Martos

A történelmi Komárom vármegye területén, a Kisalföldön, az Alsó-Vágmente és az Érsekújvári-sík kistájak találkozásánál, Ógyallától 4 km-re nyugatra, Komáromtól 17 km-re északra fekszik, a Nyitra és a Zsitva folyók által közrefogott, lapos, vizenyős területen. Közigazgatásilag délről Komárom, nyugatról Vágfüzes, északról Ímely, keletről és délkeletről pedig Ógyalla határolja. Martost Agyagoson és Kaván keresztül 17 km-es mellékút köti össze Komárommal, valamint Vékpusztán keresztül 5 km-es út vezet Ógyallára. Egy 2,5 km hosszú bekötőút az Ímely-Ógyalla mellékút felé teremt összeköttetést.

Közigazgatás

A Nyitrai kerülethez és a Komáromi járáshoz tartozó község. 1920-ig Komáromi vármegye Udvardi járásához tartozott, a csehszlovák közigazgatásban az Ógyallai járáshoz, majd 1960-tól a Komáromi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vm., Ógyallai járás). Területe 1968-ban 29 %-kal csökkent, amikor Agyagost és Kingyest az újonnan alakult Vágfüzeshez csatolták.

Népesség

A korábban színmagyar faluban 1945 után a lakosságcserével települtek először szlovákok, akiknek lassan növekszik az aránya (2011-ben már 10 % felett). A falu lakosságszáma évtizedek óta csökken. A lakosság többsége hagyományosan református vallású, de növekszik a római katolikusok aránya (2011-ben már 28 %).

Történelem

Ősrégi halásztelepülés, kétségkívül már a honfoglalás idejében benépesült. A szájhagyomány ugyanis azt tartja, hogy a mai lakosok Aha vezér ivadékai. A honfoglaló magyar vezér néhány száz harcosával a majdani Martos helyén telepedett le, mert ez a Nyitra és a Zsitva folyók összefolyásából keletkezett félsziget vadban és halban gazdag területnek ígérkezett s a dúlások ellen is védelmet nyújtott. Már az Árpád-házi királyok korában a katolikus egyház kezére került, és több évszázadon át mint az esztergomi érsekség birtoka szerepelt. A tatárjárás alatt a viruló község elpusztult, majd a tatárok kitakarodása után a nádasok közé menekült ősmagyarok közül hat család visszatért. Ennek emlékét őrzi egyik utcája, amelyet ma is Hadházának neveznek. Első írott nyomát 1487-ben találjuk. Később a török is elpusztította s csak jóval később népesedett be újra. Régi fegyvertények számos nyomait találhatjuk fel a község határában. Érsekújvárt innen vívták s a Nyitra folyótól az érsekújvári vár alá vezető futóárok nyomai még ma is láthatók, de őrzi emlékét a Futóárok dűlő is. Agyagos már 1386-ban fennállott és egy 1439-ből származó feljegyzés szerint az esztergomi érsekség birtoka. A török hódoltság idején sokat szenvedett. A református egyház anyakönyveit 1731-ben kezdték vezetni, a következő évben épült (egy régi templom alapjaira) első református temploma, mely 1762-ben kapott harangot. 1754-ben már létezett református iskolája. 1820 körül Rudnay Sándor hercegprímás az árvízveszély miatt át akarta költöztetni a lakosságot csémi birtokára, de visszautasították mivel: Csémen nincsen víz, ahol halászni lehessen. 1831-ben és 1851-ben súlyos kolerajárvány pusztított a faluban. 1859 őszén a falu majdnem teljesen leégett, elpusztult a templom is, harangjai is elolvadtak. Az új templomot a régi alapjain 1898-ban építették fel. A 20. század elején a Komárom vármegye Udvardi járásához tartozott. 1947-ben magyar lakói közül 15 családot csehországi kényszermunkára vittek, 9 családot pedig Gyönk községbe deportáltak. 1949 után megalakult a Csemadok-alapszervezet, majd 1950-ben létrejött a helyi termelőszövetkezet is. 1968-ban Agyagos és Kingyes pusztákat az ekkor létrejövő Vágfüzes községhez csatolták, ezzel jelentősen csökkent a lakosság száma.

