Alsóesztergály

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Alsó, és Felső Esztergály, Dolne, Horne Sztrehani. Tót faluk Nógrád Vármegyében, földes Urai Gróf Balassa, és Gróf Zichy Uraságok, lakosai katolikusok, és evangelikusok, fekszenek Kis 598Zellőhöz egy, és 1/4. mértföldnyire, határjájai, ’s borai is középszerűek, tulajdonságaira nézve ollyanok, mint Alsó Tóld, második Osztálybéliek.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Alsó-Esztergály, (Dolyne Sztrehare), Nógrád m. tót falu, 65 k., 679 evang. lak. Van itt egy kath. és egy felette régi evang. anyatemplom, mellyet még a Hussiták épitettek, s egy savanyúviz-forrása. Határja termékenyebb mint f. Esztergályé, de bora csekély, erdeje bőven. F. u. b. Balassa, gr. Zichy. Ut. p. Balassa-Gyarmat.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Alsóesztergály, a Szalatnya-patak mentén, az Esztergály-völgyben fekvő kisközség. A körjegyzőség székhelye. Házainak száma: 82, lakosaié 592, a kik vegyesen magyarok és tótok és evangélikus vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Nógrádszakal. Eredetileg szláv telep volt. Lakosai, a kik az itteni rengetegeket irtották, lakóhelyüket Sztruhárnak nevezték el s innen eredt a mai Esztergály elnevezés. Első ízben IV. Béla király 1244. évi oklevele emlékezik meg róla. Ekkor a helységet a királyi udvarnokok lakták, kiknek itteni birtokait részben a Dobák nemzetség sarjai nyerték adományul IV. Béla királytól, részben a Balassák ősei szerezték meg. IV. Béla király 1260-ban visszaadta az udvarnokoknak a helységnek azt a részét, melyet a Dobák nemzetség sarjainak adományozott, de a Balassák ősei közűl Detre fia Mikó 1244-ben megvette az egyik királyi udvarnok birtokát, fia Ochuz pedig 1273-ban két ilyen birtokot nyert adományul IV. László királytól; 1278-ban Mikó másik fia Péter, Hont vármegye főispánja, is birtokos volt itt. A XV. században a husziták lakták a helységet. Ez időből való a templom is. 1548-ban Balassa Imre és János, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a helység földesura. 1562–63-ban a török hódoltsághoz tartozik és a szécsényi szandzsák helységei között szerepel, 42 adóköteles házzal. 1660-ban a helység felét Balassa Imre bírta. 1663-ban a tatárok verték fel a helységet, kik elől a lakosság a borosznoki erdőségekbe menekült, de a tatárok ide is követték őket s többek között Rotharides evangélikus egyházközségi elnököt is mindenéből kifosztották; ekkor vesztek el a nógrádi evangélikus egyházkerület irományai is. 1715-ben 18 háztartást írtak össze e helységben. A XVIII. században és a XIX. század első felében a gróf Zichy és a báró Balassa családok voltak a helység földesurai és jelenleg a gróf Zichy és a gróf Forgách családok a legnagyobb birtokosai. 1851-ben a község nagy része leégett. 1873-ban a kolera pusztított; 1909-ben pedig ismét mintegy 36 ház égett le. A róm. kath. plébánia már az 1333–37. évi pápai tizedjegyzékekben előfordul, a XVI. század folyamán azonban megszűnt. A régi kath. templomból már csak a torony maradt fenn, de ez is düledező állapotban van. Az evangélikus egyház 1615-ben már szervezve volt. A jelenlegi evangélikus templom 1357-ben épült; oltára fölé helyezték el a régi evangélikus templom oltárképét, mely még a husziták idejéből való. Itt lakik Kubányi Lajos, ismert 13festőművész. A lakosok Ifjusági Egyesületet tartanak fenn. E községhez tartozik Pusztakaproncza, mely a középkorban önálló helység volt. 1548-ban Balassa Imre és János birtoka. 1636-ban még megvolt, de a XVII. század második felében elpusztult. A helységben savanyúvízforrás is van.