Kistoronya

A község a Zempléni-szigethegység (Zempléni-rögök) vulkanikus eredetű hegyvidékének nyugati lábánál fekszik, a Ronyva-völgy peremén, 170 méteres tengerszint feletti magasságban, Sátoraljaújhelytől 9 km-re északkeletre, Tőketerebestől 26 km-re délre. Mellékutak kötik össze Nagytoronyával (1,5 km), valamint a 79-es (Újhely-Tőketerebes) országúttal (2,5 km). Határának több mint felét szőlők és gyümölcsösök, mintegy egyharmadát pedig erdő borítja. Északról Kistoronya, északnyugatról Csörgő, nyugatról Alsóregmec, délről Újhely és Bári, keletről Csarnahó, északkeletről pedig Céke községekkel határos. Nyugati határát (mely egyben államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között) a Ronyva-patak alkotja.

Közigazgatás

A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Gálszécsi járáshoz, majd a Tőketerebesi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Sátoraljaújhelyi járás). 1964-ben a szomszédos Nagytoronyával egyesítették Toronya („Tŕňa“) néven, 1990-ben vált újra önálló községgé. Területe (9,81 km²) az elmúlt száz év során csak minimális mértékben változott (1910, 1921: 9,79 km²).

Népesség

Kistoronya a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 567, 1921-ben 615, 1938-ban pedig 747, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, de számottevő szlovák kisebbség is élt a községben (1910-ben 6,5 %, 1921-ben 17,7 %). A 20. század második felében népességének több mint egyharmadát elveszítette, majd 1991-2011 között további 9 %-os népességszámcsökkenés figyelhető meg (479 főről 436-ra). 1945 után szlovák többségű községgé vált (1961-ben a lakosság alig 7,9 %-a vallotta magát magyarnak). 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya ötödére esett vissza (31,5 %-ról 6,2 %-ra) elsősorban az asszimiláció és az elöregedés miatt, a szlovákok aránya pedig 68,3 %-ról 89,7 %-ra növekedett. Az asszimiláció mértékét mutatja, hogy a magyar anyanyelvűek aránya (23,2 %) több mint háromszorosa a magyar nemzetiségűeknek. A lakosság 7,9 %-a a roma etnikumhoz tartozik. Vallási megoszlása rendkívül változatos: 1921-ben a legnépesebb felekezet még a református volt (45,5 %), 2011-ben a lakosság 33,7 %-a volt római katolikus, 28,2 %-a református, 17,4 %-a görög katolikus, 7,1 %-a pedig jehovista. 1944-ig népes izraelita közösség is élt a községben (1921-ben a lakosság 8,8 %-át alkották).

Történelem

A falu egyes források szerint már a 11. században létezett. 1221-ben "Thurul" néven szerepel elsőként írásos forrásban. 1221-ben II. András király pálos kolostort alapított itt, amely azonban a tatárjárásban elpusztult. A század második felében az Usz és a Tolcsvay családok birtoka volt, majd a század végén az Emődy családé. 1321-ben Micz bán utódai a Bacskó melletti Purustyán váráért cserélték el. Kistoronya (Kysthoronya) néven csak 1392-ben szerepel először. 1380-ban Perényi Miklós birtoka lett, majd a Csire és Debrő családoké. A 15. század elején Toronyai-, Csicseri-, Fodor-, Upori- és a Pálóczi-családok tulajdona, majd a század második felében a Bacskai, Tárkányi, Ernuszt és Nyársapáti családé. A 16. században több birtokosa is volt. 1530 körül Drágffi Gáspár birtokos áttért a protestáns hitre, s vele a község lakossága is. 1567-ben a tatárok rajtaütöttek a falun és felégették. 1600-ban 33 portája volt, Zemplén népesebb települései közé tartozott. 1660 júliusában a császári hadsereg fosztotta ki a falut, 1663-ban pestisjárvány pusztított. 1720-ra portáinak száma 19-re csökkent. 1735-ben 13 lakott és 35 lakatlan portája volt. A 18. században a Trautson-család birtoka lett, majd a kincstár tulajdona. Később a Pethő-, Sennyey-, Bretzheim-, Fischer-, és Lónyay-családnak volt itt birtoka. 1787-ben 87 házában 374 lakos élt. 1828-ban 48 háza és 372 lakosa volt. 1831-ben kolerajárvány pusztított, lakói részt vettek a koleralázadásban. 1884-ben és 1904-ben a falu leégett. 1920-ig Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944 nyarán zsidó lakosságát (1938-ban 16 fő) koncentrációs táborba hurcolták. 1945 után a magyar nyelvű oktatás megszűnt a községben és később sem állt helyre, ez hozzájárult a lakosság rohamos asszimilációjához. 1964-ben a szomszédos Nagytoronyával egyesítették, 1990-ben vált újra önálló községgé.

