, Kristóff Sándor, dr. Kállay Endre, — hogy csak néhány nevet említsünk, a már említettek mellett, — valóban vezető férfiak voltak és alkotók. A húszas évek elején Komáromban akarták megalakítani a Magyar Népszövetséget, ezt azonban a csehszlovák kormányzat nem engedte meg. 1928-ban alakult meg a kisebbségi magyarság legjelentősebb közművelődési szervezete Komáromban, a SzMKE, a Szlovenszkói Magyar Kultúr Egyesület. A szlovenszkói magyarság nagy érdeklődése kísérte ennek a jelentős szervezkedésnek indulását. Dr. Jankovics Marcell, dr. Alapy Gyula, dr. Szijj Ferenc, dr. Kamrás József, dr. Sziklay Ferenc indította meg, a többi kisebbségi kulturális vezetőkkel s tíz év múlva, a visszacsatolás pillanatában kétszáz helyiszervezetével, nagyjelentőségű országos megmozdulásaival a legkomolyabb, nemzeti jellegű s átfogó kulturális együttest jelentette. Komárom kulturális élete szervesen belekapcsolódott az egész Szlovenszkóéba. Pozsony és Kassa mellett Komárom volt a legjelentősebb város, közművelődési tekintetben. A pozsonyi Toldy Kör s a kassai Kazinczy Társaság mellett a komáromi Jókai Egyesület volt az, amely, mint irodalmi és kulturális egyesület, országos jelentőségűvé kellett, hogy emelkedjék, a körülmények kényszerítő ereje folytán. E háromhoz csatlakozott később a lévai Kaszinó munkássága is. A Jókai Egyesület kultúrházában sorozatos előadásokat tartott, kiállításokat, — a JESzO, a Szépművészeti Osztály rendezésében, — (Hannos Károly festőművész és Berecz Gyula szobrászművész munkái országos visszhangot keltettek), — múzeumi gyűjteményének különösen római terme keltett nagy érdeklődést. A Jókai Egyesület egyik legnagyobb megmozdulása 1925-ben volt, a Jókai-centenáriumkor, 1937-ben pedig felavatta a nagy Mesemondó szobrát. A városnak más, jelentősebb kultúrintézményei is voltak. A Dalegyesület, — kétízben is rendezett országos dalversenyt, — a Kaszinó, a Katholikus Kör, az Iparoskör, és különösen a Katholikus Legényegyesület, amely éppannyira vallásos, mint izzó nemzeti irányú tömörülés. Mind e kultúrintézmények ma is állanak. Társadalmi tekintetben csaknem elérte az óhajtott egységet. Komárom nem a klikkek s a társadalmi elzárkózottságok városa: olyan emberek lakták, akik a később „felvidéki szellemnek” elnevezett magatartást mindvégig magukénak vallották s vállalták következményeit is. Egyházaiban, társadalmában, gondolkodásmódjában mindvégig megmaradt magyarnak, magyarul gondolkozónak s mind a politikai, mind a kulturális élet bizton számíthatott rá. Pedig fokozatosan s tervszerűen szegényítették. Komáromban a csehszlovák államigazgatás a kikötőn s egy kórházi épületen kívül más középítkezést alig végzett, a magánosok is alig építkeztek. A város tíz százaléka volt munka nélkül s mire a visszacsatolás megtörtént, több, mint tízmillió csehkorona adóssága volt a városnak. Hajógyárában csak az utóbbi években épült néhány hajó, a vidék legnagyobb munka adója a kitűnően működő Alsócsallóközi Ármentesítő Társulat volt: e társulat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csallóközi vadvizek megszűnjenek s hogy a mezőgazdasági termelés egyre nagyobb arányú legyen. A Csallóköz s a Mátyusföld, egyáltalán a Kisalföld mezőgazdasága rendkívül magas fokra emelkedett. Komárom elsőrangú mezőgazdasági