Gúta

Város a Kisalföldön, Csallóköz északkeleti szegletében, a Kis-Duna és a Vág összefolyásánál, Komáromtól 23 km-re északnyugatra, Érsekújvártól 19 km-re délnyugatra. Területe az Alsó-Csallóköz és az Alsó-Vágmente kistájak között oszlik meg. Határa két helyen is túlnyúlik Csallóközön, az északi rész a Kis-Duna bal partján, a keleti pedig a Vág bal partján fekszik. Az 573-as út köti össze Komárommal és Vágsellyével (32 km), az 563-as út Kamocsán át Érsekújvárral. Mellékút vezet Bogyaréten át Ekecsre (22 km). 2003-ig vasúti összeköttetése is volt Komárommal. Gúta a Komáromi járás legnagyobb területű önkormányzata és országosan is a legnagyobbak közé tartozik. Két, egymással össze nem függő kataszteri területre (Gúta és a Kamocsa és Szímő közé ékelődő Vágszög) oszlik. 5 külterülete közül Királynérét Keszegfalva kataszteréhez tartozik, de 1974 óta Gúta közigazgatása alá. Nyugatról Ekecs, délnyugatról Lakszakállas, Bogyarét és Keszegfalva, délkeletről Vágfüzes, keletről Naszvad, északról Kamocsa, Ifjúságfalva és Negyed, északnyugatról Alsóhatár és rövid szakaszon Nyárasd községekkel határos.

Közigazgatás

Jelenleg a Nyitrai kerülethez és a Komáromi járáshoz tartozik, 1920-ig Komárom vármegye Csallóközi járásához tartozott. Csehszlovákiához kerülve mindvégig a Komáromi járáshoz tartozott. A magyar közigazgatásban nagyközségnek számított. 1967. október 17-én nyilvánították várossá. Területe 1954-ben 9 %-ával csökkent (addig 117,41 km² volt), amikor Ifjúságfalva önállóvá vált. Az 1948-ban megalkotott Kolárovo szlovák elnevezés visszaállítását 2012-ben nem sikerült népszavazáson elérni.

Népesség

Korábban színmagyar mezőváros volt, de szlovák lakossága a lakosságcsere (az akkori lakosság 1/5-ét telepítettek Magyarországra), a későbbi betelepedés és az asszimiláció miatt mára elérte a 20%-ot. Magyar lakossága ezzel párhuzamosan, csak a rendszerváltás óta csaknem ezer fővel csökkent. A település népessége a régmúlt időkben és ma is csaknem színtisztán római katolikus. Népességszáma bár ingadozott a huszadik század során, de alapvető változások nem történtek (ma 10 %-al élnek itt többen, mint 1921-ben). A városban (nagyrészt elkülönülten) mintegy 3 %-ra tehető roma kisebbség is él. Nagy kiterjedésű határa ellenére Gúta lakosságának mindössze 6 százaléka él külterületeken (680 fő 2011-ben). 1941-ben még a lakosság egyharmada tanyákon élt.