Mai jelentősége

Az intenzív szőlőtermesztéséről híres község a Tokaji-borvidék Szlovákiához tartozó részének központja. Szőlészeti és borászati kutatóintézetét 1951-ben alapították. A községben szlovák óvoda található. Református temploma 1656-ban épült reneszánsz stílusban egy 13. századi gótikus stílusú templom romjain. A Rákóczi-kastélyt a 17. században a középkori pálos monostor alapjaira építették.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Nagy, és Kis Toronya. Két Magyar falu Zemplén Várm. földes Urai Gr. Áspermont, a’ Királyi Kamara, és több Urak, lakosaik katolikusok, és reformátusok, fekszenek Sát. A. Újhelyhez mintegy órányira, N. Bárihoz közel; erdeje, szőleje van, rét nélkűl szűkölködik.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Kis-Toronya, magyar falu, Zemplén vmegyében, Ujhelyhez 1 mfdnyire: 108 romai, 70 görög kath., 159 ref., 50 zsidó lak. Ref. templom. Ez a helység még a Hegyaljához tartozik, s északról e zárja be ezt a nevezetes bortermő vidéket. Bora füszeres izéért különösen becsültetik. Szántóföldje 481 hold. Erdeje is van. F. u. többen.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Kistoronya, Sátoraljaújhely közelében fekszik. 117 házat s 605 lakost számlál, mely utóbbiaknak nagyobb része magyar és református vallású. Postája és vasútja Csörgőn van, távíróhivatala meg Sátoraljaujhelyben. Ősrégi község, mely Nagytoronyával együtt hajdan Alsó és Felső jelzőkkel Turuny néven már 1067-ben szerepelt. A XIII. század elejéről Tolna néven van említés róla s akkor a Katha-nemzetség birtoka. Nevét az itteni pálosok templomának tornyától kapta. Egyszer-másszor hibásan Thurul néven is írják, a mit némelyek félremagyaráznak s annak más jelentőséget tulajdonítanak. 1221-ben II. András itt kolostort alapított és Felsőtoronya felét e klastromnak adományozta, mely azonban 1241-ben, a tatárjáráskor elpusztult. Pálos kolostorát V. István király Ujhelybe telepítette át 1251-ben. Ez időben bizonyos Simon fiának a zálogbirtoka volt, melyet 1254-ben az Usz és a Tolcsvay családok visszaváltanak. 1281-ben Emeődi Farkas szerepel itt. 1321-ben Micz bán utódai elcserélik, más birtokaikkal együtt, Purustyán váráért. 1330-ban János mester Felsőtoronya felét a pataki Szent-Klára-apáczáknak adományozza. 1380-ban Perényi Miklós mind a két Toronyát elfoglalja, de a Klarissza apáczák, tiltakozásuk következtében, 1390-ben Zsigmond királytól visszakapják Felsőtoronya felét s arra új adományt nyernek. A birtok másik felében 1395-ben Recsetei Csirke Margit s három évvel később Debreő István és fiai kapnak részeket. 1410-ben Toronyai Pálnak, 1415-ben pedig a Csicserieknek és osztályos családaiknak a birtoka s közülök 1418-ban Csicseri Fodor Ferenczet iktatják némely részeibe. 1429-ben ez a rész az újhelyi vár tartozékaként szerepel s a Pálócziak az urai, 1446-ban az Uporiak, 1456-ban Bacskai István és Tárkányi István, 1474-ben a Nyárasapátiak a birtokosai. 1499-ben Csáktornyai Ernuszt János is kap itt részeket. 1511-ben Czékey Petronellát, Bánfy Pétert, Eödönfy Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendy Lászlót, Upori Borbálát és Czékey Jánost iktatják birtokba. 