termelés, helyesen épített szövetkezeti hálózat középpontjában élt, bár erősen csökkent dunai forgalommal, s mint közület, mégis elszegényedett. A város nevének azonban különös varázsa volt a felvidéki magyarság előtt: az utóbbi tíz esztendőben Komárom afféle magyar Grácz-cá alakult. Öreg magyar nyugdíjasok telepedtek meg a Duna partján, „magyar levegőt szívni”. A város külső képét azonban nem befolyásolták, a nyugdíjasok csendben s feltűnés nélkül éldegéltek, egyre többen. A város társadalma eggyé forrott e húsz esztendő alatt. A kisváros megszokott „klikkjei” elszíntelenedtek, a társadalmi válaszfalak leomlottak, a húsz esztendő végén Komárom ott tartott, hogy a „magyar” név mellől minden fölösleges jelző lehullott, minden megkülönböztető epiteton elveszett. A város és a megye, e két örök kisvárosi ellentét, itt soha nem állott oly élesen szemben egymással, mint a Felvidék keleti területén. Volt idő, amikor a megye nemesei a városban salvus conductust élveztek és Salva Guardiákat építettek ugyan, de ez nem jelentett többet bizonyos előjognál, — a város polgársága zavartalanul s öntudatosan élt. A csehszlovák időkben mereven elzárkózott az új foglalók elől s Komárom az a város, amely a szláv elemmel a legkevésbé keveredett, még külső társadalmi érintkezés formájában sem, noha igen sok kísérlet történt a foglalók s új urak részéről, hogy Komárom magyarságát magukhoz édesgessék. A város szellemi életének képe nem lenne teljes, ha iskoláiról nem emlékeznénk meg. Elsősorban a bencés főgimnázium pompás munkájáról kell szólanunk: az ifjúságot mindig erősen magyar s keresztény szellemben nevelte s e tekintetben a szlovenszkói nyolc magyar főgimnázium élén messze elől járt. Csaknem hétszáz tanulója közül igen sok volt Zemplénből, Sárosból, Turócból, Liptóból való. A pannonhalmi bencés rend, kitűnő tanáraival, hű maradt önmagához s évszázados hagyományaihoz. A városnak igen jó pogári fiú- s leányiskolája van, három nagyszerű elemi iskolája. Református tanítóképzőintézete ma is virágzik, a katholikus tanítóképzőintézete azonban nemrégiben megszűnt, nem volt már reá szükség. A csehszlovákoknak sokáig nem volt tanintézetük. Elemi iskolával kezdték, a csehszlovák állami gimnázium azonban csak hét évet élt meg. Sajnos, a városnak jóhírű siketnémaintézetét a visszacsatolás után Lévára kellett vinni, Komáromban nem volt hely.*A visszacsatolás után derült ki, hogy milyen kevés építkezés történt a városban: az ismét egyesített s megyei székvárosi rangját visszaszerzett község a hivatalokat s a hivatalnokokat igen nehezen helyezi el. Sajtótermékek tekintetében is vezetőhelyre küzdötte fel magát Komárom a kisebbségi években. Politikai, társadalmi, közművelődési, iskolai folyóiratok, iskolai könyvek, színdarabok, nótásfüzetek, tudományos munkák sűrűn hagyták el a komáromi sajtót. A Komáromi Lapok, a Tábortűz, a Szivárvány, a Szűz Mária Virágos Kertje, Katholikus Értesítő, Kis Tükör, Magyar Vasárnap, Nemzeti Kultúra, Magyar Tanító, Barázda, — hogy csak az utóbb megjelentek néhányát említsük, — jelentőségükkel túlemelkedtek a komáromi kereteken. A már említett kultúrmunkásokon és vezető férfiakon kívül, dr. Borka Géza, dr. Baranyay József, Gidró Bonifác, Biró Lucián, Galambos Zoltán, a zeneszerző Mihola Gyula dr., Király