Ipolypásztó

A község az Alsó-Ipolymente kistájon, az Ipolymenti-hátság dombvidékének keleti lábánál (Pincés-hegy, Istenhegy), az Ipoly jobb partján fekszik, a Csata-Ipolyság vasútvonal mentén, Párkánytól 22 km-re északra, Ipolyságtól 28 km-re délnyugatra. Az 564-es (Párkányt Deménden át Lévával összekötő) út keresztülhalad a községen, mellékút köti össze Zalabával (5 km). A második világháború utánig az Ipolyon át híd és 2 km-es mellékút kötötte össze a közeli Vámosmikolával is. Északról Ipolybél és Garamsalló, nyugatról Zalaba és Kisölved, délről Ipolyszalka (Felsőhatári kataszter), keletről pedig Vámosmikola községekkel határos. Keleti határát (mely egyben államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között) az Ipoly-folyó alkotja. A határában található egykori Vilmosmajor (vagy Zalabaipuszta) mára teljesen elpusztult.

Közigazgatás

A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Vámosmikolai járáshoz tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-ig rövid ideig járásszékhely lett, majd 1923-1960 között a Zselízi járáshoz, annak megszüntetése után pedig a Lévai járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Ipolysági járás). 1920-ban az új határ megvonásakor területének 29,6 %-át (5,35 km²) elveszítette, amikor az Ipolyon túlra eső határrészeit (Istvánmajor) Magyarországhoz csatolták. Területe ezzel 12,74 km²-re csökkent, majd 1939 után kismértékben (12 hektárral) gyarapodott, így alakult ki mai 12,86 km²-es területe.

Népesség

A községnek 1910-ben 1161, 1921-ben 1172, 1938-ban pedig 1064, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és református vallású (1921-ben 67,3 %) lakosa volt. 1945 után magyar lakosságának 13,5 %-át kitelepítették és 193 magyarországi szlovákot telepítettek a községbe, de magyar többségét napjainkig megőrizte. 1938-hoz képest népessége felére csökkent, 1991-2011 között 9,9 %-os csökkenés figyelhető meg (586 főről 528-ra), ezzel párhuzamosan a szlovák nemzetiségűek aránya 21,5 %-ról 28,2 %-ra nőtt. A roma etnikumhoz a lakosság 14,3 %-a tartozik. 2011-ben a lakosság 47,5 %-a volt római katolikus vallású, a korábban a lakosság kétharmadát alkotó reformátusok aránya 33,7 %-ra csökkent.

Történelem

Ipolypásztó már a kőkorban lakott hely volt, okiratilag is eléggé korán, 1135-ben megjelenik Paztuh néven, mint a Hunt nemzetségből származó Lampert comesnek és nejének, Zsófiának birtoka, amelyet ők a bozóki apátságnak ajándékoznak. Rá három évire egy oklevél már apátsági székhelynek tünteti fel a helységet, de az esztergomi érsekségnek is voltak itt birtokai. 1273-ban Pasztoh, 1293-ban Pastuh, 1388-ban Paztoh, 1412-ben Pastoch,1419-ben Pazthow, 1458-ban pedig Zakalos-Pazthoh néven említik. A 14. században a Pásztói-család birtokában találjuk, a 16. században pedig (Pásztói Anna férjeként) Lévai Cseh Zsigmond birtokába kerül. A mohácsi vész után Anna királynőé (Ferdinánd hűtlenség címén elvette előző tulajdonosától). A török közeledtére 1546-ban a pásztói kolostor köré várfalat emeltnek, de 1552-ben a török sereg elfoglalta – a hódoltság véget vetett az apátságnak. A török után Esterházy Pál kapta királyi adományként, majd a 18. század második felében a hitbizomány egy része vétel útján Baráti Huszár István, majd ennek leánya, gróf Pongrácz Vilmosné birtokába kerül. A ciszterciták 15. században épült templomának már csak a romjai láthatók. A község régi pecsétje önvérével táplálkozó pelikánt ábrázol. A falu lakossága a 16. században református lett. Az eredetileg fatornyos templom tornya 1774-ben tűzvészben leégett, helyette 1817-ben építettek új kőtornyot. A falut a török kiűzése után az Eszterházyak szerezték meg. 1715-ben malom és 24 porta volt a községben. 1828-ban 109 házában 657 lakos élt. 1766-ból származik az első forrás az iskoláról. 1885-ben megépült a Csata-Ipolyság vasútvonal, majd 1908-ban a Nagybörzsönyre vezető szárnyvonal is, melyet 1918 után megszüntettek. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott, majd 1938 és 1945 között ismét Magyarországhoz. 1944-45 fordulóján a falu frontvonalba került, lakosságát evakuálták. A második világháború után magyar lakosságának egy részét kitelepítették, az Ipoly-hidat pedig lerombolták. Téglagyára az 1980-as évekig működött. Magyar alapiskoláját 2009-ben szüntették meg.

