Kékkő

Kékkő a Korponai-erdő délkeleti lábánál, a Kürtös-patak bal oldali mellékvizének, a Riečka-pataknak a völgyében, 255 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Nagykürtöstől 4,5 km-re, Balassagyarmattól pedig 22 km-re északra. A Korponai-erdő déli előhegyei, a Kozí vrch („Kecskehegy”, régi nevén Bástya-hegy), a Júdás-hegy (Judin vrch) és a Kálvária-hegy (régi nevén Pap-hegy) a várostól északra magasodnak, utóbbin épült a kékkői vár. Kékkőtől délre egyesül a Riečka-patak az északnyugatról érkező Kürtös-patakkal (Krtíš), melynek völgye szintén Kékkő határához tartozik. A Kürtös-patak mentén találjuk Perspuszta (Prše) és Persdolina (Dolina) külterületi lakott helyeket. A város területének déli egyharmadát 216-350 méteres magasságú dombvidék foglalja el, ahol a város belterülete és mezőgazdaságilag művelt területei összpontosulnak. Kékkőtől északra az andezittufás hegyhátakat bükk- és tölgyerdők borítják. Észak felé Kékkő határa a Korponai-fennsík 500 méter feletti magasságban húzódó hegyi legelőiig („lázok”) terjed, itt találjuk a város központjától 4,5 km-re északra Récskapuszta (Riečky) települést 425 méteres magasságban. A város kataszteri területe 216-558 méteres tengerszint feletti magasságban húzódik, legmagasabb pontja északnyugaton a Veľká hora (558 m). 2010-ben területének 65,6 %-át (1289 ha) erdő, 12,4 %-át (244 ha) szántó, 9,3 %-át (182 ha) rét és legelő, 4,1 %-át (80 ha) pedig gyümölcsöskertek foglalták el. Egykor jelentős szőlőtermesztése mára visszaszorult (11 ha). Délnyugatról (rövid szakaszon) Alsópalojta, nyugatról Középalojta, északnyugatról Dacsólám, északról és északkeletről Felsőesztergár, délkeletről Alsóesztergár községekkel, délről pedig Nagykürtös várossal határos. Délnyugati, nyugati és északnyugati határa évszázadokon át megyehatárt képezett Nógrád és Hont vármegyék között. Kékkőn áthalad a Nagykürtöst Szénaváron (19 km) át Bábaszékkel (35 km) összekötő 527-es út.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó város (1968 óta). 1658-ban elnyert mezővárosi rangját 1872-ben elveszítette, akárcsak járási székhely rangját. 1872-1913 között kisközségként a Balassagyarmati járáshoz tartozott, majd a Kékkői járás helyreállítása után annak székhelye maradt a csehszlovák közigazgatásban is egészen 1960-ig. 1920-ig Nógrád vármegyéhez tartozott. 1939-1945 között a Szlovák Államhoz csatolták (Garammenti megye, Kékkői járás). 1960-1968 között a Losonci járáshoz, majd 1968 után a Nagykürtösi járáshoz tartozott. 1910/21-ben területe 14,20 km² volt, 1952-ben hozzácsatolták a korábban Nagykürtöshöz tartozó Perspusztát és Persdolinát, területét ezzel 38,3 %-kal, a mai 19,64 km²-re növelve.