Mai jelentősége

Az ezredfordulóra a falu a szlovákiai magyar kultúra egyik központjává vált, az Országos Pünkösdi Ünnepségek és a Feszty Park révén. Alapiskolájának fenntartója 1999 óta a református egyház.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

MARTOS. Magyar falu Komárom Várm. földes Ura az Esztergomi Érsekség, lakosai katolikusok, fekszik Imelhez nem messze, és annak filiája, legelője, réttye, nádgya van, de legelőjének, és réttyeinek részét az áradások járják.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Martos magyar falu Komárom vármegyében, lapályos rónaságon, fekszik a Nyitra és Zsitva vizek között, Komáromhoz északra 1¾ mérföldnyire. Van 24 katholikus, 653 református, 7 zsidó lakos. A reformátusok már türelem előtt fennálló anyaegyházat, a katholikusok pedig egy kápolnát bírnak. Határát az árvizek felette rongálják, annyira, hogy az épületek is csak sövényből készülnek, egyébiránt nagyságára nézve mintegy 5000 holdnyi, melly tisztán urbéri és curális birtok, s a régi szabályozatlan 30 telket 75 földes gazda, 19 házas zsellér, és 18 lakó miveli. Szántóföldje meglehetősen termékeny ugyan, de igen kevés; dohánytermesztés divatban van, de főgazdasága a helységnek szénatermő rétjeiben és marhatartásában áll. Földes ura az esztergomi érsek.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Martos, magyar nagyközség, a Nyitra és a Zsitva összefolyásától alkotott félszigeten. Házainak száma 239, nagyobbára ref. vallású lakosaié 1115. Postája és távírója Ógyalla, vasúti állomása pedig Komárom, vagy Érsekújvár. Az esztergomi érsekség ősi birtoka. Első írott nyomát 1487-ben találjuk, a mikor már a mai nevén van említve. A török világban elpusztult és 1576-ban mindössze 10 lakható háza volt. Érsekújvár ostromakor innen, a Nyitra folyótól, futóárkot vontak az újvári vár alá, melynek nyomai még láthatók; emlékét ezenkívül az ú. n. Futóárok dűlő tartja fenn. Hajdan az árvízektől sokat szenvedett, annyira, hogy alig volt év, melyben nagyobb árvízveszély ne fenyegette volna. Rudnay érsek át is akarta a lakosokat telepíteni biztosabb helyre; de a martosiak ebbe nem egyeztek bele, azt mondván, hogy ők csak itt maradnak, a hol víz van és a hol halászhatnak. A halászat volt a lakosok főkeresetforrása és egy-egy árvíz több hasznot hajtott nekik halbőségével, mint a mennyi kárt okozott. Most már ez a keresetforrásuk majdnem teljesen megszünt, mert az ármentesítés és a belvízlevezetés megszüntette az árvízveszélyt és a határbeli állóvízeket, bőven kárpótolván a lakosokat a felszabadult és mívelhetővé vált földterülettel. Itt van a vágbalparti ármentesítő társulat nagy szivattyútelepe, egy-egy 130 lóerejű gőzgéppel. 1901-ben a község nagy része leégett. A martosi református templom 1898-ban épült. Az egyház két, XVII. századbeli érdekes urvacsorai poharat őriz. Ide tartoznak Agyagos, Gyótva és Kinges puszták, melyek közül Agyagos már 1386-ban említve van. 1439-ben possessio Agyagas az esztergomi érsekség birtoka. A községtől kb. 3/4 órányira fekvő egyik homokhegyét Abának nevezik és az itteni szájhagyomány azt tartja, hogy itt telepedett meg Aba vezérrel néhány száz honfoglaló vitéz. E hagyományt támogatni látszik az a tény, hogy e homokdomb keleti részén 1899-ben, szőlőforgatás alkalmával ősmagyar sírokra akadtak. A lakosok állítólag a tatárok elől menekültek a falu mostani helyére, mely akkoriban majdnem hozzáférhetetlen ingovány volt.