1512-ben Felsőtoronya fele az újhelyi pálosoké, a másik fele a pataki Klarisszáké. 1527-ben Monyorósi Jánost vezetik be egy itteni részbirtokba. 1530-ban Drágffi Gáspár az apáczákat és a pálosokat elűzi s birtokukat elfoglalja. 1551 előtt a Tárczayakat találjuk itt, de három évvel később Paczoth Jánost, 1571-ben pedig Ruszkay Fábiánt iktatják némely részeibe. 1578-ban a két Toronya, a Drágffyak kihaltával, a Dobókra száll s a pataki vár vár tartozéka lesz. Az 1598-iki összeírás már Paczoth Ferenczet és Dobó Ferenczet említi birtokosaiul, kiket azután a Rákóczyak követtek. II. Rákóczy Ferencz után Nagytoronya az Aspremontoké lett, míg Kistoronyát III. Károly herczeg Trautson Lipót Donáthnak adományozta; de a herczeg ágának magvaszakadván, a kir. kincstárra szállott. Időközbn a Pethők is szereztek itt birtokot s az ő részük a 'Sennyeyeké lett. Majd herczeg Bretzenheim Károly Ágost s a báró Fischer család lett az ura, azután Lónyay Gábor. Most gróf Hardenberg Aladárnak van itt nagyobb birtoka és kényelmes úrilaka, mely még a Rákóczyak korából való. Alatta ősrégi pinczék és folyosók vannak, melyekről némelyek azt állítják, hogy a tatárjárás alkalmával búvóhelyekül szolgáltak, míg mások a pálosok idejéből valóknak tartják. A pinczék járatai oly szűkek, hogy csak egy ember fér rajtok keresztül, de azután hirtelen kiöblösödnek. Alakjuk leginkább körtéhez hasonlítható. 1663-ban ezt a községet is meglátogatta a pestis s 1831-ben a kolera, a mikor lakosai részt vettek a pórlázadásban. 1884-ben és 1903-ban majdnem az egész falu leégett. A községházán több oklevelet őriznek II. Rákóczy Ferencztől, nővérétől Juliától, Miksa császártól és Trautson herczegtől. Református temploma ősrégi, de 1656-ban átalakították s magyar-stílű díszítésekkel látták el. Van itt több érdekes régi festmény is, 1656-ból való faragványok, felíratok, czímerek stb. Az egyháznak több szentedénye is van 1656-ból. Érdekesek és jelentősek a községnek a dűlőnevei is, mint Pogányszeg, Égett-tó, Zsidó-domb, Pető-Szártó, Királyka, Sütő és Apácza-domb. Ide tartozik Fiserke-tanya is, a hol Szemere Józsefnek van birtoka.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Kistoronya. Már az Árpádházi fejedelmek alatt benépesült s legrégibb nyomát 1067-ből találjuk Turuny alakban Alsó és Felső jelzőkkel szerepelt. A XIII. századból Tolna néven jegyezték fel a Katha nemzetség birtokában, de felmerül Thurul alakban tott a községben, de ezt a tatárok elpusztították. 1380-ban Perényi Miklósé, 1390-ben azonban Zsigmond király felerészben a klarisszáknak adományozza. A másik felerész földesura 1395-ben a Csirke-, 1410-ben a Toronyai, 1415-ben a Csicseri-, 1429-ben a Czékey-, Bánffy-, Eödönffy-, Gerendi-, Monyorósi-, Drágffy-, Tárczay-, Paczoth-, Rákóczi-, herceg Trautson-, Pethö-, Sennyey-, herceg Bretzenheim-, báró Fischer-, herceg Lónyay-család, legújabban pedig a Hardenberg grófok birtoka. Ösi kath. templomát a reformáció után a reformátusok vették át és 1656-ban átalakították. A község területe 1705 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 787.