Népesség

Kékkőnek 2011-ben 1555 lakosa volt, melynek 89,5 %-a vallotta magát szlovák és 1,6 %-a (25 fő) magyar nemzetiségűnek. A lakosság több mint egyötöde (2013-ban 21,5 %) a roma etnikumhoz tartozik. Kékkő ma Szlovákia 2. legkisebb népességű városa (Gyűgy után). Kékkő népessége lassú, de folyamatos gyarapodással csaknem a duplájára nőtt 1880-1950 között, míg 1880-ban 1081, 1921-ben 1373, 1930-ban 1556, 1950-ben pedig már 1886 lakosa volt. Az 1970-es évektől a szomszédos Nagykürtös ugrásszerű fejlődésével párhuzamosan Kékkő hanyatlásnak indult, 1970-1991 között csaknem egynegyedével csökkent a lakosság száma (1793 főről 1374 főre). A rendszerváltás után a folyamat megfordult és az elmúlt negyed évszázadban mérsékelt növekedés figyelhető meg, 1991-2017 között egyhatodával nőtt a lakosság száma (1374 főről 1597 főre). A szlovák többségű Kékkőn korábban magyar kisebbség is élt, mely azonban a 20. század harmincas éveire asszimilálódott (1880-ban 15,8 %, 1910-ben 26,5 % volt a magyar anyanyelvűek aránya, 1921-ben már csak a lakosság 5,5 %-a, 1930-ban pedig 3,3 %-a vallotta magyarnak magát). 2011-ben a lakosság 71,0 %-a (1921-ben még 95,2 %) volt római katolikus, 7,8 %-a evangélikus vallású, 8,2 %-a pedig felekezeten kívüli. 2011-ben a város népességének 13,2 %-a élt a külterületeken (220 fő, ebből 88 fő Récskapusztán, 78 fő Perspusztán és 40 fő Persdolinán). Népsűrűsége ugyanekkor 79,2 fő/km² volt.