József, a hegedűművész Farkas Márta, a tehetséges karnagy Schmidt Viktor, többi karnagytársaival, a festő Halassy Jenő, Nagy Márton, a lelkes mozgalmi ember Baltazár János, dr. ifj. Mohácsy János és még rendkívül sokan mások, voltak nevezetesek. A névsor hiányos s ehelyütt nem is neveket akarunk felsorolni, csupán jelezni azt, hogy a szlovenszkói közéletnek mennyi ismert munkása élt éppen Komáromban. S míg a szellemi élet így virágzott, Jókai s Beöthy hagyományainak megszentelt földjén, addig az ipar s a kereskedelem lassan sorvadni kezdett. Komárom határváros volt, a határvárosnak minden sanyarú ismertetőjelével. Rosszabbul ment sora s a hatóságok jobban ügyeltek rá. Az utolsó évben legnagyobb nyomdáját, az Unio-nyomdaüzemet, erőszakkal előrángatott ürügyekkel, bezárták. Csak a visszacsatoláskor szedték le a nyomdagépek pecsétjét. Munkanélküliek naphosszat állottak a város utcasarkain várva a jószerencsét s a munkanélküli segélyt. Az Erzsébetszigeten erődöket építettek s a hidat aláaknázták. A város határában sétálgatni veszedelmes dolog volt. Aztán lezárták a határhidat is. A visszacsatolás nem érte készületlenül. Ha volt város, amely soha nem hitt a csehszlovák uralom véglegességében s amely állandóan abban bízott, hogy visszacsatolódik az Anyaországhoz, akkor az Komárom. Novemberben, a magyar csapatok a Csallóközben s Komáromnál lépték át először a határt s alighogy eltávolították a hídról a drótakadályokat, néhány óra múlva megjelent a város főterén, Klapka szobrával szemközt, a magyar kormányzó fehér lován, úgy, amint azt a komáromiak számtalanszor megálmodták már. Álom, amely teljesült is. FülöpZsigmond polgármester fogadta a város nevében a kormányzót s mikor e két nagyszerű magyar ember kezet fogott egymással, a kézfogásban benne izzott két, egymástól elszakított országrész nem szűnő vágyakozása egymás iránt. Komárom körül egyszerre kitágult a magyar horizont. A jelentéktelenségre ítélt határvárosból központi fekvésű megyei székváros lett, régi jelentőségét rögtön visszanyerte. A határhídon megindult a forgalom s mivel Komárom természetes gazdasági hátvédjét mindig is a Dunántúl jelentette: a híd forgalma az elmúlt húsz esztendő forgalmához képest ma meghúszszorozódott. Most igazolódott be, hogy Komárom a Dunántúl nélkül erőtlen város, szervesen hozzátartozik az Anyaországhoz, minden gazdasági és szellemi idegszálával. Sok minden kiderült. Az is, hogy a komáromi kikötő túlméretezett s az is, hogy fölösleges volt annyi szegénysorsú vidéki munkást becsődíteni a városba: a munkanélküliek továbbra is súlyos terheket jelentettek a városra, s ez még a régi, csehszlovák uralom bűne, idült betegség. S az is, hogy nem Pozsony, sem Bécs, sem Prága Komárom szellemi irányítója, hanem csakis Budapest. Gazdasági és szellemi tekintetben oly magától értetődőleg vette fel Komárom Budapesttel az érintkezést, mintha a húsz év nem is esett volna közbe. A közigazgatási kérdések már bonyolultabbak voltak, az államgépezetbe való bekapcsolódás már nem olyan egyszerű. A várost 1919-ben kettészakították s most égető lett a két város egyesítésének kérdése. Mindkét város külön utakon haladt, máskép fejlődött. Az egyik városrész önállóan kezdett virágozni, a magyar államiság keretében s fejlődését nem akadályozta