Mai jelentősége

A mezőgazdasági jellegű községben magyar óvoda működik, határában kavicsbányászat folyik. Református temploma 12. századi eredetű, mai alakját a 18. században nyerte el barokk stílusú átépítésekor. Római katolikus temploma 1994-1995-ben épült. Zalabai Zsigmond szülőházában 2009-ben falumúzeumot és emlékszobát alakítottak ki.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Ipoly Pásztó, Ipolne Pasztovce. Tót falu Hont Vármegyében, földes Ura H. Eszterházy Uraság, lakosai külömbfélék, fekszik Vámos Mikolához nem meszsze, mellynek filiája, Peretsényhez egy mértföldnyire, határja a’ természetnek minden javaival megáldottatott, első osztálybéli.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Ipoly-Pásztó, magyar falu, Honth vmegyében, a Ipoly jobb partján, mellyen egy hosszu híd viszen keresztül: 67 kath., 10 evang., 569 ref. lak. Ref. anyatemplom. – Határa mindennel bővelkedik, van két nagy szőlőhegye, kövér rétje és szántófölde, tágas legelője, mellyen sok szarvasmarhát és csikót nevel; tölgyes erdeje. F. u. h. Eszterházy. Ut. posta Esztergom.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Zalabán túl egy szelíd emelkedésű hegyháton áthaladva az Ipoly völgyébe jutunk. Termékeny határon, szőlősdombok alján fekszik itt Ipoly-Pásztó község 1.000 református magyar lakossal.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Ipolypásztó, magyar kisközség, 220 házzal és 1032 ev. ref. és róm. kath. vallású lakossal; saját vasúti állomása, távirója és postája van. Körjegyzőségi székhely. A vármegye legrégibb helységei közé tartozik, melyet már a XII. században említenek a följegyzések. Első uraiként a Hunt nemzetségbeli Lampert comest és nejét, Zsófiát, László király húgát, ismerjük, a kik 1135-ben e birtokukat a bozóki prémontrei kolostornak ajándékozták; a konvent ez oklevelében Paztuh alakban szerepel a neve. Ugyanakkos Pásztón már apátság is volt, a mint ezt II. Béla királynak 1138-ban kelt oklevele igazolja, melylyel a dömösi zárdának az alsó Ipolyon szabad halászatra ad jogot: »in Ubadi est vivarium quod est commune cum abbate Pastuhiense«. A XIV. században a Pásztói-család merűl fel, melynek egyik tagját, Domokost, 1369-ben László nádor eltiltja a Laposd nevü föld elfoglalásától. A XVI. század elején Lévai Cseh Zsigmond második neje, Pásztóhai Anna révén jutott a birtokhoz, de azt Ferdinánd király a mohácsi vész után, 1529-ben, tőle elvette és Anna királynénak adta. Az 1546. évi XLIV, törvényczikk a pásztói kolostornak várrá való megerősítését rendelte el, ámde a török hadaknak ez az erősség nem tudott ellenállani és az ellenség elhódította. Alighanem akkor szűnt meg az apátság is, melyről a későbbi följegyzések már nem beszélnek. A czisztercziták XV. századbeli temploma azonban még ma is fennáll, de régi kőfalaiból, a melyek körülvették, csupán romok maradtak meg. A török hódoltság megszüntével gazdátlanná vált jószágot Esterházy Pál nyerte királyi adományként; a pásztóiak azonban, régi kiváltságaikra hivatkozván, ellentmondtak a birtokba való iktatásnak, a miből hosszas pör támadt, mely végre is az Esterházyak javára dőlt el. Ipolypásztó 1872. évig maradt e család tulajdonában, mígnem, az Esterházy-féle hitbizomány egy részének eladásával, ezt a jószágot Baráti Huszár István szerezte meg, kinek leánya, férjezett gróf Pongrácz Vilmosné, 1886-ban, hozományul kapta és jelenleg is birtokolja. Ipolypásztó régi pecsétje a saját vérével tápláló pelikánt mutatja, ezzel a fölirattal: »Ipoli Pásztó falu pecséti. 1691«. A község régiségét bizonyítják az itt kiásott cserépurnák és fegyverek, továbbá a határ egy részén átvonuló római út. Ipolypásztóhoz tartoznak: István-major és Zalabai puszta.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Ipolypásztó. Egyike legrégibb községeinknek. Egy 1135-ben kelt oklevél már megemlékezik róla, mint a Huntnemzetségből származó Lampert comesnek és nejének, Zsófiának birtokáról. Ez évben a bozóki apátságnak ajándékozzák. A birtoklevélben a helység Paztuh néven szerepel. Egy három évvel később kelt oklevél másrészt apátsági székhelynek tünteti fel a helységet. A XIV. században a Pásztói-család birtokában találjuk, majd a XVI. században Pásztóhai Anna kezével Lévai Cseh Zsigmond ül a birtokba. A mohácsi vész után azonban már Anna királynő kezén van a helység, mert Ferdinánd hűtlenség címén elvette azt előbbi tulajdonosától. A török közeledtére 1546-ban a pásztói kolostor köré várfalakat vonnak, de mindhiába: a helység a török kezére kerül. Minden jel amellett szól. hogy a hódoltság véget vetett az apátságnak. A török kitakarodása után Esterházy Pál kapta királyi adományként, de a pásztóiak perrel támadták meg az adományozást. A pert azonban az Esterházy-család nyerte meg. A mult század második felében a hitbizomány egy része vétel útján Baráti Huszár István, majd ennek leánya, gróf Pongráez Vilmosné birtokába kerül. A ciszterciták XV. században épült templomának ma már csak a romjai láthatók. A község régi pecsétje önvérével táplálkozó pelikánt ábrázol. Külterületi lakott helye Vilmosmajor. A község területe 2216 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 1064, túlnyomóan réf. A két évtizedes cseh megszállás alatt a község sokat szenvedett az elnyomástól.