Történelem

Kékkő története szorosan összefonódik a fölötte emelkedő váréval, mely a Nógrád történelmében fontos szerepet játszó Balassa család ősi fészke volt mintegy fél évezreden keresztül. A vár a tatárjárás után, a 13. század második felében épült, első okleveles említését 1290-ben „Keykkw” alakban találjuk. Ebben az évben foglalták vissza a Balassák a Hontpázmány nemzetségbeli Kázmér fiától. A 14. század elején egy időre Csák Máté kezére jutott a vár. A középkorban a Balassák egyik rablófészke lett. 1446-ban „Kekkew” néven említik. A 16. században a várat olaszbástyás védőfallal vették körül. Miután 1552-ben Drégely és Gyarmat is elesett, megerősödött Kékkő védelmi szerepe, a bányavárosok felé vezető utat őrizte az előrenyomuló oszmánok elől. A várban gyakran megfordult az 1554-ben Zólyomban született Balassi Bálint is. A 16. században a Balassa család evangélikus hitre tért és velük együtt a Balassa-birtokok lakossága is. Nógrád megyében a kékkői várban működött először evangélikus lelkész 1537 körül. 1576-ban a vár harc nélkül került török kézre, amikor őrsége az ellenség közeledtének hírére Divény várába menekült. 1593-ban Pálffy Miklós hadai foglalták vissza, de a törökök visszavonulásuk előtt felrobbantották a várat. 1604 és 1612 között Balassa Zsigmond országos segítséggel építette újjá a várat, mely fontos királyi végvárrá vált. Ekkor települt újjá a vár alatti falu is, melynek legtöbb lakosa a Balassák birtokának jobbágya volt. 1658-ban Kékkőalja mezővárosi rangot is nyert és ugyanez év október 6-án vásártartási jogot kapott I. Lipót királytól. 1664-ben az előrenyomuló törökök elől Balassagyarmat lakosságának egy része Kékkőre menekült. A 17. század második felében több céh is működött itt (1673-ban a szabók, 1691-ben a csizmadiák kaptak működési engedélyt). Ebben az időszakban a Balassák és Kékkő lakossága is rekatolizált. 1703-ban Bercsényi kurucai elfoglalták a várat, melyet 1704-ben felgyújtottak, ettől fogva romokban állt. A város első pecsétje (mely mai címerének is az alapját képezi) 1710-ből ismert. 1715-ben két magyar és hat szlovák háztartás volt Kékkőn. 1730-ban itt született Balassa Ferenc, II. József császár kamaraelnöke és koronaőre. 1750-ben Balassa Gábor a régi vár romjain barokk kastélyt és várkápolnát (1759) építtetett (a kápolna 1879-ig egyben Kékkő templomaként szolgált). Kékkő 1787-ben vált önálló plébániává, ekkor hozzá tartoztak Alsóesztergály, Erdőszele, Felsőesztergály és Száraznyirjes falvak is, anyakönyveit 1817-től vezették. A kastély 1807-ben bekövetkezett haláláig Balassa Ferenc, majd Balassa Sándor királyi kamarás tulajdonában volt. Kékkő mezővárosnak 1828-ban 163 háza és 1545 lakosa volt, akik főként kőfaragással, kőművességgel, fakitermeléssel, juhtenyésztéssel, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Kékkő különösen híres volt gesztenyetermesztéséről (a vár melletti nagy gesztenyeligetet még a 16. század végén ültették). Az 1860-as években a kastély Forgách Antal gróf birtokába került. 1866-ban Kékkő nagy része leégett. A közigazgatás újjászervezésével 1871-ben elvesztette mezővárosi rangját és egyben (1913-ig) a Kékkői járást is megszüntették. 1873. nyarán a kolerajárvány itt is számos áldozatot követelt. A 20. század elején Almássy Dénesné Károlyi Ella volt a kastély utolsó főúri birtokosa. A község 1920-ig Nógrád vármegye Kékkői járásának székhelye volt. A csehszlovák fennhatóság alatt is járásszékhely maradt, a közigazgatás hivatalait a kastélyban rendezték be, ahol később levéltárat rendeztek be. A Kékkői járást különösen erősen sújtotta a nagy gazdasági világválság, ezért több alkalommal is felkeresték országos politikai szereplők (1929-ben Andrej Hlinka, 1930-ban T.G. Masaryk köztársasági elnök). 1931-ben az építőmunkások sztrájkja zajlott a községben. 1939. márciusától 1945. januárjáig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1942-ben 330 háza és 1564 lakosa volt. 1944-től határában partizánosztagok működtek Vorobjov kapitány vezetésével (a partizánok „Zvesti” néven saját újságot is kiadtak). Kékkő 1945. január 5-én szabadult fel. 1948-ban érte el népességének maximumát (2092 fő), 1950-ben még 1886 lakosa volt, de az 1950-es években a nagykürtösi bányászat fejlesztésével háttérbe szorult és 1953-1970 között a szénbányászat miatt építési tilalommal is sújtották a hosszú távon megszüntetésre ítélt települést (a szomszédos Erdőszele teljes egészében a bányászat áldozatául esett). 1952-ben hozzácsatolták a korábban Nagykürtöshöz tartozó Perspusztát és Persdolinát (utóbbit a 18. század közepén Trencsén vármegyéből érkező pásztorok alapították). 1960-ban járási székhelyi rangját is elveszítette. Bár 1968-ban várossá nyilvánították (ekkor Szlovákia legkisebb városa volt) és két évvel később az építési tilalmat is feloldották, a rendszerváltásig népessége folyamatosan csökkent. Ennek az „alulfejlesztésnek” köszönhető ugyanakkor, hogy a történelmi településkép érintetlen maradt és a régi épületek megmenekültek a tömeges szanálástól. Kékkő ma is Szlovákia egyetlen városa, ahol nem épültek panelházak. A Hradčianka fuvósegyüttes 1974-ben alakult. Kékkő határában az államszocializmus idején állami gazdaság gazdálkodott, mely 83 hektáron telepített gesztenyést az 1980-as évek elején (ekkor szüntették meg Ravnyapuszta települést is).