Történelem

Az Árpád-korban valószínűleg Tisza-melléki jászokkal telepítették be a község területét, mindvégig az Esztergomi érsekség birtoka volt. Mostani helye már a harmadik az idők folyamán; a Vág bal partján Nagygúta dűlő, illetve városrész, valamint a ma már Naszvadhoz tartozó Ógúta puszta őrzi a korábbi faluhelyek emlékét. A hagyomány a 14. századra teszi a gútai földvár (Békevár) felépítését, amely a török kor háborúi során, immár barokk erődítéssel tett szert valódi jelentőségre. 1551-ben kapott mezővárosi rangot, ám a török háborúkban nem sokkal ezután elpusztult, lakói pedig átmenekültek a Vág túlsó oldalára, ahol ma is fekszik a település. A vár végül a Rákóczi-szabadságharcban pusztult el, midőn 1708-ban Vak Bottyán serege elfoglalta és lerombolta. A várdombot ezután védett temetkezési helyként hasznosították, amikor az áradás miatt a sírkertben is feltört a talajvíz. 1715-ben nagy tűzvész pusztított, ekkor veszett oda régi temploma is, amely helyett újat építettek. Az 1551-ben kapott mezővárosi rangot a gútaiak úgy értelmezték, mintha a jobbágyi kötelezettségek alól is felmentést kaptak volna, ami évszázadokon át pereskedések sokaságát váltotta ki. A birtokviszonyok fölötti örökös civakodás a birtoktagosítást is megakadályozta egészen a 20. századig, ami miatt a helyi mezőgazdaság is elmaradt a többi térségtől a 18-19. században. A pereskedés ugyanakkor nemcsak a falun belül volt jellemző, hiszen a gútaiak „a város privilégiumaira” hivatkozva sosem nyugodtak bele a felsőbb hatalmak döntéseibe, s ezért a bíróságok ítéletei ellen gyakran a királynál fellebbeztek. A rengeteg pereskedő alkalmatlankodás miatt már Bécsben is tartottak tőlük, és a gútai embert nem szívesen engedték be az előjegyzési irodába sem. Egy alkalommal odáig mentek, hogy I. Ferenc osztrák császár és magyar király egy rájuk nézve sérelmes határozata után I. Napóleon francia császárhoz fellebbeztek. Már a 19. században emeletes városháza állt a Kis-Duna partján, és hosszú árvízvédelmi töltéseket is létesítettek ebben az időben. 1899-ben egy újabb tűzvészben a házak fele elhamvadt. Nagy kataszteren fekszik a település, ennek ellenére földje nem termett bőven, mivel sokat szenvedett az áradásoktól. Kezdetben a halászat és a vadászat volt a legfontosabb tevékenységük, később ez kibővült a gyümölcstermesztéssel és a marhatenyésztéssel. A bőséges gyümölcstermést Csallóközben és Mátyusföldön cserélték gabonára, a marhatenyésztést pedig a vizenyős talaj miatt nem túl jó minőségű, ám óriási mennyiségű széna biztosította. A szénából eladásra is jutott bőven. A századfordulón fogyasztási, értékesítő és hitelszövetkezete is volt. 1915-ben két, a Kis-Dunán átívelő vashidat adtak át rákötötték a községet a vasúthálózatra, gőzmalom, téglagyár és halászhálógyár létesült. A trianoni béke Csehszlovákiához csatolta, a két háború között többször sztrájkoltak a mezőgazdasági munkások, egyszer az építőmunkások is. A bécsi döntés 1938. november 2-án visszaadta Magyarországnak, 1945-től pedig újra Csehszlovákiának adták. Ezután 1767 lakosát deportálták csehországi kényszermunkára, mintegy 2000 lakosát erőszakkal kitelepítették Magyarországra, az ő helyükre pedig magyarországi szlovák áttelepülők érkeztek. 1954-ben kivágták területéből a Vág jobb partja és a Kis-Duna közti részt, és a Kamocsával szemközti Dögöspuszta helyén felépítették Ifjúságfalvát, hozzá csatolva Kisszigetet is. 1965-ben, a csicsói gátszakadás után egy hétig sikerült feltartóztatni az áradást a gútai töltéseknél, de aztán ott is áttört a víz, és ellepte a települést. A lakosságot evakuálták, a házak jelentős része összedőlt, döntő többségük súlyosan megrongálódott. Az árvíz utáni helyreállítással alakult ki a város mai képe, 1967-ben várossá nyilvánították. Az azóta eltelt évtizedekben Gúta iparosodott és városiasodott.

Mai jelentősége

Két magyar alapiskolája, egy szakközépiskolája, valamint magyar egyházi alapiskolája és gimnáziuma van, továbbá művészeti alapiskola és egy szlovák alapiskola is működik itt. A szocializmus éveiben szőnyeggyártás folyt itt a régi halászhálógyár kibővítésével, továbbá itt gyártották a rendkívül elterjedt Babetta mopedeket. Manapság az autókábel-gyártás a legjelentősebb helyi ipari tevékenység, számottevő a malomipar (itt működik az ország legnagyobb malma).