semmi. A másik városrész pedig sűrűn bűnhődött azért, mert gerincesen magyarnak vallotta magát, adósságokkal s pártharcokkal küzdött, — a kisebbségi élet tizenöt esztendeje azzal telt el a városházán, hogy tucatnyi párt állott szemben egymással s e pártok helyi megnyilvánulásait a világpolitika mindig befolyásolta, — nagy volt a pótadója, kicsiny a forgalma. Két különböző közigazgatás, különböző költségvetés s mégis, különfélekép megnyilvánuló szellemiség lett úr a két városban; nemcsak a közigazgatást s a költségvetést kellett egységesíteni, hanem a kétfélekép megnyilvánuló szellemiséget is összehangolni. Mindkét városfél „igaz magyarnak” vallotta magát, de a részletek tekintetében egyelőre nem volt egységes, a „felvidéki szellem” bizonyos mértékben különbözött az anyaországitól s e két szellemiség különbözősége éppen az ilyen városban tűnt föl erősen, mint a kettészakított s most egyesítendő Komárom. Az egyesítés mégis sikerült, 1939 júliusában Alapy Gáspár polgármester foglalta el a polgármesteri széket s a csehszlovák megszállás alatt élt Komáromot most azok a férfiak képviselik a városházán, akiket az Egyesült Magyar Párt jelölt a legutóbbi képviselőválasztáson. A város visszakapta a szabad királyi város címét s a törvényhatósági joggal felruházott város rangját s így főispánja is van, a népszerű, régi kisebbségi harcos, Nagy Sándor személyében. Az ősi megyeházára visszaköltözött Reviczky István alispán irányításával a megye: Komárom s Esztergom vármegye egyesítettsége megszűnt. Komárom vármegye területben gazdagodott, két csallóközi járást is hozzácsatoltak még. Régi hivatalait sorra visszakapta, most már nem kell attól sem félnie, hogy a törvényszéket áthelyezik Érsekújvárra. A csehszlovák tisztviselők eltávoztak még a novemberi napokban s helyettük elfoglalták régi helyüket a magyar tisztviselők A hadsereg s a polgárság között egyszeribe testvéries lett a viszony: a negyvennyolcas idők óta ismét most van először magyar honvéd a komáromi várban. A kultúregyesületek folytatják régi munkájukat, most már szabad fővárosi előadónak is fellépnie Komáromban, akadálytalanul. A komáromi vármegyeház falára felkerül az emléktábla, annak jeléül, hogy 1938. októberében itt kezdtek a Felvidék felosztásáról tárgyalni a magyar s a szlovák kiküldöttek. Komárom ezekben az izgalmas októberi időkben úgy adott kifejezést érzelmeinek, hogy Kánya Kálmán külügyminiszter autóját minden érkezéskor és induláskor hatalmasan megéljenezte. Volt egy pillanat, amikor a templomi zászlókkal felvonult komáromi magyarság csaknem megütközött a csehszlovák határőrökkel a hídon. Ezekre a lázas napokra ma is boldogan emlékszik még a város, mert ezzel ismét igazolását látja annak, hogy Komárom máshová, mint Magyarországhoz, nem tartozhatik. A Szent Koronához van kapcsolva örökké, hozzá mindig visszatér. A lelki s a gazdasági átalakulás befejeződött, lassan végetér a közigazgatási átszervezés is. Már van ügyvédi kamarája s mezőgazdasági kamarája. Ismét középpontja a mezőgazdasággal foglalkozó Kis-Alföldnek. Hónapokon keresztül jöttek Klapka s Jókai szobra elé a magyar zarándokok tízezrei s üdvözölték a gerinces Komáromot. A komáromiakat még az sem keserítette el, amikor tájékozatlan anyaországbeliek afelől érdeklődtek, szabad volt-e