Mai jelentősége

Kékkőn szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda működik. A várost a 20. század második felének urbanizációja nagyrészt elkerülte, ma is őrzi vidéki jellegét. A 13. században épült, a 16-17. században átalakított várában és 18. századi kastélyában játékmúzeum és néprajzi kiállítás működik. A múzeumhoz tartozik a Balassi Bálint-emlékkiállítás is, mely 1994-ben nyílt meg, ekkor helyezték el a nagy költő emléktábláját is. Páduai Szent Antalnak szentelt római katolikus temploma 1879-ben épült. A vár fölötti Kálváriát a 18. században építették, 1855-ben felújították, sokáig ismert búcsújáróhely volt. A hozzá tartozó kápolna 1859-ben épült. Kékkő gazdag szakrális kisemlékekben is, legrégebbi közülük a főtéren álló 18. századi barokk Mária-oszlop. A Kálvária-hegyen található több évszázados vadgesztenyeliget 1986 óta 12 hektáron természetvédelmi rezervátum (Kékkői erdőssztyep). A Balassa-család régi temetőjét 2010-ben tárták fel. A város határában található a 39 méter hosszú Zsidólyuk-barlang (Židova diera).

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

KÉKKŐ VÁRA. Blauenstein. Modri Kámen. Vár, és mező Város Nógrád Várm. földes Ura G. Balassa Uraság. Nevezetét vette a’ kék színű kősziklától, mellyre építtetett. Jelesen el képzelteti e’ Várnak eredetét, és történetét is az alsó kapu felébe alkalmaztatott márványkő e’ szavak által: Anno Domini, MCCXXXVII. Sum arx KÉKKŐ, ab Inclyta Domo BALASSA fundata, et continue possidebar. Anno MDLXXVI. In potestatem perveni Turcicam. Anno MDXCIII. A Turcis pulvere disjecta. Domini Imperatoris Romanorum ac Regis Hungariae RUDOLFI II. Praefectorum incuria, ad extremam deveni ruinam. Anno MDCIX. a Serenissimo Rege Hungariae, Mathia II. haereditariis meis reddita, Dominis, industria Spectabilis ac Magnifici Domini, SIGISMUNDI BALASSA, muris ac propugnaculis, e fundamento ampliata, habitationibus exornata, in hunc, in quo ante fui, perveni, statum. Ab eadem Illustri Familia, ut aevo durante, feliciter possidear, favit Deus ter Opt. Max. cui laus, s gloria Anno MDCXII. Öregbedvén az Ozmanoknak erejek, közönséges költséggel nagyobbíttatott erőssége, annakutánna az Ozmanok által keménnyen ostromoltatott, ’s ki nem állhatván Temesi Imre az ellenségnek ostromát alattomban Divinbe ment által; holott meg ölettetett az Ozmanok által, a’ kik a’ Kékkői Várát 1576-dikben meg erősíttették a’ mint lehetett, ’s a’ szomszéd vidékeken, (már birotkokban lévén a’ Vár), gyakorta kártékonykodtak, ’s újjabb még újjabb viaskodásokra szolgáltatának alkalmatosságot, míg 1603dikban Filek Vára után viszsza nem nyerődött. Viszsza adattatott régi Urának 1609dikben, és a’ német őrizettől is a’ közönséges Törvény szerént ki üressíttettet. Jelesen meg újjítódott azután G. Balassa Zsigmond által; ’s épségben maradott vala, míg Rákótzynak Követőji közűl Kókay nevű embere által fel gyújtatván, egészszen el égettetett. Annakutánna néhai G. Balassa Gábornak Özvegye újjíttatá meg egy részét. A’ mi a’ mező Várost illeti épűletei elég számosak; régi lakosai katonáskodtak, most a’ szőlő, ’s gazdáskodás által táplállyák életeket. Lakosai katolikusok, fekszik az előtt nevezetes hírű Vár alatt, határja közép termékenységű, legelője, erdeje, malma van, piatzozása közel.