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

GUTA. Magyar Mező Város Komárom Vármegyében, földes Ura az Esztergomi Érsekség, lakosai katolikusok, fekszik a’ Vág, és Duna vizének öszve fólyásánál. Nádgya, és legelője elég, réttyei meglehetősek, eladásra jó alkalmatosága, mivel duna vize határját keresztűl follya, gyűmöltsös hertyei jók, első Osztálybéli.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Gutta, magyar mv., Komárom vmegyében, lapályos rónaságon, a Pozsonynál kiszakadó s Csallóközt képező kis Duna partján, melly épen a város alatt a Vágh vizével egyesül, Érsekujvárhoz 2, Komáromhoz 4 mfldnyi távolságra. Hatása kiterjed 26,000 holdra, melynek fele rétség, fele pedig gyümölcsös kertekből, füzeserdőkből, legelőből és kevés szántóföldből áll. Védi pedig a szerencsétlen helyzetű határt (melly egészen urbéri) 24,000 öl töltés a gyakori árvizek kirohanásai ellen. A föld minősége igen jó volna, de a gyakori árvizek miatt bizonytalan jövedelmü, többnyire tavaszi gabona, tengeri, burgonya és kender termesztetik; gyümölcsös kerte sok és szép gyümölcsöt terem: de főgazdasága még is szarvasmarha-tenyésztésében és réteiben áll, mellyek a vizenyős föld miatt nem a legjobb szénát adják ugyan; de olly mennyiségben, hogy vele hajókra rakva messze földekre üzetik kereskedés. Egész jobbágytelek van itt 155 1/8. Összes népessége 6000 r. kath. és magyar. Nevezetesebb épületei a szép és nagy kath. paroch. szentegyház és kápolna, paplak és az emeletes városháza a dunaparton. Végre a város háza irányában északfelé a Duna és Vágh folyók közti csucsban látható egy négyszegü földvár, melly jelenleg békavárnak neveztetik, s török münek tartják; régi adatok nyomán azonban még 1-ső Mária királyné alatt hányatott. A Vágh már igen elhordta, s jelenleg csak földhalomból áll, hová nagy árvizek idején a guttaiak temetkezni szoktak, mivel megtörténik, hogy rendes sirkertükben is viz fakadván fel, e miatt sirt nem áshatnak. Földesura Guttának sz. István király idejétől fogva mindig az esztergomi érsek. Vannak még e városnak több dicsőemlékü magyar királyoktól nyert kiváltságos levelei, mellyek szerint jártukban s keltükben harminczad, vám, révbér és piaczi helypénz fizetésétől e város lakosai örök időkre mentesítve vannak. Szinte kiváltságnál fogva 4 országos vásár tartatik itt, és pedig uj esztendő, fekete hét, sz. László király, és sz. Máté heteiben, mindenkor hétfőn. A baromvásár a kirakodó vásárral együtt egy nap tartatik. 1551-ben már mint város jelenik meg, mert ugyanez évben a városi polgárok kérelmére, kir. helytartói parancsolatnál fogva Syk Mihálynak a komáromi vár provisorának bizonyos peres levelek kézbesítettek. 1632 pedig Gutta város részére bizonyos levelek, mellyek a hontovi részjószág visszaverését s ennek határait illeték, hiteles másolatban adattak ki.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Gúta mezőváros a Vág és a Kis-Duna összefolyásánál. Lakosainak száma 7.088. Határa mintegy 26 ezer holdnyi legelő, füzes, gyümölcsös és kevés szántóföld. Vizenyős, egészségtelen helyen fekszik s az árvizektől igen sokat szenved. Roppant sok, de nem igen jó minőségű szénát s kiváló gyümölcsöt termeszt. Baromtenyésztése igen kiterjedt. Országszerte kapósak az itt készített kerítő-hálók. Nagybirtokos itt az esztergomi érsek, a volt földesúr.