Kétkeresztúr

A község a Losonci-medence északkeleti peremén, a Poltári-dombság lábánál, a Csevice- és a Bolyom-patak partján fekszik, a 16-os országos főút (Losonc-Rimaszombat szakasz) mentén, Losonctól 14 km-re keletre, Rimaszombattól 16 km-re nyugatra. Határának 190-270 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, mintegy felét erdő borítja. Nyugatról Pinc, délről Bozita és Nagydaróc, délkeletről Guszona, keletről Osgyán és Nagydaróc zálogosi katasztere, északnyugatról Kálnó, északról pedig Poltár és Cserepes határolja. Osgyánnal közös határa Nógrád és Gömör-Kishont megyék történelmi határát alkotja.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Losonci járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegye Losonci járásához (1881-1883 között Füleki járásához) tartozott, Csehszlovákiához csatolása után pedig végig a (változó területű) Losonci járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Losonci járás), ebben az időszakban északi határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Területe (16,65 km²) az elmúlt száz évben nem változott. 1996-ban Szlovákia közigazgatási átalakításakor az újonnan létrehozott Poltári járáshoz csatolták, de 2002-ban visszakerült a Losonci járáshoz.

Népesség

A község a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik, mára a 20. század elején még többséget alkotó magyarság szórvánnyá vált. 1910-ben 291, 1921-ben 280 lakosa volt, vegyes szlovák-magyar lakossággal, enyhe magyar többséggel (1910-ben 55,7 %, 1921-ben 50 %). 1930-ra már szlovák többségűvé vált (71,2 %), ekkor 313 lakosa volt, mely 1938-re 239-re csökkent, 1991-ig pedig mintegy egyharmadával, 197 főre. 1991-2011 között az asszimiláció eredményeként a magyarok aránya 21,8 %-ról 11,8 %-ra csökkent, a túlnyomó többség (84,4 %) szlovák nemzetiségű, a magyar anyanyelvűek száma ugyanakkor csaknem duplája a magyar nemzetiségűeknek (19,4 %). A többség római katolikus vallású (65,6 %), az evangélikusok aránya 11,8 % (1921-ben még 46,8 % volt). Egyetlen külterületi lakott helyén, Rózsáspusztán 2011-ben 18 állandó lakos (a község lakosságának 9,7 %-a) élt.

Történelem

A régészeti leletek tanúsága szerint a község területén ősidők óta laknak emberek. A korai bronzkorból a pilinyi kultúra emberének települését tárták fel itt. A szlávok 10. századi településének nyomait is megtalálták itt. A mai települést 1332-ben említik először. A 14. századtól két részből, Kis- és Nagykeresztúrból állt, melyek a 19. században egyesültek. Története során több nemesi család birtoka volt. 1828-ban 15 házában 133 lakos élt. Lakói mezőgazdasággal és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A Szakáll család nagybirtokán merinói juhokat tenyésztettek. Nagykeresztúr és Kiskeresztúr 1901-től Keresztúr, 1905-től a Kétkeresztúr hivatalos nevet kapja. A mai település Nagykeresztúrnak felel meg, Kiskeresztúr a 20. század elejére pusztává vált, mára teljesen elpusztult. A trianoni békeszerződésig területe Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott. 1938 és 1945 között ismét Magyarországhoz tartozott, ebben az időszakban határközséggé vált. 1948-ban a nagybirtokot felosztották. A 20. század második felében határában víztárolót alakították ki.

Mai jelentősége

Evangélikus temploma 1886-ban épült neoklasszicista stílusban, a Szakall-kúria pedig 1870-ben.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Nagy, és Kis Keresztúr. Két Szabad puszták Nógrád Várm. földes Uraik Losonczy, és Záborszky Uraságok, fekszenek Osgyánnak szomszédságában, és annak filiáji.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Keresztúr, Nógrád m. puszta, 19 kath. lak.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Kétkeresztúr. A gömöri határszél közelében fekvő kisközség. Házainak száma 44, lakosaié 300, a kiknek a fele magyar, a másik fele tótajkú és túlnyomóan ág. ev. vallású. Postája Nagydarócz, távírója Poltár és vasúti állomása Fülek. Kis-Keresztúr és Nagy-Keresztúr egyesüléséből alakult. Első ízben már az 1332-1337. évi pápai tized jegyzékében fordul elő, s e szerint már akkor egyházas hely volt. 1548-ban Lipthay János, Wesselényi Miklós és Márton és Géczy László voltak a földesurai. A későbbi összeírásokból hiányzik. A XIX. század első felében Gencsy Károly, Madarassy Miksa, Pongrácz Arnold és Stefanidesz Benjamin voltak a birtokosai, később még a Fáy, Máriássy és a báró Deniske családok, most pedig Szakall Mihálynak és nejének, szül. Thassy Olgának van itt nagyobb birtoka és az övék az itteni csinos úrilak is, melyet Szakall Ferencz 1870 körül építtetett, de a jelenlegi tulajdonosa 1903-ban megnagyobbíttatta és átalakíttatta. Szakall Mihálynak itt gőzmalma és birtokán savanyúvíz forrása is van. A községben ág. ev. imaház van, melv 1886-ban épült. A községhez tartoznak: Alsó- és Felső-Veselény, Csevicze-, Kiskeresztúr-, Lápos- és Rózsás puszták.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Kétkeresztúr. Elsőnek az 1332— 1337. évi pápai tizedjegyzékben merül fel neve. Későbbi oklevelek szerint 1548-ban a Lipthay-, Wesselényi- és Géczy-családnak van itt birtoka. A kuruc háborúk után bukkan fel ismét s ez időben a Gencsy-, Madarassy-, Pongrácz-, később pedig a Fáy-, Máriássy-, Szakall- és báró Deniske-család birtoka. Hozzátartozik: Kiskeresztúr-puszta, Lapos-puszta, Rózsás-puszta. A község területe 2893 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 239.