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Kékkő, (Madrikamen), Nógrád m. tót mv. Fekszik meredek nagy hegyek közt, egy mély völgyben, Bal.-Gyarmattól éjszakra 3 mfldnyire: 1572 kath., 20 evang. lak., kik hegyen völgyön elszórt házakban laknak. Kath. paroch. templom. Földje kevés és sovány; bora nem jó; gyümölcse sok, a minthogy ebből és mesterségekből élnek leginkább; gesztenyés erdeje felette szép. A helység felett egy kék szinü kősziklás hegyen láthatni régi várát, melly hajdan nagyobb kiterjedésü, s erősebb volt mint jelenleg. Most csak egy része szolgál lakóhelyül elég rendesen felkészitve. Kapuja előtt mély sáncz van, melly azt egészen körülkeríti, s csak egy kőhidon lehet bemenni. A sánczban pinczék vannak a kősziklába bevágva, s ugyan itt több rejtekhelyek találtatnak. Egy pinczében forráskut is van, mellynek vize hideg ugyan, de kellemetlen izű; azonban jelenleg a tovább eső hegyekről vezettetik be friss forrásviz csatornák segedelmével. A palotát nem kevéssé ékesítik a Balassa nemzetség mindkét nemből való jeles tagjainak függő képei. Birja b. Balassa Sándor.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Nagy-Kürtösön túl az erdőkkel borított Osztrovszki hegylánczolat déli nyúlványai húzódnak három egyközű lánczolatban. E nyúlványok egyikén, a Paphegy szikláin emelkednek a festői fekvésű Kékkő várának magas falu romjai és palotája; kelet felől magaslik a Báshegye, mely az erődnek egyik előörsi állomásáúl szolgált. A szomszédos Júdáshegy valamely árúlási tényről kaphatta nevét. Kékkő vára több mint hat századon át (1239–1862) a történelmi nevezetességű kékkői Balassa nemzetségé volt és annyi idő folyásában, kivált a török korszakban sok vihart látott. 1576-ban török kézbe jutott s 1593-ig bírták a törökök. Ekkor Fülek és a szomszéd várak a Mátyás főherczeg vezénylete alatt álló egyesűlt császári és magyar hadsereg győzelmei által visszakerűltek az ország birtokába, a kékkői törökök pedig nem bízván erejökben, a várat fölrobbantották és üresen hagyták. Az ország újra megerősítteté a várat fölrobbantották és üresen hagyták. Az ország újra megerősítteté a várat s azután nem sokára Balassa Zsigmond utánjárása folytán II. Mátyás király az előbbi joggal a Balassa családnak, névszerint Balassa Zsigmondnak visszaadta, a ki azt 1612-ben nagyobbítva, kijavítva és derekasan megerősítve ismét védhető állapotba helyezte és kapuja fölé vörös márványból fölíratos emléktáblát helyeztetett. A következő háborús időkben Kékkő vára még sok dúlást, romlást szenvedett, míg végre az utolsó Rákóczi-féle fölkelés idejében Kókay Márton kurucz ezredes romba döntötte. Ily állapotban jutott az örökösödés fonalán Balassa Gábor özvegye, Perényi Mária birtokába, ki 1730 táján a belső vár éjszaki oldalán egy tágas, a Kürtös völgyére gyönyörű kilátást nyújtó palotát építtetett. E palota nagy termét a Balassa ősök képeinek hosszú sora díszíté, míg a vár és az uradalom e nemzetség birtokában volt a jelen