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Gúta, magyar nagyközség, a Kisduna és a Vág összefolyásánál, 1200 házzal és 7723 róm. kath. vallású lakossal. Postája, távbeszélője és távírója helyben van, legközelebbi vasúti állomásai pedig Ekecs, Érsekújvár, vagy Komárom. Mind lélekszám, mind pedig terület tekintetében a vármegye legnagyobb községe. Határa 22.000 hold termékeny rónaság, mely azonban alacsony fekvése következtében a vizektől sokat szenved. Most már három ármentesítő társaság védőgátjai oltalmazzák határát a vizek betörése ellen. Mind a három társulat szivattyutelepeket tart fenn, hogy a tavaszi magas vízállás következtében átszivárgó és évenként óriási területeket elöntő talajvizeket sikerrel levezethesse, miáltal sok föld válik mívelhetővé. A község ma már a harmadik helyen fekszik. Nagygúta és Ógúta nevű dűlői e régi községhelyek emlékét őrzik. A község levelestárában őrzött régi oklevelek azt sejtetik, hogy Gútát, az Árpádok idejében, tiszamelléki jászokkal telepítették be; erre mutat a lakosság szokása, életmódja, építkezése, stb. is. Gúta régi épületei czölöpökön állanak. A czölöpök rőzsével vannak befonva, felül pedig szalmával gyúrt sárral megtapasztva. Az ősi telepítés után Gúta több ízben népesült újabb bevándorlókkal, rendesen oly vidékekről, melyeket a török-tatár pusztított, hogy itt a vízek és sűrű nádasok között elszigetelt s így nagyobb biztonságot nyujtó helyen keressenek menedéket. A beköltözöttek azután megtartották azt a nevüket, melyet előbbeni községükből magukkal hoztak. Igy voltak és vannak itt Fűri, Madari, Kürthi, Lévai, Marosi, Komáromi, Kéri, Csábi és más községbeli lakosok. 1268-ban villa Guta néven már az esztergomi érsekség birtokaként van említve, de ugyanekkor a Szemere nembeli Bertalan comesnek is volt benne része, mert 1281-ben itteni birtokát ő is az esztergomi érsekségnek hagyományozza. 1349-ben I. Mária királynő itt, a Duna és a Vág összefolyásánál, négyszögű földvárat emeltetett, melyet előbb Békevárnak, majd később Békavárnak neveztek. 1527-ben Martonosi Pesthényi Gergely volt a gútai várkapitány. 1664-ben ezt a várat újra megerősítették. 1669-ben Gúta maga is jól megerősített város, a vár helyőrsége pedig, Fruhwurth Mátyás parancsnoksága alatt, 130 harczosból állott. 1707-ben Stahremberg Guidó ismét megerősítteti a várat és megfelelő számú őrséggel látja el. Később a vár helye, nagyobb árvizek idejében a gútaiak temetkező helyéül szolgált. E község régi szabadalmas hely, és 1551-ben már város, különféle privilégiumokkal, melyek négy országos vásár tartására jogosították. E különféle kiváltságok adtak okot a gútaiaknak arra a feltevésre, mintha a lakosok a jobbágyi kötelékek alól is fel voltak volna mentve. Ez évszázados perekre és zavargásokra adott okot és ennek köszönheti Gúta azt is, hogy határa még maig sincs tagosítva. Hozzá lévén szokva a városházán való gyülekezésekhez, a hol mindig az volt a jelszó, hogy »a város jogait és privilégiumait nem engedjük«, ebből valami parasztköztársaságféle fejlődött ki, mely sem földesurat, sem más hatalmat maga fölött ismerni nem akart és a legfőbb bíróságok ítéleteiben sem nyugodott 69meg, hanem azok ellen is a királyhoz fellebbezett. Azelőtt a bécsi udvarnál is annyit alkalmatlankodtak ily peres ügyekben, hogy a gútait az előjegyzési irodába már be sem akarták bocsátani. Egy ízben még azt is megcselekedték, hogy I. Ferencznek egy, szerintük reájuk nézve sérelmes határozatát, I. Napoleon franczia császárhoz fellebbezték meg. A két Gúta község a török világban pusztult el. Akkoriban a Vág balpartján feküdtek. A pusztulás után áttelepedtek a Vágon