Komáromban magyarul beszélni, volt-e magyar iskola Komáromban. A tájékozatlanokat most világosítja fel Komárom egy szervezett, egészséges és nemzetmentő kisebbségi harc húsz esztendejéről, eredményeiről. Komáromnak nemcsak múltja tanulságos, hanem a jövendője is szép. A határmenti városból, — amelyet igyekezett elsenyveszteni a csehszlovák államvezetés, most központi megyeszékhely lesz, a Csallóköz fő helye, magyar dunai kikötő, földrajzi, forgalmi s gazdasági szempontból fontos város. Ha a vidéki városok szellemi decentralizációja valóban megkezdődik, akkor Komárom példaadó lehet, mert már tudja, mit jelent az, vidéki városban erőteljes szellemi életet élni s irányítani. Ezeket az eredményeket semmiképen nem akarja feladni. Építeni s épülni akar Komárom az új közösségben, amelyből egykor kiszakították, olyan hittel, amilyen hittel állott a pannóniai limesen, magyar erődként az osztrák gránicon s a csehszlovákiai magyar vártán, igaz ügyért mindig fáradozóan, abban soha el nem lankadón. Európa legfontosabb folyója mossa az újra egyesült két Komárom partjait. Kisváros, a nagy Duna medencéjében, szerteágazó erővonalak tengelyében. Ha minden kisváros ilyen erős lesz hitében s kitartásában, ha nemzeti érzésében ennyire megingathatatlan s hagyománytiszteletét így egyesíteni tudja a mai idők kívánságaival, akkor méltán mutathat a kőszűz fügét az ellenfélnek, akár nyíltan közeledik ez ellen az István nádor által épített erődvonal mentén, akár orozva. . .

Alapy Gyula - Albert Sándor - Benkő Géza - Bíró Lucián Géza - Csehy Ágota - Csuthy András - Csütörtöky József - Czuczor Gergely - Döme Károly - Baranyay József - Barta Ferenc - Bastrnák Tibor - Bódiss Jusztin János - Bödők Zsigmond - Boncz Ödön - Böszörményi János - Brentán Károly - Bugár Gáspár - Büky Aurél - Darányi Ignác - Erdélyi Géza - Fabó Tibor - Fazekas Imre - Ferenczy Anna - Fülöp Zsigmond - Gaál Ida - Gévay Antal - Grossinger János Keresztély - Gyulai Rudolf (Rezső) - Gyurgyík László - Hegedűsné Németh Erzsébet - Herczegh Miklós - Holocsy István - Hulkó Márta - hunyadvári Arányi Lajos György - id. Péczeli József - ifj. Péczeli József - Iváncsics (Ivanchich) János - Jakab István - Janics Kálmán - Jókai Mór - Juhász Ilona, L. - Kaprálik Zsuzsanna - Kaszás Attila - Katona Mihály - Keszegh Balázs - Kézdi (Kalcher) Árpád - Király (König) Pál - Kis Petik Katalin - Komáromi Csipkés György - Kósa Károly - Kossányi József - Kultsár István - Lacza Tihamér - Lelkes Magda - Lengyel Tünde - Lestár István - Liszka József - Lükő Gábor - Machnyik Andor - Máthis Krisztián - Maurovich-Horvát Pál - Mészáros László - Nagy József - Nagy Károly - Nagy Kornélia - Nagy Sámuel - Németh Ilona - Pázmány Dániel - Perhács János - Platzner Tibor - Pongrácz László - Pőthe István - Rácz László - Rigler Gusztáv - Ropog József - Selye János - Sidó Zoltán - Skronka Tibor - Sólyi Antal - Sörös Pongrác Pál - Stollár Gyula - Ströcker Alajos - Szeberényi Zoltán - Szeder Fábián János - Szénássy Árpád - Szénássy Zoltán - Szentpétery Aranka - Szilva József - Szinnyei (Ferber) József - Szombathy Viktor - Takáts Sándor - Térfy Gyula - Tok Béla - Tóth Lőrinc - Tóth Tibor - Tőzsér Árpád - Trugly Sándor - V. Szabó Rózsi - Vincze Károly Kálmán - Wagner János - Zakarjás János - Zay Sámuel -