század hatvanas éveiig. Most gróf Károlyi Tibor birtoka és egyik kedves nyaralója. Nevezetes Kékkő vára irodalomtörténelmi tekintetben is, mert valószinűleg itt született Balassa Bálint (1551–1594) első jeles lantos költőnk, valamint II. Balassa Bálint is a XVII. században, ki szintén régi versíróink közé tartozik. A vár alatt fekvő hasonnevű csinos mezővárosnak 1.189 lakosa van, kiknek fő foglalkozásuk az iparosság és gyümölcstermesztés. Különösen gesztenyét sokat termesztenek.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Kékkő. Hont vármegye határán, a Kürtös-patak mellett fekvő kisközség, körjegyzői székhely. Házainak száma 233, lakosaié 1341, a kik vegyesen magyarok és tótok, de mindannyian róm. kath. vallásúak. Postája helyben van és táviróállomása Balassagyarmat. Már a tatárjárás előtti korszakban fennállott. A XIII. század második felében Mikó fia Péter, honti főispán (1271-1277), a Balassák őse, építtette az itteni várat, melyről az 1290-ben kelt egyezséglevél is megemlékezik. Ez egyezség szerint a várat Dolyán, Zsély és Olvár helységekkel együtt, Péter főispán firokonai nyerik. Az egész középkoron át a Balassa család birtokában találjuk. A XVI. század második felében (1572) Balassa János, Hont és Zólyom vármegyék főispánja, bírta a várat. Musztafa basa, Balassa gyakori támadásait megtorlandó, 1576-ban Ali béget küldte Kékkő elfoglalására, de a várbeliek a török had közeledtére Divénybe menekültek és a vár kardcsapás nélkül került a törökök birtokába. 1593-ban Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf visszafoglalták ugyan a várat, de a kivonuló törökök a levegőbe röpítették. Az 1598. évi megyei adóösszeírásban Kékkőváraljának Balassa Zsigmond volt a földesura. II. Mátyás király a várat 1609-ben visszaadván a Balassáknak, Balassa Zsigmond 1609-1612 között nagy költséggel helyreállíttatta. A XVII. század második felében a vár újból elpusztult. 1658 október 6-án a helység országos és heti vásárok tartására nyert kiváltságokat. 1715-ben két magyar és hat tót háztartást vettek itt fel az összeírásba, de 1720-ban már nemes községként szerepel. A XVIII. század első felében báró Balassa Gábor a vár egy részét újra felépíttette. A XVIII. század második felében (1756-1807) a vár a grófi ág utolsó sarjáé: Balassa Ferenczé volt, a ki életének végszakát itt töltötte. Halála után az uradalmat báró Balassa Sándor cs. kir. kamarás örökölte. Jelenleg gróf Almássy Dénesné szül. gróf Károlyi Ella a vár és a község legnagyobb birtokosa. Érdekes a várban a várkápolna, melyet 1759-ben szenteltek fel. A várkastélyban sok érdekes látnivaló van. Remek régi bútorok, festmények, műtárgyak, metszetek. A könyvtár is gazdag és érdekes. A szépen gondozott várkert és a várbástyák terraszairól fenségesen szép kilátás nyílik a távol vidékre. A községbeli szép róm. kath. templom 1879-ben épült. 1866-ban a község nagy része leégett, 1873-ban pedig a kolera tizedelte meg a lakosságot. A balassagyarmati népbanknak a helységben fiókintézete van. A községhez tartoznak: Récska-puszta, továbbá Szrnajka, Ocsenáska, Ravnya. Majorföldek és Drjenovka tanyák.