és Kisdunán túl, a csallóközi oldalra. Nagygútán 1552-ben az összeírók mindössze 33, Kisgútán pedig csak 7 lakható házat találtak. A lakosság főfoglalkozása hajdan a halászat és a vadászat volt. Akárhány régi feljegyzést találunk, melyek szerint a vármegye több ízben felszólította az előljáróságot, hogy ennyi vagy annyi mennyiségű vagy súlyú halat szállítson Pozsonyba; valószínűleg az érseki udvar számára. Ezenkívül főfoglalkozásuk a ló-, szarvasmarha- és a sertéstenyésztés volt. Míg a vizek nem voltak töltések közé szorítva, addig a határban nem voltak posványok sem, s így a mételytől félni nem kellett. A gulyák és csordák egyik magaslatról a másikra usztattak, mindenütt bő legelőre találva. Mindenki annyi állatot tartott, a mennyit tudott, és ott legeltetett, a hol neki tetszett. A teleltetés is majdnem szabad ég alatt történt, a mitől az állat rendkívül edzett lett. Ma a lakosság főjövedelmét a széna szolgáltatja, melyből évenként 50-60.000 mmázsa kerül forgalomba. A Dunán Budapest felé úszó szénás-hajók mind gútaiak. A gyümölcstermelés is fontos gazdálkodási ága a gútai polgárnak, a ki azt nagy kedvvel űzi. A gútai vállalkozók összevásárolják még fáján a gyümölcsöt, szekérszámra viszik a gyümölcsben szűkölködő Csallóközbe és a pozsonymegyei Mátyusföldre, a hol gabonafélével cserélik el, ugyanannyi szekér gabonát hozván vissza, mint a hány szekér gyümölcsöt elvittek. Mocsaras vidéke ellenére, Gúta lakossága az 1880-iki népszámlálástól a következőig majdnem ezer főnyi gyarapodást mutat, míg a mult század elejétől a lakosság száma az utolsó népszámlálásig 3000-ről 7723-ra emelkedett. 1715-ben az egész község, a templommal és a községházával együtt leégett, de a gútaiak ezt a bajt is csakhamar kiheverték. 1899-ben ismét nagy tűz pusztított a községben, a mikor házainak fele hamvadt el. A község plébániája az esztergomi főkáptalan statutumaiban már 1397-ben említve van. Régi temploma az 1715-iki tűzvész alkalmával elpusztulván, a mostani katholikus templom 1724-ben épült, az 1721-ben elhalt Keresztély Ágost szász herczeg, bíbornok, esztergomi érsek hagyatéka terhére, a kincstár gondozása mellett. Ugyancsak a kincstár rendeletéből, Mária Terézia uralkodása alatt, az esztergomi érsekség költségén, 1772-ben megnagyobbították, mint ezt a templom homlokzatán látható felírat bizonyítja. E templom a község közepén emelkedik, lőrésekkel ellátott bástyafalakkal körülvéve. Van a községben fogyasztási, értékesítő és hitelszövetkezet, négy temetkezési egyesület, mindegyik kb. 600-600 taggal, és egy gőzmalom. Ide tartoznak Császtamellék, Kissziget, Nagysziget, Örtény, Seregakol, Nagygútai, Vágbalparti és Vágjobbparti tanyák.

Magyar Katolikus Lexikon

Gúta, v. Komárom vm. (Kolárovo, Szl.): plébánia a v. esztergomi egyhm. komáromi esp. ker-ében. - 1268: Guta. Tp-át 1327 e. Nagyboldogasszony tit. sztelték, a mait 1724: építették. Kegyura 1880: az esztergomi érs. Anyakönyvei 1715-től. Anyanyelve 1880: m.; 1940: m., szl. - Lakói 1910: 8623 r.k., 1 g.k., 1 g.kel., 5 ev., 52 ref., 230 izr., össz. 8913; 1940: 11.006 r.k., 2 g.k., 1 g.kel., 12 ev., 93 ref., 372 izr., 8 egyéb vall., össz. 11.494; 1970: össz. 10.473, 84,4%-a m.; 1991: össz. 11007, m. 9101 (82,68%); 2001: össz. 10.823, m. 8742 (80,77%). - 1992 őszén nyitották meg a Nagyboldogasszony Nyolcéves Egyházi Gimnáziumot, 1995: 15 tanár 5 o-ban 147 diákot oktatott. ** Némethy 1894:101. - Gerecze II:447. - Schem. Strig. 1917:76. - Herdics 1996:77. - Gyurgyik 2002.