Magyar Katolikus Lexikon

Kékkő, Kékkőváralja, Blauenstein, v. Nógrád vm. (Modrý Kameň, Szl.): kisváros a mai nagykürtösi járásban (okreš Vel'ký Krtíš), a v. Nógrád vm. járási székhelye az esztergomi, majd a nagyszombati érsség területén. - 1. Várát a Balassák őse, Mikó fia, Péter építtette IV. Béla (ur. 1235-70) uralkodása alatt, a tatárdúlás (1241-42) után. 1290: az örökösök ostrommal vették vissza a Hontpázmány nemzetségtől. Később a család egyik rablófészke lett. 1576: a törökök harc nélkül elfoglalták, 1593: Fülek elestének hírére fölgyújtották és elmenekültek. 1603-12: Balassa Zsigmond helyreállíttatta. A kuruc harcokban Bercsényi csapatai fölégették. Szabálytalan alaprajzú hegyi vár volt, melyet később olaszbástyás védőövvel erősítettek meg. Jelentős romjai állnak. - A Balassa-család 1750: fölépíttette a barokk kastélyt. Benne levéltár, a várkápolnában a ~i Honismereti Múz. állandó képzőművészeti kiállítása működik. - 2. esperesség a v. esztergomi főegyhm-ben. Plébániái: Alsópalojta, Bussa, Csáb, Felsőzellő, Ipolyvarbó, Lukanénye, Mikszáthfalva, Óvár, Zsély. - 3. plébánia. Alsópalojta, majd Alsóesztergály (Alsó-Sztregova) filiájából 1787: alapították. A szentmisét a vár Szt Anna-kpnájában tartották. A Szt Anna plébtp-ot 1879: építették. - A 16-17. sz: a birtokos Balassa család lutheránus hitre tért, majd visszatértek a kat. egyh-ba. Balassa Pál a kat. restauráció vezető alakja volt, Nógrád és Hont vm-kben 16 tp-ot és pléb-t építtetett és újított meg a saját költségén. XIV. Benedek p-tól (ur. 1740-58) az apostoli gróf c-et kapta. - Anyakönyvei 1817-től. Kegyura 1880: a Vallásalap. Anyanyelve 1880: szl. - Filiái 1917: Alsóesztergály, Erdőszele, Felsőesztergály, Száraznyirjes. - Első plnosa Zsigovényi Fábián OTrin volt. - 4. búcsújáró hely. a) A Kálváriát az 1700-as évek utolsó harmadában említik először: számára Balassa Pál gr. teljes búcsút kért és nyert Szt Olvasó királynéja ünnepére (X. 7.). A búcsújárás és a Rózsafüzér Társulat működése a 19. sz. közepére azonban megszűnt, s a Kálváriahegy építményei pusztulásnak indultak. 1855: építették újjá Balassa Antal és a helyi hívek adományaiból. Ezt követően folyamodtak Scitovszky János esztergomi érs. révén p. búcsúkiváltságért, amit 1858. I. 26: kelt levelében IX. Pius (ur. 1846-78) megadott a Szt Kereszt feltalálása (V. 3.) és felmagasztalása (IX. 14.) ünnepeire. A Fájdalmas Anya kpnájának építését 1859: Munkay János plnos vezetésével kezdték meg a Kálvária-hegyen. Az 1860-as években a keresztút és a Fájdalmas Anya kápolnája között öt kpnát (állomást) építtettek: 1. a tisztítóhely, 2. utolsó ítélet, 3. Krisztus föltámadása, 4. őrangyal, 5. Mária, a bűnösök menedéke oltárképpel. A 19. sz: a Szt Kereszt ünnepein 7-8 ezer zarándok kereste föl a Kálváriát. - b) A Fájdalmas Anya ezüst keretbe foglalt kegyképe a plébtp. mellékoltárán áll (a Balassa család patrónájaként is tisztelték a Fájdalmas Anyát). A hagyomány úgy tudja, hogy a képet a török által fölrobbantott vár romjai között találták. Az imameghallgatásokat jelző ezüst fogadalmi ajándékok között figyelemre méltó a Balassa családot ábrázoló ezüst offer, melyen a család tagjai apjuk, Balassa Pál egészségéért imádkoznak. - Sokan látogatták a kpna búcsúját is, Szt Anna napján (VII. 26). Bá.B.-B.G-** 1. Fügedi 1977:149. - Varjú 1932:64. - 2-3. Némethy 1894:125. - Gerecze II:538. - Schem. Strig. 1917:23. - Aggházy II:133. - 4. Magyar Sion 1864. (Munkay J.: A kékkeői Plebánia tört.) - Balogh 1872:491. - ~ mint búcsújáróhely és a kálváriai ájtatosságok. Nagyszombat (Trnava), 1934.

Helységnévtár

Kékkő (Blaustein, Modry Kamen), [Riecska], RK. 1014 Esztergom, ág. 31 Nagy-Kürtös, izr. 36 Balassa-Gyarmat.